„A kezdeti nehézségeken túl kell esni - mondják - de a kezdeti nehézségek nálunk már egy éve tartanak” – az együttélés buktatói. Valakinek engedni kell, valakinek dominálni, így megy ez. De amikor a párod felhoz egy hapsit és nevetgélve sugdolóznak, törvényszerű, hogy kinyílik a zsebedben a bicska. Ha már most nem jutsz közös nevezőre a barátnőddel, mi lesz később?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Egy kapcsolatnak az első viták ideje a legkeményebb szakasza, amikor kiderül, ki lesz a domináns igazán, még ha nálunk az elején ez fordítva is látszott, mert én voltam a rámenősebb. A valódi különbségek az együttélés alatt derülnek ki, persze, ezzel nem mondtam sokat. Életem első összeköltözésében vagyok, 28 évesen ( a párom 31). Mióta együtt élünk, minden napra jut valami apróság, és már magamban is meginogtam, hogy mégse vagyok egy nyugodt, laza, jó fej valaki, akinek fát is lehet hasogatni a hátán, de mostanában leginkább a saját határaimmal kell szembesülnöm. Vele egy új arcomat ismertem meg: a felidegesíthetőt.
Ha együtt élsz valakivel, minden nap közös helyzetekkel találkozol, amik többnyire újdonságot jelentenek majd. Minden nap látjuk egymást, és nekem is kötelezettségeim támadtak, amire nehezen tudtam átállni, de átálltam. Megsértődik, ha én a barátaimmal elmegyek három órára valahova, de ha ő meló után bejelentés nélkül elmegy a barinőkkel, akkor azt szóvá ne merjem tenni. Részt veszek a házimunkában, tudok magamról gondoskodni, még akkor is, ha sose jönne haza. Érdekel, más hogyan birkózik meg ezzel a kihívással. Vagy csak én vagyok alkalmatlan az együttélésre. Nekem az együttélés nem egy szokatlan helyzet, amikor kolis voltam, zökkenőmentesen éltem egy légtérben – igaz, velem azonos neműekkel – másokkal, nem vagyok kiállhatatlan, és nem is voltak súlyos konfliktusok, de ez más.
A kezdeti nehézségeken túl kell esni - mondják - de a kezdeti nehézségek nálunk már egy éve tartanak. A múltkor felhúztam magam azon, hogy felhozott egy csávót, akivel csak haverok, ahogy mondta: hétvégi barát. Nem ezzel van a gondom, egyáltalán nem vagyok féltékeny típus, csak nem szólt előre, ez viszont kiakaszt. Én fordított helyzetben szóltam volna. Úgy jött ki a dolog, hogy végül én takarodtam el.
Szeretném életben tartani ezt a kapcsolatot... türelemmel, toleranciával, megértéssel és bizalommal,.. Szeretem őt. Ha megbeszélünk valamit, addig jutunk, hogy ráhagyom, mert nehéz vele vitatkozni, én érzem úgy a végén, hogy igaza van, én reagálom túl. És ekkor az jut eszembe: mi lesz később? Sokan vannak még nehezebb helyzetben, akik még össze se tudnak költözni. Nem budai villában élünk, de szép helyen. Sok tönkrement kapcsolatról hallani és velünk is megtörténhet, ezért nem is hibást keresek, hanem azt, hogy én mit tudnék még tenni. Amikor azt a valakit felhozta, úgy éreztem, nekem nincs értelme ott lennem. Mit beszélgessek vele? Bár szellemileg nem volt nagy ellenfél, de amikor nevetgélve sugdolóztak, zavart. „Fogadd el és bocsáss meg neki” - de meddig? Egyik barátom úgy csinált végig egy három éves viszonyt, hogy mindent lenyelt és a párjára hagyott, aztán egy nap alatt robbant minden elfojtás és nagyon csúnyán mentek szét. Ezt viszont nem szeretném. Kiegyensúlyozottabb kapcsolatot szeretnék, de így, bárki beláthatja, nehéz...
