Na, korkülönbség! Illetve, amikor nem is az a baj. 24 éves vagyok, lány. Volt egy pasim, még tavaly nyáron, lassan pont egy éve hagytuk abba. Ő 39 volt, de nem is ez lett volna a baj, mert nem emiatt szakítottunk, hanem azért, mert előjött egy olyan tulajdonság belőle, ami, hát, mondjuk úgy, hogy nem volt túlságosan lelkesítő a számomra, inkább csak lelombozott. Eleinte nem láttam ezt az oldalát, pedig személyiségének lényegi része volt. Néha elvékonyította a hangját és gyerekes hangon gügyögve, selypítve beszélt, az ágyban ettől a falra másztam. A szavakat gyakran kicsinyítő képzővel látta el: - Megyek pisikézni - Elmegy a buszocska - Kint van a kukim - Az anyucim hívott, stb. Ehhez gyermeteg gesztusokat is levágott. Aztán nem bírtam tovább és leléptem. Valaki talán jópofának tartja, de én konkrétan rosszul voltam tőle. Csak ez volt a baj vele, de ez is elég válóok.

Minden nap kétszer beszélt az anyjával telefonon, és rájöttem, hogy azért maradt meg ez a borzasztó stílus nála, mert az anyja sem szólt rá, ugyanis végig ilyen manóhangon beszélt vele! Gügyög, becézve minden második szót. Esküszöm, ha nem látom, nem hiszem el. Pedig jogász végzettsége van az embernek, de soha nem dolgozott jogászként, ellenben irodavezető valahol, és 4 embernek dirigál. Amúgy jó fej, csak… csak ez ne lenne nála. Na, a napokban történt, hogy írt egy mélt, hogy ha ráérek, elvinne vacsorázni. Nem kérdés, vajon mit akarhat. Világos, hogy mit. Újból feltámadt bennem a 40 éves pasi emléke, aki néha egy 10 éves gyerek szintjén van, és semmi kedvem a folytatáshoz. De. Kétszer beszéltünk telefonon és a hangjából mintha eltűnt volna ez a szörnyű gügyögés és mintha egy normális emberrel beszéltem volna. Találkozzam vele? Lehet, hogy megváltozott? Vagy csak ideiglenesen elnyomta és majd szépen lassan előbújik megint? Szerintem egy utolsó esély mindenkinek jár.