„Felőlem horgászhat, ha mellette rám is marad ideje, de az a baj, hogy nemhogy rám, de senki és semmi másra se gondol” - levélírónk pasija teljesen kivonja magát a házimunka alól, egy csekket sem képes befizetni, és már a kutyáját se viszi le. Mindent a nő nyakába varr, amíg ő olvas, pihen, horgászik. De ha egy leegyeztetett rokonlátogatást rúg fel a pontyok kedvéért, ott komoly gondok vannak. Bemutatkozik egy pasi, akit jobban érdekel egy pofás kapásjelző, mint élete párja.
Sziasztok! Az én problémám akár átlagosnak is mondható, mégis egyedinek érzem. 30 éves nő vagyok, három éve vagyunk együtt a párommal. Ő 34 éves. Két éve élünk együtt. Minden szép és minden jó, kivéve, hogy egy ideje úgy érzem, csak egy megszokott bútor vagyok. Alapvetően jól élünk. Vannak közös programok (bár egyre ritkábban), működik a szex is. És itt jön a képbe a "de". Két problémám van ezzel a kapcsolattal, és mindkettő elég sok tünetet produkál. Az első az, hogy minden hétköznapi feladat rám hárul. Régebben közösen csináltuk meg a házimunkát, mára ez majdnem teljes egészében az én feladatom. A bevásárlást is sokszor intézem egyedül. A kutya is az én reszortom. Nem esik ugyan nehezemre, csakhogy nem az én kutyám. Az övé. Amikor összeköltöztünk, a születésnapjára egy kutyakölyköt szeretett volna. Kapott.
Eleinte foglalkozott is vele, tanítgatta, levitte sétálni, sőt, együtt sétáltattuk. Mostanra természetes, hogy én foglalkozok vele. Ő mintha megunta volna. Ez sok apróság, ami azért bánt, mert most még éppen elvagyunk így, de mi van, ha gyereket vállalunk? Mi garantálja, hogy a kezdeti lelkesedés (mert most ez van: vágjunk bele) után megint mindent az én nyakamba varr, amíg ő olvas, pihen, horgászik? A másik gond az, hogy nem figyel rám. Sokszor észreveszem, hogy elmesélek valamit a vacsoránál, ami aznap történt velem, ő pedig néha beleszúr egy "aha"-t, de látom, szinte nem is hallja. Ezzel nincs különösebb gond, ha hülyeségeket fecsegek vagy érdektelen dolgokról magyarázok, megértem, hogy nem mindig érdekli. Csakhogy akkor is ez van, ha fontos dolgokról van szó, vagy megbeszélünk valamit, esetleg megkérem valamire (de ezt az utóbbi időben inkább hanyagolom, mert úgysem teszi meg, amit kérek). Megbeszéltük, hogy egyik hétvégén meglátogatjuk a szüleit. Szombat jó? Jó. Odaszólunk a szülőknek. Nekik is jó. Péntek este közli, hogy ő másnap a haverokkal horgászni megy, ha akarok, csatlakozzak. Amikor felvilágosítottam, mit beszéltünk meg pár napja, mintha citromba harapott volna. A múlt hónapban megkértem, hogy fizesse be a csekkeket, mert nekem túlóráznom kellett, hulla fáradtan estem haza minden nap. Vasárnap eszembe jutott, megkérdeztem, befizette-e. Szerintetek? Persze, hogy nem. Nem is érdekelte. És hogy mi tölti ki a napjait? A hobbija. A világ a horgászat körül forog. Minden héten valami briliáns, új csalit vesz, kemény pénzekért. A netet bújja, mindent összeolvas a botokról, úszókról, mit tudom én, mikről. Próbáltam vele tartani, legalább néha, de... Hajnaltól éjszakáig lesni a vizet... Vannak emberek, akik túlságosan belemerülnek egy bizonyos dologba, és nem veszik észre, hogy az életük csak arról szól, és ez a környezetüket megviseli. Felőlem horgászhat, ha mellette rám is marad ideje, de az a baj, hogy nemhogy rám, de senki és semmi másra se gondol. Szeretem, és komolyan gondoltam vele. Most már nem vagyok biztos benne. Próbáltam beszélni vele erről, de azt mondta, őt most ez érdekli, szüksége van erre a hobbira, nem érezné jól magát, ha nem csinálhatná. Nem tenne jót a kapcsolatunknak, ha kevesebbet foglalkozna vele, mert haragudna rám emiatt. És mikor, ha nem most, hiszen, ha gyerekünk lesz, akkor sokkal kevesebb időt szánhat erre. Aha. És akkor a gyerekre fog emiatt haragudni? Azt hiszem, ez így nem megy. Ötletek?
