„Ha néha magától megkérdezné, hogy hogy vagyok, legalább ennyit, már boldogabb lennék, mert érezném, hogy fontos vagyok neki” - a barátnő direkt nem akar hisztis és ellenőrizgető lenni, így hosszú pórázra ereszti a pasiját. Ez addig fajult, hogy már teljes hétvégéket tervez nélküle és másokkal jár inni meg strandolni. A csaj lassan a haverjának érzi magát.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
24 éves nő vagyok és van egy velem egyidős barátom. Csak nem rég jöttek elő olyan dolgai, amiket nehezen tudok már megérteni, tolerálni. Konkrétan: sosem mondtam neki, hogy ha nélkülem megy inni a haverjaival, hogy ez nekem nem tetszik. Akkor sem szóltam semmit, amikor nélkülem ment strandra, ki tudja kikkel. Viszont, amikor már teljes hétvégéket tervez nélkülem, az már fáj. Főleg az zavar, hogy őt egyáltalán nem zavarja. Mintha nem lennénk egy pár. Tud ő érzékeny és kedves is lenni, tehát létezik jó oldala.
És néha legszívesebben elsírnám magam, amikor ezeket tapasztalom, ez hosszútávon számomra elviselhetetlen. Nem lakunk együtt, és ez a másik pont, mert egyenesen kijelentette, hogy ő otthon nagyon jól elvan, van egy elkülönített lakrésze, és nem akarna senkivel összeköltözni. Gondolom, az zavarná, hogy akkor minden lépéséről tudnék. A kapcsolat elején nem arra számítottam, hogy majd körül fog ugrálni, és mindig együtt leszünk, de erre sem. Ha néha magától megkérdezné, hogy hogy vagyok, legalább ennyit, már boldogabb lennék, mert érezném, hogy fontos vagyok neki és figyel rám. Én mindig megkérdezem tőle, nyugtázza, hogy „ja, ja, jól...” Ő még soha nem kérdezett hasonlót, mióta együtt vagyunk. Sok mindent utólag mesél el. Direkt nem akartam olyan barátnő lenni, aki mindenbe beleszól, hisztis és ellenőrizgeti. Most ennek a levét iszom.
Kérdezem, mikor találkozunk. Azt válaszolja, ha akarok valamit, menjek fel hozzá... - így. Jó, ez csak egyszer fordult elő. Össze tudja kapni magát, de azt látom, hogy nálam mindig vannak fontosabb dolgok. Vele van a baj, vagy velem? Néha én is csak a haverjának érzem magam. És ez nagyon rosszul esik.
Végül egy friss eset: Pénteken ülünk egy kinti helyen és a táskám egy műanyag széken van, jön egy nő, teljesen zavartalan arccal fogja a széket, leborítja róla a földre a cuccomat és elviszi egy másik asztalhoz. A párom végignézi, és SEMMIT nem reagál, még a táskámat is én szedem fel.
