Amikor már az első randiig se jutsz el

2009. november 08. 08:05 - csajokespasik

"Levente és Péter ugyanaz a személy volt!" A történet tavaly kezdődött egy esti buliban, a 'fehér lépcsős' szórakozóhelyen és tartott egészen másnapig. Inkább vicces, mint tanúságos, mert egy ilyet nem lehet kivédeni, csak akkor, ha az ember nem ismerkedik szórakozóhelyen vagy egyszerűen nem jár szórakozni. Most megtudjuk, milyen értékesek is lehetnek a neten szerzett információk.

 

Sziasztok! Csaj vagyok. Imádom ezt a blogot! Teljesen beépült már az életembe, ezzel kelek-fekszem, de azért nem vagyok fanatikus. Szóval: a barátaimmal némi otthoni italozás után elmentünk a fent említett helyre táncolni, nézni a másik nem képviselőit és folytatni az ivást. Leültünk egy nagy asztalhoz, én a pulthoz penderültem innivalóért és közben énekeltem a zenével együtt egy nyolcvanas évekbeli slágert, amikor a mellettem álló helyes, magas, szemüveges fiatalember beszélgetést kezdeményezett velem nagy határozottsággal, mintha ő is az asztalnál ülő egyik haverom lenne.

Nagyon tetszett, hogy ilyen magabiztos, ráadásul vicces is volt, azonnal külön ültünk az általa fizetett piával egy másik asztalhoz. Oldottan sikerült beszélgetnünk, elárulta, hogy Leventének hívják, a vezeték neve pedig ugyanaz, mint az egyik híres, sok példányszámban kiadott írónk neve, de nem rokonok. Csak hümmentettem magamban, hogy olyan furcsák vagyunk mi magyarok, hogy még az is belefér, hogy ugyanúgy hívjanak valakit, mint a világhírű, ritka nevű írónkat, de mégsem rokonok. Nagyon hamar sikerült túljutnom ezen, a srácnak sikerült elterelnie a figyelmem eme apró, ám igen lényeges részletről . Hazasétáltunk hozzá, közben éjjelnappaliban kaja, cigi, minden sarkon egy-egy csók és közben a srác pont annyira volt furcsa, humoros, komoly, amennyire én szeretem a fiúkat. Közel lakott hozzám, két saroknyira, egy icipici lyukban. Alkoholos befolyásoltságom ellenére nagyon komolyan és határozottan tiltakoztam az azonnali szex ellen, én naív azt hittem, hogy továbbra is jókat akar velem dumálni és talán csak addig merészkedik, hogy megfogja a mellem. Marasztalt, hogy aludjak ott, nem nyúl hozzám egy ujjal sem, de nem álltam kötélnek, kifogásokat kerestem, pedig annyira fáradt voltam már és ittas, hogy akár a parkoló autók között is elaludtam volna. Megígérte, hogy másnap találkozunk, felhív, vegyem föl a wiwen. Így is tettem és gyakorlott közösségi oldal felhasználó lévén azonnal leellenőriztem kik a közös ismerőseink. Találtam is két lányt, akik közül az egyikkel hét éves korom óta egy iskolába jártam, elég jóban is voltunk, de még meg tudtam állni, hogy nem faggatózom új udvarlómról. Délután fel is hívott Levente, hogy mit szeretnék csinálni, mikor találkozzunk. Azt a választ remélhette, hogy „hozzád akarok menni egy szál bugyiban és délutántól reggelig dugni”, mert csalódottnak tűnt, amikor mondtam, hogy üljünk be valahova egy pohár borra, sörre, kávéra. Mondta, hogy most dolgozik és még mesélt egy egészen védhető történetet arról, hogyan kellett egy barátjának kivinne a laptoptöltőt a pályaudvarra, de este akkor mindenképp. Nem nagyon idegesítettem magam, levittem a kutyát sétálni, közben megint hívott, hogy merre vagyok és kitaláltam e már hova menjünk. Nem, de fussunk össze itt, ahol nem messze legeltettem az állatot. Az most nem fog menni, előbb még hazamegy. Jó, akkor én is átöltözöm és felhívom, ha kész vagyok. Így is történt. Hívom. Itt van az egyik barátja, Dani, nemsokára elmegy, akkor felhív. Jó. Egy órája vártam már lefürödve, átöltözve. Közben sms, hogy még mindig itt van Dani, nem akar elmenni. Iszonyú mérges lettem, hogy engem így egy pasi ne várakoztasson meg, ma már tuti nem találkozom vele, ha térden állva könyörög akkor se, mert ez már a bunkóság netovábbja! Ekkor gondoltam egyet és felhívtam közös ismerősünket, Vikit, aki sokáig volt az osztálytársam és hetente összejártunk borkóstolás ürügyén iszogatni, enni, dumálni. Ő ugyanis mesélt már egy Daniról, aki rendszeresen nem akart hazamenni Viki szeretőjétől, amikor együtt voltak annak a lakásán, sok-sok akciót rövidített le vagy akadályozott meg a megjelenése. Ezt a fiút Petinek hívták és gyanítottam, hogy Levente ennek a Petinek a haverja, akkor Viki találkozott vele, tehát tudna mesélni egysmást. Viki az elején nem értette a sztorit és fél perc múlva kiderült, hogy azért nem, mert Levente nem hogy ennek a Petinek a haverja, hanem a két ember egy és ugyanaz. Igen kínosan éreztem magam, mert sejtettem, hogy Vikit gyengéd szálak fűzik ehhez a Petihez galádságai ellenére, sokat mesélt róla, leginkább rosszakat, megmutatta egy évvel ezelőtt a wiwen, megbeszéltük hol lakik, mert volt olyan este, hogy hozzám menekült alibinek, mikor összefutottak az utcán. Dühös is voltam, hogy valaki miért mond álnevet és egyáltalán minek ilyennel szórakozni. Szét tudtam volna tépni Petit egy centis cafatokra, de annál elegánsabb vagyok, minthogy őrjöngve felhívjam. Biztosítottam barátnőmet arról, hogy semmi komoly nem történt és ne haragudjon, nem tudtam és egy 1 évvel azelőtti fotóra már ki emlékszik, ráadásul azóta meg is hízott a srác. Aztán összeállt a kép: Levente Péter foglalkozása ugyanaz volt, a lakóhelye is, Dani is, a gátlástalan hazudozás is. A felismerés és a bosszúvágy váltogatták egymást a kis szívemben, mint a szauna után a hideg víz. Vikivel elég rondán kibeszéltük Petit, akinek most már mindegy volt, én meg tudtam róla szinte mindent, csak fel kellett frissíteni a tudásom. Lefeküdtem aludni, kicsit izgatott voltam hogyan lehetne megleckéztetni ezt az idiótát, de végül rá kellett jönnöm, hogy az, aki első találkozáskor szemrebbenés nélkül hazudik( túl vagyok már néhány kínos szituáción, látom egy emberen mikor nem mond igazat) magának egy másik identitást, arra fölösleges energiát pazarolni. Mikor félálomban voltam írt egy smst, hogy ő jöjjön-e át vagy én megyek-e át. Én maradok itthon az ágyacskámban, te meg menj a p***ba, gondoltam magamban. Még éjjel írt üzenetet a wiwen, hogy „hm?”, amire már csak azután válaszoltam, hogy érdeklődött utánam Vikinél msn-en (tartják a kapcsolatot a mai napig…). Rossz kislány vagyok és felhasználtam egy igencsak intim információt is fegyver gyanánt, de ha megtudtam miért ne használjam?! Ezen a ponton kezdett egy kicsit másfelé menni a történet, aminek nem is én és Levente Péter voltunk a főszereplői, hanem sokkal inkább Viki és Levente Péter, tehát hagyom is. Pontosan nem emlékszem a levélváltásra és az msn beszélgetésekre, a lényeg, hogy nemet mondtam és búcsút intettem Levente Péternek, nem csináltam nagy botrányt és a baráti kapcsolatom is megmaradt. Mint már említettem tanúlság nincs, ez egy eset, ami valószínű minden másnap előfordul valahol a városban.

 
59 komment
Címkék: buli iskola

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr291485822

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: sztori! 2009.11.09. 16:07:14

sztorileszsztorielszsztorilesz. ebből.

Trackback: gróf 2009.11.09. 16:06:55

2008 október legeslegközepe.amál életében először regisztrál a lovebox-ra. fél napja nincs fenn, amikor kap egy levelet, egy nem kifejezetten helyes, ám annál érdekesebbnek tűnő, művészkedős fazontól, szabadverset a népnek felkiáltással. a levél végén ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pkrisko 2009.11.08. 08:24:33

Zavaros ez a sztori.
Meg unalmas.
Es raadasul a post iroja egy p*csa.

Erásss 2009.11.08. 08:32:11

@pkrisko:
Húúú,de cinikus ma valaki!:))
Pedig ez tényleg egy minden napos történet.Tényleg ciki,mikor a pasi 2 barátnőt fűz,és nem is tud róla,hogy barátnők...

Devil2 2009.11.08. 08:33:42

@Erásss: Szia! Ment a levél, megkaptad?

Erásss 2009.11.08. 08:35:40

@Devil2:
Szia!Vissza is írtam!

pkrisko 2009.11.08. 08:39:00

@Erásss: huhh, amelyik pasi ennyi elozetes kutatast nem szan egy csajra, az fel is kotheti magat! :D
Vagy ebben a korosztalyban ez meg elnezheto?

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.11.08. 08:42:03

mondjuk nem baj az, ha egy poszt nem vet fel kérdést, egyszerűen csak elmesél valamit. Minden műfaj megengedett, pláne ilyen álmos vasárnap délelőtt.

@pkrisko:
Nekem tetszett a történet, úgyhogy nem értek vele egyet, hogy unalmas. Tudod, mi az unalmas? Az angol beteg c. film. 3x futottam neki és legutóbb ott hagytam abba, amikor a tűzszerész szikh éppen kiveszi a bombát a zongorából. Minden alkalommal egy kicsit tovább nézem, aztán az esküvőmig tán be is fejezem.

Devil2 2009.11.08. 08:43:49

@Erásss: Ehh, nem találom, de mennem kell dolgozni, majd értekezünk. Szép napot! :)

Erásss 2009.11.08. 08:47:57

@pkrisko:
Hát pedig mennyi olyan pasi van,aki nem szán sem időt,sem energiát a csajra,hogy netán megismerje...Ellöki a dumáját,hogy meg tudja dugni a csajt.Mikor ez megtörtént,többet nem is keresi...

pkrisko 2009.11.08. 08:53:42

@Erásss: Megismerni? Az mas teszta, csak elozetes adatgyujtesre gondoltam! :)
Megdugni meg szerintem nem egy nagy muveszet, megtartani az mar inkabb kihivas.:)

Erásss 2009.11.08. 08:55:45

@pkrisko:
Ez így van.Megtartani kell tudni!
Mondjuk én nagyon csekkolós vagyok.Én szeretem tudni a párom múltját.:) Ez a fránya kíváncsíság...:)

pkrisko 2009.11.08. 08:57:18

@Panni CsP: Megbocsass Panni, minden tiszteletem a tied! (komolyan!) 3x nekimenni az Angol betegnek, ez szerintem akkora teljesitmeny, mint egy pasitol, ha megnezi a Mamma Miat! :)

pkrisko 2009.11.08. 09:02:44

@Erásss: De a multja mellett lehetoleg a jelenet es a jovojet is, nem?

Erásss 2009.11.08. 09:06:05

@pkrisko:
Mindent lecsekkolok.:))

Erásss 2009.11.08. 09:07:17

@pkrisko:
Mamma Mia Love 4 ever!:))

pkrisko 2009.11.08. 09:08:23

@Erásss: A legfobb a bizalom! (egy alapos ellenorzes utan perse!) :D

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.11.08. 09:08:33

@pkrisko: nevetni fogsz: a Mamma Mia!-t is megnéztem! A zene elviszi a béna sztorit, és aki szerei az ABBA-t, ezt is szeretni fogja, de még nekem is nyál volt (viszont látni akartam Pierce Brosnan-t amint az SOS-t énekli. :)

Erásss 2009.11.08. 09:10:14

@pkrisko:
Ez így van.Éppen azért csekkolok,hogy érdemes e a bizalomra.Ugye kutyából nem lesz szalonna... :)

pkrisko 2009.11.08. 09:12:48

@Panni CsP: LAtod, itt a kulonbseg, en csak egy egyszeru him vagyok, es soha nem akartam latni (plane hallani), ahogy Pierce Brosnan as SOS-t enekli! Vegye vissza szepen a szmokingot meg a Walther PPK-t, aztan lasson munkahoz!

pkrisko 2009.11.08. 09:14:45

@Erásss: Azert van, aki kepes a valtozasra. Legalabbis nagyon remelem, de ez mar az en sztorim! :P

Erásss 2009.11.08. 09:22:57

@pkrisko:
Kíváncsivá tettél.Nem osztod meg?

pkrisko 2009.11.08. 09:25:05

@Erásss: SZimplan csak elkovettem nehany hibat (inkabb okoztam nehany katasztrofat) es ezert remelem, hogy van aki tud valtozni. (pl:en)

Erásss 2009.11.08. 09:30:40

@pkrisko:
Értem!Sok sikert hozzá.Vagy inkább kitartást? :) Ugye az előbb azt írtam,hogy kutyából nem lesz szalonna.A jelenlévők mindig kivételek! :P Én is követtem el néhány dolgot annó,de megmondom őszíntén,hogy én semmit nem bántam meg!

pkrisko 2009.11.08. 09:34:44

@Erásss: Koszi! Elvileg minden tapasztalat hasznos, es megbanni sem bantam meg mindent, mert ezek nelkul nem tartanek ott, ahol. (Inkabb az zavar, hogy bantottam-megbantottam masokat)

Erásss 2009.11.08. 09:40:40

@pkrisko:
Ez így van.Ezekből tanulunk.Ne zavarjon,hogy megbántottál másokta.Biztos ők is bántottak meg már valakit.Valószínű,hogy őket sem zavarja...Körforgás...
É

pkrisko 2009.11.08. 09:50:37

@Erásss: Nekem ez nem ilyen egyszeu, valahogy ezek sokaig megmaradnak. Plane ha azota is kapcsolatban vagy valakivel.

alumi 2009.11.08. 10:08:39

zavaros. összecsapott.
nem lett volna rossz sztori, ha a végét nem hányja össze. így viszont az összbenyomás az, hogy zagyva szar.
a bosszú végrehajtása érdekelt volna.

Stupidella 2009.11.08. 10:09:24

A CSP bloggal kel és fekszik, de nem függő. Aha. :D

A "tanúság" kicsit fájt.

pkrisko 2009.11.08. 10:11:41

@Stupidella: Az olyan, mint a martiromsag, nem? :D

boss888 2009.11.08. 10:33:33

Valaki összefoglalna? Mert két nap piázás után nem fog az agyam! Fúl nem értettem, hogy miköze Daninak Petihez, és Petinek Leventéhez...Előre is kösz! Asszem inni kéne egy sört.:)

pkrisko 2009.11.08. 10:36:05

@boss888: Egyszeru. A postolo egyszeruen igy akarja rosszhirbe hozni gyermekkori kedvencunket, Levente Petert!

csillag× 2009.11.08. 10:43:42

kellemes álmos vasárnapot Nektek :)

nah ennyire futotta... :))

Stupidella 2009.11.08. 10:47:41

@pkrisko: ezért volt ismerős nekem ez a név így! :)

boss888 2009.11.08. 10:49:00

@pkrisko: Ez azért szemét dolog...:)

fyczek66 2009.11.08. 11:11:19

Látszik hogy még fiatalok és tapasztalatlanok vagytok. Levente Péter az a Mókamiki volt a Zsebtévében. Ezek szerint a posztíró meg a Hakapeszi...

pkrisko 2009.11.08. 11:20:10

@fyczek66: Nem, a postolo maga Hiszekeny ur! Illetve Hiszekeny asszony.

2009.11.08. 12:02:50

@boss888:
Jajj boss, most úgy bekevertél ezzel a Danival. :) Vasárnap reggel nekem is vissza kellett keresnem, hogy ki is az a Dani. :)

"Sziasztok! Csaj vagyok. Imádom ezt a blogot! Teljesen beépült már az életembe, ezzel kelek-fekszem, de azért nem vagyok fanatikus. Szóval: a barátaimmal némi otthoni italozás után elmentünk a fent említett helyre táncolni, nézni a másik nem képviselőit és folytatni az ivást. "

Nálam ez az első 3 sor visz mindent. Amúgy milyen fent említett helyre mentek táncolni és nézelődni? Fent csak a blog van megemlítve, és az, hogy csaj. :) De nem kötöszködök. :)

Amúgy a poszt jó storyalap lenne, csak 1-2 dolgot másképp kellene csinálni.

Igazság Atyja 2009.11.08. 12:14:49

"...sok példányszámban kiadott írónk..."

Bezzeg formás combú táncoslányainkat igencsak limitált példányszámban adják ki. Nincs igazság a Földön. :)

Tágas égen andalgott egy huncut széltolóval, és nem lett belőle semmi komoly. Ha rögtön az első találkozás után elsétált hozzá, miközben minden sarkon _csattant_ egy csók, okkal gondolhatta a férfiú, hogy ebből blokkolás is lehet. Levente Péter foglalkozása meg kiével azonos? Gryllus Vilmoséval? A vége tényleg kissé szövevényes lett.

www.youtube.com/watch?v=zhmn6Foh-GU&feature=related

Aludni kéne már most, lebontják már a várost. :)

Igazság Atyja 2009.11.08. 12:21:11

www.youtube.com/watch?v=siNLIrQQy4Q&feature=related

- De jó, hogy megjöttetek, de örülök, de örülök... hiányoztam már nektek?
- Á, dehogy... :)

Igazság Atyja 2009.11.08. 12:29:25

@Zsu0805: Az tényleg jó, de az Égből pottyant mesék kapcsolódik is a poszthoz. Dehát akkor még kicsi voltál. :)

2009.11.08. 12:34:36

@Igazság Atyja:
Néztem égből pottyant meséket, de... akkor biztos tetszett, de most...:)

Erásss 2009.11.08. 13:18:00

Kedvses postíró!
Oszd meg velem/velünk,mi volt az az intim információ,amit felhasználtál...!?

uhhh (törölt) 2009.11.08. 14:05:20

Istenem.Ez a sok Peti,Levente,Dani,Béla,akárki.
Miért bonyolítják túl a csajok a dolgokat?

uhhh (törölt) 2009.11.08. 14:10:24

@Panni CsP:
pedig angol beteg nagyon szép film.
bármikor megnézem századszorra is.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.08. 16:09:39

1. Az angol beteget nem túl nagy kihívás megnézni

2. El a kezekkel Levente Pétertől!

aláírás: Gryllus Vilmos

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.08. 21:22:05

Kiderült már, hogy vagány, zsuo, csillag, eráss, nikica a szerző?

Nikica21 2009.11.08. 21:23:09

A közepe felé nekem is homályos a sztori....de jó hogy nem rögötn az ágyban kötöttél ki a nevenincs pasival!:)

Erásss 2009.11.08. 21:57:29

@savanyú a narancs ( Villanyfényes):
Megnyugtatlak,nem én vagyok.Nekem érdekesebb sztorijaim vannak...:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.08. 22:11:18

"Alkoholos befolyásoltságom ellenére nagyon komolyan és határozottan tiltakoztam az azonnali szex ellen, én naív azt hittem, hogy továbbra is jókat akar velem dumálni és talán csak addig merészkedik, hogy megfogja a mellem."

Biztosan én vagyok ultrakonzervatív, de első randin nem fogdosom a nő mellét. Ha pedig mégis, akkor azt kifejezetten szexuális célzattal, nem pedig, "csókolóztunk a kapuban, megfogtam a mellét, aztán hazamentem".

csillag× 2009.11.08. 22:13:12

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): mégis melyik mondatból próbálsz arra következtetni, h közülünk való a szerző? :)

Erásss 2009.11.08. 22:33:13

@savanyú a narancs ( Villanyfényes):
"Biztosan én vagyok ultrakonzervatív, de első randin nem fogdosom a nő mellét."--Te egy úri ember vagy!:D

Erásss 2009.11.08. 22:34:07

@csillag×:
Erre a válasz engem is érdekel.Szerintem Zsu-t és Vagányt is.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.08. 23:13:46

@Erásss: Nem vagyok az( dedede!) , de minek keltenék felesleges vágyakozást vagy reményt a másikban, vagy magamban, mikor nem is biztos, hogy lesz második randi.

@csillag×: Az első mondatából. Ezzel kel és fekszik.

csillag× 2009.11.08. 23:39:14

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): rossz helyen tapogatózól.. ill. rám nem jellemző.. Be van kapcsolva a gép, de az még nem jelenti azt, h egész nap itt ülök és várom a kommenteket...

Mansyn 2009.11.09. 00:04:06

Na így vasárnap este a feléig jutottam de a kommenteket végigolvasván nem volt rossz döntés. :D 1 kicsit unalmas volt olvasni hát ha végigolvastam volna be is aludtam volna. :D

vulgár amál. (törölt) · http://vulgarmateria.blog.hu 2009.11.09. 09:58:50

óóó fake-levi nekem is megvolt, épp egy éve.

very besztof a lábaim közül csak így kisóhajtva: egy névrokonom - nem tudom ismered-e - írta egyszer, hogy a tavaszi pina jó szagú!

Kham 2009.11.09. 11:12:28

"Imádom ezt a blogot! Teljesen beépült már az életembe, ezzel kelek-fekszem, de azért nem vagyok fanatikus." Mikortól kell fanatizmusnak hívni? Ha jön a bloggazda Panni és rátetovál a seggedre egy Cs&P logót?:D

Nikica21 2009.11.09. 19:54:06

@Kham: hehe ez tetszet :) Az már tuti az!:D
süti beállítások módosítása