Egy szakítás margójára

2021. szeptember 27. 07:43 - csajokespasik

„A szakítás után voltak olyan üzenetei, hogy belátta, hogy tévedett, megbánta. De a férfi ebben is azt látja, hogy nem tudja, mit és kit akar” – Nyolc hónap alatt eléggé megismerhető a másik, és az is kiderül, hogy egy barátnő mennyire veszi komolyan a kapcsolatot, miben lehet rá számítani, és miből mennyit vállal.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

A férfi és a nő 8 hónapja volt együtt. Amikor aktuálisnak érezte, a nő egyből a szakítást választotta. A férfi belátta, hogy miben tévedett, de azt nem volt hajlandó elismerni, ami nem volt igaz. Az nem derült ki, hogy a nő miért nem bízik benne. Voltak a nő részéről apró ugratások, amiket a férfi néha komolyan vett, úgy érezte, mást kapott, mint amit várt. De nem verte át semmivel a nőt. Azt érezte, ha ő lép egyet felé, a nő kettőt hátra. Azt is észrevette még, hogy a barátnőjében nulla versenyszellem, és hasonló mértékű távlati célok vannak. Az „élj a mának” -szellemiség csak a filmekben mutat jól.

Bárkivel elment bármeddig. A nő el képes fogadni mások boldogságát, ahogyan azt is, ha valakinek olyan valamije van, ami neki nincs, de arra, hogy kimutassa az érzéseit, szinte csak az ágyban került sor.

A szakítás után voltak olyan üzenetei, hogy belátta, hogy tévedett, megbánta. De a férfi ebben is azt látja, hogy nem tudja, mit és kit akar. Szórakozni valakivel? Barátot? Társat? Alkalmi valakit, aki épp szembejön, akit időszakosan használni tud, de amikor már zavar, elhúz? Minden kötelezettség nélkül?

A férfi nem volt jó vitaalany, inkább a „szóra sem érdemes” elvet vallja. A nő pedig inkább otthagyta az egészet, csak nehogy egy kellemetlen helyzetbe kelljen beleállnia, amivel foglalkoznia kell fejben.

Sokszor meggondolta magát megbeszélt dolgokkal kapcsolatban, ami olykor hideg zuhanyként érte a párját, aki egyre komolytalanabbnak tartotta az egészet.

Hogyan kellett volna reagálnia?

Neki kicsit úgy jött le, mintha az ő dolga lenne mindent megoldani, a nő pedig arra várna, hogy ő fusson utána. A férfi ezek után egyre kevesebb késztetést érez az újrakezdéshez.

 
8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr4116701308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Motorogre 2021.09.28. 08:51:16

Mi tartott ezen 8 hónapig? Ez nem párkapcsolat volt, legfeljebb próbaüzem.

hujja2 2021.09.28. 09:33:37

A nő bármelyik bokorban talál ilyen filozofáló férfit. De a nő nem erre vágyik, így mikor elmúlt a lila köd egyből a szakítást választotta. "Élj a mának" mondta magában, ennél találok egyszerűbb, jobb szexet is.

nikkel odeon 2021.09.28. 15:55:39

Két idióta. Szerintem megérdemelték egymást... És egyre több ilyen jellemtelen, egoista hülye lesz a világban.

sírjatok 2021.09.28. 16:42:10

Hát én ezt bazmeg nem bírtam értelmezni :)

Almandin 2021.09.28. 21:24:01

Ez a poszt sok mindent homályban hagy. Nem derül ki, milyen korú emberekről van szó, milyen súlyosságú problémák voltak, stb. Mindenesetre azon megakadt a szemem, hogy a férfi fél azt is nehezményezte, hogy miért nincs versenyszellem a nőben meg távlati célok. Kérdésem, hogy ez miért probléma? Miért kellene mindenkinek karrieristának lennie? Az ambíció hiányát lassan már jellemhibának tartják, pedig csupán egy tulajdonság. Pl. ha valaki szerezett egy diplomát, vagy fodrászként dolgozik és jól érzi a szakmájában magát, miért kellene minden áron a feljebb lépésre törekedni? Nekem ezt olvasva egy olyan rossz érzésem is van, hogy a férfit ez azért zavarhatta, mert arra apellált, hogy ha a nő ambiciózus, többet fog keresni és abból ő majd többet profitálhat. Jobban élhet majd a nő pénzéből.

Örömhernyó 2021.09.29. 01:54:36

Meg kellene tanulni magyarul fogalmazni.
Ez az általános ömlengés értelmezhetetlen.
Sokat problémázik a férfi, ettől reméli, hogy érdekes lesz a nő szemében.
A nő meg nem szereti, lelép.

Megoldódott a kérdés, szakítottak. Maradjon is így, nem kell minden kapcsolatot megmenteni.

@Almandin: Szerintem te a szokásos férfigyűlöletedet vetíted bele ebbe a versenyszellemes kijelentésbe.
Miért kellene a versenyszellemnek kizárólag azt jelenteni, hogy a nő majd többet keres és ebből a férfi profitál majd. De hogyan? Ellopja a pénzét???
Simán lehet, hogy csak arra érti a posztoló, hogy a nő belesüppedt a nagy semmibe. Erre utal az is, hogy érzelmeit nem fejezte ki. Valószínűleg gyerekkorában ilyen mintákat látott, a szülei egymás felé nem mutattak mély érzelmeket, ha nem is veszekedtek.
A távlati cél miért jelentené, hogy a férfi profitálni akart a nő esetleges magasabb fizetéséből.
Lehet, hogy annyit akart, hogy ne egy albérletben öregedjenek majd meg, lehessen lakásra hitelt felvenni később közösen, ne egykeresős család legyenek, ha születik gyerekük, ne a férfi akarjon csak egyről a kettőre jutni. Ezek az átlag távlati célok, nem a nő fizetéséből profitálás...
Ha pedig olyan a nő szakmája, ahol a versenyszellem, ambíció meghatározza a jövedelmet, karriert, akkor az ambíció hiánya esetleg azt is jelenti, hogy a nő sikertelen a szakmájában. Igen, egy kozmetikusnak, fodrásznak is kell hogy ambíciója legyen, ha vállalkozó.

Az ambíció hiánya alkalmazottaknál nem akkora probléma, de ha nem alkalmazott az illető, vagy a teljesítménye befolyásolja a későbbi karrierjét, akkor igenis számít.

Arról nem is szólva, hogy ha az illető hölgy képességeit tekintve többre hivatott, akkor ha most nem él ezekkel a képességekkel, akkor bizony az a jövőben nagyon csúnya megbánáshoz vezethet. A pasi lehet, hogy lát a nőben több potenciált és fél, hogy ha nem él a lehetőségeivel, akkor nagyon csúnyán meg fogja bánni később.

Almandin 2021.09.29. 03:01:11

@Örömhernyó: Honnan veszed, hogy férfigyűlölő vagyok? (Nem vagyok az).
Mindenesetre ebben a példában gyanús, hogy a hölgyikén egy kissé élősködni akart a pasija (fordítva, nőknél is van ilyen réteg). Ha van elég pénz, hogy megéljenek, akkor miért olyan fontos, hogy előléptetésre hajtson a nő? Ha pedig féltette, hogy nem él a lehetőségeivel, akkor meg mi köze hozzá? A férfi társa a nőnek és nem gyámja. Nem az ő dolga noszogatni. Azt, hogy ki mit bán meg később, nem lehet tudni. Sokan pl. pont azt bánják meg, hogy túlzottan karrieristák voltak, és emiatt nem törődtek a párjukkal, családjukkal, a nagy hajtásban tönkrementek az emberi kapcsolataik. A posztban a mai mentalitást vélem felfedezni, ami szerint az élet értelme a karrier, a sok pénz, siker hajhászása, mert akkor lesz "Valaki" az illető. Vagy pedig a tipikus potyautas mentalitás, hogy pl. látja, hogy a párja képes lenne egy nagy pénzt biztosító karrierszint elérésére, és ő már látja a lelki szemei előtt, hogy majd a másik pénzéből mennek a Bahamákra, meg abból vesz luxuskocsit. Ha a másik pedig azt mondja, hogy elégedett az életszínvonalával és fontosabb neki, hogy legyen elég idejük egymásra, a haszonleső persze, hogy fanyalog, mert neki ez nem érték, a másik inkább eszköz neki.
Mint említettem, ez mindkét nembéliek között gyakori mentalitás. Annyira gyűlölöm a férfiakat, hogy még a barátaim többsége is férfi sok éve, kevesebb női barátom van.

Almandin 2021.09.29. 03:14:33

Amúgy abból a homályos megfogalmazásból, amit a posztoló leművelt, azt tudtam még kihámozni, hogy a nő valószínűleg nagyon fél az elköteleződéstől. Akár egy skizoid személyiségzavar némi paranoid beütéssel is feltételezhető. Tipikus jel a közeledés-menekülés váltogatása. A leginkább valószínű, hogy középkorú emberekről szól a poszt, mert erre az életkorra sokakban kialakul egy nagyfokú bizalmatlanság és intimitásra való képtelenség a korábbi csalódások hatására. A fiataloknak még vannak illúzióik.
süti beállítások módosítása