Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szinte minden szobában szexeltünk már

2011. január 11. 07:48 - csajokespasik

„Raktár, iroda, tárgyaló, minden megvolt. Ezekre az akciókra csak este kerülhetett sor, nappal nem is mertünk szóba állni egymással” - egy kis munkahelyi szex következik: az eleinte leszbikusnak vélt hölgy hetero beállítottságát bizonyítandó, magára rántja az új munkatársat, hogy ne csak az új munkarendbe avassa be, de másba is. A férfi veszi az akadályokat, igen jól teljesít, akár év végi prémiumra is számíthat. Vagy egy fülledt és izgalmas kapcsolatra?

 

Hello! Ugye, köztudott nemzetközi egyezmény, hogy munkahelyen nincs szex. Nos, én ezt alaposan megszegtem. 36 éves nő vagyok és 2 éve dolgozom ugyanannál a cégnél. Nem írom le a nevét, mivel óriáscégről lévén szó, mindenki ismeri. Tavaly november elején egy új munkatársat kaptunk (legyen István, kábé velem egyidős), akivel sokat dolgoztunk együtt, míg megmutattam a gépen, hogyan működik a számlázó, a rendelő meg a stb. program, mit hol tartunk. Ami engem illet, elég fiús alkat vagyok (mások szerint is) nagyszájúbb vagyok az átlag csajoknál, elég közvetlen, őszinte és megmondós. Egyik nap este 10-ig együtt ültünk a gép előtt Istvánnal (már mindenki elment arról a szintről) és valahogy, talán a fáradt agyunk miatt, elkezdtünk beszélgetni mindenről, így a szex téma sem maradt ki, és valahogy szóba kerültek a leszbikusok.

Egyszer csak azt kérdezte tőlem, van-e a férjem, vagy barátom … esetleg barátnőm. Mondom, hogy nem vagyok leszbikus. De még ha az is lennék, miből gondolja, hogy neki fogok majd coming out-olni ? : ) Erre azt mondja, hogy oké, akkor bizonyítsam be neki, hogy nem vagyok nőpárti. Erre én csúnyán lesmároltam, majdnem leesett szegény a székről, alig kapott levegőt. Innentől nem volt visszaút (benne pedig kétely) - ilyen jelenet általában a B-kategóriás pornófilmekben szokott előfordulni. Bementünk az egyik irodába, kulcsra zártuk az ajtót és befejeztük, amit elkezdtünk. Ebből aztán rendszer lett. Ha nem is minden nap, de minden héten több alkalommal „megtaláltuk egymást”. Nehezen tudok múlt időben beszélni róla, mert ugyanez a helyzet jelenleg is. Titkolni kell a viszonyt, nehogy a szájára vegyen a nép. Így megy ez a legtöbb munkahelyen: nem jó az, ha a munkatársak beszélnek rólad. Tiszta ügy volt: nem csaltunk meg senkit, én 2 hónapja magányos voltam, és ő sem volt foglalt. Szinte minden helyiségben csináltuk már, a vécéket kivéve, nem is tudom, miért nem buktunk le eddig, talán azért, mert okosan csináltuk. Raktár, iroda, tárgyaló, minden megvolt. Ezekre az akciókra csak este, vagy korán reggel kerülhetett sor, nappal nem is mertünk szóba állni egymással, az említett ok miatt. Szex van, de szerelem… az nincs. Ahogy érzem, benne sincs, ahogy bennem sem. Voltam már szerelmes, tudom, mit kéne éreznem ilyenkor, de vele egyelőre nem érzem azt… csak annyit, hogy nagyon jó vele a szex. Viszont azt el tudom képzelni, hogy később esetleg lehet belőle komoly valami. De egyáltalán lehet ebből, ilyen helyzetből, valami komoly? Csak idő kell még hozzá?

 
480 komment
Címkék: szex vágy titokban

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr592575845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nosce 2011.01.11. 14:17:10

@fumerin:
ha meg csak tornacipőben meg tangában mész oda, az tutira eltereli a frizudról a figyelmet :

nosce 2011.01.11. 14:18:44

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
sztem a teremtés koronája gyönyörködni szeret a többiekben, az túl könnyü lenne h ö végez el minden melot, mással megcsináltatni, na az a kihívás :)

fumerin 2011.01.11. 14:19:26

@nosce: Persze, mert fejvesztve rohan mindenki :D

nosce 2011.01.11. 14:19:34

@Dr. Jula Watson:
és olyan páciens is, aki pontosan betartja az orvosi utasítást :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.01.11. 14:19:35

@deflorator:
ne viccelj már, akkor fel sem merülne a "lehet-e ebből komolyabb" kérdés

Hurri Kán 2011.01.11. 14:20:40

@fumerin:
És ez tudományosan bizonyított? :DDD

nosce 2011.01.11. 14:21:18

@fumerin:
max. utánad, h elkapjanak :)

fumerin 2011.01.11. 14:22:15

@gyvy: Szoktam én valótlant állítani? :D

fumerin 2011.01.11. 14:23:33

@nosce: Utánam, miután elemeltem a pánik közepette a kasszát:D

Hurri Kán 2011.01.11. 14:23:33

@fumerin:
Állítani csak azt lehet ami valós :DDDDD

nosce 2011.01.11. 14:23:48

@gyvy:
a brit tudósok sztem már vizsgálják :)

Rebelde 2011.01.11. 14:25:00

@Father Justice ♋:
"Ugyanis a felelősen gondolkodó, valahogy kinéző férfiemberek többsége - hogy, hogy nem - nem olyan nővel alapít családot, akit ilyen könnyedén megkaphatott. "

ez a magas erkölcsű férfiak pápai körlevélben való méltatása?:))
ahogy én látom, a nyomulós nőcik sikeresebbek, persze nagyobb átlagban is vannak lekurvázva, bár van akit nyomulósnak lát az ember, valójában mégsem az:) a szendikék, meg nyeregben sárkányosodnak, mint tudjuk, szóval szegény férfiak:)

Kytia 2011.01.11. 14:25:01

A poszthoz meg: szerintem a komolyabbat ne erőltesd. Te sem érzed, ő sem érzi... Akkor meg minek? Csak beleragadsz a végén, aztán panaszkodsz, mennyi éved ráment, miközben még szerelmes sem voltál.

nosce 2011.01.11. 14:25:11

@fumerin:

vagy a kassza miatt, vagy mint a viccbeli fogyókúránál, ha elkapsz megbaaszhatszot játszanak :)

indapass90210 2011.01.11. 14:25:17

@Father Justice ♋: "Ugyanis a felelősen gondolkodó, valahogy kinéző férfiemberek többsége - hogy, hogy nem - nem olyan nővel alapít családot, akit ilyen könnyedén megkaphatott. Kivéve, ha speciális szempontok szólnak emellett (például komoly hozomány, vagy önértékelési zavar figyel be (*)), de ez már messzi vizekre visz az eredeti témától. :)"

Szerintem a jól dug, jól főz, jól takarít, okos, szép, stb is lehet szempont. És lehet ez igaz egy olyan nőre is, akivel kb 5 órás ismeretség után megvolt az első menet.

Hurri Kán 2011.01.11. 14:25:25

@fumerin:
Illetve valós, de néha nem lehet állítani :DDD

Kytia 2011.01.11. 14:26:29

@Rebelde: Aki meg még csak nem is sárkányosodik, azt végképp nem tisztelik, és csak házicselédnek tartják a végén.:)

fumerin 2011.01.11. 14:28:03

@nosce: Az én koromban már nem sietünk annyira, mert megárt a szívnek :D
@gyvy: Mindent lehet állítani! Max. azt, hogy impotens! :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.01.11. 14:28:07

@gyvy:

Hát az biztos, hogy nálad jobban senki nem tudja neked megcsinálni! :) Ez tény.

Rebelde 2011.01.11. 14:29:00

@Kytia:

kb. csak, hogy megemlékezzünk róluk is:)

fumerin 2011.01.11. 14:29:33

@Kytia: Házicseléd...minden nő az lesz, ha tudni akarod, vagy egyedül éli le az életét.
(kitalálták már a szeretőt ezekre az esetekre, csak szólok:D )

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.01.11. 14:30:14

@Kytia:

A sárkányokat meg kukázzák, aztán meg picsognak.

viktor134 2011.01.11. 14:30:42

életed legjobb időszaka, te meg még keresel valamit? nem vagy normális. :)

Hurri Kán 2011.01.11. 14:32:59

@Rebelde:
Hát ez az. Semmiképp nem jövünk ki jól a dologból. :)

@fumerin:
Ezért jó hajléktalannak lenni. Akkor nem lehetsz házicseléd :DDD

Rebelde 2011.01.11. 14:33:34

@kabátnyúl:
igyekszem magam rájönni a gépek működésére, ha mégsem akkor egy kollegina segítségét kérem. lehet ettől meglebegtetem azt, hogy másik térfélen játszom, de sebaj ettől csak titokzatosabb leszek és adott esetben ennek az ellenkezőjéről még meggyőzhetek egy férfi kollégát, miután lecsekkoltam minden oldalról:))
így ok?:)

Hurri Kán 2011.01.11. 14:34:26

@Rebelde:
Ha még találsz valakit aki kivárja hogy meg tudd győzni :D

Kytia 2011.01.11. 14:37:33

@fumerin: Honnan tudod, mi lesz minden nő? A szeretős részt nem értem.

nosce 2011.01.11. 14:37:46

@Rebelde:
"lehet ettől meglebegtetem azt, hogy másik térfélen játszom,"

sőőőőőt a ffi kollega még azt is gondolhatja, h ketten a barátnőddel is jól megcsinálhatjátok a tárgyalóban, sztem kevés kollega utasítaná el kapásból a gondolatot :)

Kytia 2011.01.11. 14:40:05

@Kedves Nard: Á, még ez sem ennyire általános. Csomó sárkány kínozza évekig szerencsétlen férjét, majd lelép a kertésszel.:)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.01.11. 14:40:44

@Kytia:

Úgy értette, hogy ha a házicselédet nem dugja meg a férje, akkor ott a jóképű izmos kertészfijjú.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.01.11. 14:41:40

@Kytia:

Nyilván, még van egy csomó dolog a listáján amit ki akar még facsarni a hülye férjből, ha megvan, akkor dobható és mehet a kertésszel.

Rebelde 2011.01.11. 14:41:51

@fumerin:

ezt honnan veszed? elég kőkori, amit mondasz:)

fumerin 2011.01.11. 14:41:54

@Kytia: Tudom (persze vannak kivételek, de én még nem találkoztam egyel sem abból a kategóriából):)
Ha egy nőt nem vesznek semmibe, vagyis ahogy írtad: csak házicseléd, akkor jön a gyógyszer, amit ajánlottam mellé :D

tőzegmalac 2011.01.11. 14:42:43

@Rebelde: nem ok:) de jó válasz:D

Hurri Kán 2011.01.11. 14:42:54

@Rebelde:
Így van. Legalább annak nem kell reggelit csinálni :DDD

@Kytia: Azok a férjek meg is érdemlik. És a kertészek is meg fogják érdemelni.

fumerin 2011.01.11. 14:43:36

@Rebelde: Mert kőkori darab vagyok és mindenki, aki közelebbi ismerősöm és boldog párkapcsolatban élnek, gyermekekkel.
Assszem a kőkori dolgok működőképesebbek, mint a mai trendik:)

tőzegmalac 2011.01.11. 14:44:33

@Kytia: sövénynyírás az erősségem:D

nosce 2011.01.11. 14:44:36

@Kedves Nard:
már ha akar vele menni a kertész, mert lehet cak egy pohár tejre vágyott :)

[c] 2011.01.11. 14:45:59

@Vincenzo testvér: Hm... "aszatlan, irigy kolléganő" vs. "intelligens megfigyelő kolléga" - ugyanazon "képesség", tulajdonság egyszer negatív, másszor pozitív köntösben.

nosce 2011.01.11. 14:46:35

@kabátnyúl:
"sövénynyírás az erősségem:D"

rendes tőled h megkímélnédd a kertészt, addig ö nyugodtan gyürheti odabent a lepedőt :)

Kytia 2011.01.11. 14:48:11

@fumerin: Jaaa, hogy a nőnek a szerető. Azt hittem, a férjnek, mert a házicseléd mellé még az is kell.:)
De akkor nálad eszerint a házicseléd = nem vesznek semmibe. Mindenki házicseléd lesz = senkit nem vesznek semmibe. Azé nemá. Akkor inkább tényleg egyedül...

Hurri Kán 2011.01.11. 14:50:17

@kabátnyúl:
Az attól is függ, kinek a sövényét kell nyírni :DD

fumerin 2011.01.11. 14:51:06

@Kytia: Csukddd be a szemeid, és képzeld el, hogy 38 éve ugyan az a férfi közeledik feléd...mi fordul meg először a fejedben?
Nekem az, hogy nincs vasalt ruhája vagy éhes :D

Hurri Kán 2011.01.11. 14:52:01

@fumerin:
Na, most jó hogy épp nem volt semmi a számban :DDDDDDD

Kytia 2011.01.11. 15:03:00

@fumerin: Ha 38 éve ugyanaz közeledik, akkor esetemben ez minimum azt jelentené, hogy 68 éves vagyok, vagy még több. Viszont sejtésem szerint akkor már hiába álmodozom a kertészlegényről.:)) Cserébe akkor már kérheti, hogy vasaljak, majd mondom neki, menjen egy fiatalabbhoz (mondjuk a hamvas, 59 éves Terikéhez), oszt vasaltasson ott.:DD

Kytia 2011.01.11. 15:04:10

@kabátnyúl: Nekem meg a vakondtúrás.:)

@gyvy: Te itten csak ne legyél válogatós!:))

Dr. Jula Watson 2011.01.11. 15:04:48

@nosce: szigorúan ott kell lenni, és figyelni a páciensre :) A teljes gyógyulás érdekében. :)

fumerin 2011.01.11. 15:05:47

@Kytia: Nem jó felfogás!
A házicseléd szó nélkül megcsinálja és nem küldi el Terikéhez a zembert.
Viszont ha a Terikéhez jár a zember, akkor ideje lenne Terikéknek a traktornyomokat is eltüntetni a gatyából és nem csak a jót élvezni!
:DDD

Hurri Kán 2011.01.11. 15:06:05

@Kytia:
Ha megtehetem :))

@Dr. Jula Watson: Akkor ez nem egy rövid gyógyulási folyamat ;-)

Utókezelésre is szükség van?

Father Justice (törölt) 2011.01.11. 15:07:11

@Kytia: Én értem, nincs ebben semmi különös. Lehet, hogy neked elsőre csak az tűnik fel, hogy a nyomulós, rondácska, fiús, beszólogatós lányoknak "jut" a legjobb hal, de alkalomadtán azt is puhatold ki, milyen arányban kúrnak félre mellőlük azok a bizonyos halak. ;) Másrészt az ilyen nők sokszor a nyomulással, vadsággal, bevállalóssággal kompenzálják kevésbé előnyös küllemüket, ami sok férfinak bejön. Eleinte. Ugyanis hosszabb távon nem elégíti ki őket maximálisan, azaz párhuzamosan simán sunázzák a "szép szendéket" is, ha van rá mód.

Ha a posztban szereplő két felnőtt ember valóban független, valószínűleg István is hasonló megfontolásból favorizálja a szigorúan munkahelyre korlátozódó konstrukciót: feszültségoldásként praktikus neki munka előtt egy kis reverse cowgirl, munka után pedig egy kiadós facial cumshot, merthogy Gizi azt is engedi. De nappal már nem sétálna mellette az utcán, otthonra meg pláne nem kéne.

Hurri Kán 2011.01.11. 15:11:02

@fumerin:
Ha már traktornyomot kell eltüntetni akkor ott már Terikének se terem túl sok babér :D

deflorator 2011.01.11. 15:11:06

@Father Justice ♋: Lehet, hogy ők inkább lesznek résztulajdonosok egy sikeres vállalkozásban...

vernarancs 2011.01.11. 15:11:23

Akkor meeting room melle kell egy petting room is!

tőzegmalac 2011.01.11. 15:12:09

@Kytia: csapnál fejbe kapával mi?:D

fumerin 2011.01.11. 15:13:09

@gyvy: Így minden nőből előbb-utóbb házicseléd lesz.
:)))

Kytia 2011.01.11. 15:16:02

@fumerin: Pont ezért szorgalmaznám inkább, hogy Terikéé legyen a vasalás, enyém meg a jó élvezete. Persze, nem vagyok irigy. Tőlem Terikét is fáraszthatja a buta vicceivel a vén trottyos.:))

@Father Justice ♋: De a durva, hogy én még félrekúrást is sokkal kevesebbet látok ebben a felállásban. Nemrég volt egy poszt egy dagadt kiscsajról, aki megadta a számát, nem hívták fel, évekkel később viszont mégis, stbstb. Aztán a pasija még a nyitott kapcsolatba is belement (a lány javára), csak, hogy megtartsa. Más kérdés, hogy nem bírta cérnával... De az akkor is annyira tipikus!!

Hurri Kán 2011.01.11. 15:18:08

@fumerin:
Nem lesz az, mert akkor már nincs olyan hogy neked traktornyom, másnak az élvezet. Így a definíció szerint nem vagy házicseléd :)

tőzegmalac 2011.01.11. 15:19:10

@Rebelde: most nem áll szándékomban munkahelyet váltani:)

Kytia 2011.01.11. 15:30:43

@fumerin: Minden nőből előbb-utóbb özvegy lesz.:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.01.11. 15:32:56

@Kytia:

A házas férfiak tovább élnek, de jobban várják a halált.

Kytia 2011.01.11. 15:40:55

@Kedves Nard: :DD De szinglik közt több az öngyi állítólag.

tarquin - védőháló nélkül 2011.01.11. 15:43:38

@Father Justice ♋: "De nappal már nem sétálna mellette az utcán"

Kéz a kézben sokkal cikibb, mint egyéb testrész egyéb testrészekben? (Ezt most ne tudtam agyafúrtabban megfogalmazni, valószínűleg már leállt az agyam mára.:-)) Értem, csak mégsem..

Hurri Kán 2011.01.11. 15:45:56

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Hát úgy sétálni az utcán hogy egyéb testrész van egyéb testrészekben egyrészt nehéz, másrészt mindenképpen. öö.... kevésbé elfogadott, mint kéz a kézben :DDD

tarquin - védőháló nélkül 2011.01.11. 15:51:56

@gyvy: :D:D Tény, de... ööö.. nem így gondoltam.:D

Netuddki. 2011.01.11. 15:53:57

"Nem írom le a nevét, mivel óriáscégről lévén szó, mindenki ismeri."

Vastagon fotosopp. Egy óriáscég és még nincs bekamerázva?????
Vagy csak a levélíró nem tud róla...

2011.01.11. 16:05:17

két 35 éves felnőtt ember, akik függetlenek, azok miért is a munkahelyen szexelnek ? Hajléktalanok talán ?

atisegit 2011.01.11. 16:27:16

Ez tetszik: "nagyon jó vele a szex"...milyen igényei vannak ennek a csajnak?
Egy gyors numera a tárgyalóban vagy a raktárban, ez a "jó szex"?
Szerintem az igazán jó szexhez szerelem is kell, bár ezzel lehet, hogy túl konzervatív vagyok... :o) Nem mondom, simán "jó szex" lehet egyszerű vonzalom alapján is, de hogy a csajnak is jó lenne? Vagy egy nagyon felfokozott étvágyú kis pipiről van szó, aki attól is elmegy, ha rálehelnek a csigucijára... rengeteg munkahelyi szexem volt, kb. tucat csajjal - nagyon imádom a szexnek ezt a módját, mert nem csak az erotika adja az adrenalin löketet, hanem a bujkálás, titkolózás is. Viszont 15 év alatt egyszer volt, hogy a csajszi elment(kutya pózban), bár lehet, hogy csak megjátszotta...

phaszfej 2011.01.11. 16:30:03

@Kivlov: "@phaszfej:
küldjed hozzám a nunit, adok elérhetőséget. :D"

Bazmeg, nagyon hálás lennék érte, ha elvinnéd a picsát. Mi a zsánered?

Hurri Kán 2011.01.11. 17:00:46

@atisegit:
Ha 15 év alatt egyszer sikerült hogy egyetlen csaj elmenjen akkor kár volt már a legelején belekezdened...

Joe69 2011.01.11. 17:17:30

Volt egy szemét főnöknőnk, pszichopata picsa, mindenki utálta. Ha csak meghallottuk a titkárnője hangját, már mindenki remegett, hogy rapport következik. Viszont én dugtam a titkárnőt. Gyakran egy fél falnyira a házisárkánytól. Elképesztően izgalmas volt.Bátorságpróba volt ez mindkettőnk részéről, és egyfajta bosszú, hogy ezt is merjük az orra előtt, szinte hihetetlen, de nem buktunk le. Erre az utalt, hogy amikor a főnökasszonyt végre kirúgták (minden pszichopata megbukik egyszer) egyből alábbhagyott a dolog.

A posztról meg az a véleményem, hogy elég sematikus francia film-ízű. Az gyakran előfordul , hogy nők egész váratlan kérdéseket tesznek fel az emberfiának melóhelyen, , és volt olyan is, hogy a posztban leírt módon le is támadott egyik-másik, de ezzel részükről a puskapor el is volt lőve, kivéve az említett titkárnőt. A szinglik maximum a pasifelhőjüket gyarapítják így - vagy komolyan a főnökkel dugnak.Úgy látszik, kell valami külső feszültség is az ilyesmihez.

atisegit 2011.01.11. 17:27:08

@gyvy: nem szeretek parlagon hagyni nőt, és adok is arra, hogy elmenjen ő is, ne csak én - nyalás-falás, tudod... előtte egy kis zuhanyzás, az sem árt... nálam az esetek 80%-ában jól jár a csajszi is, a többiről nem én tehetek. Viszont, erre a 80%-ra büszke vagyok - rögtönzött közvélemény-kutatásaim a hölgyek között ennek pont az ellenkezőjét támasztották alá: jó, ha 10 együttlétből 2-szer jó nekik is. A faszik önzőek, ennyi.
A munkahelyi szex egész másról szól: gyors akció, egy kis stressz meg adrenalin, nyalás is ritkán van, délután 5-kor...
és a pasi, aki elmegy, nem a nő.... gondolom, Te még tapasztalatlan vagy a munkahelyi akciókban, de majd rájössz - a nők soxor még otthon is nehezen mennek el, nyugodt körülmények között, nemhogy extrém helyzetekben

atisegit 2011.01.11. 17:30:50

@Joe69: engem sajnos nem támadtak le soha - bár jelzéseket adtak, és erre elég jó az antennám - viszont a főnökkel egyik sem dugott - talán az utolsó, de az is csak utánam... fene a gusztusát, ha igen!

Joe69 2011.01.11. 17:39:38

Mindig a főnök a cég legjobb pasija..pénznél, hatalomnál jobb szexepil nincsen a pasinál, ez az, ami örök a világban..:)) A női főnökök ezért nincsenek, vagy ezért csavarodnak be mindig, mert rájuk ez nem vonatkozik:)))

Joe69 2011.01.11. 17:40:19

Ja, bocs, a pénz a nők szexepiljére is áll:))

Dr. Jula Watson 2011.01.11. 18:10:39

@atisegit: fel kell, hogy világosítsalak, egy nő nem csak a nyalástól tud elmenni. Ha igazán értenél hozzájuk, akkor azt, aki hajlandó egy munkahelyi gyors numerára, ennyi idő alatt is el tudnád juttatni a csúcsra. :)

Dr. Jula Watson 2011.01.11. 18:12:03

@gyvy: természetesen. Egy életen át.:) Legfeljebb az orvost cseréli le néha az ember. :)

Kivlov 2011.01.11. 18:15:25

@phaszfej:
nőből van és a fiúkat szereti. :D
privátban adok elérhetőséget.

Hurri Kán 2011.01.11. 18:22:24

@Joe69:
Hány éves volt a titkárnő?
Mert hogy nem fiatal az tuti. Középkorú, pszichopata főnöknő nem vesz maga mellé fiatal, bombázó titkárnőt, arra a nagyesküt leteszem!

Hurri Kán 2011.01.11. 18:25:37

@atisegit:
Nem, nem igazán tudom. Mondjuk eddig ritkán zuhanyoztam le előtte, mostantól le fogok.
Az a nő amúgy amelyiknek meg 10-ből max. 2-szer jó és nem hivatásos, az vagy frigid vagy nagyon rosszul választ partnert....

gogo boly 2011.01.11. 18:57:08

szoposleszbi ribanc CSUPA KISBETÜTÜ!!!!!!!!!! de hat mink se vagyunkülömbek.

Father Justice (törölt) 2011.01.11. 19:11:16

@Kytia: Ez a forgatókönyv max. akkor tipikus, ha a dagadt kiscsaj időközben megütötte a lottó ötöst, és / vagy a hejjespasee nincstelen lett.

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Nem a nőhöz való viszonyáról van szó: semmi sem ciki, ha a külvilág nem tud róla. A raktári sunázást szemtanúk nélkül is könnyű kivitelezni, a nappali sétát az utcán kicsit körülményesebb. A férfiak többsége úgy van vele, hogy még egy rusnya, de bevállalós nőt is jobb rendszeresen, titokban blokkolni (pláne szerelem, összeköltözés és egyéb mellékhatások nélkül, mint a posztban), mint polírozni a bohócot. Ezt értelemszerűen nem verik nagy dobra, viszont a trófeák számát ezek a nők is növelik. (A hencegésnél és sztorizásnál nem kell az alanyról fényképet felmutatni.)

deflorator 2011.01.11. 19:23:14

Az ilyen nő kincs a munkahelyen, meg kell becsülni, hiszen ingyen ráveszi a munkaerőt a túlórázásra.

KenSentMe 2011.01.11. 19:55:04

@Kytia: Szerintem az lehet rá a magyarázat, hogy a profi kurvák képesek racionálisan mérlegelve belevágni egy kapcsolatba, továbbá megtanulnak mindent a férfiakról, értékelni, behálózni őket, stb. .. sokkal profibban játszanak, mint azok a butyuta libák, akik a nyálas könyveken nőttek fel, és az igazi, nagy szerelmet keresik .. és mivel jobb játékosok, ezért eredményesebben játszanak.

Suna bácsi 2011.01.11. 20:14:12

Gyenge sztori... ilyeneket én is írok.

Esztétikus Kritikus 2011.01.11. 21:09:30

Szerintem nagy áldás az, ha egy nő fejben el tudja választani a szexet a szerelemtől. Lehet, hogy ez nagyobb arányban megy a nagypofájúaknak, mint a szendéknek, mert jobban felvállalják a libidójukat.
De nem kéne leírni őket, mert tisztább játékot játszanak ezzel, mint azok a romantikus lelkek, akiket a szexnélküliség béna látszatkapcsolatokba kerget.
A szexet és szerelmet külön témaként kezelő gondolkodásmód nem ad lehetőséget az önáltatásra, és nagyobb eséllyel találja meg a nő azt, aki aztán tényleg.
Függetlenül ettől nem hiszek a szexkapcsolat szerelembe fordulásában; azért 2 hónap alatt lettek volna erre utaló jelek.

Ez a sztori pedig szerintem fotosopp :)

vázkulcs 2011.01.11. 21:13:22

Fogd fel egy fizetésen felüli természetbeni juttatásnak amíg tart :)

Tipperary
www.youtube.com/watch?v=pddW-HeHAwo&feature=related

Joe69 2011.01.11. 21:39:38

@gyvy:
30 körüli, nem bombázó persze, szürke veréb, aki a főnökasszony rabszolgája volt egyébként, bátortalan benyomást keltve. Ezt kompenzálta túl szerencsére:)) Egyébiránt életem eddigi kellemes női meglepetéseit még mindig ezek a kis szendék okozták. Nők, férfiak egy dologban egyformák: aki teliszájjal előadja magát és nagy arcban, az általában kicsi a szexben.Az itt kommentelők természetesen kivételek:))

KenSentMe 2011.01.11. 22:53:09

@Suna bácsi: Hát, SB, az élet történeteit sajnos nem profi írók tucatjai írják, hanem a véletlen.. ezért olyan szar és unalmas és tragikus a dolgok vége általában.. jó volna, ha mindenkinek készre írnák az élete forgatókönyvét, ráadásul úgy, hogy happy end legyen a vége.
süti beállítások módosítása