„Már az is megfordult a fejemben, hogy azt várja, hogy kifussunk az időből, és akkor mutogathat rám, hogy az én hibám” – a feleség előre szólt, hogy nem tervez gyereket, ám a férj mindezt nem vette komolyan. De amikor ráébred a dolgok állására, már alkudozni kényszerül. Ráadásul még az anyós is beszáll egy kis érzelmi szőnyegbombázásra. Innen nézve elkapkodott vállalkozásnak tűnik a rózsákkal felszórt nappali és az a gyűrű.
Sziasztok! Azért írok, mert más már nem segít. Talán ha kiírom magamból, megnyugszom, és tiszta fejjel tudok gondolkodni. Akkor a megoldást is megtalálhatom. Öt éve vagyunk együtt a párommal, két éve házasodtunk össze. Ő 36, én 32 éves vagyok. Utólag már könnyen okos az ember, de azt hiszem, csak azért vett el, mert gyereket akar. Majd valamikor. De elkezdem az elején. A húszas éveim végén jártam, amikor összejöttünk. Kedves volt, figyelmes és gyengéd. Biztos anyagi háttér, jó család. Azt hittem, megfogtam az isten lábát. Az első két évben minden simán ment. Egyre közelebb kerültünk, többet találkoztunk. Már a családalapításról beszéltünk. Megmondtam neki, hogy nem rajongok a gyerekekért, de tudom, hogy hiba lenne kihagyni az életemből. Azt is megmondtam neki, hogy ha vállalok gyereket, azt minél előbb szeretném. Ne kelljen már 40 évesen egy 5 évessel bajlódni.
Amíg fiatal és rugalmas az ember, addig menjen bele ilyesmibe. Egyetértett. Összeköltöztünk. Pontosabban én költöztem hozzá. A szülei örültek nekem, rendes, nyugodt és konzervatív lánynak ismertek meg. Eltelt egy újabb év, és már betöltöttem a 30-at. A párom egyre többet emlegette a gyerek témát. Nekem egyre nehezebb volt örülni ennek. Aztán elmondtam neki, hogy talán mégse lenne olyan nagy hiba, ha nem vállalnánk. Nem vett komolyan, és másnap este, amikor haza értem a munkából, ott térdelt a rózsákkal felszórt nappali közepén, a kezében egy gyűrűvel. Akkor nem láttam az összefüggést, ami ma már nyilvánvaló: azt hihette, csak azért mondom, hogy nem akarok gyereket, mert azt akarom, hogy jól beijedjen és elvegyen. Ha még akkor rájövök erre, nem megyek hozzá, és most nincs ez a gebasz...
Visszatérve a történethez, hozzámentem. Volt nagy öröm. Aztán eltelt még egy év, és rájöttem, hogy egyáltalán nem akarok gyereket. Amikor a párom előhozta a témát, meg is mondtam neki, hogy mire összejönne (bőven 31 voltam, és az orvosom szerint a spontán teherbe esést elfelejthetem), már öregek leszünk a babázáshoz, de ha nagyon akarja, most még megpróbálhatjuk. Ha egy évig nem jön össze, akkor viszont felejtse el. Ekkor kezdődtek a bajok. A párom szerint még ráérünk. Majd fél év múlva megpróbáljuk. Nem veszi komolyan, amit mondok neki. Azt hiszi, csak azért mondom, mert én már minél előbb gyereket akarok. Sőt, gyerekeket. Holott megmondtam, hogy az egy az a maximum létszám, amit hajlandó vagyok kihordani és bajlódni vele. A csúcs az, hogy én szépen mondogattam neki, hogy nem kell gyerek, nem kell gyerek, de ő mégis elvett. Most meg meglepődik, hogy én azt komolyan gondoltam. És tele panaszkodja az egész családot a bajával. Az anyósom sírva hívott fel a múlt héten, hogy hogyan lehetek én ilyen meg olyan szörnyeteg, aki megfosztja a fiát az apaságtól. Ja, és hogy csak a pénzéért mentem hozzá, azzal áltatva őt, hogy én is ugyanúgy nagy családot akarok, mint ő. Hiába mondom, hogy felvilágosítottam a pici fiát a terveimről, és még most is van esély, hogy összejön egy gyerek. Persze úgy nem igazán, hogy "Van egy évünk, Szívem, akkor majd fél év múlva nekilátunk, nehogy túl korán jöjjön az a gyerek!".
Nem tudom, a párom mennyire akar gyereket, ha így halasztgatja, tologatja a dolgot annak ellenére, hogy tulajdonképpen kapott egy határidőt (ami nem szép dolog, de még mindig jobb, mintha azzal áltatnám, hogy ráérünk és öt gyereket akarok, az elsőt 42 évesen). Már az is megfordult a fejemben, hogy azt várja, hogy kifussunk az időből, és akkor mutogathat rám, hogy az én hibám. A családja igyekszik nyomást gyakorolni rám, pedig rá kéne. Hiszen annak ellenére, amit érzek ezzel kapcsolatban, én azt mondtam: vágjunk bele, ha akarod. Ő meg húzza az időt. De ezt egy anyósnak ugye nehéz megmagyarázni. Szívesen olvasnék mentő ötleteket. Üdv: Ann
