Miért választják annyian a boldogtalanságot?

2010. november 10. 07:53 - Panni CsP

”Képes vagyok arra, hogy a választást én hozzam meg és a helyes irányba haladjak. Ha ezt gyakorlom az életemben, akkor tisztelni fogom önmagamat. Mert önmagunk tisztelete nélkül nincs boldog kapcsolat sem” – ezúttal egy filozófiai módszertant kaptunk, melyben a lány szakít fiújával, akivel egy év múlva újra össze akar jönni. Miért? Mert a srác azóta nem volt mással. A csaj magát okolja. Lelki fröccs 1 felvonásban.

 

Lány vagyok 23 éves. Történetem inkább egy kérdés elvi boncolgatásából fog állni, de remélem, mindenki merít belőle, legalább annyit, amennyi életének jelenlegi pillanatához szükséges. Volt egy srác az életemben, akivel másfél évig jártam, majd szétmentünk. Aztán 1 év múlva újra találkoztunk. Kérdi, hogy mi van velem. Mondtam, hogy azóta volt két barátom, de hamar felismertem, hogy nem őket keresem. Elkezdtünk nosztalgiázni és bevallottam neki, hogy eddig őt tekintem életem egyik legjobb választásának. Aztán én is megkérdeztem tőle, hogy hogyan alakult a mögötte álló 1 év. Elmesélte, hogy azóta, mióta elváltak útjaink, nem volt senkivel (!) neki nem volt barátnője. Elvesztegetett egy évet az életéből.

Sokat gyötrődött miattam. Nem értem, miért, hiszen kulturáltan megbeszéltük, hogy vége. Ekkor elgondolkodtam, hogy vajon én is hibás vagyok-e ebben. Lenne értelme az újrakezdésnek? Miért választják annyian a boldogtalanságot? Megtehette volna, hogy más lányokkal ismerkedik, hiszen már semmi nem volt köztünk. Elég jól néz ki, testi téren nincs semmi, ami miatt aggódnia kéne, vagy szégyenkeznie. Amit csinált, nem romantika, hanem ragaszkodás a múlthoz. Sejtem, hogy önértékelési gondjai vannak, ami nem tudom, miből fakad nála. Legutoljára egy közös barátunk szülinapján találkoztunk. Elmondta, hogy már nem ott dolgozik ahol a kapcsolatunk alatt, hanem átment egy másik céghez. Folyamatosan azon pörgettem az agyam, hogy miért hagyta üresen azt az egy évet. Meg tudtam volna fojtani. Amikor kritikussá válok másokkal, ez azt jelenti, hogy rossz irányba megyek. Ha képes vagyok a jót látni másokban vagy a szituációban, és a negativitás fölé emelkedek, jól érzem önmagamat. Ha állandóan azon gondolkozom, hogy az a másik a hibás, falakat építek, amik meggátolnak abban, hogy elérjem a saját jóságomat. Az élet törvénye az, hogy ahogy másokkal bánok, mások is úgy bánnak velem. Megbocsátani önmagunknak azt jelenti, hogy engedjük, hogy a múlt az múlt legyen. De ez azt is jelenti, hogy nem követjük el ugyanazt a hibát újra és újra; nem találunk kényelmes módszereket arra, hogy kifogásokat keressünk. Az a személy, aki a szívét másokkal szemben megkeményítette, mások megbocsátását és könyörületét sem tudja érezni. Ha azt akarjuk, hogy megbocsássanak nekünk, akkor először is nekünk kell megbocsátanunk önmagunknak és másoknak. A bátorság jele, hogy először cselekszünk, és az, aki először megbocsát, nemcsak a saját igazát bizonyítja, de különösen a szeretetét. Ahhoz, hogy fejlesszem az erőt önmagamban, vissza kell térnem az önbecsülés állapotába, a saját méltóságomhoz. Mindig a választás idején, egy útkereszteződésnél mutatkozik meg a valódi érzelem, valódi önmagam. Egy szituációban két különböző magatartás is felmerülhet. Az egyik, amikor reagálok, amikor haragossá válok, durva dolgokat mondok, ami a másiknak szomorúságot, fájdalmat okoz vagy nagyon nyugodt és békés maradok, és egyszerűen mindent elengedek. Ebben a pillanatban mutatkozik meg önmagam szabad akaratának nagysága. De amikor hiányzik a szellemi erő, akkor nem ismerem fel, hogy abban a pillanatban milyen választási lehetőséggel rendelkezem. Egyszerűen utat engedek az érzelmeknek, a reakcióknak és olyan dolgokat mondok és teszek, amik nem kellemesek. A későbbiekben ennek a hatását is én fogom érezni és sajnálom, amit tettem. A szellemi erő azt jelenti, hogy önmagam mesterévé válok. Képes vagyok arra, hogy a választást én hozzam meg és a helyes irányba haladok. Ha ezt gyakorlom az életemben, akkor tisztelni fogom önmagamat. Mert önmagunk tisztelete nélkül nincs boldog kapcsolat sem.

 
184 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr762437628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tugezőőr uuuii uuillö 2010.11.10. 11:01:30

A sztoriból egy fontos információ kimaradt: pontosan miért szakított annak idején a sráccal? Szerintem a csaj még nem akart megállapodni (közel járt a 2 éves kémiai support limithez), bár minden egyéb tekintetben 'ideális' partert fogott ki. Így ahelyett, hogy a következő szintre emelte volna a kapcsolatukat, szakított.

nosce 2010.11.10. 11:03:19

@fumerin:
"....ezért felírom a kötelezettségeimet:)"
fej vagy írás :)

Caddy 2010.11.10. 11:04:53

Mi ez az észosztás?
Nem bírtam végigolvasni. 23 éves lány és már most ennyit gondolkozik, jajjjjjj. Haladjál sodródjál.

summerstorm 2010.11.10. 11:05:03

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

igyekeztem mélyenszántó elemzést írni :D

fumerin 2010.11.10. 11:05:25

@nosce: Fej semmi esetre sem! Mert az ütött-kopott-dementált...

Az írás szimpibb, mert emlékeztet:)

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 11:06:41

@nosce: Na ezert nem szabad velem kotekedni. :)

@gyvy: Eselytelen. Nard tobb mint 2 eve meselte a karaoke sztorit, es meg mindig nem tudom megallni a felemlegeteset. Eles elme, penge agy, memoriam hatalmas. :P

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Hat nem :D

@fumerin: Aaa, ertem. Nem kell magyarazkodni, lazsalsz. :))

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 11:07:57

@fumerin: Hozzatennem, en akkor szoktam rendszerezni, irkalni, amikor nem fulik a fogam a tevekenyseghez. Akkor mindent atszervezek. :D

fumerin 2010.11.10. 11:08:27

@Frigyesur: Cseréljünk! Tiéd az a hegy, ami előtt ülök:)

(na, azért lassan kopik)

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 11:12:20

@fumerin: Nem cserelhetunk. Nem tudna senki annyi hibat csinalni, mint amennyit nekem sikerult mostansag. :)))

nosce 2010.11.10. 11:12:41

@fumerin:
Csak ne szerénykedj :), aki ilyen szavakat használ az nem a szoliban töltötte a fél életét :)

tuli _ 2010.11.10. 11:13:23

@Frigyesur: ugyehogy van, amikor jó egyedül lenni? (perszepersze, tudom, hogy jobb társsal)
@mooon:): :DDD

nosce 2010.11.10. 11:14:09

@Frigyesur:
"Na ezert nem szabad velem kotekedni. :)"
Nem is teszek ilyet, nem hiányzik egy nagy saller :), és akkor a fénykardodat még elő se vennéd :)

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 11:16:57

@tuli _: Nekem mindig jo egyedul lenni. :D De ilyenkor sem arra vagyom, hogy ne legyen tarsam, hanem hogy ne legyen ott. :)) Azert ez nem ugyanaz. Neki meg sajat jol felfogott erdeke, hogy hagyjon. :))

@nosce: Nagyon helyes. Kovetendo pelda vagy.

fumerin 2010.11.10. 11:17:52

@nosce: Sajna még nem volt időm arra, hogy elmenjek ilyen helyekre:) Bár ecccer már bejelentkeztem:)

tuli _ 2010.11.10. 11:23:50

@Frigyesur: ehehe. amikor hazaérek, már tudják, hogy 10 percig jobb, ha senki nem szól hozzám. jobban járnak :D
utána lehetek én mindenkié, de az a 10 perc csak és csakis az enyém. :)
@fumerin: sosem voltam szoliban. először is, tehetetlenül feküdni egy koporsóban, nem az én műfajom :) másrészt, látom áldásos hatását ismerősökön a szolizásnak. inkább köszönöm szépen, nem. ráadásul brit tudósok is kimutatták 20 éve, hogy nem ártalmas, most meg azt, hogy ártalmas :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.10. 11:25:16

Na ezt az áltudományos faszságot!

Mi a fene közöd van ahhoz, hogy a volt pasid mit csinált egy évig? Foglalkozz inkább a saját dolgoddal.

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 11:27:53

@tuli _: Ertem en, addig feltankolsz tütükéből, es szocializalodsz. :)))

Hurri Kán 2010.11.10. 11:29:24

@Frigyesur:
hát ezt az állítólag penge agyat kéne akkor valami produktív dologra felhasználni mások állandó oktalan dehonesztálása helyett :DD

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 11:33:40

@gyvy: Hasznalom is. De kellemes kikapcsolodas az itteni fecseges. A karaokes sztorik kulonosen szorakoztatnak. :))

Hurri Kán 2010.11.10. 11:34:23

@Frigyesur: Sajnos nekem több nincs belőle :(

fumerin 2010.11.10. 11:40:03

@gyvy: Ugyan, mindenkinek vannak karaoke élményei, csak nem mindenki végzi növényládában:D

Egyszer én is megcsúfoltam Aqva Barbi témáját az egyik haverommal:)

Hurri Kán 2010.11.10. 11:43:43

@fumerin: Ennyi figyelmetlen, felszínes embert... Hát hányszor mondjam, hogy virágágyás volt, gyönyörű kovácsoltvas kerítésekkel ?! :DD

www.youtube.com/watch?v=ZyhrYis509A&ob=av2e

Ez volt az, ugye :DDD

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 11:43:58

@fumerin: Hehe. ;)))) *pacsit*

Mondjuk nekem mely fajdalmamra nincs. Sosem probaltam. Pedig a baratok megigertek, mar a dal is megvolt. ;(

Hurri Kán 2010.11.10. 11:46:41

@Frigyesur:
Nem csodálom hogy nincs. Aki ilyen visszahúzódva, komplexusosan, gátlásokkal teli, álarc mögött éli az életét az persze hogy nem mer kiállni. Meg különben is rém idegesítő lehet a szörcsögés a mikrofonban :DDD *kaján vigyor*

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 11:48:01

@gyvy: Az enekkartol eltanacsoltak. Nevezzuk filantropianak *eteri mosoly*

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 11:48:52

@gyvy: Tenyleg, a te dalod mi is volt?

fumerin 2010.11.10. 11:50:25

@Frigyesur: Én szeretek tutulni, csak elég részeg legyen a közönség ahhoz, hogy elviseljék:)

@gyvy: Igen:) Valamikor tavasszal rávettek, hogy a bátortalan embereket valahogy fel kéne ébreszteni és így bevállaltam, hogy megnyitjuk a karaoke estet. Volt sikerünk:)

Hurri Kán 2010.11.10. 11:50:47

@Frigyesur: Gyönyörű szép a magyar nyelv. Mennyi megfogalmazása van a fahangnak, avagy a tehetség teljes hiányának. ;-)

Nem egy dal volt. Egész hajnalt betöltő műsort adtunk.

nosce 2010.11.10. 11:51:53

@tuli _:
"ráadásul brit tudósok is kimutatták 20 éve, hogy nem ártalmas, most meg azt, hogy ártalmas :)"

De valszeg a legártalmasabb, a 20 év :)

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 11:53:32

@fumerin: En is szeretek, de annyit nem lehet inni, ami az enyemhez kell. :D

@gyvy: :DD Jo kis anyag lehetett. Biztos csak etil-alkohol volt? ;) Sokfele stilus kepviseltetve volt, vagy szakosodtatok?

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 11:54:14

@fumerin: Vagy mondjuk inkabb ugy, annyit meg senkinek sem sikerult innia, de elvben lehetseges. :)))

SciNu 2010.11.10. 11:54:49

Ehh az életem nagy része elvesztegett volt ezek szerint. Most olyan depi lettem, hogy mingyá öngyi leszek.

Hurri Kán 2010.11.10. 11:55:29

@Frigyesur: Csak és kizárólag etil-alkohol volt. Magyar nótákra szakosodtunk.

fumerin 2010.11.10. 11:57:17

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Alig használt pengét, selyemzsinórt tudok baráti alapon küldeni, ha nagyon úgy érzed:)

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 12:00:53

@gyvy: Afene, miert birom ilyen jol a piat, sose sikerult ennyire berugni. :@

nosce 2010.11.10. 12:01:06

@Frigyesur:
"Az enekkartol eltanacsoltak"
.
énekléskor a sisakot levetted ? vagy szuszogtál hozzá erőből :)

fumerin 2010.11.10. 12:04:27

@Frigyesur: Igazságtalan a világ!

Pedig igazán maradhattál volna az énekkarban!

Valakinek el kell pislogni a metrumot is! :D

Hurri Kán 2010.11.10. 12:06:46

@Frigyesur: NEM!

www.youtube.com/watch?v=9NkDTUO9GM0&p=C784FC69C8494816&playnext=1&index=4

www.youtube.com/watch?v=omxUHKBY_yo&feature=related

Ilyesmiket. Több évig csellóztam, a klasszikus zenét szeretem, ez van.

@nosce: Ezt én is megkérdeztem :DDD

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 12:08:01

@nosce: @fumerin:

Ugy tortent, hogy lelkesen enekeltem a meghallgataskor, majd D. P. tanarur finoman kozolte, hogy nem ragaszkodnak az enekkarba valo belepesemhez. Egy elet is keves a kiheveresere.

Sajnos se hallasom, se ritmuserzekem, keves lehetoseg maradt. :D

tuli _ 2010.11.10. 12:09:52

@nosce: 20 év, megfejelve szolizással, szép kis múmiafejet eredményez :)

@Frigyesur: nem tucc lekattanni erről? :P milyen hülyeség már. egyszerűen csak kell egy kis nyugalom, de neked hiába magyarázom :)

Hurri Kán 2010.11.10. 12:13:03

@Frigyesur: Hát persze hogy jók!

@Kedves Nard:

Bármikor, szívesen, de csak akkor, ha előtte te elénekled mondjuk ezt:
www.youtube.com/watch?v=ZSc_IbhwIwg

És így is táncolsz hozzá :DDD

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 12:13:51

@Kedves Nard: Huuuu. :O Legalabb megismertuk Nard zenei izleset. Talan gyvy maga zsulike! :D

Mert vár ránk Hajdúszoboszlóóóóóóóóóóóóóóóóóóó...

fumerin 2010.11.10. 12:15:14

@Kedves Nard: Szerintem ezt a dalt küldd tovább a guatemalai fogolytáborba vallató eszköznek!

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 12:15:25

@tuli _: Jojo, ertelek en, csak milyen lenne mar, ha nem kotozkodnek. Kifordulna a vilag magabol. :D

@gyvy: A tanc nem is nehez.

2010.11.10. 12:15:30

@Devil2:
Fuuu, az az igazság, hogy bonyolódott, kavarodott a dolog, de már a vége felé közelítünk. Viszont mindenesetre az eredeti szándékaim módosultak lefelé, de nem 0-ra, csak más stílusra/szintre. :)

Hurri Kán 2010.11.10. 12:16:38

@fumerin: Hogy tudsz nő létedre ilyen kegyetlen lenni?

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 12:18:03

@fumerin: Csak irigykedtek a valodi tehetsegre. :P

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.10. 12:21:15

@fumerin:

Guantanamora gondoltál szerintem (Kuba) :)

@Frigyesur:

Ezzel büntetek itt a zirodában, mármint Zsülikével. :)

Amúgy meg ilyen diszkrét kis dallamokat tolunk.

www.youtube.com/watch?v=UgnEU77kcA8

fumerin 2010.11.10. 12:23:16

@gyvy: "őzike szem pislog-pislog-pislog"

@Frigyesur: És akkor azt akarják bemesélni, hogy az igazi tehetséggondozás megvalósult a zenei oktatásban :S
Én a helyedben karácsonyi ajándékként felénekelnék a tanár úrnak egy CD-t és elküldeném:)))

Hurri Kán 2010.11.10. 12:24:06

@Kedves Nard: Napóleon is lent kezdte.

Pár éve vettem részt egy Budapest melletti településen tartott, egyesített Tamás, Zoltán, és nőnapi (valóban ez volt a megnevezés!!!) bálon. A zenét a faluban élő, DJ Jenő Bácsi biztosította... Szerinted?

fumerin 2010.11.10. 12:25:13

@Kedves Nard: :)

Nekem a hallgatásában személyes rekordom 8mp.

summerstorm 2010.11.10. 12:28:19

@Frigyesur: @gyvy:

wáááááá!!!!!
jézusooom... ezektől szaladok ki a világból a karaoke partikon...

akkor most én is tecsőzöm :)
www.youtube.com/watch?v=VZFnOSTVb94

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 12:28:34

@Kedves Nard: Hat ez eleg nyafka dalocska. :P

@fumerin: :DDD Koszi. :))

fumerin 2010.11.10. 12:28:48

További szép napot mindenkinek!

Megyek osztódni és olvasom, hogy hány fele is kéne:)

Frigyesur (törölt) 2010.11.10. 12:29:18

@mooon:): Nem tudod mi a jo. De legalabb ne hangoztasd. :P (:))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.10. 12:30:20

@Frigyesur:

Mi ilyen kis nyafkák vagyunk :) Az új kolléga szerint a Sátán két ölebe :)

Hurri Kán 2010.11.10. 12:34:24

@mooon:): Ezek teljesen jó zenék! Nem a szokásos kommersz amit mindenhol adnak merthogy állítólag a közízléstelenség azt várja el...

nosce 2010.11.10. 12:37:00

@gyvy:
hangszeres tudással igy kéne tolnod élőben, a nőnapi bulin :)

www.youtube.com/watch?v=25VGdNU3nrU

Hurri Kán 2010.11.10. 12:40:07

@nosce: női ruhába öltözve? Szó sem lehet róla :DD

nosce 2010.11.10. 12:40:41

persze ez IzomFrigyesnek és kihívás lehet :)

nosce 2010.11.10. 12:48:13

@gyvy:
na jó azt elhagyhatod :) esetleg stilizáltan jelezd egy farmerre húzott tangával :)

Hurri Kán 2010.11.10. 12:51:12

@nosce: olyan már volt. Igaz, nem tanga, hanem piros pöttyös, Túró-Rudis reklámalsónadrág. :DDD

Mondjuk ezt sem értettem.. Péntek esti nyilvános bacchanália, hangulat kezd a tetőfokára hágni az orfeumban, és akkor érkeztek a Túró-Rudis hosztesz-csajok.

Hát hogy a p...ba lehet Túró-Rudit ilyenkor, ilyen helyen promotálni? Az idióta marketingvezető biztos levelezőn végzett :DD

SciNu 2010.11.10. 12:54:27

@fumerin: Csak ha helló kittys :)

summerstorm 2010.11.10. 12:57:23

@gyvy:

kinek mi tetszik... nekem ezek nem.

nosce 2010.11.10. 13:01:39

@gyvy:
az érdekes kombó, de ez még kellemetlen is ha a hosztesz csajok miatt kifigyel a rudi :) bár egy idő után akkor már minden mindegy :)

Hurri Kán 2010.11.10. 13:02:31

@nosce: ha zavarja őket hát nem nézik :)))

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.11.10. 13:40:00

"mindenki merít belőle, legalább annyit, amennyi életének jelenlegi pillanatához szükséges."

hehh :) te a saját életeddel sem vagy tisztában :) lol

"Elvesztegetett egy évet az életéből."

Miért is? Mekkora lúzer vagy, ha így gondolod :D lol

"Amit csinált, nem romantika, hanem ragaszkodás a múlthoz."

Nyugi, rég nem hozzád ragaszkodik, nem is a múlthoz. Magához a szerelem érzéséhez. Akiket idő közben levarrt, meg nyilván nem volt komoly....:P

"Az élet törvénye az, hogy ahogy másokkal bánok, mások is úgy bánnak velem."

Ez Newton első, vagy második törvénye?

Ha ilyen szar sablonok mentén éled az életed, ne csodálkozz hogy egyedül vagy! A srác egészséges, két kapcsolat közötti állapotban van. Te meg még magadról sem tudod, ki vagy s mit akarsz:P

tarquin - védőháló nélkül 2010.11.10. 13:58:10

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Ez a Hétköznapi Magazinolvasó Törvénye, a civilizált világ nyugati felében uralkodó: a "jó tett helyébe jót várj" és az "amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten" frázisok divatos összekutyulása. Eredményessége tudományosan nem bizonyított, legalábbis nem tudunk olyan esetről, mikor a fegyveres rabló meghatott szipogással köszönte meg a pénztároskisasszony végtelen kedvességét.

Cinkes 2010.11.10. 14:45:47

úgy látom, hogy a héten csak hülyék írnak posztot

Joe69 2010.11.10. 15:39:30

Szóval. Szétmentek a pasijával, az nem derült ki, miért, de mivel a csaj bepasizott utána rögtön, nyilván a csaj rúgta ki, mert már kinézte magának az új kant. Aztán persze a "macsó alfahímről" kiderült a nyilvánvaló - nevezetesen, hogy csak egy punci neki a sok közül, passzé. Aztán még jött egy hasonló, azzal is bukta. És most megint interakció a régi szelíd jófiúval, aki legalább nem baszta át (igaz, MEG sem baszta a csajszi által elvárt szinvonalon). És most csajszikám elkezdi a lelki terrort. Egyrészt velünk, hogy el kell olvasnunk ezt a szörnyűséget. Másrészt saját magával, az örök női dilemma, mit válasszak (nagy farok+szupernek tűnő gének+bizonytalanság, rossz fiú) vagy (olyanamilyen farok+átlagos gének+megbízhatóság, jó fiú) És persze a szerencsétlen, magányos sráccal is, akit el kezd cseszegetni, na mér' nem csajoztál már be, megfojtalak, te ! Nekem egy ilyen csajom volt, ilyen brutálisan egyet sem vágtam ki, mint őt, amikor újra megjelent és ezt elsütötte.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.10. 16:10:48

@Joe69:

Neked milyenféle barátnőd nem volt még? Mert elhiszem hogy volt mekegő meg bégető, de beszélő, nem hinném! :)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.11.10. 16:13:58

@Joe69: szerintem a srác jól elvan, nem is biztos hogy magányos. ezt csak a poszt toló vizionálja statuálva önnön felsőbbrendűségét. önámítás.:P

Apophis 2010.11.10. 17:22:50

Ez még mindig jobb, hogy a srác nem kér a poszt tolóból, mintha felmelegítenék a káposztát. Sőt, talán most kell abbahagyni és nem akkor, amikor síró gyerek(ek) vannak mellette és elkezd filozofálni, hogy milyen volt a múlt.

Joe69 2010.11.10. 17:25:57

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):
Így van, ez a lényeg, nagyképűséggel fedett be nem vállalt bűntudat - nemigen van nő, aki egy ilyen helyzetben elismerné, hogy elcsesztem, jön helyette ez a lamentálás. Persze, nevezhetjük mekegésnek, meg bégetésnek is, azok sem mondanak többet, Nard mester !

inci-finci (törölt) 2010.11.10. 23:39:03

a posztoló mekkora alja kurva! bazdmeg szerinted is ez volt a legjobb kapcsolatod és el is basztad ügyesen. talán ő ezt felfogta és több érzés szorult belé mint beléd. aki lapátol az amúgy is könnyebben túllép. az életébe meg ne szóljál már bele tuskó

dögölj meg hamar genyó

VOGAben 2010.11.11. 01:52:09

A jó kurva anyukáját az összes ilyen szarhalom némbernek.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.11.11. 07:17:19

1. nem a te dolgod.
2. semmi szokatlan nincs abban, ha egy szingli 1 évig nem jön össze senkivel
3. szokj le a bulvárfilozófiáról :)
Uff, most jól megkaptad :)

repecs 2010.11.11. 07:18:08

Soha nem értettem ha valaki szerelmes és szakít (akár több év után) hogyan tud pár hét múlva összejönni mással? A valóságban meg előferdül hogy valaki 1 év leforgása alatt 4-5-6 emberbe volt halálosan szerelmes és azután pár nap múlva egy másikba. Szerintem ők vagy magukba vagy a szerelembe szerelmesek.

Kivlov 2010.11.11. 07:24:38

sajna a nők nagy része nem gondolkodásra használja az agyát...

robina 2010.11.11. 08:06:38

ha nem vagytok hajlandóak tördelni, tagolni a szöveget, nem vagyok hajlandó elolvasni. az én, egyébként elég laza és rugalmas sulimban a halálosan jó fej publicisztika tanár ezért úgy vágta ki a hallgatókat, mint macskát szarni.

Buci-Bigyo (törölt) 2010.11.11. 09:11:27

@repecs: Dettó így gondolom.Plusz valószínűleg társfüggők, és/vagy szégyellik, ha épp egyedül vannak.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.11.11. 09:12:21

Ne nézz kertévét, ne lépj ki a magánnyugdíjpénztáradból, ne hidd el hogy valaha is ez a kormány visszafizeti az "átirányított" befizetéseket!

csodalámpa 2010.11.11. 09:32:32

nőként írom: sugárban hányok az ilyen ezoterikus önmegvalósító (vagyis csak önmegvalósítani akaró) szánalmas, egységsugarú picsáktól
/2 legjobb barátom fiú, és belefutottak már ilyen picsákba, én szégyenlem magam helyettük is/
SZÁNI ezerrel

Rebelde 2010.11.11. 09:57:15

@csodalámpa:

ne szégyelld magad, nem kért rá senki

Murderface 2010.11.11. 10:01:58

"Elvesztegetett egy évet az életéből."
Nekem inkább úgy tűnik, hogy előtte másfél évet vesztegetett el :D

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.11.11. 10:51:44

a posztot végigolvasva világosan értem, miért kellett a gyereknek egy csajmentes év...

powerpuff 2010.11.11. 12:14:59

Természetesen mindez csak magánvélemény, de szerintem ez az egész úgy gáz, ahogy van.

Szájbarágós 1.0:
Az OK hogy csak 23 éves vagy, na de azért alapszinten át kell gondolni ennyi idősen is dolgokat. (Bocsánat, természetesen nem gondolom hogy minden 23 éves ilyen...)
- Azt mondani ex-nek hogy "őt tekinted életed egyik legjobb választásának" nagyon durva. Sejtet, lebegtet dolgokat, amire baromira nincs szükség. (Főleg ha még tényleg nem tette túl magát rajtad.)
- Nehogy már ki merd jelenteni, hogy mert egy évig nem volt mással, elvesztegetett egy évet... És ha Neki több idő kell hogy feldolgozzon egy másfél éves kapcsolatot mint Neked, akkor mi van? Ne tekintsd nyomorultnak és sérültnek, mert valószínűleg nem az.
- Azt írod: "Sokat gyötrődött miattam. Nem értem, miért, hiszen kulturáltan megbeszéltük, hogy vége." Ha kulturáltan megbeszéltétek akkor nem lehet gyötrődni?
- Azért akarnád újrakezdeni, mert sajnálod?! Talán nem kéne ezzel megalázni a srácot. Meg annak is volt valami oka hogy anno szétmentetek, ha az az ok nem szűnt meg, ugyanaz fog történni.
- Amit csinált a srác az nem feltétlenül "ragaszkodás a múlthoz", szerintem inkább úgy hívják a dolgot, hogy feldolgozás/elengedés folyamata. Lehet hogy még nem ért a végére, de inkább hagynod kéne és nem keresni, ha kedveled az illetőt.
- "Meg tudtam volna fojtani." És miért? Mert nem úgy viselkedett ahogy Te, vagy ahogy Te elvárnád? Mert bűntudatod volt azért mert ő lehet hogy még nincs túl jól? Mi közöd hozzá hogy neki az elmúlt egy évben nem volt senkije. Ahhoz sem lenne, ha körbekefélte volna a világot.
(Most genyó leszek, de az van, hogy az hogy szerelmes volt beléd nem feltétlenül a Te érdemed. Azt nem csinálja az ember, hanem történik vele.)
- "Amikor kritikussá válok másokkal, ez azt jelenti, hogy rossz irányba megyek." Innét kezdve pedig MI VAN? Szerintem te nem mély vagy. Vagy legalábbis nem olyan értelemben ahogy gondolod magadról.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.11.11. 13:26:06

Bocs, az volt már, hogy a srác lehet első kapcsolata a poszt toló hölgy és a szakítás után elment a kedve a gyengébbnek mondott nemhez történő közeledéstől ? :)

Volt egy kapcsolatom ahol előtte 3 évig szingli volt az illető. Miután összejöttünk napról-napra elkezdett változni (valami hirtelen felnövés jellegű dolog) aztán már egy hónap után kiderült, hogy nem vagyunk egymásnak teremtve. Aztán ismerősöktől tudtam meg, hogy megtetszett neki az élet, minden héten mással látják. És azóta sem érdekel mi van vele :)

Joe69 2010.11.11. 13:27:06

@csodalámpa:
"nőként írom: sugárban hányok az ilyen ezoterikus önmegvalósító (vagyis csak önmegvalósítani akaró) szánalmas, egységsugarú picsáktól
/2 legjobb barátom fiú, és belefutottak már ilyen picsákba, én szégyenlem magam helyettük is/
SZÁNI ezerrel"

Ez a vége mit jelent ? Amúgy meg értékelem, hogy karakán csajok is vannak, még ha valszeg csak vígasztalni akarod a 2 leszottyadt srácot, engem is így szokott vigasztalni egy csajszipajtás:))

joemann 2010.11.13. 09:28:48

sokan vannak akik önértékelési problémákkal küzdenek, szerintem a kor betegsége...

joemann 2010.11.13. 09:31:12

ez a cikk jól leírja a frusztráltságot ami akár egy évig is ott marad egy párkapcsolat megszakadása után valakiben akiben kevés az önértékelés önbizalom:

www.puafestival.com/forum/cikkek/a-nagy-szerelem/
süti beállítások módosítása