Az összes barátom berágott rám

2011. március 01. 07:42 - Panni CsP

„A srác nem adta fel, mire hirtelen leüvöltöttem a fejét: „fogd már be, te korcs!!!” Erre minden tekintet felém fordul” – egy szerencsétlen beszólás miatt a csaj elvesztette a barátait és a pasiját is. Utólag nem bánja, hiszen a társaság jelentősen leárnyékolta személyiségét, ami most teljes fényében tündökölhet. Vajon érdemes egy olyan baráti társaságért harcolni, ami egy kis botlás miatt kivet magából? Most megtudhatod, hogy fél szemmel és kisebb hanggal is lehet teljes életet élni.

 

Most elmesélném Nektek, hogyan lehet egyetlen rövid, véletlenszerű beszólással, mindent, de MINDENT elveszíteni. Tavaly történt, az év vége felé. Van (vagy inkább: volt) egy baráti társaság, aminek én is tagja voltam. Itt ismertem meg a barátomat október környékén. Ezzel a bandával együtt mozogtunk, mindent kitárgyaltunk, buliztunk, nagyjából azonos véleményen voltunk sok dologról. Az egyik legjobb barátnőm egyszer csak bemutatott nekünk egy srácot. Már egy ideje együtt jártak. Minden rendben vele, csak volt egy apró szépséghibája: nem tehet róla, de egy gyerekkori baleset miatt az egyik szeme furán áll és természetellenes színben játszik. Egyáltalán nem zavart, elfogadtuk. A srác hátránya, hogy a szeme ellenére gyakran hangos és idegesítő volt. Én örülök annak, hogy elfogadta magát és nem lett egy visszahúzódó valaki, de nem ezen az áron.

Egyik délután az egyikünk lakásán gyűltünk össze. Az említett srác hangosan beszélt valamiről, mire én nem bírtam idegileg és kimentem a szobából. Jött utánam, immár nekem makogott valamit. Éppen akkor kórházban volt az apukám is, tehát kicsit ingerlékeny voltam. Ahogy mondani szokták, összejött minden és rossz passzban voltam. A srác csak nem hagyta abba, egyik helyiségből a másikba mentem, de nem tűnt fel neki, hogy előle menekülök. Leültem végül a szőnyegre, a nyitott konyhaajtóval a hátam mögött. Mindenki mindent nagytotálban… A konyhában volt a társaság zöme (a barátom is), így mindent jól hallhatott, láthatott. A srác nem adta fel, mire hirtelen leüvöltöttem a fejét: „fogd már be, te korcs!!!” Erre minden tekintet felém fordul. Hatalmas csend állt be. A srác elkullog. 5 percig semmi nem történik, majd a barátnőm (félszemű a barátja) 5 perc múlva nekem esik, hogy milyen egy szemét vagyok. Kerestem a srácot, hogy bocsánatot kérjek tőle, de nem találtam sehol. Na, reméltem a többiek 40%-ig legalább mellém állnak, hiszen nem csak engem zavart, ezt tudom. De senki. Éreztem, hogy távoznom kell, mielőtt kidobnak. Odamegyek a barátomhoz és mondom neki, hogy mennünk kell. Amikor rám néz, látom a szemében azt, amit hamarosan ki is mond: „én még maradnék, nem haragszol?” Na, így szakadt meg ezzel a társasággal a kapcsolat. Nem akartam megbántani a srácot, tényleg az történt, ami a legbénább kifogás: kicsúszott a számon. De tényleg kicsúszott. Béna, tudom. Másnap reggel felhívtam a barátomat. Amit mondott, azt hittem, csak hülye összeesküvés elméletes regényekben van: azt mondta, látta a tegnapi előadásom, aludt rá egyet, és most nem lát jövőt a kapcsolatunkban. Ennyi. Legalább nem SMS-ben szakítottunk. Mondjuk, ha ilyen plüssmaci a lelke és törékeny a tűrőképessége, akkor nem is bánom. Jobb, mintha később, egy komolyabb krízis miatt pattan le mellőlem.

Akkor még nem tudtam, hogy mindenki engem nyilvánított közellenséggé. Írtam a Facebookon, hogy sajnálom, meg minden és senki nem válaszolt rá. Ezt megbeszélték. Én meg vettem az adást. Most ott tartok, hogy se emberek közé nem akarok menni, se pasit látni. Remélem, ha jön a tavasz, akkor mindez robbanásszerűen megváltozik bennem és újra minden a régi lesz. Csak meg kell válogatni a barátokat. Valahogy nem sajnálom azt a társaságot, kívülről nézve inkább egy rózsaszín, sznob posvány volt, amit addig nem láttam, míg benne voltam.

Tényleg akkora bűnt követtem el azzal a véletlen beszólással, hogy azonnal kivetettek maguk közül és a pasim is leszámolt velem?? Ha ők így látják a dolgokat, akkor jól döntöttem, hogy nem könyörögtem vissza magam közéjük.

 

 
203 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr712700351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ahha 2011.03.01. 08:16:11

Drága posztoló! Örülök, hogy nem mész emberek közé. Amúgy a volt barátodnak nem biztos, hogy plüssmaci-lelke van, csak egyszerűen nem pszichopata. Próbáld meg feldolgozni, hogy te viszont az vagy, és ne úgy oldd fel a kognitív disszonanciát, hogy amúgy is posvány volt a társaság. Legjobb barátnővel, pasival, ugye.

Devil2 2011.03.01. 08:19:14

Ez tényleg nagyon szar húzás volt anyukám.
"sznob posvány" ezt meg utólag kezded el magadnak bemagyarázni.. háát, gáz.

fumerin 2011.03.01. 08:25:01

Én sem szeretem az idegesítő embereket, tehát megértem a dühöd.
Egy kicsit finomabban kellett volna tálalnod, hogy nem vagy vevő a témára, de azt is tudom milyen az, amikor a lila köd elhatalmasodik.

Sajnálom, hogy egy egész társaságot kellett elveszítened, legközelebb majd jobban figyelj az érzelmi kitöréseidre. Azt is lehet szabályozni megfelelő önuralommal.
És aki elítél azért, mert csúnyán odabasztál egy embernek, az tegye!
Az vesse rád az első követ, aki még nem bántott meg senkit!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.01. 08:42:14

Én megértelek,bár én bocsánatot sem kértem volna. Mi a kurvaanyjáért jön utánam és pofázik? Én lehet azt mondtam volna, hogy még egy szó, és úgy verlek pofán, hogy a takony menetet vág a nyakadra, aztán mehetsz amerre LÁTSZ. Rohadt kis köcsög, erre játszik rá, hogy ő a nyomorék, őt babusgatni kell. Hát nem. Az,hogy elveszítette az egész bagázst, az pure win. Nem kell legközelebb ilyen faszkalapok véleményét hallgatni. A barátod is egy rakás fekália, mert a nője ellenében áll ki, pedig kurvára a nő mellett kellett volna kiállni, még ha nincs is igaza (most spec az volt), akkoris!

Pilled · http://polenaplo.blogspot.com/ 2011.03.01. 08:47:58

Egy kis önkontroll és minden rendben lesz.
Igaz, hogy mikor az embernek egyébként is megvan a maga problémája, akkor egy nagyon idegesítő helyzet előhozhatja a meggondolatlan dühöt.
A legjobb barátnő pasijának lekorcsozása pedig tényleg nem igazán megbocsátható...

Tanulj a hibádból, s barátkozz újra, de figyelj oda, hogy másoknak is vannak problémáik, s neked is lehetnek idegesítő szokásaid.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.01. 09:00:15

@Pilled:

Még ő kérjen bocsánatot? Mondjuk inkább a korcsnak kellett volna észbekapnia, hogy ne üldözzön senkit, ha látja, hogy nem kíváncsiak rá. Én szánt szándékkal sérteném meg, hogy többet ilyen ne is szóljon hozzám. Kényelmesebb, és a célszerűbb ezeket így kezelni, mert a szép szóból nem értenek és nem veszik észre magukat.

fumerin 2011.03.01. 09:03:33

@Nard: Azért a társaság is érdekes, ahol ilyen pöcs a szószóló!
Én megértem, hogy a félszemű a király, de úgy tudom, hogy csak a vakok között!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.01. 09:06:29

@fumerin:

Lehet ez valami rehab csoport volt, tele szociálisan is érzékeny tarisznyás bölcsésszel. Az ilyen társaságot sem viselném el. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.03.01. 09:07:29

Szerintem itt az a legnagyobb baj, hogy nem fogadták el a bocsánat kérést. Kicsúszott a száján...nem szép, az tény! De mi a fenéért nem lehet elfogadni a bocsánat kérést???? Talán a többiek soha nem hibáztak? Hogy a pasi sem állt mellé... hát az ilyen pasit én nem bánnám, ha soha többé nem látnám! Milyen társ az ilyen? Aki ellened fordul az első (bár lehet,hogy nem az első volt, de akkor is!) ballépésnél.
Az meg szerintem természetes reakció, hogy egyből minden rosszat meglátunk azokban, akik megbánottak. Elmúlik!

dr. gernika 2011.03.01. 09:07:52

Nos, az ember hibázik, és van hogy megbántja a barátait. Gondolom azért ütött ekkorát a beszólásod, mert mind úgy gondolta, ha már van egy kis difije, akkor mindent megengedhet magának. Nekem egy vak osztálytársam volt gimiben és az évek során olyan sunnyogó kis gecivé vált, hogy mindenkinek a bele kifordult tőle. Az még poén volt, hogy mikor a tanár ülve feleltette, az ő keze a padban volt és úgy puskázott. De amikor a szeretve tisztelt ofőnk megbízott benne annyira, hogy egy külön helyiségben pótolhatott be egy témazáró egyedül, és utána ő röhögve mesélte, hogy mindent kipuskázott, akkor úgy éreztük, ez már mindenen túlment. És ha bármilyen hibájáról kívülállóknak kezdtünk panaszkodni, mindenkinek láttuk a szemén azt az álszent sajnálatot, hogy jajhát szegény, milyen nehéz neki. Valóban nehéz volt neki, de az, hogy így állt hozzá mindenki, nagyon nem tett jót a személyiségének, az elsőben még normális sráccal a végén már senki nem barátkozott az osztályból, olyan gerinctelenné vált.

Lényegalényeg, te úgy kezelted, mint bárki mást, és ebből ő tanulhatott volna, de valószínűleg az exbarátaid elrontották és mindenki téged savazott neki. A normális konfliktuskezelés módja az lett volna, hogy elnézést kérsz, és elmondod, mivel húzott fel annyira. Egy-két barát pedig finoman, kívülállóként megjegyezhette volna, hogy valóban így volt, nem vette észre magát a srác. Te elmondhattad volna, hogy persze akkor sem kell így reagálni, de ez és ez van mostanában veled, amiért feszültebb vagy, beszélhettetek volna arról mindannyian- ha ők igazi barátok. De nem.
Legközelebb keress kevésbé képmutató társaságot.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.03.01. 09:12:08

@Nard: Jaj, nekem is az ilyen tarisznyás bölcsész képe ugrott be! Esetleg kis hippi beütéssel, százszorszéppel a hajban, ősöreg bőrkabátban, színes bakancsban. :)

Kytia 2011.03.01. 09:20:41

Már nem azért, de a barátod miért nem segített leállítani a tagot, amikor nem tudtad, hova menekülj előle? Vagy a kedves barátnője??? Nem tudta volna megmondani a zurának, hogy ne szekírozza már a közös barátokat? Valóban jó kis társaság...
A beszólásod durva, de láthatóan az egyetlen megoldás volt, hogy lekoptasd a piócát. Gondolom, előtte tizenöt kedvesebb verziót kipróbáltál.

Amúgy az egész történetről életem legnagyobb beégése jut eszembe. Muszáj elmesélnem.:) Még 19 évesen randiztam egy pasival, aki az egyik alkalommal úgy jött el, hogy volt valami fura, sárgás elszíneződés a fogán. Nem volt túl feltűnő, így csak valahogy átsiklott az agyamon, utána elfelejtettem, dumáltunk, stb. Nem így az étteremben, ahol váratlanul megfogta a kezem (ez volt az első alkalom). Olllyan, de olllyan zavarba jöttem, hogy az egyetlen dolog, amit ki tudtam hadarni a számon: "Őőőőő, miazottafogadóóóón?" :DD
Közelebbi ismerőseim azóta szakadnak, ha ez a történet előkerül. Szóval, az ember néha elszólja magát, na!:DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.01. 09:32:47

@Kytia:

A sztoridról ez jutott eszembe:

www.youtube.com/watch?v=rc5G04nJecI

:DDDDD

Ja bocs a :DDDD-ért nem akarlak felszedni!

Kytia 2011.03.01. 09:42:07

@Nard: Ááááááááááááá, föjj!

Miért, aki ilyet :DDDD ír, az már felszedő dumának számít? Nem megy nekem ez az etikett.:)) (Direkt nem :DD)

Roooz 2011.03.01. 09:44:02

@Bundabandi: a zokni-szandi-szőrtarisznyás féle? :)

Ez a fiú érthet a drámához, ha el is hagyta a helyszínt. Hozzáteszem -aki, szintén rendelkezik kis testi hibával- ez a leghatásosabb reakció, ha drámát akarok... Ha rutinos, akkor azt nézi, h KI, nem azt, hogy MIt mondott. :)
Fiúka békéljen meg magával, sok stressztől mentesül. Tanulja meg kezelni a szituációkat, és akkor nem használja ki a szegényvagyoksajnáljatok-kártyát... ezzel mindenki él, egy bizonyos korig. (vagy lehet, hogy a csak nekem zárolt le a tizenéves korszakkal?) :D:D
Ja, és kedves posztíró! Ez nem baráti társaság volt. A pasidat meg ááá, hagyjuk! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.01. 09:46:40

@Kytia:

A nagy PUA mesterek szerint igen. Ezt kell sokat írni a csajnak akit fel akar szedni a PUA a chaten vagy fórumon vagy akármi! :)

nosce 2011.03.01. 09:59:13

@Bundabandi:
"Szerintem itt az a legnagyobb baj, hogy nem fogadták el a bocsánat kérést. Kicsúszott a száján...nem szép, az tény! De mi a fenéért nem lehet elfogadni a bocsánat kérést????"

Azért mert nem az a baj h kicsúszott a száján, hanem h a srácról azt is gondolta h korcs, és ez egy adott társaságban gáz. A szádon csak az csúszhat ki, amit gondolsz.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.01. 10:05:21

@nosce:

De valóban korcs volt. Hangosan beszél, ráerőlteti magát másokra, és nem veszi észre magát, és a szemébe sem ajánlott nézni. Mi ez, ha nem korcs? :)

nosce 2011.03.01. 10:11:00

@Nard:
na igen, de a posztoló nem ezért mondta, különben nem irja le a posztban, olyan élethűen a szemét :). Ha azt mondja, h "mi a qrva anyádért tapadsz rám", azt lehet megbocsátanák, legalább is ha nem Béciék társaságában van :)

ahha 2011.03.01. 10:12:06

@Nard: Nem korcs. Egy balfasz, az lehet. De nem korcs. Nagyon nem ugyanaz a kettő.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.01. 10:14:18

@nosce:

Fontos volt leírni a történet szempontjából a korcs testi hibáját. A csóka erre játszik rá szerintem mindig, kijátsza a rokkantkártyát, hogy sajnálják, és mindent elnézzenek neki. Aki meg nem nézi el, erre hivatkozik, hogy biztos ezért szemét vele, pedig csak ő egy elviselhetetlen korcs, aki szerint neki többletjogokat ad a testi fogyatéka.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.01. 10:16:04

@ahha:

Aki ilyet megenged magának mint a félszemű balfasz, azt a fogyatéka nélkül is lekorcsozom. Long John Silver imitátor mivolta (lehet mondjuk nem volt falába), csak hab a tortán.

bagolybagoly 2011.03.01. 10:17:22

Kicsúszott a szádon?
Először is, ugyanezt a tartalmat sokkal kulturáltabban is meg lehetett volna fogalmazni.
Másodszor, azzal hogy üvöltöttél, te magad csináltál közügyet a korcsozásból.
A közügynek, tudod, ez a következménye, hogy a köz meghoz egy ítéletet. Szívtelen rózsaszín posvány lehetek én is, de én sem támogatnám, ha valaki üvöltve korcsoz le bárkit a baráti társaságomból.
Ettől függetlenül persze a zaklatás és üldözés is hiba.

nosce 2011.03.01. 10:21:06

@Nard:
Lehet h a csóka erre játszik rá, és lehet lelki defektusa van, de akkor szidja a posztoló azt, h idegesítő faasz vagy valami, de ne azt amiről nem tehet, mert nyiván a srác is szeretne rendes szemet, de nem választhatta...

zuperhős 2011.03.01. 10:23:29

Én megértelek téged, mert többször jártam így. És ha a "korcs" jelző helyett valami enyhébbet mondtál volna rá akkor is megbocsájthatatlan bűnnek tartanák...

nosce 2011.03.01. 10:33:19

@Nard:
"De akinek a szeme se áll jól....."

de ezt pl. sunyi tekintetre mondják, és nem arra h pl. az egyik szeme üvegből van :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.03.01. 10:41:08

@nosce: Persze, hogy csak az csúszhat ki, amit gondol. DE! Ha körbe-körbe karikába jött volna utánam a srác és be nem áll a szája és idegesítő, nem száll le, hanem tapad, nem érti meg... akkor nekem is olyan jön ki a számon, ami annak a konkrét személynek a legsértőbb! Jelen esetben nála ez a "korcs" volt. Már amikor kimondta megbánta, de néha csúnyákat mond az ember ha nagyon dühös és ennek a csajnak most sok minden összejött.

Szóval rájött, hogy ezt nem kellett volna. Bocsánatot kért. És aki barát, az azt mondja: "Ok megbánta, fátylat rá." De neki még a pasija sem fogadta el a bocsánat kérést!

Pj0tr 2011.03.01. 10:45:06

Pedig a srác korcs... Nem a szeme miatt, hanem a személyisége miatt.
Mi az fenéért mászott a posztolóra? Csak nem akart tőle valamit? Francér kell tapadni a másik emberre, főleg ha elég egyértelmű volt a szitu, hogy rohadtul nem kíváncsi rá.
Az is baj, ha próbálod minél tovább kibírni, mert akkor egyszer csak a cérna elszakad és ez vége. Ennyire azért nem hiszem, hogy ne bírnánk értelmezni a környezetből jövő jeleket.
Egy kisgyerektől még elviselem ezt a viselkedést. De ha jól gondolom a poszt témája nem kisgyerek már.

nosce 2011.03.01. 10:54:19

@Bundabandi:
"Persze, hogy csak az csúszhat ki, amit gondol. DE! Ha körbe-körbe karikába jött volna utánam a srác és be nem áll a szája és idegesítő, nem száll le, hanem tapad, nem érti meg... akkor nekem is olyan jön ki a számon, ami annak a konkrét személynek a legsértőbb! Jelen esetben nála ez a "korcs" volt."

Háááát a poszt tanúsága szerint ne tedd :), vagy jobb ha a jobbikosok között építed a baráti körödet :)

ahha 2011.03.01. 10:58:09

@Bundabandi: Mondd, te hol látod, hogy megbánta a dolgot? Mert nekem nem sikerült felfedeznem a szövegben. Ha egy véletlen elszólásról van szó, amit rögtön megbán az ember, akkor nem vár öt percig és egy fúriaszerű barátnő lebaszásáig, hanem rögtön bocsánatot kér. De nem ez történt, a posztoló valószínűleg elégedetten hátradőlt, észre sem véve, hogy mennyire megbántotta a srácot. Aki ettől még lehet kibírhatatlan, és ezt meg lehet neki mondani, durván is, de nem így. Mondjuk a posztoló sértettségét elnézve én mindent szoroznék úgy 0,3-mal...

Infected Alice 2011.03.01. 11:10:33

A lány menekül, de a srác folyton követi meg "makog", így a lány kénytelen ráüvölteni... Wtf? Ha nem tartotta volna valóban korcsnak a fiút (mindegy, hogy mi miatt), akkor talán megmondhatta volna neki, hogy bocs, rossz passzban vagyok, nincs most kedvem beszélgetni (ahogy ide is le tudta írni ilyen szépen, finoman). Dehát egy korccsal nem lehet normálisan kommunikálni, ugyebár...

fumerin 2011.03.01. 11:15:37

@ahha: Tudod az ember nem mindig képes tolerálni az erőszakos, tobzódó embereket.
Én sokkal csúnyábban bántottam volna meg, ha nem akad le rólam, igaz nem a szemét hoztam volna szóba, hanem sokkal fájóbb pontot!
És hidd el, lelkiismeret furdalásom sem lett volna és ha ilyen pasi van mellettem, és ilyen barátnő, aki ismerve engem rám erőltet egy számomra undorító természetű alakot, azokat sem sajnálnám kibaszni az életemből!

Kham 2011.03.01. 11:17:03

Jó kis pszicholány lehet a posztíró, bár kifogása van számos, de azt hiszem a fentebb ábrázolt jelenet, leginkább úgy zajlott le, hogy néha rámosolygott a dumáló srácra, nemtetszésképpen húzta az orrát meg a szája szélét, grófnőként vándorolt a lakásban, majd minden átmenet nélkül lila fejjel üvölteni kezdett és a nyálcsepekkel a lehető legdurvább sértést is sikerült kiköpnie...lehet egy ilyen váratlan sikoltós idegrohamtól én is átgondoltam volna, korcsozástól függetlenül, hogy akarom-e még látni valaha.

dr. gernika 2011.03.01. 11:19:01

@Nard: Ajjaj, egy ilyenbe egyszer majdnem belekerültem, még épp idejében mentettél ki. :D

ahha 2011.03.01. 11:27:53

@fumerin: Na jó, de nem azzal kezdenéd, ugye? Amúgy mi lenne az a fájóbb pont?

A posztolónak viszont nem hogy lelkiismeretfurdalása ne lenne, amiért kibaszta az életéből a társaságot, hanem éppen amiatt van megsértve, mert ők tették ezt vele.

fumerin 2011.03.01. 11:36:53

@ahha: Mivel én egyenes lettem az éveim során először felhívtam volna a figyelmét a tobzódónak, hogy köszönöm kitüntető figyelmedet, de ma nem tudok azonosulni sem veled sem a mondókáddal!
Ez nem működik, akkor jön a "kedvesebbik" énem. Gyenge pontja mindenkinek van....
És a saját társaságom nem a részt szereti bennem, hanem az egészet! Tehát elfogadják azt is, ami kevésbé szerethető, és örülnek annak, amit jobbik pillanatomban adhatok magamból.

Rebelde 2011.03.01. 11:37:45

két fajta ember van: az őszinte és akinek vannak barátai, ennyi:)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.03.01. 11:55:58

@ahha: Mondjuk itt: "Kerestem a srácot, hogy bocsánatot kérjek tőle, de nem találtam sehol. " "Nem akartam megbántani a srácot, tényleg az történt, ami a legbénább kifogás: kicsúszott a számon." "Írtam a Facebookon, hogy sajnálom, meg minden és senki nem válaszolt rá. "

ahha 2011.03.01. 12:08:34

@Bundabandi: Nem kiragadott részletekre gondoltam (mondjuk konkrétan megbánás ezekben sincs), hanem a szövegre úgy egészében. Szerinted a kicsengése, a végső tanulság, a szóhasználat (félszemű, elsomfordál stb.) arra utal, hogy a posztoló megbánt bármit is? Szerintem egyáltalán nem.

2011.03.01. 12:14:51

Én értem, hgoy felidegesített a stílusa és az ahogy üldözött. De egy dolog az hogy idegesítő és megint más, hogy fogyatéka van. Ezzel magadat minősítetted, mert nem azt mondtad neki, hogy idegesítő és azonnal száljon le rólad, hanem egy olyan dologgal jellemezted aminek köze se volt az eseményekhez. Nem az idegesített, hogy a fél szemével van valami hanem a stílusa. A társaság lehet nem a legjobban járt el, de mégis valamilyen formában büntették azt, hogy te így viselkedsz egy olyan emberrel aki fogyatékkal rendelkezik.
Amúgy a poszt meg nekem kicsit elnagyolt és ahogy @Kham: is írta az események talán nem úgy zajlottak ahogy leírtad. Felnagyolhattad a helyzetet, hogy ő zaklatott.

fumerin 2011.03.01. 12:18:01

@ahha: Nem kell megbánnia!
Azért írta le, mert bántja, hogy a barátnak hitt társasága még sem barátként fogadta magába!
Kilökték, mert nem azt a szerepet játszotta, amit elvártak tőle!
És én a posztoló mellé állok, mert megérdemli, hogy igazi barátai is legyenek, akiknek nem kell "csipkerózsika fílinget" magára erőltetni ahhoz, hogy szeressék és elfogadják!

ilkamilla 2011.03.01. 12:40:03

Kedves Posztoló!
Sajnállak, hogy ez történt veled, és még jobban sajnállak azért, hogy valószínűleg meg fog ismétlődni, ha nem figyelsz jobban oda a szádra.
"A stílus maga az ember"-tartja a közhely, és az a helyzet, hogy a te stílusod nemes egyszerűséggel bunkó volt. Nem kicsit, hanem nagyon. És lehet, hogy feszült voltál stb. stb. de nem hiszem, hogy "véletlen" csúszott ki ez a szádon, ez a vélemény már benned volt így és ilyen formában és csak idő kérdése volt mikor bukik ki.
A baráti társaságod reakciója pedig az volt, amikor valakitől - egy erős megnyilvánulása hatására - egy pillanat alatt meg lehet undorodni.
Felesleges értük kapálózni, viszont fiatal vagy, így az esetből még talán tudsz tanulni.

nosce 2011.03.01. 12:44:23

@fumerin:
"Kilökték, mert nem azt a szerepet játszotta, amit elvártak tőle!"

Éppen ez az h nem elvárták tőle, h ne mondjon ilyet "korcs" (ez még egy kutyára is sértő ) hanem, azt gondolták h benne ilyen fel se merül, mert ilyenek az elveik, ahogy Nard mondaná tarisznyás bölcsészek vag ilyesmik :), és ez esetben valóban nincs miről beszélni, mert a barátság rossz feltételezésen alapult.

fumerin 2011.03.01. 12:52:12

@nosce: Nézd, az igazi barátok tudják, hogy hogyan reagálhat az ember váratlan szitukban. De csak az igazi barátok!
Korcs, fogyatékos, csöki...nem ez a lényeg szerintem.
Sokkal inkább az, hogy a posztoló soha nem merte felvállalni az igazi személyiségét, mert attól félt, ami be is következett.
Pedig jobb, ha előre tudják a szarabbik énem és annak következményeit a barátaim, mint később meglepődjenek rajta és elutasítsanak érte.
:D

Joe69 2011.03.01. 12:58:26

Ismerem ezeket az álszent sznob belvárosi libsi(="liberális) bandákat. Minél antiszociálisabb valaki, annál menőbb. Ahol azt menő mesélni, hogy úgy ismerkedtünk meg, hogy részegen leokádtam a cipődet, hahahaha, és aki ezen nem röhög, az gyanús. Előítéletektől való mentességükkel tüntetnek, közben tele vannak előítéletekkel és gyanakvással azokkal szemben, akik bizonyos igényességet várnak el viselkedésben, kommunikációban.

Jó az, hogy itt helyet talál a 145 centis 130 kilós hormonzavaros csaj, aki mindezt még rettenetes punkfrizurával, trágársággal tetézi, az ilyen -olyan nyomi pszichiátriai határeset, mindenféle szétalkoholizált-szétdrogozottagyú istentudjakicsoda, és persze nyilvánvalóan fogyatékos ember. Mégegyszer:jó.

Viszont az ilyen társaságok célja pont ez, és nem az, hogy ott párkapcsolatokat működtessünk, netán létrehozzunk. Ahol az értékrend az, hogy nincs értékrend, mindent megtehetsz, és mindent eltűrsz, az nem való erre. Én is járok ilyen társaságokba, de sohasem csajjal és sohasem csajozni. Nem akarom kockáztatni, hogy egy cinikus összenézéssel akár megsértsek és gyalázkodásokat zúdítsak magamra valamelyik kontrollnélküliségével tüntető "egyéniség" részéről.

A "barát" meg egy szar alak. Mibe került volna azt mondani, hogy a barinője nem úgy gondolta, meg éppen rossz passzban van, ennyi. Ha a társaság ezen nem teszi túl magát, akkor őket minősíti. És elmenni vele. Hülye fasz, azt képzeli, hogy ez egy "közösség" volt, aminek az "értékeiért" ő most kiállt. Hát akkor megérdemli, hogy saját magának verje ki a továbbiakban.

A posztolónak meg annyit, hogy talál még karakán fiút magának, csak észre kell vennie őket !

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.03.01. 12:59:35

@ahha: Megbánta, majd bocsánatot kért és leszarták! Most erre mégis mit kellett volna tennie? Aki nem fogad el egy őszinte bocsánat kérést, az milyen barát?

Erről az a sztori jut eszebe, mikor egy nő után besétáltam a forgóajtóba, majd egy nagyot lépve rátapostam a cipője sarkára. Egyből bocsánatot kértem. A nő megfordult és elkezdett kiabálni, hogy "de ráléptél, ráléptél". Mondom neki, "ok, igen, bocsánat, nem figyeltem". Csak ordított tovább. A barátnője is mondta, hogy ne csinálja már, bocsánatot kértem. Ő csak üvöltött. Megkérdeztem tőle, hogy mégis mit vár, mit mondjak még??? "Nem kellett volna rálépned!" üvöltötte. Az, hogy így történt, hát megtörtént. Bocsánatot kértem, bántam a dolgot. Őt ez nem is érdekelte, csak azon akadt meg, hogy hát ráléptem!

Itt is azon ragadtak le, hogy mérgében beszólt a srácnak. Az, hogy utána ezért bocsánatot kért és megbánta, már senkit sem érdekelt. Annyi a különbség, hogy ők az állítólagos barátai voltak és a srác akivel járt! Nem ölt meg senkit, csak beszólt egy csúnyát, amit utána megbánt!

fumerin 2011.03.01. 13:00:54

@Joe69: Végre, majdnem mindennel egyetértek veled! :D

fumerin 2011.03.01. 13:03:05

@Joe69: Bocs, mindenben...elírtam:)

nosce 2011.03.01. 13:17:45

@fumerin:
"Pedig jobb, ha előre tudják a szarabbik énem és annak következményeit a barátaim, mint később meglepődjenek rajta és elutasítsanak érte."

ne de egyrészről sztem mindenki tudja, h te egy igazi unikális házi sárkány vagy :) (a saját bevallásod szerint), az meg már majdnem védett "madár" :), és te se a korcs kártyát vetted volna elsőre elő, másrészről pedig az első beszólásod után már mindenki a sarokba iszkol, nem hogy tapadni merne :)

fumerin 2011.03.01. 13:22:48

@nosce: :D
Teljesen védett vagyok, ez igaz.
A barátnőim közül sokan ezért is vittek/visznek magukkal ruhát venni maguknak. Én nem jópofiztam soha, hanem őszintén megmondtam, ha nem állt jól. És nem sértődtek meg, ha ledisznóztam őket benne, mert tudták, hogy őszinte vagyok.
És ez az egyik erényem:)

Papundekli 2011.03.01. 13:45:21

... és átható fingszag terjengett, miközben Kamé Leon kirohant a szobából, s én cserepes szájjal és könnyes szemmel bámultam magam elé. Máig nem hiszem el, hogy a vaksi így dislikeolt...

Frigyesur (törölt) 2011.03.01. 14:09:11

Ha mindent teljesen komolyan gondolnek, ami mergemben kiszalad a szamon... Fogyatekossagra megjegyzest tenni tenyleg gaz, de a szeme miatt mondtad a korcsot, vagy nalad ez a karomkodas? :D Mindegy, sztem bocsanatot akartal kerni a sractol (a tobbiektol miert kellett?? :S teljesen szuksegtelen volt), egyetlen szo miatt meg ennyire kiakadni... :x Nem tudom, hogy kepes lennek-e ennyire megharagudni egyetlen szo miatt, ha utana bocsanatot kernek. Azert kisse sok lenne a serelem dedelgetesbol, nem?

blah 2011.03.01. 14:10:00

oké, tini vagy még... pár hónapos cimbiket nem nevezünk barátnak, a furfangos szeműeket nem ordítjuk le korcs felkiáltással és a facebook termeli ki az igazán korcs kapcsolatokat. Fel a fejjel, barátkozz taplókkal és legközelebb harsány röhögés lesz a jutalma bájos megjegyzésednek.

tuli _ 2011.03.01. 14:39:47

az nem jutott eszetekbe, hogy a leányzóból elege lehetett a társaságnak, és ez csak egy utolsó csepp volt a pohárban?

2011.03.01. 14:40:34

@tuli _:
Az nem, de az, hogy ferdíti a történetet az igen. :D

Pilled · http://polenaplo.blogspot.com/ 2011.03.01. 14:57:09

@Nard: Én azt vallom, hogy igenis van miért bocsánatot kérnie, mert nem csak áldozat.
Egy ilyen helyzetet lehet úgy is kezelni, hogy a félszemű szépen behúzza fülét farkát, de közben ne tűnjél egy idegbeteg roncsnak. A dühkitörés, és a kicsúszott lekorcsozása egy fogyatékos embernek eléggé olyan dolog, ami miatt érdemes, de szerintem ezt a posztírónak magáért kell megtennie.
Egyébként meg ahogy leírta a társaságot, a pasiját, és a félszeműt, szerintem ott mindenki korcs volt, de azt is vegyük azért figyelembe, hogy ez az ő szubjektív meglátása, nem tudhatjuk, hogy milyen lánynak is ismerték meg őt a társaságban.

2011.03.01. 14:59:13

@Pilled:
Meg akkor lett ellenszenves a társaság mikor kirekesztette. Addig tetszett neki.

Joe69 2011.03.01. 15:04:32

@Zsu0805:
Ez így szokott lenni.Utólag mindenki okosabb.

Fviktor76 2011.03.01. 15:07:02

Kedves Posztoló!

Ha ez ebben a formában az igazság, akkor egyáltalán ne bánd, hogy kikerültél a társaságból, és a pasid is szakított veled.

Emberek vagyunk, sokszor szólunk rosszat, megpróbálunk odafigyelni. Ha felismerjük, hogy nem kellett volna, pozitív, ha bocsánatot is kérünk, pozitív. Csak az a gáz, ha a másik fél nem kér bocsánatot, amikor neki is kéne, mert akkor könnyen lehet, nem ér célba a te bocsánatkérésed se. Az pedig külön jó, hogy nem fogadtak vissza olyan felsőbbrendűségi érzéssel, hogy kapsz még egy esélyt...
Ezt én mondhatom, mert dadogok. Soha nem éreztem azt, hogy visszaélhetek vele. Engem ugyanúgy kihívtak versmondásból felelni, ugyanúgy meg kellett tanulnom. Mindig szóban feleltem, vizsgáztam, amikor úgy kellett, és ha nem tudtam, ugyanúgy megkaptam a magamét, ha meg tudtam, akkor is... :-)

Tanulság több van.
1., Ők nem voltak igazi barátaid.
2., Találhatsz más, sokkal jobb baráti kört.
3., Néha a megszólalás előtt nyelni kell hármat, aztán kicsit más hangon szólni...

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.03.01. 15:07:29

@fumerin: Hihi! Akkor ebben hasonlítunk! Én is ilyen vagyok. :)

DesertDog 2011.03.01. 15:15:43

Kedves posztoló! Tényleg úgy érzed, hogy _mindent_ elvesztettél? Vegyél magadnak gyorsan egy új életet, mert az eddigi elég semmilyen lehetett, ha ez a néhány ember volt számodra a "minden". Fogd fel úgy, hogy bunkóságod egy hatalmas új lehetőséget adott számodra.
Egyébként később meg azt írod: "Csak meg kell választani a barátokat" Na a tieid most pontosan ezt tették.

Sesquatch 2011.03.01. 15:30:12

@Frigyesur:

Nem a szó miatt akadtak ki, hanem hogy mit gondolt magában - véletlenül csak az csúszik ki az ember száján, amire amúgy is gondol.
Vannak olyan dolgok, amik normális társaságban egyszerűen megengedhetetlenek. Pl. nem szarok az asztal közepére. És ha készakarva ilyet teszek, akkor nem jövök azzal, hogy bocs, csak "kicsúszott", mit vannak kiakadva, többször nem csinálom, különben is a barátom dolga, hogy megvédjen.

@Nard hozzászólásaihoz nincs mit hozzáfűznöm, jóindulattal nézve egy egészséges troll, reálisan inkább csak egyszerűen bunkó.

tuli _ 2011.03.01. 15:33:08

@Zsu0805: mindkettő :)

@Ayreonaut: szerintem is.

Frigyesur (törölt) 2011.03.01. 15:41:22

@Sesquatch: Es mennyi realis, amit hirtelen felindulasbol mondok/gondolok? Ugy ertem mennyire gondolhatom/mondhatom komolyan? Szted amikor beragszok valakire, es magamban eleresztek egy 'dogoljmeg'-et, akkor tenyleg ezt akarom? Vagy amikor valaki 'bazzmeg'-el, akkor tenyleg azt akarja szo szerint? Vagy a k. anyad felkialtas, tenyleg az anyuka foglalkozasara valo utalas?

A belrendszer uritese pottyet mas azert. De ha veletlenul hasmenesed van, es a wc-re menet baleset tortenik, tekintettel az illemhely tavolsagara, akkor ugyanaz, mint keszakarva letolni a nadragot?

G_P 2011.03.01. 15:49:29

Plüssmaci-lelkű?

EGY ÖNZŐ, BUNKÓ EMBER VAGY, jobb, ha tényleg nem mész emberek közé. Undorító ez a mentalitás. Nem tudom, miért nem képesek felfogni az emberek, hogy nekik is lehet bajuk, és velük is történhet még BÁRMI. Én egyelőre egészséges vagyok, de nagyon jól tudom, hogy engem is érhet baleset, ezért nem bántom azokat, akiknek megváltozott a külsejük valami korábbi baleset miatt.

Az igazi korcs te vagy, és ne feledd, sosem lehet hülye az egész világ... inkább te vagy az!

G_P 2011.03.01. 15:53:44

Tipikus észjátszós hülyepitsa lehet egyébként a drága posztoló. No ne fenyegess, hogy majd megválogatod a barátaidat, mert a végén még egy nemzet rezzen össze ijedtében!!!! =D

Mondjuk biztos lesz olyan selejtes, büdös paraszt társaság, ahová kell egy ilyen is, de a normálisabbak ki fognak utálni szerencsére.

És jó lenne, ha nem felejtenéd el, hogy 2 rossz mozdulat, és még korcsabb lehetsz, mint akit leugattál. (elütnek kocsival, elesel, stb).

fumerin 2011.03.01. 16:25:02

@G_P: Most a hozzászólásaidban bebizonyítottad, hogy nincs okod másokra ítéletet, bírálatot mondani, mert nem érzem úgy, hogy jobb ember vagy.

blah 2011.03.01. 16:40:30

@fumerin: hát van abban némi ellentmondás ha valaki felett ítélkezünk és közben (ahogy az angol mondja) nevekkel illetjük.

fumerin 2011.03.01. 16:49:12

@blah: Az első hozzászólásomban emlegettem a köveket, bűnöket.
Azt azért a legnagyobb jóindulattal és a legfényesebb naivságommal sem tudom elképzelni, hogy a posztolót bírálók közül még soha, semmivel nem bántott meg egyikük sem senkit!
És ha valaki látatlanban fröcsög, akkor élőben esernyővel állnék vele szembe csak és kizárólag.

blah 2011.03.01. 16:58:46

@fumerin: á, rá se ránts, asszem G_P-nek hiányzik, hogy rárántson.... :)

Joe69 2011.03.01. 17:18:22

@G_P:
Posztoló többször is leírta, hogy megpróbált elnézést kérni, de nem volt módja rá. Jó, lehet, hogy kamu. Ahogy te is az vagy. Neked való az olyan brancs, ahol megtehetsz bármit, odaszarhatsz a szoba közepére, és az a bunkó, aki nem röhög rajta szolgálatkészen. Mert különben megsértené az (emberi?) jogaidat. Hiszen tudhatná, te fogyatékosságodból kifolyólag nem uralod a záróizmaidat, ha meg nem bvagy fogyatékos, akkor meg jogod volt hozzá, és kész.

fumerin 2011.03.01. 17:26:22

@blah: Még ha akarnám is más technikával kéne kezelnem az "elmebajom"! :D

is 2011.03.01. 17:27:51

16 eves, budai gimnazium, elitosztaly? csak egy tipp...

lolperec 2011.03.01. 17:30:48

jó ez a bolg, valaki beír, a kommentelők meg hosszasan szapulják.
idővel ugyanakkor uncsi, de nem az indexnek :D

Murderface 2011.03.01. 17:41:39

Cuncimókus!

Nincsenek "véletlen elszólások"! Amit csináltál, annak az a neve, hogy "ami a szívemen, az a számon"! Gondolom őszinteséggel hadilábon állhatsz, ha egy elszólás miatt ennyire mentegetőznöd kell :P

"...egy rózsaszín, sznob posvány volt..."

Mondod utólag, bezzeg amikor ott voltál, milyen jó volt dagonyázni benne :)

"...ha ilyen plüssmaci a lelke és törékeny a tűrőképessége..."

Nem feltétlenül plüssmaci a lelke, ha választanom kéne egy magát megjátszó hisztis picsa (ez lennél te a történetben), és a barátaim között, nem vacillálnék, azonnal megszakítanék minden kapcsolatot a nővel. De azt hiszem nem vagyok vele egyedül.

Különben meg miért írtad a levelet? Önigazolást keresel? Szétkürtölni a világfájdalmadat? Fáj, hogy a "korcsot" választották, és nem téged? Igazuk van!

Ezt elbaltáztad. Keress új barátokat, és próbálj meg velük őszintébb lenni, meg kevesebbet hisztizni.
Szánalmas vagy.

lenoardo999 2011.03.01. 17:44:24

Az a helyzet, hogy ez belülről jött. Ilyen vagy. Vagyis tényleg kerülendő.

SciNu 2011.03.01. 17:52:24

Ehh ismerős az ilyen hülye kullancs aki észre sem veszi hogy már az idegeire megy másoknak aztán meg megsértődik hogy lebasszák. A véleményem ugyanaz mint Nardnak.

igyugyaz 2011.03.01. 17:56:12

A posztoló ideggyenge, akit ennyire megvisel, hogy valaki idegesítő egy házibuliban az ne hívjon senkit plüssmacinak.

mréveiller 2011.03.01. 18:01:35

köcsög vagy posztoló: "makogott", "korcs".
el tudom képzelni milyen ember lehetsz

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2011.03.01. 18:11:20

Utólag könnyű okosnak lenni, mégis szerencsésebb lett volna azt mondani:
"fogd már be legalább 5 percre!!! Baromi idegesítő tudsz lenni!"

A társaságról: elsőre úgy tűnik, álszent bandáról van szó, mert amikor őket idegesítette, akkor egyikük se kérte a félszemű srácot, hogy hagyjon mást is szóhoz jutni és egyébként is. Ha ez egy igazi gerinces társaság, akkor többen, mindenki más alkalommal is félrevonja a fiút, hogy nézd, ez így nem megy, másokhoz is kell alkalmazkodni.

Posztoló, szerintem vesd össze, mit kaptál ettől a társaságtól, és TE mmit NYÚJTOTTÁL nekik. Ha kell, írd le! Ezen a baráti körön belül is vannak kisebb kapcsolati hálók, tehát akik inkább csak haverok, illetve akik barátok. Ha csak RÉSZBEN tartasz igényt a társaságra, keresd meg azokat, akikkel te jóban lennél újra.

Üzifalon sajnálkozni szükséges, de ha valakivel még barátkozni akarnál, már nem elégséges. Akivel kapcsolatot tartanál RÉSZLETESEN leírod azt, hogy
- sajnálod, mindösszesen nagyon idegesített és nem ezen a módon kellett volna értésére adnod
- kórházban volt a rokonod
- tudomásod van arról, hogy őket is zavarja, de senki nem szólt még rá.
Végezetül még egyszer sajnálod, másképp kellett volna szólnod.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2011.03.01. 18:12:59

@M.Trezeguet: @igyugyaz: @Murderface: sosem volt még veletek olyan, hogy egyik haverotok/barátnőtök nagyon idegesítő tudott lenni? Nektek tökéletes a baráti társaságotok?

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2011.03.01. 18:16:32

Végezetül a pasiról:

a helyében én másnap "elővettem" volna a barátnőmet, hogy akkor ezt mégis hogy.
Megmondom neki, hogy csalódtam benne, ezek után megkérdőjelezem az empátiás készségét, szociális érzékenységét, de valószínű ezért nem szakítok. Inkorrekt dolog úgy szakítani, hogy nem ismerem a barátnőm álláspontját! Az, hogy számomra a lány közöltek elfogadhatatlanok, más kérdés! De ha tudom, hogy panasz volt a haverra, átmenetileg elhidegülök ugyan a csajtól, de valószínű nem szakítunk.

És még valami: ha a srác nem volt nagyon beállva, félrevonhatta volna a barátnőjét, és mondhatta volna még ott és akkor, hogy joban teszi ha elmegy, ő még marad, és másnap beszéljenek.

fuakjs11 (törölt) 2011.03.01. 18:18:11

Hát én kurvajót röhögtem, és szerintem jó arc vagy (amennyiben true story) :D
Fel a fejjel.

satie · http://321.hu/sas 2011.03.01. 18:20:13

ismertem valakit, akinek pont ilyen meggondolatlan dolgok csúsztak ki a száján egy sráccal kapcsolatban, akinek az egyik szeme üveg volt.

szerintem meg kellett volna beszélni a sráccal a dolgot - nem 'egyik szobáról a másikra menekülni' - szeretettel fordulni általában másokhoz.

Krunpli · http://www.mobilize.hu 2011.03.01. 18:20:20

Azért ha helllyespasee lett volna, akkor bizonyára nem kapott volna szart a pofájába.
Kövezettek meg, de meggyőződésem, hogy a nők EZERSZER felületesebbek, mint a férfiak.

tizenot 2011.03.01. 18:20:42

Szerintem ez a sztori kábé tegnap történt, a szereplők olyan 15-16 évesek lehetnek és ezen a hétvégén már újra együtt fogják összehányni a szimplában a wc-t.

fuakjs11 (törölt) 2011.03.01. 18:23:38

@Krunpli: "a nők EZERSZER felületesebbek, mint a férfiak."
Ez már-már közhely. Gondolatkísérlet:
Hány kövér férfit láttál már sovány nővel?
Hány kövér nőt láttál már sovány férfival?
End of story.

A poszthoz még annyit, hogy akkor lett volna igazán alpha, ha nem kér bocsánatot, sőt megbánást sem mutat. A vicc az, hogy így több esélye lett volna megúszni a dolgot.

igyugyaz 2011.03.01. 18:24:25

@Névtelen betelefonáló: Olyan még nem fordult elő velem, hogy egy fogyatékkal élőt korcsnak neveztem volna, nem is igen tervezem a közeljövőben. Amúgy ha valaki idegesít egy társaságban annak számtalan módja van, hogy elkerüld a vele való beszélgetést, pl. elkezdesz beszélni valaki mással, szólsz neki, hogy most nem szeretnél beszélgetni stb. Az "üvöltve korcsnak nevezzük mindenki előtt" nem tartozik a helyes megfejtések közé, ha ennyire nyuszimuszi lelke van, hogy nem bírja elviselni vagy rendesen megoldani ezt az iszonyat kemény problémát akkor meg akár haza is lehet menni.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2011.03.01. 18:25:42

Akik a posztoló exbarátjátóél azt várják el, álljon mellé, azoktól kérdem: ha számotokra is szokatlan stílusbaan fortyan fel valaki, jó szemmel néznétek és megvédenétek?
Valószínű a mi körünkben megvitatnánk azt, miért történt az, ami. Elhangzana az is, hogy a félszemű srác idegesítő, hogy nem vette észre magát, és az is, hogy soha, semmilyen körülményewk között nem lehet korcsnak nevezni, csak azt szabad szóváteni, ha idegesít.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2011.03.01. 18:27:28

@igyugyaz: az illető már több embert idegesített, hol ezt, hol pedig azt. Rá kell szólni határozottan, hogy vegye észre magát! (Tényleg nem korcsnak nevezni, de ezt soha és sehol nem helyeseltem.)

velorex-vezető 2011.03.01. 18:29:11

Ahogy leírta a posztoló, valóban idegesítő figura lehetett ez a "szeme sem áll jól" gyerek. Abszolút a témába vág Karinthy Frigyes: A púpos című novellája. Abból kiderül, hogy egy nyomoréknak sem tesz jót, ha állandóan tapintatosak vele, mellesleg úgy tesznek, mintha ugyanolyan lenne, mint más.
Amellett baromi gusztustalan az ilyen "mindnyájan összefogunk egy valaki ellen" viselkedés.

Phátyol Ferenc 2011.03.01. 18:30:05

nem kellett volna a gyereknek szemtelenkednie. azt se értem mér lenne baj ha vki parszt és hasonló a válasz? mindenkivel csak a saját stílusában lehet beszélni. a kiscsaj meg ne aggódjon, szemesnek álla világ:D

Jamesboci 2011.03.01. 18:36:36

aranyosak vagytok. annak örülök, hogy sok köztetek a tökéletes, intelligens és sosem hibázó egyed. gratula.

kyanzes (törölt) 2011.03.01. 18:37:24

Ott van a probléma, hogy a testi fogyatékossága/hibája/stb. nem függött össze szorosan a zavaró jelenséggel.

Nem, téged eleve zavart a fazon szeme, nem tudtál vele megbékélni, mindig is egyfajta viszolygás volt benned vele szemben. Ezért korcsoztad le.

Pl. ha van egy kövér arc a társaságban, akinek idegesít valamiféle megnyilvánulása, és "véletlenül" kiszalad egy "dagadt köcsög" az nem biztos, hogy a nyerő lap :)

Viszont kiválóan meg lehet szabadulni ilyen módon egyes piócáktól. Az egy más kérdés, hogy miként fognak megítélni. De ezen a ponton valószínűleg ez már nem érdekel téged. Színészkedni (hosszú távon) teljesen felesleges.

Nem is értem a sajnálkozást a posztban.

tommygun 2011.03.01. 18:40:54

sztem igaza volt a csajnak, ha minden tényleg így történt
amúgy mi volt ez a közeg, waldorf óvoda vagy CEU emberromanőgender tanszék?

uborkagyalu 2011.03.01. 18:41:00

Nem értem meg a posztolót és az a véleményem, hogy megérdemelte.

Hülye duma az, hogy "kicsúszott a számon" - ha nincs ilyen a fejében valakinek, mert kellően toleráns (nem csak szavakban, hanem tettekben is!), akkor nem csúszik ki a száján.
A másik, hogy ha valaki egy társaság - ami utólag ráadásul sznob szar - és a barátja elvesztését úgy értékeli, hogy ő mindent elveszített, akkor valami nincs rendben, bár lehet, hogy csak az én értékrendem szerint. Ugyanis hogy jelenthet valakinek mindent egy pár hónapja összeszedett banda és a pasija, akit szintén pár hónapja szedett össze?

Coyote82 2011.03.01. 18:42:36

@fumerin: egyetértek.

Lebaszta, kicsit keményebben a kelleténél. De tényleg, milyen egy sznob fostalicska társaság az, aki ilyesmi miatt elitéli a posztolót?

Mindenki nézzen mélyen magába, és vallja be: a feltűnő testi hibával rendelkező emberek általában zavaróak - ez nem jelent komoly gondot, azt meg főleg nem, hogy őket emiatt a legkisebb hátrány is illetné (szerencsétleneknek van elég bajuk), de tény, hogy minden, ami túlságosan eltér a "normálistól", azt érdekesnek vagy zavarónak tartjuk.
Én azokat az embereket tartom szánalmasnak, akik ezt nem vallják be, és úgy tesznek, mintha minden normális lenne.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.01. 18:46:38

Nem haragszanak rád, csak elképzelték, hogy rájuk mit mondanál, ha megint elszólnád magad.

Ha más barátot keresel, hallgatag és tökéletes felépítésű lenne hozzád való.

csi szi 2011.03.01. 18:47:00

@lenoardo999: @M.Trezeguet: Így van, a posztoló csak magát adta, mikor megfeledkezett magáról, erről ennyit.
Az ő agyában a félszemű "korcs", aki kiakad a kitörésén, az "plüssmaci".
Akik meg itt nagyban helyeselnek neki, pont olyan emberek mint ő. Vagy csak remélik, hogy ha szolidarítanak vele, még meghúzhatják egyszer (ha férfiak) ;)

Ezténírtam 2011.03.01. 18:53:51

Szerintem azt írta fent valaki jól, hogy ha igaz a sztori, kb. 14-15 évesek lehetnek

Akik meg full komolyan reagálnak, azok is kb. ezen a szinten vannak.

Objektíven nézve: függetlenül attól, hogy valaki fogyatékos, még nem kell idegesítően mászni valaki után és hülyeségeket beszélni.

Aki pedig (mint a posztíró) nem tudja kezelni az ilyen helyzeteket, annak viselkedésterápiát javasolok, ha egyszerűen csak azt mondta volna, hogy "Fogd már be, a kurva anyád, te köcsög", lehet, hogy hasonló hatást váltott volna ki. A társasággal meg mennyire volt erős a kapcsolat, meg főleg a barátjával, ha ennyitől mindenki azonnal ignorálta? Én az ilyet nem is nevezném kapcsolatnak, gondolom, csak dugtak, ami persze 14-15 éves korban nem ritka :DDDDD

Ezténírtam 2011.03.01. 18:55:25

@Krunpli: pontosan melyik nő felületesebb, mint melyik pasi?
Mekkora mintán végeztél kutatásokat, hogy ilyeneket állítasz?

tuono 2011.03.01. 18:56:42

"Csak meg kell válogatni a barátokat."
Ők is pont ezt tették... ;)

fumerin 2011.03.01. 19:00:21

Hogy menten elsírom magam hatalmas elérzékenyülésemben!
Itt mindenki empatikus, értelmes, toleráns és még fokozhatnám!
Szerintem karoljatok fel minden testi-lelki fogyatékos embert, majd tartsátok a pofátokat, hogy biztosan eltalálja, mikor pofán akar vágni!
Ostoba, képmutató és szánalmas az az ember, aki bort iszik és vizet prédikál!
Hányok az álszent hozzászólóktól!

fumerin 2011.03.01. 19:10:23

@igyugyaz: Tudod nem arról szól, hogy meg lett különböztetve, mert teljesen úgy lett kezelve, mint egy egészséges, tobzódó, harsány és nyomulós ember. Az ütés övön aluli volt (korcs), de biztos vagyok benne, hogy már pl. Te is bántottál meg embertársadat (egészségeset) akár direkt, akár indirekt!

igyugyaz 2011.03.01. 19:13:33

@fumerin:

Persze, hogy bántottam meg, nem ez a gond. Ez arról szól , hogy van olyan mélyütés amit nem viszünk be, vagy ha igen akkor annak nyilván vannak következményei, pl most majd lesz ott egy pár hónap mosolyszünet, ezt meg kell érteni és elfogadni, nem háborogni rajta.

csi szi 2011.03.01. 19:18:30

@Coyote82: Ez pont olyan, mint ha egy olyan társaságban, ahol pár zsidó származású egyed is elő szokott fordulni, leüvöltötte volna a srácot, hogy "fogd be a pofád büdös zsidó". Szerinted mi történne ilyen esetben? Könnyen lehet hogy ugyanez. Túlérzékenység? Lehet. Tarisznyás bölcsészlibsik, akik nem tolerálják az őszinteséget (az "egészséges antiszemitizmust", vagy az "egészséges lelkületű" emberek azon (udvariasságból csökik előtt nem hangoztatott) nézetét, hogy mégiscsak jó találmány volt a Tajgetosz?) Egyszerűen más társaságot kell keresnie a posztolónak.
Egyébként megértem a posztolót, én is szívesen leüvöltenék egy-két ismerőst, "fogd be a pofád zsidó" szöveggel, lehet, nagyon részegen meg is tenném. De nem csodálkoznék ha utána átnéznének rajtam. Lehet, hogy képmutató vagyok, de nem üvöltök nekik ilyet, akkor se ha tényleg arrogáns f.szok. :]

fumerin 2011.03.01. 19:20:18

@igyugyaz: Nem háborgott a posztíró, szerintem, inkább a baráti kapcsolatait bírálta felül és ehhez kért megerősítéseket.
Nekem az olyan társaság is sántít, aki nem képes tolerálni az egyik embert, aki elvileg egészséges (holott mentálisan olyan nem is létező fogalom), de egy testi fogyatékkal bíró ember harsány viselkedését minden előítélet nélkül elfogadja.
Sajnálatból nem lép előre a testi fogyatékos sem, mert nem attól lesz valaki, hogy van neki valami sérülése, hanem attól, amit magában hordoz.
A leírtak alapján, viszont a testi fogyatékát a nagy pofájával, erőszakos nyomulásával, hatalmas igazságérzetével, majd kicsi konfliktusbíró és kezelő képességgel kompenzálja.

JohnHenry 2011.03.01. 19:23:36

ha jól értem a szitut, te jártál jobban, hogy nem kell többé összejárnod velük, úgyhogy fel a fejjel.

kvadrillio 2011.03.01. 19:35:51

Nem bírod a korcsokat, van ilyen !
Diplomáciai pálya eszedbe se jusson !
Legjobb, ha egy peep showba helyezkedsz el rúdtáncosnak.
Testhez álló munkakör lenne és illene hozzád.
Meg tulajdonképpen szellemileg sem erőltetnéd meg soha magadat !:)

véreshurka majonézzel 2011.03.01. 19:38:37

kedves csaj. időben rájött hogy a toleráns mocskok csak a toleráns mocskokat tolerálják :D

véleményszabadság csak addig van amíg nincs önálló véleményed :)

hollario 2011.03.01. 19:40:30

Kedves posztoló, egy darab szar vagy. A lényegedet adtad ki, ennyi. Ne menj emberek közé.

venszivar 2011.03.01. 19:51:50

99%,hogy mindenkibe van előítélet,diszkrimináció,rasszista érzés,még akkor is,ha úgy gondolja,hogy ÁÁÁÁ benne aztán nincs.Nincs a nagy szart nincs!"CSAK" alkalom s idő kérdése,hogy valamiért egyszer csak kibukik,kibuggyan,a felszínre tőr.Ez az eset idegesítő lehetett,de ezt a "korcs"szót eléggé ritkán használjuk,úgyhogy az már "készülődött" kibújni!Kissé durva,éppen a "ritkasága"miatt is,de már ha megtetted,akkor te ilyen,alapból genyó típus vagy,persze nem rosszabb a többi 98-nál.Gáz,de szeláví mondja az orosz....

KenSentMe 2011.03.01. 19:53:52

Ez van, ha az ember nem őszinte, udvariaskodik.. miért nem lehet azt mondani, hogy "bocs, menstruálok, most kurvára nem érdekel, kéne öt perc csönd?" vagy esetleg "tudod, azt hívják verbális erőszaknak, amikor úgy beszélsz-beszélsz-beszélsz valakihez, hogy nem vagy tekintettel az illetőre"..

miért jó az, ha egészen addig a pontig visszafogod magad, amíg el nem pattan a húr és övön alul ütsz? Mert így övön alul támadni tényleg aljas.. mindenkire lehet mondani, hogy zsidócigánynyüzügekopaszrusnyadeszkásműbuzi.

serpentin (törölt) · http://www.bridzs.hu/ 2011.03.01. 19:55:02

posztoló, valszeg egy frusztrált, szar ember vagy, de az első lépést megtetted a megtisztulás felé azzal, hogy megosztottad a világgal a fájdalmad

sok sikert az élethez

igyugyaz 2011.03.01. 19:55:29

@fumerin:

Először is nyilván ezek tényleg tizenévesek, úgyhogy kicsit valóban vicces, hogy komolyan vesszük ezt az egészet.

Másrészt ezek nem kőbe vésett dolgok, egy év múlva akár jóban is lehetnek újra. A posztoló elkövetett egy hibát aminek a következménye, hogy egy ideig utálják majd. Azok után, amit csinált ez teljesen normális és nem azért mert a társasággal bármi baj lenne. Ha egy jó barátodat "lekorcsozná" a társaságba frissen érkezett, "haver barátnője" Te se szeretnéd látni egy darabig gondolom.

A posztoló két dolgot tehet, vagy belátja, hogy hibázott és elfogadja, hogy ennek vannak következményei, vagy nem fogadja el, hogy ennek vannak következményei és helyette másokat hibáztat.

Ez utóbbival több gond is van. Egyrészt hosszú távon csak szenvedni fog tőle mert azt érzi majd, hogy vele mindig direkt kibasznak másrészt mások szemében is kevesebb lesz tőle.

fumerin 2011.03.01. 20:09:25

@igyugyaz: Nézd, nem érdekel sem a nő, sem a társaság, sem a többi! :D
Csak azt nem bírom elviselni, ha a szálka nagyobb a gerendánál!
Mindenki beszélt már lila ködön keresztül és lehet, hogy az adott szituban a buzi vagy a köcsög vagy a loser is pont olyan övön aluli ütés volt, csak most mindenki fennakadt a fogyatékos-korcs hasonlaton.
Ennyi.
És ha hibát kell találnom a posztolóban az az, hogy az első idegesítő megmozdulásnál(srácé), amikor még bírta volna kulturáltan megfogalmazni, nem szólt a srácnak, hogy köszönöm, továbbiakban légyszi ne tüntess ki a társaságoddal, figyelmeddel mert nem akarom hallgatni!

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2011.03.01. 20:12:01

@hollario: @serpentin: ismét megkérdezem: a baráti körötök csupa tökéletes emberből áll? Ti is azok vagytok?

Nem, em korcsozunk semmilyen körülmények között, ugyanakkor tessék megérteni, hogy vannak idegesítő emberek és azoknak KLUTURÁLTAN, de meg kell mondani, ha zavarók!

John Milton, 3.14 · http://15perc.blog.hu/ 2011.03.01. 20:13:25

Most a lánykát sajnáljam, tényleg?
- El kell fogadni a másikat, akármilyen is. Ilyet még csak nem is gondolunk, hogy valaki "korcs" lenne.
- Kulturáltan is lehet kommunikálni, akár tetszik a másik, akár nem. Persze, némi önfegyelmet, türelmet, gondolkodást igényel.

Ezek alapvető emberi értékek. Türelem, elfogadás, alázat. Erre kevés szimpatikus példát látok, ez nem menő.

A másik dolog, hogy ha az ember hibázik, beismeri. Először magának, aztán másoknak is. Nem a többieket meg a körülményeket hibáztatja. Igen, ha bocsánatot kérsz facebookon (hahahahaha, ezek gyerekek), és nem fogadják el (facebookon, hahaha), az rossz dolog. Biztos bennük sincs meg a türelem és az elfogadás.

Mondom én...

micsoda? 2011.03.01. 20:15:36

Igen nagy bünt követtél el. Vond le a tanulságot, hogy lépj tovább.

vkaresz6 2011.03.01. 20:20:10

Sorry de én nem a post írója mellett állok. Volt már elég látványosan sérült ember a környezetemben akit nem túlságosan kedveltem de minden testi hibájával együtt elfogadtam én is és mindenki más is. Innen tudom hogy ha valami kicsúszik a számon akkor az ember véletlen, reflexszerűen válogat a legdurvább szókincséből. Ha a postoló legalább minimálisan az embert és nem a korcsot látja abban a srácban nem ez csúszik ki a száján hanem valami olyasmi hogy takarodj a jó k... a... ba. Ilyenkor az ember nem asszociálgat hanem csak kibukik belőle ahogy fentebb írták a legsértőbb mondat. Ha a korcs szót mondta ki az azt jelenti hogy az a szó már korábbról öszefüggött a fejében a sráccal ha nem így volt egyszerűen nem ez jut eszébe hanem más.

deflorator 2011.03.01. 20:24:27

A tanulság szerintem elsősorban az, hogy azonnal szólni kell, ha idegesít. Az, hogy tűröd egy darabig aztán hirtelen robbansz, nemcsak baráti társaságban, de párkapcsolatban sem nyerő, mégis sokan elkövetik, főleg nők.
Legalább nem történt semmi komoly károsodás, csak néhány faszkalap

deflorator 2011.03.01. 20:25:10

-tól megszabadultál, ráadásul ingyen.

tollas 2011.03.01. 21:31:14

@nosce: Hát ehhez meg mi köze a jobbikosoknak?
Ez a mondat kb. olyan sértő, mint a posztoló ominózus mondata.
Te is meggondolatlanul vagdalkozol.

bohuš 2011.03.01. 21:36:46

Én azt hittem, hogy ilyen korekt baráti társaság csak a mesében van, de örömmel tölt el, hogy társas szolidarítás a valóságban is létezik.
Biztos százan elmondták előttem, nem olvastam végig a hozászólásokat, de ha valaki nem érti, mi a probléma azzal, hogy valaki egy adott cselekedettel zavarja és ezért megtámadja egy testi fogyatékosságáért, annak van még hová fejlődnie. A kicsúszik a számon az a "menj már a p**ába, ne nyaggass!" típusú mondat lett volna...

VT22 2011.03.01. 21:39:50

"Az összes barátom berágott rám"

Kedves posztoló! Ezek nem is voltak a barátaid.
Ha ilyenek egy sem áll ki melletted, egyiknek sem voltál fontos. Jobb lesz nélkülük.

véreshurka majonézzel 2011.03.01. 21:42:46

@John Milton, 3.14: tényleg mindenkit el kell fogadni? :D
remélem az anyósod egy pszichopata hárpia lesz az apósod meg álmodban molesztál. a nőd meg kívánom a legjobb kacska barátod ujjazza meg ;)

lujo22 2011.03.01. 21:43:19

Sajnos, megértem a barátokat. Senkit nem illik azért testi hibáért megszólni, amiről nem is tehet. Ha ezt mondtad volna neki, ne recsegj már itt, dugulj már be, stb. nem lett volna semmi baj.

véreshurka majonézzel 2011.03.01. 21:47:34

@vkaresz6: miért kellene nem a korcsot látnia az emberben?

kutatások alapján a fehérek mindegyike majomnak látja a feketéket, csak a nevelés hatásra hiszik el hogy ez nem így van. ennyit a toleránsokról, ezt ugyanis bennük is kimutatták :D

"Tudat alatt minden fehér amerikai rasszista

Rasszista sztereotípiák bújnak meg az amerikai fehérek tudatalattijában, írja a New Scientist amerikai tudósok kutatását idézve. Még a színes bőrű társaikat teljesen elfogadó egyetemisták is majomnak látják a feketéket.

A kutatást a kaliforniai Stanford Egyetemen végezték Jennifer Eberhardt pszichológus vezetésével. A tudósok arra voltak kíváncsiak, hogy él-e még a tudatalattiban az a száz éve még megszokott sztereotípia, amely szerint az afroamerikaiak majomszerűnek, kevésbé emberiek.
Rasszista asszociációk
Eberhardt és kollégái 121 önkéntes egyetemistával végezték a kísérletet, közülük 60 volt fehér, 39 ázsiai származású és 7 fekete. A kutatók módszere a küszöbalatti priming nevű technika volt: az alanyoknak rövid ideig felvillantották egy ember képét, majd egy elmosódott fotót egy emberszabású majomról. Azok, akik fekete ember képét látták, gyorsabban felismerték a majmot, mint azok, akik fehér vagy ázsiai arcot láttak. A kutatók szerint az afroamerikai arc tudatalatti asszociációt keltett a feketék és a majmok között.

A jelenséget nemcsak a kísérletben részt vevő fehéreknél figyelték meg, az ázsiaiak is könnyebben felismerték a majmokat a fekete arcok után.

A fekete résztvevőkről nem közölt eredményt a kutatást leíró, a Journal of Personality and Social Psychology című szaklapban publikált tanulmány, mivel túl kevés afroamerikai volt az önkéntesek között.

Az asszociáció akkor is létrejött, ha nem fotókat, hanem rajzokat vagy fehérek és feketék között gyakori, tipikus keresztneveket mutattak az alanyoknak. A kutatók szerint ez arra utal, hogy nemcsak a bőrszín, hanem az afrikai származás is kiválthatja a tudatalattiban a rasszista sztereotípiát.

Az asszociációt azok az önkéntesek is produkálták, akik nem vallják magukat rasszistának, és más felméréseken sem bizonyultak annak. A kutatásban részt vevő egyetemisták közül csak 9 százalék vallotta azt, hogy valóban hasonlóságot lát a majmok és a feketék között."

www.newscientist.com/article/mg19726434.300

Flava Mo 2011.03.01. 21:51:28

Kedves posztoló!

A válasz a kérdésedre: Nem.
Nem csináltál semmi rosszat. Az pedig, hogy barátod ennyire punci lelkű az tényleg nem normális. Ha később baj lett volna (netán komolyabb), akkor is ugyanígy lepattintott volna. Az ilyen társaságról meg egyszerűen megvan a véleményem. Ahogy írtad sokakat zavart, hogy ilyen volt a srác de viszont mindenki csak mosolygott az arcába.. Te mérgedben ezt fejéhez vágtad és utána senki nem állt ki melletted.. Nos igen. Az adott helyzetben igen toleránsnak kell lenni, sőt nem is szabad a hátrányával szembesíteni de ez nem az a helyzet. Ha nekem a barátom mondott volna ilyen, vagy a barátnőm én mellé állok és csak annyit mondtam volna, hogy "igen, biztos oka volt rá, hogy ezt tette és mondta".
Utálom mérhetetlenül az ilyen képmutató embereket/társaságot. Szerencsére nekem ilyen barátaim nincsenek.. ők legalább kiállnak a másikért és ha kell pacekba mondják ha valami zavarja őket.
Kislány, te nem hibáztál.. Semmi sincs véletlenül, mindennek megvan a miértje. Hidd el ennél csak jobb embereket szerezhetsz magadnak a jövőben. Facebookot meg hagyd.. Igazi pletyka képmutató oldal az is. Felszabadultabb leszel figyeld meg, hogyha két hétig nem lépsz be rá. Tudom, mert sajnos tapasztalat! :)

Irbisz 2011.03.01. 22:00:24

ez egy politikailag túl korrekt, túl liberális társulat volt az ex-barátoddal együtt(mondjuk az exet túl sok érzelem nem fűzhette hozzád, az 1000%) , csak akkor fájlald h. kiestél a "baráti" körből, ha te is ilyen beállítottságú vagy :)

boozoo 2011.03.01. 22:02:41

És azóta nem derült ki, hogy mi van azzal a nyomorék félszeművel?

Irbisz 2011.03.01. 22:03:18

@ahha:
egy idegesítő, arrogáns, ráadásul kitartó hólyagra, ha anélkül is valaki nagyon ki van idegileg, ugyan miért ne üvöltsön akár sértőt se valaki?
ezt ugyan én nem mondtam volna, de teljesen megértem h. nem mindenki elég higgadt ehhez :)

gyilkos fűegér 2011.03.01. 22:16:44

Igazad van ez a társaság nem érdemelt meg TÉGED!

A viccet félretéve, minden mondatodból süt, hogy egy felfuvalkodott, buta picsa vagy, ha nem haragszol. Képességedet pedig, hogy pontosan ott szúrj a másikba, ahol a legjobban fáj, gondolom máskor is kamatoztatod. Nem tudtad a srácot lerázni? Nem hiszem, hogy ha őszintén közlöd vele, hogy nem tudsz figyelni, mert kórházban van apukád (apropó, ha olyan szar volt a hangulatod, a faszt egy házibuliban riszáltad magad?), nem hiszem, hogy nem állt volna le.

"Kicsúszott a számon" Nem, életem, ilyen kultúrember száján nem csúszik ki, főleg nem üvöltve. Ha mondjuk világtalan lett volna, mi lett volna a szöveg? Pofád lapos, vakondgeci?

De egyébként a volt pasid, meg a barátaid utólagos minősítgetése a plüssmaci lélektől a sznob posványig, mindent elmond rólad. Ha aznap este én vagyok a házigazda, nem várom meg amíg észbe kapsz, hanem megmutatom merre van a kijárat. A volt barátod az egyetlen lehetséges döntést hozta.

"Csak meg kell válogatni a barátokat." Így van, a volt barátaid is épp ezt tették.

Nge Swazili Mbeko 2011.03.01. 22:19:39

A poszt tolónak:
1. Magadhoz mérd magad. A barátok majd kerülnek valahogy.
2. Mindannyian korcsok vagyunk. A fajtiszta egyedek egy idő után reprodukcióra képtelenek.
3. Fel a fejjel, több is veszett Mohácsnál (de tényleg).

BelaVak 2011.03.01. 22:26:45

Nemtom miert van itt mindenki kiakadva: a korcs annyit jelent, hogy keverek. Hulyeseg meg sok ember kicsuszik a szajan, es tud mondani nagy serteseket ugy, hogy utanna tenyleg megbanja.

Szerintem egy baratnak, baratnonek vagy barati tarsasagnak igenis felelosege van abban, hogy valakihez odalepjen, es azt mondja, ez nem volt szep, de segitsen is elsimitani az ilyen konfliktusokat. Mondjuk en alapelvnek tartom, hogy barati tarsasagban is a sajat nojet az ember megvedi, megha nincs is neki igaza, es csak utanna, maganban rendezi le.

gyilkos fűegér 2011.03.01. 22:27:24

@Irbisz:

Úgy látszik, neked elkerülte a figyelmedet a sztoriban az az "apróság", hogy a társaságban MINDENKI KIVÉTEL NÉLKÜL, beleértve hercegnőnk lovagját is, a srác pártját fogta. És ő lenne egy idegesítő, arrogáns hólyag? Kötve hiszem, már megbocsáss.

makacsfolt 2011.03.01. 22:30:40

Azt hiszem a hölgy olcsón megúszta ennyivel ,a munkahelyemen egy főnőkasszony nyilvánosan alázott meg egy kollégát ,a baj csak az volt ,hogy mindenki előtt tette ezt, és ez az ami a legrosszabb és mindenki ettől retteg ,hogy nyílvánosan megszégyenítik vagy megalázzák. A történethez hozzátartozik ,hogy az illető kolléga ezútán eltünt úgy egy 15 percre ,aztán mint aki elveszítette az eszét összevissza verte a főnőknőt ,persze az úrat kirúgták ,de a főnőknő se húzta sokáig egy félévet még elszenvedett ,de senkisem kereste a társaságát ahol csak lehetett keresztbe tettek neki.
Ha engem egy nő korcsnak nevezne mindenki előtt olyan sallert adtam volna a hölgynek ,hogy kiköpte volna a fogait. Hatás ellenhatás elve.

gyilkos fűegér 2011.03.01. 22:31:18

@1szerű mozdonyfütty: "Fel a fejjel, több is veszett Mohácsnál (de tényleg). "

Inkább le a fejjel, és alapos önvizsgálat.

véreshurka majonézzel 2011.03.01. 22:32:07

@1szerű mozdonyfütty: a fajtiszta egyed reprodukcióra képtelen? hallottál már a gepárdokról te majom? :D

"Genetikai tulajdonságok
A gepárdoknak szokatlanul alacsony genetikai variabilitása és magas abnormálisspermium-száma van. ___A rokonságban nem álló gepárdok között végzett bőrátültetés is ezt mutatja, hiszen a donor bőrt nem veti ki magából a másik példány teste.___ Ez azért lehetséges, mert az utolsó jégkorszak alatt végbement genetikai beszűkülést követő hosszadalmas időszak alatt egyfajta beltenyészet alakult ki, ami az úgynevezett palacknyak-effektushoz (bottleneck effect) vezetett."

ez egy baromság amit beszélsz. persze ha terheltek és betegek az ősök akkor a beltenyészet nem előnyös :)

Flava Mo 2011.03.01. 22:33:04

@gyilkos fűegér:
Hát rohadtul nincs igazad de mindegy. A társaság képmutató. A lány vállalta a gondolatait. Még ha méregből is. Vagy te is képmutató vagy és inkább mosolyogsz ha valami szar is és nem úgy van? Amit utána őszintén megbánt. Mit keresett egy házbulin? Nos, legjobb helyszín arra, hogy ne is gondoljon arra, hogy baj van.. Ennyire egyszerű.

BelaVak 2011.03.01. 22:35:09

@VRbagoly:
Erre pont magad valaszoltal: pont azoknal szokott igy elszakadni a hur, akik nem szoktak hozza, hogy elso 2 percben mindenkit elkuldjenek a picsaba, hanem megprobalnak udvariasak lenni, tapintatosak. Passziv agressziv: altalaban ezt hozza ki az emberbol, hogyha arra nevelik, hogy mindig viselkedjen. Nyilvan a posztolot nem ismerem, es a konkret szitunal sem voltam ott, de pont azok hajlamosak az ilyen minding viselkedni kell emberek hajlamosak a russzul elsult mindent letarolo beszolasokra.

véreshurka majonézzel 2011.03.01. 22:35:14

@gyilkos fűegér: mert ő sérült és előjogai vannak. mint a normál öregek között az a gecó aki letapos, a botot fegyverként lóbálja előre és elküld az anyádba. de őt tisztelni kell mert öreg, mindenki a pártját fogja akkor is ha emberileg szar

véreshurka majonézzel 2011.03.01. 22:38:01

@makacsfolt: segédmunkáséknál így szokás. visszaszólni nem tud mert iq 70 alatt, ütni meg tud mert amit fent elvettek azt testben kompenzálta a bölcs természet :D

BelaVak 2011.03.01. 22:41:55

@véreshurka majonézzel:

jo a new sci cikk. de en csak akkor fogadnam el publikaciora, ha reprezentans szamu feketen is elvegeznek.:)

véreshurka majonézzel 2011.03.01. 22:46:30

@BelaVak: ezzel mindenki így van aki jobban belegondolt :D
valószínűleg azért nem végezték el feketéken mert mi van ha ők is látják a hasonlóságot? vagy ha számukra a földikutya és fehér ember hasonlósága átütő?

melyik libsi alapítvány fizetné ki a rasszista kisebbségről szóló kutatást? :D

gyilkos fűegér 2011.03.01. 22:58:57

@Flava Mo: @véreshurka majonézzel:

Összekeveritek a képmutatást az etikettel, bár tudom, hogy lassan már ennek a szónak a jelentését sem ismeri senki...

Még egyszer fölteszem a kérdést: nem furcsa, hogy mindenki a srác pártját fogta? Valószínűleg főhősnőnknek korántsem ez volt az első ilyen húzása, ez inkább csak az a bizonyos utolsó csepp volt a pohárban. Olvassatok egy kicsit a sorok között. Például: hercegnőnk megsértődik azon, hogy a pasija nem mellette áll ki, ugyanakkor az állítólagos legjobb barátnője pasiját az egész társaság füle hallatára szénné alázza? Mert ugye épp ideges volt, és hát legyünk tekintettel... Voltam már én rossz passzban is, meg részeg is, de ilyet nem csinál az ember, ha ad magára.

:osbourne. (törölt) 2011.03.01. 22:59:49

@Flava Mo:

Én azért finomabban egy kicsit cizelláltabban intéztem volna el. Miért kell lekorcozni valakit mert sokat ugat.

Légyszi' nem érdekel és csendre vágyom ... Pölö ...

gyilkos fűegér 2011.03.01. 23:05:00

Arról sem esik egy szó sem, hogy tulajdonképpen miről is magyarázott a gyerek, tulajdonképpen mindegy is, úgyis csak "makogott valamit", mert hát egy korcs mi mást is csinálhatna, ugyebár...
Egyébként meg ha szarul érzi magát, akkor lehet a nyilvános botrány helyett angolosan távozni, vendégségben ugyanis kultúrember észben tartja, hogy nem otthon van. Elnézést a maradiságomért.

garizim 2011.03.01. 23:06:45

A posztolónak tökéletesen igaza van. Elég szar lehet egy ilyen társaság tagja lenni. Vannak barátok, akik akkor hasznosak, ha elveszítjük őket.
Mondjuk némely hozzászóláshoz is lenne hozzászólnivalóm, de inkább hagyjuk...

MA 2011.03.01. 23:23:14

"Csak meg kell válogatni a barátokat." -írja a posztoló....

Nos, a társaság is ezt tette :) :)

Sadist 2011.03.01. 23:24:17

Gondolom kurvára nehéz lett volna mondani, hogy "halkabban is beszélhetsz, jól hallok", esetleg egy "ne haragudj, most nem tudok rád figyelni".
A pasid nagyon jól tette, hogy dobott. Az ilyenekből lesznek a pszichopaták, akik a konfliktus megoldása helyett csak tologatják a problémát, a végén meg felrobbannak és jobb esetben csak ordibálnak és megbántanak másokat, rosszabb esetben tettlegességig mennek.

Sadist 2011.03.01. 23:25:12

A társaság utólagos posványozása meg tényleg a kognitív disszonancia csúcsa :D

Körömcsiga 2011.03.01. 23:26:11

Hát csajszi az az igazság, hogy jól jártál. Az a társaság, ahol ennyire nulla a hibatűrés és a tolerancia az nem társaság. A pasidról írttal is mélyen egyetértek, aki nem áll ki a nője mellett, annak semmi keresnivalója mellette.

Körömcsiga 2011.03.01. 23:27:03

@Sadist: Gondolom neked soha nem szakadt még el a cérna. Vagy nem elég, hogy előtte helységeken át menekült előle?

Rainbow_ 2011.03.01. 23:31:10

igen, ha azt mondtad volna neki, hogy "kussolj már te fasz", akkor nem ez lett volna a vége, de nézd a jó oldalát: most valami új jön.

Különben is mindenki hibázhat egyszer-egyszer, és tanulhat a hibáiból.

Körömcsiga 2011.03.01. 23:31:15

@makacsfolt: "Ha engem egy nő korcsnak nevezne mindenki előtt olyan sallert adtam volna a hölgynek ,hogy kiköpte volna a fogait. Hatás ellenhatás elve. "

Hát gondolom, azért direktbe sem követnéd előtte, csak hogy untasd a szövegeddel. Hatás-ellenhatás megvolt a hölgy részéről...

Sadist 2011.03.01. 23:35:33

@Körömcsiga: Ha valakivel nem akartam beszélni, akkor nem mentem egyik helységből (sic!) a másikba, hanem megmondtam neki, hogy bocs, nem akarok most beszélni. Az ordibálás az ostoba emberek módszere.

Körömcsiga 2011.03.01. 23:38:58

@Sadist: Na ez a férfi-nő különbség, egy férfi kimondja amit gondol, egy nő céloz rá. Meg is tette azzal, hogy kiment a szobából.

csi szi 2011.03.01. 23:39:32

@BelaVak: "Mondjuk en alapelvnek tartom, hogy barati tarsasagban is a sajat nojet az ember megvedi, megha nincs is neki igaza, es csak utanna, maganban rendezi le. "

Attól van miről van szó. Ha előzmény nélkül vagy igazságtalanul bántják, akkor igen, meg. Ha a csaj sértegeti egy régi haveromat, akkor nem fogom a pártját csak azért, mert a csajom. A barátság fontosabb, mint egy barátnő, ne legyen az ember papucs.

jürgen baromartz 2011.03.01. 23:40:38

ez a bejegyzés meg a kommentek most kivételesen nagyon megihlettek, előre is bocs a terjedelemért. ráadásul nem is a posthoz fogok most ténylegesen hozzászólni, hanem inkább magamról írok.

nekem borzasztó nehezen megy a beilleszkedés új társaságba, alig vannak barátaim, mert az emberek iránt rettenetesen bizalmatlan vagyok. pont az ilyen dolgok miatt, mint ami a bejegyzésben szerepel. (nem, nem vagyok félszemű, féllábú, kripli, "korcs" stb...) régen, kicsi gyermekként csak édesanyám nevelt, óvodába nem jártam. míg nekem el nem kezdődött az iskola, addig fater külföldön dolgozott, a két bátyám szakközépbe járt, tehát megvolt már a saját közegük, alig jártak haza. anyukám meg vezette a háztartást. a gond akkor kezdődött, amikor általános iskola első osztályában kénytelen voltam egy levegőt szagolni két tucat másik gyerekkel - akik jó részének nem, de talán egynek sem volt annyi anyai gondoskodásban része, amennyiben nekem. engem egészen addig arra neveltek, hogy mindenkivel kedvesnek kell lenni. szokták mondogatni itthon, hogy régen milyen kedves kis kölök voltam (és persze félrehúzott szájjal azt is hozzáteszik: "nem úgy mint most"), én erről sokáig nem vettem tudomást, hiszen számomra az volt a természetes, hogy ugyanazzal a szeretettel forduljak az idegenek felé is, mint ahogy annak idején anyám törődött velem sokáig. érdekes módon emiatt alakult úgy, hogy a sok, csoportokba klikkesedő, már hat éves korban elcseszett lelkivilággal küszködő kis kretén pöcs azért taszított engem el magától, mert nem volt bennem senki iránt semmi gyűlölet. aztán amikor a kitaszítottság tudatosult bennem, akkor borzalmasan megutáltam minden embert, órákig tartó sírógörcseim voltak, attól kezdve ez volt az alapja a gúnyolódásoknak. és hát igen, az élő példája vagyok annak a ténynek, hogy az első néhány, társaságban eltöltött gyermekkori év az ember egész életére rányomja a bélyegét. néhány embert leszámítva képtelen vagyok magamhoz bárkit közel engedni, mert egyszerűen félek a hátam mögötti összesúgdolózásoktól, az álszent negédeskedésektől, meg attól, hogy egy három-négy fős társaság tagjai már tudják magukat eléggé biztonságban érezni egy kis rosszmájú összesutyorgáshoz. például a posthoz kapcsolódóan, miért volt olyan kurva nehéz elfogadni a bocsánatkérését annak, aki beismeri, hogy hülyét csinált magából? pedig ezek felnőtt emberek (gyanítom), nem hat éves kis takonypócok.

hát ilyenek ezek a belterjes kis "haveri társaságok" (mert ezek nem barátok, ezek csak haverok).

gyilkos fűegér 2011.03.01. 23:46:35

@Rainbow_: "Különben is mindenki hibázhat egyszer-egyszer, és tanulhat a hibáiból. "

A csaj eddig annyit tanult, hogy egy makogó korcs, a plüssmackólelkű pasija, valamint a sznob posvány haverjai összefogtak ellene ("ezek megbeszélték").

Jellemfejlődését illetően pesszimista vagyok.

Messzi Vetek 2011.03.01. 23:46:57

szerintem menő korcsnak lenni, úgyhogy nem vágom, min rágott be a kis korcsfajzat. =)

gyilkos fűegér 2011.03.01. 23:56:27

@jürgen baromartz: ", miért volt olyan kurva nehéz elfogadni a bocsánatkérését annak, aki beismeri, hogy hülyét csinált magából?"

Talán azért, mert érzik, hogy az pont olyan őszinte, mint amikor a korcs, meg a sznob posványok pofájába vigyorgott?

Csak tippelek.

saklit 2011.03.01. 23:59:01

sokan olyan tökéletesek és okosak itt. szerintem örüljenek, hogy ők még nem mondtak soha olyat, amit megbántak. ez a szöveg, hogy de ott volt a gondolataiban a dolog, ha már kicsúszott a száján.. és akkor mivan??? gondolatrendőrség van? nyilván az ilyen nagyokosok, még senkit nem vertek volna pofán az életben, mert még a gondolat csírája sincs meg bennük. ha van olyan, aki erre azt mondja, hogy nem, én tényleg senkit soha.. akkor az vagy hazug, vagy beteg hippi, vagy nyomorult..
ja, és ha nagyjából objektív a poszt, akkor a leányzó ne sajnáljon semmit.

jürgen baromartz 2011.03.02. 00:05:17

@gyilkos fűegér:

elismerem, számomra is "érdekes fordulatot vett" a történet, amikor az illető hölgy elkezdte fikázni a kompániát. :D

de faszom, akkor is.

gyilkos fűegér 2011.03.02. 00:15:20

@jürgen baromartz:

Azt nem vágják itt sokan, bár a levél annyira árulkodó, hogy pszichológiaórán kellene tanítani, hogy itt nem arról van szó, hogy valaki beszólt valakinek hirtelen felindulásból, hanem inkább arról, hogy a csajszi egész egyszerűen lelepleződött, a többiek meg úgy döntöttek, hogy ilyen emberrel nem akarnak érintkezni. Nincs itt mit "megbocsátani".

Ha valaki beszól nekem, aztán elnézést kér, akkor minden el van sikálva. De ha úgy szól be, hogy kiderül, szarnak néz, sőt, mindig is annak nézett, akkor is azt mondom, fátylat rá, viszont az életben többet nem érintkezek vele, mert minek.

Engem speciel szinte megijesztett, milyen szinten nem tudott a kommentelők többsége a szöveg felszíne alá nézni.

jürgen baromartz 2011.03.02. 00:25:27

@gyilkos fűegér:

a probléma szerintem az, hogy a fenti leírás egyoldalú (ezt lehet hogy már írta valaki). az én mimóza lelkületemnek annyi csapódott le, hogy ezek az emberek nagy genyák. persze ha a másik oldal részletezné ugyanezt az eseményt, akkor mindjárt más lenne a megvilágítás, ebben biztos vagyok. :D

mindenki önző valamennyire.

Betelgeuse-2 2011.03.02. 00:34:39

@Murderface:
Elnézést Murderface, de azt kell mondjam, te vagy szánalmas, ha ilyeneket írsz. Legyen a posztoló őszintébb? Hát pont őszinte volt, amikor kicsúszott a száján, aminek nem kellett volna kicsúsznia.
Amúgy meg: akik nem tudnak megbocsátani, azokkal meg mit lehet kezdeni? Most mondhatnék olyanokat, hogy "ne ítélj, hogy ne ítéltess", meg "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel", meg hogy a "megbocsátás gyakorlása keresztényi erény" stb stb. Te még soha nem mondtad dühödben egy dagadt embernek, hogy hülye dagadt, hagyj már békén, vagy mittudomén? Neked még soha nem csúszott ki a szádon olyan, amit később megbántál? Ha a válaszod igen, akkor gratulálok, valószínűleg benne vagy a hatmilliárd emberből abban a százban, aki még sohasem...
És az, hogy már sznobnak tartja azt a baráti kört? Na és? "nem az idő halad, mi változunk", mondja Madách. Te még soha nem változtattad meg a véleményedet, soha, semmilyen ügyben?
Szóval nem kell keménykedni, mert értelmetlen.

Betelgeuse-2 2011.03.02. 00:39:35

@gyilkos fűegér:
Ugyan már, nincs itt semmiféle rejtett mélység! Nem kell ilyen kőkeményen ítélkezni. Emberek vagyunk: ha látsz egy gnóm, visszataszító embert, attól valószínűleg némileg viszolyogsz - természetes emberi reakció. Persze ezt elnyomod magadban, mert intelligens ember vagy, és lehet, hogy a Quasimodo testben egy értelmes, szeretnivaló intelligencia lakozik. Igenám, de egy kiélezett szituációban, éles konfliktushelyzetben igeni még tán tebenned is előtörhet az elnyomott természetes viszolygás, nem igaz? És akkor kicsúszhat a szádon olyasmi, aminek nem kéne.
Ne legyünk már ilyen fehérruhás grállovagok! Az élet nem fehér és fekete, hanem bizony szürke.

deee 2011.03.02. 00:41:37

Jól tették, hogy kivágtak, mint macskát....

Betelgeuse-2 2011.03.02. 00:43:36

@gyilkos fűegér:
Amúgy mg nem lepleződött le a hölgy, mint ahogy te sem lepleződsz le, ha egyszer azt mondod a ritkuló hajú haverodnak, hogy de szemét állat kopasz seggfej vagy. Természetesen nem tartod sem szemétnek, sem állatnak, de mondjuk jól meg lehetne sértődni azon, hogy ajajaj engem most állatnak tartanak, ó de odavagyok, és ráadásul kopasznak is mondanak, pedig nem tehetek arról, hogy dúl bennem a tesztoszteron és hullik a hajam, most akkor édesistenem de nagyon meg vagyok bántódva...
Persze, a csajnak nem kellett volna így beszólnia, de ha CSAK EZÉRT hagyja ott a baráti köre és a barátja, akkor ott nemcsak a csajjal van a baj...

vernarancs 2011.03.02. 02:08:14

A bandzsa foszer valoszinuleg tenyleg egy pain in ass, de a korcs minosites talan nem helyen valo. A posztolo egy unintelligens kis picsa. Kb. 16 eves lehet. Ha tobb annal az plusz kurva gaz.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2011.03.02. 04:47:01

mit sajnáljátok azt a korcsot? igazi csicskák vagytok, pont mint a csaj volt haverjai. mondjuk lehet, h lájtosabban kellett volna fogalmaznia, pl rá lehet szólni az ilyen emberekre, h "nézz a szemembe, ha hozzám beszélsz!", vagy vmi hasonló

nullanullahét 2011.03.02. 06:09:21

Hányok az ilyen arrogáns nőktől. Remélem azon kívül, hogy kiveti a társaság és a társadalom, rommá is alázzák az életben jó sokszor. Az alapvető hiba ott van, hogy nem is érzi, nem is érti, hogy mi a baj vele, szerinte ő a normális.

különvélemény 2011.03.02. 06:40:08

@nullanullahét:
Szerencsére te végtelenül toleráns vagy. :D

sprenczl 2011.03.02. 06:43:27

Bunkó prolipicsa. Csak azt kellet volna mondani helyesen hogy: "fodg már be bazdmeg, nem látod hogy kurvára kivagyok"?

Sadist 2011.03.02. 07:09:42

@Körömcsiga: Meg kéne már tanulni, hogy célozni a lőtéren kell. Az ilyen kis célozgatások csak arra jók, hogy utólag bele lehessen magyarázni akármit. Jó hogy nem azt várod el, hogy mindenki kitalálja a gondolatát. Ha kommunikálni akarsz, akkor ki kell nyitnod a szádat, esetleg írásban benyújtanod az óhajod. Úgyhogy a posztoló a hibás, hogy már csak akkor volt képes kinyitni a száját, amikor az epét okádta fel.

Sadist 2011.03.02. 07:17:47

@Betelgeuse-2: Szerinted csak ezért fordul el tőle egy egész baráti kör? Valószínű nem ez volt az első hasonló megnyilvánulása, csak eddig kicsit halkabbaban szúrkálódott, most pedig betelt a pohár.

Jó Estét 2011.03.02. 08:22:32

Ehehe, én azt nem értem miért várta meg kedves posztoló, míg annyira felkúrta magát a srácon, hogy ilyet tudott kinyögni... Én az elején lerendeztem volna, egy ne beszélj hozzám légyszives, mert idegbajt kapok a hangodtól, és mindjárt más a sztori, vagy húzott volna haza, ha annyira takony, hogy nem meri a másik szemébe (kac-kac) mondani a véleményét... Pasi helyében énis kiraktam volna, nem feltétlen ezért az egy beszólásért, de akinél egyszer előfordul ilyen, az nyilván nem tudja magát kontrollálni, és nyilván nem ez volt élete első ilyesmi megnyilvánulása...

31/48 2011.03.02. 08:23:06

@Pj0tr: így van. Kiállhatatlan alak az, aki képtelen észrevenni, hogy nem tartanak igényt a társaságára.

TGabi 2011.03.02. 08:23:13

Érdekes felvetések ezek itt. Először is, nem ártana ismerni a sztorit az "ellenoldal" elbeszéléséből is, mert így nem túl objektív az egész.

A csaj nem volt udvarias-ilyet mondani nem illik, de ha bocsánatot kért és eseti parasztságról van szó, nem állandóan így viselkedik, azért meg kellene bocsátani neki. Ha ez sokszor előfordult már, akkor hanyagolandó, ha nem is akar változni ebben.

Ugyanakkor sok társaságban igenis jelen van egyfajta hamis tolerancia-tehát akármilyen hülye is valaki és a társaság 90 százalékának az agyára megy, humanitárius szempontból a többinek át kellene siklani rajta, mintha mi sem történt volna-csak mert egy-két ember úgy látja. Ez normális? Szerintem nem.

Hozok is példát. Volt nagyobb baráti társaságban egy elég kattant csávó, aki totál rám volt állva. Én pár beszélgetés után láttam, mennyire problémás az emberünk és udvariasan, de határozottan lepattintottam.

Hapsi nem vette a lapot-annyira nem, hogy időközönként bepróbálkozott e-mail-lel is. (Pár havonta írt egy-egy firkálmányt, összefüggéstelenül, tagolatlanul, mint egy pszichopata.)

Aztán közvetítőt keresett, "Béküljünk ki"! felkiáltással. (Haragban nem voltunk, de nem tudta elfogadni, hogy a nem az nem.) Csak épp pechére az illető, akit traktált ezzel a hülyeséggel, pszichológus volt-így még ő jött engem figyelmeztetni, hogy nehogy beszélj vele, mert nem normális szegényke. (A hapsi nem mellesleg zsarolt, rágalmazott és követelőzött is.)

Erre mi történt? Amikor társaságunk motorjával, főszervezőjével-akivel jóban voltam egyébként-tudattam az esetet, azzal reagált, hogy "lehet, hogy XY ilyen, de örül, hogy mi elfogadjuk, így hát nem tilthatom ki a társaságból." WTF???

Én tudniillik felvetettem, hogy 1-2 program-meghívás kapcsán igazán hanyagolhatná kedvencünket. Szóval a helyzet úgy áll, hogy a nem komplett csóka miatt vagy én vagyok kénytelen nézni az arcát közös megmozdulásokon, vagy hanyagolom azt a társaságot, úgy, ahogy van. És egyelőre inkább hanyagolom...

31/48 2011.03.02. 08:26:10

@Jó Estét: egyébként pont ez az amit nem értek, miért kell addig némán tűrni amíg nem robban ki?

Normális embert ha zavarja valami, és az illető nem a a főnöke, nem kell attól tartani, hogy hátrány származik abból, hogy kimondja az érzéseit/véleményét akkor miért nem lehet szólni?

Ez szerintem elég veszélyes viselkedés, konfliktuskereső magatartás.

31/48 2011.03.02. 08:29:35

@Luella Menendez: az ilyen társaságok természetesen telítődnek a a mások által elviselhetetlennek tartott alakokkal. Nem véletlenül nagy többségében a legjobb klubok mind elitek, ahova nem vesznek fel akárkit.

nullanullahét 2011.03.02. 08:40:00

@különvélemény: Ez a probléma a mai magyar társadalomban, hogy azt hiszik a negatív és rossz dolgokkal is toleránsnak kell lennünk. Miért kellene elfogadni az antiszociális és társadalomba illeszkedni nem tudó viselkedési formákat? A férgesét el kell távolítani, mert csak a többit is elrontja. És ez ésszerűség kérdése, nem toleranciáé.

2011.03.02. 08:52:57

Sajnálom ha a posztoló elvesztette a barátait/barátját de szerintem se járható út valakit korcsnak nevezni, csak mert idegesítő. Akkor meg lehetett volna mondani, hogy figyelj engem nem érdekel, amiről magyarázol, légy oly jó és fárassz mást. Ez is kemény oltás, de mégsem korcsozza le az ember és akkor nincs ez a hiszti. Amúgy szerintem is tinikről van szó és friss az eset, de ha az én baráti társaságomba lett volna anno mikor tini voltam én bizony nem venném vissza, persze attól függ mennyire felszínes a banda, pl ha posztolónak van szép nagy medencéje az udvaron akkor nyárra megint puszi pajtik lesznek...

sebi77 2011.03.02. 09:02:13

@velorex-vezető: Nekem is eszembe jutott a Karinthy novella, de a kettő között van egy alapvető különbség, a novellában csak simán felpofozták a pupost de nem nyomorékozták le ha jól emlékszem. Ami hp-val történt teljesen logikus és érthető, egy ilyen beszólás nálam is simán "deal breaker" lenne. Ha minden jól megy akkor tanul belőle és egy fokkal jobb ember lesz.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2011.03.02. 09:12:34

@nullanullahét: ha ilyenek lennének azok a volt "barátok", akkor már rég kibaszták volna kaméleont, vagy legalábbis rápirítanak. nem csak a csaj tűrte addig, hanem az egész brigád. nagyon jól tette, h rászólt, s azt is, h így. legalább hamar kiderült, h mennyire álszent és képmutató társasággal tölti a szabadidejét.

indapass90210 2011.03.02. 09:36:11

Ha jól néz ki a posztoló, akkor szánalomból egyszer levarrhatom...

Szívféreg 2011.03.02. 09:38:11

Mentegeti magát, magyarázza a bizonyítványát, valószínű szépít is hazudik. Mint minden nő. Véletlen se vállalná a felelősséget. A mimóza lelkű társaság. Bezzeg ha téged valaki csámpás tehén-kurvának nevezne "véletlen", azonnal meg kéne ölni. Féreg vagy. Szerintem. Szívféreg.

fkr (törölt) 2011.03.02. 10:23:32

Utálnám, ha a baráti társaságomban bármilyen mássággal rendelkező személyt pozitívan diszkriminálnánk. Mindenki egyenlő, nem?
A szóban forgó társaság félszemű egyéne ezek szerint kivételezett helyzetben volt, neki azt is tolerálták, amit másnak nem. Ha idegesítő volt, miért nem segített a csaj valamelyik barátja, hogy lekoptassa az félszeműt?
A baráti társaság, azzal nem is foglalkozik, hogy a csaj miért volt ingerült?
Végül, akik BARÁTOK, azok között nincs olyan probléma, amit úgy lehetne véglegessé tenni, hogy meg sem próbálják megbeszélni.
Ez inkább egy laza haveri kapcsolat lehetett, amiért nem kár.

magyar bucó 2011.03.02. 10:33:54

Nekem valahogy nem hiteles a történet, a "fakin basztard" nem magyaros...

A magyar mindennek elmondja a nemkívánatos személyt, de a korcs nem tartozik ezek közé.

Patria 2011.03.02. 11:15:45

Nekem még sosem csúszott ki semmi a számon. Ha valakit megbántottam, azt direktbe, szándékosan tettem, tehát ezt egy baromi hülye kifogásnak tartom.

Viszont a brigád viselkedése meg szánalmas. Félszeműkém nem tudta megvédeni magát? Mindenkinek pátyolgatnia kell? Ez a legalapvetőbb emberi tulajdonság amit utálok, a képmutatás. Többieket is idegesítette, de szegény nyomi, nem szólunk neki, inkább a háta mögött kibeszéljük, az korrektebb.
Tény, nem mondtam volna ilyet, inkább mással aláztam volna, hogy békén hagyjon, ha már annyira nincs tapintattal rám, hogy levegye, idegesít, de ez a reakció a többiek részéről valami gusztustalanul, szivárványosan szenzitív volt. Az ilyeneket önerőből leépítem.

bohuš 2011.03.02. 11:59:01

@Flava Mo:
Miért akkora nagy erény önmagában az, hogy vállalja a gondolataid, ha annyi gondolata van csak, hogy valakit, akinek a szeme eltér az átlagtól, korcsnak gondol? Egy benne lévő torzulást (egy másik embert egy testi hibán keresztül képes csak szemlélni) a többiekre okádott, akik ettől megdöbbentek.
@Betelgeuse-2:
Valóban legszebb erény a megbocsátás. De mit kéne ebben az esetben megbocsátani? Ez a lány egy kis testi hibával élő fiút korcsnak lát és amikor ideges, bele is kiabálja az arcába. A bocsánatkérése is ez: bocs, hogy kimondtam (amit gondolok). Valószínűleg a probléma nem a kimondással van, hanem amit gondol, ahogy látja a másikat, és ez nem változott. A társaság meg nem akar olyannal lenni, akinek egy ferdén álló szem elég ahhoz, hogy makogó hülyének tartson valakit (a leírás alapján most sem érti, hogy egy szerinte selejt miatt miért őt golyózták ki...)
Én nem is értem, mi a lány problémája; keressen olyan barátokat, akik tökéletes testi adottságokkal rendelkeznek, aztán már csak arra kell vigyázni, hogy pl. őt el ne üsse egy autó, pajzsmirigybeteg ne legyen (kidülledő szemekkel), ne hízzon semmit terhességnél, ja és tökéletes testű gyereket szüljön, aztán rendben is lesz minden.

tyberius 2011.03.02. 12:02:32

Ha jól értem, a srác később került be a társaságba, mint a posztoló? Mert ha így van, akkor valszeg őt sem kedvelhették annyira, ha inkább a srác mellé álltak. A stílusa alapján nem is csodálom.

A legjobban az tetszett, hogy a sztori elején még "mindent kitárgyaltunk, buliztunk, nagyjából azonos véleményen voltunk sok dologról", a végén meg "rózsaszín, sznob posvány".

bohuš 2011.03.02. 12:24:15

@jürgen baromartz:
Nekem nagyon érdekes a te hozzászólásod, mondjuk számomra az eleje és a vége ellentmond egymásnak. Az írod: "egyszerűen félek a hátam mögötti összesúgdolózásoktól, az álszent negédeskedésektől, meg attól, hogy egy három-négy fős társaság tagjai már tudják magukat eléggé biztonságban érezni egy kis rosszmájú összesutyorgáshoz." - aztán kiakadsz azon, hogy a társaság a gyengébb oldalára állt. Szerintem meg éppen nagyon szép dolog, hogy annak a fiúnak az értékét nem a testi hibája határozta meg a többség számára, és amikor a lányból kibukott, ami benne volt, nem amellé álltak. Szerintem ez alapján a fiú meggyőződhetett róla, hogy itt nincsenek a háta mögött összesúgdolózások és rosszmájú összesutyorgások.
A bocsánatkérésről meg már írtam fentebb.

bohuš 2011.03.02. 12:29:00

Egyébként meg lehetett a fiú valóban idegesítő - vagy nem, ezt valószínűleg nem a posztoló lány fogja nekünk objektíven közvetíteni :-). Akkor beszólhatok neki azzal, hogy "baromi idegesítő vagy". Ez a beszólás. A "korcs" mindenen túl van.

S0und 2011.03.02. 19:20:08

hahaha hülyepicsa, az ilyen ugat, hogy üjjünk le, beszéljünk meg, legyünk őszinték, én a hátam mögött biztos nem beszélem ki, hiszen egyenes ember vagyok. Megasztán ott van, hogy jajj az álldott jó lelkem, mert én olyan toleráns vagyok, és türelmes meg minden...

... ohátpersze, mindaddig, míg fel nem robban az agyad, elönti a szar és képtelen vagy kontrollálni magad.

Személy szerint, én is a nyugodt, megértő, türelmes típus vagyok, ellenben volt elég időm arra, hogy rájöjjek, nem szabad megvárnom az a pillanatot amikor robbanok. Akkor nincs se ember se isten, se szégyen, lelkiismeret vagy mármilyen gát. Persze nekem is sokat kellett veszítenem ahhoz, hogy ezt megtanuljam.
süti beállítások módosítása