Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik (CsP) egy igen népszerű társkereső oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk a www.csajokespasik.hu oldalon! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

No-name módon úgy gondoltam én is megosztom történetem, abban bízva, hogy szerzek egy kis segítséget, illetve tapasztalatot. A történet ott kezdődik, hogy sosem voltam nagy kapcsolat párti, a munkámból adódóan felelőtlennek is tartottam, hisz mindig repülök, így nem nagyon marad időm. Persze bevallom, élveztem az egyéjszakás kalandok felelősségmentes időszakát, hisz „nem kell féltened a másikat, nem kell vigyázni rá, és ő is tisztában van vele, hogy mennek a dolgok.”

A lényeg a lényeg, hogy teljesen tisztában voltam, hogy egy kapcsolatra oda kell figyelni, ápolni és gondoskodni róla. Kompromisszumokat kell kötni és csodálni párunk „hibáit”;) Így hát el is határoztam, hogy most kicsit változtatok és kipróbáljuk a „komoly kapcsolat” státuszát. Ismerkedéssel sosem volt probléma, magabiztosság, tárgyalóképesség, emberismeret is meg volt hozzá és mivel szeretem a pszichológiai témákat, így el is olvastam egy-két könyvet ilyen téren is. Belevágtam. 2 hét után össze is ismerkedtem egy meglehetősen csinos és egész intelligens leányzóval. Meglepően gondoskodó, odafigyelő és éretten viselkedett, tudta is, hogy mit akar. Meg is lepődtem. A szebbik nem új oldalát ismertem meg. Minden nagyon jól ment majd kb. egy hónap után jött az első hiszti. Kivártam, meghallgattam a meglehetősen alaptan tombolását majd a fejemhez vágta, hogy szeret. Én meg csak pislogtam, hogy egy ilyen érzelmi vallomást így kell a másik fejéhez vágni. Majd ment minden rendben, úgy gondoltam mindent megfelelően irányítok. Jöttek is a megerősítések, hogy milyen jó, hogy ilyen meg olyan vagyok. Nőtt is az egóm:) Az ágyban nem volt gond, ha problémája volt, megbeszéltük, ha olyanja volt, meghallgattam, ha tanácsot kért, igyekeztem segíteni, törekedtem nem unalmassá tenni a kapcsolatot, kirándultunk, moziztunk, buliztunk. Úgy gondoltam, ha ezt a lányt valaki elhódítja tőlem, akkor azzal én is kezet fogok.

Az első észrevételeim ott kezdődtek, hogy amikor a barátnőivel voltunk mintha egy másik csaj lett volna. Teljesen kibontakozott, vihogott, mások szerencsétlenségén röhögtek, egy igazi kis p*csa lett. Említettem is neki, hogy miért zavarja az, hogy ha más ilyen-olyan ruhában van, vagy, hogy hogyan hordja a haját, nem teljesen mindegy? lehet, hogy a világ legkedvesebb embere. Erre csak vállvonás volt a válasz. Nem vagyok az a tipikus belezúgós típus, megfontolva választok, de úgy néz ki 3 hónap már az én limbikus rendszeremnek is elég volt, hogy kötödést alakítson ki. Nincs mese, megszerettem. Így hát igyekeztem minél jobb kapcsolatot ápolni. Egyik este kicsit elbeszéltem az időt a haverokkal. Ekkor már 2 napja nem hívtam, de üzenetet küldtem neki. Majd rám telefonált, hogy mit csinálok és hogy ő nem a haverom, hogy csak úgy hanyagoljam. Majd másfél órát veszekedtünk telefonon. Amit lehetett a fejemhez vágott, minden apróságot. Majd kimondta, hogy a legjobb, ha én jobbra, ő meg balra elindul és vissza se nézünk. Én meg úgy voltam vele, hogy egy fél éves kapcsolatot csak nem kellene így elhajítani, hisz mindkettőnk dolgozott érte, vagy nem? Tudtam, mire megy ki a játék, tesztelt, de csak nem sikerült lecsillapítanom. Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk. Addigra beszélgettem egy hosszút a legjobb haverommal is és lényegében igaza volt, én lettem volna a hülye, ha helyre raktam volna ezt a kapcsolatot. A szakítás szépen ment, mindent megbeszéltünk, nem ordibáltunk, kultúráltan, éretten elköszöntünk. Nos, a történet röviden ennyi. A problémám annyi, hogy kisebb félelemmel de főként bizalmatlansággal, nem merek újabb kapcsolatba belekezdeni, mert úgy veszem észre, hogy az emberek hatalmas hangsúlyt fektetnek a dologra. Persze főként ezért élünk, de én inkább úgy látom, (tisztelet a kivételnek) hogy divatot csinálnak a párkapcsolatból. Arról nem beszélve, hogy mekkora hangsúlyt fektet erre a társadalom, hisz nem csak a családomtól, de a barátaimtól, sőt olykor ismeretlen embereken is azt látom, hogy mi az, hogy nincs rendes barátnőd? Ha ennyire fontos mindenkinek a párkapcsolat, akkor miért nem foglalkozik mindenki a sajátjával, ahelyett, hogy a másikét becsméreli és kritizálja? Kérdem én, hogy csak én látom ilyen kényszerleszállásnak a témát? Félreértés ne essék, nem ítélem el, csak kíváncsi vagyok. Kösz mindenkinek, előre is!