Hello CsP! 24 éves lány vagyok és egy ideje egy közösségi portálon levelezek egy sráccal, aki 27-nek mondja magát. Már ha azt egyáltalán levelezésnek lehet nevezni, amit eddig csinált, illetve küldött nekem. Ő írt rám először, egy rövid, de szimpatikus megszólítást (erősen körlevélnek tűnt, talán másnak is ezt küldte, nem vette a fáradtságot, hogy újat írjon, ha már egyszer megszülte). De ez csak gyanú. Már ott gyanakodnom kellett volna, hogy a profilfotóján hátulról van lefényképezve, nem sok látszik belőle. Az első három levele rövid mondatokból állt, nem kevés hibával, tele általánosítással, felszínes érdeklődéssel. Csak a legelső levele volt tartalmas. Én ugyanígy válaszoltam neki, és közöltem az utóbbi levélben, hogy a többi lánnyal is ilyen foghegyről beszélget? Miért nem szűkíti a kört, a végén maga sem fogja tudni, kinek mit írt. Erre jött a negyedik levél, hirtelen ez a baromság. Nem tudtam eldönteni, hogy szellemes őszinteségi roham vagy szívatás és csak szórakozik velem. Mit akar ezzel? Ti mit válaszolnátok erre a levélre?

„Kedves Zita! Angyalom! (Hölgyem?) Talán utoljára írok magának levelet. Talán utoljára szánom el magam arra, hogy megszégyenítsem magam maga előtt. Mérhetetlenül szégyellem magam, hogy fel kell tárni a lelkemet, és védtelen maradok, kényszerítve érzem magam, hogy feltárjam tartózkodásom okát, noha én kezdeményeztem az egész levelezést. Mert van magában valami. Én egy névnek, és egy fényképnek írtam a levelet, mely kép félig bennem alakult ki és lehet, hogy maga élőben nem is olyan, mint mutatja magát. Én most már csak abban reménykedhetem, hogy mégse fogom elárulni magamat teljesen. Talán soha nem találkozunk. Mert már találkoztunk? Bár nem beszéltünk soha egy szót sem? Éget a szégyen, és furdal a lelkiismeret, nem tudom, hogyan folytassuk, amikor én is, maga is csak egy árny. Meggondolatlanul lángra lobbanok, de ez viszonzatlan marad… akkor én kerülök a földre, vagy annál is mélyebbre. Gyerekes vagyok, ostoba és meggondolatlan – vállalod-é? Nem akarom, hogy olyan legyél mint én, de azt sem, hogy az ellenkezőm, mert az csak mindennapi harcot szülne. Meghúzódjak valahol szürkén és csöndesen, és csak a távolból, ismeretlenül és félénken figyeljem? Van értelme elkezdeni? Én ugyan nem várok az emberektől semmit, a nőktől pedig különösen nem. Nem sokat. Gyűlölök minden titkot, hazugságot, maszkot, mindent gyűlölök, ami nem egyenes. Gyűlölöm a játékot. És azokat, akik elzárják önmagukat az élvezettől. Kétségbe vagyok esve, hogy semmi értelme annak, hogy egyetlen percig is tovább folytassuk a levelezést. Nem barátnőt, hanem társat, kapcsolat helyett heves szerelmet, önzetlen odaadást keresek. Maga mit? Tisztelettel: Kormi”