A történések idején 18 éves voltam, hívjam magam Gábornak, Ildikó pedig 19. Frissen szabadultam a Közgáz gólyatáborából - Bodajk a király! -, fejben mindenki megvolt, én voltam a legnagyobb ász, aki szembejött kicsirigóztam, ez azért elég idegesítő lehetett. Egy átbulizott hét után ájultam haza, majd másnap még rokon szellemben egy barátlányi szülinapra, 18 éves, nagy dolog. Nővérével együtt volt a buli, szülinapjuk is pár nap eltéréssel, ott voltak az ő barátnői is, barátai is, Ildikó is. Ildikó azért fogott meg, mert rettenet természetes volt: ha nem tetszett neki valami megmondta, ha tetszett az is, nem játszotta el a világ közepét, de látszott az is, hogy küzdeni kell érte.

Ez akkortájt tényleg nem esett nehezemre, táncoltunk, söröztünk, majd jelezte, hogy lassan elindul ő. Én erre persze, hogy így nekem sincs maradásom, mit is csinálnék itt nélküle az össze barátommal hiszen? Egyikük egyébként nem kapcsolt hirtelen, bejelentkezett harmadiknak, ráadásul egész buszúton borzalmas dumákkal fűzte passzióból Ildit, aki szerencsére nem dőlt be az "apád biztos tolvaj, hogy az összes csillag fényét ellopta és a szemedbe rejtette" típusú dumáknak, és még nagyobb szerencsére hamarabb le is szállt nálunk. Ildi a végállomásig ment, addig én is vele tartottam volna, de ha már ott voltunk gondoltam legjobb, ha hazakísérem. Neki ezt mondjuk nem mondtam, tábláról-táblára próbáltam beazonosítani a helyeket és elmagyarázni, hogy mindenképp erre jöttem volna én is, mert látja ott azt a kanyart, na ott kell nekem balra kanyarodnom, ívben felfelé. (persze arrafelé más irányban nem is lehetett volna menni, haladtunk szépen feléjük.) Közben dőlt belőlem mindenféle gondolat, esélyt sem hagytam, hogy unatkozzon. És nem történt semmi, keményebb fából faragták, de az is lehet, hogy én voltam béna. Ezután több közös buli következett az én barátlányom és nővére közös társaságával, Ildivel és velem. Buli a Móricznál, házibuli a Pók utcában - itt egyébként két srác a társaságukból, akik egész nyáron Ildit fűzték vesztüket látva összefogtak ellenem, és marha görény dolgokkal próbáltak szúrkálni. De mondom: gólyatábor, egyetem, enyém a világ, lepergett rólam minden. (azóta velük egyébként együtt zenélünk, egyikük Ildi férje, szép kisfiuk van) Végül úgy voltam ideje dűlőre vinni a dolgot, kell valami ütős, amitől előnyöm orrhossznyiról overdose-i méretekre nőhet. Tudtam, hogy nehezen ébred reggel, gondoltam itt lépek majd a képbe én. A cseszegetős buli utáni hétfőn felkeltem korán, az egyik közértben összevásároltam a legkülönbözőbb ízű joghurtokat, pudingokat, kb. 30-at. Ezzel beállítottam hozzájuk, mindenki legnagyobb meglepetésére. Hamar kiderült, hogy Ildi a tejes dolgokra inkább allergiás, mint nem. Imádta a gesztust, a meglepetéstől könnyebben is ébredt, mint máskor, de az is biztos, hogy felőle a hűtőben rohadhatott volna az összes pudingom, egy sem fogyott volna. :) Zum Glück otthon volt viszont a nővérke és a báty is, ők simán élvezhették a joghurtgyűjteményt, egy csapásra megnyertem őket magamnak, kis belső támogatás sosem árt. Végül Ildivel együtt indultunk aznap, elmondta, hogy hogyan küldte el messzire a genyó haverokat a szombati események után, jelzett, hogy szabad az út nekem is, innen meg már sejthető a folytatás.