Néhány évvel ezelőtt, mikor szétmentünk az épp aktuális pasimmal, nagyon magam alatt voltam, és a barátaim rettentő jóindulatuk jeléül mindent megtettek, hogy gyorsabban túl legyek a szakításon, ezért vak randit szerveztek nekem, egy haverjukkal, aki állítólag pont hozzám passzolt. Minden mindegy alapon belementem, hogy találkozzak a fiatalemberrel. Egy felkapott kávézóba beszéltük meg a randit. Én a biztonság kedvéért kocsival mentem, hogy ha esetleg még sem a srác lenne álmaim hercege gyorsan le tudjak lépni. A kávézóba érve egy átlagos srác fogadott. Viszont már az első néhány percben kiderült, hogy nem kifejezetten beszédes. Körülbelül 25 perc alatt kimerítettük az összes létező beszédtémát, a hobbytól kezdve a munkán és az időjáráson át egészen a politikai helyzetig. A "beszélgetések" nagyjából hasonló forgatókönyv szerint zajlottak: Én: "És mit szoktál szabadidődben csinálni?" Mire ő: "Semmit." Én: "Na, de mégis!" Ő: "Hááát. Tévézek." Én: (Megörülök! Filmek! Végre egy téma, amiről lehet beszélni!) "És van kedvenc filmed?" Ő: "Nincs" Én: (Reménykedve) Esetleg kedvenc színészed? Ő: Ááá, nincs. Én (egyre kétségbe esettebben) "És milyen típusú filmeket szeretsz?" Ő: "Hááát, mit tudom én."

Na gondoltam, itt nekem ma nem sok babér terem, ezért udvariasan megköszöntem a meghívást, és mondtam, hogy nekem lassan indulnom kellene, mert még rengeteg elintézni valóm van. Akkor jött a tipikus kérdés, amire indulás előtt számítottam is: " Kocsival vagy?" Ó, hogy áldottam az eszem, amiért kocsival mentem, pont az ilyen "elvigyelek valahova?" típusú helyzetet megelőzendő. Kedvesen (és megkönnyebbülten) mosolyogva válaszoltam, hogy persze. Mire ő: "És elviszel?" Hát a mosoly pont olyan gyorsan olvadt le az arcomról, mint tavaszi napsütéstől az ereszalja. "Persze" mondtam kényszeredetten. És a csattanó akkor jött, mikor megérkeztünk a házuk elé. Én már vártam, hogy a srác végre kiszálljon a kocsiból, az meg csak ült, nézett ki a fejéből és nem szólt egy szót sem. Majd kb. 10 perc kínos csönd után (mikor én már lassan azt hittem elaludt itt mellettem vagy mi?) hozzám hajolt, mélyen a szemembe nézett és a következőt kérdezte: "Hát akkor most bejövök, vagy nem jövök be?" Na már most, mit lehet ilyenkor erre válaszolni? Kínomban legszívesebben felsírtam volna a röhögéstől. Majd ennyire futotta: "Ne haragudj, de azt hiszem, hogy pont ez a találkozás ébresztett rá, hogy még nem vagyok túl az exemen." Majd hozzátettem: "Ez nem a te hibád. Azért jót beszélgettünk."