Hello! 2009-ben ismertem meg Anikót. Előtte már jártam pár lánnyal, de még sosem éreztem azt, amit nála: hogy vele el tudnám képzelni az életemet. Egy bankban dolgozott akkor ügyintézőként, majd elbocsátották. Viszonylag hamar sikerült egy titkárnői állást szereznie egy irodában. Mivel nekem is éppen közepesen ment, összeköltözhettünk. Ekkor már volt egy gyerekünk. Szépen éldegéltünk. Nekem is rendben ment minden, nem vetett fel a pénz, de nem panaszkodtunk. Nem régen, minden előjel nélkül, Anikó egy este szépen megkért, hogy tűnjek el az életéből.

Nem ezekkel a szavakkal, már nem tudom, hogyan fogalmazott, de a lényeg, hogy szépen, nyugodtan elmondta, nem akar velem egy fedél alatt élni tovább. Ilyenkor egy férfi gyorsan átpörgeti magában a történéseket, az egészen apró nézeteltéréstől a komoly vitákig, de nem találtam semmi okot. Nem szoktunk vitázni szinte sosem. Nem ilyesmi volt az ok. Azonnal magamban kerestem a hibát, de nem jöttem rá - amikor kérdőre vontam, megerősített abban, hogy nem rólam van szó. Azt mondta, hogy „önmagában bizonytalan”. Nem fejtette ki, mit ért ez alatt. Amikor tovább faggattam, hogy ugyan árulja már el, hogy mi baja, mert nem pénzen és számlákon veszekszünk, hanem a közösen felépített életünkön. Erre ő sírva fakadt. Én 37 éves vagyok, Anikó 36 - nem voltunk összeházasodva, de én feleségemként tekintettem rá. Minden magyarázat nélkül rúgott ki. Én nem akartam ezt a kapcsolatot felrúgni, ráadásul nulla magyarázattal, ők a mindenem. Ez nem igazság, hogy a csaj gondol egyet, egyszer csak, és felrúg mindent, mert fáj a feje, vagy az isten tudja, mi baja?? Abban biztos voltam, hogy nem egy másik pasi van a képben, mert akkor egész más lenne a szituáció és vagyok olyan szemfüles, hogy feltűnt volna. A régi lakásom még megvolt, igaz, kicsi de otthonos – csak be kellett kapcsolnom a fűtést. Árulom már egy ideje, de nem kell senkinek. Most itt húztam meg magam - csak telefonon tudok vele beszélni. Anikó azt mondta, hogy hétvégén láthatom a gyereket, ha akarom. Ez nagyon úgy hangzott, mintha bírósági ítélet lenne, de a mi esetünkben egész már lenne az eljárás. Bírósági végzés nem kötött, simán odamehettem volna bármikor, felpofozom és eljövök a gyerekkel. Vagy bezáratom a diliházba. Most úgy látom, hogy Anikó érzelmileg nem befogadó képes. Adok időt. Várok még egy kicsit, aztán bíróság. Tehát semmi biztosíték nincs arra, hogy az igazi, a látszólag teljesen okés nő, nem fog megkergülni egyszer, minden magyarázat nélkül.