Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Teljesen hülyének nézte!

2010. február 01. 07:17 - Panni CsP

„Minden egyértelmű: a megcsalás immár tény, ami egyenesen a csaj orra előtt áll…pontosabban fekszik. Pucéron.” – a snájdig angoltanár nem szenved önbizalomhiányban: egyszerre két műszakban nyomja, ráadásul két külön nővel párhuzamosan. Az egyikkel egy angoltanfolyamon fut, a másiknak pedig egy gimnázium végzős osztályában csapja a szelet. Most kiderül, hogy pedagógusnak lenni nem is olyan rossz!

 

Elmesélek nektek egy nagyon érdekes történetet, amin tavaly hónapokig csámcsogtunk. Egyik osztálytársnőnkkel esett meg, akit nevezzünk N.-nek. Volt egy angoltanárunk T., aki 31 éves volt, állati jó testű, vastag, szőrös kar, erőteljes fejszerkezet, mindehhez ráadásul rendkívüli szellemesség is társult. Minden lány csöpögött az óráin, a szünetben pedig hatalmas udvartartás vette körbe a tanár urat, aki – rangjának megfelelően – nagyon egyedi szövegével szédítette a lányokat. N. nem volt valami kihívó jelenség, és talán ez tetszett meg a tanár úrnak. Szép arcú, de visszafogott, csendes jószág. Pedig T. válogathatott volna a szebbnél-szebb lányok között, mert voltak olyan példányok is, akik kifejezetten utcalányosra vették a figurát (de még mennyi!).

Egyik szünetben a tanár úr odalazázott N.-hez, aki magányosan majszolta az elemózsiáját. Igazából a csaj nem is volt annyira ráindulva T.-re. A tanár úr megkérdezte, hogy nem kísérné-e el egy koncertre a hétvégén, mert van két jegye. A lány álmos arccal, de lassan ébredő örömmel elfogadta. Tudta, hogy most nagyon népszerű lesz a többi lány körében, hiszen a Tanár Úr randira hívta. Hivatalosan persze nem nevezhetjük randinak, inkább „korrepetálásnak” (ha-ha!).

Meg amúgy is, az egész osztályunk abban az évben végzett, úgyhogy ebből a szempontból nem voltak már erkölcsi korlátok. És a tanár úr jól tudta ezt. Szép lassan összejöttek és járni kezdtek. Amikor elballagtunk abból a suliból, a kapcsolatuk még mindig tartott. Időközben a tanár úr - hogy kiegészítse alacsony pedagógusi fizetését – órákat vállalt egy belvárosi nyelvstúdióban is. Nem nagyon bírhatott a vérével, mert hamar felszedett egy 37 éves, kétgyerekes anyukát. Nem tudni, hogy mióta és meddig jártak, de az események szempontjából ez lényegtelen, maradjon csak homályban. N. nagyon szerette a tanár urat. Még kulcsa is volt a lakásához, ezért amikor csak kedve szottyant, felugrott T.-hez. Egyik nap N. bejelenti, hogy pár napra vidékre utazik, mert valamelyik barátnőjének lesz a szülinapja és több napos partit szervez. El is utazott szépen. T. felhívta a tanfolyamos másik nőt (az anyukát) a lakására. Nem hiszem, hogy szexet terveztek, legfeljebb egy kis etyepetyét, végül mégis az ágyban kötöttek ki. A tanár úr nem számított rá, hogy hivatalos barátnője N. egy nappal korábban jön haza, mert annyit ivott, hogy folyamatos rosszullét környékezte és már rá se bírt nézni az italra, úgyhogy nem látta értelmét továbbra is ott maradni.

Szépen elbúcsúzott mindenkitől és elindult a fővárosba. Egyenesen T.-hez ment, hátha egy finom puszika enyhít belsejének zsongásán. N. mit sem sejtve benyit a lakásba, körülnéz: a párja sehol. A nappaliban egy női kabát, táska, cipő…cipő? CIPŐ!! Egyenesen bemasírozik a hálószobába és azt találja az ágyban, amire számít. A tanár úr magánórát adott legújabb kedvenc tanítványának. Hogy esemény előtt vagy után voltak, nem tudom. N. sem gondolkodott rajta, inkább kirohant onnan, a tanár úr utána. Az előszobában sikerült elérnie. A pasi a szokásos hülyeségekkel mentegetőzött, hogy: „hallgass meg, nem úgy volt az, nem történt semmi komoly, vagyis igen, de ez az első alkalom és nem lesz több ilyen!” Dumának semmi helye nem volt. Minden teljesen egyértelmű: a megcsalás immár tény, ami egyenesen a lány orra előtt áll…pontosabban fekszik. Pucéron. A pasija lakásában, a közös ágyukon! A tanár úr sajnos teljesen hülyének nézte N.-t, akinek annyira összejöttek most a dolgai, hogy méltó zárás volt mindez egy borzasztó nap végén. T. nem volt hajlandó elengedni, az ajtó elé állt és ráncigálta vissza. A lány hirtelen ötlettől vezérelve belemarkolt az előszobai komódon álló réz kaspóba, ami rendszeresen tele volt aprópénzzel, és ösztönös reflexből - később maga se tudta elmagyarázni, miért - hozzávágott a tanár úrhoz egy marék aprót. Főleg az arcát találta el a sok kis fémdarabbal, ami arra legalább elég volt, hogy végre abbahagyja a hülye kifogások áradatát és férfiúi büszkeségének szilánkjait sepergetve hagyja végre elmenni a lányt. Nem is találkoztak többet. Mivel a suliból már elballagott, ott sem. T. sem kereste. De, hogy legyen hepiend, jelenleg boldogan él egy aranyos német sráccal…hát, nem sokat használta az angolt! A slussz poén azonban az, hogy a két lóvá tett lány azóta is barátnők. Ugyanis a másik lány valahogy megtudta N. nevét és írt neki az iwiw-en. Mondta, hogy ő is bűnösnek érzi magát, DE nem tudta, hogy van riválisa, ugyanis a tanár úr egy szóval sem említette. Azt mondta neki, hogy szabad. Kérdés: miért kellett két lányt is átejtenie? És ha már hagyja, hogy a nemi szerve vezesse, akkor miért adott olyan könnyelműen kulcsot N.-nek?

 

 
158 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr341708275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.02.01. 11:49:08

@Kósza:

Valószínűleg volt még rajta kívül még 4-5 ilyen "tanítványa", és erre már ráunt amúgy is. Kit érdekel, hogy eggyel kevesebb kis lelkes madjarpitsa csúszik utána a saját nyálkáján? :)

Kósza 2010.02.01. 11:54:09

@Kedves Nard: jól megélhettek belőle a kulcsmásolók.

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 11:56:34

@jaffandi: vagy megéri a kockázat: akár mindkét nőt megtarthatja, ha nem bukik le. Ha lebukik, akkor is jó esélye lehet rá, hogy az egyik nő marad.

csillag× 2010.02.01. 12:06:58

@tarquin - 1. Piréz FC: vagy reménykedik, h a nők bevállalósak ..és jöhetnek a közösbe :P

alumi 2010.02.01. 12:11:26

@Vad.Korte: az nem derült ki, hogy elmúlt-e a lány 18, de számomra teljesen evidens, hogy tanár diákkal nem kezd ki. nincs erkölcsi kérdés ebben.

tuli _ 2010.02.01. 12:11:34

Ez a csaj is inkább a szemének hitt, mint a tanárának. :)

@primu: én sem tartom megbocsáthatónak. ha annyira tetszett, kivárhatta volna az érettségit, oszt utána azt csinálnak, amit akarnak.

tuli _ 2010.02.01. 12:14:44

@Vad.Korte: teljesen mindegy, hogy elmúlt-e 18. 14 fölött Magyarországon nem büntetendő a szexuális kapcsolat felnőttel.
Angolszász országok nagyrészében igen.

Arvedui 2010.02.01. 12:15:00

tudtam, tudtam, hogy jobban rá kellett volna feküdnöm az angolra :(

Frucsasz 2010.02.01. 12:15:19

majszolgatta az elemózsiáját... mint a mesében a kis vándor süni... :) Jó a stílus, bár határozottan olyan érzést keltett bennem, hogy az írója is beletartozott a tanár úr körül zsongó lányok csoportjába, és nem feltétlenül örült N. befutásának... valahogy olyan leereszkedően ír róla.

Egyébként meg, "annyit ivott, hogy folyamatos rosszullét környékezte és már rá se bírt nézni az italra, úgyhogy nem látta értelmét továbbra is ott maradni." ??!?! EGy buliban, barátok közt csak inni lehet? És ha már nem ihat, nincs értelme ottmaradni? Hát én sürgősen átértékelném azokat a barátságokat, ahol a pia teszi szórakoztatóvá a többieket. Nem álszentkedek, szoktam inni, szoktam bulizni. De én akkor is jól érzem magam a barátaimmal egy bulin, ha épp nem ihatok vmi miatt.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.02.01. 12:16:24

@primu:

Én soha nem kezdtem ki a tanítványaimmal, mert hetero vagyok :)

jaffandi 2010.02.01. 12:20:06

@tarquin - 1. Piréz FC: ez is igaz lehet. egy ismerősöm simán fogadta otthon az aktuális pasit, miközben a párja bármikor hazaugorhatott a munkájából kifolyólag. néha meg is tette csak nem jókor. a lány kicsit sem idegeskedett, azt mondta lesz ami lesz.

@Kósza: hát igen szaladt utána és magyarázta a megmagyarázhatalant. ezt én sem nagyon értem, de nem is nagyon tudok egy ilyen ember fejével gondolkodni.

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 12:21:52

@primu: adott esetben még annyit sem mondanak rá, hogy juj. Ha terhes lesz a diáklány, akkor hirtelen mindenkit ki kell rúgni.

Frucsasz 2010.02.01. 12:22:34

@tuli _: Lehet, hogy a kor miatt nem büntetendő, de emlékeim szerint a tanár-diák kapcsolat tilos. Nem tudom, hogy jogszabály, vagy a munkaszerződésük tiltja-e, de egészen biztos hogy tilos, és perelhető. A mi giminkben egyszer fordult elő, hogy egy lány (18 éves, tehát nem fiatalkorú) és a töritanár összejöttek. A szülők perrel fenyegetőztek, a tanárt azonnal kirúgták, a suli alig győzte elsimítani a balhét... Persze ez még 12 éve volt. Azóta változhattak a dolgok.

kencel 2010.02.01. 12:24:34

nem kellett volna a joszag es az elemozsiat beleirni.Utobbi szot iszonyatosan utalom. Ha meglatom a szot valamely szovegkornyezetben akkor nem is olvasom tovabb az iromanyt. Ez tortent most is.:D:D
egy olvasoval kevesebb:D:D HEHE

tuli _ 2010.02.01. 12:24:57

@Frucsasz, az őzikelány: semmiképpen nem etikus. ez így van. helyesen tiltja az iskolai szabályzat.

tuli _ 2010.02.01. 12:31:25

@Kedves Nard: azt kérlek szépen minden munkahelyen tiltja :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 12:33:40

@tuli _: @Frucsasz, az őzikelány: nem tiltja, ha jól tudom. Elvileg fegyelmi eljárást lehet indítani a tanár ellen, amennyiben megszegte a 14. életévét betöltött tanuló erkölcsi védelmét szolgáló kötelezettségét, de ezt egyedi esetként kell kivizsgálni.

Dixi. 2010.02.01. 12:38:29

Jaj istenem.....ennél..idétlenem limonádét..van aki bezabál ilyen történetet?

És azóta is barátnők...ja egy7 éves nő akinek majdnem akkora gyermekei vannak mit N....arra vágyik h még egy csitri lelki szemetes ládája legyen.....mert megtudta valahonnét a nevét..telefonszámát címét....

Nos ez tiszta élet nem....és nem akarta szét cincálni a kis csajt...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.02.01. 12:38:39

@tarquin - 1. Piréz FC:

Simán megdughatja, csak az iskola szabályzatába ütközik, semmilyen törvénytelenségért nem vonhatják felelősségre :)

Persze nagyjából minden iskolában van ilyen szabályzat, csak van ahol betartják és van ahol szarnak rá (jórészt leszarják persze).

Vad.Korte (törölt) 2010.02.01. 12:40:50

@primu: Valaki megmondhatná már, _önmagában_ miért gáz, ha a tanár a diákkal kezd! Kihasználni valaki naivitását, érzelmeit, behülyíteni, hogy a heti két kufirc meglegyen, igen, az erkölcstelen, de az mindegy, hogy tanár-diák viszony van-e.

Vad.Korte (törölt) 2010.02.01. 12:42:53

@tuli _: Tudtommal ha az egyik fél 18 alatti, a másik 18 feletti, akkor van gáz Magyarországon, de nem vagyok benne biztos. Mondjuk ez itt másodlagos, az ítélet nem azért hangzik el.

Félreértés ne essék, a konkrét esetben elítélem a pasit, de általában, önmagéban nem elég indok az, hogy az egyik fél tanára, vagy tanára volt a másiknak.

jaffandi 2010.02.01. 12:47:47

@Vad.Korte: egyáltalán nem mindegy, mert az iskolában nem egyenrangú viszonyban vannak egymással. A tanár ad jegyet, feleltet stb. Hogy lesz ezután objektív? Arról nem is beszélve, hogy ha hülye, még meg is boszulhatja, ha a diák szakítani akar.

Kósza 2010.02.01. 12:52:48

@jaffandi: nos, ebben nem értek egyet, szerintem manapság egy tanár, ha bevállal egy ilyen kapcsolatot, lényegesen nagyok kockázatot fut, mint a diák.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.02.01. 12:53:55

@jaffandi:

Fordítva is. A diák is szivathatja a tanárát ilyesmivel. Magánéletben és szakmailag is.

tuli _ 2010.02.01. 12:56:22

@Vad.Korte: nincs emiatt gáz Magyarországon.
ebben a korban még indok. egyetemen már nem igazán, mert ott felnőttnek minősülnek az egyetemisták is.
másrészt kevésbé kiszolgáltatottak, mint a szűkebb közösségű középiskolában.

tuli _ 2010.02.01. 12:57:26

@Kedves Nard: @Kósza: ja, igen. és a marha tanára még jobban megszívhatja. mondjuk megérdemli, ha ennyi esze van.

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 12:59:27

@Kósza: ott is pont, kényes kérdés: még akkor is pórul járhat, ha elutasítja a dolgot. Elég két percet kettesben lenni egy szertárban valamelyik népszerűségre vágyó tinilánnyal. Néha ennyi sem kell.

jaffandi 2010.02.01. 12:59:48

@Kósza: @Kedves Nard: ok, igazatok van, de a lényeg akkor is az, hogy egy tanár-diák viszony nem ugyanaz mint egy bármilyen más viszony.

Kósza 2010.02.01. 13:03:26

@jaffandi: pontosan olyan, mint számtalan, nem egyenrangú felek szabad akaratából létrejött viszony.

Kósza 2010.02.01. 13:05:29

@tarquin - 1. Piréz FC: talán ezért dobtam sutba a tanári diplomámat azonnal, a megszerzése után?! :) Lehet kockázatot felvenni ezer más helyen is. :)

Kósza 2010.02.01. 13:09:02

kicsit illik csak ide a sztori, középiskolai matek tanárom, nyugodjék békében, a lány diákokat szívemnek szólította, egytől, egyig. Egyszer egy tanfelügyelő figyelmeztette emiatt, utána áttért a "tüdőkém" megszólításra! :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 13:17:18

@Kósza: biztosan nem ezért dobtad, ez a lap egy jó adag hierarchikus viszonyban kihúzható, lásd főni-titkárnő klisé.:-)

tuli _ 2010.02.01. 13:32:41

@Kósza: :DD
Azt tudom, hogy az amerikai középiskolákban, egyetemeken a tanárok, oktatók kerülik, hogy négyszemközt találkozzanak ellenkező nemű diákjaikkal. (hm. most, hogy belegondolok, lehet, hogy már azonos neművel sem mernek :D)
olyan nincs, hogy fogadóórán csukott ajtó mellett tárgyaljanak.
védik önmagukat.

Kósza 2010.02.01. 13:34:12

@tarquin - 1. Piréz FC: orvos-ápolónő. edző-sportoló, ... :)

Kósza 2010.02.01. 13:36:51

@tuli _: ilyen volt/van itthon is,... az egyetemi szóbeli vizsgákon nálunk mindig legalább 3 hallgató volt bent, a legvégén annak is maradnia kellett, aki már levizsgázott, hogy megvárja a legutolsót.

tuli _ 2010.02.01. 13:38:29

@Kósza: vizsgákon persze, és ez többnyire régen is így volt. de én elsősorban fogadóórára gondoltam.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.02.01. 13:40:46

@jaffandi:

Nagyjából mint egy főnök-beosztott viszony.

Kósza 2010.02.01. 13:40:52

@tuli _: fogadóóra??? arra járok rendszeresen, de az mindig zárt ajtó mellett, és négyszemközt zajlik a tanító/tanárnénivel.

tuli _ 2010.02.01. 13:46:25

@Kósza: általános iskola.
én pedig középiskoláról, egyetemről beszéltem.
ott is van olyan.
meg szakdolgozat kapcsán megbeszélés, stb.
gondolom ráadásul ilyen esetekben nem áll fenn a potenciális áldozat kérdése egyik fél részéről sem :))

Kósza 2010.02.01. 13:49:55

@tuli _: ok ok, értem én, de szerintem hagyjuk az amerikai példát, mert attól képmutatóbb, álprűdebb bagázs nincs a földön.

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 14:08:52

@Kósza: látom, már közben a tengerentúlról is megfordultatok.:-)

Kósza 2010.02.01. 14:09:35

@tarquin - 1. Piréz FC: de ez egy másik szakmában történt :)

Kósza 2010.02.01. 14:13:41

@tuli _: @tarquin - 1. Piréz FC: ha már így egymás között vagyunk, minden egyéb körülménytől eltekintve nem gáz így berontani, telefon, csengetés nélkül más lakásába? Ami nem közös lakás, nem élnek együtt. Vagy csak én vagyok félreértésben?

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 14:18:26

@Kósza: azért adott a pasas kulcsot, hogy a lány bemenjen, nem? (mondjuk, lehet, azért kapta, hogy takarítson) Vagy ettől a körülménytől el lehet tekinteni?

átlátó 2010.02.01. 14:18:45

Öregember vagyok én már ilyen hétköznapi dolgokhoz. A szemem se rebbent.

tuli _ 2010.02.01. 14:19:18

@Kósza: de. gáz. nagyon nem örülnék, ha a szerelmem szó nélkül beállítana. és nem azért, mert bármi titkolnivalóm lenne. hanem azért, mert ha nem számítok rá, lehet más programom is. és nem a félredugás.
tehát, jöhet úgy is rosszkor valaki, ha semmi bűnt nem követ el az ember.

tuli _ 2010.02.01. 14:21:53

@tarquin - 1. Piréz FC: el. van telefon, szólok, hogy otthon van-e, nincs-e más programja.
lehet, hogy kártyapartit szervezett a barátaival, vagy mittudomén mit.
én sem örülnék, ha sírós romantikus filmre rákészülök a barátnőmmel, ő meg beállít szó nélkül. akkor hogyan bömbölöm ki magam? :D

Szelid sunmalac 2010.02.01. 14:27:51

@tuli _: Te valamit takargatsz draga Tuli!

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 14:29:38

@tuli _: fordítva? Megmondom, hogy ma más programom van, inkább ne jöjjön, ha úgy is tervezte? Nem hiszem, hogy haragudni tudnék, ha csak úgy beállítana, mivel én is szólhatok, ha más dolgom van.

jaffandi 2010.02.01. 14:31:10

@tuli _: @Kósza: részemről egyetértek, én biztos nem állítanék be megbeszélés nélkül és igencsak kiakadnék ha fordított esetben egyszer csak zörögne a kulcs a zárban, még akkor is ha én adtam azt a kulcsot. Kérdés, hogy ők mit beszéltek meg.

Kósza 2010.02.01. 14:31:51

@tarquin - 1. Piréz FC: azért bemenés, és bemenés között lehet óriási különbség! Pl, találkozzunk nálam ma este 7kor, de ha megcsúszom a közelekedésben, legyen nálad kulcs, hogy ne az utcán kelljen állnod! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.02.01. 14:32:26

@tuli _:

A nyakára hágni a pályinkásüvegnek! :)

Kósza 2010.02.01. 14:33:43

@tarquin - 1. Piréz FC: nemááár, egyeztetni kelljen a saját programomat, csak azért, mert van nála kulcs?! Ez már olyan magyarázkodós, gyanusítgatós is lehet!

tuli _ 2010.02.01. 14:34:15

@tarquin - 1. Piréz FC: az mindig nagyobb csalódás, ha elküldik, amikor már ott van.
de pontosan azért gáz, mert van telefon, amin előre lehet szólni, kérdezni, hogy nem zavar-e. főleg, miután nyugodtan szervezhetek más programot.
mondjuk nem olyat, amilyet angoltanárbácsinak sikerült. :D
ez a másik tiszteletéről szól. mármint a telefon.
ha gyanakodnék, és rajta akarnék kapni, na, akkor nem kell előre szólni. de akkor már rég rossz.

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: én ugyan nem. nem szokásom :)

Kósza 2010.02.01. 14:35:59

@jaffandi: bizony, a magamrészéről ilyen esetben, még ha ártatlanul egyedül vagyok is otthon, visszakézből venném vissza a lakáskulcsot! :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 14:38:01

@Kósza: ezt mindig az dönti el, hogyan beszélték meg. Ha ezért kapja valaki, nyilván nem fog bemenni jelzés nélkül, és a találka után visszaadja a kulcsot.

Kósza 2010.02.01. 14:40:38

@tarquin - 1. Piréz FC: az én felfogásom szerint, ha kulcsa van hozzám a páromnak, és akkor állít be jelzés nélkül, amikor csak akar, akkor együttélésről beszélhetünk. Az egy másik mese. Mondjuk kissé akadémikus a vitánk, mert eleve érthetetlen, hogy minek adott kulcsot a kiscsajnak.

jaffandi 2010.02.01. 14:44:48

@Kósza: azt nem tudom, hogy visszavenném-e, de biztos, hogy nagyon elkerekedne a szemem. viszont azt is tudom, hogy rugalmatlan vagyok néhány dologban pl. hasonlóképpen nem szeretem, ha vki csak úgy beállít hozzám, hogy na itt vagyok épp erre jártam, bejönnék, ha nem zavarok. és nem azért mert bármi titkolni valóm lenne.

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 14:46:47

@tuli _: akkor miért adsz kulcsot valakinek, ha nem akarod, hogy bemenjen? Mondjuk, beállít a romantikus film közepébe, de kiderül egy perc, mert itt hagyta a telefonját vagy bármit blabla.. balra el, majd később találkoztok elköszönéssel.

Kósza 2010.02.01. 14:47:02

@jaffandi: nekem ez egyértelműen bizalmatlanságot sugall,... azt meg mindig túlreagáltam. :)

jaffandi 2010.02.01. 14:53:22

@Kósza: mondjuk nekem is megfordult a fejemben, hogy a lány vajon nem direkt jött-e előbb haza és állított be a pasi lakásába.

@tarquin - 1. Piréz FC: vagy csak akkor kellene kulcsot adni vkinek, ha már olyan kapcsolatban vannak, hogy egyáltalán nem zavarja, hogy a másik jön-megy amikor csak akar, vagy tisztázni kellene a "szabályokat".

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 14:54:59

@Kedves Nard: és előadta hozzá a Hattyú Halálának ráncigálós koreográfiáját.:-) (Hasonlóképp látom, sumák pasasok így koptatnak, az istennek se állna eléd, hogy menj innen!)

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 14:58:45

@Kósza: de ha itt ez volt a szabály?

@jaffandi: mondjuk ennek simán képes vagyok örülni. Valami baj van velem.:-)// Tisztázni kell, nyilván. Szerintem posztlány azért ment be, mert ez volt a megszokott.

kóristalány 2010.02.01. 14:58:46

Nekem is van kulcsom a párom lakásához, de eszembe se jutna bejelentés nélkül odaállítani. Ennek szerintem nem a bizalomhoz van köze, inkább az illemhez.

Kósza 2010.02.01. 14:59:53

@jaffandi: ha feltételezzük, hogy ez egy igaz történet, akkor nyilván tesztelni akart a csaj, mert olyan nincs, hogy előtte egyeztetik, 3 napra leutazik vidékre, aztán meg nem is beszélnek egymással, csak úgy beállít. Pont a fiatal lányok telefonálási, szájmenési szokásai szerint, mi?! Aha,.... :)

Kósza 2010.02.01. 15:01:43

@tarquin - 1. Piréz FC: az a szabály, hogy nincs szabály? Akkor viszont a pasas sík hülye, vagy spontán lesz@rta magasról, hogy éppen megdől, vagy sem.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.02.01. 15:02:12

@Kósza:

Lehet a kislány fel akarta vinni Hansot a tanárúr lakására, hogy az angol helyett a franciát gyakorolja, de a SZEMÉT hamarabb hazajött és megrántott egy 37 éves MILFet :)

Kósza 2010.02.01. 15:02:46

@kóristalány: pláne ha a párod ezer km távolságban dolgozik, él :)

Kósza 2010.02.01. 15:03:57

@Kedves Nard: Hans Régenkurt a híres német tanár. Ő nem franciát oktat, hát még ennyit sem tudsz?! :)

jaffandi 2010.02.01. 15:04:30

@tarquin - 1. Piréz FC: dehogyis, velem van baj, tudom, hogy én vagyok rugalmatlan, de egyelőre nem tudok mit kezdeni vele.

tuli _ 2010.02.01. 15:09:30

@tarquin - 1. Piréz FC: eh. nyilván, ha otthagyta a telefonját, és visszajön, az nem gáz. de úgy volt, hogy vidéken van, és előtte nem szólt, hogy megyek drágám, ráérsz-e.
nem ugyanaz a kettő.
nekem is van kulcsom, de tiszteletben tartom annyira a másikat, hogy nem megyek hozzá váratlanul. és nem azért, mert nincs meg a kellő kapcsolat. arról nem beszélve, hogy kurvaideges lennék, ha számítok rá, ő meg nincs otthon :D

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 15:10:40

@Kósza: lehet, hogy hülye a pasi, de nem elképzelhetetlen, hogy úgy adta, hogy jöjjön, amikor tud. És ugye arra játszott, hogy most nem tud. A 18 éves lánykának pedig lefogyott az egység a feltöltőkártyájáról, mert minden ismerősét felhívta, hogy de jó a vidéki buli, és a pia hatására legalább 100x meg kellett kérdeznie az angoltanárt, hogy ugye még nagyon szereti, pedig 24 órája nem látta.:-))

@jaffandi: egy fenét van veled baj.:-) Ez teljesen normális, csak hát a másik orrára kell kötni, hogy téged mi zavar, különben nem tudja.

Kósza 2010.02.01. 15:12:27

@tarquin - 1. Piréz FC: nna persze, magyarázat van mindenre, és az ellenkezőjére is!

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 15:17:35

@tuli _: mindig belezavarodok, hogy posztról beszélünk, vagy általában.:-) Újrapozicionálom, mivel kell szembemennem, különben nagyon egyetértetek.:-)

jaffandi 2010.02.01. 15:21:51

@tarquin - 1. Piréz FC: igazad van rá kell kötni az orrájára, csak mivel abból indulok ki, hogy én ilyet sose, ezért eszembe se jut, hogy másnak ez nem egyértelmű, és nem szólok. mondjuk nem is sokszor történik ilyen. egyszer egy pasi nagyon megsértődött, annyira hogy már fel sem jött a lakásba. felcsengetett, beleszóltam, elállt a szavam, majd azt bírtam mondani, hogy "na jó gyere". nem jött.

jaffandi 2010.02.01. 15:36:18

@Kedves Nard: valahol meg is értem. az egész beszélgetés 10 mp alatt zajlott le és hát ilyen hirtelen ennyi tellett tőlem.

Kósza 2010.02.01. 15:41:18

@jaffandi: lemerült a mobilja, nem talált nyilvános telefont, ezért használta a kaputelefonodat? Megérdemli. Ilyet csak hóttszerelmesen, vagy nagyon részegen csinál az ember! :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 15:43:02

@Kósza: hát ezzel nem tudok vitatkozni, ettől még feltételezhető, hogy a lánynak teljesen természetes volt, hogy felmehet, hogy úgy mondjam, ilyen nexusban voltak.

@jaffandi: Nyilván jöhet olyan is, akinek egyáltalán nem örülök, ő juszt se lépheti át a küszöböt. Pedig még szerelmet is vallott.:-))) De ez elvileg az első adandó alkalommal letisztázható: kulcsot adsz, azért mert... - ide szabadon behelyettesíthető, ami tetszik. Telefonálj légy szíves, mielőtt jössz, nem biztos, hogy otthon vagyok. - Nem hívlak, mert utálok telefonálni. Vagy ilyeneket nem szoktak mondani egymásnak az emberek?

Kósza 2010.02.01. 15:53:39

@tarquin - 1. Piréz FC: túl sok a ha ebben a történetben, így csak találgatunk.

jaffandi 2010.02.01. 15:59:27

@Kósza: szerelmes biztos, hogy nem volt, alkoholt meg nem iszik. szerintem azért nem szólt előre, mert esélyes volt, hogy nemet mondok.

@tarquin - 1. Piréz FC: de szoktak mondani, én is szoktam, de annak akiről nem feltételezem, hogy egyáltalán eljönne hozzám, csak úgy nem mondom oda, hogy szóljon mielőtt jön, illetve ha vkivel mindig meg szoktuk beszélni, hogy mikor jön, annak se mondom el mindig, hogy szóljon, mert hiszen szokott. na és ha az előbb említettek beállítanak hirtelen, akkor meglepődöm.

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 16:00:54

@Kósza: hopp, erről lemaradtam: nem mondtam, hogy kell, ártatlan elméleti kérdés volt.

Kósza 2010.02.01. 16:15:15

@jaffandi: és sokkal jobb egy lépcsőház előtt pofára ejteni önmagát, mint korábban, telefonon keresztül. Lehet, hogy ezt nem értem :)

jaffandi 2010.02.01. 16:20:19

@Kósza: mert nem ismered, kissé erőszakos, azt gondolta sztem, hogy ha már ott van akkor nem tudom azt mondani, hogy nem vagyok otthon, vagy nem érek rá.

Kósza 2010.02.01. 16:38:05

kellemes estépítést mindenkinek, sziasztok!

tarquin - védőháló nélkül 2010.02.01. 16:42:09

@Kósza: viszont, szia!:-)

@jaffandi: nem jutott volna eszembe azt mondani, hogy "na, jó", ha egyszer nem jó.

csilek recseli 2010.02.01. 17:05:18

Bocsi, ha már valaki felvetette... Nem olvastam végig a kommenteket. Nekem az volt az érzésem, hogy N. megegyezik a poszt írójával, és így bátrabban megírta a történetet...

csillag× 2010.02.01. 17:18:00

@csilek recseli: eddig még csak az merült fel, hogy N. esetleg a tanár úr rajondói táborához tartozott, aki nem örült N. "előretörésének" :)...de ez valószínűleg már örök rejtély marad :)

Kham 2010.02.01. 18:17:32

Vazz, már nem jár kirúgás, nyilvános megszégyenítés, pedofilper és máglyhalál, ha valaki középiskolában megreszeli a tanítványokat?? Hát ha ezt előbb tudom, nekifutottam volna mégegyszer annak az angol bölcsész felvételinek:D

Ahova én jártam középiskolába, ott az egyik srác járt a énektanárnénivel, (operaénekesnői keblei miatt sokan lettek volna a helyében) de ők nagyon-nagyon titokban tartották. Én például érettségiig azt hittem, hogy a srác homár:D:D

Nikica21 2010.02.01. 21:05:57

Jó estét!:)
Hogy smint többiek!:)

Én lennék terrorista! 2010.02.02. 08:46:56

"Kérdés: miért kellett két lányt is átejtenie?"

Ostoba ribancok voltak, akik csak úgy odaadták magukat egy szépfiúnak. Megérdemelték.
süti beállítások módosítása