”Képes vagyok arra, hogy a választást én hozzam meg és a helyes irányba haladjak. Ha ezt gyakorlom az életemben, akkor tisztelni fogom önmagamat. Mert önmagunk tisztelete nélkül nincs boldog kapcsolat sem” – ezúttal egy filozófiai módszertant kaptunk, melyben a lány szakít fiújával, akivel egy év múlva újra össze akar jönni. Miért? Mert a srác azóta nem volt mással. A csaj magát okolja. Lelki fröccs 1 felvonásban.
Lány vagyok 23 éves. Történetem inkább egy kérdés elvi boncolgatásából fog állni, de remélem, mindenki merít belőle, legalább annyit, amennyi életének jelenlegi pillanatához szükséges. Volt egy srác az életemben, akivel másfél évig jártam, majd szétmentünk. Aztán 1 év múlva újra találkoztunk. Kérdi, hogy mi van velem. Mondtam, hogy azóta volt két barátom, de hamar felismertem, hogy nem őket keresem. Elkezdtünk nosztalgiázni és bevallottam neki, hogy eddig őt tekintem életem egyik legjobb választásának. Aztán én is megkérdeztem tőle, hogy hogyan alakult a mögötte álló 1 év. Elmesélte, hogy azóta, mióta elváltak útjaink, nem volt senkivel (!) neki nem volt barátnője. Elvesztegetett egy évet az életéből.
Sokat gyötrődött miattam. Nem értem, miért, hiszen kulturáltan megbeszéltük, hogy vége. Ekkor elgondolkodtam, hogy vajon én is hibás vagyok-e ebben. Lenne értelme az újrakezdésnek? Miért választják annyian a boldogtalanságot? Megtehette volna, hogy más lányokkal ismerkedik, hiszen már semmi nem volt köztünk. Elég jól néz ki, testi téren nincs semmi, ami miatt aggódnia kéne, vagy szégyenkeznie. Amit csinált, nem romantika, hanem ragaszkodás a múlthoz. Sejtem, hogy önértékelési gondjai vannak, ami nem tudom, miből fakad nála. Legutoljára egy közös barátunk szülinapján találkoztunk. Elmondta, hogy már nem ott dolgozik ahol a kapcsolatunk alatt, hanem átment egy másik céghez. Folyamatosan azon pörgettem az agyam, hogy miért hagyta üresen azt az egy évet. Meg tudtam volna fojtani. Amikor kritikussá válok másokkal, ez azt jelenti, hogy rossz irányba megyek. Ha képes vagyok a jót látni másokban vagy a szituációban, és a negativitás fölé emelkedek, jól érzem önmagamat. Ha állandóan azon gondolkozom, hogy az a másik a hibás, falakat építek, amik meggátolnak abban, hogy elérjem a saját jóságomat. Az élet törvénye az, hogy ahogy másokkal bánok, mások is úgy bánnak velem. Megbocsátani önmagunknak azt jelenti, hogy engedjük, hogy a múlt az múlt legyen. De ez azt is jelenti, hogy nem követjük el ugyanazt a hibát újra és újra; nem találunk kényelmes módszereket arra, hogy kifogásokat keressünk. Az a személy, aki a szívét másokkal szemben megkeményítette, mások megbocsátását és könyörületét sem tudja érezni. Ha azt akarjuk, hogy megbocsássanak nekünk, akkor először is nekünk kell megbocsátanunk önmagunknak és másoknak. A bátorság jele, hogy először cselekszünk, és az, aki először megbocsát, nemcsak a saját igazát bizonyítja, de különösen a szeretetét. Ahhoz, hogy fejlesszem az erőt önmagamban, vissza kell térnem az önbecsülés állapotába, a saját méltóságomhoz. Mindig a választás idején, egy útkereszteződésnél mutatkozik meg a valódi érzelem, valódi önmagam. Egy szituációban két különböző magatartás is felmerülhet. Az egyik, amikor reagálok, amikor haragossá válok, durva dolgokat mondok, ami a másiknak szomorúságot, fájdalmat okoz vagy nagyon nyugodt és békés maradok, és egyszerűen mindent elengedek. Ebben a pillanatban mutatkozik meg önmagam szabad akaratának nagysága. De amikor hiányzik a szellemi erő, akkor nem ismerem fel, hogy abban a pillanatban milyen választási lehetőséggel rendelkezem. Egyszerűen utat engedek az érzelmeknek, a reakcióknak és olyan dolgokat mondok és teszek, amik nem kellemesek. A későbbiekben ennek a hatását is én fogom érezni és sajnálom, amit tettem. A szellemi erő azt jelenti, hogy önmagam mesterévé válok. Képes vagyok arra, hogy a választást én hozzam meg és a helyes irányba haladok. Ha ezt gyakorlom az életemben, akkor tisztelni fogom önmagamat. Mert önmagunk tisztelete nélkül nincs boldog kapcsolat sem.