Egy bunkó sosem fog megváltozni

2016. május 05. 08:02 - csajokespasik

„Múlt héten felhívott. Gondolkodott és beszéljük meg. De a 'bocsánat' szó, vagy annak bármilyen degradált, átvitt és érintőleges formája sem hangzott el, ő nem az a típus" – Levélküldőnk pontosan tudja, mi a helyes döntés, valamiért mégis hezitál. Persze, nehéz racionálisan gondolkodni, amíg még nem zártad le magadban a dolgot, végleg és határozottan.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

„Soha nem szabad visszamenni ahhoz, akitől egyszer véglegesen elment az ember. Ez életszabály. Nagyon kevés életszabály van. Ez az egyik.” / Márai Sándor /

 

Sziasztok,

28 éves nő vagyok. Átlagos, de nem a turkálóból öltözöm, nem is a Zarában verem el a fizetésem felét, van megtakarított pénzem is. Életmódom rendezett, lakásom tiszta, alapvetően mosolygós és vidám vagyok. Nem tartom magam olyan embernek, aki mellett lehetetlen az élet. A párom (39) 1 év után totálisan megváltozott, hozzáteszem, az elején biztos voltam benne, hogy ő az, akit kerestem, minden tekintetben megfelelt. Később mindenért engem kezdett hibáztatni. És a viták már nem arról folytak, hogy valaki valamit csinált, ami a másiknak nem tetszett, hanem arról, hogy ő mennyi mindenről mondott le értem.

És ez érthetetlen számomra. Hogyan jutottunk idáig? Mintha kifejezetten a támadási lehetőségeket keresné. Vannak különbségek köztünk, de ez így van rendjén, nem vagyunk egyformák: ő nem hajlandó takarékoskodni, én igen, ő képes finanszírozni az életét külön, én nem szólok bele. Van külön lakása, így hol ott, hol nálam él. Ez sem zavar.

Szakított velem. Fájdalmas, de el kell viselni.

A fejemhez lett vágva, hogy lusta és unalmas vagyok. Folyton a volt barátnőjével hasonlított össze, aki kidobta. Ezt borzasztó volt hallgatni.

A vak is látja, hogy ennek vége. Nem tudtunk együtt maradni.

Múlt héten felhívott. Gondolkodott és beszéljük meg. De a 'bocsánat' szó, vagy annak bármilyen degradált, átvitt és érintőleges formája sem hangzott el, ő nem az a típus. Mit akar megbeszélni? Valószínűleg vissza szeretne jönni. De miért, ha szerinte én voltam minden rossz oka? Aki csak hátráltatja.

És én akkor egy hirtelen ötlettől hajtva azt mondtam, hogy van már másvalakim.

„Ne hazudj” - ezt azonnal rávágta és nekem összeszorult a gyomorom, hogy ennyire átlát. És ezen a ponton már afelé tereltem a beszélgetést, hogy le kell raknom a telefont. És itt tartok most. Nem engedem vissza, mégis össze szorul a szívem, amikor az itt hagyott bakancsába botlom, vagy egy közösen szeretett zenét hallok...

Még élnek bennem az olyan mondatai, melyeket úgy kezdett, hogy „most nem ereszkedek le a szintedre” - ez ránt vissza a valóságba.

Én tovább lépnék, de ragaszkodik ahhoz, hogy találkozzunk. Valamikor muszáj lesz, mert nálam van még pár dolga. Miért nem jó neki az a megoldás, hogy a szomszédnak adom a kulcsot és majd olyankor jön a cuccaiért, amikor én nem vagyok otthon?

Nagyon nehéz érzelemmentesen és racionálisan dönteni. Voltak szép pillanataink. De biztos, hogy nem változott meg, nem tud és nem is akar. Én megváltoztatni nem tudom, próbálkoztam vele eleget.

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr538687836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása