A lélekőrlő melóhelyről hazatérő barátnő a nyugalom helyett csak újabb kihívásokat talált. Az utolsó csepp az volt, amikor a pasija anyja nem tudta, hogy épp ki van hangosítva a telefon, így ő is hallotta a megjegyzéseit. Ráadásul a szakításért máig Levélírónkat hibáztatja az ex.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Tavaly ért véget egy kapcsolatom, és még mindig én vagyok hibáztatva érte. A részletek: a munkahelyemen folyamatosan darálták az emberi szegmenseimet, a lelkemet kitettem nekik, a körülöttem lévők mégsem voltak a segítségemre, vagy legalább arra, hogy ne akadályozzanak. Hát, ezek után nekem, már bocs, de az Otthon a regenerálódás, a nyugi és a szabadság helyszíne – kéne, hogy legyen. Ezt elvártam volna. Nem többet.
A barátomnál éltem, aki mindig kifejezte az állandó hiányérzetét, és tőlem várta a megoldásokat. Ha egy párna kellett, de ő közelebb volt, mégis engem ugrasztott, hogy csak egy triviális példát említsek. Én próbáltam megtenni mindent, nagyon kedves és megértő voltam, a stressz ellenére is adtam magamra, és nem húztam le magamhoz, ha épp rossz kedvem volt.
De akárhányszor veszekedtünk, nem hagyta, hogy végig mondjam, otthagyott. Azonban később egy másik vitában visszahozta az előző vita tárgyát... Amit én már lezártnak hittem. Egyszer azt mondta, túl nőies vagyok (??!!) hogy miként értette, azt a mai napig nem tudom. Amennyit belefektettem abba a kapcsolatba, nem kaptam vissza, maximum csak forgácsokat – ezzel a magyarázattal szakítottam vele. De máig én vagyok a hibás. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor kihangosítva beszélt az anyjával, aki először nem jött rá, vagy nem gyanította, hogy én is hallhatom, és nem szépeket mondott rólam, ami a háziasságomat illeti. Én azon a szinten és viszonylatban, amiben voltunk, a legtöbbet kihoztam a háziasság frontján is. De persze ebben is az anyjának van igaza és én vagyok a hunyó, neki emészthetőbb ez a tudat.
Azt mondják, hogy az igazi boldogság egyedül is átélhető, hogy egymaga is teljes az ember és ne a másiktól várja, hogy pótoljon benne valamit, és kiegészítse. Ez oké, de hozzátenném, hogy a szabadság ebben a függvényben egy magányos dolog. Persze, lehet attól még boldog, aki egyedül is jól érzi magát. Én egyedül is megvagyok, meg társsal is. Egy toleráns társsal. Még nem adtam fel a keresését.
