A szeretőm gyereket akar tőlem

2016. szeptember 21. 07:36 - csajokespasik

„A lényeg, felhívott magához, most költözött és nézzem meg a lakást. Maradjunk annyiban, hogy nem csak a lakást néztem meg” – semmi sem dúlja fel úgy a családi harmóniát, mint egy szerető. A férj utálja magát, hogy félrelépett, és mert nem tudta a vágyait zabolázni. A feleség sem jó bűnbak, mert példás anya és legalább nem mond nemet a szexre, amire pedig láthatóan nincs igénye, de legalább eltűri.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

34 éves vagyok, két gyerekkel, és egy példátlanul kedves feleséggel, akit szeretek. Gyakran kirándulunk, vannak közös családi programok. Normál, átlagos életkörülmények, nem kell nélkülöznünk, saját tulajdonú családi házban élünk. Ő nem akar irányítani, soha nem is akart és szabad teret enged nekem, nem kérdez, nem faggat - bár régebben nehezteltem rá, amikor elüldözte mellőlem egy jó barátomat, bár részéről jogosan, mert sűrűn megtörtént, hogy hívatlanul és ittasan is ellátogatott hozzánk és ez se neki, se nekem nem tetszett, a gyerekekről nem is beszélve, mert mit mondjunk, miért ilyen a bácsi?

Egy darabig udvarias volt vele, majd elszakadt nála a cérna. Én meg ugye elnéző voltam. Akkor józanul megértettem, hogy a haver átlépett egy határt és el is tűnt. A kellemetlen részét ő intézte. Beláttam, hogy a közös érdekünkben tette.

Mielőtt elítélnének, rólam tudni kell, hogy még évekkel ezelőtt én is megvetettem azt a sablonos helyzetet, amiben nekem is részem lett, sőt, más férfiakat beszéltem le, akik a félrelépésen dilemmáztak, hogy nehogy megcsalják már az asszonyt. Amíg bele nem kerültem a dologba, nekem is abszurd és erkölcstelen gondolat volt. Később láttam csak be, hogy a testi vágy mekkora valóság és mekkora úr tud lenni egy huzamosan zárt kapcsolatban. Akkor olyasmibe szóltam bele, amiben nem volt testközeli tapasztalatom - és ez hiba. Fentről okoskodtam. Addig, amíg igény nincs rá, nem is jelentkezik a másik oldal.

Szóval, adott egy tökéletes feleség, akivel már nem olyan jó a szex, mert csak fekszik és tűri, hogy rajta vagyok... jó, mert végül is mondhatna nemet is az együttlétekre, de látom rajta, hogy inkább elviseli, miattam. Ha akarok extrát, akkor szólnom kell, magától nem teszi. Már minden mozdulatát ismerem, és borzasztó leírni, de a teste is megszokottá vált.

Ha neki szeretője lenne, biztosan nagyon rosszul fogadnám, de úgy érzem, neki annyira nincs szüksége a szexre senkivel, mint nekem. Vártam, hogy az érzés elmúljon, de csak erősödött, akármibe merültem gondolatilag. Sok férj megelégszik a hobbi barkácsolással, kertészkedéssel, meg ilyesmivel, gondolat elterelésnek, de nálam ezek nem működnek. Attól, hogy belefeledkezem valamibe, még nem oldódik meg a probléma.

Ő a legjobb anya, mintafeleség, mosolygós, segítőkész a szomszédokkal is, velem mindig rendes és gondoskodó, soha egy hangos szó, a családi fészek tökéletes, ő tartja össze.

Mindketten nagyon fiatalon vágtunk bele a házasságba, és amikor eszembe ötlött, hogy mi lenne, ha,... de aztán rögtön rá a másik gondolat, hogy egy utolsó szemét vagyok, ha mindezt kockáztatva félremegyek.

Van egy ismerősöm (M.) nő, aki régebben, még a házasságom előtt, nagyon vágyott utánam, és ezt mondta is. Konkrétan szerelmet vallott. Az esküvőm előtt 3 héttel találkoztunk többedmagunkkal egy bárban, ahol mindketten ittunk valamennyit, de nem történt semmi azon túl, hogy ő alkoholmámorban elmondta, hogy mit érez felém, elég régóta, és mennyire sajnálja, hogy lekésett rólam, mert nem volt bátrabb. De azért sok szerencsét kívánt az élethez. Jól esett, de én ezt akkor nem tudtam viszonozni, nem is tartottam vonzónak (idétlen, néha közönséges, nehézkesen tudott jól öltözni, és egyáltalán nem volt nőies). Annyiban is maradt a dolog. Csak barátot láttam benne. Két hónappal ezelőtt levelezni kezdtünk M.-el, kérdezte, hogy telik az életem, és felvetette, hogy találkozhatnánk. Alig ismertem rá. A korábbi éretlen bulis csajból igen jó nő vált.

A lényeg, felhívott magához, most költözött és nézzem meg a lakást. Maradjunk annyiban, hogy nem csak a lakást néztem meg. A korábbi szókimondása megmaradt, mert utána elmondta, hogy szex közben érezte, mennyire ki vagyok éhezve és sajnál. Elszégyelltem magam. Egycsapásra nyitott könyv lettem. Most mi legyen? Folytatás? Belevágtunk.

Ügyelek rá, hogy otthon ne lássák rajtam. M. nem is várja el, hogy lenyűgözzem, nem kell a porhintés vagy meghódítani őt... Nem kezdtem el árulkodó módon mániákus fogyókúrába vagy edzésbe, új ruhát egy darabot nem vettem. Amit nem tudunk, nem fáj.

Minden alkalommal szídom magam, hogy miért hagytam elborulni az agyam és most mindent kockára teszek folyamatosan. Persze ez karcsú mentség.

Ott ültünk M.-el a munkahelyéhez közeli helyen, ahol találkozni szoktunk. Anélkül, hogy elmondanám, mi nyomaszt, ő tudja és rögtön megelőz, azt mondja „ne mondj semmit, én sem fogok”. Csak ő könnyen beszél.

Ez a viszony két hónapja tart, a lebukástól nem félek, mert csak én lehetek, aki hülyeséget csinálhat, M-nek meg így jó, ahogy van, nem érdeke lebuktatni.

Aztán jött egy katt, hogy semmi ne legyen egyszerű: M. bejelentette, hogy gyereket szeretne tőlem. Ez volt az a pont, ahol kijózanodtam és magamhoz tértem, hogy ebből most kell kilépni.

Most azt csinálom, hogy igyekszem csökkenteni a találkák számát. Ezzel időt nyerek... Attól félek, hogy ha hirtelen abbahagyom vele, nem fog leszállni rólam, nem nyugszik bele. Azt mondta, csak gyerek kell, és nem kér tőlem utána soha többet semmit. Hát, szerintem egy gyerek azért nem semmi... Amúgy meg ezt a „soha többet” kifejezést már nagyon sokat hallottam többektől, és meggyőződtem arról, hogy könnyedén kimondható, de tartalmatlan. Természetesen azonnal nemet mondtam – hogy jut eszébe ilyen hülyeség? - és bíztam benne, hogy egyszer csak felnevet, hogy csak viccelt. De túl sok részletet eltervezett már ezzel kapcsolatban. Az a gyerek fel fog nőni, élete lesz, és keresi majd az apját... Ő ebbe bele se gondolt, én meg másodpercek alatt eldöntöttem, hogy ezt a kapcsolatot most kell szüntetni, amíg még lehet. Tartott ameddig tartott.

Van még visszaút? Vagy egy otthoni vallomás, és reménykedés benne, hogy megbocsát? (Nem tudom, mit szólna hozzá a feleségem, de azon se lepődnék meg – az eddigi szexuális érdektelenségére alapozva - ha én itt fölöslegesen rástresszelek, ő meg vállat von és annyit mond: „Egészségedre”).

Arra is gondoltam, hogy lepasszolom egy haveromnak M.-et, hátha neki is megmutatja a lakását, és magától megoldódik a helyzet, de azt is meg kell tervezni úgy, hogy ne látszódjon át a szándék.

Már úgy látom, hogy nem érte meg, és kár volt belevágnom ebbe az egészbe. Vagy csak rossz alanyt választottam hozzá, mert elfogadtam az elsősegélyt, hogy az élet hozta és így alakult.

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr1311732365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása