„Folyton célozgat rá, hogy majd mostanában összehozunk egy munkahelyen kívüli találkozót, de mindezt úgy mondja, mintha nem is gondolná komolyan” – szakítás után a férfi kolléga rástartol Posztolónkra, aki már több mindent megenged neki, mint addig. Valamilyen szinten örül is neki, hogy van valaki, akinek kiöntheti a lelkét napi szinten, és nem nő.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Idén munkahelyet váltottam, közelebb esik a lakóhelyemhez, így inkább emiatt választottam, nem a fizetésért, mert az nem sok. Van egy kollégám, aki azóta közeledik felém, mióta odakerültem. A kezdettől közvetlen volt a viszony köztünk, de mivel akkor még volt valakim, tartottam a távolságot, minden tekintetben. Ő gyakran átlépte a határt, beceneveket talált ki nekem, folyton mondogatta, hogy ha én lennék a nője, bármit megtenne értem. Én ilyenkor meg csak mosolyogtam. Ártani, tolakodni nem akar, csak kedves velem és valóban jól megvagyunk. Nem akartam olyan nőnek tűnni, aki mindenen megsértődik és mindent kikér magának.
Eleinte azt hittem, hogy ez nem csak rólam szól, mert nyilván mással is ezt csinálja, de ahogy körbeérdeklődtem egy lazább alkalommal kiderült, hogy csak velem ilyen előzékeny.
Néhány hete a párom tett valamit, amit nehezen tudtam tolerálni.
Rövidesen elköltöztem tőle.
A szóban forgó munkatársamnak egy darabig nem mertem megmondani, hogy mi a helyzet velem. Egy férfi bátorításnak veheti, ha beavatják egy ilyen természetű dologba. Amúgy a legtöbb közvetlen barátom férfi, talán ezért vagyok sokukkal elnéző és a kelleténél barátságosabb, helyenként megértő.
Végül elmondtam neki, beavattam. Valahol barátnak tekintettem őt is, mert lehetett rá számítani sok mindenben. Teljesen őszintén bánt velem. Megbeszéltük. Többször is. És azt vettem észre, hogy érzelmileg kezdek hozzá kötődni. Több mindent is hagyok neki, mint addig, sokszor csak utólag kapcsolok, hogy ezt talán nem kellett volna.
Nem akarom, hogy ez az egész úgy hangozzon most, mint egy kiéhezett, elhasznált, elhanyagolt idősödő nő panasza, aki mindenre bukik, mert tudja, hogy kevés esélye és még kevesebb ideje van...(31 éves vagyok)... Nem merem elmondani neki, hogy mennyire örülök, hogy ő van és meg tudom valakivel beszélni ezt a dolgot napi szinten. Olyannal, aki nem nő.
Nem szeretnék elhamarkodottan dönteni. Folyton célozgat rá, hogy majd mostanában összehozunk egy munkahelyen kívüli találkozót, de mindezt úgy mondja, mintha nem is gondolná komolyan. Sajnos ő olyan, hogy nem mindig lehet megállapítani, mit gondol, így nem tudni, mikor viccel és mikor beszél komolyan. De egyre inkább vonzódom hozzá. Mit csináljak? Ez csak egy kétségbeesett reakció részemről, ami majd el fog múlni idővel, és vele úgysem lesz semmi, és ezt ő is tudja? / 2. vagy felejtsem el most, hiszen munkahelyi kapcsolat lenne, amiben sosem volt részem, de tudom, hogy hülyeség belemenni.
