A 34 éves pasi nem költözik a szüleitől

2011. március 04. 07:49 - csajokespasik

„Még vitázni sem lehet vele, mert mindent rám hagy, azt mondja, hogy igazam van… de nem tesz semmit” – a barátnő hiába macerálja a pasiját, az minden alkalommal kitér előle. Azt mondja, ha képes lenne egy nőnél lakni, az számára olyan volna, mintha felszedték volna. A lány üres ígéreteket kap csak, de még egy percre sem látta, hogy pasija lázasan bújná a netet, lakásügyben. Mikor érdemes egy 34 éves pasinak elhagynia a családi fészket?

 

Nem tudom, hányan járnak hasonló cipőben, de remélem tud valaki használható tanáccsal szolgálni. Én 31 vagyok, a párom 34. Lassan 3 éve vagyunk együtt és nevetségesnek érzem, hogy a pasim nem akar (nem tud) elszakadni a családi háztól. Szeretem a szüleit, ők is engem: szívesen látnak – de erre nem lehet alapozni. Ők amolyan „olaszosan” élnek, tehát bárki állít be hozzájuk bármikor, addig marad, amíg akar, etetik-itatják. Persze, hülye lenne ezt otthagyni. Nekem már 25 éves koromtól saját lakásom van a városban, nem fényűző, de nekem elég és 2 embert is elbírna. Én sem menekültem otthonról, az én szüleim sem konzervatívak, mindent megbeszélek velük, nem ráztam le őket, mint ahogy sokan. Egyszerűen csak önállóságra vágytam.

Többször felajánlottam a páromnak, hogy költözzön hozzám, nem kéne nélkülöznie, főzök-mosok rá. Lehet, hogy neki a különélés kényelmes, lehet, hogy ebben látja a hosszú távú kapcsolat titkát – azaz: úgy találkozunk, mintha 18 évesek lennénk. Amikor kértem, hogy költözzön hozzám, azt felelte, hogy neki kínos a nője lakásán élni, mert ő úgy szeretné, hogy majd ő vesz egy lakást és én költözök hozzá. Idézem: „ha a barátnőmnél laknék, valahogy nem érezném magam kényelmesen. Olyan lenne, mintha felszedtél volna.” (??) Igen, ez egy szép ígéret, de még nem láttam, hogy lázasan bújná a netet, lakásvadászat ügyben. Nekem pedig fogy a türelmem. Még vitázni sem lehet vele, mert mindent rám hagy, azt mondja, hogy igazam van… de nem tesz semmit. Szerintem ez a legidegesítőbb. Lepereg róla. Szerintetek rendben van az, hogy egy 34 éves pasi a szüleivel él, miközben lenne más alternatíva is? Szép napot mindenkinek!

 
362 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr932708961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

,,i, 2011.03.04. 15:01:22

@kiscickány: ja, magyarázd meg te is hogy szegény kövér szingli kocka vagyok akit leköpdösnek a nők az utcán :D
ha ez megnyugtat :D

Dökvín 2011.03.04. 15:02:08

@Lumieres: Ide?? LOOOOL :D Vagy neked ez a társkereső? Felvilágosítalak, ide mindig ugyanaz a kb 20-30 ember jár kommentelni, meg néha 1-2 betévedő az indexről, ha címlapos a poszt. Ez nem a lávbokssszzzz. amúgy sem keresek párt, van már nekem hozzámillő 5 éve :)

,,i, 2011.03.04. 15:02:38

@Kulics: ez egy blog. itt kommentelni szoktak. ha ezzel gondod van húzz az picsába :D

Dökvín 2011.03.04. 15:02:48

@,,i,: Ha a trollozás már lejárt volna, te nem lennél itt

Dökvín 2011.03.04. 15:04:01

@,,i,: Nem tudom, hogy nézhetsz ki, a hozzáállásodról beszéltem.

,,i, 2011.03.04. 15:04:17

@kiscickány: :DDD
aki nem azonosul a nézeteiddel az troll. értem toleránsnéni :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.03.04. 15:04:25

@Lumieres: Érdekes, hogy az itt kommentelők többsége párkapcsolatban él... te meg nem és itt próbálod a 20-30-as csajoknak bemagyarázni, miért is jó egy 50-es. Csakhogy nekünk 20-30-as csajoknak 20-30-as pasik vannak otthon, ez a bökkenő! LOL! Nem vágyunk apa pótlékra! Akit ezzel megfogsz, azzal majd jól meg is járod, mert a pénzeden kívül semmi más nem fogja érdekelni és majd dug a kertésszel.

,,i, 2011.03.04. 15:05:30

@kiscickány: tehát levágtad így szövegből mikor kúrtam uccsóra és mikor néz rám úgy egy nő. nem vagy semmi, lottószámokat is vállalsz? :D

,,i, 2011.03.04. 15:06:19

@Bundabandi: akkor elásatja. van másik :)

Dökvín 2011.03.04. 15:08:15

@,,i,: Felvilágosítalak: kúrni nem egyenlő párkapcsolatban/együtt élni vkivel. Lehet, hogy egy pasiszépség avgy, és minden este megdöntesz 3 csajt a helyi krimcsiben, de nem véletlen, hogy nem ÉLSZ együtt senkivel. És ne gondold, hogy csak amiatt nem, mert TE így akarod :D

,,i, 2011.03.04. 15:09:33

@kiscickány: biztos nem csak amiatt de főleg amiatt. volt amikor erőltették szóval mondhatom ezt

Dökvín 2011.03.04. 15:10:37

@,,i,: Ha viszont erőltetni kellett, az nem is volt az a kapcsolat, ahol működött volna. Még nem tartasz ott, ennyi, kár vitázni róla.

,,i, 2011.03.04. 15:12:49

@kiscickány: tiszta koelhó :D
mindegy csak legyen elég tér meg idő egyedül

zellerlevél 2011.03.04. 15:18:17

Otthon az anyukájától megkapja a tiszta ruhát, kaját, a barátnőjétől meg a szexet, közben nagyjából független mindentől és mindenkitől, mi a csudáért változtasson? Ennél csak kényelmetlenebb helyzetbe kerülhet, nem?

Nem véletlenül vártak régebben a szex-szel a házasságig régebben...

Dökvín 2011.03.04. 15:20:12

@zellerlevél: Háát, akinek az a nonplusultra 34 éves férfi létére, hogy otthon anyutól kap tiszta ruhát meg kaját, az a nők érdekében jobb is, ha nem ártja magát komolyabb kapcsolatba, ugyanis ezek szerint éretlen rá :)

indapass90210 2011.03.04. 15:20:15

Azt, hogy pina, írta már valaki?

indapass90210 2011.03.04. 15:25:08

@Bundabandi: "Érdekes, hogy az itt kommentelők többsége párkapcsolatban él... "

Én azért arra is kíváncsi lennék, hogy ezek közül a kapcsolatok közül mennyi a langyos fos jellegű, és mennyi az, ahol az egyik csak éppen parkol a pasija/csaja mellett. Lehet meglepődnénk.

Dökvín 2011.03.04. 15:26:13

@Dövan: Pina :) kihagyhatatlan!

Dr. Jula Watson 2011.03.04. 15:28:26

@Father Justice ♋: Nem azt mondtam, hogy soha nem ért semmit, de abban a pillanatban, hogy a pénzt választotta a szerelem helyett, szűnt meg értelme lenni.

A párkapcsolatnak meg nem a pénzen kell alapulnia, hanem az egymáshoz való viszonyuláson. És ha ez már pénzkérdés, akkor ott csak érdekkapcsolatról beszélhetünk. Sokkal fontosabb lenne azon gondolkodni, érzelmileg, emberileg mit tudunk adni a másiknak, semmint, hogy azon gondolkodjunk daewoo vagy épp bmw-vel tudok-e furikázni. Azt ne felejtsük ki a sorból, hogy az ember bármikor elveszítheti az anyagi feltételeit, és akkor véget kell vetni a kapcsolatnak?
Az a baj, te mindent anyagi alapokra helyezel, én viszont sokkal fontosabbnak tartom az emberi tényezőt.

indapass90210 2011.03.04. 15:30:35

@kiscickány: legalábbis, egy pár nap után hiányzik )

Dökvín 2011.03.04. 15:30:58

@Dövan: Meg nyilván van közte olyan is, ami egyszerűen klasszul működik :) Mér, szted jobb kategorikusan kijelenteni vkinek, aki sosem élt párkapcsolatban, hogy párkapcsolatban élni szar? Menniy hitele van már? Én sem osztom az észt arról, hogy milyen jó vagy rossz pl. a kecsketenyésztés, ha még sosem próbáltam.

Dökvín 2011.03.04. 15:31:54

@Dövan: :D több nap után biztos te is hiányzol neki! ;)

Lumieres 2011.03.04. 15:33:29

@Kulics: Teljesen véletlenül pottyantam be ide. Mellékattintottam és ha már ez jött fel elolvastam és hozzászóltam. Nem gondoltam, hogy ez itt felségsértés... ;)

indapass90210 2011.03.04. 15:34:27

@kiscickány: szerintem vitassuk ezt meg személyesen!

fumerin 2011.03.04. 15:34:30

Mivan itt? :D
50-es papik, kék pirulák, trollok?
Melyik mesét forgatjátok?
:D

2011.03.04. 15:35:17

@Dövan: azt nem. De sunáznám :)

Dökvín 2011.03.04. 15:37:30

@fumerin: Hát a Pedigénfaszacsávó vagyok 3-at :)

Lumieres 2011.03.04. 15:38:04

@kiscickány:

Igen Ide. Az első gondolatom ez volt amikor elolvastam hogy "pasik és csajok". De ha mindig ugyanaz a 20 hülye szemeteli tele a topicot akkor már csak egymásra találtak a hozzászólások alapján. Ha ide jönnék, akkor azt választanám akinek a legszimpatikusabbak a hozzászólásai. Láttam pár értelmes hozzászólást, de 250 comment 95% csetes szemét. Nézzetek meg egy normális nyugati fórumot. Nem születik csak 20-30 hozzászólás, de azokat az olvasók "pontozák"... Így kijön mi a közös vélemény. De itt úgy látom dominánsan egymás (le)ugatása folyik. További jó ugatást!

Dökvín 2011.03.04. 15:40:24

Mit mondjak, eltévedtél ezek szerint :) próbálkozz az iwiwen, ott tényleg társkeresős alkalmazás a csp, ez viszont itt nem a kommentelők násztánca.

Lumieres 2011.03.04. 15:41:31

@fumerin: Szerintem valamit Brad Pittel. 50 éves lesz nemsokára. Totál a viagrás tipus. Na ezt hasonlítják a csajok a 34 éves mama kedvencéhez... ;) Az előbb jegyezte meg egy "csaj", hogy neki Brad Pitt se kellene.

Joe69 2011.03.04. 15:42:24

Az olasz célzás találó volt a posztban, erre a digóknál van is egy szakkifejezés, a papánál-mamánál lakó 30-40-es "gyerek", ott már maga Berlusconi is szóvátette ezt a gondot. A globalizáció jellegzetessége, hogy egyre kevesebb a jól fizető stabil állás, másrészt az emberek igényei a reklámvilág által turbozva nönek. És a minimum a saját tulajdonú kéró, akár egy kis garzon, de sokaknak ez sem megy, igaz, nyugaton inkább a kényelemről szól a dolog, nálunk anyagi kényszerről. Mellesleg a férfioldalt jobban megértem, csajok ritkán mondják azt, hogy nem akarnak becuccolni a pasihoz, sőt, ma már alapszabály , hogy az első kúrásnak is a pasi lakásán kell történnie, hiszen ha valami gáz van, vendégként könnyebb szabadulni egy kínos szituból, mint vendéglátóként. Így a lakás nélküli pasi igen csak lúzernek érzi magát.

Így nem vagy kiszolgáltatva, visszamenekülhetsz bárhonnan, és kirughatod a partnert, ha nem megy. És terjed a minglizés, vagyis együtt vagyunk, de aztán mindenki szépen hazamegy. És ahol erre nem telik, ott jönnek az ilyen gondok.

100 évvel ezelőtt egy szobára 5-10 ember jutott, akkor senkit sem izgatott ez, a gyerekek szemeláttára csinálták az újabb gyerekeket.

Ja , és kuncogtam: 30, 30+néhány körüli kommentelő csajok , akik a saját korosztályukban az istennek se találnak használható pasit, mert pl. csórók, lúzerok, infantilisek , és mert legfőképpen náluk fiatalabb, huszonéves pipikre hajtanak, megint teli szájjal cseszegetik az undorító , vén, kopasz, hasas, sír szélén álló 40-50-es pasikat, mert egyszerűen azok kerülnek a képbe. A fő gondjuk egyébként nem a pasik kora, hanem a sajátjuké. Érdekes, minden nő 30 felett kezdi a "fiatalságát", másrészt a férfiak "öregségét" hangsúlyozni.

Egy megoldást tudok számukra javasolni. Hozzanak össze legalább egy garzont. Csábítsanak el egy huszonéves csóró egyetemistát, már csak a kégliért is menni fog, és ha feltételeket nem szabnak, boldogan kúrni is fogja őket, ahogy kell. Aztán , amikor a terhességi teszt + lesz, közölhetik vele, és esetleg lágyan rákérdezhetnek, hogyan tovább. Nagy valószinűséggel akkor látják utoljára, de nyilván erre is számítottak. És éljenek boldog, öntudatos szingliként ifjonti génekből fogant gyermekükkel, amíg meg nem halnak..Sokan csinálják ezt.

Lumieres 2011.03.04. 15:44:09

@kiscickány: De miért akarsz elzavarni? Lehet hogy van olyan "csaj", akinek pontosan az tetszik, amit írok és meg akar ismerni... Miért vennéd el az esélyt a többi (nálad értelmesebb) nőtől, hogy végre beszéljen egy normális férfivel is.

2011.03.04. 15:44:11

@Lumieres: semmi gond, most az egyszer elnézem :-)

az volt a furcsa, hogy lecseszted a posztolót, hogy szennyest tereget. Holott ennek hiányában unatkoznál te is és dolgoznod kellene.

Dökvín 2011.03.04. 15:44:55

@Lumieres: Látom, nagyon megrázott, hogy 28 éves létemre nem 50es faszit akarok magamnak :) Ne vedd annyira a szívedre! Egyébként emlékeim szerint semmiféle mamakedvence-bradpitt összehasonlítás nem volt, ez ate vagy "i" ötlete volt, hogy jah, nem kell az 50enes, akkor beztos a bredpitt se, mi?? Aztán jött a nagy megdöbbenés, hogy tényleg nem, mert brednembred, de ne legyen nálam öregebb 20 évvel sehogyse :)

2011.03.04. 15:45:52

@Lumieres: hát igen ! Nyugaton még a fórumok is mások ! Ej de szép is ott az élet !
Báááááááááááááááááááázzzzzzzzzzzzzzz

fumerin 2011.03.04. 15:46:46

@kiscickány: :(
B@ssz@meg! Már két évadot is elmulasztottam volna? :D
@Lumieres: Én inkább a feleségével akarom,az még fiatalabb! :D

Lumieres 2011.03.04. 15:46:50

@Bundabandi: A legtöbb nő tudod mit szeret? Ha Tárás és Pénzes zsák is a pasi egy személyben... ;)

Dökvín 2011.03.04. 15:47:53

@Lumieres: :D:D dehogy zavarlak, sok sikert a kereséshez! ;) Keress egy szintben hozzád illőt! Mondjuk szerintem annak több esélye lenne a rijóban pl... :D Egy "nemnormáliscsaj"

Lumieres 2011.03.04. 15:48:18

@Dr. Jula Watson: Nem talált Dr Watson... Holmes vagyok... a Sherlock... ;)

Dökvín 2011.03.04. 15:49:00

@fumerin: Ne aggódj, a hírek szerint sanszos, hogy nála is lenne esélyed ;)

Lumieres 2011.03.04. 15:49:43

@Kulics: Tényleg megengeded? És csizmád talpát is megnyalhatom munka helyett?... ;)

Lumieres 2011.03.04. 15:51:08

@Kulics: Hát van akinek ez a sz@r is jó... Csak pörögjenek a legyek...

fumerin 2011.03.04. 15:51:31

@kiscickány: Nem vagyok egy parázó típus! Inkább ő, mint az agyatlan kapuzáró férje ;)

Dökvín 2011.03.04. 15:52:22

@Joe69: Erre olvasd csak vissza Bundabandi kommentjét, ott van az igassssság: Érdekes, hogy az itt kommentelők többsége párkapcsolatban él... te meg nem és itt próbálod a 20-30-as csajoknak bemagyarázni, miért is jó egy 50-es. Csakhogy nekünk 20-30-as csajoknak 20-30-as pasik vannak otthon, ez a bökkenő! LOL! Nem vágyunk apa pótlékra! Akit ezzel megfogsz, azzal majd jól meg is járod, mert a pénzeden kívül semmi más nem fogja érdekelni és majd dug a kertésszel.

Lumieres 2011.03.04. 15:52:29

@fumerin: Kettővel egyszerre... ;) Jöhet az asszony is Brad után...

zellerlevél 2011.03.04. 15:52:56

@Joe69: "Sokan csinálják ezt."

Sajnos igen. Aztán a félrenevelt, férfimintát sohasem látott neurotikus gyerekeikkel tele vannak az iskolák. :( Az egészből csak a gyerekeket sajnálom, mert ennél még egy megesett tizenéves anyától is többet kaphatnak, ott legalább arra van esély, hogy anyuka felnő a gyereknevelés feladatához.

Lumieres 2011.03.04. 15:54:28

A nők teljesen le vannak szállva itthon... Nézzetek már ki egy kicsit nyugatra. Az ilyen hülye csajoknak az ideje lejárt...

Lumieres 2011.03.04. 16:02:28

@kiscickány: Arra hogy kurva magas lóról beszéltek, de a végén két szék közül a padlóra estek... Ilyen gőgős picsák csak a seggfej pasikat kapják. Akiket az ilyen fórumokon fikáznak. Jó szórakozást...

2011.03.04. 16:03:21

@Lumieres: mi az a "le van szállva" ?
Az egész szingli egoista nőideál PONT nyugatról jött ide. Nem is Szaud Arábiából, ugyebár.
Szóval a nyugat imádatod itt kisiklott.
Meg az otthonlakás például itt:
www.theglobeandmail.com/news/opinions/nini-and-the-european-dream/article1642865/

Dökvín 2011.03.04. 16:04:22

@Lumieres: Erősen bízom benne, hogy nem arra, hogy el van szállva az a nő, aki magakorabeli férfit preferál maga mellett társként. Ez ugyanis nem elrugaszkodott igény, ez volna a természetes. Nem inkább az az 50es fazon van-é elszállva, aki meg 20as kislyányt igényel az ölébe, és még bizonygatja is, hogy mernekijárafeszessegg? Naugyehogyugye.

Dökvín 2011.03.04. 16:05:28

@Lumieres: Erre megint csak azt tudom mondani, kettőnk közül én vagyok az, aki kiegyensúlyozott, szerelmen alapuló párkapcsolatban él. Azt hiszem, ez mindent elmond. A nagy mellényt szerintem magadon keresd.

Lumieres 2011.03.04. 16:07:28

@kiscickány: Arra célzok, hogy Te vagy elszállva! Hússzor akkor az arcod, mint amekkora vagy. Kicsit vegyél vissza szivi... Jó?

Joe69 2011.03.04. 16:08:02

@kiscickány:
Akinek megfelelő korú pasija van otthon, az miért cseszegeti az idősebb pasikat ? Ja, és honnan derül ki, hogy itt ki van párkapcsolatban ,és ki nincs ? Amúgy meg az kiabál, akinek a háza ég. A poszt egyébiránt nem erről szólt, ha nem vetted volna észre.

Lumieres 2011.03.04. 16:08:37

@Kulics: EL van szállva... de néha "gyorsabb a jobb, mint a balkéz"....

2011.03.04. 16:08:58

@Lumieres: ütésváltás is lesz ? vagy búcsúszex ? :)

Lumieres 2011.03.04. 16:09:51

@Kulics: Lehet menni keletre is. Egy tevéért két szűzlányt vehetsz...

Lumieres 2011.03.04. 16:11:31

@kiscickány: Minél tovább mondogatod és bizonygatod magadnak mennyire kiegyensúlyozott vagy, annál gyanúsabb... ;) Kit akarsz átverni?

Dökvín 2011.03.04. 16:11:42

@Lumieres: Csak 165 centi vagyok, abban igazad van :) Az arcom viszont pont ezzel arányos - nem nagy :D Csak bosszantó, hogy menniyre felháborodsz az együttélés, 20as/30as (=korombeli) lányok igényei és hasonló topikokon, miközben közöd nincs a témához, de mindenki elszállt, meg gőgös, aki próbál rávilágítani, hogy nem biztos, hogy tapasztalat híján annyira kéne osztanod az észt. Decccóóóól.

Lumieres 2011.03.04. 16:13:01

@Kulics: Ez már Orálszex... Illetve szájkarate... Az ismerkedés első fázisa... A nőstény megkergeti a hímet... Megnézi mennyire kitartó...

Lumieres 2011.03.04. 16:14:42

@kiscickány: Ez most "reklám"? Nem a kosárméretedről beszéltem, hanem az IQ-dról... A "kosármérettel" itt semmire sem jutsz...

2011.03.04. 16:14:55

@Lumieres: konkrétan Indiában voltam, ott egy feleség ára 1 kiló arany a családjának. cca 5milla. Viszont szépek a nők.

Lumieres 2011.03.04. 16:15:43

@kiscickány: Abban igazad van, hogy hozzád képest "tapasztalatlan" vagyok. Te biztos több növel szexeltél már, mint én... ;)

Dökvín 2011.03.04. 16:16:11

@Joe69: Ha meg végig követed a kommenteket, rájössz, hogy a téma kiindulópontja a poszt, azt kivesézve pedig rendszerint továbbfűződik a gondolatmenet. Szoktam néha olvasgatni a kommenteket, sőt, itt sokan ismerik is egymást, szóval köztudott, hogy a többség kapcsolatban él. Az én házam meg nem ég, nincs is mit bizonygatnom, csak megmosolygom, mikor szánalmas vén fazonok kihaénnemeznek és bizonygatják, milyen királyságosok, és minden normális pár meg mekkora lúzer. Mindenesetre abban igazad van, fölösleges velük szembeállítanom, hogy bizony van példa normális párkapcsolatra is, mert tényleg ennyi lesz a reakciójuk: perszeeeee. :)

Lumieres 2011.03.04. 16:17:14

@Kulics: Ja igen India. Nem ott van az, hogyha meghal a pasi a nő előtt, akkor a nőt a temetésen megégetik, hogy kövesse a halálba az URÁT? engem nem zavarna... én pasi vagyok...

Dökvín 2011.03.04. 16:19:20

@Lumieres: A kosárméretem nem tartozik rád, azt viszont elárulhatom, hogy az IQ-m igazoltan 140. Amúgy a vélemény és életmódbeli különbség okán IQ-t emlegetni hogyismondjam, olyan, mikor az oviban azt mondod, deatepapádbiztosgyengébb :)

Lumieres 2011.03.04. 16:21:14

www.greens-efa.org/cms/default/dok/371/371497.hungarian_democracy_in_danger@en.htm

Itt a teljes videó anyag... Mielőtt a mandineres gyerekek ugatnának valamiről amit nem is láttak...

indapass90210 2011.03.04. 16:23:17

@kiscickány: küldtem mailt. én nagyon bírom az okos csajokat!

Lumieres 2011.03.04. 16:23:43

@Lumieres: Na ez meg nem ide ment volna... Nembaj... Törölni mért nem lehet?

indapass90210 2011.03.04. 16:26:47

@Lumieres: mer nem gondoltak rá, hogy hüjék is kommentelni fognak!

Lumieres 2011.03.04. 16:27:31

@kiscickány: Melyik Skálán 140? A Kelvin skálán?... ;)

Rebelde 2011.03.04. 16:27:34

@Dövan:

de goni:)

@Lumieres:
ez már tilos, de még így is szívás özvegynek lenni Indiában

2011.03.04. 16:28:26

@Lumieres: nem ölik meg. De többet nem mehet férjhez és nem is pasizhat, neki annyi.

Lumieres 2011.03.04. 16:28:50

@kiscickány: Csak jelzem, hogy nagyon nem jön be a dumád... Taszító az egész viselkedésed. Én nem erőltetném a helyedben, ha nem akarsz csalódni...

2011.03.04. 16:29:46

@kiscickány: Nekem is 140. KOLLÉGA !!!! :)

Lumieres 2011.03.04. 16:30:23

@Dövan: Kommentelhetek a hülyék is. Nekik is lehet kérdésük és véleményük is... Nem ezzel van a baj, hanem azzal amikor valaki nem tudja hol a helye, meg azzal hogy itt egy kicsit túl sok a hülye...

Joe69 2011.03.04. 16:38:54

@kiscickány:
Sajnos, te nem vagy itt képben. A gond nem az 50 körüli pasikkal van, hanem azzal, hogy 34 éves pasik is használhatatlanok sokszor komoly kapcsolat, családalapítás szempontjából, ld. a posztot. Az ilyen korosztályú nők egyre fokozódó pánikja, hisztije, őrjöngése, ami ebben a kommentsorozatban is kibukik, erről szól. Miután rád mindez nem vonatkozik állítólag, nem értem a reakcióidat. Ami pedig engem illet, pont 50 éves pasiként nem itt akarok 30+ éves önhibájukon kívül (vagy esetleg épp amiatt) el nem kelt üde bimbózó fiatalságuk kellős közepén leledző hölgyeket felszedni.

Lumieres 2011.03.04. 16:51:21

@Joe69: Pedig most megtehetnéd... ;) Kicsit bereklámoztalak...

Lumieres 2011.03.04. 16:52:35

Na melyik csajszi ugrik rá? (vagy már rá is ugrott 3)...

Commodus 2011.03.04. 17:27:41

@fumerin: kb. nekem is ezek a kérdések jutottak eszembe, végigolvasva a kommenteket :))

fumerin 2011.03.04. 18:28:10

@Commodus: :)
Örülök, hogy nem egyedül értetlenkedtem! :D
Bár a délutáni része miatt már minimum 16-os jelzéstől lehetne csak vetíteni:D

deflorator 2011.03.04. 19:13:13

@Bundabandi: Szerintem mítosz, hogy a lány eltartatja magát és közben azzal dug akivel akar. Kurvákból ugyanis túlkínálat van. Pénzes férfiakból viszont nem.

Bambano 2011.03.05. 13:21:53

"Még vitázni sem lehet vele, mert mindent rám hagy, azt mondja, hogy igazam van": bölcs ember:P ennél okosabbat nem tehet egy nővel.

Bambano 2011.03.05. 13:24:11

@Joe69: "A gond nem az 50 körüli pasikkal van, hanem azzal, hogy 34 éves pasik is használhatatlanok sokszor komoly kapcsolat, családalapítás szempontjából, ld. a posztot. "

A gond nem az 50 körüli nőkkel van, hanem azzal, hogy a 30-34 éves nők is használhatatlanok komoly kapcsolatra.

Hurri Kán 2011.03.05. 17:14:22

"Mikor érdemes egy 34 éves pasinak elhagynia a családi fészket?"

Ez attól is függ, hogy ki akarja rávenni hogy hagyja el vele...

2011.03.06. 07:50:06

@gyvy: Azért eddig még nem esett szó róla, de maximálisan felvetném a fiú szüleinek a felelősségét, hogy életképtelenné babusgatják. Gyakorlatilag 24 éves korban már az egyetemet is befejezik az emberek, lehetne önálló életet kezdeni és kell is. Aki ezt nem teszi ott nagy baj van a személyes egóval, a szülőkkel, a kapcsolatukkal.
A posztíró gondolt-e arra, hogy 10 évnyi felnőttkori szülőknél lakás (24-34 évig) milyen erős mintákat, berögzöttségeket, szokásokat éget be egy emberbe?
Ez a férfi lehet teljesen alkalmatlan az önálló életre, nem fog tudni a támasza lenni, amikor majd kellene, például a gyerek nevelésnél.

zellerlevél 2011.03.06. 08:36:06

@Kulics:

Igazad van, de látszik, hogy nem most jársz egyetemre. Nem, nem fejezik be az egyetemet, hanem az adófizetők pénzén egyre többen sok évig, akár tizévig is egyetemisták. (Sajnos ezt az oktatási rendszer a jelenlegi finanszírozási viszonyok között támogatja is.)

A második két mondattal maximálisan egyetértek. 25 éves kor után elkezdenek kialakulni olyan szokások, amin az ember később önként már nem nagyon változtat. Ha ezek a szokások a házastárssal együtt alakulnak ki, akkor közösségteremtő, megtartó erő lesznek, ha viszont harminc felett két különböző embernek össze kell egyeztetnie ezeket a (mondhatjuk) mániákat, akkor nem sok esély van arra, hogy ez hosszú távon konfliktusmentesen menni fog.

Az utolsó mondathoz hozzátenném, hogy nem csak a férfiak között van egyre többi olyan anyuci kedvence, a lányok között is előfordul. Igaz, a lányok közül talán többen és hamarabb megkapják a szülőktől az önálló lakást, de még így is nagyon sokan nem önállósodnak (hazaviszik a mosnivalót, minden héten kapják az egyheti ennivalót... stb.).

marcinátor (törölt) 2011.03.06. 20:37:16

@Kulics: Én irigylem azokat, akik kijönnek az egyetemről, és beköltöznek a saját kecóba, amit nyilván a diákévek alatt spóroltak össze. Minden nap egy zsömlével kevesebbet ettek, na.

Mert itt errefelé még ha a magyar átlagfizetés háromszorosa a kezdő! fizetésed (ami ugye eléggé ritka eset), akkor is jópár év, mire összespórolsz egy nyomorult panelra valót. Vagy addig albérlet? Akkor nem 30 éves korodban lesz saját lakásod, hanem egy kicsit később.
Persze ha apuci a feneked alá tolja, az más, de attól még nem a másikat kell lehülyézni és leéletképtelenezni, akinek esetleg nem.

2011.03.07. 10:16:08

@marcinátor: erősen sarkítasz. A mai demográfiai és életkorok függvényéban az van, hogy a nagyszülők örökségéből már az unokák részesednek... Egy 70-80 éves embernek (amikor meghal) már 40-50 éves gyerekei vannak, tehát ők már valahogy megoldották az életüket és az örökségből az unokák lakáskérdését illik megoldani.

Valóban, akinek nincsenek ilyen szülői segitségei annak marad az albérlet, vagy az otthonlakás - meg még milliónyi variáció van azért.
Ha valaki 34 éves korában is otthon lakik, az kijelenthetem, hogy életképtelen, utódokat már ne hozon létre, vegetáljon anyuci köténye mellett.
Számomra nincs mentség.

willany 2011.03.20. 11:00:40

Ismerek olyat, aki 40 évesen is a szüleivel él... Nem, nem normális dolog, ha 30-on felül egy pasi még a szülei nyakán lóg. Nem hinném, hogycsak a kényelmi szempontok miatt teszi ezt, szerintem sokkal inkább a szabadság érzése motiválja és inkább nem vállalja fel az elköteleződést. Mintha várnának valamire, de fogalmam sincs, hogy mire. Talán a mindent elsöprő nagy szerelemre, ami miatt a híd alá is összeköltöznének életük nagy szerelmével? Akkor mik vagyunk mi, aki évek, évtizedek óta kitartunk mellettünk? Ugróeszkák? Olyan világot élünk ma, amelyben felbomlottak az erkölcsi normák, a hűség, kitartás, gondoskodás, felelősség fogalmai kihaltak. Nézzetek körül: tele van a facebook ágyon elterülő, ruhahiányos, felkínálkozó, csöcsöket kidüllesztő, csücsörítő, segget pucsító fiatal lányokkal, akik életük fő művére: a házasságra és a gyereknek gyúrnak, s ahol minden 20 éves bolti eladó lányka termékmenedzsernek titulálja magát és amelyeknek legmagasabb iskolai végzettsége az Élet. A hapsik pedig sajnos erre kattannak. Egészen addig, amíg ezek a sunák meg nem kínálják őket egy nem várt gyerekkel, vagy egy tripperrel. Mi pedig a biztos egzisztenciánkkal, egyetemi végzettségünkkel, főzési tudományunkkal, lakásunkkal azért vagyunk szerintük, hogy létezzen számukra egy menekülési útvonal. A mának ének. Amíg nem élünk velük, addig szabadon garázdálkodhatnak. Nem, nem akarnak saját lakást, mert akkor rezsit kéne fizetniük. És öngondoskodniuk kellene. Vagy jön nekik egy 20 éves suna, aki kérés nélkül is a nyakára telepszik. Az én barátomról is hosszú évek óta lepereg az összeköltözés gondolata, hiába van saját lakásom. Ha látja rajtam, hogy kezdem feladni, kitalál valami határidőt, egy újabb évet, amelyből annyi van már, hogy a két kezem ujjai kevesek lennének hozzá összeszámolni... Idén tölti a 40-et. Nem, az ilyen hapsik nem akarnak elköteleződni senkivel. Őket szokta a legjobban pofán rúgni az Élet. Ha ez vígasztal...

NIKO123 2011.05.29. 12:48:43

Én is feltenném a kérdést, hogy egy 3x éves pasi, miért él a szüleinél? Valamiért vonzom az ilyen pasikat... A legutolsó kapcsolatomnál is átbeszéltük ezt a témát. Konkrétan nem is akar elköltözni, jó neki így, ki is mondta, hogy mindent megkap, neki így kényelmes a helyzet (anyukája elkészíti a reggelit, kimossa a ruháját). Persze én megértő vagyok olyan szempontból, hogy egy lakást az ember nem vásárol csak úgy, és megérteném, ha azért nem költözik el albérletbe, hogy legyen egy kis megtakarítása, de nem erről van szó. Elveri a pénzét különféle dolgokra. (persze sokszor hasznos dolgokra, de ezek nélkül is lehet élni)Fejemhez vágják többen is, hogy van lakásom, és egyedül élek, ezért "nyomorgok", mert tény,hogy egyedül nehéz feltartani egy háztartást...és látva az életemet ők úgy nem akarnak élni (én sem akarok így élni,de valamiért jó érzés számomra, hogy önálló vagyok) Valamiért én úgy gondolom, ha egy férfinak van egy kis pénze és céljai (és itt nem milliókról beszélek) akkor úgy érzem életképes a családalapításra, de ha nem tud takarékoskodni, akkor már gondok vannak...
süti beállítások módosítása