Túlkommunikáljuk a kapcsolatunkat

2018. február 02. 07:57 - csajokespasik

A pasinak nem sok barátja van, ezért a barátnőre zúdítja összes fel nem használt figyelmét. Ha a barátnő nem válaszol 10-15 percen belül egy sms-re, akkor felhívja és megkérdi, hol és kivel van. Ez megint nem jó. Levélírónk szereti párját és szeret vele lenni, de minden percét nem szeretné vele tölteni. Neki csak az kell, ami mindenki másnak, egy kis szabadság.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Sziasztok,

szerintetek az mennyire normális, illetve átlagos, hogy három év után napi szintű szakadatlan kapcsolatban vagyunk? Nincs semmi szabadságom, magánéletem mellette. Kérdi, miért nem vagyok fent itt, miért nem vagyok regisztrálva ott? Ő jövőre tölti a negyvenet, és mégis a kütyük megszállottja. Nekem ez az első hosszabb kapcsolatom, és én vagyok a jóval fiatalabb, mégsem vagyok az, aki a nap 24 órájában a másikra képes koncentrálni, vagy hogy mindig valamilyen formában jelen legyen velem.

Ezt úgy értem, hogy nem szeretek napközben telefonon vagy bármi máson teljesen tartalmatlan és értelmetlen dolgokat írogatni. Annak sem örülök, ha hívásban vagy SMS-ben kell megbeszélni, amit személyesen is lehet, vagy ráér. Nem tudja elmondani előre, olyan, mintha akkor jutna eszébe pont, de tudom, hogy nem. Ha értekezleten ülök, akkor már ki kell kapcsolni a telefonom, mert állandóan pittyeg. Megkérdezi, hogy hol vagyok, meddig leszek itt, és ott, vagy annál az illetőnél ? Ezek többségét már előre elmondtam neki, de csak azért is. Ez egy idő után - vegyük a három évet – idegesít, mivel én ilyeneket nem kérdezek. Mivel egy ideje már egy fedél alatt élünk, fölösleges mindez.

A másik, hogy már a kapcsolatunk elején sem bírtam, ha mindig együtt voltunk, még virtuálisan sem. És ha nem válaszolok 10-15 percen belül, akkor felhív... Szeretem és szeretek vele lenni, de minden percemet nem szeretném vele tölteni. Nagyon jól érzem magam, ha egy kicsit nélküle vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy utálom. Valószínűleg ő ezt hiszi, pedig nekem csak, mint mindenki másnak, levegő kell.

Én mondom neki, hogy menjen és élő emberekkel beszéljen ő is, de hát nem sok barátja van, ez tény. Úgy érzi, minden csak róla szól, és foglalkozni kell vele. Ha hívom, mert itt vannak a barátaim, hogy jöjjön velünk, vonakodik, de inkább marad. Aztán meg írogat! Szeretnék vele jönni, de a fizikai, társasági érintkezés, meg az emberekkel való élő beszéd neki valahogy nem fekszik. A lényeg, hogy normális helyzetben én mindig vele vagyok: együtt alszunk, nézzük a tévét, egy légtérben tartózkodunk reggel, este, hétvégén. Nekem több igényem lenne a külön töltött időre, de miért olyan elkerülhetetlen, hogy néha megszűnjünk egymásnak és mindenki magával legyen elfoglalva?

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr2013626092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása