Mi történik egy 31 éves lány fejében?

2012. június 19. 07:32 - Panni CsP

„Ha szemmel láthatóan jól ment minden és mindketten élveztük, hogy tud ekkorát fordulni a gondolkodása pár nap alatt?” – újabb bizonyíték, hogy létezik az a bonyolult lelkű nő, aki a pasi szívatásában éli ki magát, ám bizonytalanságát már nem lehet egy szimpla napszúrás számlájára írni. Posztolónk főleg a harmincas csajok segítségére számít ma, sőt, még némi jutalmat is kilátásba helyez közöttük.

 

Sziasztok! Én egy számomra eddig ismeretlen “jelenséggel” kapcsolatban kérném a segítségeteket. 30-as éveim elején járó fiú vagyok. Eddigi és előző barátnőim mind 25 évesnél fiatalabbak voltak, tehát mindig volt köztünk 3-4-5 év különbség. Így picivel 30 után kezd benőni a fejem lágya és szeretnék egy érett lányt magam mellé. Ezen céltól vezérelve a társkeresés mezejére léptem és megcéloztam a 28-32 körüli korosztályt. Ők már biztos jutottak valamire az életben, biztos tudják, mit akarnak, biztos vannak elképzeléseik, egyszóval érettek és jó partnerek lehetnek akár sok-sok év(tized)en át. Némi keresgélés után nagyjából 2 hónapja találtam is egy lányt. 31 éves, elvált, a férje jól elintézte nem rég (anyagilag és lelkileg is), most egyedül van. Egzisztencia rendben, külső-belső értékek rendben, az elvárásaim nagy részének megfelel, ideális partnernek tűnik hosszútávon.

Tehát 2 hónapról ezelőttről indulunk: első találka rendben. Második rendben, aztán sms-ek, telefonok, stb, újabb találkák nála-nálam... Rendszeresen keres, én is keresem, minden úgy alakul, ahogy “annak lennie kell”, úgy éreztem sikerült megtalálni, akit kerestem és elkezdtem elhinni, hogy sikerült (alapvetően elég bizalmatlan típus vagyok és nehezen adom át magam). Ez a helyzet nagyjából 1 bő hónapig tartott. Majd elkezdte a megbeszélt találkozókat lemondani, ritkán keresett, ha én kerestem akkor se mindig reagált. A találkák egyre rendszeresebben elmaradtak. Természetesen nem vagyok se hülye, se vak, kértem, hogy beszéljünk. Találkoztunk és nem kerteltem, megmondtam, hogy ez nagyon jól indult, én szeretném ha folytatnánk, és megteszem, amit kell, hogy olyan legyen, mint volt, mert úgy látszott, hogy mind a kettőnk nagyon jól érezte magát. Kihangsúlyoztam, hogy itt helyben mondja meg, ha valamiért azt szeretné, hogy ezt az egészet hagyjuk abba, mert szélmalomharcba nem szeretnék időt és energiát fektetni, és neki sem hiszem, hogy ez hasznos így 30 után... Ezt az egészet nagyon kultúráltan és visszafogottan adtam elő, semmi leszúrás, lecseszés, számonkérés nem volt benne. Tényleg az vezérelt, hogy a jövőre gondoljunk és tisztázzuk le mi a helyzet. A válasz pedig (na, ilyet nem hallottam még): ő teljesen elbizonytalanodott, nagyon kedvel, szereti ha vele vagyok és keresem, de a “helyzetet” nem tudja kezelni (és az első 1 hónapban tudta?!?). Ő nem tudja mit akar, fél az egésztől (eddig nem félt?!?), de azért velem jó és hívjam, keressem, de annyira ne forszírozzam a találkát. Az egész beszélgetés nagyon jó hangulatú, mosolygós és konstruktív volt – ez szerintem fontos a kapcsolat jellemzése miatt. Bennem egy kérdés merült fel: WTF? Mi történt? Mi történik egy 31 éves lány fejében, amikor 1 hónap után kitalálja egy láthatóan jól működő dologról, hogy “bizonytalan vagyok”? Ekkora nyomot hagy benne a korábbi sikertelenség? Ha szemmel láthatóan jól ment minden és mindketten élveztük, hogy tud ekkorát “fordulni” a gondolkodása pár nap alatt? Most úgy állunk, hogy azt mondta, keressem, mert azt szereti és jó neki, de várjak egy kicsit, mert döntenie kell. Azóta keresem. Beszélgetünk sokat, randit csak nagyon finoman és közvetetten ajánlok fel. Mindenre azt mondja, hogy tetszik neki, de nem ígéri meg, de amint biztos magában (és nem szervez épp egy alibi programot) eljön. Szívesen udvarolok, szívesen hívom és teszek meg szívességeket, de nyilván nem a végtelenségig. Amit így hirtelen nem tudok, hogy férfiként hogy kell kezelni egy ilyen helyzetet? Hívjam, ne hívjam, akarjak találkozni, ne akarjak? Vagy esetleg hagyjam a csodába az egészet, mert nem éri meg? És most akkor minden 30 körüli lány ezt fogja játszani, mert egyszer valamelyik exe átverte? 30-as csajok segítsetek, légy szíves! Felajánlok valami jutalmat annak, aki megfejti a helyzetet és megmondja, mit érdemes tennem, hogy összejöjjön ez a kapcsolat :)

 
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr264597485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flazz 2012.07.12. 14:25:10

Az ilyet hivjak ugy, hogy huzogatja a mezes madzagot. Ha valaki kedvel esetleg kialakuloban van meg komolyabb erzelem is az szeret veled lenni es nem elbizonytalanodik. Szerintem van valaki mas is a kepben....

Croma Soma 2014.06.04. 14:50:08

Jajj! Lépjél!

Az érettség nem kor kérdés! Illetve nem elsősorban. :)
Ennek a lánynak meg nem jössz be, aki viszont bejön neki az szivatja.
Ha láttad az Így jártam anyátokkalt akkor tudod mit jelent, hogy talonba raktak. :))))
süti beállítások módosítása