„A házassági ajánlatára még nem mondtam semmit, csak annyit, hogy időt kérek” - a pasi egyre kínosabban viselkedik társaságban, a barátnő szülinapját pedig sosem tudta, ezekből ítélve nem igazán férjtípus. Élőben vagy írásban illik visszautasítani egy előre beharangozott leánykérést?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Kíváncsi lennék, hogy egy mai átlag 30+os magyar nő hogyan döntene, ha egy három éve tartó kapcsolatban - amit igazán már csak a megszokás fog össze - mikor a szakítást fontolgatja, a pasija akkor rukkol elő a házasság gondolatával. Mert én jelenleg ebben a helyzetben vagyok. Ő nagyon jó ember, és másnak tökéletes férje lesz, de nem az enyém, úgy soha nem gondoltam rá. Az ötletet ő első lépésnek szánta, de nálam az utolsó csepp lett.
Ő elégedett magával az ágyban, de részemről a szexuális életünk ellaposodott. És ez csak 1 gond. Félreértés ne essék, nem a problémákat keresem (igazából nem is kell nagyon keresni őket) hogy önigazolást nyerjek, de vannak ezen felül is dolgok, amik fölött nem tudok szemet hunyni.
Próbálom magamban is keresni a hibákat. Számomra a nőiesség sosem volt egy hajszolni való dolog, sosem tudtam, milyen az Igazi Nő, már fiatalként sem volt a mániám, hogy minél jobban kihangsúlyozzam, ösztönösen tudtam dolgokat és annyi. Nem vagyok egy feltűnő jelenség, ennek ellenére mindig is sok férfinek keltettem fel az érdeklődését. Nem tudom, mit láttak bennem. Nekem a kikozmetikázott, túlhangsúlyozott nőiesség sosem hiányzott. Tudom, hogy van egy afféle társadalmi elvárás az ideális nőről, amit én nem tudtam magamra kényszeríteni, idegen volt attól, aki én legbelül vagyok. Akinek valóban érzem, és mindig is éreztem magam. Én attól érzem nőnek magam, hogy az vagyok, nem kell megerősítés. Eddig én. Most ő:
- szülinap, névnap, egyéb nála nincsen, a karácsonyt is csak azért tudja, ha kiveri a szemét a plázadekoráció.
- a viselkedése szórakozott lett. Képes társaságot köszönés nélkül otthagyni, mert ő elfáradt. És amikor olyan visszajelzéseket kapok, hogy „látszik, hogy a párodnak nem volt gyerekszobája...”, nem tölt el büszkeséggel. Régebben ez nem így volt, csak az elpuhulásától számítva.
- ha találkozunk, látom, fontos neki, nagyon készül rá. Ez pozitívum, de a varázs úgy egy óra múlva eltűnik, ahogy látom rajta. Akkor kerül elő a telefonja és a jelenlétemben piszkálni kezdi...
(hogy ezek tudatában mitől jutott eszébe pont a házasság, azt nem sejtem)
A házassági ajánlatára még nem mondtam semmit, csak annyit, hogy időt kérek, most nem alkalmas...persze vissza fogom utasítani egyértelműen is, csak a megfelelő alkalmat várom, készülök rá, és válogatom hozzá a szavakat. Ebben kérnék segítséget. A lehető legkíméletesebben akarom közölni, mert jó ember. Lehet, hogy levélben kéne (?)
