„Ha feljön valaki, azon kapom magam, hogy szégyellem őt, ahogy beszél és látványosan flegma és nem törődöm a barátaimmal” – korábban már volt egy szakítás, és akkor úgy tűnt, a zsarnok barátnő megszelídül. De ez csak alkalmi állapot volt, látványmegoldás, az utóbbi fél évben minden újra előkerült.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik (CsP) egy igen népszerű társkereső oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk a www.csajokespasik.hu oldalon! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Tisztelt blog! Mindketten egyetemisták, nagyjából egy idősek vagyunk, és közel két éve együtt. Én régebben sokat eljártam otthonról, szerettem a társaságot, persze, itt nem arról van szó, hogy este hattól éjfélig kocsmáztam, csak úgy a magam módján, normálisan iszogattam a többiekkel. Az utóbbi 1 évben nem megyünk sehova. És ha ő nem akar, elvárja tőlem, hogy én se menjek. Ha mégis elmegyek, utána nagyon számon kérő és folyamatosan lelkifurdalást akar kelteni bennem. Tudjátok, van a nőknél ez az aljas „jó, menjél csak…” – csavar.
Egyszer egy ilyen miatt, egy ilyen eset után 3 napra szakítottam vele. Akkor ő keresett utána, beismerte, hogy az ő hibája és tényleg nincs joga ehhez, és menjek, ahova akarok. Én azt mondtam, hogy nem arról van szó, hogy menjek, ahova akarok: Vele szeretnék, csak ő erre nem alkalmas. Az utóbbi 1 évben az is megtörtént, hogy felhagytam az esti, hétvégi mászkálásokkal és otthon maradtam vele. Nem is tudom, mikor voltam utoljára valahol haverokkal sörözni, vagy bárhol. Pozitívumok: jó vele a szex és lelki társ is, tudja, mik nyomasztanak, mert hasonló dolgok nyomják az ő vállát is. Ismerjük egymás családját, „beépültünk” jóban vagyunk, oda-vissza kölcsönös, és ők már elkönyveltek minket úgymond: párnak. És ez fontos dolog.
Ha mostanában azt javaslom, menjünk el valahova, akkor azt mondja: menjél - és kezdőik a durculás. Ami legalább megszűnt: az apróságokon való veszekedés – ennek legalább jót tett az a kis szünet. Ami negatív: megváltoztak az érzéseim iránta. Az utóbbi fél évben rájöttem, hogy nem tudnám őt őszintén az Igazinak nevezni. Ha 1 évvel ezelőtt kérdezem meg magamtól, akkor azt felelem habozás nélkül, hogy naná, ő az igazi, senki más nő nem kell. Ha feljön valaki, azon kapom magam, hogy szégyellem őt, ahogy beszél és látványosan flegma és nem törődöm a barátaimmal. Átvonul a másik szobába. Itt tartunk és egyre több a kétség bennem, most, hogy ezt megírtam, csak nőtt bennem.
