„Belátó megértés helyett inkább borítani mindent, csakhogy büszkén elvonulhasson. Amúgy nekik is megvolt a maguk hibája” - egy sanyarú gyerekkor a későbbi párkapcsolatokra is rányomja bélyegét, hiszen a legérzékenyebb szakaszban sok minden berögzül. Posztolónk megfigyelte, hogy állandóan zsarnokoskodó nőket vonz be, akik uralkodni akarnak felette. Amikor ezt észreveszi és kihátrál, még nekik áll feljebb.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
34 éves vagyok, férfi.
Előzmények: Ha valamit rosszul csináltam gyerekkoromban, vagy ha csak elfelejtettem valami apróságot, vagy ha rosszabb jegyet hoztam haza, sokat vert az apám, de gyakran ok nélkül is. Az öcsémet sosem verte. Sokáig abban a hitben éltem, hogy fölösleges erről beszélni, mert más családoknál is biztosan így van, és ez a normális. Amikor apám végleg és örökre elhagyott minket, akkor kezdtem erről beszélni. Még a barátaimnak is csak ekkor szóltam erről.
Utánaolvastam szakoldalakon, és kiderült, hogy vannak olyan gyerekek, akikben az ütlegelés nem hagy mély nyomot, vagy épp meg is erősíti őket valóban, de ennek az ellenkezője is (ami gyakoribb) akiknek az egész életére hatással lesz. Én az utóbbi lettem sajnos.
Aki érzékenyebbnek született, annak egyetlen pofon is örök nyom. Én úgy-ahogy rendbe hoztam már magam, feldolgoztam, tehát annyira nem látszik rajtam, hogy megviselt. Viszont a kapcsolataimban mindig részrehajló és alárendelt lettem. A nők szinte menetrendszerűen 4-5 hónap után elkezdenek zsarnokoskodni felettem, leszűkíteni és irányítani, aztán amikor észreveszem és kihátrálok a kapcsolatból kb. mind ugyanazt kapom tőlük: egyedül maradok, senki nem fog szeretni, és nem találok magam mellé mást, mert az ilyen férfi nem is férfi, nem kell a nőnek (utóbbi azért ellentmondásos, hisz ők is velem töltöttek azért némi időt, akkor csak láttak bennem valamit, ami szimpatikus volt). Amíg nem szóltam, addig jó volt nekik ez a nemférfi. És ha nem a férfit látta bennem, akkor mit...? Szerintem csak a sértettségét akarta így kimutatni, hogy megsemmisít – sok nő nagyon ért ehhez. Belátó megértés helyett inkább borítani mindent, csakhogy büszkén elvonulhasson. Amúgy nekik is megvolt a maguk hibája, nem voltak olyan tökéletesek, mint szerették volna elhitetni magukkal. A másik állandó hibáztatása mögött is megbújik pár törés. A sok hátrányom mellett van egy előnynek nevezhető tulajdonságom is: nagyon érzékeny vagyok az igazságtalanságokra.
Sokan emlegetik itt is ezt a szintemelést, hogy meg kell változni, nincs mese, ... De én nem tudok. Mert ez vagyok én. Nem lehet a személyiség alapvető részét csak úgy megváltoztatni, mert ahhoz mélyen van. Eljátszani el tudom, hogy minden OK, de nem örökké, és az nem az igaz. Ezt nem értik meg sokan, ez egy berögzült és feloldhatatlan dolog, az énképem része, nem lehet az ellenkezőjére fordítani. Feldolgozni sem könnyű. Az idegzet már kialakult, nem lehet lecserélni, mint egy ruhát és sajnos kinőni sem. A népgyógyászatban piával szokták elnyomni, majd a hibák megismétlése következik az utódokon, de ezt a kört nem akarom bejárni.
Nem jók az idegeim, néha az apró, de váratlan zajoktól is összerezzenek, amin a nők többnyire röhögnek. Nem vágyom arra, hogy legyen mellettem valaki csak azért, hogy ne legyek egyedül, de szeretnék egy olyasvalakit, aki 5 hónap elteltével is megérti ezt és nem él vissza vele. Nyilván az előzetes ismerkedés alatt ezt nem írhatom le neki, mert elriasztanám és nem túl vonzó. Mindent szabad, csak a valóságot nem. Vagy mégis, ez lenne a megoldás. Én nem szeretek panaszkodni, fárasztani a másikat, sem magamról beszélni állandóan, de akkor ezentúl ez kikerülhetetlen, ha jót akarok magamnak? És ha nem azt kapom, amit sejtek? Azokat a nőket, akikkel eddig voltam, őket is azért választottam, mert csendesnek és visszafogottnak tűntek, és mint kiderült a későbbiekben, nem azok lettek, akkor nem is mutatkoztak jelek az ellenkezőjére. Biztos léteznek testileg-lelkileg tökéletes, egészséges emberek, én is szeretnék az lenni. Szerintetek mit kéne tennem, illetve milyen esélyeim vannak a jövőre nézve, mindezek tükrében?
