Ráfaragott a kettős életet élő pasi

2011. augusztus 31. 07:44 - Panni CsP

„Kihasználtak, ennyi, van ilyen. Aztán tudtam csak meg a dolgait, hogy ő milyen ember is, és utólag már nem bántam a dolgot” – mai levélírónkkal csúnyán elbánt egy pasi, aki először félrevezette, ágyba vitte, majd eldobta. A csaj szerint az egész egy férfi-stratégia része, miszerint a nő jobban átadja magát az ágyban, ha azt hiszi, a dologból tartós kapcsolat lesz. Most megtudhatod, hogyan juthatsz hazugsággal minőségi szexhez.

 

Sziasztok! Sejtem, hogy ma megkapom a magamét a pasiktól, de ezt az esetet muszáj megírnom. Mégsem bosszút szeretnék állni, csupán felhívni a figyelmet a hasonló alakokra. Van egy srác, legyen a neve Dani, aki egyfajta kettős életet él. 25 éves, összevissza csajozik, ha nagy ritkán hosszabb távon (3 hét) is jár valakivel, akkor azt hamarosan keresztbecsalja. Ez rendszerint így ment, majd otthon eljátszotta anyu kicsi fiacskáját, aki oooolyan rendes, nője sincs, nem hoz fel senkit. Nem iszik, nem drogozik, nem hallgat hangosan zenét, semmi.

Dani apjának van egy használaton kívüli belvárosi lakása, amit a srác elég szépen berendezett magának. Hát, ide hordta fel a lányokat. Azzal, hogy valaki nagyétkű, nincs is semmi bajom, de azzal már igen, ha a célszeméllyel ezt nem közli a kapcsolat legelején. Mert hogy nem mindenki ilyet keres. Itt jövök én a képbe. Amikor megismertem csendes, rendes srácnak tűnt, igazán nem olyasvalakinek, mint aki valójában volt. Igen, ő volt a titokzatos Mr. Hejjespasee, aki ritkán szól, csak akkor, ha lényegi mondanivalója van. Odajött hozzám és beszélgettünk, kiderült, hogy van egy csomó közös ismerősünk. Mivel nem voltam foglalt, és nekem is bejött ő, adtam egy esélyt magunknak. Nem is akart az első nap berángatni az ágyába, a tempója nem volt tolakodó – ez külön tetszett. Persze, mindez a terv része volt. Ám egy hét múlva már megtörtént, aminek meg kellett történnie, és igen jó volt. Apuka kéjlakján. Kb. újabb 2 hét múlva SMS-ben szakított velem. Röviden, velősen. Mert ő ilyen lényegre törő darab, aki sosem kerülgeti a tényeket. Elfogadtam. Fájt, de elfogadtam. Kihasználtak, ennyi, van ilyen. Aztán tudtam csak meg a dolgait, hogy ő milyen ember is, és utólag már nem bántam a dolgot. Talán szerencsésnek is érezhettem volna magam. De a sors bosszút állt, mert úgy hallottam, visszafogta már magát, mert az egyik csajtól összeszedett valamit : DDD Tehát: miért játszik szerepet valaki? Szerintem azért, hogy a nő teljesen átadja magát neki, mert úgy sokkal jobb a szex, mintha mindketten tudnák, hogy ez csak egy egyéjszakás, alkalmi dolog lesz. Ez a megtévesztés a szemétség az egészben. A színjáték. Nem egy lányról tudok, aki pont úgy járt, mint én – és hát ők is eléggé megalázva érzik magukat.

 
481 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr183192201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gfjfhj467676768 2011.08.31. 14:27:09

@Muha: ha te veszed le akkor nem. A tű meg megvehető :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 14:28:06

@Ibrahim a tevehajcsár: Ez jo hosszu volt, pedig a lenyeg osszesuritheto.

Segitek: kifiguraztalak. Mert hoztam egy peldat, amit az altalad szakertonek titulalt holgy total nyakatekerten kimagyarazott, belemgyarazott. De az egesz onnan indult, hogy mi a kulonbseg a nyugtato es a fajdalomcsillapito szedese kozott. Hat oriasi.

Aszem a sok tavol-keleti cucc kozott elveszett a lenyeg. :)

Szöszi 28 2011.08.31. 14:28:14

@Muha: Pedig az lenne az igazi szenzáció. Kokózó, aids-es szűzlány:)

ketroot 2011.08.31. 14:28:30

@Dövan:

Lehet kissé konzervatív vagyok, DE ha egy hét után megdugatja magát egy random hejjjespasival, utána ne csodálkozzon.

Szerinted egy normál kapcsolat elején (vagyis, aki abban gondolkodik), mennyi időnek kell eltelnie? Komolyan kérdem.

Muha 2011.08.31. 14:28:36

@gyvy: Adnal kolcson nekem?

Hurri Kán 2011.08.31. 14:29:41

@Muha:
Természetesen. Akár vért, akár kokót. Melyik kell?

Muha 2011.08.31. 14:29:59

@gfjfhj467676768: Nem tudom levenni mert nem birom a vert

gfjfhj467676768 2011.08.31. 14:31:33

@Muha: Frigyes majd segít. Az apád vagy mi!

SciNu 2011.08.31. 14:31:35

@gernika: A csokit a vércukor miatt adják. Itt a cukor a teában van benne. Gondolom a szádat is összeragasztja olyan cukros tea lenne.
www.ovsz.hu/hu/

Muha 2011.08.31. 14:31:45

@Kata1987: Muha mar igy is szenzacio

Muha 2011.08.31. 14:33:36

@gyvy: A ver csak a kokohoz kellett volna, ha van koko, nem kelll a ver

Muha 2011.08.31. 14:34:20

@gfjfhj467676768: O meg a hajam szalat sem gorbitene meg, nem hogy a veremet ontsa

Hurri Kán 2011.08.31. 14:35:26

@Muha:
Bekeverve már nem is jó? :D

Muha 2011.08.31. 14:35:52

@Nathan D'Xantine: A kokot nem birom mert bokszol! :)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 14:36:18

Szerelem szerda van:

www.youtube.com/watch?v=N_Qt2lZ2qXE
It's my heart you're stealing
It's my heart you take
It's my heart you're dealing with
And it's my heart you'll break

Muha 2011.08.31. 14:38:02

@gyvy: Verrel? Fuuj. Tilos verz fogyasztani, nem tuttad? Te buta. :)

Muha 2011.08.31. 14:38:50

@Frigyesur: Juj de jol all neked a szerelem szerdazas :)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 14:42:48

@Muha: Ezt pedig a kis Muhanak kuldom a kovetkezo uzenettel:
"I'll the rock you can build on...
I'll be the wall that protect you,
from the wind and the rain,
from a hurt and pain."
www.youtube.com/watch?v=vsPogW0-x3U

Azt hiszem magyaraznom sem kell. :*

Hurri Kán 2011.08.31. 14:45:12

@Muha:
Hát B+ kokómat és véremet ajánlom neked, ha ez nem elég, mi kell még? :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 14:45:57

@Muha: Vszeg ecceri alkalom az eletben.

michaela77 2011.08.31. 14:46:46

@Kata1987: én is pont oda akartam menni, csak én a nő nődokihoz, és jövő héten tudtak volna elkezdeni időpontot adni egy hónappal későbbre. Ez nyár elején volt. Ki az a doki, akihez így lehet menni?

Szöszi 28 2011.08.31. 14:52:49

@michaela77: Nekem még sose volt ilyen bajom ott. Az egyetlen kellemetlenség akkor ért, amikor a dokim hónapokig nem volt, mert beteg lett. De gyógyszert akkor is simán írt a többi orvos, és elláttak volna, ha bajom van. Amúgy...Azt javaslom mondd, hogy csak gyógyszert jöttél íratni a beteg felvételen, és amikor behívnak, mondd a panaszodat a dokinak:D

dr. gernika 2011.08.31. 14:57:24

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Az nekem messze van.
@gfjfhj467676768: Múltkor azt mondták, fogyaszt. Mámeg kiderült, hogy csokit is adnak érte. Tiszta haszon.

@ketroot: Dövantól ne kérdezz komolyat.

dr. gernika 2011.08.31. 15:05:18

@SciNuBob -I hear you, mon!-: "(0,5 l Borsodi búzasör, egy pár virsli, zsemlével, mustárral, bukta vagy sósperec és egy tábla Tibi csokoládé)" Igaz ez már lejárt, de olyan opció nem volt, hogy perec helyett KÉT tábla csoki? :)
@Frigyesur: Elindítottam a klipet nyitott ablaknál jó hangosan, egyrészt azt kell megállapítanom,hogy a fickó profi rúdtáncos, másrészt hogy 2:42-től nem szomszéd-és munkahelybarát...

cyd 2011.08.31. 15:09:33

@gernika: Ne éld bele magad. Tuti tejcsoki :)

dr. gernika 2011.08.31. 15:11:34

@cyd: Hátha adnak étcsokit, ha megtudják, hogy 0-ás vérem van...

michaela77 2011.08.31. 15:20:35

@Kata1987: írtam neked emilt, elvileg:)

michaela77 2011.08.31. 15:23:02

@gernika: van annyi csoki vagy bármi, amiért hagyod, hogy megszúrjanak?:)
Tavaly vettek tőlem vért, a párom talán életében először vasárnap nálam aludt, mert látta mennyire rettegek, és hétfőn eljött velem. Próbált nagyon szóval tartani, utólag elmondta, nagyon félt, hogy elájulok, mert nem néztem ki jól:)
Bent mindenkitől ülve vettek vért, engem fektettek, és vérvétel után is pihentettek egy ideig, mire ki mertek engedni falfehéren:D

Black.Sheep 2011.08.31. 15:28:29

@gernika: lejárt? Szombaton lesz :)
Lehet én is odaérek. Na, hányan leszünk? Borsodi búzát úgysem ittam még.

(Amúgy a 0-ás vércsoport nem is olyan rikta, talán az AB az "egzotikus")

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 15:28:39

@michaela77:

Én konkrétan elájultam vérvételen (nem véradáson!). Nem bírom látni a saját vérem. Másét elnézem meg minden, csak a sajátomat nem. :) Apám is akkor volt, mellettem levő ágyon feküdt, megtudtam kitől örököltem ezt. :)

Szöszi 28 2011.08.31. 15:29:03

@michaela77: Valóban, már válaszoltam is:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 15:33:30

@Black.Sheep:

B- az egzotikus. AB a leggyakoribb. :) 0-s nem túl gyakori, de nem ritka.

Black.Sheep 2011.08.31. 15:43:42

@Nard: Nemáá, enyém B+, sosem hívtak be külön, regisztrált véradó vagyok.

" Hazánkban az "A" vércsoport a leggyakoribb (44%), majd ez követi a "0" 32%-al, végül pedig a "B" következik 16%-al és az "AB" gyakorisága mindössze 8%. "

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 15:43:43

@Nard: Ezt honnan veszed??? :S AB-s a legritkabb. Aszem az A a leggyakoribb, de a 0as is gyakori.

Caddy 2011.08.31. 15:44:39

Véradáson vércsoki, vérjegy van. Régen volt vérsör. Ma már ez sem a régi. :)
Én vérem gyönyörű, oda vagyok érte. :D

Poszthoz egy kis on: Kicsit nekem ilyen megbántott azért is ő húzza a rövidebbet hangulata volt a posztnak. Egy hét és volt benne jó szex??? Miért kell akkor nyivákolni. Ennyi volt benne és kész.

SciNu 2011.08.31. 15:44:48

@gernika: Megpróbálhatod elbartelezni egy másik véradóval, hátha elég vért vesztett hozzá :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 15:45:10

@gernika: Azt a reszt nem tudom ertelmezni, hogy kerult bele. :S

michaela77 2011.08.31. 15:46:00

@Nard: nem csodálom, mondom, én is fekve bírtam.
Én sem bírom látni a vért, másrészt irtózatosan félek a tűtől (hat éves koromból maradt kórházi élmény), harmadrészt sosem találják el a vénámat.
Beszúrják, és kotorásznak. Volt amelyik nővér azt mondta, hogy gondoljak arra, hogy csak csiklandoznak... Hát azért az rohadtul nem ilyen érzés...

Tesóm egyszer ilyen mindenféle vizsgálaton volt, vérvétel után küldték rögtön szemészetre, leültették, kérdezték mit lát, mire aszonta leginkább semmit és azt hiszi most elájul:D Úgy kapták el:)))

SciNu 2011.08.31. 15:46:25

@Black.Sheep: A negatívság úgy vettem észre mérvadóbb. Én A- vagyok mégis már többször is hívtak be, hogy kellene vért adnom.

Black.Sheep 2011.08.31. 15:47:05

@Black.Sheep: Jaj, a link.
www.hazipatika.com/articles/A_vertranszfuzio?aid=20081219125335

Az mondjuk tényleg érdekes, hogy az indiánok kvázi 100%-ban 0-ások.

SciNu 2011.08.31. 15:48:58

Na akkor én is valami zenét:
Eric Prydz - Call on me
www.youtube.com/watch?v=L_fCqg92qks
Ezt sem a zene tette emlékezetessé :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 15:50:17

@michaela77:

A tűtől én is félek. :) Ezért sem lehettem soha kemény heroinista! :) Már tudom kontrollálni a dolgot, mármint nem ájulok be, hanem a nővérke melleit nézem inkább a tű helyett. :)

dr. gernika 2011.08.31. 15:51:37

@michaela77: Több mint tíz éve vettek tőlem vért, de akkor egy jó tizessel súlyban is kevesebb voltam, azaz pont a kritikus határon. Tök hősiesen viseltem, aztán lazán leültem oldalra a kötelező időre. Állandóan kérdezgettek, hogy jól vagyok-e, én meg nem értettem, miért aggódnak így. Aztán egyszer csak feltartottam a mutatóujjam, és aranyosan mosolyogva szóltam, hogy talán most mintha... kezdene... elsötétülni minden... azt az ugrálást körülöttem! :D visszafektettek és folyamatosan beszéltek hozzám, hogy NE CSUKJAM BE A SZEMEM!!! pedig olyan jó lett volna. :) szóval nem hagyták hogy elájuljak, így azt sem tudom, milyen az.
Már nem emlékszem, mit kaptam cserébe, talán virslit meg teát, de akkor azért mentem, mert lehetett lógni melóból.

@Black.Sheep:
ÚGy láttam, aug. 23. Akkor benéztem. Lehet, hogy nem ritka, de akkor is a 0-s a legnépszerűbb. :P

@Nard: Annyira nyomi vagy... ráadásul feküdtél közben? vagy ki kapott el? :)))

michaela77 2011.08.31. 15:51:48

@Nard: én filmen sem bírom nézni a tűszúrást.
Jó neked, de én bazze mit nézzek?:D A plafont szoktam, de attól még visít az agyamban, hogy tűűű, tűűűű, tűűűű:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.08.31. 15:52:49

Kankós lett? Na ez a Karma, drágáim.

michaela77 2011.08.31. 15:53:26

@gernika: :DD
Tőlem 16 évesen és tavaly. És garantálhatom, hogy soha többé:) Megállapítottak belőle egy csomó bajt, meg gondot, meg kórházba akartak fektetni:) Na én ugyan többet nem adok neki, hogy ijesztgessenek:D

michaela77 2011.08.31. 15:54:58

@gernika: ja, ez a dumálás szerintem előírás nekik. Mindenki üldögélt, én jeleztem, hogy rosszul szoktam lenni, sőt, már most, erre rögtön fektetett és dumált végig...:) Másoknak egy perc volt, én öt percig feküdtem és nem engedett felkelni, igyak vizet, pihenjek:)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 15:55:03

@gernika: Tenyleg nyomi. Vagy csak annyira torekeny viragszal, hogy az also hatart se erte el :D

Szöszi 28 2011.08.31. 15:55:21

@gernika: Ne is akard tudni:) Szar! Főleg, ha egyedül vagy a fürdőszobába és arccal előre bezuhansz a zuhanytálcába...Nem maradtál le semmi jóról:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 15:55:37

@gernika:

Ja, figyelmeztettem, hogy ez előfordulhat! :) Feküdtem :)

dr. gernika 2011.08.31. 15:56:57

@SciNuBob -I hear you, mon!-: ÚGy érted, nyúljam le, amíg fellocsolják? :D
@michaela77: A sima vérvétel tényleg csak tűszúrás, ha profi nővérke csinálja. Ráadásul a miénk ismeri anyumat is szóval külön jófej. Ja meg jó vénám van. Csak oda nézni nem szabad, ha a sarkot fixírozom közben, akkor nem olyan gáz procedúra.
@Nard: Na tessék, ki mivel tereli a figyelmét...

dr. gernika 2011.08.31. 16:02:08

@michaela77: :)))
@Frigyesur: Hát, háromszor tényleg nem éri el az alsó határt. :D
@Kata1987: Reggel fekvőtámasz közben bevertem az orrom a padlóba. Annál rosszabb? :))
@Nard: És fektében elájul. Nyomiság netovábbja. :D

michaela77 2011.08.31. 16:04:50

@gernika: magyarul a gyenge karod nem bírta a kihívást?:DD
Nevetek ezen én, aki egyetlen egy normális fekvőtámaszt sem tudok megcsinálni:)

Black.Sheep 2011.08.31. 16:06:26

@michaela77: Lehet pl. telefont nyomogatni a másik kézzel. :)
Vagy ha voltál katona, akkor meg ugye nem is fáj, csak érzékeled a fájdalmat :)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 16:06:59

@gernika: :DDDD

En direkt neztem, ha szurtak, hogy lassam mit csinalnak. Engem viszont mindig le akartak fektetni utana, mert 'olyan sapadt' vagyok. Hiaba mondtam, hogy nem kell. Mondjuk engem gyerekkent sokat szurkaltak, volt amikor naponta.

cyd 2011.08.31. 16:08:57

Ennyi nyomit itt a tű/vérfóbiával :)

michaela77 2011.08.31. 16:10:15

@Black.Sheep: nyomogatni bármit is?:) Egyszer mondták amikor bennem volt a tű, hogy nem nagyon jön, pumpáljam a kezemmel. Én meg mondtam, hogy hát akkor ennyiből kell megoldani a vizsgálatot. El nem tudnám képzelni, hogy megmozdítom a karomat, amikor egy tű áll ki belőle, vagyis van benne:)
Természetesen voltam katona:)

cyd 2011.08.31. 16:11:03

@Frigyesur: Nekem is muszáj nézni, mert különben nem találom el a vénát :)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 16:12:29

@cyd: Szornyu verveteles elmenyem az volt, amikor tobb embert hivtak be egyszerre, es felmeztelnre vetkozott egy olyan 'felisten', akit senki sem akar felso nelkul latni :( Ekkor egy picit rosszul lettem :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 16:14:25

@cyd: ?? :) Sztem mondhatnad, hogy felsz a vertol, igy inkabb masfele nezel :D

michaela77 2011.08.31. 16:19:46

@cyd: ja, így már értem néhány kommentedet:D

Black.Sheep 2011.08.31. 16:20:28

“One should never trust a woman who tells her real age.
A woman who would tell that would tell anything.”
— Oscar Wilde

ezt adta a Forbes oldalbetöltés közben :)

Black.Sheep 2011.08.31. 16:23:50

@michaela77: De nem is, mert 77-18, aaaz...az tényleg 18 :)

SciNu 2011.08.31. 16:31:06

@gernika: Ez a dzsungel törvénye is. A gyenge nem érdemli meg a csokit!

dr. gernika 2011.08.31. 16:32:57

@michaela77: :D Az már a harmincadik volt. :D
@Frigyesur: Én is szeretném nézni, de olyankor tényleg rosszul leszek. Szóval inkább nem. Annak viszont örülök, hogy NArd legalább más vérének látványát el tudja nézegetni. Nem lenne előnyös apás szülésnél, ha rázuhanna a hasamra. :S
@Black.Sheep: Imádom OW-t, egyik kedvenc emberem. :)

indapass90210 2011.08.31. 16:39:14

@ketroot: "Szerinted egy normál kapcsolat elején (vagyis, aki abban gondolkodik), mennyi időnek kell eltelnie? Komolyan kérdem."

Szerintem nem azon múlik, hogy mit tervez az ember. Biztos voltak olyanok, akik bebaszva, diszkó után egyből nyomtak egy menetet és sokáig együtt maradtak (akár örökre is).

Mindenesetre, ahogy én gondolom, hüjeség manapság hónapokig váratni a másikat, mert ha megvan az összhang, jó a szex, akkor akármi is lehet a kapcsolatból, ha pedig szar az ágyban, akkor úgysem lesz a kapcsolatból semmi hosszútávú, ha ez 3 hónap után derült ki.

indapass90210 2011.08.31. 16:46:11

@ketroot: "Szerinted egy normál kapcsolat elején (vagyis, aki abban gondolkodik), mennyi időnek kell eltelnie? Komolyan kérdem."

Szerintem nem azon múlik, hogy mit tervez az ember. Biztos voltak olyanok, akik bebaszva, diszkó után egyből nyomtak egy menetet és sokáig együtt maradtak (akár örökre is).

Mindenesetre, ahogy én gondolom, hüjeség manapság hónapokig váratni a másikat, mert ha megvan az összhang, jó a szex, akkor akármi is lehet a kapcsolatból, ha pedig szar az ágyban, akkor úgysem lesz a kapcsolatból semmi hosszútávú, akkor sem, ha ez 3 hónap után derült ki. (Esetleg olyannal, akinek még nem volt partnere és ezzel együtt viszonyítási alapja sem)

indapass90210 2011.08.31. 17:10:53

m.gbasz.m . bl.gm.t.rt!

2011.08.31. 17:25:25

Nagyon szomorú.... de legalább megkapta a magáét :))

indapass90210 2011.08.31. 17:27:06

@marantzinka: te figyu, ehhez a rondarandihoz átemeltétek a parom.hu meg a randivonal adatbázisát?

Joe69 2011.08.31. 17:33:59

Hát igen, álszent picssogás ez a poszt, és láthatóan a többség is így gondolja. Én is kb. hasonló jellegű életet élek, mint a posztbéli pasi, több projekt fut egymás mellett, aaztán van, amikor egyik-másik kiveri a hisztit, de nemigen zavar, mert a csajok ugyanezt játsszák vice versa, sőt..A döntő különbség az, amit már sokszor írtam: ha egy pasi meg akar szerezni egy csajt, az alaphelyzet az, hogy hazudni kell neki: csaktecsaktecsakte. A csaj bezzeg rinyálhat, hogy izé, még nincs felkészülve, meg még nincs lerendezve a másik pasi, meg kitalálhhat ezer idiótábbnál idiótább kifogást, ezt a pasinak le kell nyelnie az elején, mert ha olyan hülye, hogy sértődötten távozik, soha nem fog dugni.. Mert a csajszinak joga van nyíltan válogatni, mint a lóvásáron - a pasinak is, de ezt el kell hazudnia.

Azonkívül láttam én tömegével ilyen nyifáncás misszpicsákat 2 perc alatt megdőlni olyan bunkó barmok alatt, akikre még ránézni is szégyen lett volna egyébként. Nem olyan jó a kapás a "szolídan" viselkedő pasiknál. Azt elhiszem, hogy egy "hejjesspassee" ilyenkor izgalmas, mint ahogy egy visszafogott jó nő is az, mert azt hisszük, titka van,de egy ugyanez átlagosban már kurva unalmas.

dr. gernika 2011.08.31. 17:41:07

@Dövan: A francba, most miattad rákattintottam...
@Joe69: Te, igazából meg is érdemled, hogy nem találsz egy normális kapcsolatot.

michaela77 2011.08.31. 18:10:13

@cyd: vagyis ha te kommentelés közben vénába szúrod magad, úgy teljesen érthető, hogy néha nem ismered fel csodálatosságomat:D

michaela77 2011.08.31. 18:11:24

@gernika: ezt az apás szülés dolgot már neki is említetted?:) Vagy legalább a gyerekkel kapcsolatos terveket?:D

michaela77 2011.08.31. 18:15:24

@Joe69: vannak ám olyan emberek is, akik nem csak kefélést keresnek, meg abban sem a mennyiség számít nekik.
A te módszereddel az a baj, hogy az ilyen nőket is behülyíted. És mondhatjuk, hogy megérdemelték, ha bedőltek, de aki normális kapcsolatra vágyik, kénytelen bízni meg hinni a másikban, aki szerencsétlenségére éppen te vagy, aki bizony ilyenkor szüljél sünt:)

dr. gernika 2011.08.31. 18:15:49

@michaela77: Gondolod, két év alatt nem került szóba ilyesmi? Együtt se lennénk már, ha nem akarnánk gyereket, ezt ő mondta. Persze ez nem rövidtávú terv, hanem ilyen "majd egyszer". :)

michaela77 2011.08.31. 18:18:31

@gernika: igen, emlékszem arra a posztra, amiben a csajnak mindig majd egyszer volt, aztán meg egyszercsak én igazából nem is akarok, csak húztam az időt:DD
De nem, nem akarok gonosz lenni, csak az apás szülés részhez történő hozzáállás érdekelt volna:) Meg visszaolvastam ki mászhatott rá nardra, hogy ezt szóba hoztad, de úgy láttam senki:DD

Virgo1975 2011.08.31. 18:23:54

@Frigyesur: ásót visz a laci? mi ezt énekeltük. a don kamizi meg nekünk csonkamízi volt, meg azt mondja, hogy Ádzseszkó.

cyd 2011.08.31. 18:45:21

@michaela77: Azt ismerje fel a jónás, vagy jacob :P

michaela77 2011.08.31. 18:47:56

@cyd: kedves tőled, hogy megjegyezted:)

cyd 2011.08.31. 18:49:34

@michaela77: pedig úgy csináltam mintha vacilálnom kéne :P
bár erről a névről most már mindig a lost-os csóka fog eszembe jutni, meg hogy mekkora baromság volt végignézni :)

dr. gernika 2011.08.31. 18:49:45

@michaela77: Janem, csak így eszembe jutott, mert ott sok vér van. Ott akar lenni ő is, de a fejem mellől nem mozdulhat el!
(Itt lehet hogy nem, de privátban ma is téma volt a gyerek, meg a majdani szülői szerepek is, szóval ne aggódj emiatt, nem magamat ringatom illúziókba.)

michaela77 2011.08.31. 18:52:27

@cyd: na én abból hálistennek vagy 4-5 részt láttam és kész:)

@gernika: nem aggódtam egy pillanatig sem, örülök, hogy nagy az egyetértés:)

cyd 2011.08.31. 19:05:32

A Nagyúr mai zenei témájához még egy: www.youtube.com/watch?v=YOlI5Qiq-9g
kár, hogy nem stúdiófelvétel :(
süti beállítások módosítása