Nem akar összeköltözni velem

2010. március 23. 07:22 - csajokespasik

Mit lehet tenni, ha párunk nem akar közös fedél alá cuccolni velünk? Következő sztorinkból kiderül, hogy a családi fészek néha nagyobb vonzerővel bír, mint a barátnő lakása. Levélírónk nem egy másik nőre, hanem másik lakásra féltékeny.

 

Csaj vagyok, 25 éves – azt is mondhatnám, hogy 25 éve vagyok csaj : ) Tulajdonképpen másfél éve járok együtt a párommal, és minden passzol, nagyon szeretjük egymást, csak hát nem akar összeköltözni velem. Anyagi oka nincsen, hiszen én 2 éve önállóan fenntartok egy lakást, amiben bőven elférnénk ketten is. Amikor megkérdeztem tőle ennek okát, ő vagy kitérő választ adott, vagy elviccelte. Ja, ő 22 éves és még a szüleivel él. Azt hiszem, nem a szabadságát félti, egyszerűen csak szeret otthon lenni, és ragaszkodik a családi fészekhez.

Nem is bántom miatta, de amikor feljön hozzám, akkor mindig rendesen főzök neki, ha úgy alakul, nálam hagyhatja szennyesét is. Láthatja, hogy gondoskodom róla, és az együttélésünk (ha rászánná végre magát) nem lenne problémás. Eddig maximum két napot volt hajlandó velem egy fedél alatt, az én lakásomban tölteni. Egy tetőtéri, otthonos, világos lakásról van szó. Mondjuk, érthető, hogy nem akar kirepülni a családi fészekből, mert szereti a szüleit, ahogy a bátyját is (aki a családi fészek melletti lévő házban lakik). Elég szép kertes házuk van, na, nem az a burzsuj nagyképűzős medencés kastély – szolid családi ház, nagy udvarral. A szülei szeretnek engem, ahogy én is őket. De a végtelenségig ez nem mehet. Egyszer muszáj megnősülnie. Ha nem is mellettem kötelezi el magát, hanem más mellett, akkor is biztos, hogy a családi házat el kell hagynia egyszer.

Nekem szükségem van valakire, akivel megoszthatom a fészkem, elkezdhetek vele építeni valamit, és tudom, hogy amikor hazamegyek, ő is ott van/lesz. A családi házuk egy csendes zöldövezetben van, lehet, hogy nem akarja feladni a város lüktető zajáért? Mondjuk, ezt meg tudom érteni. Amikor összejöttünk, már tudtam, hogy főnyeremény a pasi - ő kedves, gyengéd, jó humorú fiú. Szeretjük egymást, soha egy hangos veszekedésünk, féltékenykedés nem volt. Ő egyszerűen alkalmatlan a veszekedésre és a lézengésre – igazi álom pasi. Amikor egyszer nyíltan és komolyan megkérdeztem tőle, hogy miért nem költözik hozzám, azt mondta, hogy gondolkodik rajta. De ez már régen volt.

Talán attól fél, hogy birtokolni akarom, kisajátítani, elszakítani a szüleitől? Semmi ilyen szándék nincs bennem, egyszerűen csak annyit szeretnék, ha már járunk, akkor lakjunk is együtt. Legalább egy darabig. Nem érzem magam erőszakosnak. Ő sem tart engem annak. Nektek mi a véleményetek az összeköltözésről idejéről? Meg kell várni, amíg úgy alakul? Volt már valaki hasonló helyzetben?

 

 
282 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr221861400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kósza 2010.03.23. 15:39:56

@Gumineaux: semmi gond a véleményeddel, sőt, többnyire egyetértek veled, csak bátorkodtam felhívni a figyelmedet egy szerintem megalapozatlan prejudikációra. Spongyát rá!

énis 2010.03.23. 15:41:25

@Snowmass: azért mert bizony idegesít, ha foglalja bárki is az életteremet.. (még ha szeretem is a illetőt)

Kytia 2010.03.23. 15:43:48

@Kósza: Meg én egyébként azt sem értem, mi a baj azzal, ha a szülei "tolják alá" a gyereknek a sok jót. Talán vissza kéne utasítania 20 éves egyetemistaként a saját lakás és/vagy autó gondolatát? Nekem nem volt ilyen szerencsém, de ha lett volna, nem játszottam volna az álszentet. Köszönettel elfogadtam volna.

Snowmass 2010.03.23. 15:49:52

@énis: Ez érdekes. Egész pontosan mi az, ami idegesít ezzel kapcsolatban?

tarquin - védőháló nélkül 2010.03.23. 16:10:04

@Snowmass: köszönöm, kisunokám, igen rendes gyerek vagy.:D:D:D

summerstorm 2010.03.23. 16:16:25

hááát, ma is szörnyen aktív voltam, így el is köszönök....
szép délutánt mindenkinek..

Snowmass 2010.03.23. 16:17:41

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: ne hálálkodjon öreganyám, hiszen úgyis tudja: ami a szívemen, az a számon :DDD

idiesel 2010.03.23. 16:22:11

A posztoló hülye picha. ENNYI.

idiesel 2010.03.23. 16:23:07

Ja és 25 éve hülye picha. Megy a siránkozás. Neki szüksége van, hogy megossza fészkét valakivel... Egy pasinak (főleg 22 évesen) pedig arra van szüksége, hogy egyedül is legyen. Nem bírja felfogni, akkor viszont látásra és el lehet innen menni.

idiesel 2010.03.23. 16:25:14

"Talán attól fél, hogy birtokolni akarom, kisajátítani, elszakítani a szüleitől? Semmi ilyen szándék nincs bennem, egyszerűen csak annyit szeretnék, ha már járunk, akkor lakjunk is együtt."

Édes drága kedves posztoló picha... Nem, te nem akarod birtokolni, sem kisajátítani, sem elszakítani a szüleitől, CSAK együtt lakni. Ez mi bazmeg? hallod-látod, amit írtál? Mondok valamit, hátha segít megérteni a mondatodat:

Én sem akarok tarkólövést neked, csak egy fegyvert a tarkódhoz és egy ujjmozdulatot a ravaszon. Nem ugyanaz? Naugye.

dr. gernika 2010.03.23. 16:27:16

Jesszompöpi ilyen vaaaan????
1. Nem szeret eléggé
2. Túl fiatal még a., hozzád; b., ehhez az egészhez.

Ennyi. Ha két fiatalnak nem közösek a tervei, szét kell menni, csókolom.

tarquin - védőháló nélkül 2010.03.23. 16:29:48

@Snowmass: életvezetésileg abszolút helyeslem ezt a hozzáállást, bár a te esetedben ennek a csillagállások némileg ellentmondanak.:D:D

énis 2010.03.23. 16:36:56

@Snowmass: most erre mit mondjak? Szeretek hazamenni az üres lakásba, nem akarok -minden este- arról beszélgetni, hogy mi történt velem aznap, nem érdekel, hogy van-e kaja a hűtőben és nem akarok elmenni bevásárolni,ha nincs.. szeretem a csöndet a napi nehéz meló után, vagy ha olyan kedvem/ünk van, akkor találkozzunk, szeressük egymást, aztán menjen mindenki szépen haza (néha nem), hogy várjuk az újratalálkozást!
Van ebben valami fura?

idiesel 2010.03.23. 16:38:39

@énis: Korrekt. Nincs ebben semmi fura.

énis 2010.03.23. 16:43:04

@idiesel: ezt jó tudni köszi, mégsem találkoztam még olyannal, aki így akarna élni... rajtam kívül.

Snowmass 2010.03.23. 16:45:25

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: :) Hogy mit csinálnak a csillagállások az én esetemben? :D

idiesel 2010.03.23. 16:46:05

@énis: Én kösz, hogy olvashattam a commentet, hisz még egy megerősítés, hogy nem vagyok idióta.

énis 2010.03.23. 16:56:04

@idiesel: nagyon szívesen, ezek után felcsillant a remény bennem, hogy talán valahol mégis egyszercsak... :-))

2010.03.23. 16:57:18

@lovacska30: Értem. Konszenzusra fogtok majd jutni előbb-utóbb - ha valóban szeretitek egymást és valóban együtt akartok élni. Ilyen egyszerű :)

@énis: Pedig vannak ilyen emberek. Nőt és férfit egyaránt ismerek hasonló hozzáállással: 30-on túlik társasága ráadásul :)
Kitartás: meg fogod találni :)
Bár tény, hogy tényleg elég kevés ilyen ember van. De akad néhány.

Madpapa 2010.03.23. 16:57:40

@énis: Semmi fura nincs ebben, de akkor minek egyáltalán találkozni bárkivel is? Mindennap szépen hazamégy az üres lakásodba, a kis világodba. Tényleg nincs szükséged senkire, ha jól érzed így magad.

pancel 2010.03.23. 16:57:50

No, majd én jól megmondom a tutit:

Az ember alapvetően olyan mint a majom.
Ami ott van előtte az nem kell neki, viszont amiért meg kell küzdenie, az annál inkább.

Tehát:

Ha látja, hogy várod, marasztalod, akarod, az megrémíti, viszont ha azt érzi, hogy kiváltság ha Nálad lehet, akkor ő maga fogja metenni a célhoz vezető lépést.

Tipikus fordított logika, de 100%-os hatásfokú!

Fogyaszd egészséggel! :-)

Üdv,

pancel

énis 2010.03.23. 17:01:34

@madpapa: látom nem érted a lényeget.. nem baj!

énis 2010.03.23. 17:03:35

@pancel: ezt nekem írtad? Ha igen köszi! :-)
@AntiChrist: nem akarsz velük a közös ismerősöm lenni? :-))

Snowmass 2010.03.23. 17:05:08

@énis: Hogy fura-e? Végső soron nem az. Ritka, de semmiképp sem fura. Viszont inkább az a kérdés, hogy volt-e már olyan, amikor nem így csináltad/csináltátok? Vagyis tudod-e mi az, ami elől elzárkózol?

énis 2010.03.23. 17:09:03

@Snowmass: pontosan tudom, saját (nem is egy) tapasztalatból.. :-(

2010.03.23. 17:15:15

@énis: Az attól függ :)
Egyikük sem budapesti (persze lehet, hogy te sem). A férfiak közül (te ugye azt keresel) legjobb tudomásom szerint csak az egyiküknek nincs jelenleg párkapcsolata.
Ennyit tudok mondani kiindulásképp :)

@madpapa: Együtt élni valakivel; valakivel kapcsolatban lenni, de nem együtt élni; egyedül élni, párkapcsolat nélkül. Ez bizony három különböző dolog :) Mindegyiknek van létjogosultsága.

@Snowmass: Nem feltétlenül kell ahhoz kipróbálni valamit, hogy nemet mondhasson rá az ember. Tudom, hogy durva sarkítás, de ilyen alapon a bankrablást is kipróbálhatná az ember...

énis 2010.03.23. 17:27:00

@AntiChrist: aham, férfit keresek.. :-) Mondjuk budapesti vagyok, de simán elhagynám ezt a szutyok várost, (bár Magyarországot nem szívesen.. :-))) de mivel összeköltözésről ugye nincs szó... egy távkapcsolat is működhet.. :-))

Snowmass 2010.03.23. 17:32:43

@AntiChrist: Maradjunk annyiban, hogy a bankrablós tényleg durva sarkítás volt. Amúgy értem, hogy mire gondolsz.:)

énis 2010.03.23. 17:37:53

Aztán meg jönnek az alap dolgok (szimpátia, közös nevező, humor, kisugárzás stb...)
Sziasztok! Jó volt beszélgetni, beszélni erről olyanoknak, aki látott már ilyet... :-)

2010.03.23. 18:14:33

Nah akkor miről is volt szó? Elvesztettem a fonalat. :) @Snowmass: ???

2010.03.23. 18:20:57

Jah megtaláltam a fonal végét. :) Hát nem is tudom... megvan mindnek az előnyös oldala annak is amit @énis: mond, meg annak is amit a többiek. :)

csillag× 2010.03.23. 19:18:15

@Zsu0805: köszönjük :D....(ez olyan aranyos volt :D Zsu, mint, aki jól végezte dolgát visszatér és jólmegaszondja a frankót) :)))

KaSzi 2010.03.23. 19:27:43

@Zsu0805: Egyáltalán nem időhöz kötött ez a dolog. Amíg nem költözöl össze valakivel, addig nem tudod mik a "hülyeségei". Ha most el vagy valakivel több évig és az égadta világon semmi baj sincs a kapcsolattal nagyon jók vagytok, de amikor összeköltöztök akkor derül ki mennyire tudtok együtt élni és nem akkor amikor "külön" vagytok. 3hónapos kapcsolat esetében akár már össze is lehetne költözni valamilyen szinten és kipróbálni milyen is igazán együtt.

2010.03.23. 20:25:59

@KaSzi:
Hajrá! Kinek a pap kinek a paplan. Én nem csinálnék átjáróházat a házamból, mivel egy 3 hónapos kapcsolat még igencsak nem az "ismerlek" dolgokon alapszik. De mint mondtam, kinek a pap, kinek a paplan. Te tedd nyugodtan, én nem fogom...

tőzegmalac 2010.03.23. 20:44:14

hmmm... látom ehhez már nincs mit

2010.03.23. 21:13:48

@kabátnyúl:
Hát nemnagyon. :) Későn jöttél. :)

tőzegmalac 2010.03.23. 21:21:06

későn... elolvastam a kommenteket is;)

2010.03.23. 21:26:54

@kabátnyúl:
És tanultál belőlük valamit? :)

tőzegmalac 2010.03.23. 21:35:03

@Zsu0805: volt tanulság?:) Barinak meg én szólok be mi...?;)

tőzegmalac 2010.03.23. 21:36:23

@Zsu0805: sok újat nem. 12 éve költöztem el szülőktől

2010.03.23. 21:42:56

@kabátnyúl:
Tanulság... nekem nem volt, de hátha te találtál valamit. :) Lehet valakit eltántorítottak a kommentelők attól, hogy nővel költözzön össze... vagy férfival. :)
Hány éves is vagy? 32, ha jól emléxem... akkor viszont már 20 évesen nem velük éltél?

tőzegmalac 2010.03.23. 21:53:08

@Zsu0805: áááá a tanulságot meg szoktam tartani magamnak:) még 30 se;) és 18 volt az a 20

2010.03.23. 22:03:42

@kabátnyúl:
Ohh pedig azt hitted megosztod velünk a saját tanulságaidat. Kiváncsi lennék egy 30 éves pasi levont tanulságait. :)

tőzegmalac 2010.03.23. 22:03:59

@BARI: ejj de kíváncsi lettél Kedves Bárányom:)
annyi voltam

tőzegmalac 2010.03.23. 22:04:54

@Zsu0805: khhhhmmm... ennek fuss neki újra:P

BARI 2010.03.23. 22:05:04

@kabátnyúl: Nyúl, tudod, hogy minden érdekel veled kapcsolatban :D
19 :)

2010.03.23. 22:11:18

@kabátnyúl:
Jooo már késő van, meg másfelé kalandozott a figyelmem. :)

tőzegmalac 2010.03.23. 22:11:44

@BARI: mi 19? te akkor léptél?

2010.03.23. 22:12:13

@BARI:
Ezt szerintem mindenki tudja. :) :P

BARI 2010.03.23. 22:12:26

@kabátnyúl: ki sem néznéd belőlem :)

tőzegmalac 2010.03.23. 22:12:33

@Zsu0805: a késő esti kalandok...
meg a figyelem;)

BARI 2010.03.23. 22:12:59

na de erről ennyit :)

csillag× 2010.03.23. 22:14:24

Nah, mi folyik itt az állatkertben éjnek évadján? :D

tőzegmalac 2010.03.23. 22:14:26

@BARI: Óóó hát mit nézzek ki egy ilyen titokzatos Bárányból?:D

tőzegmalac 2010.03.23. 22:15:21

@csillag×: no a másik virágszál:P egész csokor lett itt hirtelen:)

Szia!:)

2010.03.23. 22:16:37

@kabátnyúl:
Áááá dehogy kalandozok. :) Mármint nem úgy. :P

csillag× 2010.03.23. 22:17:24

@kabátnyúl: remélem nem ironikus töltetű volt eme kommented!! Különben kabát lesz a nyúlból ;)
Egyébként üdv neked is :)

2010.03.23. 22:17:31

@BARI:
Már csak az üregátalakítást kell megbeszélnetek. :)

2010.03.23. 22:18:07

@csillag×:
Én gyertyát tartok. :P

csillag× 2010.03.23. 22:18:26

@Zsu0805: tudjuk mi azt! Csapongsz jobbra balra :))

2010.03.23. 22:18:51

@kabátnyúl:
Ha te itt vagy mind megjelenünk. :)

2010.03.23. 22:20:32

@BARI:
Ohhh pedig azt hittem kikéritek a kommentelők véleményét. :P

csillag× 2010.03.23. 22:21:05

@Zsu0805: de ugye nem valami kétágú...szép kovácsoltvas gyartytartóval?...mert arra énis pályáznék, sőt haza is vinném :D mint a kajáldából a székeket... (tudod) ;) :D

BARI 2010.03.23. 22:21:35

@Zsu0805: nem szeretném a privát dolgainkat itt mindenki orrára kötni, végeredményt persze megmutatjuk :P
Ugye Nyulam? :D

2010.03.23. 22:22:13

@csillag×:
Én csapongok? Áááá én soha. :)

2010.03.23. 22:22:54

@csillag×:
Fuuu azok tényleg jok voltak. Kár hogy boss nem dobta be őket a hátsó ülésre. :)

csillag× 2010.03.23. 22:22:58

@kabátnyúl: ENNYI! ...ahogy @Zsu0805: megjelenünk...vonzod a nőket :D :D :D

2010.03.23. 22:24:18

@BARI:
El is várjuk. De csináljátok jó nagyra, hogy beférjünk. :P Egy nyúlüreghez igencsak nagyok vagyunk. :) Ohh már megy az m-ezés. :)

BARI 2010.03.23. 22:25:39

@kabátnyúl: jól van :D

@Zsu0805: semmi pánik, jó nagy lesz :D

csillag× 2010.03.23. 22:26:33

@BARI: Végeredmény? csak nem sok pici vattapamacsban fog megnyilvánulni nyúl fülekkel? :D

@Zsu0805: nah, majd legközelebb teszünk róla...de Boss-t most ne tsd...pár nap szünet jól jönne belőle :P

tőzegmalac 2010.03.23. 22:27:49

@BARI: most kapok buksi simit?:)

2010.03.23. 22:28:32

@BARI:
Kell is, hisz a nyuszik szaporák. :P

BARI 2010.03.23. 22:29:09

@csillag×: amire te gondolsz az mág korai lenne :)

@kabátnyúl: itt mindenki előtt nem? :P

megyek is el innen, szépen játszatok a Nyúllal, különben... :D

2010.03.23. 22:30:06

@csillag×: Ha más nincs a fiúk hátára kötözzük a székeket és majd úgy cipelik. :)

csillag× 2010.03.23. 22:31:13

@kabátnyúl: ne röhögj rajta, a te gyártmányod :D Bár nem tudom hátulról vajon hogy fognak festeni: vattapamacsos nyúl farok, vagy hósszóú vékony barifarkinca... :P

csillag× 2010.03.23. 22:33:27

@BARI: kellemes "elmenést" ;)

@Zsu0805: akkor sok srácot invitáljunk :P Szék kell...sok! :))

tőzegmalac 2010.03.23. 22:36:35

@BARI: nem pirulok bele:)
különben mit kapnak?

2010.03.23. 22:38:24

@csillag×:
:D :D Szóval hogy csak erre kellenek. :)

csillag× 2010.03.23. 22:39:17

@kabátnyúl: ne kíváncsiskodj drágaszívem, mert túl gyorsan kihullik a bundád :)

2010.03.23. 22:39:18

Nah én is nyugovóra térek, vagyis tv elé. :) Majd holnap re. :P
Jóéjt! Szép álmokat! :)

csillag× 2010.03.23. 22:40:32

@Zsu0805: öö..háát..izé...tudod nálam csak az érdekbarátság.. :P

csillag× 2010.03.23. 22:41:31

@Zsu0805: arra fele is viszont minden jót! :)

tőzegmalac 2010.03.23. 22:42:23

@Zsu0805: Jó éjt!:)

hallottad mit mondott @BARI: :D a nyulaknak nem húzgálni, különben... :P

tőzegmalac 2010.03.23. 22:44:17

@csillag×: ohhh "drágaszívem":) mondod ezt te, ki a bárányfelhők mögött bujkál:P

csillag× 2010.03.23. 22:45:30

Óóó...a fene! Most nézek csak körül. Ti most télleg egyedül hagytatok a nyullal??....asszem akkor énis gyorsan huss..elillanok a fű alatt, mire észre vesz már 7határon túl járok :)

tőzegmalac 2010.03.23. 22:53:59

na ülhetek itt egyedül ezen a széjjel hempergett fűcsomón

csillag× 2010.03.23. 22:58:53

@kabátnyúl: *bárányfelhő mögül mosolyog* :)

tőzegmalac 2010.03.23. 23:06:57

@csillag×: mosolyogsz vagy kacsintgatsz?:D
álmot hozott a kósza gomolyag:)
Jó éjt!:)

csillag× 2010.03.23. 23:09:50

@kabátnyúl: nah majd legközelebb ha leszel megkérdezem h mi a kettő között a jelentésbeli különbség :)
Viszont pá-t intek a messzi távolból:) További szép éjszakát az üregedben :P

eichmann 2010.03.24. 16:14:19

@bambinom: ez kurva szar volt
süti beállítások módosítása