Meglepi 3 főre: rajtakaptam az asszonyt a szeretőjével

2011. október 21. 07:28 - csajokespasik

„Ha más mesélné, csak félig hinném el, vagy úgy sem. Sajnos akkor nem tudtam gondolkodni, és nagyon elvertem a pasast„ – igazi mintaférj mai posztolónk, aki apró meglepetésekkel kényezteti asszonyát. Egy szép nap újabb meglepetést készítene elő, de ő lepődik meg, ugyanis nem egyedül találja kedves nejét az ágyban, ráadásul az asszony testén látható nyoma maradt a közös örömnek. Most mi legyen? Válás? Mi lesz a gyerekkel és a közös jövővel? Vagy egyszerűen bocsásson meg az asszonynak? Egy jó tanács: ha megcsalod az uradat, legalább vegyetek ki szobát.

 

Sziasztok! Elég elkeseredett állapotban írok. A feleségemmel a napfogyatkozáskor ismerkedtem meg 12 éve, egymás mellett álltunk egy téren, és amikor besötétedett, átöleltem és megcsókoltam. A továbbiakban minden szépen alakult, összeházasodtunk, dolgoztunk, illetve ő évekig otthon volt először a gyerekkel, aztán nem talált munkát, később is csak ideiglenesen. Gondolom ezzel sokan így vannak vidéken. De az anyagi része engem nem is annyira érdekel, mert tudom, soha nem leszek gazdag, eleve olyan munkám van, amiből legfeljebb tisztességesen lehet megélni (pincér vagyok egy kisvárosi helyen).

Viszont szerintem nem voltam rossz férj. Mindig gondoskodtam a feleségemről, minden hónapban volt valami meglepetésem neki, virág, édesség vagy programok, egyszer elvittem vacsorázni, máskor vidámparkba vagy moziba. Ha beteg volt, ápoltam, ha fáradt volt, mindig besegítettem neki a háztartásban, akkor is, ha neki nem volt más dolga én meg munka után jöttem haza. Lemondtam az egyetlen szenvedélyemről, a finom sörről (csak napi 1-2 üveggel ittam – igaz, drága fajtákat -, de soha nem vagyok részeg), amikor jött a gyerek, inkább nem ittam három évig, csak hogy mindenre fussa. És mindenek felett nagyon szerettem mindig a feleségem, sohasem csaltam meg, pedig több ajánlatot is kaptam időközben, mert nem vagyok annyira csúnya (jó, erősen kopaszodom, de Bruce Willis is, nem?). Számomra a hűség alap. Két hete éppen meglepni készültem a kedves feleségemet (a párnája alá akartam rakni egy színházjegyet, amíg nincs otthon), amikor sikerült három embernek is meglepetést szereznem! A kedves feleségem ott volt a hitvesi ágyunkban egy másik férfival és annak ondójával a testén! A lehető legrosszabbkor nyitottam rájuk, olyan volt, mint egy rossz filmben. Ha más mesélné, csak félig hinném el, vagy úgy sem. Sajnos akkor nem tudtam gondolkodni, és nagyon elvertem a pasast is és a feleségemet is első dühömben, pedig esküszöm, hogy nem vagyok indulatos ember, soha nem ütöttem meg senkit addig a napig.

A feleségem aznap máshol aludt és két napig nem került elő (egy barátnőjénél volt), végül múlt hét kedden az ajtónkban áll és azt mondja, beszélni akar velem. Kérte hogy bocsássak meg és adjak neki még egy esélyt. Én inkább el akartam volna válni, de a józanész ez ellen szólt, mert a válásnál minimum a fél lakást vagy az autót, de lényeg, hogy többmilliós nagyságrendű javakat veszítenék, és fizethetném a gyerektartást a kevés jövedelmemből. Egy válás szerintem egy férfinak anyagi csőd, legalábbis aki nem nagyon jómódú. Meg aztán 37 éves vagyok, hova váljak el? 12 év munkája van ebben a kapcsolatban, és nem hiszem, hogy még egyszer végig tudnám ezt csinálni. Szóval inkább meg akartam beszélni a dolgot, és azt kérdeztem, hogy történhetett ez? Hiszen rendszeresen együtt vagyunk és nem hanyagoljuk el egymást. Erre azt felelte, hogy nem volt tudatos, „csak úgy megtörtént”. Ilyen létezik? Kérdeztem, hogy vágyik-e valami másra intimitás vagy a hétköznapok terén, de mindenre csak azt mondta, hogy ő csak énrám vágyik, bocsássak meg neki és fogadjam vissza.

Azóta visszaköltözött, és már közeledett is hozzám testileg, de nem bírok nem arra a szörnyű látványra gondolni. Lehet, hogy sosem tudom megbocsátani, és inkább mégis válni kéne? Ti mit tennétek a helyemben?

 

 
823 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr903319141

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 15 éve körülmetéltek, érzéketlené vált a hímvesszőm 2011.10.21. 10:10:09

34-éves vagyok, házas. Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy 15 éve körülmetéltek és mivel nincs meg a fitymám, ami védené a makkot, így érzéketlené vált a hímvesszőm. Vagyis nem teljesen, de nehezebb a dolog. Nem érzem úgy a hüvelyt, mikor szexelün...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szöszi 28 2011.10.21. 14:44:27

@Muha: Hmmm....De jó ezt hallani:)

michaela77 2011.10.21. 14:45:31

@cyd: honnan van és mennyi most az árfolyama?:)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.21. 14:45:56

És én barom elmentem megnézni Borcsa ajánlatát...

"- Mélyen vedd be! - hörögte Gray.

Faith kinyitotta a száját, és hagyta, hogy a férfi pénisze a szájába csússzon.

- Így jó... - nyögte Gray."

Nem HITtem volna, hogy ilyen lehetséges...

Frigyesur (törölt) 2011.10.21. 14:46:50

@cyd: Ugyan. Amit igazan akarok, azt megszerzem.
Mondjuk meg Khamra lennek nagyon kivancsi, teljesen elborult fazon :D Meg rad is, milyen az, akit a kozmetika eltet :D

Engem zavar, hogy senkit sem tudok eltalalni, hogy valojaban milyen.

@Kytia: Ööö, en ezzel csak beszolni akartam neki :))

michaela77 2011.10.21. 14:47:38

Látom fotócsere megy, nekem van otthon egy aláírásokkal ellátott juventus fotóm 1986-ból, ki mennyit ad érte?

Frigyesur (törölt) 2011.10.21. 14:49:16

@michaela77: :DD

Nem, koszi, nem kell sajnalni, nem azert irtam. :D De kepet kuldhetsz, hogy ne kelljen senkibol kizsarolnom :D

Muha 2011.10.21. 14:52:34

Puszi-pentek

:* :* :* :* :*

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.21. 14:53:46

@Kytia: áá dehogy akkor nem tőzsdéznék, mi bátrak vagyunk! (vagy csak szimplán bolondok :D )

@Nathan D'Xantine: attól függ milyen fából van. Ha fenyő akkor csak 20-30 cm átmérőjű, de a diófának vastagabb törzse van, az lehet akár 50-70 cm is :)

ÁÁÁÁ fáradt vagyok és álmos.. valaki nem akar megmasszírozni?

michaela77 2011.10.21. 14:59:08

@Frigyesur: az a baj, hogy nem tudom cyd miről beszél, mert soha az életben nem készült még rólam olyan fotó, amit mutogatnék:)
Ha lenne antifotogén díj, én nyerném.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.21. 15:00:11

@Frigyesur: jó jó, tudtam, csak nem sejtettem! (na ezt honnan idéztem?)

Frigyesur (törölt) 2011.10.21. 15:01:33

@michaela77: A kis genya, megprobalt atverni. Na jol van. Elveszem a borapolojat.
Latod, megnyerned?! Valamiben te vagy a legjobb :))

michaela77 2011.10.21. 15:03:05

@Frigyesur: :) Úgy látom tényleg nagyon szarul vagyok, ha már te is vigasztalsz:))

Frigyesur (törölt) 2011.10.21. 15:05:52

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Bevallom: nem tudom.

@michaela77: A szakitas sz*r dolog, de a te korodban mar tudja az ember, hogy tuleli (na, ez mar jobban tetszett? erezted a finom kis utalast? :)))

michaela77 2011.10.21. 15:07:35

@Frigyesur: ez volt a finom kis? Milyen a nem finom?:) Nyugodtan banyázzál le bazzeg:)

Frigyesur (törölt) 2011.10.21. 15:09:07

@michaela77: Pölö az, hogy ne aggodj, a te korodban az ember mar nem szamithat tobb szakitasra :)))

michaela77 2011.10.21. 15:10:12

@Frigyesur: máris kedvem támadt vidáman szökellni a szivárvánnyal szegélyezett virágos réten:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.21. 15:14:35

@A polcfúró: Ja, ezt ismerem. Szép! Terhes voltam amikor olvastam, bőgtem mint állat...

De azé' nincs nagy mondanivalója. :) Ezt is csak írta valaki. Gondolom egy hormonoktól megzavarodott terhes nő! :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.21. 15:15:21

@michaela77: de figyi, nem azt írtad már a múlt héten is, hogy vége a dolognak? Vagy csak szüneteltetek? Vagy ez most egy új pasi volt? :) Ne bánkódj, sok rendes és jóképű férfi mászkál a világon, itt vagyok példának okért ÉN! :D

@Frigyesur: ülj le, egyes! (Mf.: Oscar)
Amúgy pedig tévedtél, mert Picicsibe lenne oly kedves és megmasszírozná fáradt testemet!

@Picicsibe: ezen könnyen tudunk segíteni, de ha tőled kapom, akkor már nem egy sima hétköznapi masszázsra vágyom.. mindig megbolondítasz szívecském :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.21. 15:15:32

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Áááá...Most már mindegy. Most már tudom, hogy az évszázad újítása a szopás...

JOKKA21 2011.10.21. 15:24:11

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Jó ötlet.:D Én egész este a szúrnám a fosód szöveggel hódítanék.:D

@gernika: Ha lenne olyan, akkor sem nősülnék, mert a nők ribik, ne álljanak velem szóba, tegyenek tönkre mást és bőgjenek a hejjespaseek miatt, ha nekik az jó, akkor egészségükre.:)

@Caddy: Andersen és Grimm, de ez nem mese és itt nem happy end van, de egye fene, ha jó csaj vagy és megszeretlek elengedlek a herceghez és lemondok rólad, mint a dél-amerikai szappanoperákban szokás(Alvaro Esmeraldáról).:D

cyd 2011.10.21. 15:26:36

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Oscar de az pontosan így volt: Tudtam, csak nem sejtettem.

@michaela77: Pedig van az a kissé erotikus fotód amit küldtél az ágyban a kis szőrössel ;)

michaela77 2011.10.21. 15:28:22

@cyd: jaa, hát azon a cica van, nem én:) Én csak kellék vagyok:)
Amúgy meg mi erotikus abban? Minden erotikus, ami ágyban van?:)
Holnapra fotózok neked ágybantepsit, erotikusat:D

Hurri Kán 2011.10.21. 15:29:57

@JOKKA21:
Valószínűleg óriási sikert aratnál vele. A Capellában erre még nagyobb az esély.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.10.21. 15:33:12

@Frigyesur: Újabban túl diplomatikus vagy.
Sehol egy kis fojtás, vagy ilyesmi...

Anna Borcsa 2011.10.21. 15:38:45

@Nathan D'Xantine:
Persze, persze elkerülhető. És mindenki egészségére. Egy alternatíva, hogy az ember a könnyebbnek látszó megoldást válassza - vált, ha unalmas a szex, vagy más problémák adódnak, vagy csak szimplán elfelejtenek beszélgetni egymással emberek és erre akkor jönnek rá, ha már kurva nagy a gáz. Én azért még mindig arra törekszem, hogy ne kerüljön sor váltásra - párom részéről se. Na és pont arra nincs alternatívánk, hogy mivel tegyük igazán jóvá a párkapcsolatot (lehet naiv vagyok: életre szóló párkapcsolatot) és a szeretkezéseket - az egyébként monoton hétköznapok mellett. A csapból is az folyik, hogy csalják egymást az emberek és az életük válás válás hátán. Általánosságban értem ezeket és szerintem a mai, házasságban vagy hosszú ideje párkapcsolatban élő emberek kurvanagy többsége előbb vagy utóbb eljut a kapcsolat és a jó szex kimerüléséig. És szomorú, hogy előbb jut eszükbe a válás, megcsalás, szerető tartása és tesznek annak irányába lépéseket. És általában a másik felet hibáztatják, pedig kurvára mindkét fél a felelős azért, hogy nem foglalkoztak a felmerülő igényekkel és nem figyeltek egymásra, nem színesítették a szexuális (ami kulcskérdés) életüket...stb. Mennyi ideje is vagy együtt a jelenlegi pároddal? Lehet még nem jutott eszedbe ilyen, de szerintem később te magad is agyalni fogsz hasonló dolgokon - persze csak akkor, ha addigra még szereted valamennyire őt.

Чапаев 2011.10.21. 15:39:03

@michaela77: Mi lesz a tepsiben, női szeszély? :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.21. 15:44:03

@Picicsibe: ne mesélj, hogy kezdünk neki? Nagyon kíváncsi vagyok már és addig is így csillapíthatnád a "kíváncsiságomat" ;) :P

@michaela77: kizárt, nem vagyok én vegyész!

@JOKKA21: Dövan szövege meg a "tetszel gecó, jössz topogni?", akkor nekem is ki kell találnom valami frappánsat :D

@cyd: van amikor jó jó-t is mond! És különben is ha tudtad volna akkor abból is kitaláltad volna :P

TBal 2011.10.21. 15:49:59

Hm, én is hozzászólnék, kíváncsi vagyok, kinek mi erről a véleménye:

Gyanús nekem nagyon, hogy a lényeget nem beszélték meg. Hogy a feleség levágta a végét, hogy a párbeszéd pillanatában nincs közös hang.

Olvastam egy könyvben (asszem az agyszexben), hogy amikor egy férfit terápia során megkértek, hogy mutassa ki a szeretetét egy nő felé, akkor lemosta a nő kocsiját. Erre erőteljesen rímelnek a férfi figyelmességei. Valahogy a lelki dolgokról kevesebb szó esik. Szerintem mindenre kiterjedő érzelmi kommunikáció nem volt. Ha "A hűség alap", akkor simán következhet belőle, hogy ebben a témában megmukkanni nem szabadott a kapcsolatban - a feleségnek félő, hogy volt mit kockáztatnia ennek a kérdésnek a felhozatalakor.

Posztolónak: az őszinteség két emberen múlik, azt el is kell fogadni, nem csak kimondani. A feleséged nem feltételezi rólad, hogy elfogadnád, és szerintem helyesen. Ki kell fejleszteni ezt a képességet, és a feleségednek pedig őszintének kellene lennie ebben a kérdéskörben. Addig szerintem nem fogod tudni folytatni a kapcsolatot úgy, hogy értelmes minősége legyen.

Anna Borcsa 2011.10.21. 15:50:45

@Nathan D'Xantine:
Az análvibrátor is jól hangzik, de a kovácsoltvas rácsos ágy jobban beindította a fantáziámat. Sajna nem tudok ilyen szállást...bár tudnák! Nem is kérdés, hogy nektek nincs szükségetek semmiféle fantáziát megmozgató intuícióra. Annál inkább színesíthetnéd a blogom gyakorlati tanácsokkal és velem együtt biztathatnád a kevéssé nyitott nőket hasonló praktikák bevetésére.

Anna Borcsa 2011.10.21. 16:04:46

"A kedves feleségem ott volt a hitvesi ágyunkban egy másik férfival és annak ondójával a testén!"
"...kérdeztem, hogy történhetett ez? Hiszen rendszeresen együtt vagyunk és nem hanyagoljuk el egymást. Erre azt felelte, hogy nem volt tudatos, „csak úgy megtörtént”. Ilyen létezik?"

Hát, a ti esetetekben nagyon nem. A hitvesi ágyban(??!!)csak úgy megtörtént? De ugye te nem hiszed el "csak úgy". Részletesebben is mondta, hogy "csak úgy" ott termett a fazon - talán az űrből jött- és a nőt megszállta valami "azonnal omolj a karjaiba és kúrasd szét magad" ellenállhatatlan késztetés? Gyáva dolog és a történtek mellett kurvára nem szimpatikus, hogy nem beszél a problémáról. Ha nem beszél róla,nem akarja megoldani, és ezután is homokba dugja a fejét, és csakhamar azon találjátok magatokat, hogy egy másik pasi dugja - de nem homokba és nem a fejét.

JOKKA21 2011.10.21. 16:06:56

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Én azt "gyüsszel" hallottam még régen.:D Legyen a te szöveged a "sunáználak".:)

@SciNuBob -I hear you, mon!-: VV Bandit biztos falják a nők mióta kijött, egyik bulvár oldalon sokan írták neki, hogy velük veszítse el..:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.21. 16:08:39

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Hmm! :))
Levenném a felsődet, h a finom éritéseimet a bőrödön érezd. A tarkódnál, meg a vállaidon kezdeném, h ellazulj...
Khm! Inkább nem írom itten tovább, mert meglincselnek! :D
De jó lenne! Érzem! :P

JOKKA21 2011.10.21. 16:09:04

@gyvy: Oda nem járok, de ezzel inkább lehet sikert elérni(nőknél) mint a bókokkal...

Hurri Kán 2011.10.21. 16:10:24

@JOKKA21:
Hát hajrá, én drukkolok neked, majd írd meg, mit értél el vele.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.21. 16:44:34

@cyd: Azért is küldtem neked mailt!

Jó hétvégét mindenkinek. Mármint mindenkinek, aki számít. :DDD

SciNu 2011.10.21. 16:48:52

@JOKKA21: A mennyiség még önmagában nem minőség :D Azért nem árt azt is látni kiktől jött az ajánlat.

SciNu 2011.10.21. 17:04:43

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Azt "oszt borér szopol-e"-t lestoppolom magamnak

JOKKA21 2011.10.21. 17:13:39

@gyvy: Rendben.

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Biztos nem playboy címlaplányoktól.:)

Szöszi 28 2011.10.21. 17:15:22

Éhes vagyok, de nem kívánok semmilyen ételt konkrétan. Mit egyek?:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.21. 17:19:12

@Kata1987: Ismerős! Csakis édesség... Utána valami sós! :)

Hurri Kán 2011.10.21. 17:21:39

@Picicsibe:
Kitűnő választás...előjáték gyanánt/közben szőlő, utána... :DDD

Szöszi 28 2011.10.21. 17:22:05

@Picicsibe: Hmm...Nem nagyon szeretem az édeset:D Főzni lusta vagyok, és ne legyen túl kalóriadús. Nehéz eset:D Levánszorgok majd a boltba, hátha találok valami finomat:D

SciNu 2011.10.21. 17:22:50

@Kata1987: Tudok ajánlani valamit amit bekaphatnál ha nem is vagy éhes :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.21. 17:24:35

@Kata1987: ja, reform konyhához nem értek...
Egyél akkor sajtot! Az is fincsi csemege. Almával. :)

Szöszi 28 2011.10.21. 17:26:57

@Picicsibe: Pont a sajt jutott eszembe, az lesz belőle:D Körvonalazódik a dolog. Egy kis sonkával...Jó lesz az:D

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Oké, ez nekem is eszembe jutott, bekapok egy cigit:D

SciNu 2011.10.21. 17:30:11

@Kata1987: Közelít. A formát már aránylag eltaláltad csak a méret különbözik de azt is szívhatod :D

Szöszi 28 2011.10.21. 17:35:40

@Picicsibe: Hú, na ez a veszély nagyon nem fenyeget:D Van mit feldolgoznia a szervezetemnek:D:D

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Nem találhattam el elsőre, csak egy szőke vagyok:D:D

Hurri Kán 2011.10.21. 17:36:21

@Kata1987:
Magasan szállnak errefelé a labdák...;-)

@Picicsibe:
Ugye? :D

Szöszi 28 2011.10.21. 17:38:03

@gyvy: Kérsz képet?:D Ma már mindenki láthatta, hogy nem vagyok lapos, a nagyseggűségem még nem tisztázott (bár nem nagy:D) egyedül az valós, hogy szőke a hajam:D
Küldj egy üzit itt, és visszaküldök képet:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.21. 17:38:31

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Miért nem kéred meg 1xűen, h szopjon le?
Megy itt a sok mellébeszélés...
Az élet rövid! Cselekedj! :D

SciNu 2011.10.21. 17:40:22

@Kata1987: Akkor jobb ha irányítalak. Még a végén leharapod :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.21. 17:41:54

@gyvy: Szeretem igen!
Meg a nutellát banánnal! :P

cyd 2011.10.21. 17:43:14

@Kata1987: Én nem láttam szóval én még hirdethetem Nard igéjét :P

Hurri Kán 2011.10.21. 17:43:54

@Picicsibe:
De ugye a banánt meghámozod előtte? :D

Szöszi 28 2011.10.21. 17:46:06

@cyd: Ha küldesz itt nekem egy üzit, visszaküldöm a képet neked is szívesen, hogy véglegesen lezárhassuk a kérdést:D

JOKKA21 2011.10.21. 17:50:17

@Picicsibe: Ha tudsz főzni jó leszel nekem.:)

SciNu 2011.10.21. 17:51:45

@Picicsibe: Hová gondolsz??? Nem olyan családból származom én! :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.21. 17:58:38

@JOKKA21: áá a sunáználak bár nem rossz, de túl egyszerű :)

@Picicsibe: finom érintéseidet érezzem? az jooo :) de ugye nem ütlegelni akarsz? Mert szado-mazo nem pálya ám!
Mondjuk nem azt mondom, hogy egy kis durvulás, vadulás nem fér bele.. ;)

@SciNuBob -I hear you, mon!-: tökéletes, indításnak :)

Hmm mi legyen az én szövegem.. Megvaan! : Jössz baszni vagy baszol jönni?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.21. 18:01:13

@JOKKA21: :D
Már mondtad. Hátööö...csirkepöri megy. Meg a mákos guba is. Ilyen egészséges izéket nem igen kotyvasztok!

De tudod, van két gyerek is... Jöhetnek ők is? :P

SciNu 2011.10.21. 18:02:12

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Tudom ajánlani a "mizu, lenyeled vagy kiköpöd"-öt. A lányok bomlani fognak utánad :D

Hurri Kán 2011.10.21. 18:03:03

@SciNuBob -I hear you, mon!-:
Kikkel ismerkedsz, hallod? Há úrinő nem köpköd. :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.21. 18:05:43

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Nem, semmi ilyen! Max a körmömet gyengéden végighúzom a gerinceden. Egy kis gyöngéd hajtépés, és finom kis harapás. Ennél durvább nem lesz! :D

SciNu 2011.10.21. 18:06:30

@gyvy: De az meg csak zsebkendővel fogja meg. :D

SciNu 2011.10.21. 18:09:37

@gyvy: Akkor már nem lesz rajta :D A zsinórtangájának meg nem mindegy?

Hurri Kán 2011.10.21. 18:10:33

@SciNuBob -I hear you, mon!-:
De. Annak az sem árt, ha a fogaddal húzod le. :D

SciNu 2011.10.21. 18:15:09

@gyvy: Mivel elve fogselyemből készül majd? :D
www.nerfnow.com/comic/598

JOKKA21 2011.10.21. 18:17:26

@Picicsibe: Jöhetnek majd kapnak csokit és játékot, nem Másának hívnak?:) Ha jó nő vagy, akkor hosszú távra kellesz.:)

JOKKA21 2011.10.21. 18:20:50

@Picicsibe: Kor?Magasság?Súly?Hajszín?:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.21. 18:22:31

@JOKKA21: Mása? :D Nem!
Akkor hosszú távra tervezz, mert jó vagyok! :P

JOKKA21 2011.10.21. 18:23:59

@Picicsibe: Összeesküvőkben van egy csaj, akinek két gyereke van és őt hívják Másának.:)

JOKKA21 2011.10.21. 18:26:45

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): "Dugnálak, mint a lopott biciklit" Ez jó lesz?:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.21. 18:31:09

@JOKKA21: Na de kérlek! Nőtől ilyeneket kérdezni??? Mi vagyok én árucikk? Kérdeztem én te milyen vagy? :D

Na jó, a hajam olyan méz szőke. Asszem! :)

Mása... Mondtam már 1x, h nem nézek tv-t! :))
De a bulvárban láttam... Most h így mondod! Nem úgy nézek ki. :D

JOKKA21 2011.10.21. 18:52:09

@Picicsibe: Nem kérdezted, de megmondom, nem vagyok kigyúrt, menő, milliárdos, macsó, hejjespasee és nincs audim.:D
Szőkék tetszenek általában.:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.21. 19:00:40

@JOKKA21: Igen, gondoltam. Utaltál már rá párszor! :))

Na akkor már csak a ferjemet kell eltenned lábalól... Legyen baleset, és enyém lesz minden!
És szabad az út...

(jájj, de morbid)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.21. 19:03:34

@SciNuBob -I hear you, mon!-: vagy még ez is bejöhet a csajoknak: Szia, hoztam neked virágot, mutasd meg a pinádot..

@Picicsibe: na te aztán tudod mitől döglik a légy ;) hajhúzogatásban, cici harapdálásban, meg fenék paskolgatásban én is örömöm lelem általában.
Na ne ragozzuk, mert neked ha hazaér a férjed akkor lesz kivel paráználkodnod, de nekem.. el kell fojtanom a feszültségeket :D És még buliba sem tudok menni most 7végén, felháborító.. :)

@JOKKA21: ja ez már kicsit összetettebb mondat, mint a sunáználak :D

JOKKA21 2011.10.21. 19:06:11

@Picicsibe: Nem kell eltenni, megcsalod és királylány leszel és a férjed lesz a hibás.:D

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): :D Akkor megvan a mondatod.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.21. 19:06:51

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Hmm. Jó is az! De csendben maradok! :)

Azt mondom ne fojtsd magadba. Forró zuhany, és gondolj valami szépre... ;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.10.21. 19:09:22

@JOKKA21: És éljek azzal a lelkiismeret-furdalással, h megcsaltam? :DDD

JOKKA21 2011.10.21. 19:14:47

@Picicsibe: Olyan van a nőknek?:) Ezt nem gondoltam volna, ne élj úgy, majd befűzök egy másik szőkét.:D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.10.21. 19:28:16

@JOKKA21: Katát, neki úgysincs komoly kapcsolata csak egy kureszpajtása.
Szóval hajtás-pajtás :D

@Picicsibe: áá az nem ugyanaz.. muszájból elmegy néha, de úgy az egész női testnek amblokk (nem emelnék ki részleteket ;) ), nincs valamire való alternatívája :) Még a pornót is kerülöm most nagy ívben, mert a végén még valamelyik szemrevaló menyecskére rámászom a metrón és jajj neki :D

Erre a hétre leteszem a lantomat, jó hétvégét mindenkinek.
Az ivós és partyzós dolgon meg gondolkodjon akit érdekel mert azt nem viccből mondtam ám :)

Anna Borcsa 2011.10.21. 21:09:27

Nézz fel a blogomra, ha kedved van kommentelj. Szeretkezés, erotika, párkapcsolat, sikamlós történetek. Itt aktív látogató vagy, talán ez is érdekelhet: szeretkezzelvezd.blog.hu/

JOKKA21 2011.10.21. 21:49:32

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): :D Neki nem kellenék, nem akart a dominám lenni.

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2011.10.23. 14:16:24

nekem is volt egy hasonló sztorim, mondjuk nekem utólag (testileg) jól sült el. később talán le is írom a blogomban.

alien47 2011.10.24. 07:44:36

Ne legyél még mindig papucs!
Asszony lapátra. Gyereket tartsd magadnál. Beszélj egy jó ügyvéddel. Válásnál szempont, hogy az asszon ilyen módon lépet félre.
Legrosszabb esetben viszi a ház felét. Még rosszabb esetben vele maradsz és élvezi az eddigi kényelmes életet. Nem téged szeret már, hanem amit nyújtasz neki.

Évek óta nem kell dolgoznia a tenyereden hordozod. Hol talál még egy ilyen marhát? (bocsánat de ez van)

Légy még egyszer férfi! Az első az volt amikor mindkettőt elverted a második, amikor kirakod!

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2011.10.24. 11:53:05

"Nem téged szeret már, hanem amit nyújtasz neki."

Az egyik oldalról igazat adok, erről lehet szó.

A másik oldalról viszont érdemes mérlegelni, hogy NEKED, levélíró mennyit ér meg a házasság. Kötődsz-e annyira érzelmileg a feleségedhez, hogy megpróbáljátok rendbehozni. (Az érzések tisztázása igénybe vehet pár napot.)
Ugyanis megrendült, illetve elszállt a nejed iránti bizalom.

Ha megmentenéd a házasságot, mondd meg neki, hogy így érzel, ám szeretnéd ha elmennétek szakemberhez.
A pszichológus pedig kitelik a színházjegyek és az egyéb meglepik árából. Legyen most ez a meglepi, hogy éretten gondolkodsz a nejedhez képest!

Annak, ami most van kialakulóban(miszerint nem váltok el, de elhidegültök), semmi értelme.

Ha ő nem hajlandó megmenteni a házasságot a fentebb vázolt módon, akkor elmondhatod, hogy sokakkal ellentétben legalább megpróbáltad.

Peetee 2011.10.26. 16:05:58

Én tesztelném a hölgyet: hosszú hónapig nem engedném közelebb magamhoz.
Biztosan vannak érzelmi kilengéseid, figyelni kell az erre mutatott reakciókat is, ez sokmindent elárul:

Ha bűntudata van és hozzá irányodba érzett szeretet is társul, akkor bármilyen mélységig hajlandó meghunyászkodni, "megalázkodni". Nem kell megalázni, de az alázatos viselkedése őszinteségre utal.

Ha feladja pár hét után, vagy érzéketlenül reagál a kérdéses helyzetekben, akkor semmit nem bánt meg, és nem csak úgy megtörtént a dolog, és várhatóan újra-és-újra előfordul majd.

Hozzáteszem megdöbbentő ,hogy egy ilyen esetben is az anyának ítéleik a gyereket a gyerektartást meg lakást!
Ha a férfi lép félre, és abból lesz válóper, akkor még az autót, a bankszámlát, a megtakarításokat és fél veséjét is elveszik a férfiembernek.
Megdöbbentő.

valakitalánvagyok 2011.10.27. 18:53:20

Ha a gci rajta volt és nem benne, akkor kötve hiszem, hogy ez az első alkalom volt! Elsőre mem szokás magán tárolni a nőknek a cumót!

mekeke 2011.11.23. 07:52:32

A házasság boldogságról szól. Az asszony épp boldog volt, ha ez neked nem tetszik, nem szereted. Neked meg az elverés okozott boldogságot, hiszen magadtól, magadért tetted. Fura család, szerelem.
süti beállítások módosítása