Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A vége egy sikítós orgazmus lett

2010. január 12. 07:04 - Panni CsP

„Annyit kiderítettem róla, hogy ő bizony biszex. Ugye, ez mindig örömteli hír egy férfi számára” – véli szerzőnk, aki megtisztelt minket egy igen érdekes poszttal. Csatlakozva gondolatmenetéhez, annál sincs nagyobb öröm, mint összehozni két biszex lányt és bekéredzkedni közéjük. Vigyázat: fülledt erotika következik!

 

Előrebocsátom, hogy nem vagyok egy nagy Adonisz a magam 168 centijével ;) Szóval az egész úgy kezdődött, hogy volt - illetve még mindig megvan - egy kedves csaj ismerősöm, akivel egy ismerkedős oldalon futottunk össze. Olyan hihetetlen nagyokat szoktunk beszélgetni, hogy az elmondhatatlan élmény. Őt ezek után „beszélgetős csajnak” fogom hívni, hogy megmaradjon a sztoriban a szükséges anonimitás. Őt amúgy már ismerem legalább 3 éve. Két éve a Hegyalja feszten kavarodtunk össze először.

Ez egy kedves emlék, de semmi extra nem kötött ahhoz az estéhez vagy hajnalhoz. Viszont kb. 1 éve amikor is kiderült, hogy nagyon szarul állok a suliban (ahová jártam) és úgy nézett ki, hogy ott kell hagynom azt az oktatási intézményt, akkor felhívtam a lánykát, hogy találkozzunk még egyszer, mert kitudja, mikor látjuk újra egymást. De emellett tanultam, mint a hülye, hogy bent maradjak, és persze a sok éjszakázást, ücsörgést a hátam bánta (végül nem sikerült még bent maradnom sem) így arra gondoltam, hogy elmegyek egy masszőrhöz legalább, aki rendbe rakja a hátam. Persze ezt a csajt is egy ismerkedős oldalon találtam meg. Őt a későbbiekben „masszőrös csajnak” fogom hívni a történetben. Szóval írtam neki és azt mondta, hogy ő hivatásos masszőr ám, de tényleg: még gogo girl-öket is tanít táncolni, mert a rúdon bizony nem olyan könnyű megmaradni, mint ahogy az látszik. Én meg arra gondoltam, hogy ez csak egy bájos nő lehet. Nos, megvolt a szimpátia és nem is volt olyan borsos a masszázs ára, így elmentem hozzá. Persze előtte csak az arcáról láttam fotót: Egy kedves kerek arcú szőke tengerkék szemű lányka volt - elmentem a megadott helyre és becsengettem. Egy vidám csajszika nyitott ajtót, csak kicsit apróbb volt (vállamig ért) meg husibb, mint ahogy számítottam rá, de valami nagyon magával ragadó jelenség volt. Beljebb invitált. Kérdezte, meddig érek rá stb. majd azt mondta, hogy akkor beszélgessünk kicsit a masszázs előtt. - Beszélgessünk - gondoltam magamban. Lefeküdtünk a díványra és beszélgettünk. Illetve én beszélgettem vele, ő pedig hihetetlenül kuncogott, majd lassacskán, de egyre közeledtünk egymáshoz, mire egyszer csak úgy lesmárolt, ahogy még nő engem sohasem. De most így nem mennék bele a részletekbe, a lényeg hogy történt, ami történt és én hihetetlen kevésnek éreztem magam ehhez a csajhoz amikor a 2. után is ugyanúgy pezsgett az egész csajszi, mint az első előtt. Na, mindegy, a szerencse az volt, hogy már eltelt az idő, és dolga volt, de azért annyit még kiderítettem róla, hogy ő bizony biszex.

Ugye, ez mindig örömteli hír egy férfi számára ;)

Egy hét múlva sikerült megbeszélnem egy találkozót a beszélgetős csajjal, amikor is találkoztunk és beszélgettünk ismét egy tök jót, de persze akkor már úgy irányítottam a társalgást hogy a szex körül forogjon, ekkor ő elmondta, hogy bizony, szeretné már kipróbálni egy lánnyal is. Erre persze én is kapva kaptam az alkalmon és elmondtam, hogy ismerek egy ilyen csajt – erre azt mondta, jó, rendben, és tök rendes lennék, ha összeismertetném őket egymással. Hirtelen megkérdeztem, hogy ott lehetek-e én is?

A beszélgetős csaj egy huncut mosollyal az ajkán egyből rávágta hogy persze. Hiszen ő engem szeret és amúgy is félne egyedül elmenni valakihez, akit nem is ismer. Megbeszéltük a dolgot és találtunk időpontot hozzá. Evidens, hogy nagyon utána olvastam a neten, hogy hogyan kell az ilyet megszervezni, és mindenütt arra hívta fel a figyelmemet minden oldal, hogy arra kell vigyázni, nehogy valaki kimaradjon belőle! De nálunk ez teljesen másképp ment. Hiszen a csajok is szimpatikusak voltak egymásnak, így nem volt probléma. Az egész azzal kezdődött, hogy a beszélgetős csajjal találkoztam a szokásos helyen, majd onnan elmentünk abba a buszmegállóba, amelyiket a masszázsossal megbeszéltünk. Onnan már csak pár méterre volt a lakása, de előtte még beugrottunk egy pici garázs-boltba és vettünk bort meg édességet-finomságot egy pár zacskóval. Ezek után felmentünk a masszázsos csaj lakására. Beszélgettünk, bort ittunk, aztán simogattuk egymás combját, és a csajok csókolództak, majd a beszélgetős csajszi megkérdezte a masszázsost: „Ugye, te is érzed, ahogy minket néz?” Ezután már nem volt menekvés: a két csajszi úgy letámadott, hogy mire észbe kaptam, már egy szál micsodában feküdtem a földön és csak a csajok csókját éreztem a testemen. Aztán amikor alábbhagyott az első támadás, megkérdeztem a masszőr csajt, hogy nem kedveskedünk-e a másik csajnak. A masszőrös csak rám kacsintott, lecsúszott a csajszi combjai közé, én pedig a dús kebleit kényeztettem a számmal. Így folytatódott minden tovább millióféle variációban és össze-vissza élvezkedett mindenki. A vége pedig egy sikítós orgazmus lett a beszélgetős csajszi részéről. Ez olyan velőtrázó volt, hogy összepillantottunk és megcsókoltuk egymást a masszőrös csajjal, majd lefeküdtünk a még mindig ziháló beszélgetős csaj mellé. Szuper volt minden és persze annyira sose voltam még fáradt, mint azután az este után. Ja, és a konklúzió: mindig figyelni kell mindenkire, és akkor nem marad ki senki!

 

 
317 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr311658390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Devil2 2010.01.12. 22:09:33

@Nikica21: Huh, ennyire zavarosan fejeztem volna ki magam? Szóval az írígykedők közül vettem ki azokat, akik már csinálták, akik udorodnak tőle és Téged, kicsi lány. :))

Erásss 2010.01.12. 22:12:27

@Devil2:
Na mi van Rozi?:D
Hát tényleg néztem ki a fejemből!Én nem ilyen vagyok...:D

phaszfej 2010.01.12. 22:13:01

@Devil2: na, ez legalább őszinte

Erásss 2010.01.12. 22:14:31

@phaszfej:
Én elvagyok a magasságommal, kezdek beletörődni.:D

Nikica21 2010.01.12. 22:15:23

@Devil2: Oh....bocsánat...amúgy is nehéz a felfogóképességem, de bedugult orral még rosszabb!:D

2010.01.12. 22:15:29

@mrsomeonenoone:
Nehogy leadd azt a 8at, bőven jo magasság. :) Hány kg vagy hozzá?

Devil2 2010.01.12. 22:17:21

@Erásss: Azt már mondtad hogy nem 'ilyen' vagy Szivi. :))

2010.01.12. 22:17:55

@phaszfej:
Érdekesen mutathattok egymás mellett. :)

2010.01.12. 22:18:32

@Erásss:
Milyen magas vagy? :)

Devil2 2010.01.12. 22:19:21

@Erásss: Jajj már, beletörődsz... annyi langaléta pasi szaladgál, én már seggdugónak érzem magam a 175-tel. :D

Erásss 2010.01.12. 22:20:29

@phaszfej:
Nekem van egy olyan barátnőm, aki 180 cm, a pasi 160-165 körül. Na azt képzeld el, hogyan néznek ki...de már 7 éve bírják...mondjuk Én a mai napig kinevetem őket!:))

Erásss 2010.01.12. 22:21:53

@Devil2:
Már simán beletörödtem, és az az érdekes, hogy az összes pasim magasabb volt nálam. Még az egy éjszakások is... Pedig buliban nem lapos talpú cipőbe megyek.:))

2010.01.12. 22:22:08

@Erásss:
Ez tök kellemetlen lehet. :) De milyen kib-ás már 160-165 magas pasinak lenni. :(

Devil2 2010.01.12. 22:22:42

@Erásss: Na, hát így nem nehéz beletörődni.. :D

Erásss 2010.01.12. 22:23:01

@Devil2:
...és jól jött, mikor 10 évig NBI A-ban kosárlabdáztam!:)))

2010.01.12. 22:23:35

@Erásss:
A továbbiakban érkezőket küld már léccy hozzám, én folyton az alacsonyabbakat fogom ki... :(

Devil2 2010.01.12. 22:24:08

@Zsu0805: Hát leszűkül a választék az biztos. :)

Devil2 2010.01.12. 22:25:26

@Erásss: Kosárhoz az nem sok. :))

2010.01.12. 22:26:04

@Erásss:
Danke! :) Bár nem vagyok magas én se (167), de valahogy sose fogok ki magasságban hozzámvalót, aki mellé esetleg magassarkut lehetne felvenni. :(

Erásss 2010.01.12. 22:26:40

@Devil2:
ha hiszed, ha nem, én voltam az irányító, mert én voltam a legalacsonyabb. Főleg az amerikai légiós játékosok voltak nagyon dúrvák....:))

Devil2 2010.01.12. 22:26:41

@Erásss: Cigó milyen magas? Azért kérdem, hátha jó lenne Zsunak. :D

Devil2 2010.01.12. 22:27:24

@Zsu0805: Az tök jó magasság. :))

2010.01.12. 22:27:27

@Devil2:
Micsoda? Ki jó nekem? Cigó a neve? Neeeeeeeeeeeeeeeee!!! :)

2010.01.12. 22:28:16

@Devil2:
Ezt mond a mini pasiknak is, akik 175 alatt szívják a luftot. :)

Erásss 2010.01.12. 22:28:26

@Devil2:
Nekem is eszembe jutott, csak nem írtam ki a blogra. Magamba elröhögtem... és Ő is magas volt!:D

Nikica21 2010.01.12. 22:28:42

Mindenki ilyen magas itt?:D

Devil2 2010.01.12. 22:29:31

@Erásss: Nekem is van kosárlabdás női rokonom. Ő 183.

2010.01.12. 22:29:41

@Nikica21:
Mért Te mennyi vagy?

Erásss 2010.01.12. 22:30:03

@Zsu0805:
Pedig nem olyan vészes a magasságod! Én a párom mellé is fel tudom venni a magassarkút...persze nem a 10 centiset.:)))

Devil2 2010.01.12. 22:30:16

@Zsu0805: Nem, a Te 167-edre gondoltam. :)

Erásss 2010.01.12. 22:31:41

@Devil2:
Ki az? Hátha ismerem, vagy a nagynéném. Ő az vezető edző zalában....tehát minden játékost ismer aki él, és mozog.:))

2010.01.12. 22:32:41

@Devil2:
De nekem címezted a választ. :)

Devil2 2010.01.12. 22:33:12

@Erásss: ÁÁ, már rég nem csinálja, egyébként J-né Zs. Erika.

Devil2 2010.01.12. 22:34:19

@Zsu0805: Ájjjájjájáj. Vessző is volt! Szóval, a Te 167-ed az tök jóóóó. :)))

Devil2 2010.01.12. 22:35:02

@Nikica21: Te nem vagy alacsony. :)

Erásss 2010.01.12. 22:35:12

@Devil2:
Megnézem a nagynéném iwiwjén. Nagynéném se mai darab, már 61 éves és kereken 50 éve kosrálabdázik!:)))

Erásss 2010.01.12. 22:37:26

@Nikica21:
Hát tényleg nem vagy alacsony.:)

Erásss 2010.01.12. 22:38:04

@Devil2:
Nem tudok belépni az iwiwre, mert nem enged. Majd csekkolom.:)

Kytia 2010.01.12. 22:39:04

Basszus, menjetek mind a francba!!! Csupa langaléta és itt rinyálnak, hogy magasabbak akarnak lenni.:)
Ezennel önhatalmúlag eldöntöm, hogy az a +8 centi nekem jár. Ahogy Zsu alacsony pasijai is. Köszöntemszépen.:)

Mondjuk nekem meg csupa magas udvarol, amit megint csak nem értek. Na, mindegy. Azokat meg majd átpasszolom nektek.

phaszfej 2010.01.12. 22:39:33

@Zsu0805: ő az én kis tündérkém

Devil2 2010.01.12. 22:40:55

@Kytia: Itt már mindenki bemondta a maga centijét. Te hogy állsz ezzel? :)

Devil2 2010.01.12. 22:41:50

@Kytia: Ja, igen.. magas pasi mindenkinek udvarolhat.. :))

phaszfej 2010.01.12. 22:42:35

Amúgy nekem eszembe se jutott soha, hogy lenézzek bárkit férfitársaim közül, mert alacsonyabb nálam.

Viszont ha egy hónapban egyszer kb. találkozom egy nálam magasabb emberrel, olyan ideges leszek, legszívesebben a földbe döngölném a palit.

Úgyse a magasság számít, hanem a faszméret.

Erásss 2010.01.12. 22:42:38

@Devil2:
Megint mire gondoltam? Na mire?:D

Devil2 2010.01.12. 22:44:08

@Erásss: Hmm, nem tudom. Tényleg, mire? :)

Kytia 2010.01.12. 22:45:23

@Devil2: Én már fentebb nyilatkoztam.:) Még egyszer nem írom le, mert kisebbségi érzésem lesz.

@phaszfej: Ezt de szépen mondtad.:)

Devil2 2010.01.12. 22:45:26

@phaszfej: Jah, csak az nem mindig arányos a testmagassággal.. :D

Nikica21 2010.01.12. 22:45:30

@Devil2: Hát nem azt mondom, hogy nagyon alacsony, de hátulról sokat nem látok!:(

Devil2 2010.01.12. 22:49:08

@phaszfej: Húú, akkor hányan döngölnének Téged a földbe?? :D

Devil2 2010.01.12. 22:49:46

@Nikica21: Ezért menj mindig előre. :))

Devil2 2010.01.12. 22:50:41

@Erásss: Jó, sejtem, a szexre, de azon belül? :))

Nikica21 2010.01.12. 22:51:11

@Devil2: az nem is olyan egyszerű ám!:D

Erásss 2010.01.12. 22:52:57

@Devil2:
Ja, és kérdésedre a válaszom: nem láttam azt a filmet. Nem vagyok nagy filmnézős. Ritkán köt le.:))

Erásss 2010.01.12. 22:54:32

@Devil2:
Csak találgass...honnan veszed, hogy a szexen belül?:)

Devil2 2010.01.12. 22:55:22

@Erásss: Ezzel én is így vagyok egyébként, de van egy-két érdekes ami le tud. Na az is olyan. Az egy magyar film a 60-as évekből. Félelmetes hogy mennyire nem a rohanásról, pörgésről szól. Engem nagyon ki tud kapcsolni. :)

Devil2 2010.01.12. 22:56:31

@Erásss: Látom jobb lesz, ha nem is sejtek semmit, de ne szívd már a vérem Szivi. :))

Erásss 2010.01.12. 22:58:16

@Devil2:
Eszembe sem jutott szívni a véred. :)
Én sorozat fan vagyok. Abból jöhet bármennyi!:)

Nikica21 2010.01.12. 22:58:55

@Devil2: Igen...Neked...mivel Ti nagyon magas emberek mindig hátratoltok!:D

2010.01.12. 22:59:32

@Nikica21:
Furcsa, mert Neked a 168 alacsony, nekem meg a 167 magas. :) Én inkább egy olyan 160-165 szeretnék lenni.

Devil2 2010.01.12. 22:59:41

@Erásss: Sorozatból nekem talán a Dallas volt a legjobb.

Erásss 2010.01.12. 23:00:12

@Devil2:
Én elteszem magam holnapra!:)
Álmodj szépeket Szivi

Devil2 2010.01.12. 23:01:15

@Nikica21: Én sem vagyok óriás, egyébként a magasaknak meg hátul kéne állniuk mert nekik ugye mindegy hol állnak. :)

Devil2 2010.01.12. 23:02:08

@Erásss: Oké, Szivike! Csak lepkével ne álmodj! :D

Erásss 2010.01.12. 23:02:25

@Devil2:
Akkor ezt figyi:
- összes helyszínelők
-szex és new york
-döglött akták
-dr. csont
-dr. house
-született feleségek
-rúzs és new york
-halálbiztos diagnózis
-gyílkos sorok
-gyílkos elmék
-gyílkos számok
-nyomtalanul

Nikica21 2010.01.12. 23:02:26

@Zsu0805: Ki innen ki onnan nézi!:D Lehet már csak 165vagyok ezért találom alacsonynak magam!:DDD

2010.01.12. 23:02:59

@Erásss:
Ezek ált. mind jó kis sorozatok. :)

Devil2 2010.01.12. 23:03:33

@Erásss: Vészhelyzet, meg a Grace klinika kimaradt? :D

Erásss 2010.01.12. 23:03:53

@Devil2:
Szerinted fanatikus vagyok?:))) Ugye nem?
Ja és kifelejtettem a Szívek szállodáját!Imádom!:)

Erásss 2010.01.12. 23:04:27

Mindenkinek szép álmokat!:)

Nikica21 2010.01.12. 23:04:57

@Erásss: egész nap a tv előtt ülsz?:D
Aludj jól! Jóéjt!

2010.01.12. 23:05:32

@Nikica21:
Milyen maas a pasid?

Erásss 2010.01.12. 23:05:41

@Devil2:
Azokat annyira nem...bár, mikor nem volt más a tvben, vagy reklám volt a helyszínelők alatt, belenéztem...persze Barátok közt is menő nálam. :))

Nikica21 2010.01.12. 23:07:10

@Erásss: A szivek szállodáját én is nagyon!:)
@Devil2: Ha kihúzom magam akkor vagyok 168...bár már mértek 165, 164, 162....szal, na de az a lényeg 160felett vagyok!:D Az alatt nem szivesen lennék!:D

Erásss 2010.01.12. 23:07:15

@Nikica21:
Igen, kezdetben, (mikor még nem volt meg a Lora) de ma már megvan az összes dvd-n és pl. takarítás közben berakom, meg esténként mikor nincs semmi a tvben...már kívülről tudom az összeset!:)

Nikica21 2010.01.12. 23:08:24

@Zsu0805: 170felett!:) De nekem bejönnek a magas pasik...csak 160alatt ne legyen!

2010.01.12. 23:08:37

@Devil2:
Grace klinika jó, plusz:
Hősök
Rejtélyek városa

Devil2 2010.01.12. 23:09:28

@Nikica21: Húzd ki magad büszkén mindig. :)

Nikica21 2010.01.12. 23:09:44

Én a csillagkaput is szerettem!:)

2010.01.12. 23:10:52

@Nikica21:
Én inkább ugy vagyok vele, hogy legyen tőlem annyival magasabb, hogy egy magassarkut fel tudjak hozzá venni.

Devil2 2010.01.12. 23:11:14

@Zsu0805: Nálam a TV szinte csak azért van hogy elaludjak rajta, na meg néha DVD-t nézzek.

Devil2 2010.01.12. 23:12:53

Na jó, én is léptem aludni.

Jó éjt!

2010.01.12. 23:13:32

@Nikica21:
Az nekem túl S.W. szerű, azt meg nem csípem.

@Devil2:
Ohhh, még valaki, ugye miylen jó tv mellett elaludni? :)

2010.01.12. 23:15:38

@Devil2:
Jóéjt!

Sztem én is megyek aludni! Legyek jók! Cupp

Nikica21 2010.01.12. 23:15:44

@Zsu0805: Csatlakozom...csak tv mellett tudok elaludni...utálom a sötétet!:(

Nikica21 2010.01.12. 23:19:40

Aludjatok jól...csakis tv mellett!:D Pussz mindnekinek!:D

mrsomeonenoone 2010.01.13. 09:29:24

Yo Reggelt!
@Devil2: Jaja, most Robert Pattinson a menő mi :D? Nem vagyok és nem is akarok (nem is tudnék) Swarzi lenni, csak "arányos". Van egy célkitűzésem ami nincs már olyan messze, attól tovább úgyse gyúrom magam, legfeljebb szinten tartom. Ennyi edzés a meló mellett amúgy is kimerítő hosszú távon.
@Zsu085:76-78 kg. Szerintem 82-84kg elférne. Csak hiába zabálok mint állat, bármit, sehogy nem ugrik fel az a plusz 6 kiló vagy le a 8 cm :)

kaposlogisztika · http://kaposlogisztika.blog.hu/ 2010.01.13. 11:37:39

a fene érti ezt: itt senki nem a bloghoz szól hozzá? inkább csetelget, finoman kikerülve e a témát...

Nelly3 2010.01.17. 17:09:00

Hát..hmm...elgondolkodtató:)

a Posztoló 168 cm a masszőrcsaj a válláig ér...

hát 1 nyak+fej távolság simán meg van sztem 20-25cm...tehát rosszabbik esetben a csaj 143 cm..kb 12éves nagysággal ér ez fel..most vagy nagyon belegabajodott a kamujába a posztoló vagy ismeri -valószínűleg- világ egyetlen törpe gogo(rúd)táncos-masszőr-bisexnőjét :)
Am igazán mókás és fantázia dús : a masszőr csaj és a beszélgetős csaj elnevezés
süti beállítások módosítása