Soha nem volt még ilyen intenzív a szexuális életünk

2011. április 18. 07:44 - Panni CsP

„Volt olyan, hogy kizártam a házból, de ez is csak rontott a helyzeten. Azt mondta, hogy ő most ettől a nőtől gyereket akar”– a pasi beleszeret egy csajba a netről, csakhogy a barátnője ezt nem nézi jó szemmel. Azt pláne nem, amikor a pasija külön mobilt vesz magának, hogy azon kedvezményesen hívhassa az új szerzeményt. De a barátnőt sem kell félteni, aki egy darabig nyel, majd odacsap. Ennek ellenére a történet fináléja meglepő.

 

6 éve élünk együtt. Tavaly ősszel a pasim, annak rendje-módja szerint, belegabalyodott egy, az iwiw-fotón nyeglén hátradőlő hölgyeménybe. Megsűrűsödtek a "sürgős hétvégi munkák", melyekből inkább felvidulva, kipihenten érkezett meg vasárnap esténként. Aztán egy idő után vett egy új mobilt, ami nélkül szó szerint még a vécére sem ment el. Egy idő után hirtelen mindig az esti órákban akadt halaszthatatlan dolga a pincénkben... Elkezdtem figyelni és rájöttem, hogy az új mobil arra kellett, hogy esténként ingyen telefonálgathasson az új csajszival. Tette is ezt igen szorgalmasan estéről-estére, 22 órától. Még olyan is előfordult, hogy már ágyban volt, onnan kelt ki, felöltözött (kemény tél volt kint) és kiment telefonálni. Mikor eldugtam a pincekulcsot, akkor a jéghideg autóban ült betakarózva és telefonált néha 2-3 órákat is. Persze jelenetet rendeztem, de rendesen ám!

Sok éven át jól megvoltunk, mindent megosztottunk egymással (ö költözött be hozzám), mikor évekig munka nélkül volt, az én fizetésemből éltünk, méghozzá jól, meg még a bringás akcióit is finanszíroztam a montis versenynevezésektől a bringamezig mindent... De bármit érveltem, semmit sem használt. Volt olyan, hogy kizártam a házból, de ez is csak rontott a helyzeten. Azt mondta, hogy ő most ettől a nőtől gyereket akar (nekünk nincs gyermekünk), meg családot alapítani vele, és ő innen el fog menni, "mert ez a világ rendje"... Nagyon be volt indulva... Sok cirkusz volt itt a télen, de kiköltözni az istennek sem akart. Én meg csak kínlódtam, mert már csak udvariaskodtunk egymással, a csajszival meg minden este ment órákig a telefonálgatás.

De jött még cifrább is! December végén elém állt és közölte, hogy máshol szeretne szilveszterezni. Én nem egyeztem bele, hogy a közös kis sárga Golfunkkal menjen csajozni, hát lóhalálában kölcsönkérte a haverja furgonját, úgy ment el.

Én meg egyedül voltam szilveszterkor... Nem ragozom, jó pár hónapig ment ez így tovább. Miután megtiltottam neki, hogy a közös autónkba beleültesse a csajszit, hát vett magának egy saját autót, egy szép kis sárga Fiat-ot és minden ment tovább, ahogy addig is. Kirándulgatott a Balaton-parti kis barátnőjéhez, ajándékozgatott neki, esténként meg órákat telefonálgattak. Aztán Valentin napján meguntam ezt a játékot. Akkor állítólag egy haverjához ment, de "sokat ittak, ezért nem jön már haza éjszakára", amit én másnap hajnalok-hajnalán leellenőriztem és persze nem a haverjánál volt... Úgyhogy hazamentem, gondosan összepakoltam a ruháit és minden személyes holmiját, majd az egész paksamétát elvittem az anyjának. Mikor másnap este hazajött, nem hitte el, amit látott: még egy fogkeféje sem volt már nálam! Utána összevissza mindenfelé aludt, az anyjánál, barátoknál, a munkahelyén. Én meg fellélegeztem és kimondottan élveztem, hogy egyedül élhetek.

Most, amikor kitavaszodott, egyre sűrűbben jött megint hozzám, különböző apropókból. Hol egy bringát hagyott a pincében, hol az anyjánál nem tudott már késő este bemenni... Aztán valahogy az üzleti dolgai sem jöttek össze, ahogy remélte. Az autóhitelt, biztosítást fizetni kell, nem telik még albérletre is...

Nem ragozom tovább: kb. 2 hete újra itthon lakik - persze csak úgy félgőzzel, a holmiját még nem merte visszahozni. Ami változott, hogy újra beszélünk egymással, őszintén, nyugodtan. És sok hónap után újra szeretkezünk, és nem is akárhogyan! Soha azelőtt nem volt ilyen intenzív a szexuális életünk, mint mostanában. Bár az esti telefonálgatások vannak még, de már egyre rövidebbre sikerednek... Nem tudom, ilyenkor mit mond a csajszinak, talán, hogy fáradt, sokat dolgozik... miközben én már szexis alsóneműben várom az ágyunkban! Nos, az üzenetem: a pasikat időnként hagyni kell, hogy kipróbálják, hatnak-e még a csajokra, tudnak-e még udvarolni?... De ha otthon jó a kaja, akkor a pasik mindig otthon fognak enni! Az a Balaton-parti hölgyemény pedig találni fog magához való pasit az iwiw-en, ebben biztos vagyok! Szóval mindenkinek hepiend! :)

 

 
270 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr1002835343

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A jó lazítás 2011.04.18. 12:58:01

Reméljük, hogy ezen blog olvasójának a lazításról nem egy pohárka konyak jut eszébe... De ha már szóba került a téma így, véletlenül, elárulom, aki nem hajlamos a függésre, és komolyabb koncentrációt nem igény...

Trackback: Sosem volt neki igazán jó senkivel az ágyban 2011.04.18. 12:57:39

Nem tudom, lehet-e itt szexuális kérdést is feltenni? Van egy barátnőm, már fél éve járunk. Az a gond hogy ez amolyan féloldalas kapcsolat, mert szex az nincs benne. Azt hittem azért, mert szűz lehet. Mikor megkérdeztem elmondta hogy nem az, csak so...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.04.18. 14:24:28

@Dövan:
Igen, ez a csaj nem teszi jól, hogy visszafogadta a pasit. De attól még nem ótvar.

tuli _ 2011.04.18. 14:31:46

@Zsu0805: szegény, lehet, hogy azért örömködik itt, mert valóban nincs sok választása. ha csúnya, a férfiak körében nem sok sikerélményt bezsebelő a poszt írója, akkor elképzelhető, hogy úgy érzi, bárki jobb, mint senki. ugyanis nem mindenkinek adatik meg a válogatás lehetősége. úgy érzi, végre talált valakit, és nem óhajtja megkockáztatni az egyedüllétet.
és ezért az önbecsapás is.

@gernika: önmagát már sikerült.

Buci-Bigyo (törölt) 2011.04.18. 14:32:10

Íme egy nő, aki a párkapcsolatot választotta a boldogtalan szingliség helyett.Igaza is van, egy nő csak ne nagyon válogasson,mert a végén majd jól egyedül marad és majd jól boldogtalan lesz!Az biztosis.Bőven elég,ha egy pasinak farka van,nem kell mindenféle irreális elvárásokat támasztani egy nőnek a férfiak irányába!
OMG

Kytia 2011.04.18. 14:35:29

@tuli _: Én semmilyen macát nem akarnék kiböjtölni. Főleg, hogy ha egyszer a macák elkezdtek sorjázni, annak vége sosenincs.

dr. gernika 2011.04.18. 14:37:56

@tuli _: "ha csúnya, a férfiak körében nem sok sikerélményt bezsebelő a poszt írója, akkor elképzelhető, hogy úgy érzi, bárki jobb, mint senki."
Erre vonatkozott az első kommentem második fele. :D

Hurri Kán 2011.04.18. 14:38:46

@tuli _:
Aki egy ilyen szituációban egyszer félre...nézett, az félre fog másodszor, és harmadszor és negyedszer is... Úgyhogy nem kizárt egy ismétlődő, rendszeres böjt...

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.04.18. 14:38:54

@Kytia: Ezen az "annak rendje-módja szerint" kijelentésen nekem is megakadt a szemem. Nagyon nagy baj van ott, ha ez neki természetes!

2011.04.18. 14:42:27

@tuli _:
Én láttam már nem egy olyan kapcsolatot, ahol a csaj nagyon is jól nézett ki, nem is volt hülye, csak a pasi úgy csavarta a dolgokat, hogy a csaj minden hülyesége ellenére vele maradt. Pedig 1000x jobb pasikat találhatott volna magának. Boldog akart lenni bármi áron, és szerelmes volt a szerelembe. A megszokásról nem is beszéle...

Father Justice (törölt) 2011.04.18. 14:44:27

Komolyan is kellene még reagálni a posztra valamit ezek után?
Legalább öt kommentelő azonnal, frankón felismerte a lényeget: masszív esztétikai szintkülönbség. A részletes, megcáfolhatatlan magyarázat a következő:

1) Az hagyján, hogy a fickó életvitele komolytalan, nemtörődöm, de az élősködést is természetesnek tekinti. (Évekig tartó munkanélküliség - wtf?)
2) Csalja, alázza, hazudik neki, de lelépni nem akar.
3) Hat év alatt egy ultraszar emberismerőnél is szétoszlik a rózsaszínköd, így már nagycejiről sem beszélhetünk.
4) "...annak rendje-módja szerint..." ==> Ez is csupán azt igazolja, hogy a nő ronda, a fickó viszont hozza a Szintet.

/Nem biztos, hogy ez a csaj alapértelmezés szerinti hozzáállása a férfiakhoz. Mindössze tisztában van vele, mi mindent kell benyelnie vagy leküzdenie, ha saját magához mérten három kategóriával jobb paseet akar állandóra./

Mindezeket figyelembe véve mi más indokolna egy ilyen végkifejletet egy ekkora lófaszjóskával, ha nem a nagyságrendi szintkülönbség? Persze klasszikus esetben ótvar férfi tart el jó nőt a posztban szereplő nehezítő körülmények ellenére is.. dehát emancipuncipáció van (vagy mi) - haladni kell a korral. :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.04.18. 14:47:47

Szép kis fék sztori.

De azért annyit hadd tegyek hozzá,hogy ha igaz lenne, én nem lennék azért annyira büszke,hogy ezt az ingyenélő rohadványt visszaszereztem.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.04.18. 14:48:01

Vannak olyan emberek, akik olyan meggyőző erővel rendelkeznek, olyan módon tudják csűrni-csavarni a szavakat, hogy sokan bedőlnek nekik. A legtöbb vallási szekta vezetője ilyen. Lehet, hogy a posztoló pasija is ilyen. Simán el tudom képzelni, hogy elhitette vele, ez így szép és jó. Esténként belebúgja a fülébe, hogy mennyire gyönyörű és csak őt szereti stb. stb. Ez a szerencsétlen meg elhiszi neki... :(

Hurri Kán 2011.04.18. 14:50:17

@Éden Zina:
Egyáltalán nem biztos, hogy fék... Van olyan ismerősöm, (már megházasodtak ugyan, de minek...), házasság előtt orrba-szájba csalta a volt menyasszonyát, az tudott róla, de csak annyit mondott: á, ez kizárt... Ennyi...

Kytia 2011.04.18. 14:51:07

@Father Justice: Akkor miért van az, hogy egy rakás olyan kapcsolat van, ahol kívülről nézve a nő a szebb, mégis a pasi a gennyláda? És ezek közül a legtöbbnél a pénz sem lehet magyarázat, mert az sincs a pasinak.

2011.04.18. 14:51:28

@Bundabandi:
Igen, vannak ilyen emberek. És pont megfelelő mennyiségben csöpörgeti a szépet és a jót...

Hurri Kán 2011.04.18. 14:52:59

@Kytia:
Mert a nők már csak ilyenek: teljesen irracionális alapon működő lények.. :)

Joe69 2011.04.18. 14:54:43

Énszerintem: a posztíró egy viszonylag jól eleresztett (szerintem nagy szülői ház, saját lakrésszel, amihez a papa-mama előrelátóan külön bejáratot épített, hogy a vőlegényjelöltek ki-be sunnyoghassanak) rendelkező nagyon átlagos, esetleg azalatti külsejű, tanulni, dolgozni utáló, eléggé butuska nő, akinek értékeit döntően a hosszú mondat elején felsoroltak alkotják.

A pasi egy tipikus élősködő szarházi összevissza kavaró rosszfiú, aki nagyon kúlnak néz ki a bicajával, a nyomi, szikár 160 centijével. (Az ilyenek nagyon szoktak kelleni egyes HP-knek.) Aki nagyon jól kiszúrta, hogy a csaj önbizalma az abszolút 0-val egyenlő, és ezért teheti, amit tesz.Élősködik a csajon, aztán amikor egy ideig úgy tűnik, nagyon menő lesz, mert lesz pénze, játssza az élet császárát, aztán mikor bukik, megint élősködik.

A sztoriból nem derül ki a koruk, én a csajszit 36-40 körülire, a pasit úgy 30-33 -ra saccolom. Szerintem ez a sztori alapja. Fordított felállásban a pasi régesrég ki lett volna rúgva.

tuli _ 2011.04.18. 14:55:02

@Kytia: @gyvy: igen, valóban így van. de ha ez a nőt nem frusztrálja különösebben, akkor fenntartható a családi közösség. működhetnek jól együtt. nem hinném, hogy én ezt elviselném, de van, aki a többiért lenyeli ezt a békát. vagy szemet huny. mert a férj szereti a családját, még a feleségét is, csak nem bír ellenállni a nőknek. ezt viszont csak egy sikeres pasi teheti meg. egy ilyenfajta lúzer az esetek többségében nem.
annak idején Kállai Ferenc színművésszel történt, hogy nagyon beleszerelmesedett egy francia színésznőbe. Feleségével mélyen szerették egymást, de a szerelemnek nem tudott ellenállni a színész. Mara néni kiböjtölte, mert annyira szerette Kállait.
65 évig éltek együtt szeretetben.

@gernika: nem nagyon emlékszem arra, hogy gyökeresen eltérő véleményünk lenne a posztokról. :)

Kytia 2011.04.18. 14:55:12

@gyvy: A férfiaknál ugyanez. A gennyládáskodó pasi aztán belezúg egy sokkal kevésbé szép, vagy gazdag nőbe, aki széjjelszivatja. Ilyet is elég sokat láttam már.

Father Justice (törölt) 2011.04.18. 14:57:28

@Zsu0805: @Bundabandi: Pusztán csűréssel-csavarással, sugdolózással még egy értelmi fogyatékossal sem lehet hat éven át művelni az ilyen mértékű alázást. Ehhez már az is szükséges, hogy a mindent benyelő fél tisztában legyen vele: nem kap minden ujjára még egy ilyet. A "még egy ilyen" általában az emberileg hulladék fél anyagi helyzetére vonatkozik, csak ebben a történetben más a szereposztás. Itt más tényezők felől fúj a szél - nem nehéz megfejteni, honnan.

Hurri Kán 2011.04.18. 14:57:54

@Kytia:
Akkor meg minek teszel fel ilyen költői kérdéseket? :)))

Kytia 2011.04.18. 14:59:43

@tuli _: Mara néninek összességében boldog élete volt? Vagy csak azért volt ez a csodálatos 65 év, mert akkoriban nem volt szokás válni, meg méltatlankodni a nőknek?

fumerin 2011.04.18. 15:00:25

@tuli _: A sértett nőt csak akkor frusztrálja, ha tehetetlenül önsajnálatba vonul. Az életben sok jó és vidám dolog van, tele érdekes és izgalmas történésekkel, amit észre kell venni ahhoz, hogy ne álljon meg az élet és ne döntsünk elhamarkodottan.
Mindenki elnyeri a méltó jutalmát, bár a férfiak sokkal nehezebben viselik a szarvakat, de ami jár, az jár! :D

tuli _ 2011.04.18. 15:00:44

@Zsu0805: megadtad a választ :) ráadásul sokan vannak, akik nem kockáztatnak biztosnak vélt dolgot a bizonytalanért. nincs merszük hozzá.

@gyvy: nem érted te a nőket. csak számodra irracionálisak, a mi számunkra teljesen logikus, megmagyarázható minden.:)

Kytia 2011.04.18. 15:00:57

@gyvy: Hát, csak mert Fathernak az élet minden problémájára megvan a pármondatos megoldása, és gondoltam, hátha ezekre a jelenségekre is.:)

2011.04.18. 15:01:07

@Father Justice:
Nem 6 évig csűrte-csavarta a dolgokat. Csak annyi ideje vannak együtt.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.04.18. 15:03:13

@gyvy: most nézd meg:

a kapcsolatok 90 %-a erről szól. előbb-utóbb mind bedől. elmúlik a ceji és csak idő kérdése,hogy mikor jönnek az első kikacsintások.
ha ilyetén nézzük, én még irígy is vagyok valahol azokra a naív és nyilvánvalóan nem szellemi sasmadár nőkre, akik elintézik egy vállvonással a párjuk hűtlenségét. sőt, még jobb, ha valóban nem emésztik magukat rajta, hanem jól leszarják.

akinek esze, büszkesége van, és gondolkodik, az meg rághatja magát folyton, ha benne marad egy ilyen szarban és szép lassan tönkremegy.
ha meg nem marad , akkor az élete az örökös újrakezdésről szól.
vagy maradhat tök egyedül fájdalom-minimalizálva, de akkor meg hosszú távon az a baj..:)

így se, úgy se jó ez, én mondom.

az alkalmi kapcsolatokkal (mielőtt Atya megszólalna:)) meg az a baj,hogy felőrlik az embert egy idő után, na meg ahogy korosodik egyre csökken a statisztikai esélye egy-egy ilyen kapcsolatnak.

Kytia 2011.04.18. 15:04:12

@csupasz gőte: Na, mondjuk nekem ez a visszacsalás sem menne.

dr. gernika 2011.04.18. 15:04:20

@tuli _: :D Előfordult már párszor, de nem jellemző.
Viszont ez a poszt most annyira nem megosztó, hogy már megfordult bennem, hogy fék.

Hurri Kán 2011.04.18. 15:04:35

@tuli _:
Hát persze... Mivel ma kialudtam magam, ezért kiegyensúlyozott és udvarias vagyok, így csak annyit mondok, hogy én már lemondtam arról, hogy egy madárpókot megtanítsak űrhajót vezetni :DDD

@Kytia: Miért, és nincs meg? :D

2011.04.18. 15:04:45

@tuli _:
Főleg nők esetében, hisz a nők mindig a biztosra törekszenek. Nem szeretik a bizonytalan dolgokat.

fumerin 2011.04.18. 15:06:24

@Kytia: Nem visszacsalás, revans. És még az is lehet, hogy feldobja a szexuális életet. Tudod, ahogy a címben is van! :D

Father Justice (törölt) 2011.04.18. 15:06:46

@Kytia: Például azért, mert:

1) Te női szemmel látod a nőt szebbnek, de ha megkérdeznél 10 férfit, közülük 9 máris csak az "egy patront megér" kategóriába tenné.
2) Lehet, hogy a szóban forgó nemhejjespasee egy rasztafaszú szexisten, és ennél a nőnél ez az elsődleges prioritás.
3) A nő tisztában van vele, hogy bár kapna megnyerőbb külsejű faszit is, ők csak pár sunázásra használnák. Ettől a fickótól viszont megkapja a komolykapcsi illúzióját is.
4) Lehet, hogy a nő 10x akkora gennyláda, csak ő kifinomultabb módszerekkel intéz mindent - a félrekúrástól a szarkeverésig. A "kívülről nézve" alkotott kép sokszor félrevezető lehet.

Így hirtelen nagyjából ennyi, de tudnám még fokozni. :)

Kytia 2011.04.18. 15:07:50

@Éden Zina: Szerintem csak az intézi el vállrándítással, aki nem szereti a másikat. Olyankor úgyis mindegy. És ezek a kapcsolatok tudnak egész hosszúra nyúlni, lehet, valójában ez a siker titka. Olyan emberrel élj, aki tökmindegy. Ha valaki egy kicsit is fel tud kavarni, attól menekülj, mert az fel fog kavarni.:)

Hurri Kán 2011.04.18. 15:11:12

@csupasz gőte:
A címben az van, hogy intenzív, nem az, hogy jó! Nagy különbség :DDD

fumerin 2011.04.18. 15:13:07

@gyvy: Na ehhez már nem szólhatok hozzá, mert nem értek hozzá! :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.04.18. 15:13:26

@Father Justice: Én nem hiszem, hogy pusztán a szintbeli eltérés lenne itt a döntő. Sok jó nőt láttam már gennyláda csúnya pasikkal. Amit mond és ahogy mondja, sokat számít hidd el! Vannak ilyen képességű emberek nőben és férfiban is. Találkoztam már csúnya pasival akinek olyan dumája volt, hogy a bugyi leolvadt rólam. Ezért gondolom, hogy nem feltétlenül csúnya a posztoló. Az önbizalmával biztosan nincs rendben valami és erre épít a kis dög, mert szerintem azért van vele újra a nő, mert olyat tud nyújtani(mondani)neki amitől (jó)nőnek érzi magát. Ezért is emeli az egekbe a szex minőségét is a posztoló. A pasi pont azt teszi és mondja, amit a nő hallani akar!

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.04.18. 15:15:45

@Father Justice: hogy neked itt milyen mocskos szád van..:)

@Kytia: na igen. és rögtön terítéken a bigláv kontra racionális szerelem témája.
ahol van érzelem, ott van dráma is.
ahol nincs érzelem, ott nincs dráma sem.
viszont utóbbinak mi értelme?

ennyi erővel tarthatunk például halakat, vagy teknőst is. az legalább elvan, nem pofázik vissza és nem is horkol, megcsalni meg végképp nem fog.:)

Father Justice (törölt) 2011.04.18. 15:15:53

@Zsu0805: Bizonyára tudta csűrni meg csavarni is, ha abba a hat évbe pár év munkanélküliség (itt: élősködés), félrekúrás, hülyítés, alázás is simán belefért. Vagy gondolod, nem volt szüksége ilyesmire, hiszen nem is három, hanem legalább öt nagyságrend az esztétikai szintkülönbség közöttük? Na látod, az viszont lehetséges. :)

Kytia 2011.04.18. 15:17:20

@gyvy: De.:DDD

@csupasz gőte: Hát, ha jó az új szerető, az én saját szexuális életemet biztosan feldobná.:DD

@Father Justice: Akkor tehát a rasztafaszú szexisten kategóriáját is felvehetjük a kívánatosak közé a jó küldő és a sok pénz mellé. Haladunk...:D

Kytia 2011.04.18. 15:18:10

küldő = külső :)

tuli _ 2011.04.18. 15:18:34

@Kytia: 2010-ben halt meg a művész. a környezetük is azt mondja, hogy nagyon szép életet éltek. és nagyon szerették egymást. a végsőkig harmóniában éltek. Mara néni még azt is megtette, hogy mikor ment ki a férje Párizsba, összecsomagolt neki.
nem hinném, hogy egy ilyen erős nő csak azért maradt volna vele, mert nem volt szokás a válás. hogy boldog volt-e? nem tudom. de ők összetartoztak.

@Zsu0805:
én sem szeretem a bizonytalan dolgokat.

@gernika: bennem sosem merül fel, hogy fék :) viszont annyira fékgyanús, hogy lehet, hogy pont azért megtörtént dolog :)

@gyvy:
nem is kell. kérte azt a madárpók tőled? :D

Hurri Kán 2011.04.18. 15:24:05

@csupasz gőte: :DDD

@Kytia: Akkor hol itt a gond? :)))

2011.04.18. 15:26:11

@Father Justice:
A munkanélkülis dologra mondanám a jóban-rosszbant. :)
A félrekúrás, alázás, hülyítés már a végjáték volt. Gondolom (remélem) nem évekig hagyta, hogy ez menjen.

2011.04.18. 15:26:40

@tuli _:
Mint ahogy senki sem...

fumerin 2011.04.18. 15:28:43

@Kytia: Nekem nincs szexuális életem, felőlem dobálhatja, hiszen engem is dobálna, ha lenne:DDD
Én már csak a kötőklubban vagyok jegyezve:D
@gyvy: Jó más nyomorán röhögni? :P :D

Father Justice (törölt) 2011.04.18. 15:29:01

@Bundabandi: "Találkoztam már csúnya pasival akinek olyan dumája volt, hogy a bugyi leolvadt rólam."

Ne haragudj, de ez sosem a csúnya pasi érdeme, hanem a nő naivságának ékes bizonyítéka. Az ilyen taktika ugyanis mindig arra épül, hogy nő elhiszi: a bugyiolvasztó bókok személyesen neki szólnak. (Értsd: hogy ilyen hatást is csak ő tud gyakorolni a fickóra. Holott simán lehet már a nyolcadik Gizi aznap este, akinek ugyanazt a szöveget tolja. De miért is ne - a jól begyakorolt menőduma ingyé' van - nem úgy a koktél. :)

@Éden Zina: Itt _csak_ ennyire. Élőszóban jobban cifrázom. :)

Hurri Kán 2011.04.18. 15:34:51

@csupasz gőte:
Én nem röhögök senki nyomorán... Mi sem áll tőlem távolabb :)))

@Father Justice:
"Holott simán lehet már a nyolcadik Gizi aznap este" nem lehet, hanem kb. 100%.

Kytia 2011.04.18. 15:35:08

@tuli _: Itt már csak az a kérdés, ha Mara néni ment volna ki Párizsba Franszoához egy kis kettyintésre, Feribá is összecsomagolt volna-é neki, vagy sem...

@gyvy: Itt már semmi. Mindenre van válasz.:))

@csupasz gőte: Ójaj. Most nem tudom, hogy sajnáljalak, vagy irigykedjek.:S Vagy csak simán ilyen az élet, oszt jónapot?:))

@Father Justice: Senki nem mondta, hogy a bugyiolvasztó duma mindenképpen bók kell, hogy legyen. Mi van, ha olyan szenvedéllyel tudta magyarázni a kvantumfizikát, ahogy senki?:DD

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.04.18. 15:35:27

@Father Justice: Na, hát pont erről van szó itt is, mint amit leírtál! Leesett már??? :) Most írtad le pontosan, hogy ez a pasi hogyan fogta meg magának a posztolót! Erre céloztam egész eddig! Hahó!

Naívság, az biztos, de csak onnantól, mikor komolyan is veszed ezeket. Szerinted miért nem jöttem össze bugyiolvasztóval? De a posztoló összejött az ő bugyiolvasztójával és hisz is neki!

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.04.18. 15:36:20

vicces, hogy az esztétikáján vitatkoztok, pedig az lesz az igaz, amit Joe barátunk írt: a nő idősebb. És kell egy állandó hím már.
Ennyi.

Father Justice (törölt) 2011.04.18. 15:36:26

@Zsu0805: "mikor évekig munka nélkül volt, az én fizetésemből éltünk, méghozzá jól, meg még a bringás akcióit is finanszíroztam a montis versenynevezésektől a bringamezig mindent..."

Ez több éves viszonylatban, ilyen kiadásokkal már bőven nem a jóban-rosszban kategória, hanem tervszerű élősködés.

Hurri Kán 2011.04.18. 15:38:17

@Kytia:
Természetes, hogy mindenre van válasz :)))

@Bundabandi: Mert nem akartad a bevált kertészt lecserélni :)

fumerin 2011.04.18. 15:39:26

@Kytia: Engem nem kell sajnálni, de ne is irigyelj. Az élet meg olyan, amilyennek látod vagy látni akarod ;)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.04.18. 15:44:22

@gyvy: :D Az igaz. Viszont a szavai kicsit cirógatták a nőt bennem és ez tök jó volt! :D Csak tudni kell a mértéket ebben a "kábítószerben" is.

Father Justice (törölt) 2011.04.18. 15:46:32

@Kytia: Inkább meg sem próbálom elképzelni, hogy fest az a hölgy, akinek a szenvedélyesen előadott kvantumfizika tudja megolvasztani a bugyiját. :)

@Bundabandi: Igenám, csakhogy egy kalap alá veszed a becserkészést a párkapcsolattal. Az egy dolog, hogy a menő duma levette a lábáról a posztírót (eljutottak a sunázásig), de hat éven át közömbösíteni tudta mindenféle szemétségét is? Komoly pénzeket fizetnék azért a szövegért. :)

@Zsit (nyau és rémizé): Természetesen ez is elképzelhető, de önmagában nem magyarázat. Ilyen (emberileg nulla) állandó hímből kapna minden ujjára ötöt, ha egyéb szempontok nem figyelnének be. Fiatalabbat és idősebbet egyaránt. Csak hát neki a viszonylaghejjes kell, és itt eldőlt a kérdés.

dr. gernika 2011.04.18. 15:48:34

@Kytia: Pf, úgy meg mi értelme az életnek...

dr. gernika 2011.04.18. 15:50:21

@Éden Zina: A racionális szerelem az egy oximoron. :D

Kytia 2011.04.18. 15:50:40

@Father Justice: Meg se próbáld.:)

Most már ott tartunk, hogy az is baj, ha a viszonylaghelyes kell? Tehát ha vagyok oly szerénytelen, hogy egy nem okádék kinézetű, nem büdös, nem gennyedző fiatalemberbe szándékozom beleszeretni, akkor rögtön egy felszínes, haszonvezérelt ribanc vagyok, aki ne csodálkozzon, ha aztán így, meg úgy elbánnak vele?
Szép kilátások.:D

Kytia 2011.04.18. 15:51:28

@gernika: Hát...röviden szólva: semmi. De remélem, ezzel nem kedvetlenítettelek el nagyon.:D

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.04.18. 15:59:28

@Father Justice:
nem feltétlenül hejjespasheee, inkább menő: tudod, a bringaverseny, satöbbi. na meg nagy lehet a farka :)
Egyéb erényei tutira nincsenek.
Ne felejtesd el, hogy nehéz dolog a selyemfiúság. Ott teljesíteni kell, nem lehet orgazmust hazudni :), és az ilyen képességűre nagy az igény. :)

Father Justice (törölt) 2011.04.18. 16:00:07

@Kytia: A viszonylaghejjes itt szigorúan a poszt viszonylatában és az előző kommentek figyelembevételével értendő. Vagyis miért 99,95%, hogy ebben a történetben tényleg esztétikai szintkülönbségről van szó. Ehhez fűztem hozzá, hogy ettől még bejátszhat a korkülönbség is, de az önmagában nem indokol ekkora mértékű megalázkodást egy jellemtelen élősködő felé.

Hurri Kán 2011.04.18. 16:00:50

@Kytia:
Ebben a játékban minden elképzelhető, feltételezhető, és annak az ellenkezője is :DDD

dr. gernika 2011.04.18. 16:01:10

@Kytia: Nem, de képtelen lennék egy tök semleges embert elviselni velem egy lakásban, főleg egy ágyban.

Hurri Kán 2011.04.18. 16:02:16

@Zsit (nyau és rémizé):
Lehetnek egyéb előnyei is, ha nem is túl sok :)

Father Justice (törölt) 2011.04.18. 16:09:20

@Zsit (nyau és rémizé): * * Warning! Explicit lyrics! * *

Tényleg nagyon menő, ha az ember azzal a bringaversennyel villog az élettársának, amit az utóbbi finanszíroz. :) A nagy farok már esélyesebb jelölt lenne, de itt az sem túl életszerű. A hölgy ugyanis sokkal jobban kijönne anyagilag, ha fizetne havonta 30-40 ezret egy bármilyen, de nagyfarkú kannak, aki rendszeresen kezelgeti, de nem akar odaköltözni. Ettől a fasztól szemmel láthatóan úgysem kap semmit se érzelmileg, se anyagilag, se semmilyen szinten. Marad az esztétikummal kapcsolatos verzió.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.04.18. 16:09:33

@Father Justice: Csak arra az egy bizonyos nőre kell, hogy hatással legyen a szövege. Láthatóan hatással is van.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.04.18. 16:10:19

@gernika: hát meglehet, de még pár éve gondoltam erre először.
perpill csak ebben látom a hosszabb távon is normális kapcsolat biztosítékát..

...feltéve, ha működne.:)

de a kapcsolat elején érthető okokból nem igazán válik be, vagy ha igen, akkor ott nincs kémia.:) úgyhogy a végkifejlet borítékolt.

később meg már nyakig a slamiban tulképpen tök mindegy,hogy mennyire látjuk át a dolgokat. utóbb már felesleges okoskodni.:)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.04.18. 16:12:43

@Zsit (nyau és rémizé): egyrészt, másrészt így akart üzenni a másiknak,hogy kirakta ezt közszemlére (már ha nem fék ugye.:)).

"nézd te ribi, én győztem"

a lakóhelyre való utalással és a wiw-vel viszonylag jól behatárolta dolgokat.
lehet, a nő az idősebb, de,hogy a kutyámnak több esze van, az biztos.

Hurri Kán 2011.04.18. 16:15:52

@Éden Zina:
Az elején a lila/rózsaszín/szivárvány stb. köd miatt nem tudsz gondolkozni, utána meg tök fölösleges, mert ha jön a következő köddel járó jelölt, ugyan azokat a hülyeségeket jó eséllyel megint elköveted, amiket az előző köd miatt is megcsináltál :)))

Father Justice (törölt) 2011.04.18. 16:16:23

@Bundabandi: Nekem akkor is megérne párezer forintot a szöveg. Betanulnám, kiegészíteném sajátos szófordulatokkal és megkeresném azt a bizonyos nőt. A faszit kiütném a ringbű' a v2.0 menődumával, és máris minden dizni! Mi ez a ráfordítás ahhoz képest, hogy életem végéig eltartanak? :)

Hurri Kán 2011.04.18. 16:17:09

@Bundabandi:
És a másikra is, különben nem jött volna létre ez a poszt.

dr. gernika 2011.04.18. 16:17:20

@Éden Zina: Szerintem semmi biztosíték nincs a hosszú távú normális kapcsolatra az égvilágon. Piszok nagy szerencse kell hozzá, ami ugye nem tervezhető, de kb. 2 év után azon is dolgozni kell.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.04.18. 16:20:02

@gernika: tudom, tapasztaltam már párszor..:)

de bennem alapjaiban felvetődik a kérdés,hogy feltétlenül szükségünk van vajon ezekre a "harcokra", "munkákra"?
törvényszerű,hogy az ember csak kapcsolatban élheti az életét? pláne, mikor tudjuk,hogy a kapcsolat valóban boldog része annyira fájóan rövid, a többi meg iszonyú mennyiségű kompromisszum, és taktikázás?

Hurri Kán 2011.04.18. 16:26:03

@Father Justice:
Sok embernek megérne, de sajnos nem adhatom ki :DDD

Father Justice (törölt) 2011.04.18. 16:33:56

@gyvy: Akkor itt egy jobb ajánlat. A pár ezresre rádobok még egy sárga kerékpárt is, ha átfogalmazod a szöveget, hogy egy másik bizonyos nőn működjön. Gondold meg, ezzel az üzlettel mindenki csak jól járhat. :)

Hurri Kán 2011.04.18. 16:39:53

@Father Justice:
1. Ehhez ismerni kéne a másik hölgyet is, akire hatással kéne legyen a szöveg. 2.Nem vagyok én már gyerek, hogy biciklizzek :DDD

herpesz 2011.04.18. 16:41:10

ÁÁÁ ez egy vicc :)))
le kell írnom a történetemet:
megismerkedtem egy nálam idősebb "férfival", akiről tudtam, hogy családja vagy, asszony, gyerekek, ezért nem is firtattam a dolgokat, mindig csak haverként tekintettem rá, hiszen máshogy látta a világot, mint én, sok jó tanácsot tudott adni. Aztán észrevettem hogy folyton keserű volt neki minden: az asszony igénytelen, az asszonynak folyton fáj a feje, nem jól főz, nem jó semmi. Persze én se vagyok hülye, és tudtam hogy honnan fúj a szél, de azért mindig megkérdeztem: ha ennyire szar, miért nem lép le? Magyarázkodás: jajj mert a lakáshitel, jajj meg a gyerekeknek szükségük van apára... mondom arra igen, de arra h hazamenj és paraszt legyél, arra nincs. Ez így ment egy ideig, majd egyszer beadta otthon hogy ő lelép. Persze volt ott is ribillió, hogy megtalálja a kurvája szemét, kikaparja, megöli, megveri, sós kútba teszi, de onnan is kiveszi, stb. Kire gyanakodott? Naná hogy rám... Hívogatott, írkált nekem, leskelődött közösségi oldalakon, telekürtölte a szülőfaluját hogy a férje egy nagyvárosi kis fruskáért hagyja el (mondjuk ezzel csak magát égette, én kb: 300 km-el arrébb lakom)
Aztán csak azért hívott, hogy elmondja, mennyire boldogok újra a férjével, mert vegyem tudomásul, ő hiába idősebb, de mégiscsak jobban tud valamit, ha a férje őt választotta, és nem engem.
Na ez a vicc benne:))) egyszerűen ezek a hölgyek nem képesek az őszinteségre, kivülre mutatják hogy minden milyen remek, fontos a kocsi, a lakás, belülről meg rohadnak...
A történet egyébként ennyi volt, mondtam h hagyjanak békén a francba, töröltem mindegyiket mindenhonnan, nyúzzák egymást, megérdemlik

dr. gernika 2011.04.18. 17:02:52

@Éden Zina: Nem törvényszerű, van akinek abszolút nem az az útja, hogy kapcsolatban éljen, olyan célja van, amivel az nem kompatibilis, vagy ő nem alkalmas rá... a taktikázás nekem abszolúte nem megy, ha ezen múlik egy kapcsolat, akkor én is meg vagyok lőve, de a kompromisszumokra egy pontig szükség van. Az a nemmindegy, hogy mennyire és milyenekre.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.04.18. 17:08:30

@gernika: nagyon kell ismerned magad,hogy tudd meddig kompromisszum és honnan megalkuvás.

szerintem a legtöbb kapcsolatban pont ez a probléma. hogy nem ismerik magukat az emberek és nem tudják elkülöníteni ezeket egymástól.
vagy ha igen, akkor meg annyira beszariak,hogy inkább megnyugtatják magukat mindenféle gagyi hülyeséggel, semmint lépjenek.
aztán egyszer csak rádöbbennek,hogy az ő életük sem lett más, mint a többieké, pedig fiatalon azt hitték, ők kivételek lesznek.

dr. gernika 2011.04.18. 17:09:13

@herpesz: Én kétszer keveredtem hasonlóba, annyi eltéréssel, hogy érzelmileg kissé megérintette a pasik, de szex nem volt. Az egyik neje telefonon hívott fel, a másik barátnője a pasi msn-jéről próbálkozott engem megfogni. Akkoriban én is beleláttam a párkapcsolatukba, tudtam, hogy szar az egész, de minimum komoly kétségek vannak a pasikban, most mégis látszólag csillivilli minden.

Joe69 2011.04.18. 17:54:24

"A sztoriból nem derül ki a koruk, én a csajszit 36-40 körülire, a pasit úgy 30-33 -ra saccolom. Szerintem ez a sztori alapja. Fordított felállásban a pasi régesrég ki lett volna rúgva."

Nem akarok tolakodni, de megismételném magamat, mi erről a véleményetek ? Mert a fenti eszmefuttatások szerintem egy alapból életszerűtlen szituációról szólnak, valamiért azonos kategóriájú (korban) embereket tételeztek fel. Hacsak a csajjal nincs valami nagy lelki gáz, nemigen fordul elő, hogy egy "hozzáillő" pasinak ezt megengedi tartósan. Amit viszont írtam, igen csak gyakori, rengeteg hasonlót látok a környezetemben. Így már érthető lenne, hogy a csaj miért jut olyan könnyen túl a gyerekügyön (40, esetleg 40+ évesen nem akar v. tud szülni), a pasi nem akar egy 40 körüli nőnek gyereket csinálni, de egy huszonévesnek már igen, ugyanakkor kell az idősebb nő kéglije meg a kajája, cserébe dugja néha. Ugyanakkor az idősebb nő ragaszkodik a fiatal pasihoz, akármennyire is egy hulladék ember, mert..ahogy sokszor írtam, fosik a saját korától, és azt hiszi, ettől majd ő is visszafiatalodik..

Father Justice (törölt) 2011.04.18. 18:09:51

@Joe69: Van benne ráció, csak a kereslet-kínálati viszonyokat nem veszed figyelembe. Ingyenélő, harmincas lófaszjóskából, aki szívesen eltartatná magát egy jól szituált, idősebb nővel, minden bokorban terem vagy három. Olyan 40+ korú nő, aki ezt extrákkal (hobbik finanszírozása, közös autó, stb.) együtt nem csupán biztosítani tudja, de zokszó nélkül be is vállalja az elsőnek, aki az útjába akad, nem sok van. Tehát még ha igazad is van a korkülönbség tekintetében, a fickó részéről kell lennie valami "plusznak", különben a posztíró egyszerűen beújított volna egy másik fiatal bikát helyette. Kizárásos alapon jutottunk arra a konklúzióra, hogy ez a plusz az, hogy a fickó kinéz valahogy (míg a posztíró kb. a nőstényork kategória lehet), mert más téren a leírtak alapján nem nagyon jeleskedik. Egyesekben felmerült még a kicsinyes bosszú is a balatoni rüfin, mint motiváció. De ha neked van igazad, és a szerző 40 körül van, az utóbbi variáció esetén agyilag nyugodtan letagadhat vagy 35 évet. Ez viszont sehogy nem jön össze azzal, hogy ilyen jól keres. :)

indapass90210 2011.04.18. 18:19:54

@Zsu0805: dehogynem ótvar.... aki annyire ostoba, mint a faszom, az mind ótvar...

Majd még fel is csináltatja vele magát a végén, aztán az lesz a heppiend, mert végre valakinek volt gusztusa hozzá.

Joe69 2011.04.18. 18:29:36

@Father Justice:
Nem biztos, hogy jól keres, elég , ha jó családból származik, és jól örökölt. Az én említett ismerőseim eü.középkáder csajok, vagy éppen beosztott orvosok, abszolúte átlagos vagy azalatti pénzzel, de a nagymenő -esetleg már néhai - szülők jó kis kégliket - esetleg villát - raktak a seggük alá, és emiatt soha nem igazán erőltették meg magukat. Az általam ismert "lófaszjóskákra" meg csak panaszkodtak minden szempontból (igen, milyen furcsa, dugásszempontból is), de attól meg még jobban fostak, hogy "beújítsanak", inkább húzták a dolgot, miközben a "lófaszjóska" már a bukszájukból emelte el a pénzt..

indapass90210 2011.04.18. 18:29:38

@Joe69: @Father Justice: nem tudom a nők észjárását követni, nem is akarom, de furcsa belemenni egy olyan kapcsolatba, ahol az embert szarnak se nézik. Még a dugásért cserébe is. Akkor már inkább verje magának az ember...

Hurri Kán 2011.04.18. 18:37:57

@Joe69:
Ez valahol pszichológia (helyesebb persze önbecsapásnak hívni) a nő oldaláról.. Ha a régen beujított lófaszjóska szívja a vérét és a pénzét, akkor a nő óvatos, meg hátha l.j. megváltozik, ha egy frissen beújított tenné ugyanezt, akkor balek...
Végeredmény persze ugyanaz...

Joe69 2011.04.18. 18:38:14

@Dövan:
Mármint kit néznek szarnak ? A csajt nézik szarnak, mert megtehetik, mert hagyja, mert önbizalmának egyetlen alapja, hogy fiatal farok farkalja néha.

Father Justice (törölt) 2011.04.18. 18:46:32

@Joe69: Az örökösödés már tényleg gyakoribb minden korosztályban, főleg, ha egyedüli gyerekről van szó. De az örökölt ingatlan önmagában kevés ahhoz, hogy két felnőtt embert extrákkal együtt el tudjanak tartani. Ahhoz már tényleg jó fizetés kell. Nem tudom, a hölgyismerőseid mitől ragaszkodnak annyira az aktuális fiatalbikájuhoz, pláne, ha közben minden szempontból fikázzák őket. Egyetemet végzett emberként lehetne annyi rafkójuk, hogy rendesen feltérképezzék a kínálatot: így akár 2-3 évente újíthatnának be egy legfeljebb 30 éves kant karbantartó szerepre, ha valóban csak a kor számít. Lehet, hogy makacsul ragaszkodnak a járt utat járatlanért elvhez még az önámító szarság vonatkozásában is. Akkor viszont megérdemlik a sorsukat, nincs mit tenni.

indapass90210 2011.04.18. 18:49:44

@Joe69: pontosan, ahogy a posztban is, a csajt nézik szarnak.

Father Justice (törölt) 2011.04.18. 18:59:10

@Dövan: Sok nő szereti, ha a faszija flegma, lekezelő, sőt, ha le is szarja kicsit. Az rosszfiús, izgalmas, titokzatos, az ilyenekért folyamatosan küzdeni kell. De ha feltételezzük, hogy a posztíró nem ilyen, akkor kizárólag az lehet a magyarázat a viselkedésére, hogy így legalább őt is sunázza valaki, aki megüti a szintet. De nem akárhogy: közben egy normál párkapcsolat illúzióját is fenn tudja tartani saját maga és a külvilág felé is. Az utóbbi nagyon nem mindegy a nőnek: anélkül úgy érezné hogy "csak kihasználja" a faszi. Holott valójában pont így használja ki jobban, de ez már mellékes, hiszen a külvilág számára ők egy párt alkotnak. Kényes kérdések esetén így nyugodtan ki lehet játszani a jóban-rosszban kártyát, vagy bármelyik hasonló társát, ami a nagy összetartozás érzéséről szól.

A nők nem annyira bonyolultak egyébként, mint amilyennek szeretnék beállítani magukat, de a megértésükkel az esetek 99%-ában tényleg felesleges vesződni. :)

deflorator 2011.04.18. 19:10:14

@Father Justice: Szerintem sok tényezőt figyelmen kívül hagysz. Van olyan ember, aki pusztán azzal, hogy más megvilágításba helyezi a dolgokat mint ahogy megszoktad, nagyon nagy hatást tud rád gyakorolni. A problémák jelentéktelenebbnek tűnnek és az átlagos napról úgy érzed, hogy eseménydús, sok jó történik veled.
Egy ilyen emberhez is lehet ragaszkodni, anélkül hogy kiemelkedő szépsége, vagy hatalmas néger fasza lenne.
Én azt sem zárom ki, hogy a ragaszkodás kezdetben kölcsönös volt, de a kaland után fel nem foghatom, hogy folytathatták úgy, mintha mi sem történt volna.
Megcsalni nem szép dolog, de ha már muszáj, legalább ne taposson bele a társa lelkébe, azaz legyen maximálisan diszkrét.

Hurri Kán 2011.04.18. 19:10:26

@Father Justice:
Nem 99, hanem 100%-ban felesleges a megértésükkel vesződni. Olyan dologra, ami eleve lehetetlen, egyetlen másodpercig is kár energiát fordítani :D

Take-it-Easy 2011.04.19. 09:21:32

A csaj hülye. A pasi meg mekkora undorító hímringyó, hogy szállásért és ellátásért szexuális szolgáltatásokat nyújt? Bazmeg... Ez kész.

Buci-Bigyo (törölt) 2011.04.19. 09:56:01

Én több ilyen hímringyót ismerek.
Egy részük Romániából jött, más részük pedig elvált, kétgyerekes apa.Ők gyereket és/vagy házasságot nyújtanak a nőnek, a nő pedig adja a lakást és a pénzt, vagy legalábbis a pénz nagyobbik részét.

blah 2011.04.19. 14:19:51

anyám borogass, ez a picsa milyen hülye... valszeg csúnya is...
süti beállítások módosítása