Idegennek éreztem magam mellette

2009. november 04. 07:15 - csajokespasik

Az alábbi sztoriban egy fiú szívét-lelkét adja egy lányért, aki utólag csúnyán hátba szúrja. Az egyre szaporodó jelek nyomán a hegyi nyaralós jelenetben válik egyértelművé a vég, amikor egyenesen idegennek érzi magát a lány mellett. Most megtanulhatjuk, hogy mindig legyünk résen, mert nem tudjuk, mikor jön a hidegzuhany.

 

Üdv minden kedves olvasónak! Történetem 5 és fél éve kezdődött. Éppen taknyos 17 éves suhanc voltam, mikor rájöttem, hogy a suliból lógás, haverokkal hülyülés, karatézás, na meg a számítógépes lövöldözős játékok mellett más is felkelti az érdeklődésemet. A Nők. Addig is próbálkoztam: a szüzességem - ami minden fiúnál presztízskérdés fiatalkorban - már rég nem volt meg, de akkor először lépett fel nálam jelentős nőhiány. Aktiváltam magam és egy ismerősöm segítségével találtam is egy leányzót, Zsanit. Mondhatni rögtön szerelmes lettem belé, a szimpátia szerencsére kölcsönös volt. Megbeszéltük, hogy találkozunk, mivel addig csak msn-en beszéltünk, átmentem hozzá Miskolcra.

Persze semmi nem alakult, úgy ahogy kellett volna. Először vezettem városon kívül, mivel friss jogsis voltam, eléggé rajtam volt a para hogy nehogy beüssön a kraft. Megérkeztem, puszi, pacsi ilyesmi, beszálltunk a kocsiba, nem telt bele két kanyar és ott vártak minket a kedves rendőr bácsik, közölték, hogy balra kanyarodni tilos. Na, mondom, jól kezdődik. Látták, hogy nem vagyok helyi arc, kérdezték, hogy mit keresek erre, mondom első randi. Nevettek egy jót és elengedek, persze 3000ft-os nevemre szóló csekkel. Na, nem kicsit égett a fejem mikor visszaszálltam. Megérkeztünk egy helyre, ahova vinni akart, és ott várt 4 barátnője minket. Őszintén szólva ezek után, nem nagyon mertem megszólalni sem, főleg hogy ott zavart a 4 csaj. Mondom úgyis ennyi volt, nem érdekel. Végül eltűntek, beszélgettünk, és hogy rövid legyen, első csók. Talán az első 1 évben nem is voltak gondok, csiszolódtunk egymáshoz. Tudtam, hogy ki szeretne menni külföldre dolgozni, én tudtam, hogy mit akarok: egyenruhát. Így én nem akartam kimenni, persze ő folyamatosan ezt hajtogatta, én közben felszereltem. Ekkor jelentkeztek a gondok. Hétvégenként így is tudtunk találkozni, de valami más lett. Közölte, hogy kezdhetnék valamit az életemmel, többet szeretne a csajokkal lenni, bulizni. Nagy korkülönbség nem volt, fél év. Nem vagyok az a fajta, aki megmondja, a másiknak, mit csinálhat és mit nem, így hagytam, hadd menjen. Mindig mesélt, hogy mi történt este. Ezzel ismerkedet meg, azzal ismerkedett meg. Elmondta, hogy lehet, elutazik hozzá stb. Kezdtem nagyon kiadni, de csak magamban dühöngtem, talán már akkor kellett volna lépni. Mindig is próbáltam segíteni, ahogy tudtam, hogy elérje a céljait, hisz megvolt hozzá minden lehetőségem. De hiába, hisz ezek után rendszeresen megkaptam a magamét, hogy egy vesztes vagyok, ez nem élet, amit csinálok. 1 év 8 hónap után bejelentette, hogy vége. Próbáltam megbeszélni, szerencsére sikerült. Mindketten változtatunk, de max két hétig éreztem nála valami mást. Én még végtelenül szerelmes voltam ekkor, nem akartam, hogy vége legyen, de tudtam, hogy ez nem lesz hosszú életű már. Elmentünk a hegyekbe, a nyaralónkba. Próbáltam vele együtt lenni, de mintha egy idegen lettem volna. Szinte már kellemetlenül éreztem magam. Hazamentünk és másnap MSN-en közölte velem hogy vége. Egy világ omlott össze bennem. Próbáltam ismét helyretenni a dolgokat, de már halott ügy volt. Egy hónappal később mikor már látta, hogy jobban vagyok, megkaptam a kegyelemdöfést. Már régóta van valakije. Ekkor már nem kerülhettem mélyebbre. Úgy éreztem, hogy elárultak, megaláztak és minden önbizalmam összeomlott. Kiderült, hogy a srác kint dolgozik, azóta Ő is kint van. Pár hónappal később olvasta egy kiírásom, megkaptam a magamét, hogy egy senki balf@sz vagyok, nem is tudja mit keresett mellettem, egy hiba voltam, mert ugye magára vette a lelkem. Azóta ez kihat minden kapcsolatomra, nem tudok bízni a nőkben. Lehet, hogy én vagyok a hülye, sőt biztos, így utólag már én is okos vagyok, de a hibákból tanul az ember, talán az egész tényleg egy hiba volt?

 
423 komment
Címkék: hiba szüzesség

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr191477963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szelid sunmalac 2009.11.04. 14:11:08

@Zsu0805: Neked talan! En elore rettegek! Mindenestre bekeszitek aloe veras bebi torlokendoket es egy poroltot.

LegjobbVagyok · http://legjobbvagyok.hu 2009.11.04. 14:13:15

Mi ebben a posztban a szokatlan? Melyik fiatal srác nem élte át ugyanezt az érzést? Melyikünk nem volt ilyen kis balf@sz 17 éves korában? Most akkor ez egy poszt??? Erre van igény?

csillag× 2009.11.04. 14:13:49

@Glg: de ő mindig az... :D mármint részeg :P

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: mikor az elejét olvastam, akkor eszembe jutott, amikor én erőspaprikás kézzel nyúltam a szememhez..és a közelben nem volt víz mert kint voltunk a tanyán :D De amikor a végét olvastam akkor rájöttem, hogy te "szarabb" helyzetben vagy ill. leszel :S...ne haragudj de nem irigyellek :$

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.04. 14:17:00

@prim reborn-habkő rulz:

Mindent megér primula, mindent. Nem akarom, hogy azokat bárki is lássa a jelenlevőket leszámítva! :)

csillag× 2009.11.04. 14:17:26

@Zsu0805: én eddig csak két mondatát hittem el neki :) az egyik "neked mindig igazad van" :D

2009.11.04. 14:18:01

@vagány csaj: @Glg:
Mr telefonszámba. :)

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Nem lennék egy városba veled ha robban a bomba. :) :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.04. 14:18:13

@tarquin- 1forma ördögműalkotás: Ugyan miért? Mi királylányok is lehetünk leszbik:D

@vagány csaj: Mindegy, mindenhol én győzök:P

@csillag×: Látom, hogy tudod mindjártrögtönazonnal a nyálad csorgatni ingben lévő, jóképű pasikra:P

dr. gernika 2009.11.04. 14:18:27

@prim reborn-habkő rulz: Erről jut eszembe. TESSÉK TOVÁBBÍTANI! :D
Banyek azzal a karaoke-s videóval egész életemben zsarolhatsz. :D

csillag× 2009.11.04. 14:21:22

@savanyú a narancs ( Bajnokság): eltaláltad, de kizárólag diszkréten művelem :))) :P

Caddy 2009.11.04. 14:23:08

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: alkoholban oldódik. Szóval pálinkát igyál rá.

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.04. 14:25:55

@savanyú a narancs ( Bajnokság): ott is megvan mindkét félnek a saját ingje, aki magára vette, az csalogatja a másikat.:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.04. 14:37:32

@csillag×: Annyira diszkréten, hogy egy óra alatt 10 centit emelkedett a Balaton vízszintje:P

@tarquin- 1forma ördögműalkotás: No de ha mindketten ingben vannak? Egyik azért hogy hódítson, a másik pedig azért, mert kötelező formaruha?:P

@vagány csaj: Kételkedsz magadban? Én is azt teszem-tenném! :P

csillag× 2009.11.04. 14:42:32

@savanyú a narancs ( Bajnokság): jaj, de nem ismersz még!! :) Különben meg most több mint 100km választ el a Balcsitól :( szóval így sem helyes az állításod!

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.04. 14:52:08

@csillag×:
Vízzel tilos. Kapszcaicin, nem oldódik vízben. Magas az olajtartalma. Akkor már inkább tej. Vagy bor :D

csillag× 2009.11.04. 14:57:28

@Zsit (nyújtózós macs; E.T, Dubai): akkor bort kellett volna. Közel volt a pince. De nekem sajnos maradt a sírás :P Persze nevetéssel vegyítve, mert nem bírtam ki, h ne röhögjek magamon, h mekkora balfék vagyok:))

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.04. 14:58:51

@Zsit (nyújtózós macs; E.T, Dubai):
De ordító baromságot írtam :), nem magas az olajtartalma, csak az a hordozója, na :)

@csillag×:
legjobb megoldás :D

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.04. 15:09:20

@savanyú a narancs ( Bajnokság): Izgalmas helyzet, itt még nem tartunk, de elképzeltem.:D

vagány csaj 2009.11.04. 15:13:34

@savanyú a narancs ( Bajnokság): Úgy látszik neked az értelmezéseddel gondok vannak! De hogy Te kételkedsz magadban, azt el is hiszem, én is félnék magamtól, ha nem én lennék! :P
Szóval a Te győzelmed esélytelen, mint ahogy mondtam tegnap is, max a vacsora számlát nem győzöd majd fizetni! :P :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.04. 15:27:54

@Caddy:
:DDD, nem tudom, mikor leszek Pesten (deeee, tudom, csak még ... na, izé), de isten bizony elmegyek veled szeszelni :D

Caddy 2009.11.04. 15:34:54

@Zsit (nyújtózós macs; E.T, Dubai): A Pati is akkor szeretett belém, amikor még a Hans buliján mondtam neki, hogy igyunk. Mit? Vodkát, vagy pálinkát? Hát inkább vodkát. Megkérdezte tőlem, hogy mivel kísérjük a vodkát? Hát pálinkával. Majdnem szembeköpött. :D:D:D

Glg 2009.11.04. 15:51:06

@Zsu0805: akkor fordítva-a pasi szokott elmerülni a nőben nem? :D:D-igaz nem nyakig...jó esetben :D:D:D

@csillag×: a bő nyál az jó :D:D:D

Glg 2009.11.04. 15:55:02

@boss888: hát ez van :D:D-innen is látszik lehet más hibájából tanulni :D. bár az is lehet h szerencsém volt, mi lett volna ha letámad :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.04. 16:15:49

@Caddy:

Bisztos állati jó buli volt az alkesz köztörvényesnél :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.04. 16:17:05

@csillag×: Ami késik, az nem múlik! :P

@vagány csaj: Ha te félsz magadtól, az nem az én gondom, és ne felejts el ahogy ingyenebéd, úgy ingyenvacsi sincs:P

@tarquin- 1forma ördögműalkotás: Az álmodozás az élet megrontója kéremszépen:)

Caddy 2009.11.04. 16:21:58

@Kedves Nard: életem egyik legjobb bulija volt.

Szelid sunmalac 2009.11.04. 17:15:10

Mindenki haza ment? En itthon vagyok.

vendriner aladár 2009.11.04. 17:19:10

Van aki még estig dolgozik:( Úristen mennyi kommentet írtatok!

Szelid sunmalac 2009.11.04. 17:38:49

Akkor ne hallgassatok vazze! Nem kaptok tobbet semmit! Halatlanok!

boss888 2009.11.04. 17:43:30

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: jó! Nekem tetszik...:) Hogy hogy nem józsibarátot nézel?:D

Szelid sunmalac 2009.11.04. 18:16:13

@boss888: Na vegre valaki! Maunika show megy mostan, de egyebkent ha megy valami, akkor nemet adokat szoktam. Sokkal viccesebbek...

boss888 2009.11.04. 18:35:38

Ja de ott általában valami hülye lakás átalakító show megy. Mi volt mónikába? Gondolom nem cigok, mint józsibarátba:D:D:D

Szelid sunmalac 2009.11.04. 18:40:40

@boss888: Nem! Meglepo modon egesz ertelmes volt most. A fene tudja mi volt. Volt egy helyes kiccsaj, aki szerelmetes volt a sracba, de az meg nem es korrekt volt. Aztan egy hapsi, aki 40 ev hazassagot akart megmenteni, de meg az is szimpi volt...a tobbire nem figyeltem. Viszont holnap ott is durva familiarisan hiperpigmentalt egyenek lesznek.

boss888 2009.11.04. 18:55:44

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: "familiarisan hiperpigmentalt egyenek lesznek. "<---- ez tetszik:D:D itt csak olyanok voltak..

rikus 2009.11.04. 19:02:51

@boss888: Te még itt ilyenkor?és nem valamelyik kolleganőmnél?
:P

boss888 2009.11.04. 19:06:05

@rikus: jah, faszkivan! Nem akar megfőni az a kurva bab. Kártyázni kellene mennem! De asszem elzárom. Majd holnap lesz kész a babgulyás...

rikus 2009.11.04. 19:12:13

@boss888: hihetetlen:D
Bab után pedig én sem kártyáznék veled, vagy legalábbis nemsokáig bírnám:)

csillag× 2009.11.04. 19:12:14

@savanyú a narancs ( Bajnokság): ójaj! Kezdek félni tőled, meg a fogaidtól te kis szopós :P :)
@boss888: babgulyás?? hát nem mákos babot csinálsz?:))
@Szelid sunmalac-Elmeny designer: valaki nem haza megy hanem egyetemre :S

rikus 2009.11.04. 19:16:13

@csillag×: Megint átqrta a fejed:P

boss888 2009.11.04. 19:16:39

@rikus: Engem nem fúj fel a a bab!:P

@csillag×: Majdnem az lett!:D Amikor elkezdtem olvasni, h rakjam bele a mákot, akkor kicsit kikerekedett a szemem:D:D

csillag× 2009.11.04. 19:22:03

@rikus: hallod állandóan... :( és mindig bánt és még csúnyán is beszél velem...
@boss888: jaa! és végül gulyás tettél bele? juhásszal nem jó?

boss888 2009.11.04. 19:25:13

@csillag×: Nem tom még juhásszal nem próbáltam!:P:D:D:D
Na megyek, majd 9felé leszek, gondolom addig sikeresen elbukom az 5000-et...:D:D

Caddy 2009.11.04. 19:26:14

@boss888: kettőt lapoztál a szakácskönyvben? :D

csillag× 2009.11.04. 19:26:35

@boss888: jaj télleg ez nálad alap! szorítok, h sikerüljön...és sikeréményed legyen :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.04. 19:29:04

@csillag×: Helyes, ezt remélem vagányka is látja, hogy félelmetes vagyok :P

csillag× 2009.11.04. 19:37:31

@savanyú a narancs ( Bajnokság): csak ha élőben meglátunk nehogy röhögőgörcsöt kapjunk.... Ne haragudj, de ilyen fejjel, és fogszabályzón nem gondolkodtál még?? :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.04. 19:57:25

@csillag×: Ez még mindig szebb, mint az igazi fejem:) Meglehet próbálni röhögni, ha épp nem fontos az életetek:P

csillag× 2009.11.04. 20:23:15

@savanyú a narancs ( Bajnokság): ajaj...mér mit művelnél?? :) már alapvetően ez a mondatod is elég vitzes :P :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.04. 20:50:13

@csillag×: A szép fogaimat a nyakadba mélyeszteném:P És nem úgy, hogy ahh, és ohh sóhajok hagyják el ajkaid:P

csillag× 2009.11.04. 20:55:10

@savanyú a narancs ( Bajnokság): igazad van! Valóban nem ezek a szavak hanem hangos nevetés hagyná el az ajkaim :D ...nah meg csikis vagyok, rendesen :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.04. 21:09:33

@csillag×: Olyat se hallotam még, hogy valaki csikisnek érzi, amint kiharapnak belőle egy darabot :P

csillag× 2009.11.04. 21:39:39

@savanyú a narancs ( Bajnokság): nevedből ítélve nem lehetsz valami harapós :)

Nikica21 2009.11.04. 22:04:02

Szerintem sok fiatal csalódik...és igen sokan töltik ki a következő partnerükön a dühüket...akár azzal is, hogy nem bíznak bennük és ez nagyon rossz dolog!
Remélem megalálod a párod aki megbecsül és Te is őt!
Amúgy meg a pasik ing nélkül jobbak...max. nyakkendő amivel magadhoz húzód!:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.04. 22:10:21

@Nikica21: Ing nélkül félmeztelenül? No de ez csak azokra igaz, akinek jó a felsőteste, nem? Azért meg lehet fogni a kigombolt ing gallérját két kézzel és úgy magadhoz húzni:)

Nikica21 2009.11.04. 22:20:02

@savanyú a narancs ( Bajnokság):
Persze az ing gallérjával is oda lehet húzni...csak a nagy hevességen lehet leszakadnak az ing gombjai...!:D Bár azt akkor ki bánja!:D
Azoknak akiknek nem nagyon kidolgozott a felső tesük is lehet valami izgató benne...abban hogy egyáltalán félmezeelenek! Delehe csakszámomra....nembírom a túlon túl kidolgozott pasikat...!:)

Nikica21 2009.11.04. 22:21:11

kicsit hülyén fogalmaztam....remélem azért érthető!:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.04. 22:26:17

@Nikica21: Akkor azonnal lecserélem a murénás képet egy félmeztelenre, hihi :) Te csak hevesen tudod odahúzn? Úgy nem, hogy odalépsz hozzá, megfogod a gallért, miközben a szemébe nézel és magadhoz húzod? :)

Nikica21 2009.11.04. 22:28:04

@Kaccwalc: Amúgy szerintem nem voltál lúzer azért mert szeretted őt...csak a mostani kapcsolataidban beszéld meg a másikkal a problémáidat!
És ne legyél naiv (sajnos sokszor én is az vagyok):(!

Nikica21 2009.11.04. 22:30:43

@savanyú a narancs ( Bajnokság):
De magamhoz tudom húzni finoman is és abban is van sok jó dolog!TE sose szoktál heves lenni?:D
Hát a murénásnál jobban tetszene a félmeztelen!:P

csillag× 2009.11.04. 22:49:57

Noh mi folyik itten ?? hé?? :D

Nikica21 2009.11.04. 22:52:15

@csillag×: Hááát csak irogatunk!:D
Bár már nem ír vissza @savanyú a narancs ( Bajnokság): ....!:(

Nikica21 2009.11.04. 22:56:03

és ahogy látom ide más se...:(
Ilyenkor este miért alszik mindenki....?:D

csillag× 2009.11.04. 23:08:57

@Nikica21: Mindenki már a hnapi munkára relaxál...:)))

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.04. 23:10:53

@Nikica21: De igen, szoktam, de annyira még sosem voltam, hogy szakítsam a ruhát:) Nem teszek fel a dagadt testemről félmeztelen képet :P

@csillag×: Csak eszmecsere:P

Nikica21 2009.11.04. 23:11:20

Én is melózok holnap....bár szerencsére nem 7től :)

Nikica21 2009.11.04. 23:14:10

@savanyú a narancs ( Bajnokság): Hát akkor csak inkább az arcodról!:)
Akkor jó ha nem téped a ruhát....ált. a csábító ruhák drágák :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.04. 23:15:38

@Nikica21: Az arcomnál szebb a muréna :) Szóval akkor legyek heves, de mégse, mert drága a ruha?:P

Nikica21 2009.11.04. 23:19:17

@savanyú a narancs ( Bajnokság):
Nekem tuti az arcod tetszene jobban!
Legyél olyan heves amennyire csak tudsz...ruha nélkül....:D

Kaccwalc (törölt) 2009.11.04. 23:23:17

@Kedves Nard:

Kedves Nard nem akarok alpári lenni, de múltkor elvertünk egy nagyszájú kis buzit aki az egyenruhánkat fikázta. A végére pont úgy nézett ki mint a viziló az avatarodon, véletlen nem te vagy az?

Egyébként köszönöm mindenkinek a kritikát. Hasznos volt :)

Nikica21 2009.11.04. 23:27:42

@Kaccwalc: Kiváncsi lennék milyen egyenruha?:)...szerintem már csak én nem tudom :D :(

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.04. 23:29:35

@Nikica21: Jó, keress meg iwiwen, ott az arcom:) Legyek heves? Vigyázz, mert szót fogadok! :P

Kaccwalc (törölt) 2009.11.04. 23:31:09

@Nikica21: Aki kiváncsi hamar megöregszik :)

Nikica21 2009.11.04. 23:32:36

@savanyú a narancs ( Bajnokság):
Jó megkereslek!:)
Az csak a csajodnak lesz jó, ha szót fogadsz!:)

csillag× 2009.11.04. 23:37:18

@Kaccwalc: szijja Kacat :) Lejárt a munkaidő ?:) látom szereted az állatokat : nyuszi...panda maci :D

Nikica21 2009.11.04. 23:37:21

@Kaccwalc: Melyik vagy a 3közül? Hol laksz?

Nikica21 2009.11.04. 23:38:17

Jajj bocs kac nem neked ment hanem savanyúnak!:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.04. 23:46:24

@Nikica21: Jó, akkor majd begyűjtök egyet:)

A vidéki parasztgyerök.

Kaccwalc (törölt) 2009.11.04. 23:50:04

@prim reborn-habkő rulz: Nagyon ráéreztél amúgy hogy hová valósi vagyok :D

Nikica21 2009.11.04. 23:50:44

@savanyú a narancs ( Bajnokság): Jól beszivattál...köszi....nincs is kép!:(

Kaccwalc (törölt) 2009.11.04. 23:51:44

@csillag×: hát ideje volt már :D holnap megint :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.04. 23:54:56

@Nikica21: Miért húzzak bele? :)
Dehogynincs kép, vagy 12 is.

Nikica21 2009.11.04. 23:58:11

@savanyú a narancs ( Bajnokság): Akkor én nem találtalak meg! Sajna béna vagyok!:(
Hát azért húzz bele, hogy mielőbb lehess heves!:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.05. 00:00:17

@Nikica21: Akkor menj szépen vissza és nézd meg a többi jelöltet is:) Heves lehetek anélkül is, hogy begyűjtöttem egy csajt. Vagy csak várjak és várjak, mire eljő? :)

Nikica21 2009.11.05. 00:04:15

@savanyú a narancs ( Bajnokság): Ne várj...mert nem repül a szádba ahogy a sült galamb(vagyis muréna) se!:D
3jelölt van abból 1 A vidéki parasztgyerök...a másik pest....a harmadik meg külföld...hmmm....

Nikica21 2009.11.05. 00:07:16

szólíthatlak ˇdoktorúrnakˇ?.)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.05. 00:09:08

@Nikica21: A muréna én lennék, nem repülök a számba:) Most az egyszer szólíthatsz.

Nikica21 2009.11.05. 00:15:50

@savanyú a narancs ( Bajnokság): a murénát kedvességből írtam, mert gondolom jobban szereted mint a galambot!:D
Okés dokikám így már megvagy...jobb mint a muréna!:)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.05. 00:24:20

@Nikica21: Köszönöm:) Attól függ, hogy ki az a galamb, ugyebár:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.05. 08:24:40

@Kaccwalc:

Lehet velem szarul járnátok, és holnap munkanélküliként végezné az egész bagázsod fakabát köcsög.

Nikica21 2009.11.05. 08:54:32

@Kedves Nard: Jajj ez a férfiúi büszkeség...nem szeretem ha a pasik veszekednek! De Ti tudjátok!

Stupidella 2009.11.05. 09:05:00

@Kaccwalc: s ilyenekre van bízva a közbiztonság? Ótejóég.

Kaccwalc (törölt) 2009.11.05. 09:24:37

@Nikica21: Kb erre a válaszra számítottam tőle, tutira elő volt már szedve vmiért vagy ő vagy a családja, sztem vagy vmi füves fütyi lehet :D
süti beállítások módosítása