Kiéhezve szeret hozzám járni

2016. március 30. 07:35 - csajokespasik

„Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért hanyagol, néha hetekig, azt mondta, szeret kiéhezve találkozni velem” - és ez épp úgy lehet romantikus, ahogy gagyi bók is. A pasi 2 év után visszamegy a volt nőjéhez, de nem engedi lezárni a dolgot, mert még mindig hívogatja Posztolónkat, sűrűbben, mint akkor, amikor kellett volna.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Sziasztok,

Valószínű, hogy ebben a helyzetben én vagyok a hunyó, mert készpénznek vettem, amit mondtak. A dolog még jelenleg is zajlik.

Ő a harmincas évei közepén jár, kettő évet voltunk együtt. Egy önkéntes munkákkal foglalkozó csoportban ismerkedtünk össze. Elmesélte, hogy nem rég szakított a barátnőjével és most elég magányos... Kicsit talán sajnáltatta is magát. Aztán egyre többet találkoztunk, összejöttünk, és én szépen beleszerettem. Minden szép volt. Amit tudtam adni magamból, azt adtam is, mindig éreztettem vele, hogy fontos nekem.

Amikor hetekig nem hallottam róla, és azon kaptam magam, hogy tízpercenként nézegetem a postafiókomat, érkezett-e levél tőle vagy sem, rájöttem, hogy függök tőle. A telefon mindig nálam volt, hogy hátha hív, vagy sms-t küld. Ha én írtam neki, arra vagy semmikor, vagy napokkal később válaszolt – azt mondta, ne haragudjak, ő nem szeret írogatni - így nem küldtem neki üzenetet. Talán csak úgy érzi, azért vagyunk együtt, mert szeretjük egymást, és ezt nem kell nap mint nap megerősítenünk. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért hanyagol, néha hetekig, azt mondta, szeret kiéhezve találkozni velem. Ezt vehetem romantikusnak, meg gagyi bóknak is.

Hetekkel ezelőtt feljött hozzám, láttam, hogy rossz a kedve, nem volt „kiéhezve”. Bevallotta, hogy visszament a volt nőjéhez. „Jogom van tudni” - még ezt is hozzátette.

Rossz érzés volt, de az még rosszabb, hogy ezek után nem engedi lezárni sem, mert még mindig hívogat, sűrűbben mint akkor, amikor elvártam volna tőle. Úgy indít, ahogy egy sima baráti beszélgetést szoktak, mi a véleményem erről meg erről... nem kér, nem támad, nem bánt, nem tudok belekötni...mert nincs mibe. Mintha a tudatáig el sem jutott volna az, ami történt. Nem akarok a barátja lenni. Miért csinálja ezt? Kár, hogy idáig fajultak a dolgok, de nem rajtam múlt.

Hogy miért mennek vissza a pasik egy állítólag lezárt kapcsolatba, vissza a volt nőhöz, soha nem fogom megérteni. Mire számít? Arra is gondoltam, hogy csak nekem mondta, hogy lezárt - arra, ami nem volt lezárt - és most én is egy ilyen „lezárt” kapcsolata lettem.

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr928545292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása