„Vannak olyan lányok, akiket azért gondolsz szépnek, mert jó cuccban vannak, és agyon vannak sminkelve, de a sötétben szerintem mindegy.” - a szokást kicsit megtörve a mai posztban nem lesz se szerelem, se viszály… pedig lesznek benne csajok is, és pasik is. Egy hülye kérdés által tönkrevágott esti buli beszámolója következik, melyből kiderül, hogy sose vedd komolyan egy részeg srác bókjait és megtudhatod azt is, hogy 2011 nem a lovagiasság éve.
Előrebocsátom, hogy szerelemről, kapcsolatról nem igazán lesz szó – inkább egy érdekes párbeszéd és az abból következő szituáció helyezkedik el a középpontban. Lány vagyok, 26 éves. Kb. három hete történt, hogy az egyik hétvégén elmentünk kicsit italozni, 2 lány és 3 fiú. Már este tíz fele járt és alig találtunk szabad helyet, majd kiszúrtunk egy elég nagy asztalt, ahol csak két srác ült. Na, egy próbát megér, hátha szabad. Odamentek a fiúk, megkérdezték - szabad volt és leülhettünk. Beszélgetni kezdtünk. Hamar kiderült, hogy a két srác már elég ittas. 5 perc múlva megbántam, hogy odaültünk, mert az egyik fiú máris feljogosítva érezte magát, hogy beszélgessen velem.
Először nem értettem, mit kérdez, mert üvöltött a zene, majd nagy nehezen megértettem: „Te szép vagy?” Na, erre mit lehet mondani? Azt mondtam, hogy a szépség relatív fogalom, én inkább elégedett vagyok magammal. Na, a fickó nem jegelte a témát, hanem bedobta a közösbe: „Szerintetek a szép nők buták is?” Azt hittem, elenyészik a kérdése, ám az egyik fiú ismerősöm halál komoly arccal válaszolt neki: „Vannak olyan lányok, akiket azért gondolsz szépnek, mert jó cuccban vannak, és agyon vannak sminkelve, de a sötétben szerintem mindegy.” Ledöbbentem. Pedig még nem is ivott semmit és máris mondott egy hülyeséget. A másik velünk lévő srác is csatlakozott a témához és kijelentette, hogy a szép nők általában nem csak buták, de szemetek és kétszínűek is, mert megengedhetik maguknak – ugyanis (szerinte) a szépséghez ez jár. A barátnőmmel egymásra néztünk, hogy ha így beszélnek előttünk, akkor minket biztos nem sorolnak a szép nők közé. Ennek most örülni kéne? Szintén a társaságunkba tartozó fiú elmondta, hogy szerinte minden jó nő a pénzre hajt, mert sokba kerül, hogy szép legyen. Erre a vitaindító fiú elmondta, hogy egy szép nőnek nem áll jól ha okoskodik. „A szép lányoknak nem a kompetenciájuk, hogy okosak legyenek.” Húúúú.
A zene elhallgat végre. A bölcs fiú sokáig az arcomba bámul, majd azt mondja, hogy ez csak az előzenekar volt, mire a haverja rögtön gyárt ebből egy poént és felém böfögi: „Nekem, az én szívemnek, te vagy az előzenekar.” Ez csodás bók, csak nem egy borostás szeszkazántól.
Eseménytelenül telik kb. 1 óra, már másról beszélgetünk, majd a bölcs srác haverjának egyszer csak lekoppant a feje az asztalra. Ő egy darabig élesztgeti, majd lassan előveszi a telefonját és unott arccal, mintha ez minden este megtörténne, felhív valakit. Fél óra múlva jön két srác és elcipelik szegényt. Az egyedül maradt srác erre szorosan mellém ül a padon, rá a kezemre, amit csak akkor vesz észre, amikor kihúzom alóla. Semmi bocs, vagy valami, egy nagy, lomha, laza mackót, akinek még sziporkázó eszmefuttatásai is vannak, így szeretnek a szép és nem szép nők egyaránt... A srác kis idő múlva hirtelen nyakon csókolt (inkább harapott, a k*rva anyját), mire én reflexszerűen felugrottam, a barátnőmre borítva véletlenül egy fél korsó sört. A társaságunkba tartozó három remek lovag mindent látott, de nem tett semmit… csak néztek rám. Várták, hogy most mit lépek. Azt hitték, tévéznek. Úgy érezték, semmi dolguk nincs. 2011 és a lovagiasság… Elköszöntem és leléptem. A barátnőmnek is elege lett, mert azonnal követett. A mai világban egy nő nem várhatja el egy pasitól (pláne 3-tól), még ha nem is a barátnője, azt, hogy kiálljon érte? Úgy látszik, nem. Ja, és még mindig divat a részegen udvarlás, mert akkor van bátorság megszólítani egy nőt.