Egy fertőző kapcsolat

2012. június 18. 07:33 - Panni CsP

„A 3. napon felháborodást kaptam a páromtól, hogy ez nem ebola, és mit vagyok úgy oda” – elég lelombozó lehet azt látni, hogy kifertőtlenítik utánunk a lakást, de amit muszáj megtenni, azt muszáj. Mai posztolónk pasija megelégeli, hogy még a vécét is többször pucolják miatta és inkább önkéntes karanténba menekül.

Múlt heti Somersby-játékunk nyertese pedig az Elengedtem a csajom egy másik pasival c. poszt szerzője. Gratulálunk neki!

 

Egy kis szösszenettel kapcsolatban várnám a véleményeket és visszajelzéseket, ami egy valós és mindenhol előforduló, bár talán kicsit kínos helyzetre vonatkoznak. Szóval, 5 hónapja van egy párom, akivel szinte az első perctől kezdve együtt élünk. Nagy szerelem, 3 évvel a válásom után. Na, szóval úgy esett, hogy beteg lett szegény, egy ilyen kellemes hasmenéses vírust kapott el. Én viszont vírusoktól, főleg az ilyen jellegűektől irtózó egyén vagyok, aki ezek mellé még csendben és nyavalygás nélkül tűri általában a betegséget, ha van, és inkább a racionális gyógyítás híve vagyok, mert ilyen lettem, mint a tutujgatásé.

Szóval rettegve a csúnya vírustól fertőtlenítésbe kezdtem. Naponta többször a wc-t, a fürdőt, a kilincseket, a villanykapcsolót, szóval, ahonnan remekül el lehet kapni ezeket. Úgy gondolom mind rám, mind a gyerekemre nézve ez normális. Jó pár napos hasmenés lett belőle, és a 3. napon felháborodást kaptam a páromtól, hogy ez nem ebola, és mit vagyok úgy oda, úgysem lehet így elkerülni nagyon a fertőződést. Aztán kiderült, hogy szennyeződött a takarója, a lepedő, meg egy párna is (ami ugye mindig az ágyon van, és ráfekszünk), némi folttal... Én pedig mondtam, hogy igen, engem baromira zavart, hogy nem húz alsó gatyát, mert ő így szokott aludni, meg pihenni egyébként, amivel nincs is probléma, kivéve most. Na, röviden, tömören ez volt a sztori, minek következtében ő megsértődött. Aztán hazament az ő lakásába, hogy majd akkor jön vissza, ha meggyógyult, nehogy minket megfertőzzön. És én most szívtelen, és undok valaki vagyok, mert az ember, nem így bánik azzal, akit szeret?

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr604595132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása