„Félremenni nem akartam, pedig voltak nők, akiket komolyan érdekeltem volna. A páromat meg sajnálnám magára hagyni” - a kapcsolat már régóta tart, és lassan már heti téma a szakítás. Posztolónk benne is lenne, ám tudja, hogy barátnője csak szájhősködik, amikor le akar lépni, hiszen jelenlegi élete sok ponton függ a pasijától.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Ez a történet a türelemjátékról fog szólni. Van egy barátnőm, elég régóta. Kezdjük azzal, hogy már nincs olyan hét, amikor ne merülne fel köztünk a szakítás gondolata. Ám a tettek mezejére nem lépünk, az ígéret nem váltódik valóra. Mert tudja, hogy a fő gond vele van. Tudja jól, tisztában van ezzel. Sokat köszönhet nekem, nálam lakik, az egész életét beköltöztette már hozzám, a cuccival van tele a lakásom. Tőlem függ sok szempontból. Többször fontolgatta, hogy elmegy pszichológushoz, mert ő is tudja, hogy nem egész. Csak pár dolog: - Hajnali háromkor néha kipattan az ágyól és elmegy sétálni.
- Ha közösen megyünk társaságba, egyszer csak feláll és eltűnik. A telefonját kikapcsolja. Pár óra múlva kerül elő. Azt mondja, ismerőssel találkozott. - Ha iszik, nem csak velem aljas, de mindenki mással is. - Nagyon szétszórt, nyitva hagyja az ajtót éjszakára és elhagyja a cuccait, vagy épp az enyémeket.
Tudom, hogy szokott rólam panaszkodni egy közös barátnak, aki visszamondja nekem, és innen is vágom, hogy a realitásérzéke csúszkál, mert sok panasz és vád kitaláció, amiket meg zokon vesz, azok engem is meglepnek, mert más örülne neki, ha ilyesmikkel zaklatnák (pl. meglepetés party, nyaralás) de volt, hogy az bántotta, amikor takarításra szólítottam fel, legalább a konyhában, fürdőszobában. Nem folytonos, de gyakori esetek.
Én kész lennék a szakításra, ha nagyon akarja, de ő nem. Mindezzel csak rossz érzéseket kelt bennem, hiába nem direkt, nem tudok ehhez jó képet vágni. Ellenben az alapok jók lennének ehhez a kapcsolathoz. Vannak napjai, amikor a kisujját sem hajlandó mozdítani, és vannak, amikor engem is meglep, hogy megváltozott, csak így tovább, gondolom. Aztán vissza minden.
Félremenni nem akartam, pedig voltak nők, akiket komolyan érdekeltem volna. A páromat meg sajnálnám magára hagyni, mert nincsen baráti köre, mindene, ami jelenleg van, rajtam keresztül valósult meg. Az anyagi oldala jelenleg teljesen rajtam múlik, például. És persze hallottam már rosszmájú mondatokat, miszerint bizonyos nőket azért vonzza a pénz, hogy értékesnek érezhessék magukat, hogy kitöltse őket, és célja lesz az életüknek – de az esetünkben neki tényleg csak a szükségleteire kell, semmi extra, vagy luxus.
Hogyan beszéljem meg a dolgokat vele, ha süket rá? Nem a hiányokat akarom érezni és nem is másokhoz hasonlítani őt, mert van jó oldala. Ő végső soron elégedett velem. Éreztetem is vele, hogy szeretem, de az én idegeim sincsenek kötélből.
