Eddig azt hittem, jó pasi vagyok

2011. április 04. 07:42 - csajokespasik

„Egyszer véletlenül megláttam a riválisom, azt a pasit, akivel a lány lecserélt, nem tudtam, mire gondoljak: az utódom kövérkés, kopaszodó, nem tudom hány éves” – a srác csodálatos napokat tölt azzal a lánnyal, akiről azt hitte, bátran nevezheti a barátnőjének. Pedig csak a tesztüzemmód futott a kedves teremtésben. A srácot villámgyorsan lecserélik egy másik típusra.

 

Sziasztok! Megírnám tündöklésem és bukásom rövid történetét. 24 éves pasi vagyok és fél év után (nem mintha ez olyan hosszú idő lenne) adta ki az utam a barátnőm… egy másik pasi miatt. A lány 22 éves. Amikor megismertem, barátokon keresztül, rögtön megtetszett, nevezzük úgy, hogy pont az esetem volt. Hajlamos vagyok mindig kerülni a zűrös nőket – eddig legalábbis működött a radar. Ugyanis azt a fél évet, amit együtt töltöttünk, életem legszebb emlékei közé sorolom. Nem is az zavar, hogy szakított velem, hiszen tudtam, hogy nem velem akarja 22 évesen leélni az életét… csak az zavart, ahogyan csinálta.

Minden előjel nélkül. Az egyik pillanatban még együtt ünnepeljük a szülinapját, elkápráztatom mindennel, ami erőmből telik, el is fogadja, aztán egy olyan kanyar következik, amit nem tudok bevenni. Szóval, pár hete történt, hogy felhívott, találkozzunk. Az előző napot teljes egészében együtt töltöttük – mivel albérletben lakom két másik sráccal együtt – ők akkor hazamentek pár napra, így miénk volt az egész kéró. Szóval felhívott, hogy találkozzunk. Oda beszéltük meg, ahol először beszélgettünk hosszabban. Elmondta, hogy van egy másik pasija, és hagyjuk abba. Kb. így ahogy most megírtam, ridegen, egyszerűen, lényegre törően. Mivel látta, hogy ledöbbentem, fizetett (a kávémat és a szendvicsemet is, legalább ennyit nyertem rajta) és mentünk. Tehát az előző nap is már tudta, hogy végez velem. Ebben a tudatban töltötte velem az idejét. Nem tudom, mióta tartott a másik románc. Én már mindenre gondolok. Lehet, hogy párhuzamosan tesztelt minket. Eddig azt hittem, jó pasi vagyok, de amikor egyszer véletlenül megláttam őket együtt, és a riválisom, azt a pasit, akivel a lány lecserélt, nem tudtam, mire gondoljak: az utódom kövérkés, kopaszodó, nem tudom hány éves, de nem 29. És hát ő ütött ki a nyeregből. Most ő ölelgeti. Furdal a kíváncsiság, hogy mit tudhat, mivel tudhat többet, mint én. És a lány miért választotta éppen őt? És fél év nem sok egy kicsit tesztelésre?

 
267 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr392797840

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jankó szerencséjéről 2011.04.04. 12:42:17

Nem rég olvastam egy mesét, az volt a címe: Jankó szerencséje. Egy Grimm meséről van szó, ami a Boldizsár Ildikó szerkesztette Esti mesék a boldogságról című gyűjteményben található meg. Jankó a hét évi munkájáért kap egy nagy aranyrögöt, akkorát, mint...

Trackback: Honnan tudhatom, hogy jól választok? 2011.04.04. 12:41:25

Honnan tudhatom, hogy jól választok-e? Együtt vagyok egy férfivel másfél éve, aki felvetette a házasságot. Nekem tetszik az ötlet, szeretnék családot, amire alkalmasnak találom, és szeretem őt. Azonban elbizonytalanított, nem, talán pontosabb úgy f...

Trackback: Érdemes grafológiai elemzést kérni vőlegényemről? 2011.04.04. 11:59:42

Érdemes grafológiai elemzést kérni egy grafológustól, ahhoz hogy többet megtudjak a vőlegényemről?Kedves Levélíró!Én inkább javasolnám, hogy beszélgessenek sokat, tapasztaljanak meg együtt minél többféle élethelyzetet: higgye el, ezekből sokkal jobban ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kytia 2011.04.04. 13:29:11

@Muha: Hmmm...az pont jó lesz. Egy pofon Gyvynek mindig öröm.:DD

Madpapa 2011.04.04. 13:30:18

És azt még senki nem mondta ma, hogy minden nő kurva? Már télleg csak ez hiányzik...

Hurri Kán 2011.04.04. 13:32:08

@Muha:
Megint sok volt a sportszelet itt valakinél :DDD

@Zsu0805: az egészen más. A kertben nem nőnek olyan virágok, amik az erdőben igen :DDD

@Kytia: De úgyse teszi meg, mert tudja hogy mazo vagyok, és mivel genyó, nem fog nekem örömet okozni :D

tőzegmalac 2011.04.04. 13:32:32

@Zsu0805: a kéket kértem volna a virágárustól;)
tőzikét kicsit nehezebb keríteni, de nem lehetetlen:)) csak ki kell menni érté a kertbe

Kytia 2011.04.04. 13:33:05

@gyvy: De akkor nekem sem.:D

Hurri Kán 2011.04.04. 13:34:30

@Kytia:
Ahhoz nekem mi közöm van? :P

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.04.04. 13:34:41

@Kytia:

17 éves volt, nem nyomorított meg senkit ezzel :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.04.04. 13:36:17

@gyvy:

Gyere a Vörösmartyra, szólok a köztereseknek hogy gyepáljanak meg. :) A te adódból fizetik őket, és milyen remek hogy örömet is okoznak! :) Plusz a gyantázás mellé ajánlom a szemöldökszedést, csipesszel. Isteni lesz! :D

2011.04.04. 13:36:27

@gyvy:
Amelyikeket én szeretem, azok igen. :P

2011.04.04. 13:36:54

@Madpapa:

Ha csak sz hianyzik...
Minden no kurva.
De en miert csak a kivetelekkel talalkozom?

2011.04.04. 13:37:33

@kabátnyúl:
És úgy mondtad volna a virágárusnak, hogy kérek kék virágot? :) Lehet nevetett volna. :)
És átküldöd hajón? :P

Kytia 2011.04.04. 13:37:54

@Nard: Dehogynem. Még engem is. Így, közvetetten.:DDD
Mondjuk ilyen fiatalon talán nem olyan gáz. Én ilyenből egy csajt ismertem, aki kb. 6-ig tudta számon tartani azok számát, akikkel "hivatalosan" járt, de a bulikon azért a változatosság kedvéért másokkal csókolózott.:D
De ő is kistini volt akkoriban.

Hurri Kán 2011.04.04. 13:38:07

@Nard:
Először csináltasd meg ezeket magadon, aztán meséld el, hogy milyen volt.
Amúgy sajnállak.

@Zsu0805:
Nem is tudod te, mennyi szépség van egy erdőben :)

Dr. Jula Watson 2011.04.04. 13:38:32

@Zsu0805: Ez is jácint, csak nem ilyen túlnemesített fajta. Ez szerintem jobban hasonlít a természetes állapotához, olyan ami a kertben is nő.

Dr. Jula Watson 2011.04.04. 13:40:22

@Kytia: Nem mindegy ugyebár, hogy ki mit nevez "járásnak" vagy kapcsolatnak. A havi egy találkozó, szex nem az :D

2011.04.04. 13:40:58

@Dr. Jula Watson:
Hmmm... lehet, majd megkérdezem anyukámat. :P

Dr. Jula Watson 2011.04.04. 13:48:25

@Zsu0805: :D gugli képtalálatokban is ad ki hasonlókat jácint név alatt.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.04.04. 13:50:19

@gyvy:

Peched van. Már túl vagyok ezeken. :) Úgyhogy hajrá! :)

@Kytia:

A csajoknak is jóvót, neki is jóvót, oszt ennyi a történet. :) Senkinek nem lett baja belőle.

Hurri Kán 2011.04.04. 13:52:18

@Zsu0805:
Ő is ad képtalálatokat? :)

Egyébként ezek a képek annyiban csalókák, hogy sok virágnak van különböző színű előfordulása pl. Pontos beazonosítás inkább a levél formája, erezete, virágzat szerkezete, gyökér formája, ill. a növények eredeti előfordulási helye alapján (egymagukban, vagy csoportosan vannak) lehetséges.

Hurri Kán 2011.04.04. 13:53:22

@Nard:
Akkor folytasd ha annyira jó volt.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.04.04. 13:54:43

@Zsu0805: Jácint lesz. Ez nem az a tömött virágú fajta, de jácint.

2011.04.04. 13:57:41

@gyvy:
Anyukám dísznövénykertésznek tanult. Csak meg tudja mondani, hogy milyen virág az a virág. :)

Muha 2011.04.04. 13:58:56

@gyvy: TICCCS EGY SALLER!
Kéred a párját? :D

@Kytia: :D

Kytia 2011.04.04. 13:59:01

@Nard: Akkor jó. Megnyugodtam.:)

@Bundabandi: Jaértem.

Hurri Kán 2011.04.04. 13:59:30

@Zsu0805:
Bízzunk benne, különben nem lesz virágos jó kedvem :)))

Hurri Kán 2011.04.04. 14:01:38

@Muha:
ANNNNNNNNNNNNNNNNNYIRA JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!! FOLYTASD!!!!!

Muha 2011.04.04. 14:04:09

@gyvy: BIMM BIMMM BIMMMMM NESZE TE NYAVAJÁS!
Hát kérsz még?
NESZENESZENESZE

:F

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.04.04. 14:06:51

@Zsu0805: Én csak sima (általános) kertész vagyok, de ez szerintem jácint. Majd írd meg holnap, anyukád mit mondott rá! Most már kíváncsi vagyok. :)

Hurri Kán 2011.04.04. 14:06:59

@Muha:
IIIIIIIIGGGENNNNNN!!!! EZ AAAAAAAAAZZZ! MOST A LEGJOBBBBBB!!!!
NEHAGYDABBAAAAAAAAAA!!! :DDDDDDDDDDDDDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.04.04. 14:08:25

@Muha:

Törjed a térgyit! Azt imádni fogja! :)

Muha 2011.04.04. 14:08:32

@gyvy: Tartsd ide a másik arcikádat is de tüstént!

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.04.04. 14:12:19

szasztok,

ez valami első szerelmes poszt 24 évesen? mert ha igen nem is olvasom tovább....

Hurri Kán 2011.04.04. 14:12:49

@Muha:
*széles vigyorral odahajol* :DDD

Muha 2011.04.04. 14:13:39

@gyvy: BUUUUUUUUUUUUUUUUM RECCCS! :D

Hurri Kán 2011.04.04. 14:15:32

@Kytia:
Valamit biztos :)

@Muha:
HÚDENAGYONJÓMOST!
Mennyi időnként tudnánk ezt ismételni? :DDDD

2011.04.04. 14:15:49

@gyvy:
Reménykedjünk. :)

Muha 2011.04.04. 14:16:39

@gyvy: Ezt? Ezt bármikor, amikor Kytia megkér, hogy csapjalak meg kicsikét. :D

2011.04.04. 14:17:07

@Bundabandi:
Te kertész vagy? Akkor hiszek neked. :P De megkérdezem csak a Te kedvedért. :P

Hurri Kán 2011.04.04. 14:19:06

@Zsu0805:
:)

@Muha: Állj, úgy nem ér, csak a saját örömömre. De mivel most nekem nagyon jó, és én nem vagyok genyó, így hagyom hogy ezáltal egy kicsit másnak is jó legyen :DDD

Muha 2011.04.04. 14:21:31

@gyvy: Óh ez nem így működik. Akkor kapsz, mikor adnom kell!
Ha pedig néha ez egybeesik azzal, hogy neked is jó, hát adj hálát a magasságos Kytiának!

Hurri Kán 2011.04.04. 14:24:12

@Muha:
Megállj... Csak akkor jó, amikor ÉN úgy érzem hogy szükségem van rá. A többi esetben nem jó. Ha így megy a dolog akkor OK., ha nem, akkor keresek valaki mást :DDD

Muha 2011.04.04. 14:25:14

@gyvy: Azt próbáld meg! Megfejelem a térded és az öklödet is meggyomrozom! :D

tuli _ 2011.04.04. 14:31:43

@Zsu0805: ha sokan mondják, hogy jácint, de nem kertészek, akkor el sem hiszed? :)
ez biza jácint.

@Dr. Jula Watson: ebben is egyetértés :D

Muha 2011.04.04. 14:34:14

@gyvy: Igen természetesen. :D

2011.04.04. 14:34:46

@tuli _:
Én mindig anyukámnak hiszek kert témában. :P

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.04.04. 14:43:20

@Zsu0805:

Én senkinek, mert a kert téma nem érdekelt soha :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.04.04. 14:49:24

@Zsu0805: :D Igen, kertészként érettségiztem. Traktort is tudok vezetni... ill. régen tudtam. A tanár gépgyilkosnak hívott, mert közöltem nem szállok be a traktorba hisz akkora a kereke, mint én. Na onnantól sokszor kellett vezetnem! De még két másik képesítésem van mellette, aminek semmi köze a kertészethez. Rájöttem, hogy hobbinak jó, de nem ebből szeretnék élni. Nagyon idény munka és télen éhen lehet halni mellette.

tuli _ 2011.04.04. 14:51:15

@Nard: :DD

@Zsu0805: jó dolog az, csak tudod, itt egyedül te nem tudtad, hogy az jácint, a többiek kapásból. ha így sem hiszed el, hanem anyukád kérdezed, az mindenesetre érdekes. :)
apropó. akkor miért is kérdezted tőlünk? :)

2011.04.04. 14:56:57

@Nard:
Engem is csak néhány virág érdekel. :)

2011.04.04. 14:58:01

@Bundabandi:
Télen marad a hóeltakarítás. :)
Vezettél traktort... fuuu király. :)

2011.04.04. 14:58:42

@tuli _:
Nemistudom. :) Ne kötekedj. :P

summerstorm 2011.04.04. 15:08:04

hűha.
posztíró :)
ha a különbségre rá kell kérdezni, akkor baj van :D

tőzegmalac 2011.04.04. 15:19:22

@Zsu0805: aha, de most már tudom a nevét:) máshogy kell megnevettetnem:D
minek küldeni?:P

2011.04.04. 15:25:08

@kabátnyúl:
Hozol nekem virágot? Decuki vagy. :)

Dökvín 2011.04.04. 15:29:27

@Nard: Szerintem is! És igenis létező jelenség! Tegnap is mellém ült egy aromás delikvens a buszon, wáááá :S

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.04.04. 15:34:17

@kiscickány:

Ezért járok illatosított zsepivel :) (saját parfümmel)

@Muha:

Ilyen nyomik, aztán csodálkoznak :)

2011.04.04. 15:38:45

@Nard:
És mi lesz, ha eléred az 50 éves kort?

Dr. Jula Watson 2011.04.04. 15:52:20

@Nard: A nőknek könnyebb, elég csak egy illatosított kendő a nyakban, és azt bármikor közelebb lehet húzni az orrhoz :D

Kytia 2011.04.04. 15:57:27

@Muha: @gyvy: Valamint mondj el tizenöt mianyánkot az oltárom előtt.:D

Dr. Jula Watson 2011.04.04. 15:58:17

@Zsu0805: akkor már a saját szagát sem fogja bírni :D

Muha 2011.04.04. 15:59:24

@Kytia: De ugye nem nekem kell? :D

Hurri Kán 2011.04.04. 16:04:07

@Kytia:
Mér tenném sziszus? :DDDD

Muha 2011.04.04. 16:07:06

@gyvy: Nem kérdez!
Mianyánkol de mostazonnal tüstént!!!!!
:G

Hurri Kán 2011.04.04. 16:12:37

@Muha:
Kizárt. Jelenleg a jóllakottságtól üveges tekintettel mered maga elé és apró, diszkrét büfiket hallat :DDD

Muha 2011.04.04. 16:16:10

@gyvy: CSETT EGY POFON! :D

2011.04.04. 16:16:17

@Dr. Jula Watson:

Nem gond, az oregkorban minden erzek romlik, nem csak a latas, a szaglas is. Ergo nem fogja erezni ;)

2011.04.04. 16:18:12

@Kytia:

The power and greatness of Kytia cannot be denied. Those who reject the path must be destroyed!

indapass90210 2011.04.04. 16:23:59

Az kiderült már, hogy ki vette a gumit, és volt-e búcsúszex?

Kytia 2011.04.04. 16:24:25

@Muha: Nem, te a végrehajtóm és hű szolgám vagy. Részedről elég, ha behajtod az imádatot a híveimtől.:DD

@gyvy: Hálából, hogy MEGINT nekem köszönhetsz mindent, ami jó. Tudom, könnyű megszokni a jót, ezért is kell rendszeresen gyakorolni a hála művészetét.:D

@Budapesti Brigaderos: Ofkorz! And may the force be with me.:D

Hurri Kán 2011.04.04. 16:26:09

@Kytia:
Értem, Úrnőm.
Már csak annyit áruljon el hogy hálám mely fizikai módon manifesztálódjék, úgy érzem, a 15 miatyánk mindenképpen kevés lenn, ezért mint opció kilőve :DDD

Kytia 2011.04.04. 16:34:57

@gyvy: Bármilyen formában mutathatsz be nekem áldozatot, minél többet, annál jobb. Csak tedd az oltárom elé, és majd eunuchjaim segítségével begyűjtöm.:D

Hurri Kán 2011.04.04. 16:38:05

@Kytia:
Nagyságom és áldozatom formátuma nem teszik lehetővé hogy közvetítőkön keresztül továbbítsam. :DDD

Muha 2011.04.04. 17:04:31

@gyvy: Kénytelen leszel valahogy megoldani!
Különben.....
De ezt te nagyon jól tudod!
:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.04.04. 17:06:27

@gyvy:

Nem érdekelnek a kifogások, eredményeket akarok. Ezzel Muhaszita véleményét is tükrözöm. :)

Muha 2011.04.04. 17:07:38

@Nard: Kiválóan tükrözöd! :D

Dr. Jula Watson 2011.04.04. 17:41:50

@Budapesti Brigaderos: @Dövan: De addigra már akkora rettegés lesz benne az öregszaggal szemben, hogy már akkor is érezni fogja, ha ott sincs :D

Dr. Jula Watson 2011.04.04. 17:42:40

@Nard: vagy inkább csak trükközöd :D

2011.04.04. 17:45:06

Tényleg jácint. :)

Mr. Waszabi 2011.04.05. 07:02:26

Ne rágódj. Az idősebb pasik és nők is jobb szeretők, mint a fiatalok - minden tekintetben. Kialakultabbak, érettebbek, nyugodtabbak, tudják mi fontos az életben. Jobban tudnak szeretni. Idősebben Te is jobb pasi leszel, meglátod. Csak törvény szerint nagykorú 18 évesen az ember, de az csak egy szám, az érettséget nem tükrözi. De mindezt honnan tudná egy huszonéves aki egy másik huszonévessel jár? Sehonnan, nyilván.

Büszke_troll 2011.04.05. 15:32:15

Az a férfi aki magát pasinak mondja, meg is érdemli hogy így bánjanak vele.

nemvagyokhelyespasee 2011.04.05. 20:34:27

"Furdal a kíváncsiság, hogy mit tudhat, mivel tudhat többet, mint én. És a lány miért választotta éppen őt? "

3 dolog miatt:
-pénz
-pénz
-pénz

Amazonas 2011.04.08. 16:27:50

én már semmin sem lepődök meg....az emberek(a lányok és fiúk egyformán) szeretnek két vasat tartani a tűzben. Engemet az ex párom 2,5 év komoly kapcsolat után lecserélt az 5 évvel fiatalabb unokatestvéremre. A saját unokatesóm és a ex párom vágott át. Ne csodálkozz, amit én javasolni tudok, hogy ez miatt ne ábrándulj ki a csajokból..mert rengeteg normális csaj van, csak észre kell őket venni. (és hidd el vannak köztük szépek is, akik biztos az ,,eseted" kategóriába tartoznak :D)Ilyen ribanc miatt ne inogj meg a férfiasságodban...biztos van mit javulnod, tanulnod...dolgozz azon, hogy ne csak pasi....(mivel mi lányok gyakran különbséget teszünk pasi és férfi között), hanem igazi férfi legyél....akit ha meglát egy idő után az ex csaja, arra gondoljon, hogy hogyan elbaltázta..és sóvárogjon utánad. Ezek után nyugodtan a szemébe nevethetsz, hogy ,,bébi meg volt az esélyed- de elbaltáztad :D

Tomasz_a_gozmozdony 2011.04.17. 16:51:31

Gondolom haveros alberlet helyett sajat lakas, meg vaskos bankszamla. Ezt beszivtad, ecsem :)
süti beállítások módosítása