Légy kedves, megértő, ápolt, humoros és felnőtt gondolkodású férfi

2011. július 13. 07:13 - csajokespasik

„Aki összeáll velem, az legyen minél kiegyensúlyozottabb, rugalmasabb és türelmesebb, mert csak így bírja elviselni hirtelenségemet, szüntelen variálási vágyamat és újabbnál újabb meglepetéseimet” – állítja magáról egy hölgy, mintegy használati utasítást adva magáról. A célcsoport egyik férfitagja nem hagyja mindezt szó nélkül és válaszol neki. A hölgy nem kér sokat, csak annyit, hogy az udvarlónak legyen saját kérója, legyen lóvéja, fel tudjon nézni rá, csak őt akarja, ezenkívül legyen családcentrikus, nyugodt és céltudatos. Ja, és a hölgy gyereket is szeretne, akinek már a nevét is tudja. Álomnő álompasit keres.

 

Úgy alakult, hogy jelenleg éppen aktív társkereső férfi vagyok, aki él az internet adta lehetőséggel, hátha szerencsével jár a szerelmet illetően. Ez persze egy örökzöld téma, van aki szerint a neten ismerkedni lúzerség, és van, aki szerint a legjobb dolog - ez nézőpont kérdése, mint ahogy van akinek kedvence a borsófőzelék, de van, aki rá sem tud nézni. Ez egy örök vita, ami addig lesz aktuális, ameddig emberek és internet van a Földön. Vannak akik teljesen félreértik ezt a műfajt, és összekeverik a romantikus leányregényekbe illő meseszerű történetekkel. A valóság azonban egészen más. A minap is böngészve az egyik hazai társkereső oldalt, ráakadtam egy hirdetésre az alábbi szöveggel. Alatta olvasható az általam írt válaszüzenet is (annak ellenére, hogy nem szokásom számomra nem megfelelő emberekre időt és energiát áldozni értelmetlenül, de emellett most valahogy nem tudtam szó nélkül elmenni).

A társkereső hölgy bemutatkozása:

Üdvözöllek! Kérlek VÉGIG olvasd el az adatlapom! Csak olyan pasi levelét várom, aki megfelel a leírtaknak! Nagyon igényes vagyok magamra és ugyanilyen magas elvárást támasztok másokkal szemben is. Csak hosszabb idő eltelte után mutatom ki az érzéseimet, és csak ott nyílok meg, ahol biztonságban érzem magam. Humor az életemben elmaradhatatlan. Őszinte vagyok és természetes. Érzékiségem ugyan csak lassan bontakozik ki, viszont mély és állhatatos.

Bár takarékosan bánok a szerelmi fogadalmakkal, számomra az adott szó szent. Ha egyszer elkötelezem magam valaki mellett, lehet rám számítani. Egy kapcsolatban az a legfontosabb számomra hogy az az önkéntességen és az egyenjogúságon alapuljon.

Rendkívül nagy szabadságigényem van.

Független természetem nem bírja elviselni a birtokló ragaszkodást, s mivel partnerem számára meghagyom azt a teret, ami engedi őt kibontakozni, cserébe Én is elvárom, hogy hasonló tiszteletben tartsa térigényemet. Velem élni izgalmas. Merek más lenni, szikrázó, vidám lendületes egyéniség vagyok.

Igazán jó szívű vagyok, és tudok áldozatot hozni, azért akit szeretek.

Kedvességemmel mindenkit leveszek a lábáról. Aki összeáll velem, az legyen minél kiegyensúlyozottabb, rugalmasabb és türelmesebb, mert csak így bírja elviselni hirtelenségemet, szüntelen variálási vágyamat és újabbnál újabb meglepetéseimet. :)

Minden porcikámban türelmetlen vagyok, és ha sok a tétovázás, elvesztem az érdeklődésemet. A megrögzült szokások és az egyhangú hétköznapok nem szerepelnek a szótáramban.

Rengeteget megteszek annak érdekében, hogy jó benyomást keltsek másokban. Pajkos erotikám akkor ébred fel, ha érzem, hogy figyelsz rám, körüldongsz, ha kitartóan csodálsz. :D Nagyon fontosnak tartom, hogy meglegyen a kölcsönös rajongás. Mindent megfigyelek, a környezetemben szeretek finomakat főzni és igyekszem kielégíteni a partnerem igényeit. Ott érzem magamat jól, ahol éppen történnek a dolgok. Érdekel minden, ami új, izgalmas és mozgalmas. :D Amire vágyom: Légy kedves, megértő, ápolt, humoros, intelligens, felnőtt gondolkodású férfi. Rendelkezz saját lakással és egzisztenciával. Leírom miért, fontosak számomra, hogy olyan párom legyen, akinek meg van a saját kis élete: Vannak céljaim, amihez ugyebár pénz szükséges… Szeretnék még tanulni, fejlődni, előre jutni, jól élni. Nem vagyok anyagias, pusztán csak arra vágyom, hogy jómódban éljek és szeretve legyek. És ha idővel közös gyerek születne, megkapjon mindent, amit ÉN nem! Ezt fontosnak tartom, mert én nem szeretnék gyereket szülni, ha nem adottak a körülmények. Nem szabad felelőtlennek lennem (lennünk). Már két szakmám van. Nem vagyok buta és lusta lány. Értékelem, amiben most vagyok, kis dolgoknak is tudok örülni, csupa szív és pozitív gondolkodású ember vagyok. Amit még fontosnak tartok: Fel tudjak nézni rád, csak engem akarj, légy családcentrikus, nyugodt és kiegyensúlyozott, tudd, mit akarsz, legyenek céljaid. Idővel szeretnék gyereket, mint már kiderült előző soraimból. Már a neve is megvan.:) Lassan érett vagyok az anyaságra. Viszont amíg a baba nem érkezik, addig szeretném magam fejleszteni minden téren. Felkészülve várva az anyaságot. Tudom és érzem, hogy megfogom kapni az élettől, amire vágyom. Álmodozni lehet.:) Szerencsés embernek érzem magam, mert amire vágytam és nagyon akartam már nem egyszer teljesült. Hiszek a vonzás törvényében. Visszatérve az anyaságra. Tudom, hogy jó anya és feleség lennék. Rólam még annyit: Nem dohányzom, nem iszom, nem drogozok. Józan életű ember vagyok, helyes gondolkodással. Szeretek mozogni, edzeni. Várom jelentkezésed. :) sok puszi, M.

 

Ez pedig itt a neki írt válaszom a fenti szövegre:

Szia. Nem akarlak elkeseríteni, de ilyen pasi, akit itt leírtál, csak a mesében létezik, Te gyakorlatilag a Tökéletes Férfit keresed - csak éppen az nem derült ki, hogy ezért cserébe te mit lennél képes nyújtani a "tökéletes férfinak"...? Mi lenne az, amitől a Tökéletes Férfi is ugyanúgy érezné, hogy "jó vásárt csinált" veled, mint ahogyan te ő vele? Ez a nagy kérdés... De a valóság az, hogy legfeljebb te csak gondolod, képzeled magadról, hogy te is tökéletes ember vagy, és tökéletesen illenél a Tökéletes Férfihoz.

Valahol itt kezdődik az egoizmus, ami a nem éppen pozitív emberi tulajdonságok egyike. A másik dolog, ha netán tényleg létezne is egy ilyen férfi, sőt, (még észre is venne téged), nos, az biztos hogy itt az interneten nem túl jó helyen keresed! Mert egy tökéletes férfi vagy nő nem is szorul arra, hogy az interneten keresgéljen, méghozzá azért nem, mert már a majdnem tökéletes pasik/nők tucatjával találnak maguknak partner jelölteket internet nélkül is. De azért csak reménykedj, végül a mondás is így szól, hogy a lepény hal meg először, és a remény hal meg utoljára! :) Őszintén mondom, hogy sok sikert kívánok, de azért lélekben inkább csalódásokra készülj fel, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés. Afelől nincs kétségem, hogy sok-sok önjelölt, hozzád hasonlóan önmagát tökéletes pasinak aposztrofáló versenyző lesz majd, aki bepróbálkozik, talán akadnak is majd néhányan, akik az elején még egészen ügyesen elő tudják majd adni a nagy tökéletességi mutatványt, de attól még a látszat bizony csal, és nem minden arany, ami fénylik (csak hogy egy régi közhely is elhangozzék). Egyébként ne aggódj, nem vagy egyedüli nő ezzel a tündérmeseszerű, könnyfátyolos leányregénybe illő irreális szemlélettel. Olvastam már elég sok női adatlapot, és akad bőven hozzád hasonló gondolkodású nő, akik valamiért fordítva ültek fel a lóra, és ki tudja milyen indíttatásból azt képzelik, hogy itt az interneten keresztül fog majd eljönni értük a jóképű, gazdag, mesebeli királyfi fehér lova hátán, de fel kellene ébredni, ameddig még nem késő! Igazán két alternatíva lehetséges: ad1, vagy leadsz az irreális, valószerűtlen elvárásaidból, vagy ad2, egyedül fogsz maradni a Tökéletes Férfi iránti álmaidat kergetve és nem érted, hogy miért vagy még mindig egyedül negyven-ötven éves fejjel... Abban a korban pedig már még kevesebb a majdnem tökéletes ember, és még több kompromisszumot kell majd kötni, vagy marad egyedül, kutyával-macskával megöregedés. Na jó, nem rabolom tovább az idődet. Köszi, hogy ezt elolvastad, és ne értsd félre, ez nem egy rosszindulatú beszólás akart lenni a részemről, továbbá nem is azért írtam le, mert savanyú lenne a szőlő (tudom, hogy messze nem én vagyok az ideális számodra és fordítva sem), amúgy is kaptam én már hideget-meleget nőktől, sok meglepetés nem érhet már. Ez egyszerűen csak egy baráti, segítő jellegű magánvélemény volt egy messze nem tökéletes, de a földi valóság, realitás talaján élő férfi tollából (azaz billentyűzetéből) amit vagy fontolóra veszel a saját érdekedben, vagy élből dobod a törölt üzenetek közé - ez csak rajtad múlik (az én életemre nézve egyik változat sincs befolyással, vagyis nekem teljesen mindegy...) További szép napot! Üdv.

 

 
562 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr923062399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muha 2011.07.13. 07:19:57

pont mint legeslegeslegkisebb koromban.
Első.
:D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 07:28:20

Hirtelen nehéz eldönteni, hogy a néni levele, vagy a bácsi levele a szánalmasabb.

Amúgy fék. Ki az a redvás arcú, szemüveges, mustáros atlétában a telefingott szobában félhomályban a gép előtt ücsörgő nethuszár, aki egy ilyen leírásra egyáltalán reagál valamit?

Muha 2011.07.13. 07:52:06

Leveleket a "gazdag helyespasit belasszóznák cserébe megterhesedek" jeligére várjuk a szerkesztőségbe.

Ha én ilyen gazdag hellyespasi lennék mint a keresett személy, akkor inkább monte carlóban a jachton gyömöszölném a csinner macákat, mintsem internetes rongyhoz kössem magam, aki aztán szabad teret biztosít, csak fogjam be a pofámat.

Igaza van a posztíró srácnak, hogy ez így nem nagy buli.

Még ha a Scarlett johanson is írt volna nekem ilyet, biztos kikérem kezelőorvosom, kommentelőtársaim véleményét.

Muha 2011.07.13. 07:58:26

Mondjuk ebbe kétségtelenül belejátszik az is, hogy most a hétvégén a Scarlettel és még jópár hírességgel együtt medencepartiztunk és ott volt a Keira Knightley, és úúúúúúúúúúúúgy nézett. és elbizonytalanodtam, hogy scarlett vagy keira, keira vagy scarlett.
tudom, mpg, de inkább mindkettő.

BermudaRoby 2011.07.13. 08:03:41

hát, ha létezik ilyen pasi, amit a csaj keres, még én is beadnám a derekam - mit nekem buzerancia! : D

Szöszi 28 2011.07.13. 08:04:09

Jó reggelt! Utálom, hogy a melóhelyemen vagyok, tegnap ilyenkor egyrészt még aludtam, másrészt 10 órakor a Balaton parton kávéztam, és utána strandoltam:(
A csaj egy pszichopata...Társkereséskor a leendő gyerekeiket emlegeti? Mi van???

Muha 2011.07.13. 08:04:13

@Köldökszösz (csodalampa): Te bulizhatsz velem! :D
Küldök is egy jó KVt.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 08:05:29

@Muha: Keira Knightley és Natalie Portman. És becsönget Winona Ryder, mert eltévedt, fáradt, és szeretne lezuhanyozni. :)

Na hirtelen ennyi, megyek, mert mindjárt fel kell ébrednem.

Devil2 2011.07.13. 08:07:14

Hmmm.. A csaj is megér egy misét, de azt végképp nem értem hogy miért kezdesz neki hegyibeszédbe. Símán ignorálni. Aztán majd rájön.. vagy nem.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 08:07:18

@Muha: Köszi! Megvolt! De sajnos csak a KV :(

Jó reggelt, szép napot!

SciNu 2011.07.13. 08:07:39

"Nem vagyok anyagias, pusztán csak arra vágyom, hogy jómódban éljek "
XDDDDD

"Hiszek a vonzás törvényében."
Na ez sok mindent elárul.

Meg toronyóra lánccal nem kellene? Hol él ez? Vagy csak egy netes troll?

Hát dövan mint láthattuk a te ne dohányozzon ne legyen kövér elvárásod ismét látszik hogy nagyon el van szállva :D

Muha 2011.07.13. 08:07:44

@Devil2: mer ő biztos asziszi szent ferenc ő, hogy tanácsokat osztogasson.

Puch Cavette 2011.07.13. 08:07:53

Posztiro egy majom, aki nem tudja elkepzelni a tokeletes ferfit, csak mert o nem az. Szerintem nincsenek a csajnak tul nagy elvarasai. En legalabbis ezeknek mar tizeves koromban megfeleltem, es azota csak fejlodtem.

SciNu 2011.07.13. 08:11:02

@Muha: És meg sem hívtál engem? >:C

SciNu 2011.07.13. 08:12:59

@Puch Cavette: "Rendelkezz saját lakással és egzisztenciával. "
Még ennek is? De jó neked :D

SciNu 2011.07.13. 08:18:35

@Muha: Nem igazán. A titkárnőddel majd én megvitatom. (Ropisegge van-e?) :D

Muha 2011.07.13. 08:19:36

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Titkárnőm küldte a maileket.
Ha nem küldött, kirúgom.
Viszont a következő jachtos buli lesz. Remélem nem vagy tengeribeteg. :D

SciNu 2011.07.13. 08:24:43

no én is időutaztam a válaszommal :D

dr. gernika 2011.07.13. 08:26:41

A leányzó tipikus királylánykomplexusos, sosem értettem, hogy lehet valakinek ennyi önbizalma.
De a posztíró is furcsán szószátyár nekem.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 08:27:26

Ezt a szöveget! OMG!

"Nem vagyok anyagias, pusztán csak arra vágyom, hogy jómódban éljek és szeretve legyek."

Akkor mi az anyagias meghatározása? :D

"Már két szakmám van. Nem vagyok buta és lusta lány."
LOL! Nekem meg már 3! Most akkor én egy hipiszupi csaj vagyok? Kit érdekel hány szakmája van... nem mindegy?

"Idővel szeretnék gyereket, mint már kiderült előző soraimból. Már a neve is megvan.:) Lassan érett vagyok az anyaságra."
Tenyésznőstény fedező kant keres, kizárólag jó vérvonalból. Wake up! This is the real life!!!!

De hogy a pasi minek írt neki litániát azt nem értem!

2011.07.13. 08:28:26

Kitalálom:
Pasi írta és a csajokat szapulja.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 08:28:35

@SciNuBob -I hear you, mon!-:

Ha Hagyó Miklós gyereke, akkor valszeg így van. :)

Amúgy a társkereső hirdetés lol. Én valszeg egy karakterre se méltatnám, ha látnám, max megmutatnám haveroknak, hogy röhögjenek ők is. Mert nem vagyok önző, megosztom az ilyen gyöngyszemeket. Mondjuk nem értem a postíró miért ölt bele ennyi energiát. Engem max annyi ideig foglalkoztatna a dolog, amíg kimegyek a slozira, kitolom a deddit (és kiakasztottam a babavárós ajtódíszt ofc), majd a törlés után lehúzom. :)

A csaj meg szánalmas. A céljai eléréséhez pénz kell. Dolgozz bazmeg!

Easyke (törölt) 2011.07.13. 08:29:33

Én sem tudom eldönteni, hogy melyik rosszabb a kettő közül. Így hát inkább összefoglalnám az írásokat:
Csaj: én, én, én, az én elvárásaim, én ezt tudom nyújtani, az én gyerekem (apának névválasztásnál kuss!), én ezt teszem magamért, én igényes vagyok, én, én, én....
Pasi: húúú, biztos állati jó bige lehetsz, meg is húználak szívesen, de bassza meg, én csak egy átlagos, kissé már pocakosodó és kopaszodó pasi vagyok, affene, rám sem fogsz nézni. A leírásod iriggyé tett, beletapostál a lelkivilágomba. Ezért én most megpróbállak megalázni. Többek között megírom neked, hogy "itt az interneten keresztül fog majd eljönni értük a jóképű, gazdag, mesebeli királyfi", miközben gálánsan elfelejtkezem arról a tényről, hogy én magam is a neten keresgélek és tulajdonképpen ugyanerről álmodom, csak fordított nemi felállásban.
Meg hasonlók.

Mondjuk azon elgondolkoztam, hogy a csaj vajon mit dolgozik (két szakma), ha a "megrögzült szokások és az egyhangú hétköznapok" ismeretlenek a számára. Szóval nem irodista, aki 8-tól ötig az irodában rohad.
A pasi meg nem tud szöveget értelmezni, mert a csaj hosszan leírja, hogy főz, kényeztet, humoros, érzéki, erotikus stb. Ehhez képest a pasi számára nem derül ki, hogy a csaj mit tud nyújtani. Hát ezt! :)) Amúgy a csaj sima dependens személyiség, minden pozitív tulajdonsága akkor bontakozik ki, amikor figyelnek rá, szeretik, stb. Egyébként ő nem létezik.

Muha 2011.07.13. 08:30:31

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Persze. Csak ropik jöhetnek a közelembe.
Nem akarom holmi rondasággal megmérgezni a gondolataimat. Még rosszat álmodnék.
Vitasd meg vele akkor Te.
*meg is kettyintheted, de ilyet én sosem mondtam, tudod.;) *

2011.07.13. 08:31:59

Ohhh igen, pasi, és ráadásul már az első pár sorból kitűnik, hogy az okoskodó tipus...

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 08:32:07

Pont arra gondoltam én is, hogy akkor miért nem dolgozik? Ha olyan okos, ügyes, (legkisebb ugrifüles) akkor keresse meg magának a pénzt az életviteléhez. Nyilván sokkal egyszerűbb fogni egy pénzeset... ill. úgy néz ki mégsem, mert neki még nincs! :D

SciNu 2011.07.13. 08:33:25

@Bundabandi: Azért írt neki hogy hátha előjön a madár-effektus.
Ő nyitja fel a szemét és így ő lesz az első akit meglát az új életszemlélettel és azt hiszi ő a mamája/megfelelő pasija.

@gernika: Egy "knock! knock! Wake up Neo" nem biztos, hogy olyan hatásos :D És így tudományosabb. Feltesz egy hipotézist majd kifejti hosszabban hogy megmagyarázza.

Muha 2011.07.13. 08:34:43

@Easyke: a csaj könyve bekerülhetne a világ legrövidebb könyvei közé:
Én ezt nyújtom címmel

@Bundabandi: Ő így dolgozik meg érte. Kiváló irodalmisággal lenyűgöző adatlapot ír, és szemlátomást áldozatkész.
Kell ennél több?

ketroot 2011.07.13. 08:35:09

A csaj persze beleülne a készbe. Hát hogyne aranyom!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 08:35:46

@Bundabandi:

A végén egy C típusú pujáró gyémántos herceg fogja a királykisasszony fosóját fugázni. :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 08:37:00

Ezért tart itt ez az ország. Már a büfé-ruhatáros és a felszopó diplomákkal sem lehet elhelyezkedni, ezért kénytelenek egy pénzes faszit lasszózni.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 08:37:14

@SciNuBob -I hear you, mon!-: madár-effektus XD Meglóbálta neki a kukacot? Hihi! XD

A fehér nyulat kell követni!!! Akkor minden ok lesz! :D *knock, knock*

Muha 2011.07.13. 08:37:25

@ketroot: Az ilyet még MPGzni sem jó, mert csimpaszkodna mint egy kullancs.
Nehezebb lenne kirakni mint megdönteni.

SciNu 2011.07.13. 08:38:31

@Easyke: a csaj vajon mit dolgozik (két szakma): hostess és escort? :D

@Muha: Hova gondolsz te! Én olyat nem tennék! Szeretkezésnek nevezném! Oszt utána kapna jólétet szeretettel :D

Easyke (törölt) 2011.07.13. 08:39:49

@Muha: nem igaz, mert ott van még az, hogy "Érzékiségem ugyan csak lassan bontakozik ki, viszont mély és állhatatos."
Szóval mégiscsak egy hosszabb könyv kerekedne ki belőle. De ő vajon ezt a mondatot melyik könyvből szedte? Mond ilyet élő ember?

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 08:40:02

A hölgy példaképei: Sarka Kata és Rubint Réka.

SciNu 2011.07.13. 08:40:09

@Bundabandi: Ki tudja mi volt a képe a társkeresőn a srácnak :D

Easyke (törölt) 2011.07.13. 08:41:05

@SciNuBob -I hear you, mon!-: hihi :))) Bevallom, én is valami hasonlóra tippeltem :))

ketroot 2011.07.13. 08:43:32

@Muha:

Van ilyen nő ismerősöm. Haverom nem is tudta levakarni, viszont becsúszott egy terhesség. Augusztusra itt lesz a gyerek...

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 08:44:03

@Bundabandi: milyen az állhatatos érzékiség????

fumerin 2011.07.13. 08:45:54

Ehhez nem volt elég egy KV!

A nő igényeit elolvastam. A férfi válaszához még treníroznom kell magam:D
Szóval ha mégis akadna egy ilyen férfi, azonnal be kéne balzsamozni! Nem ám feledésbe merül:D

Easyke (törölt) 2011.07.13. 08:46:02

@ketroot: "becsúszott", aha. Azért a haverod helyében gumit használtam volna és most kérnék egy apasági vizsgálatot...

SciNu 2011.07.13. 08:46:16

@Bundabandi: Azoknak azért több eszük van szerintem mint hogy ilyen igényei legyenek. :D

@Easyke: Mély és úgy szorít vele, hogy összeragadnak mint a kutyák?

Muha 2011.07.13. 08:47:12

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Mit rózsának hívunk,bárhogy nevezzük,éppoly illatos

@Bundabandi: de a dubajozók legalább hazudnak, taktikáznak, ármánykodnak, trükköznek, csalnak.
Vagy lehet, hogy a Rongy valami kifordított csakazértis technikával próbálkozik?

@Easyke: Akkor pedig az a könyv, amibe belelapozol, beleolvasol, aztán visszateszed a polcra, mondván nincsen nekem időm erre a marhaságra. :D

Easyke (törölt) 2011.07.13. 08:47:20

@Bundabandi: én - bevallom - nem értem az egész mondatot... Bizzztos azért, mert én érzéketlen vagyok.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 08:48:25

@fumerin:

Inkább hibernálni :)

@SciNuBob -I hear you, mon!-:

Lehet ez az egyik szakmája. Felszopó és escort.

Easyke (törölt) 2011.07.13. 08:49:15

@SciNuBob -I hear you, mon!-: de hisz ez minden férfi álma, nem? Hajrá, csajra fel! :))

@Muha: ábszolúte. Meg hogy: és ezért valaki még pénzt mer kérni?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 08:49:23

Hm. Még csak az elején járok, de itt elakadtam:
"Érzékiségem ugyan csak lassan bontakozik ki, viszont mély és állhatatos."

Milyen az az "állhatatos" érzékiség?

Kytia 2011.07.13. 08:49:27

"Érzékiségem ugyan csak lassan bontakozik ki, viszont mély és állhatatos."

Ezek összeillő szavak szerintetek? Az én erotikám zöld és fenomenális. Na, mindegy, olvasok tovább.:D

fumerin 2011.07.13. 08:49:47

@Bundabandi: Nekem ilyen pasi nem is kéne! Semmi kihívás, semmi izgalom, semmi harc. Hiszen minden készen van. Az meg döguncsi:D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 08:50:35

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Miért? Ül a szalag mellett egész nap és álmodozik, hogy jön a herceg... kiragadja a pénztárgép mellől...ahhhh! Micsoda romantika! Aztán elhúzgálja a Gabi fogkrémet, az Ariel mosóport a vonalkód olvasó előtt és már meg is van a gyerek neve! :D

dr. gernika 2011.07.13. 08:51:07

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Nem, az a fajta, akinek a szándékát egy mondatból is meglehet érteni, de azért még hozzá tesz kettőt, mert gondolja, hogy nem. Élőben erre jön a rezignált bólogatás, és távolba meredés/menekülőút keresés.

SciNu 2011.07.13. 08:51:54

@Bundabandi: A bankszámlájukat is. Anélkül nem lehet jólétben kapni a szeretet. :D

@Nard: Az az aki felkészítia felnőttfilm forgatásra a színészbácsit?

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 08:51:59

@Nathan D'Xantine: ezt kérdem én is! De ha te sem tudod, akkor csak nem vagyok annyira tudatlan. :D

Kytia 2011.07.13. 08:52:51

"Kedvességemmel mindenkit leveszek a lábáról."

Apám, ezt a szerénységet. Bandi, nem te írtad?:DDD

Na, folyt.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 08:53:14

@fumerin: Az már igaz, a kihívás az kell! :D

Kytia 2011.07.13. 08:53:31

"Pajkos erotikám akkor ébred fel...."

Úristeeeeen! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Muha 2011.07.13. 08:54:47

Ha én egy ilyen nőt befogadnék mint egy kutyát - mert máshogy ezt nem igazán tudom nevezni - akkor KUSS lenne a neve és mosogatna reggeltől estig egyik kezével, másikkal főzne.
Akkora szabadságot kapna a konyhában, amekorrát még ember nem látott, de még ufo sem.

SciNu 2011.07.13. 08:54:58

@Easyke: Csak félő hogy utána a számlám kerülne ilyen helyzetbe :D

@gernika: Mojo jojo? :D

@Bundabandi: :DD Aztán végül elkezdi keverni a neveket és Biopon meg Colgate lesz a gyerek.

Muha 2011.07.13. 08:55:59

@Kytia: tényleg, még ezt is kihagytam. :D

Álmaim netovábbja, hogy a nőm a kedvességével mindenkit levegyen a lábáról.
Ott helyben megmaffióznám. :D

fumerin 2011.07.13. 08:56:12

A férfi levelét is elolvastam. De minek?
Szeretem az ilyen önjelölt "megmondomebereket".
Mielőtt tapsot és össznépi hurrát álmodik a faszi azért, mert Őőőő, ilyen okos, ki kell ábrándítanom.
Egy igazi barom és hasonló egoizmussal van megáldva, mint a nő!
Ítéletem: két hónap összezárva a nővel egy lakatlan szigeten.
:D

dr. gernika 2011.07.13. 08:57:34

@Nathan D'Xantine: Ez nekem is feladta a leckét.
@Bundabandi: Gabriel? :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 08:58:44

@Kytia: XD Miből gondolod??? :D Áhh én nem tudok ennyire jól fogalmazni, állhatatos érzékiség meg ilyenek.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 08:59:42

@SciNuBob -I hear you, mon!-:

Igen.

@Kytia:

Ezen én is elgondolkodtam, hog milyen az a pajkos erotika. Lehet csinálja lóval is, hisz lovasnép a madjar. :)

Muha 2011.07.13. 08:59:53

@fumerin: Nekem a legviccesebb az egészben, hogy stabil kiegyensúlyozott párkapcsolatban is kiakadnak a faszik a gyerek szó hallatán, nem hogy a látatlanban a semmire.

kb mintha black jack-eznénk, és leoszt nekem három királyt, majd megkérdezi, hogy kérek-e még lapot.

cyd 2011.07.13. 09:00:07

Azért a kislány hiába írt Háború és békét adatlapjára, mégsem mondott semmit. Dögunalmas kliséhalmaz és még hülye is. A mandró dettó.
Lapozzunk. Mi a reggeli? :)

fumerin 2011.07.13. 09:01:03

"Józan életű ember vagyok, helyes gondolkodással"

Pedig most gondolkodtam, mennyi sört kéne innom, hogy hasonlóan tudjam megfogalmazni a lehetetlent:D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 09:01:06

Na jó átrágtam magam rajt.
Hát... Amennyire én látom a csaj legnagyobb hibája, hogy szépen összefoglalva leírta az alap női elváráscsomagot. Ez nyilván a pasiknál kiüti a biztosítékot (ahogy egyébként az alap férficsomag is kivágja ugyanezt a nőknél).

Emberünk a válaszban mintegy mellékesen meg is jegyzte, hogy ezzel tisztában van. Csak tudnám, akkor minek írt?
És ha már írt, akkor miért nem valami értelmeset?
"Segítő szándékkal" írt leveléből ugyanis egyetlen "segítség"-nek szánt gondolat olvasható ki. Adj le az igényekből kisanyám!
Ezért az egy mondatért szerintem kár volt billentyűt ragadni!

A csaj szövege persze tele van önellentmondással, de hát az ilyen vágycsomagok általában ilyenek.
És mint az életben általában a gyakorlat majd csúnyán meg fogja húzni ezt a listát.
(Ilyenkor mindig Sir Arthur Conan Doyle Elveszett világának Gladys-e jut eszembe...)

Kytia 2011.07.13. 09:01:15

"nem szeretnék gyereket szülni, ha nem adottak a körülmények"

Jaja, én is mindig csak úgy ímmel-ámmal teszem ínségesebb időkben.:D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 09:01:19

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Ha meg egy-két Story magazin is a kezébe kerül... abból lesznek ám Lákátos Jose Armamdók!

ketroot 2011.07.13. 09:01:55

@Easyke:

2 éven keresztül nem használtak gumit, illetve gyógyszert sem. És ilyeneknek lesz gyereke...

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 09:01:57

Egy kedves, mélyen és állhatatosan érzéki kommentelő hölgy küldhetne képet a bokájáról, cserébe én is küldök az enyémről.

Halványkék erotika jeligére.

cyd 2011.07.13. 09:03:27

@Nathan D'Xantine: "...gyakorlat majd csúnyán meg fogja húzni ezt a listát."
A kislányt meg egy gazdaghejjespaseenak látszó sejtmassza. Aztán otthagyja és úgy nevezheti a gyereket, ahogy akarja.

Easyke (törölt) 2011.07.13. 09:04:31

"Rengeteget megteszek annak érdekében, hogy jó benyomást keltsek másokban."
"Őszinte vagyok és természetes."

Nekem ez a két mondat iszonyú nagy ellentmondásban van egymással.

De a pasi se piskóta: "Olvastam már elég sok női adatlapot, és akad bőven hozzád hasonló gondolkodású nő, akik valamiért fordítva ültek fel a lóra"
Mert a pasiknak nem szoktak irreális elvárásaik lenni, ááá, dehogy :)) Legyen a csajnak törékeny alkata, szép arca, 200 HHH-s mellbősége, de legyen természetes és ne lógjon, mert fujj az ronda, legyen gazdag, mert nem akarjuk eltartani, de ne legyen anyagias; legyen aranyos, kedves, hűséges, de azért incselkedő, de csak velem, a többi férfival ne; persze legyen egy mindent bevállalós prosti az ágyban, de amúgy szelíd, szerény; legyen okos, de ne túlságosan (mert azzal nem tudok mit kezdeni). És végül persze legyen mindezek mellett házias, főzzön-mosson-takarítson, de fáradt és nyűgös sose legyen, mert az csak nekünk, férfiaknak megengedett.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 09:04:37

@Nard: A pajkos erotika szerintem elég jól értelmezhető.

Ha szét akarjuk cincálni a csajt(és végülis miért ne), ennél zúzósabb cuccok is akadnak... :-)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 09:05:34

@Easyke: Pontosan erre céloztam fentebb... :-)

Kytia 2011.07.13. 09:05:48

"Már két szakmám van."

A műkörömépítés mellett elvégeztem egy számmisztika tanfolyamot is.:D

Hát, ez annyira csúcs, hogy le se tudok állni.:DD

(Meg be is kávéztam, szóval ma szokás szerint túlpörgős és gusztustalankodós leszek, készüljetek fel.:D)

fumerin 2011.07.13. 09:06:27

@Kytia: A két szakma lehet büfé-ruhatár is:D

cyd 2011.07.13. 09:06:52

@Köldökszösz (csodalampa): Halványkék? Neked Muha kell, vagy neki kerítesz.
Egyébként napról napra lejjebb adod. Tegnap még köldök ma már csak boka, el se merem képzelni holnap mi lesz.

Kytia 2011.07.13. 09:08:08

"csak éppen az nem derült ki, hogy ezért cserébe te mit lennél képes nyújtani a "tökéletes férfinak""

Hülye vagy? másról sem beszél, mint arról, hogy ő milyen egy csodálatos főnyeremény, hát nem érzed?:D

cyd 2011.07.13. 09:10:00

@Easyke: "...aranyos, kedves, hűséges, de azért incselkedő, de csak velem, a többi férfival ne; persze legyen egy mindent bevállalós prosti az ágyban, de amúgy szelíd, szerény; legyen okos, de ne túlságosan (mert azzal nem tudok mit kezdeni). És végül persze legyen mindezek mellett házias, főzzön-mosson-takarítson..."
Mondjuk a saját elvárás csomagom nem egyezik ezzel, de volt ilyen barátnőm, szóval létezik.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 09:11:30

@cyd: Óóó! Nem csak így sérülhet az elváráshalmaz egysége.
Ennek ezer forgatókönyve lehetséges.
Lehet az is, hogy hepi lesz az end.

michaela77 2011.07.13. 09:12:10

Én ezt nem nagyon értem. Egyrészt a csaj a tökéletes nő, másrészt meg a várva várt férfi legyen kiegyensúlyozott és türelmes, hogy el tudja viselni őt.
A tökéletes női éne pedig nem mellékesen csak akkor bontakozik ki, ha valakinek sok pénze van, teljesen odáig van érte, meg esetleg még vissza is, és elfogadja a gyerekük általa már kislánykorában kitalált nevét. Addig neki nincs is identitása?
Amúgy is, ki ír egy bemutatkozó levélben gyerekről??
Ez az öntömjénezés hányingerkeltő.
A férfi válaszlevele meg izé... Lehet, hogy tényleg nem kellene neki ilyen nő, de ha erre pazarolja az energiáját, akkor olyan mindenjobbantudok és majdénmegmondom emberke lehet.
Én hagynám a királylányt, csak keresgéljen, aztán készítenék vele egy interjút 10 év múlva, vagy kutyával-macskával, vagy az alkoholista férjeurát éppen hazavárva.

SciNu 2011.07.13. 09:12:11

@Easyke: Mert a teremtés koronái ezt megérdemlik :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 09:14:00

@cyd: Az tény, hogy Muhával van közös érdeklődési körünk, de ez egyben azt is jelenti, hogy egymásra ilyen téren nem számíthatunk. :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 09:15:13

@Kytia: Akkor küldesz képet a köldököd helyéről? :DDD

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 09:15:15

"Csak hosszabb idő eltelte után mutatom ki az érzéseimet, és csak ott nyílok meg, ahol biztonságban érzem magam. "

Első randi egy bunkerben. Mondjuk a Citadella alatt...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 09:19:19

@michaela77:
Szerintem simán lehet bemutatkozó levélben a gyerekről is írni, ha nem "csak" dugni akarok egyet...

A pasi meg nem tud semmit jobban, és nem is mondott meg semmit.

A királylányt nem kell hagyni, egy próbát minden királylány megér... Lásd még való élet... :-)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 09:20:57

Ha mindenképpen válaszolnom kéne erre, akkor csak annyit írnék vissza a tökéletes királykisasszonynak hogy: LOL!

michaela77 2011.07.13. 09:23:45

@Nathan D'Xantine: fú, nekem ez olyan fura, mintha első randin azzal indítanék, hogy mégis mennyire komolyan gondolod ezt a kapcsolatot, hogy tervezed az életünket, hány gyerekünk lesz és hol fogunk élni. De persze ezek szerint van akinek ez belefér.
A pasiban csak az a fura, hogy miért akar ennyire hangot adni a véleményének, miért nem tesz rá magasról?

fumerin 2011.07.13. 09:25:53

@Muha: Nézd, a normálisabb vagy éppen deviánsabb (kinek, mi a sztereotípiája ezzel kapcsolatosan) nők nem keverik össze a szexet és a gyermeknemzést.
A nő anya és nő (meg ember) egyben (akinek gyerkőce van). Van, aki ezt el tudja választani, van, aki összemossa és olyan is, aki egyiknek sem felel meg.

Kytia 2011.07.13. 09:26:58

Posztoló, te meg tök szánalmas vagy.:D

Próbálsz itt a lelkére beszélni, ezer méterről ordít, hogy kurvára bejön (biztos állatjól nézett ki a képein), és belejátszmázni magad a kegyeibe egy ilyen idiótának.:DD
Ehh, pasik. Lehetsz akármekkora elmebeteg, csak nézzél ki jól, alámennek mindennek, legyen szó speciális, napi rendszerességű auraszépítő mosolyaterápiáról, vagy sipító nyivákolással vegyített kozmóőrületről.:DD

Hurri Kán 2011.07.13. 09:27:09

Egy belső hang azt súgja, hogy ezt a nőt el kéne pusztítani...

Hurri Kán 2011.07.13. 09:28:38

@Easyke:
Azt kifelejtetted, hogy mindezek mellett legyen egy szexbomba is és tökéletes az ágyban :DDD

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 09:29:30

@Kytia: Én most voltam kávéért. Egy HP állt a lift előtt, kinyílik az ajtó... áll tovább... majd mikor éppen becsukódna, vetődik egyet előre, vagy hirtelen vissza. Úgy, hogy a bögrém előtt kb. 2mm-rel áll meg. Elővettem a legszebb nézésemet! *Bandi, ölj!* Azt mondja: "Ne nézzek így rá, nem fogja magát odacsukatni a liftajtóval" Ja mondom "de ha a kávét rádöntöm, akkor meg én leszek a szemét, mi?" Azt hiszem elég hatásos volt a gyilkos Bandi nézés, mert csöndben maradt! :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 09:30:04

"auraszépítő mosolyterápia"

Bazmeg.

@michaela77:

Mert tipikusan olyan nyomigyerek, aki a mailkliens mögül tolja a megrendíthetetlen elveit, de amint azt mondaná neki a mélységesen lenézett anyagias rüfke, hogy "na gyere nyomi, maszatoljá valamit a lábam között", pincsikutyaként rohanna, és még az előjáték előtt ejakulálna.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 09:30:31

@michaela77: ofkórsz...

De voltaképp príma első szűrő.
És inkább írja bele, mintsem a második randin pöttyentse el ezirányú vágyait... Mert akkor még idő ben lehet delete, ha én nem ilyen irányba mozdulnék.

Szóval szerintem ez azon kevesek egyike a leírtak közül amivel nincs gáz. (Mármint hogy beszél róla. Mert AMIT ír az ölég necc...)

Caddy 2011.07.13. 09:30:37

Már ennyi komment? Betegek vagytok. :D:D:D

Easyke (törölt) 2011.07.13. 09:31:56

@gyvy: ne, ne, ne hallgass a hangokra! És ne menj a fény felé! :DD

Kytia 2011.07.13. 09:32:10

@Muha: Jaja, főleg ha veled otthon meg hárpia. Ezek a mindenkitlevevők ilyenek szoktak lenni, főleg, ha fontos nekik ez egzisztencia, a jó humor és a szűntelen rajongás.:D

Kytia 2011.07.13. 09:33:11

@Bundabandi: Akkor meg kell tanulni. Látod, milyen hasznos. Ilyen szép, hosszú válaszleveleket lehet kapni a sértett önérzetű jelentkezőktől.:D

Muha 2011.07.13. 09:33:14

@gyvy: halálra kúrnád? :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 09:33:55

@gyvy: Küldd vissza magad az időben és kapd el az anyját egy menetre...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 09:34:09

@Bundabandi:

Nem tudja odacsukatni magát, mert a liftajtó megáll. Idióta :)

Hurri Kán 2011.07.13. 09:34:28

@Muha:
Á, az túl szép halál lenne egy ilyen pszichotikának :DDD

Muha 2011.07.13. 09:34:45

@Kytia: mondanám neki:

-Hé Picsa! Én is szeretném a levesből csak a finom falatokat kienni, mint az összes többi férfi. Nem-e lehetne-e, hogy szakítunk és onnanstól kezdve másnak nyígsz nekem meg kedveskedel? Lehete?

Kytia 2011.07.13. 09:34:54

@Nard: Jah, de szigorúan pénzér', hisz neki fontos az egzisztencia, és hogy megkapjon mindent, amit Ő eddig nem kapott.
Father felkelt már. Hú, de fogja ezt élvezni.:D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 09:35:59

@Easyke: gyvy nem molylepke! Miért menne a fény felé?

Muha 2011.07.13. 09:36:30

@Bundabandi: @Nard:

Én ezt a múltkor egyedül megcsináltam.
A lift rácsukott egy egész bögre KVt az ingemre.
Csodálatosan néztem ki.
Büszke voltam magamra, mert más, ilyenre nem képes.
*demekkorabalfaszvoltamédesjóistenem*

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 09:37:44

Csak en gondolom ugy, hogy ilyen hosszu bemutatkozas mar alapbol felejtosse teszi a dolgot? Mer'hogy en nem vagyok olyan pasi, hogy ezt szerdan kapasbol elolvassam... :S

Easyke (törölt) 2011.07.13. 09:38:20

@gyvy: de hát leíííírtam!! Csak másképp fogalmaztam.@Nard: :))

@SciNuBob -I hear you, mon!-: igen. ŐK megérdemlik.

Bakker, a rendszer nem enged válaszolni Nard kommentjére, pedig leírtam volna neki a pincsikutyáshoz, hogy ez íííígy van!

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 09:38:47

Amugy meg rohadt szerda. Fel kellett kelni. Es bosszanto hirrel vartak. Kocsog szerda.

Kytia 2011.07.13. 09:39:47

@fumerin: Á, az túl kvalifikált dolog egy ilyen nőhöz.:))

@Köldökszösz (csodalampa): Mán tegnap kűttem, nem volt elég?:DD

@Bundabandi: Ez azért történt, mert ezt megelőzően a kedvességeddel levetted a lábáról. Majdnem meg is botlott emiatt, szóval neked kéne elnézést kérned a kedvességed miatt, majdnem balesetet okoztál. Különben mi az, hogy "ne nézzél így"? Úgy nézel, ahogy akarsz, nem? Tényleg erősen HP-gyanús.:))

@Muha: :DDD

Hurri Kán 2011.07.13. 09:40:09

@Frigyesur:
Vannak olyan bemutatkozó levelek, amiket a hét bármely napján lehetetlen elolvasni :D

@Easyke:
Most nézem, valóban.... Az a baj, korán van még, nem állt fel a rendszer a szemem és az agyam között :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 09:40:51

@Muha:

Elképzelem ahogy apád tátott szájjal ugrik hasast a standra! :)

Muha 2011.07.13. 09:41:41

@Frigyesur:
*hupsz bizonyos napok vannak*

Szia édes drága csodálatos egyetlenegyetlenegy jóapám.
Vártalak ám már, mert meglepetésem van számodra:

10.media.tumblr.com/GIFsjZOlajv84trb82DLh99io1_500.jpg

Kytia 2011.07.13. 09:42:08

@Frigyesur: Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda Szerelem-szerda

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 09:44:30

Na akkor nem zavartatva magam a tobbiek velemenye elolvasa altal:
1. Hosssssszu. Akik ennyit szovegelnek mas aljassagokra is kepesek.
2. Igen, a tarskereson nyomik vannak.
3. A csaj: jessszusatyauristen. Rohadt sok jo tulajsonsagom van, bizony, de hogy ezeket igy le nem irnam magamrol, az tutifix. Jesszusatyauristen.
4. A pasi: mi a raknak erzi ugy, hogy ki kellett oktatnia?! Raadasul ugyanolyan borzaszto stilusban. Oszinte leszek: sztoriiro, sztem te osszeillesz M betuvel.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 09:44:59

@Kytia: Na ugye, hogy HP volt! Ohhh hát én csak úgy bögrével a kezemben szótlanul is olllyan kedves vagyok! Senki nem tud nekem ellenállni.... :D

Muha 2011.07.13. 09:45:15

@Kytia: émmá csak ijen csíra vok, mer azér járok valakivel mer asziszem hogy többet kapok a jóból mint más. aztán lófasse. :D

Easyke (törölt) 2011.07.13. 09:46:09

@gyvy: te figyu. Ha sikerül időben visszamenned és teherbe ejtened a csaj anyját, akkor az azt jelenti, hogy ez a csaj a jelenbenöööö.... elvesztettem a fonalat. :))

Háá! Most engedi!
@Nard: ez ííígy van!! :)) (A pasiknak tényleg csak a külső számít, aztán meg jajonganak, hogy tapad a csaj és nem bírják levakarni... hja kérem...)

@ketroot: ismerek ilyen módon "becsúszott" gyereket. Meséljek...? :((

cyd 2011.07.13. 09:47:40

@Kytia: :D
Ne igyál több KV-t. Az elsőt se!

Muha 2011.07.13. 09:48:02

@Frigyesur: Szerintem nem illik össze semmilyen M betűvel, mert ha EGY BIZONYOS embetűvel kerül össze, az az embetű kipalacsintázza a szívét is.

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 09:48:08

@Nard: Faj meg a tegnapi kinos macska ugy? ;)

@gyvy: :D Ebben igazat kell adjak. :))

@Muha: Oooo, ez mind az enyem??! Mind meg lehet enni? Tukortojas, csillag, beka, szeder, fank, csorgo, capa, szi, rudak, dinnye, bana, citrom. A gumicukor a legjobb dolgok egyike a vilagon. A masik te vagy :*

@Kytia: Orulok, hogy Kytia genya. :P

Hurri Kán 2011.07.13. 09:48:44

@Easyke:
Szerintem menjünk és igyunk még egy KV-t, hátha úgy könnyebben összeállnak a mozaikkockák :D

Muha 2011.07.13. 09:50:58

@Easyke: vigyázzá ám a gyvyvel mert nagyon nagy terminátor. főleg betonon! :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 09:51:20

@Frigyesur: Ááá! Egy csomóan végigrágtuk még úgy is, hogy súlyosbítva volt a pasi válaszával!

Muha 2011.07.13. 09:52:05

@Frigyesur: :*
És van még bőven, ahonnan ez jött. Neked. Csak és kizárólag Neked. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 09:52:12

@Muha: az M betűsök már csak ilyenek! ;D

hany eves a kapitany 2011.07.13. 09:52:58

@Easyke: ez nagyon tetszett:D
Mellesleg, és valszeg ezzel a véleménnyel egyedül leszek, szerintem semmi extra elvárása nincs a csajnak. Szeretetben és viszonylagos jólétben szeretne élni. Ki nem? Talán nem kellett volna ennyire hosszasan taglalnia. Teljesen felesleges elvárásként leírni, hogy kb ugyanolyan mély és őszinte szeretetet akar kapni, mint amilyet ő adni tud. Mert hát ez olyan, hogy az adott kapcsolatban vagy megkapod vagy nem. És ha az utóbbi áll elő, akkor is valószínű, hogy valaki más megkapja majd a faszitól, mert nem aról van szó, hogy eleve képtelen rá.

Hurri Kán 2011.07.13. 09:53:23

@Muha:
Városi Terminátor vagyok. Ez van :DDD

dr. gernika 2011.07.13. 09:53:30

@michaela77: "Egyrészt a csaj a tökéletes nő, másrészt meg a várva várt férfi legyen kiegyensúlyozott és türelmes, hogy el tudja viselni őt."
Ez nekem is feltűnt. :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 09:54:52

@Kytia: A szerda Király!
Ráadásul Mobilmánia lesz a PeCsában! :-)

summerstorm 2011.07.13. 09:57:02

egy grafomááááán...
tyűamindenit...
najó, nekiállok olvasni...

cyd 2011.07.13. 09:57:08

@hany eves a kapitany: Igazából mindenki ilyesmire vágyik, csak van aki tud hozzá vicces, érdekes, figyelemfelkeltő körítést írni, meg van ez a liba típusa, akinek semmi eredetiség nincs a bemutatkozásában azon kívűl, hogy fárasztó.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 09:58:35

@Frigyesur:

Gusztustalan dolog a magánjellegű dolgok ilyen mérvű kiteregetése szerintem :(

@hany eves a kapitany:

Nem ezt írta a csaj. Csak az ő igényei voltak felsorolva. Annyit tud nyújtani mint bárki más. Csak nála ez az ára, hogy azt nyújtsa amit amúgy is kellene hogy nyújtson. Ár/érték arányban nem megfelelő szerintem.

cyd 2011.07.13. 10:00:25

@gernika: Nők! Mindig csak kötöSZködtök. A tökéletesség elviseléséhez igenis kell a kiegyensúlyozottság. Mániás depressziósan ott rettegene minden szarabb napján, hogy elveszíti az ő kisz drágaszágát és a végén meggollamosodik. Kiegyensúlyozottan ez nem fodulhat elő, mit nem lehet ezen érteni? :)

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:00:30

Elolvastam. Igazabol az a helyzet, hogy a turelem-rugalmassag-kiegyensulyozottsag kivetelevel megfelelek a holgy igenyeinek. Na jo, a jomod talan tulzas, de arrol csak annyit mondott, hogy szereti :D

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:04:08

@Muha: Varja', te vagy az M betu? :D

@Nathan D'Xantine: Nekem csak a feluletes olvasas ment. Nem vagyok mazochista. Szerda van. Ne terheljuk tul magunkat.

@Nard: :D Igen, total indiszkret vagyok. :)))

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:07:57

@Muha: Egyszer ugy kiprobalnam hany kg gumicukrot birnek megenni. Nincs ilyen gumicukor evo verseny, mint a hot dog vagy mi Ámerikában ( vagy van ilyen Magyaroszagban is?)? A Skywalker familia tarolna.

Muha 2011.07.13. 10:09:46

@Frigyesur:

"Rólam még annyit: Nem dohányzom, nem iszom, nem drogozok. Józan életű ember vagyok, helyes gondolkodással. Szeretek mozogni, edzeni. Várom jelentkezésed. :) sok puszi, M."

SZERINTED? :DDDDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 10:11:02

@Frigyesur:

Van az a műsor a spektrumon, hogy Man vs Food. Tegnap az volt, hogy egy mosogatónyi fagyit kellett megennie a fickónak. :) Brutális volt :)

hany eves a kapitany 2011.07.13. 10:11:03

@cyd: "Igazából mindenki ilyesmire vágyik, csak van aki tud hozzá vicces, érdekes, figyelemfelkeltő körítést írni, meg van ez a liba típusa, akinek semmi eredetiség nincs a bemutatkozásában azon kívűl, hogy fárasztó."
Egyetértek.

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:14:15

@Muha: Szinte biztos, hogy te vagy, dragasagom :D

@Nard: A fagylaltbol tenyleg sok. Na de a gumicukorbol. Siman. Nulla tapertek. Az ilyenbol siman be lehet sokat tolni :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 10:14:30

@Nard: Kedvenc műsorom! Azok a sztékek, meg szendvicsek, meg burgerek, meg tengeri herkentyűk ...!

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:15:01

@Nard: Es a macskakat se szeretem :P Bar a legozasban nem voltam kiraly, es sosem karaokeztem. :)))

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 10:15:16

@Frigyesur: Csak a túloldalon nehogy visszapattanjon a csészéről! :DDD

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 10:15:49

@Köldökszösz (csodalampa): Jaj! Fene a vizuális típusomba! :D Mint a popcorn? XD

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:16:12

@Muha: Jut eszembe: te megis miket uzol ebbol, ifju holgy? *atyai szigor megjelenese az arcon*

@Bundabandi: "Elővettem a legszebb nézésemet! *Bandi, ölj!*" :DDDD

Muha 2011.07.13. 10:16:12

@Frigyesur: még ebben is Te vagy a példaképem. elolvastam még egyszer és semmilyen feltételnek nem felelek meg. :D
Úgyhogy szerintem tökéletesen alkalmas vagyok a feladatra. :D

Szervezzek neked egy gumicukorevőversenyt?

Muha 2011.07.13. 10:17:53

@Frigyesur: a sok puszit! :D Azt imádom. Élek-halok érte. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 10:18:52

@Köldökszösz (csodalampa):

Némelyik számomra nem lenne kihívás. Főleg a chilis cuccok :)

@Frigyesur:

Undi vagy.

summerstorm 2011.07.13. 10:19:36

@Easyke:

jeeeeeeeeeeee :)
ez olyan szép összefoglaló volt. csaknem tökéletes.

A posztban szereplő bemutatkozás meg túl sokat akar mondani, és túlmarketingelt....
Ha annyit írt volna, hogy normál anyagi háttérrel rendelkezik, van végzettsége, és szeretné ha ugyanezt várhatné a partnertől, az már nem lenne ennyire visszatetsző...
Bár az összes többi is éppoly hülyén van megfogalmazva, hogy a hülyepicsa szindróma felrémlik lelki szemeim előtt :DD

De mondjuk azzal mi a baj, hogy pedzegeti az erotikát :)))?
A pasik bezzeg leírhatják, hogy nekik fontos a szex, ha egy nő (még ha ilyen idióta hülyén is) leírja, arra már megjegyzéseket tesznek....

dr. gernika 2011.07.13. 10:20:59

@Nard: Nem úgy mint a buszajtó. :(

Father Justice (törölt) 2011.07.13. 10:21:37

Ahelyett, hogy fennakadnánk a hölgy mély (extreme deepthroat) és állhatatos (300+ gangbang debutant) érzékiségén, koncentráljunk a lényegre.

Az igénylista első blikkre irreálisnak tűnhet, de aki jól ismeri a kombinált szintezési problémát a mai 25-30 éves hölgyeknél, nem igazán akadhat fenn rajta. Habár a szempontrendszerben van minden, mint a búcsúban, a hölgy semmiféle elvárást nem támasztott a hosszú távú kényelmiállandó KÜLSEJÉVEL kapcsolatban. Nem különös ez egy ilyen, a legfölsőbb szinteket megcélzó szuperkisasszony esetében? Annyira talán nem, mert éppen ez teszi a helyére a következő kritériumot: ".. cserébe Én is elvárom, hogy hasonló tiszteletben tartsa térigényemet."

Na, kezd felsejleni a megoldás? Nagyon jól látod: a hölgy szívesen beporoztatná magát kiváló génállományt hordozó csúcskanokkal, de kizárólag akkor, ha már biztosra megvan az a jómódú gammabalek, aki hajlandó lesz felnevelni a kakukkfiókákat. Mindezt persze úgy, hogy továbbra se sérüljön a "térigénye". (Értsd: a kölykök mellett is sunáztathassa magát a szépfiúkkal serényen. Ehhez persze előbb-utóbb fel kell fogadni egy dadát is, dehát ez is csupán egy cél a sok közül, amihez pont az a fránya pénz szükséges.)

Itt viszont van egy kis félreértés: "Nem vagyok anyagias, pusztán csak arra vágyom, hogy jómódban éljek és szeretve legyek."

Történetesen itt nincs ellentmondás, mert a jómód iránti igény senkit nem tesz automatikusan anyagiassá. A pénz mindenkinek fontos, de anyagiasnak azt szokás nevezni, akinek az emberi kapcsolatait is elsődlegesen a zseton határozza meg. Ez a hölgy természetesen anyagias, csak nem a fenti, ártalmatlan kijelentés miatt, hanem mert a jóléte megteremtését egy másik személytől várja el, gyakorlatilag egy darab punciért cserébe. Persze ügyesen be van csomagolva a dolog mindenféle maszlagba, de nem nehéz belátni, hogy - a kényelmiállandó tekintetében - egy fő szempont van nála: a pénz.

A posztíró válasza persze szánalmas, hiszen ha már írni akart a nőnek valamit, legfeljebb egy "Rajtad is jót röhögtünk a haverokkal, köszi!"-t lett volna szabad megereszteni, nem egy ilyen terjedelmes kioktatás-szerűséget, aminek úgysem lesz semmi foganatja. Legfeljebb megkapja válaszként, hogy ő biztosan egy csóró kis gnóm, akinek fáj, hogy az életben nem lesz ilyen csodálatos, kívánatos, okos, mélyérzéki nője.

Ami lehet, hogy igaz is, de nem szükségszerűen. Nyilvánvalóan rengeteg olyan adatlapot olvasott már a fickó, amelyből egyértelműen kiderült, hogy óriási az aranyásók aránya a teljes mezőnyben, mégis ennek a nőnek válaszolt. Valószínűleg megzavarta a választékos, hangzatos körítés egy viszonylag normálisnak tűnő nőtől, ezért elkerülte a figyelmét, hogy gyakorlatilag csak az anyagiakról szól ez a történet. Is.

Ha ezt idejében felismeri, vélhetően nem érez görcsös késztetést, hogy odamondja a királykisasszonynak a tutit.

Muha 2011.07.13. 10:22:26

Üdvözöllek! Kérlek VÉGIG olvasd el az adatlapom!

Olyan társat keresek, akinek van kecója. Nekem nincs.

Válaszokat a Minek kettő? jeligére várom.

HorvathL · http://hestyle.blog.hu 2011.07.13. 10:23:05

Ez a csaj egy f*sz. Amúgy lehet ismerem, a hátsó padban ült a középsuliban és osztályfőnöki órán ő próbált a legjobban szervezkedni, de mindenki lefosta. Ezé tart itt.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 10:25:58

@mooon:): "De mondjuk azzal mi a baj, hogy pedzegeti az erotikát :)))?"

Ha valaki nagyon pedzegeti, meg állandóan hangoztatja, hogy ő mekkora hiperszuper lepedőakrobata, na az ált. nem az.

Muha 2011.07.13. 10:26:37

@HorvathL: Muha egyszer nagyon beszélgetett osztályfőnöki órán.
Azt mondta az osztályfőnök:

-Nah jól van. Aki nem érdekel, az menjen ki.

Gyakorlatilag két ilyen anyámasszonybeszari buzgómócsing kivételével kiment az egész osztály.
Aznap az osztályfőnök vitt haza és családlátogatáson vett részt nálunk. :D

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:26:42

@Muha: sztem ott buktad, hogy no vagy, de nem akarok beleszolni.

Nanahogy. Megmutatnam neked, hogy milyen egy igazi ferfi :D

@Nard: Nem ertelek. Most miert? *artatlan nezes*

HorvathL · http://hestyle.blog.hu 2011.07.13. 10:27:27

@Muha: A kiküldős történet nálunk is megvolt :)

Hurri Kán 2011.07.13. 10:27:49

@Bundabandi:
Még az sem baj, hogy pedzegeti, de sztem itt a posztolónak erotika közben is kizárólag Deák Ferenc jár az eszében :DDD

Muha 2011.07.13. 10:28:17

@Bundabandi: bibiribiii én még sosem mondtam olyat! :D

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:28:45

@Muha: Ezt nem tolem orokolted. :D De azert neha megpuszilgatlak majd. :*

Muha 2011.07.13. 10:29:07

@Frigyesur: nah, még bukni is csak bénán tudok. van ennél lejjebb? :D

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:29:36

@Bundabandi: Nem altalaban, hanem sosem.

@Muha: Ez nem volt vicces elmeny szamomra, inkabb kenyelmetlen.

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:30:37

@Muha: Persze. Ha szeretned a macskakat. Az a legalja. Kulonosen azok, akik macskas videokat tesznek ki Facebookra.

Muha 2011.07.13. 10:34:05

@Frigyesur: egész ügyesen elrendezted a tanítónénit.

ZZZZZZZZZZZZZ
Semmi baj nincs a gyerekkel + a szokásos kézmozdulat.

:D

Muha 2011.07.13. 10:35:12

@Frigyesur: szeretem a macskákat kínozni és gyötörni őket lelkilel. ez is számít? :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 10:37:03

@gyvy: :D Kb!

"Pajkos erotikám akkor ébred fel, ha érzem, hogy figyelsz rám, körüldongsz, ha kitartóan csodálsz."

Fordítás:
Ha már porrá aláztad magad, mert mászol utánam, mint egy kivert kutya... akkor talán megcsókolhatod a bokámat.

michaela77 2011.07.13. 10:39:05

@cyd: ha valaki egy kedves, őszinte, intelligens nő, de mindezt le is írja magáról, akkor az egyrészt unszimpatikus, másrész tuti nem intelligens:)
Lehet, hogy a csaj tényleg ilyen, amilyennek leírta magát (jó, kevés az esélye, de ki tudja), de igazából ezeket a tulajdonságokat nem a leendő párjának kellene felfedeznie benne?
Legalábbis nekem teljesen máshogy esik, ha azt mondom magamnak, milyen jófej, humoros nő vagy te michaela, mintha esetleg a párom mondja ugyanezt:)

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:39:41

@Muha: Remelem az utana levo 2 het szobafogsagrol is iylen szep emlekeket orzol :D

Nanahogy szamit a macska bantalmazas. Olyankor apu buszke rad :*

cyd 2011.07.13. 10:41:36

@Muha: Kedves Minek kettő? Jöhetsz de főzni, takarítnai, mosogatni fogol, de dulván. Szobalányruha van, azt ne hozz. Üdv, Leonszió

dr. gernika 2011.07.13. 10:44:47

@mooon:): Ha azt írta volna, hogy szereti a szexet, hidd el, minden pasinak szimpatikus lett volna. De így: "Érzékiségem ugyan csak lassan bontakozik ki, viszont mély és állhatatos."
Bazzeg.
A pajkos résznél meg Alekosz Pajkos Pónija jutott eszembe, na annak is volt egy igénylistája. :D

Muha 2011.07.13. 10:45:12

@Frigyesur: óh, azóta, ha csak rosszra gondolok, zsigerileg beindul Kiszel Tündétől a Néééééééééééézem, a kéééééééééééépedet és közben éééééééééééérzem világklasszis. :D

Hurri Kán 2011.07.13. 10:45:31

@gernika:
:XDDDD

@Nathan D'Xantine:
Te vagy túl optimista :)))

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 10:46:12

@gyvy: Áááá! Szerintem ennyire azért nem gáz a szitu. Vagy csak én vagyok túl optimista már megint.

Én azt gondolom tök normális, hogy írt ilyeneket is. Néha ugyan akadnak képzavarai, de az vesse az elsőt akinek nem...

@Muha: Iiiigen. Ez elég tömör. :-)

Muha 2011.07.13. 10:47:18

@cyd:

Nagyon igényes vagyok magamra és csak hosszabb idő eltelte után főzök mosok, takarítok, és csak ott, ahol bármit megtehetek, jólét van, és rajonganak értem. :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 10:48:42

@michaela77: Miért? Ha egyszer tényleg az??? Miért gáz leírni, hogyha jó vagy? Elvégre ez a rövid bemutatkozást szolgálja, nem az álszerénykedést! Ha olyan írja le! Akkor lesz ez csak ciki, ha az első randin kiderül, hogy mégse...
Szerinted jobb a klasszikus "mások által szépnek mondott" baromság?

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:49:23

@Muha: :DDD Azt hiszem elertem valamilyen siker a gyereknevelesben. *szipp-szipp*

@Nathan D'Xantine: Nem, de formabonto ujitas lenne a 'masok altal rondanak tartott' onjellemzes :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 10:50:14

@gyvy: Az optimista szarszétkenegető, mi?
:-)

Hurri Kán 2011.07.13. 10:51:23

@Nathan D'Xantine:
Kenegető oldaladról nem ismerlek :DDD

Esetleg bele lehet írni minden társkereső hirdetések klasszikus mondatát: otthon ülő típus vagyok, kedvenc hobbim a kirándulás :D

michaela77 2011.07.13. 10:51:23

@Nathan D'Xantine:
Nem, szerintem a belső tulajdonságokat hagyni kellene, hogy eldöntse az, akinek tetszem. Főleg a pozitív tulajdonságokat.
Leírom, hogy nem szeretek minden nap bulizni, meg hogy szeretem houellebecqt, aztán ha találkozunk, majd a másik eldönti, hogy visszahúzódó vagyok-e, meg intelligens, vagy nem.
A kedvesség, őszinteség szintén ilyen fogalom. Ha magamról mondom, mit sem ér.

cyd 2011.07.13. 10:51:54

@michaela77: Ez nem úgy működik, hogy Te tudod, hogy jófej, humoros nő vagy, amikor meg a párod mondja, akkor meg megsimized a buksiját, hogy ő is milyen okos hogy rájött erre? :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 10:52:04

@Muha:

Igen igen! Gyere Muhaszita KV! :) Kapsz puszit! :)

Hurri Kán 2011.07.13. 10:52:53

@Frigyesur:
Kevés ma a reális önképpel bíró ember :DDD

Muha 2011.07.13. 10:55:19

@Nard: ollléééé. A jól megérdemelt. :* Jövök is. :D

@Kata1987: Óh. Jól hangzik. Kecsektető. Ezért most kivételezek veled és megengeden neked, hogy tehess azért, hogy nálad lakjak. :D

Szöszi 28 2011.07.13. 10:55:44

@Muha: Nekem van saját lakásom, de azért tenni kell, hogy nálam lakhass:D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 10:55:56

@gyvy: Phileas Fogg is az otthonüléssel jött eleinte...

@Frigyesur: A forma ettől még marad! :-D A tartalom változik.

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:56:00

@Kool Kitty Kat: Ezt a vudeot nem ertem.

@Nard: Ez pedig szinjatek.

@gyvy: Sajnos igen, mar kevesen maradtunk.

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:58:08

@Kool Kitty Kat: A holnapi nape meg az lesz, hogy elmegyek. Nyero szeriaban vagy cicam :D

(Mit eszel? En gyumolcsos tejberizst, Gnocchi ai Quattro Formaggi (burgonya gombóckák tejszínes négysajtmártással), es van gyumolcslekvaros fankkarikam.)

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2011.07.13. 10:59:06

@Frigyesur: Még nem tudom, most megyek megnézni miből lehet választani:D

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 10:59:59

@Kool Kitty Kat: Majd meseld el, szeretek a kajarol beszelgetni :D

summerstorm 2011.07.13. 11:00:04

@gernika:

Pajkos póóóniii :DDD isteneeem :DD

@Nathan D'Xantine:

az a baj, hogy az egész megfogalmazásból az jön le, hogy ez egy marketingszöveg.... kiki mazsolázza ki belőle, amit be szeretne gyűjteni (nyilván leginkább a pajkosságát és ébredő erotikáját :D) aki meg kedves lányt akar, annak csöndben ül majd, és hallgatja :)))

vagy nemtom.

cyd 2011.07.13. 11:01:32

@Kata1987: El a kezekkel a szolgámtól, már épp alkuszunk! :)
@Muha: Igényes? Jól van. Kaphatsz a drágább gumikesztyűből. Ha jól leszel még a macskát is elmosogathatod. :)
@Kool Kitty Kat: Lyesszus! Hajnalban?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 11:03:09

@Frigyesur:

Undi :(

Amúgy én mások által is rondának tartott vagyok. Nem újdonság :)

@Kool Kitty Kat:

Ezt kipróbálom majd valami nyomi macskán! :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 11:03:52

@michaela77: Áruld már el miért ciki a saját jótulajdonságaidat ismerni!
És miért ad több ismeretet ha felsorolod mindazt amit utálsz, mintha azt mondanád el amit szeretsz?

Példa: "Nem szeretek mindennap bulizni."
Ez most mi is? És minden másnap szeretsz? Vagy ezzel a mondattal alapból elveted a bulizós életvitelt?
Nem informatívabb amikor azt mondod, hogy szeretek minden nap bulizni?

És nem igaz, hogy nem ér semmit.
Informál még akkor is ha te csak hiszed magadról.

Muha 2011.07.13. 11:05:55

@Nard: Muha meg mások által hülyén kinézőnek tartott. :D

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 11:07:13

@Muha: "Muha nem néz ki hülyén, Muha így néz ki." :DDD

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 11:07:35

@mooon:): Hát persze, hogy marketing szöveg!
Mi a csuda lenne?
A "mások által szépnek mondott" is az! Azt sugallod hogy szerény vagy és még szép is.

Könyörgöm!
Ezt itt a nethúspiac!
Azért jelentkeznek, hogy eladják magukat!
Naná, hogy marketingszöveget írnak be a megfelelő rovatba!
Amit persze szemérmesen úgy hívnak, hogy "Magamról" vagy ilyesmi, pedig tisztán az ön"reklám helye"...

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 11:08:12

@Nard: Ugyankerlek. Aki ennyi idot es energiat ol bele a pipereszkedesbe, az nem lehet randa :D

michaela77 2011.07.13. 11:10:39

@Nathan D'Xantine: mert szerintem a jó tulajdonságok nagyon relatív dolgok, amiket én nem dönthetek el magamról.
Lehet, hogy én őszintének tartom magam, de másnak az amit én csinálok színtiszta hazudozás, mert pl. gyáva vagyok megmondani embereknek a véleményemet.
Vagy a szelídségem másnak alamusziság, vagy életre képtelenség, unalmasság.

dr. gernika 2011.07.13. 11:10:45

@Nard: Ki tart téged rondának aranytündérbogár? Küldd ide és lezúzom!

Kytia 2011.07.13. 11:10:59

@Muha: Egyébként ez fordítva is előfordul. Nekem volt már olyan, hogy összejöttem a vágyott pasival, aszittem, most lesz majd a nagy tutiság, aztán olyanokat csinált, hogy közösen táborba lemenve közölte, hogy az ő szállásukon már nincs hely, úgyhogy csináljak, amit akarok, meg ők külön buliznak az ő embereivel, szórakoztassam magam, stb. Közben meg az összes másik nővel kiemelten bánt, csak azzal nem, akivel járt. Aztán jól megkapta, mert a következő barátnője meg hülyére sunéztatta magát mellette, ráadáusl a legjobb haverral is, ő meg persze a szemétpicsát tudta értékelni.:))

summerstorm 2011.07.13. 11:11:23

@Nathan D'Xantine:

na akkor tessék írni ennek a néninek bemutatkozót, ami szerinted jó.

vagy akár írhatsz magadról is, magad jobban ismered... legalább megtanuljuk, hogyha egyszer kellene, hogy csináljuk.

Szöszi 28 2011.07.13. 11:12:07

@cyd: Jól van, legyen a tiéd, ha annyira akarod:D

Kytia 2011.07.13. 11:13:01

Émmeg folyton melléütök, de mindegy. Fridi szavaival élve: "nekem ez a bájom".:DD

Szöszi 28 2011.07.13. 11:15:20

@Muha: Köszike, igazán tündibündi cukorfalat vagy, de úgy látom már lestoppoltak, majd legközelebb:D

Hurri Kán 2011.07.13. 11:15:30

@mooon:):
Van egy olyan érzésem, erről a néniről eccerűen lehetetlen jó bemutatkozást írni :DDD

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 11:15:32

@mooon:): Ez a bemutatkozó teljesen jó!

Most komolyan mi bajotok van vele? Megismerhető a feladó? Meg.
Hogy nekünk nem jön be az mellékes. Sőt kifejezetten jó!
Nem mi vagyunk a célcsoport...

És most egyébként durcás lettél? Nem gondoltam, hogy megbántlak...

summerstorm 2011.07.13. 11:16:38

@gernika:

egyébként ezkiez.... ?

@Nathan D'Xantine:

hát nemtom ki hogy van vele, de én nem szeretném magam 55 kg vásárolható húsnak érezni....
ami hál istennek nem porciózható :)...
és nyilván valami alapján felhívni próbálja magára a figyelmet, de mi lenne, ha mondjuk csak azzal tenné amilyen tényleg?
hmm.... már most, hogy leírtam, rájöttem, hogy naív vagyok :D

dr. gernika 2011.07.13. 11:16:44

@Kytia: Ennyire szar nem volt, de azért nem valami jó élmény az a szilveszter, mikor lázasan mentem el az ember haverjaival bulizni, ami abból állt, hogy este a városban ökörködtek, csillagszórókat lőttek ki parittyából, én még nézhettem, míg a haverjai ölelgették-csókolgatták a barátnőiket, aztán egyenként elmentünk mindegyikhez, ahol a szülők vártak minket kajával. Lázasan átfázva, amint megmelegedtem valahol, fel kellett megint öltözni és menni tovább. Aztán meg azt kellett hallgatnom, hogy milyen szar társasági ember vagyok, mert meg sem szólaltam, csak meghúztam magam a székben. Ja, alig éltem. Ők voltak az utolsó állomás, az anyukája volt az első, akinek eszébe jutott megkérdezni, hogy vagyok és adni egy szem lázcsillapítót.

cyd 2011.07.13. 11:17:02

@Frigyesur: Mármint piperészkedés előtt vagy után? :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 11:19:04

@Frigyesur:

Naná! :)

@Kata1987:

Dehogy stoppoltam, vigyedcsak a kis Muhát! :)

dr. gernika 2011.07.13. 11:19:19

@mooon:): Az egyik versenyző Alekosz kegyeiért. Nem mintha a a"győztes" a közelében lenne még. :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 11:19:20

@michaela77: A rossz tulajdonságok is relatívak. Ezzel nem leszünk beljebb...

summerstorm 2011.07.13. 11:21:04

@Nathan D'Xantine:

nem bántottál meg :)....
majd legközelebb több smile-t rakok... jó?

summerstorm 2011.07.13. 11:24:28

@gernika:

jjjaaaj érteeem.. ez egy magyar!!! celeb :D....

Kham 2011.07.13. 11:28:52

Hehe, ezt a csodálatos bemutatkozó szöveget már végigolvastam egyszer (ha jól emlékszem) az nlcafén , akkor is igen jókat mulattam rajta.

"csak ott nyílok meg, ahol biztonságban érzem magam" közös bankszámlakivonat előtt, még szoknyalebbentés sincs, nemhogy nyúlkálás.
"Érzékiségem ugyan csak lassan bontakozik ki, viszont mély és állhatatos" Esküvő után elárulom, hogy a Mély Torkok egy rólam készült önéletrajzi alkotás.
"Rendkívül nagy szabadságigényem van." A házassági szerződés életbe lépéséig, másoktól is elfogadok tenderajánlatokat.
"természetem nem bírja elviselni a birtokló ragaszkodást" Ne hívjon, majd értesítjük.
"Kedvességemmel mindenkit leveszek a lábáról" Nagyok a melleim, és ki is rakom.
"ha sok a tétovázás, elvesztem az érdeklődésemet" Tessék, gyorsan víritani, különben odébbállok pillanat alatt.
"Pajkos erotikám akkor ébred fel, ha érzem, hogy figyelsz rám, körüldongsz, ha kitartóan csodálsz" Nincs mese, urak, nyalni kell. Kitartóan és sokáig.
"Ott érzem magamat jól, ahol éppen történnek a dolgok" Csak távoli országokban nyaralok és kétszer ugyanott sosem.
"Szeretnék még tanulni, fejlődni, előre jutni, jól élni" Most még média-műkörmös tanfolyamra járok, de később is neked kell eltartanod.
"Nem vagyok anyagias, pusztán csak arra vágyom, hogy jómódban éljek" De igen az vagyok.
"Már két szakmám van" Rúdtáncos. Vízszintes és függőleges.
"Fel tudjak nézni rád" Egynyolcvannötös magasság alatt el sem olvasom a mailt, vazz.
"Idővel szeretnék gyereket,..Már a neve is megvan" Anyám óvodáskorom óta hülyít ezekkel a királylánymesékkel, mostanra már teljesen elhiszem. Ha fiú lesz: Mátyáskirály, ha lány: AranyhajúPanka.
"amíg a baba nem érkezik, addig szeretném magam fejleszteni minden téren." Rendszeres intimtornát végzek és elfogadok ajándék mellimplantátumot, de terhesedéskor kivételre kerül.
"Álmodozni lehet.:)" Amíg nem jön a megfelelő, addig egyéjszakások helyett, inkább masztibrigád.
"Hiszek a vonzás törvényében." Olvastam azt Coelho nevű csávót és tökre benyaltam a hülyeségeit.

A posztíró hosszú megmondó válaszát, amit nem volt rest közönség elé tárni, sajnos két mondatban össze lehet foglalni: Kedves Aranyból öntött nunájú királylány, ha nekem akkora lenne, mint amekkora a bölcsészintelligenciám, akkor igazán felraknálak a farktollaimra (azaz péniszemre) miután elszédültél a belőlem áradó bölcsességtől és a hálától, hogy egyetlen mail segítségével lerántottalak a bárányfelhőkről. Naaa, mit szólsz?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 11:30:43

@mooon:): Dehát te nem is hirdeted meg magad...

Szerintem el lehet fogadni, hogy ő ilyen... Olyan lehetetlennek hangzik?

dr. gernika 2011.07.13. 11:31:36

@Nard: Az nem az. Hujj de sanyarú sorsom volt. :(
@mooon:): Hát, annak n(s)em nevezném. :)

Rebelde 2011.07.13. 11:33:01

pedig ezek annyira összeillenének:))

amúgy tipik, hogy vadidegenek kéretlenül megmondják másoknak, hogy kit meg hogyan merre kéne szeretniük
a nő legalább tudja mit akar:) a fickó csak annyit, hogy ezeknek ő nem felel meg, és hogy aggódik a szentem, hogy sok csalódás fogja érni a nőt?! lol

ez legyen az ő baja

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 11:33:24

@mooon:): Ok-ok... Csak az évek óvatossá tettek. Nagyjából tisztában vagyok vele milyen fokon vagyok beképzelt, és néha emiatt kicsit bántó ahogy előadom a dolgokat. De nem szándékos.

@Bundabandi: Öööö...Itt a fonál, hol a fonál? Hát nem elvesztettem?

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 11:33:48

@cyd: Te ismered, nem? Mit gondolsz? :D

@Nard: :))

@Kool Kitty Kat: Mit?

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 11:34:37

@Nard: @Bundabandi: Nem ismeritek, barmikor tud ebedelni. Az alvashoz sok energia kell, ezert este 11kor is ebedel. :D

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2011.07.13. 11:35:45

@Bundabandi: @Nard: Nem reggelizek:)
@Frigyesur: Ez mondjuk igaz bármikor tudok enni:D:D Tegnap is lefekvés után kimentem a konyhába enni:D

löcsót ettem, meg valami diós sütit:)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 11:36:57

@Frigyesur: Ha minden étkezést ebédnek hívunk, akkor minden bizonnyal! :)

michaela77 2011.07.13. 11:37:25

@Nathan D'Xantine: jaja. Ezért gondolom, hogy a tulajdonságokat nem kell reklámozni, akár jók akár rosszak. Én jobbnak tartom, ha ilyen adatlapon az ember a tényekre szorítkozik, mit szeret, mit nem szeret, mik fontosak neki, aztán a másik majd ebből meg a személyes találkozásokból eldönti, hogy milyen lehet.

De mondom, ez csak én véleményem, én csináltam/csinálnám. Neked meg ezek szerint pont az ellenkezője jön be. Nem vagyunk egyformák.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 11:38:50

@Bundabandi: erről jutott eszembe:

A Duna tévések lemennek vidékre, hogy bemutassák, hogyan élnek ott az emberek, hogy telik egy nap falun.
Megkérik az egyik parasztbácsit, hogy mesélje el, mit szokott csinálni reggeltől estig.
- Hát, hajnalban fölkelek, oszt megiszok egy kupica pálinkát.
- Állj, állj, ez így nem lesz jó!
Csak nem mondhatjuk a nézőknek, hogy maguk már korán reggel ivással kezdik a napot.
Tudja mit?
Mondja helyette azt, hogy fölkel, és elolvassa az újságot.
Na, tessék. Fölvesszük újra.
- Hát, hajnalban fölkelek, oszt elolvasom az újságot.
Adok enni a malacoknak, oszt kiolvasok még egy újságot.
Délelőtt kint dolgozgatok a fészerben, oszt kiolvasok közbe két-három könyvet.
Délben ebédhez elolvasok két magazint, aztán ebéd után körbejárom a birtokot. Közben elolvasok még egy könyvet. Este behajtom az állatokat, aztán kiolvasom az esti újságot.
Utána átmegyek a könyvtárba, ott együtt olvasgatunk a haverokkal, de az csak 10-ig van nyitva.
Utána még át szoktunk menni a Józsihoz, mert neki saját nyomdája van...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 11:46:00

@Kool Kitty Kat:

Jó, mondjuk én is képes vagyok zabálni bármikor :) Éjjel 3kor is.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 11:48:11

@michaela77: Dehogyis!
Olyanok vagytok! Komolyan! :-)
Az hogy én érvelek valami mellett, egyáltalán nem jelenti azt, hogy én is úgy csinálnám! Vagy hogy egyetértek vele!
Pusztán arról van szó, hogy megértem a szempontjait, ráadásul jelen esetben még meg is értem logikailag.

Jeleztem. Nekem sem jön be amit előad. Dehát mint mondtam, nem "nekem adja elő"...

summerstorm 2011.07.13. 11:49:16

@Nathan D'Xantine:

asszem @Kham: összegzéséből már megismertem a hölgyet :D
eloszlottak a kételyek és a fehér foltok :DD

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 11:53:06

@mooon:): Hm. Voltak fehér foltok is? Nocsak...

summerstorm 2011.07.13. 11:56:40

@Nathan D'Xantine:

Biztos a Persil az oka :DD
mármint hogy eloszlottak...

megebédeltem.
kajakóma-behülyüléskombó megjött :DDD

summerstorm 2011.07.13. 11:59:58

@Köldökszösz (csodalampa): svájci csirkeragu rizzsel :)
és barack.
és most úgy tudnék alukálni.
de majd a kávé megoldja ezt a problémát is.

Caddy 2011.07.13. 12:00:11

Ilyen adatlapra válaszol valaki komolyan?
FIÚK! Mondjátok meg, ti lépnétek egy ilyen nő felé?

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 12:04:14

@mooon:): Fincsi!

A barack kávé kombó után valóban nem érdemes elaludni! :DDD

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 12:08:38

@Caddy: Én megírnám neki, hogy mégis mit képzel, és ha nem száll le a fellegekből, akkor könnyen magányos 40-50 éves macskás nő lesz belőle.
És még azt is megírnám, hogy az elvárásaival szemben ő semmilyen felajánlást nem tett.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 12:09:26

@Caddy:

Nem, rövid vihogás után elfelejteném az egészet.

@Kool Kitty Kat:

Persze persze :)

manóka1 · http://www.personaltraining.hu/ 2011.07.13. 12:09:32

Alapvető probléma, hogy a férfiak és a nők máshogy kommunikálnak. (Bár itt szerintem nem ez volt a gond :) )
de azért érdemes elolvasni. Érdekes.
www.personaltraining.hu/index.php/taplalkozas-egeszseg/orvos-tesztek-kezeles/1887-ferfi-ni-kommunikacio2-tipikus-problemak-es-felreertesek

summerstorm 2011.07.13. 12:10:20

@Caddy:

mondjuk a kérdés jogos :)))...

summerstorm 2011.07.13. 12:16:03

@Caddy:

mondjuk a kérdés jogos :)))...

summerstorm 2011.07.13. 12:18:45

@Köldökszösz (csodalampa):

hál istennek szilvát is ehetnék, és utána tejet is ihatnék... :DD
hihetetlen rendszerrel emésztek meg mindent :DDDD

michaela77 2011.07.13. 12:22:19

Mit kell tenni, ha rengeteg munkád van, de olyan szintű munkaundorral ébredtél, hogy két szám leütése is fájdalmat okoz, valamint sajnos nem te vagy a főnök?
Már persze azon kívül, hogy itt nyafogok.

ati2 2011.07.13. 12:22:37

@Caddy: Persze, páros lábbal is. Csak előbb ki kell nyomtatni :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 12:26:20

@michaela77:

Imitáld a munkát. Mindig legyen nálad egy csomó papír, vagy mappa. Akkor nem kérdezik meg hogy hova mégy. Legyen az arcodon elszántság és a "kurvagecimódfontosdolgomvan" kifejezés. Ezzel a módszerrel éveket lehet kihúzni, valódi munkavégzés nélkül :D

michaela77 2011.07.13. 12:28:58

@Nard: ó, köszi, ez nagyon jól szokott menni. Az előző munkahelyemen az üzembe jártam le dumálgatni a kollégákkal/kolléganőkkel, és mindig volt nálam valami egyeztetnivaló, amit pár napja már megbeszéltünk:)

Most arról az esetről beszélek, amikor valóban dolgoznod kellene, különben sanszos, hogy nem leszel készen a határidőre:)
De azt hiszem inkább holnap keményebben dolgozom vagy túlórázom, minthogy ma normálisan kelljen dolgoznom, mert ez fáj.

summerstorm 2011.07.13. 12:34:40

@Caddy:

Tulajdonképpen ez lehet, hogy csak egy cosmo-s újságíró tesztelő adatlapja, és rögzíti a reakciókat, aztán jól megírja valami cikkben....
Annó a Karfiol Orsi is csinált valami ilyet... két adatlap szőke meg barna hajjal, meg beszélgetett, és utána közzétette az eredményeket :).

Joe69 2011.07.13. 12:36:24

Tanmese jellegű a poszt, de jogos, a női oldal teljesen reális. Mert kb 28+ és kb 50 között a legtöbb nő ezt így gondolja, mármint aki nem tudott-akart férjhez menni. Csak esetleg nyíltan nem mondja ki, mert maga is tudja, hogy környezete nyihogva kiröhögné. De így gondolja.

Mert neki ez megjár. Alapból. És ha a társadalom ezt a minimumot nem biztosítja neki, akkor coki. Akkor le van mindenki szarva. Gyerek, ezeknek,erre hát mi ő , szülőgép ? Hogy ő összeáljon pasikkal, akik nem akarnak gyed-re menni, és arra se képesek, hogy este 7-kor otthon legyenek, amikor fürdetés van, és fintorognak, ha pelenkázniuk kell ? És még csak nem is keresnek annyit, amennyi kéne ?

Aztán esetleg "megtörnek", és belehúznak. Lehet, hogy egy utolsó síkbunkót, lehet, hogy egy rendicsek papucsot. De akkor meg az áldozati szöveg megy ezerrel.

Ja, és egy a témában vastagon érintett 35 éves szingliismerősöm fb-jéről vettem egy szöveget, most épp ezen rágja a kefét a jövendő esetleges magyar anyja, lehet, hogy off egy kicsit, de jellemző a szintjükre:

"2011 januárjában, Torontóban egy rendőr kijelentette, hogy ha egy nő el akarja kerülni a nemi erőszakot, ne öltözzön provokatívan, azaz úgy mint egy ribanc. A budapesti SlutWalk / RibiSéta résztvevői csatlakoznak azokhoz, akik az utcára vonultak már a világ több nagyvárosában, mert ezt a kijelentést, és ezt a hímsoviniszta nézőpontot felháborítónak tartják! Az erőszak és a zaklatás oka az elkövető, nem az áldozat!"

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 12:40:01

@Caddy: El tudok képzelni olyan forgatókönyvet amikor igen...
:-D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 12:42:52

@Joe69: Az mondjuk elgondolkodtató, ha egy rendőr szerint egy kurva megerőszakolása érthető.

summerstorm 2011.07.13. 12:47:01

@Nathan D'Xantine:

tévedés van... ez egész másról szól...
azok a nők, aki kb kékharisnya ruhában/nyakig begombolkozva voltak mikor megerőszakolták őket, vonulnak az utcára, hogy tiltakozzanak az ellen a mondat ellen, hogy azért erőszakolták meg őket, mert a ruhájuk kihívó volt.
Többen abban a ruhában vonulnak fel, amiben akkor voltak...
Volt erről cikk az indexen mostanában.

cyd 2011.07.13. 12:50:05

@Frigyesur: Ismerni? Nem. Egyébként is ez után -> @gernika: szerinted merek én bármit is mondani róla? :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 12:51:50

@mooon:): Értem én!
De engem már maga a felvetés is meglep, miszerint egy rendőr szerint érthető, ha egy kurvát megerőszakolnak.

Ezen a vonalon haladva érthető ha egy bankot kirabolnak.
Amivel nincs gond, csak szerintem hülyén néz ki, ha egy rendőr ezt kommunikálja...

Joe69 2011.07.13. 12:54:03

@Nathan D'Xantine:
Lehet, de az, hogy erre hivatkozva rendszerszintű pasigyalázás menjen, mert neki nem jön be egy sem, enyhe túlzás, nem ? Tényleg létezik az idézett rendezvény ? Remélem, lesznek róla fotók is..

2011.07.13. 12:55:19

Eljutottam odáig, hogy elkezdtem elolvasni a nő bemutatkozó szövegét... felénél nem bírtam tovább. *görget-görget* Pasi levelét is csak félig tudtam elolvasni. Sorry, de ez nekem sok.

Így látatlanban:

1.: Az első szűrő a kép, a második a bemutatkozás, ezek tények. Ergo jól néz ki a nő.
2.: Viszont a posztíró nem nagy szám, mert leírja a csajnak azt, hogy ilyen pasit úgyse talál, és ezzel próbál kitünni a sok pasi közül + próbálja felvilágosítani a lány szemét, hogy jó lesz ő is, bár nem szőke herceg.
3.: Egyik típust se kívánom senkinek.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 12:56:44

@Joe69: "...ezt a kijelentést, és ezt a hímsoviniszta nézőpontot felháborítónak tartják! "

Engem ezzel nem gyaláznak...

summerstorm 2011.07.13. 12:57:50

@Nathan D'Xantine:

nyuszifül nincs szó kurvákról.
csak ribancos külsőről/öltözetről...

magyar ember teli szájjal 2011.07.13. 12:58:03

Én álompasi vagyok és nem szeretem az ilyen buta picsákat!

Joe69 2011.07.13. 13:02:05

@Nathan D'Xantine:
Én sem erőszakoltam meg senkit, öltözettől függetlenül. De a hímsovinizmust ez a női populáció sajnos ennél sokkal szélesebben értelmezi.

Caddy 2011.07.13. 13:03:27

@Bundabandi: @mooon:): visszaolvasva már látom, hogy nem. :D

@Köldökszösz (csodalampa): szerintem pedig valóban a kinyomtatni, és a haverokkal a kocsmában ezen röhögni. :) Válaszra sem érdemes, azt még bátorításnak venné.

@Nard: lásd fent, de szerintem vannak benne valóban mókás részek, például agyerek neve, úgy sajnálom,hogy nem osztotta meg velünk, valószínűleg valami egzotikus csoda. :D

@ati2: ez sem rossz. :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 13:03:31

@mooon:): Pfűűűű... Meleg van.

Azért nekiszaladok...
A köcsöge azt találta felvetni, hogy azért erőszakolnak meg nőket, mert úgy néznek ki, mint egy kurva. Kihívó, szexis öltözet, stb.
Magyarán szerinte úgy néz ki a logikai kapocs, hogy "biztos kurva, megerőszakolom".
Stimt? A megoldás szerinte az, hogy ne öltözzenek a nők úgy.
Nem pedig az, hogy kurvát sem erőszakolnuk, hanem fizetünk neki.
(Vagy nem, és inkább Playboy lapokat ragasztunk össze...)

A nyuszifül Király!

@Nard: Neked megvolt Zsanett? (Jójó! bocs)

2011.07.13. 13:03:51

@magyar ember teli szájjal:
Én meg álomnő és nem szeretem az ilyen idegesítő pasikat mint a posztíró. :)

Muha 2011.07.13. 13:03:52

Nah, mijakirakodóvásár?

@Kata1987: Muhát nem lehet lestoppolni! :D

@Frigyesur: dejó a memóriája valakinek. :*

@Kytia: asse kutyafasza. :D

summerstorm 2011.07.13. 13:06:30

@Nathan D'Xantine:

egybéként meg igazad van... nem érthető még az sem.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 13:06:35

@Joe69: Ez a fentiekből nem derült ki. Mesélsz róla?

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.07.13. 13:07:16

es milyen a csaj nuncija,mert arrol egy szot sem irt, pedig egy noben az a legfontosabb

földiekkel játszó 2011.07.13. 13:07:48

Szóviccek. Miért kellenek a szóviccek?

Joe69 2011.07.13. 13:08:09

@Nathan D'Xantine:
Majd miután te is mesélsz a felvonulásról.

summerstorm 2011.07.13. 13:09:20

@Nathan D'Xantine:

őőőőőőőőőőőőőőőő
gyovaaaannnaaa :))).
mondtam hogy már beütött az emésztésfaktor :O)

Rebelde 2011.07.13. 13:12:23

@Joe69:

jellemzően minden fórumot megragadsz te is, hogy szidjad azokat a nőket, akik nem állnak szóba veled

sovinizmusért te sem mész a szomszédba, ha már:)

amúgy a nemi erőszak jellemzően férfi sport, nem nagyon van miről beszélni

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 13:14:47

@Joe69: ??? Én a felvonulásról? Nem baj hogy nem vagyok nő? Ráadásul meg se erőszakoltak.

Gondoltam elmondod miben fajulnak el a face-en a nők...
De ha nem, nem.

@mooon:): Egészségedre! :-D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 13:15:19

@version: Nem-nem!!! Félreértés ne essék! Egy nőben én vagyok a legfontosabb.

dr. gernika 2011.07.13. 13:17:51

@mooon:): Én azt a ruhát kábé elégetném, de minimum soha többé nem venném fel.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 13:18:37

@Nathan D'Xantine:

Szerencsére nem, 4 vagy 5 rendőr után? Ki tudja mit raktak bele azok a férgek!

Egyszer amikor igazoltattak a rendőrök, akkor mondtam nekik, hogy engem nem kaptok el mint a Zsanettet! :) Nem röhögtek, én igen.

@Zsu0805:

Én halál idegesítő pasi vagyok amúgy, kérdezzed csak meg gernikát. :)

Rebelde 2011.07.13. 13:22:34

@Nathan D'Xantine:

feszültség levezetés pl. mint ahogy a sport is szolgál ilyen céllal, de gondolhatsz helyére bármilyen szót, pl. foglalatosság:)

a hangsúly amúgy is azon van, hogy férfi

Caddy 2011.07.13. 13:25:11

Benyelte a kommentemet, többször. Feladom.
Válaszoltam nektek, de nem akarja, hogy beszélgessek veletek. Be is kaphatja.

2011.07.13. 13:25:56

@Nard:
Azt tudom magamtól is, hogy idegesítő pasi vagy. :)

2011.07.13. 13:27:44

@Köldökszösz (csodalampa):
Hát állni rajta tudok, a színe lila, szaga nincs. :) Még nem halt meg.

Hurri Kán 2011.07.13. 13:27:51

Grafomán népség... :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 13:28:19

@Rebelde: Hm. Már sejtem mire gondolt Joe69... :-)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 13:30:08

@Zsu0805: A lila normál. Lesz még zöld is.
Szaga elvileg nem is lesz... :-)

Rebelde 2011.07.13. 13:31:26

@Nathan D'Xantine:

soviniszta:DD

remélem átjött a lényeg anélkül, hogy férfigyűlölőnek tűnnék, mert egyébként nem vagyok az, szeretném ha mindenkinek lenne otthon egy;))

Rebelde 2011.07.13. 13:34:25

mé nem jelenik meg a kommentem, amikor szó éri a ház elejét?:))

gnme 2011.07.13. 13:35:26

"Aki összeáll velem, az legyen minél kiegyensúlyozottabb"

asszem a tészta szokott összeállni, meg a kankutyák a szukával

a tésztához asszem... kis étolaj kell

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 13:38:03

@Rebelde: Menniyvel jobb lett volna ha azt mondod:
Hím!!!! :D:D

Na mindegy. Ha soviniszta, akkó' soviniszta...
Má' ha egy nő véleménye számít... :-D

Át hát! Hogy a patvarba ne?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 13:38:51

@gnme: Ha azt akarod, hogy jól összeálljon, hagyd a fenébe az olajat!

Szöszi 28 2011.07.13. 13:41:10

@Muha: Dehogynem :D Mindent lehet, csak akarni kell :D

Muha 2011.07.13. 13:42:12

@Kata1987: mármint annak aki stoppolni akar, vagy nekem?
:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 13:42:39

@gnme:

Ez azt jelenti, hogy:

"Kibaszottul hisztis picsa vagyok aki mellé nyugágy és 3 levél Xanax javallott"

Boris the Bullet dodger 2011.07.13. 13:50:31

Nem bírtam végigolvasni, volt happy-end?
Csaj eljutott Dubajba? Posztoló az OPNI-ba?

littlerock 2011.07.13. 13:53:27

@Zsu0805:

hasonlóan álltam a témához én is, kötelező jelleggel fész-en küldtem át az asszonynak a linket...

tény: a felnőtt gondolkodású férfi kb 3 vagy 4 egyenként 2-4 éves kapcsolaton túl van, nem beszélve az egy éjszakás kalandjairól. Az ilyen magamatsokratartomám kategóriájú női egyedeket meg olyan messzire kerüli, hogy azt leírni nem tudom...

két ember rengeteget formálódik, mire összecsiszolódik... a kész termékek, meg hamar unalmasakká válhatnak...

sakk matt...

Szöszi 28 2011.07.13. 13:53:40

@Muha: Egyelőre szolga minősítésben stoppoltak le téged, szóval kétlem, hogy sok mindent akarhatnál ebben a helyzetben:D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.13. 13:54:24

@gernika: Monica Lewinszky is megtartotta azt a bizonyos Clinton foltos ruhát... :) Bár ott nem volt erőszak...

Muha 2011.07.13. 13:54:28

@Kata1987: én mint szolga? Igaza lesz Nardnak. Öten lányok kevesek vagytok egy fél Muha kibírásához. :D

Kytia 2011.07.13. 13:55:03

@gernika: Jajj, az is de rendes. Az ilyeneknek azért ropppppantul sok boldogságot kívánok.:))

[c] 2011.07.13. 13:57:22

Semmi irreális nincs ebben, egészen eddig:

"Rendelkezz saját lakással és egzisztenciával. Leírom miért, fontosak számomra, hogy olyan párom legyen, akinek meg van a saját kis élete: Vannak céljaim, amihez ugyebár pénz szükséges..."

Nos, itt eléggé megbicsaklik a dolog, bár igyekszik leplezni - szóval, a pasinak legyen pénze, mert ő szeretne jól élni, de nem azt írja, hogy "közösen teremtsük meg az anyagi bázist".

Szöszi 28 2011.07.13. 13:58:44

@Muha: De nem is én akarlak lestoppolni, hanem cyd szólt rám, hogy már ő ügyködik azon, hogy a szolgája legyél:D Nekem nem is kell szolga, hanem a tökéletes álompasi:D Az úgyis meg fog csinálni mindent helyettem, háháhá:D Nem, nem! 10 Muha is kevés lenne 5-ünk kibírásához:D

bubo cupropenis 2011.07.13. 13:59:53

Ez a nő elég tipikus manapság. Követel, elvárásokat támaszt, de nem tud és nem is akar semmit nyújtani. Unalmas, buta, szexuálisan hideg, de mivel a saját kis világába zárkózva él, ezért önmagát tökéletesnek gondolja. Sok a bullshit, mint "szeretném magam fejleszteni minden téren". Magyarul semmihez nem ért, de elhiszi, hogy lehet még belőle valaki.
A valóságtól teljesen elrugaszkodott nő.
Nem probléma, van egy pár olyan férfi, aki szintén ilyen közhelyes, szép szólamokat ír magáról, majd talál egy ilyet és mindketten azt hiszik, hogy megtalálták a legtökéletesebb párt. De a környezetük nem fogja érteni, hogy mit esznek egymáson. Elviselhetetlen emberek.

Valószínűleg gyerekkorától ilyen kis királylánynak nevelték, sose kapott kritikát, amiből tanulhatott volna.

Spontaneitás teljes hiánya, aki képes úgy reklámozni magát, hogy a humor az életében elmaradhatatlan, az valójában egy unalmas, sótlan fap!na.

Boris the Bullet dodger 2011.07.13. 14:04:06

@bubo cupropenis:
És valószínűleg ronda mint a bűn, ezért ír magáról hőskölteményt a profiljában.

Muha 2011.07.13. 14:04:32

@Kata1987: cyd majd ír egy posztot, hogy összetörtem a szívét. :D

hajlandó vagyok fogadni veled. :D
Ha nyerek, egy évig mosogatsz! :D

dr. gernika 2011.07.13. 14:04:43

@Bundabandi: Egyrészt nem erőszak volt, másrészt egyéb motivációk is voltak a megőrzésre.

cyd 2011.07.13. 14:06:52

@littlerock: "tény: a felnőtt gondolkodású férfi kb 3 vagy 4 egyenként 2-4 éves kapcsolaton túl van, nem beszélve az egy éjszakás kalandjairól."
Anyám borogass...
Te nem a középiskolai osztályfőnökömnek vagy valamilyen rokona? Annak volt ilyen fejlövése, hogy egy fiúból akkor válik férfi, ha:
- lefeküdt egy nővel
- volt már másnapos
- meghalt az apja
De neked is köszönöm, hogy megtudtam nem vagyok felnőtt gondolkodású férfi. Mondjuk az ofő szerint sem vagyok még az, mert fater messze még az elmúlástól...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 14:07:36

@Muha:

Csak 1 évig? Élete végéig! :)

@Kata1987:

Ti lennétek kevesen akár egy fél muhára :)

isti77 2011.07.13. 14:08:03

Nekem csak két elvárásom van, hölgyem: legyen olyan teste, hogy mindenkinek csorogjon a nyála utána, és legyen szűz.
Érthetetlen okból sehol nem találok olyat, aki mindkét kritériumot teljesíti, és nem is csuknának le megrontásért.

2011.07.13. 14:08:24

@Muha: Keira szépen tud nézni de semmi melle nincs.. múltkor bepróbáltam, de lelohadtam tőle... Scarlett viszont iszonyú jól nyomja és fegeteges humora van, sikerült még engem is megnevettetnie :)

A posztoló egy szánalomhuszár, hogy ilyenre egyáltalán reagál. A csaj leírta bőven, hogy ő mit ad ebbe a kapcsolatba bele. Persze vicces az egész jól fejlett irrealitás érzékkel rendelkezik a kisasszony.

Szöszi 28 2011.07.13. 14:08:51

@Muha: Jóóó:D Tetszik az ötlet, mert engem az írásaim alapján ismersz valamennyire, de a hugaimról még csak elképzelésed sincs:D Ha én nyerek, akkor leburkolod a fürdőszobámat:D

cyd 2011.07.13. 14:09:05

@Muha: A szívemet? Az melyik? Ott balra lent a sípcsont után?
Nálam max tányért/poharat tudsz összertörni, de akkor fel is út, le is út :)

2011.07.13. 14:09:23

@littlerock:
Ezt nem értem, hogy miért nekem címezted, de jól van. :)

Rebelde 2011.07.13. 14:11:20

@bubo cupropenis:

ha ilyen emberek megtalálják egymással, miért is kéne foglalkozniuk azzal, hogy a környezetük nem érti mit esznek egymáson??

ehhez mégis mi közük, mármint a környezetnek? szerintem semmi, egyébként is szinte lehetetlen küldetés mások tetteit/választásait megérteni, még azokét is akiket elvileg ismerünk

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 14:14:03

@bubo cupropenis: Ha elolvasod picikét figyelmesebben, akkor rájössz, hogy egy csomó dolgot kínál is...

Father Justice (törölt) 2011.07.13. 14:14:04

@tea fan: Már a hölgy bemutatkozójának harmadik, de legkésőbb negyedik mondata egyértelművé teszi, hogy erről szól a történet.

Az anyagi bázis közös megteremtése jó, ha a nők 5%-ának megfordul a fejében manapság. A túlnyomó többség a készbe akar beleülni. Ezzel alapvetően nem is lenne probléma, ha képesek lennének feltérképezni a tényleges keresleti-kínálati viszonyokat. Akkor észrevennék, hogy egy jómódú faszi a mai világban minden ujjára kap 10 ilyen önelégült királykisasszonyt (akiket max. néhányszor sunáznak, aztán röhögve kukáznak), mindjárt más lenne a hozzáállásuk.

Igaz, akkor mi sem nevehetnénk ilyen önfeledten ezeken a földtől elrugaszkodott adatlapokon.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 14:16:48

@cyd:

Az első két ponttal egyetértek. Én inkább a nagyimat látnám halva szívesen. :)

Peetee 2011.07.13. 14:18:56

Nem buta leány, mert szépen körülírta a szokásos standard-eket:

Legyél gazdag, legyen lakásod, legyen kocsid.
Ne várj el semmit, néha eltünök napokra, de ezért ne vonj felelősségre, ne kérdezz semmit, csa bízzál vakon!
Talán majd lesz gyerek is, de csak akkor ha még több pénzed lesz.

Már csak a fehér ló, a gyémántok és a neccbunda hiányzik.

Non-sense!!!!

Joe69 2011.07.13. 14:19:55

@Nathan D'Xantine:
Mittudomén, hogy itt ki milyen nemű. Rólam legalább egyértelmű.

Rebelde:
Akiket cikizek, azok nagyon is szóba álltak velem. Pont ezért teszem.

Muha 2011.07.13. 14:21:05

@Nard: még szeretnék kipróbálni pár mosogatógépet, mielőtt döntök. :D

@Kulics: hátulról próbáltad? Onnan fel sem tűnik. Javaslom neked is.
Egy patront megér. :D

@Kata1987: Rendben. Ez így eléggé arányos. Tetszik.
Még akkor is, ha a komjádi uszoda a fürdőszobád. :D

@cyd: vigyázz, mert én olyan vagyok mint az a terepgyakorlat, ami után rájössz, hogy vannak olyan izmaid, amikről addig nem is tudtál. :D

Kytia 2011.07.13. 14:21:16

@Kham: Úgy, ahogy mondod.:DD

Murderface 2011.07.13. 14:21:39

@Rebelde: "...a nő legalább tudja mit akar..."
Társkeresőztem pár évig. Sajnos. Azok a nők, akik ilyen (egyébként tipikus) bemutatkozó szövegeket írnak mint a posztban szereplő, az esetek zömében (10-ből kb. 8) pont nem tudják, hogy mit akarnak. Vagy ha tudják, akkor az pontosan a klasszikus BMW-zsíros bankszámla-"tarccsá el" háromszög.

Az a nő, aki pedig Márai és Coelho idézeteket rakja tele a bemutatkozását, általában unalmas, kevés saját gondolata van, egysíkú, és legtöbbször ez az egy sík a "gyereket akarok mindenáron, minél gyorsabban" pörgés. Jellemző ezekre az egyedekre, hogy teaházakat, kávézókat látogatnak inkább, mint kocsmákat, pubokat.
Meg még van kb. 62 ilyen klisé :)
Az olyan kezdetű szövegek pedig, hogy "nem vagyok anyagias/undok/stb., DE...", azt jelentik, hogy de bizony, hogy olyan :)

atila68 (törölt) 2011.07.13. 14:22:41

"idővel közös gyerek születne, megkapjon mindent, amit ÉN nem"
Krónikus apakomplexus, szülői figyelemtől mentes gyermekkor,
vélhetően egyke.

KovA 2011.07.13. 14:23:27

No, a lányka figyelmébe:
"Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned."
Weöres Sándor (A teljesség felé)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 14:25:43

@Muha:

A menyasszonnyi ruha is azért fehér, mert a legtöbb háztartási gép is az! :)

atila68 (törölt) 2011.07.13. 14:26:01

@Peetee:
Kihagytad a "jól szopok" fonémát.

Muha 2011.07.13. 14:29:32

@Nard: Azért. Csak ez amolyan férfititok. Köztudott ugyan, de ha kimondod "azok" előtt, akkor nyithatod a bukszát és sokba fog kerülni.
De mi okosak vagyunk, és magunkban röhögünk. :D

Muha 2011.07.13. 14:30:03

@Nard: Azért. Csak ez amolyan férfititok. Köztudott ugyan, de ha kimondod "azok" előtt, akkor nyithatod a bukszát és sokba fog kerülni.
De mi okosak vagyunk, és magunkban röhögünk. :D

Szöszi 28 2011.07.13. 14:30:27

@Muha: Áhh, nem, pici fürdőszobám van:D És, ha szépen dolgozol, megtartalak:D

Rebelde 2011.07.13. 14:34:12

@Murderface:

tudom, hogy rengeteg ilyen van, de ha valaki elvből lehányja ezeket akkor miért reagál rá?

totál felesleges más hülyeségein rugózni:)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 14:34:51

@Nard: ÁÁÁÁ!!! Nagyon jó, még nem hallottam!

El is loptam! Köszi!

Muha 2011.07.13. 14:35:24

@Kata1987: Mondtam, hogy nincs stipistopi.
Engemet ki kell érdemelni hosszas hosszas és nagyon nehéz akadálypróbák, s akár életed kockáztatása árán.

Van-e ehhez bátorságod kitartásod dicső lovag?
:D

Rebelde 2011.07.13. 14:36:03

@Joe69:

de mi a baj vele? pont hozzád való legalábbis korban, nem?:)

Rebelde 2011.07.13. 14:37:54

@atila68:

szerintem csak csóri volt

Szöszi 28 2011.07.13. 14:45:43

@Muha: Mintha kis szerepcsere lenne a dologban, nem érzed úgy e? :D Ezt érte el a feminizmus? Hogy szerenádozhatok meg párbajozhatok szívem választottjáért? :D

Kytia 2011.07.13. 14:49:12

fjsdlkwvnjeovreofjsdocfmetihweidxmoferfvnzwfhgvmrocw4epggfoexioeog,pofvmfcoecrop,,fpe.thpr.őecf

...és ez még csak a feje...

Muha 2011.07.13. 14:53:49

@Kata1987: nem. és nagyon engedékeny is vagyok. Szóval nem kell kérdezned. Cselekedj nyugodtan. De óva intelek, hogy jól gondold meg hogyan döntesz, mert viszont kibaszott hisztis vagyok. :D

@Kytia: Programozó lettél? :D

dr. gernika 2011.07.13. 14:54:05

@Kytia: Neked is agyadra ment a meleg?

zuulululu 2011.07.13. 14:54:47

@cyd: "De neked is köszönöm, hogy megtudtam nem vagyok felnőtt gondolkodású férfi. "

Ha nem vagy, nem vagy. Majd leszel. Talan.

Szöszi 28 2011.07.13. 14:58:48

@Muha: A pasi-hisztinél kevés rosszabb dolog van a világon:D Viszont abban meg van tapasztalatom, nem is kevés...Úgyhogy, ha csinálhatom ami jól esik, és emellett egy kis hisztit kell elviselnem, nem zavar a dolog:D

Kytia 2011.07.13. 14:59:08

@Muha: :DDDDD Akkor így nézne ki: 100111001010110011.:DD

@gernika: Is. Meg a kávé, a munkahelyi hisztéria, ésatöbbiésatöbbi.:))

zuulululu 2011.07.13. 14:59:40

Hehe, a postolo a masik veglet, az aranyos-srac tipukus esete.
Lasd modoros-blog. (google ha nincs meg).
Gondolta ezzel a levellel gondolkodasra keszteti a "holgyet", es o lesz a titkos befuto, aki radobbenti a helyes gondolkodasra.
Valojaban arrol van szo hogy kurva jo kepeket tett fel a pina, aztan alapbol semmi eselye sincs a csakonak megrepazni, ezert trukkozni probal, ami magaban foglalja a varhato nulla reakcio eseten a menekuloutat (en ugysem akartam semmit, csak kioktattam). Azert naponta titokban ranez a postafiokra, meg a suna fotoira....almodozik par percet, aztan mergesen kilep...
:D

[c] 2011.07.13. 15:10:23

@bubo cupropenis: "Követel, elvárásokat támaszt, de nem tud és nem is akar semmit nyújtani."

Azért ölég sokmindent leírt magáról, azt is, hogy miben jó, melyek az értékei (szerinte), csak a kedvedért nem szedte listába.
Ettől függetlenül nekem sem szimpatikus, mert kilóg a lóláb, itt bizony egy anyagias nőről van szó.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.13. 15:11:52

Nem lehet, hogy a csaj csak őszinte volt, és leírta, amit egy csomó nő gondol? :D

Elég sokat tudok, aki kb. erre vár, és senki nem felel meg neki... na ezeknek van a "bekaphassa lista"

Muha 2011.07.13. 15:15:39

int i=0;
if meleg=true i++;
if KV=true i++;
if mhelyhiszti=true i++;
if stb=true i++;
if alany=kytia i*100;
switch(i)
{
case '1':
Print("Semmi baj");
break;
case '2':
Print("mondom hogy semmi baj");
break;
case '3':
Print("mondom má hogy semmi baj faszomat");
break;
case '4':
Print("hányszor mondam még bazzzzzzzzzzzz");
break;
default:
Print("fjsdlkwvnjeovreofjsdocfmetihweidxmoferfvnzwfhgvmrocw4epggfoexioeog,pofvmfcoecrop,,fpe.thpr.őecf");
break;
}

cyd 2011.07.13. 15:15:42

@Nard: Gondolhatod, hogy nem is az első kettőn akadtam ki

flora.a 2011.07.13. 15:16:01

Nagyon gáz, ha igaz amit a posztoló hozott a lányról... én azért nem tudom elhinni, hogy valós:) az ilyen nők posztolnak ide majd 38 évesen, keserűen, amikor felébrednek az álmaikból egyedül, gondos ápolás ellenére is az évek múltára emlékeztető, észrevétlenül petyhüdésnek induló bőrrel, és már nem találnak partnert - sajnos, nem is értik, miért. Lehet hogy most az örök fiatalság kultúrája dívik, de az evolúció egészen más utat jár.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 15:19:45

@Kata1987: A nők évezredek óta párbajoznak. És sokkal keményebben tolják, mint az a néhány kóbor muskétás...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 15:22:36

@flora.a: Amíg észrevétlen addig nincs baj! :-)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 15:24:42

@Muha:

Megmelengetted a kicsi szívemet ezzel :)

Kytia 2011.07.13. 15:27:06

@Bundabandi: Az. Minden ok LESZ. Majd a szabim kezdetétől nagyjából.:)) Addig zizzent leszek, de talán túlélem.:))

Kytia 2011.07.13. 15:28:13

@Muha: De ari vagy, hogy versbe szedted.:DD

Muha 2011.07.13. 15:37:48

@Nard: :D

Nekem tudod mi volt a kedvencem?
Mikor megírtad a palacsintasütést.
Aszittem, szellemi orgazmusom lesz tőle. :D

Mondjuk kicsit itt-ott át lehetne formázni logikailag, és esetleg belecsempészni valami ilyesmit:

string alany=kytia;
if
alany=false
{normalisember();
}
else
{bolondok();
}

dr. gernika 2011.07.13. 15:38:25

@Nard: Akkor már fordítsd le nekem is.

Muha 2011.07.13. 15:40:21

@Muha: nahjólvan. ekkora hibát mint ebben van tejóég. :D
Csoda, hogy nem működik?
:LOLXD magamon :D

dr. gernika 2011.07.13. 15:40:42

@Muha: Lesztek szivesek befejezni ezt a viselkedést, ebben a társaságban hölgyek is vannak!
:)

phaszfej 2011.07.13. 15:41:12

Aki szép napot kíván jó napot helyett, az már eleve egy lúzer fasz. Szép az atomrobbanás is, a szederjes orr és az árvíz is. Inkább legyen jó az a nap, nem pedig szép.

Egyébként meg tök jogos a csaj elvárása. Sőt, minden nőnek ez kellene, hogy legyen az elvárása. A csávónak pedig nem itt kéne hisztiznie, hanem fejlesztenie kéne magát. Akkor talán nem venné személyes sértésnek egy nő szavait, amit nem is neki címzett. Egy sírdogáló, picsogó óriáscsecsemő mit akar egy nőtől? De nem baj, annál több nőt kúrok én, de már sajnos bazmeg nem bírom, annyi mindenki helyett kell helytállnom. És már unom a sok jónőt. Tudod, te, fasz, milyen elkeserítő, amikor a sok jócsajt mind nekem kell kielégítenem, mert a férfiak többsége olyan buzerrant, mint te? Lassan már nem izgat fel a világ legjobb bulája sem miattad, köcsög!!!

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.07.13. 15:45:34

addig olvastam, hogy a poszt toló elemezni próbálja a társkeresés netes előnyeit, hátrányait. lúúúzer! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 15:46:12

@gernika:

Sajnálom nem lehet. l2program.

@Muha:

Az alany után if Kytia=alany akkor a bolondok ciklusba kell helyezni, else a normálisember :)

BaLee 2011.07.13. 15:48:18

Szerintem semmi extra nem történt, csak a csaj leírta azt az elvárást a részéről ami a csajoknál a standard, csak a többiek lusták leírni. :)

A posztírónak meg irigylem a birka-türelmét, hogy ilyen hosszú levelet írt neki. Én már az adatlap elején abbahagytam volna az olvasást, vagy max kis szánalmat éreztem volna iránta.
Ha mégis rászántam volna magam és írtam volna neki biztos rövidebben és tömörebben fogalmaztam volna. :)

Szöszi 28 2011.07.13. 15:48:22

@Nathan D'Xantine: Ez igaz :D Örülök, hogy ezt férfiként hajlandó vagy elismerni :D

Muha 2011.07.13. 15:48:31

@phaszfej: :)

@gernika: Óh, elnézést kérek. Elragadtattam magam. :D

Muha 2011.07.13. 15:54:48

@Nard: a koncepció átment. az a lényeg. :D

dr. gernika 2011.07.13. 15:56:32

@Nard: Ch!
@Muha: Legalább te fordíts. :)

Muha 2011.07.13. 15:58:28

@gernika: Óh, ez olyan egyszerű mint a Print "Hello, World!";
:D

Kytia 2011.07.13. 16:02:54

Hehe, duplázott ez a fos.:))

Intizar 2011.07.13. 16:07:04

Már miért ne létezne ilyen férfi? Én személyesen ismerek többet is. Érdekes módon egyik sem ilyen egomániás libával él együtt!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 16:14:40

@Kata1987: Ugyan... Nem elismerés kérdése ez.
Ha két férfi összerúgja a port akkor ott legrosszabb esetben két halott a végeredmény.
Ha két nő csap össze, ott akár százak-ezrek halnak meg.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.07.13. 16:22:30

Na mibe le,hogy Atya már kifejtette álláspontját a nők kontra pénz témakörben? (nem olvastam a kommenteket..:)csak tipp)

Egyébiránt a csaj szerintem inkább őszinte akart lenni, csak másképp sült el a dolog.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 16:23:32

@Kytia:

Majdnem, de most nemigazán rajzolnék folyamatábrát, annál ez sokkal bonyibb! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 16:24:41

@Alfonzina:

Ezt a legjobb vacsi közben tenni. Mármint a nőket szapulni, ez a hosszú párkapcsolat titka :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 16:25:20

@Nard: Olykor. De vannak olyan darabok akikkel szemben esélye nem lenne egyikünknek sem.

BARI 2011.07.13. 16:31:08

A mosógépemet nem programozná be valaki? :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.13. 16:31:58

@Nathan D'Xantine:

Hja, mint a Vaslady :) Azt mondjuk nem sunáznám SSKK!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 16:36:37

@Nard: Sokkal félelmetesebbek, sokkal kegyetlenebbek, sokkal elszántabbak, és sokkal engesztelhetetlenebbek.

Férfiaknál lehet barát az ellenségből. Nőknél nem.

Ettől persze a mézbirkózás még röhejes. De az (visszautalva egy korábbira) a "férfiak sportja"...

varvizib 2011.07.13. 16:36:56

A posztoló egy idióta.

Ugyanis a legrosszabb, amit tehetünk egy álmodozó, aranyos lánnyal kapcsolatban, ha leoltjuk a vágyait. Ezt a megsemmisítő célú üzenetet ráadásul még segítségadásnak burkolta be. (Sőt, van rá esély, hogy még annak is hiszi.)

Az a helyzet, hogy a csaj tényleg jó. Kábé 2-3 % lehet a társadalomban azok aránya, akik szívvel-lélekkel cselekednek, lelkesek, és nem süllyedtek le az álszentség mocsarába, a hazugság tengerbe, amit "realitásnak" hívunk. Bár több lenne ilyen!

És igenis, nem szabad alább adni az igényeket. Lehet hogy ő is csak ebből 2-3% közül válogathat, de úgyis azzal lesz boldog, aki egy nyelvet beszél vele. Neki épp elég lehet elviselni azt, hogy mennyi középszerű, szürke, beszűkült gondolkodásmódú ember veszi őt körül, nyilván saját partneréül egy normálisat választ, aki kellően fel tud pörögni hozzá, tud vele bánni.

Az igényszint lejjebb adása egyébként egy szánalmas hazugság lenne saját magunk számára. Önértékelési probléma, ami semmi jóra nem vezet.

(Nyilván más lenne a helyzet, ha a csaj irreális vágyakat fogalmazott volna meg. De ilyenről szó nincs. Ha valaki úgy gondolja, hogy ez elérhetetlen, amit írt, szóval hogy ez maga a "tökéletes pasi" akkor sajnos nála alacsony az igényszint, akár saját magával szemben is.)

penelope garcia 2011.07.13. 16:37:20

Nem értem a posztoló kiakadását.
Igen, a csaj valóban a tökéletes férfit írta le.
Azonban önmagát távolról sem állította be tökéletesnek.
Nekem tetszik, ha valaki mer teljesen őszinte kenni, ha látszik egy bemutatkozáson, hogy az illető belefektette a szükséges energiát önmaga feltérképezésébe, a céljainak végiggondolásába.
A posztoló összetehetné a két mancsát, ha jutna neki egy nő, aki nem játszmázni akarja a kapcsolatait, hanem megélni.
Valóban magasak az elvárásai. Ez hiba? Pár múlva nyilván lejjebb kell adnia, hiszen a tények, ugye...

Ez volt már? :)

What I Want In A Man, Original List ... (at age 22)
-----------------------------------
1. Handsome
2. Charming
3. Financially Successful
4. A Caring Listener
5. Witty
6. In Good Shape
7. Dresses with Style
8. Appreciates the Finer Things
9. Full of Thoughtful Surprises
10. An Imaginative, Romantic Lover

What I Want In A Man, Revised List ... (at age 32)
----------------------------------
1. Nice looking - preferably with hair on his head
2. Opens car doors, holds chairs
3. Has enough money for a nice dinner at restaurant
4. Listens more than he talks
5. Laughs at my jokes at appropriate times
6. Can carry in all the groceries with ease
7. Owns at least one tie
8. Appreciates a good home cooked meal
9. Remembers Birthdays and Anniversaries
10. Seeks romance at least once a week

What I Want In A Man, Revised List ... (at age 42)
----------------------------------
1. Not too ugly - bald head OK
2. Doesn't drive off until I'm in the car
3. Works steady - splurges on dinner at McDonalds on occasion
4. Nods head at appropriate times when I'm talking
5. Usually remembers the punch lines of jokes
6. Is in good enough shape to rearrange the furniture
7. Usually wears shirt that covers stomach
8. Knows not to buy champagne with screw-top lids
9. Remembers to put the toilet seat lid down
10. Shaves on most weekends

What I Want In A Man, Revised List ... (at age 52)
----------------------------------
1. Keeps hair in nose and ears trimmed to appropriate length
2. Doesn't belch or scratch in public
3. Doesn't borrow money too often
4. Doesn't nod off to sleep while I'm emoting
5. Doesn't re-tell same joke too many times
6. Is in good enough shape to get off couch on weekends
7. Usually wears matching socks and fresh underwear
8. Appreciates a good TV Dinner
9. Remembers your name on occasion
10. Shaves on some weekends

What I Want In A Man, Revised List ... (at age 62)
----------------------------------
1. Doesn't scare small children
2. Remembers where bathroom is
3. Doesn't require much money for upkeep
4. Only snores lightly when awake (LOUDLY when asleep)
5. Doesn't forgets why he's laughing
6. Is in good enough shape to stand up by himself
7. Usually wears some clothes
8. Likes soft foods
9. Remembers where he left his teeth
10. Remembers when...

What I Want In A Man, Revised List ... (at age 72)
----------------------------------
1. Breathing

Lacusru 2011.07.13. 16:37:44

@Boris the Bullet dodger: OPNI-t sajnos pár éve bezárták :-(
Azóta kénytelen az a néhány normális ember is kint élni a többiek között!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 16:37:50

@Alfonzina: Izé. Nem jutottak odáig, hogy a dolog elsüljön...

Muha 2011.07.13. 16:39:12

@BARI: hú ez nekem nehéz, mert itt úgy kéne dolgozni egy tömbbel (mosnivaló cuccok tömbje), amiben meg kell vizsgálni, hogy van-e macska.
Ha van, indulhat a mosás, ha nem, akkor dob egy error üzit.
Node a tömbözéssel vannak gondjaim.

Node a koncepcióhoz mit szólsz? :D

penelope garcia 2011.07.13. 16:40:15

@varvizib:

Egyetértek.
Azonban ha valóban szeretne gyereket, és nem akar egyedül megdögleni, muszáj lesz revideálnia az elképzeléseit.
35 körül a magányos nő általában pánikba esik, és hajlandó magával az ördöggel is. Aztán 40 felett pedig depresszióba, mert találkozott (legalább) egy ördöggel, aki ki is csinálta...

Az elvárások lejjebb adásának nem hiszem, hogy keze lenne az önértékeléshez. Inkább az emberiséget értékeli ezzel.

cyd 2011.07.13. 16:41:11

@Nard: és ha választanod kéne, hogy az SAS, vagy ő? :)

BARI 2011.07.13. 16:42:23

@Muha: macska?
érdekel a koncepció :D

2011.07.13. 16:42:30

Ha ilyen kibebaszott fain ez a hölgy akkor mér van egyedül?

NEM ERRE MONDJÁK AZT H PARADOXON :D

BARI 2011.07.13. 16:43:32

@BARI: nálam macska fürdőben soha!jáccot már asztronautát.volt is befossantás!(na nem a mosógépbe, az lett volna a muri) :DD

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 16:44:21

@penelope garcia: Az elvárásokat nem lejebb adni kell. Elfelejteni... :-)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 16:45:44

@CLINNT: Hát! Pont EZT még nem mondták erre a nőre! :-D

2011.07.13. 16:47:07

most mér nem jelenik meg a hsz-em?

kimoderáltátok?

akk finomabban:

ha ennyire csoád ez a hölgy akk mér van egyedül?

penelope garcia 2011.07.13. 16:47:34

@CLINNT:

Nem. Ez nem paradoxon, ez igényesség.
A te fejedben valószínűleg az van, hogy ha jó csaj az illető, akkor biztosan van jó pár pasi, aki szívesen meghúzná, akár még járna is vele. Csakhogy a potenciális jelöltek megléte az csak az egyik oldala a kapcsolat létrejöttének. A másik oldala pedig az, hogy a lány megfelelőnek találja-e a felhozatalt.
Ő nyilván nem.
És ennek vajmi kevés köze van ahhoz, hogy ő mennyire jó nő, vagy nem.

Muha 2011.07.13. 16:48:19

@penelope garcia: ez hosszú. ennyit nem tudok olvasni. :D

penelope garcia 2011.07.13. 16:59:31

@Nathan D'Xantine:

Aham.
Értem.
Akkor biztos szívesen randiznál egy 100 kilós, ápolatlan küllemű, fekete-mosogatóként dolgozó 48 éves hölggyel, aki szabadidejét a tévé előtt tölti egy üveg tablettással, vagy mulatóst hallgat.
A nem-igény ugyanis ide vezet.

Vagy az elvárástalanság elvárása csak nőkre vonatkozik?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.13. 17:02:47

@penelope garcia: Igény és elvárás nem ugyanaz. Az igény magammal szemben áll. Az elvárás másokkal.

Hurri Kán 2011.07.13. 17:04:34

@Nathan D'Xantine:
Jah... szélmalomharcot vívok az emberi hülyeséggel... :D

littlerock 2011.07.13. 17:06:54

@cyd: hogy mi van???

Én leírok egy véleményt, erre te hozzákapcsolsz egy emléket. Ezt részletezed, majd úgy állítod be, mintha ehhez bármi közöm lenne, és még reagálsz is rá...

Te minek fórumozol? egyedül is elvagy...

Az eszem megáll....

Amúgy csak annyit szerettem volna írni, hogy ahhoz, hogy az ember bánni tudjon egy nővel, és egy párkapcsolatot kezelni tudjon, ahhoz hosszú tanulási folyamat vezet. Az a néhány említett kapcsolat a tanulópénz egy kiegyensúlyozott házassághoz... (természetesen vannak kivételek)

De mint korábban is írtam, ha valakinek megvan a tapasztalata, és két lábbal a földön jár, akkor az ilyen haszonleső csinibabákat messzire elkerüli...

Hurri Kán 2011.07.13. 17:07:29

Az... egyesek a posztról írnak... hülyék :DDD

billy reed 2011.07.13. 17:10:12

@penelope garcia: Nem magasak az elvárásai, hanem lehetetlenek és épp ezért értelmetlenek. Vagy mondjuk így: éretlenek.

"Nekem tetszik, ha valaki mer teljesen őszinte kenni, ha látszik egy bemutatkozáson, hogy az illető belefektette a szükséges energiát önmaga feltérképezésébe, a céljainak végiggondolásába.
A posztoló összetehetné a két mancsát, ha jutna neki egy nő, aki nem játszmázni akarja a kapcsolatait, hanem megélni."

Ó, dehogy őszinte...illetve azt hiszi magáról, hogy az. Semmit nem tud magáról, az emberekről, és a kapcsolatokról.
De ha olvasol a sorok közt, láthatod, itt simán arról van szó, hogy egy anyagias nő, aki előre eltervezte az egész életét, és ennek a szponzorát keresi. És játszik, bizony. Lehet, hogy nem tudja, de az olvasó /és a posztoló/ igen.
Vö. a következőket: azt írja: őszinte, megnyílik, hűséges, majd: nagy a szabadságigénye...de családcentrikus...

Emberekkel kapcsolatos a munkám, úgyhogy ismerem őket kissé.
A posztoló meg valószínűleg nem össze-, hanem feltenné a kezét /megadás/, majd felkötné magát egy hét után.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2011.07.13. 17:11:36

Az volt mar, hogy a posztolo szimplan gyoker, akinek szofosasa es oktatasi kenyszere van? Mert ha igen, +1.

A csaj meg legalabb nem arul zsakbamacskat. Gondolom jopar ilyen szaladgalhat odakinn, csak azok nem adjak elore irasba.

Amugy ha jobban belegondolok, nekem is bejonne egy ilyen faszi. A kimondott jolethez nem ragaszkodom, bar franko lenne egyszer telen nyaralni. A mailcimemet mar tudjatok! :)))

diktatorikus kleptokrácia 2011.07.13. 17:14:24

a kisasszony (naccsösasszony) elvárásainak megfelelő férfi már lecsapott egy értelmesebb nőre (vagy a nő csapott le a specifikációnak megfelelő faszira)

penelope garcia 2011.07.13. 17:21:45

@billy reed:

Oké. Lehet így is nézni. De én magamból indultam ki. :)
Én is emberekkel foglalkozom, de úgy tűnik, nekem kevésbé rosszak a tapasztalataim. Vagy pusztán csak szeretem elhinni, hogy amit látok, hallok, az igaz. Igen, ezt lehet akár hibaként is felróni. Azonban nem csak nem tudok, de nem is akarok róla leszokni. Félelmetes lenne úgy a világom.

Müszélia 2011.07.13. 17:28:32

szia! totál igénytelen vagyok, és semmi sem érdekel. az érzéseimet rögtön kimutatom, ütök, mint a vasököl. a számat csak ott nyitom ki, ahol fix, hogy nem öntenek bele sósavat. hazudozok, és nem vagyok termeszes. érzékiségem csak lassan bontakozik ki (hetekig csak fekszem, mint egy darab fa), de ha igen, akkor nem szállok le rólad többé.
számomra az adott pénz szent. ha egyszer megvettem a kötelet, fel foglak akasztani.
rendkívül nagy szabadságigényem van, azt csinálok, amit akarok, neked meg kuss.
eddig mindenkit levettem a lábáról, de a francba, nem akartak elvenni feleségül. most itt van ez a sok pasi meg a büdös lábak, külön-külön.
további jó tulajdonságaim: türelmetlenség, csodálat, rajongás kierőszakolása. finomakat csak a környezetemben főzök, otthon nem.
legyen villád malibun, a bahamákon, madeirán és a maldiv-szigeteken, ezeket írasd rám, és a továbbiakban éld a saját életedet.
sok macskát akarok tartani, már a nevük is megvan.

ez most tetszik?

cyd 2011.07.13. 17:55:33

@littlerock: Ja hogy nálad a tény=vélemény? Akkor tényleg én vagyok a hülye.
Kibontom, mert nem eszed, egy másik orbitálisan ostoba véleménnyel próbáltam érzékeltetni, hogy a Tied kicsit sántít a valóság talaján. Jáccunk még szövegértelmezőset, vagy innentől már megy egyedül is?

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 17:56:46

@Müszélia: Igen. Mindig ilyenre vágytam! Ugyan mi csalódás érhetne melletted? Van barátod?

Annyi probléma van, hogy a malibui házba nem vihetünk macskát. Remélem ezzel nem okozok csalódást!

Müszélia 2011.07.13. 18:24:05

@Köldökszösz (csodalampa): van, de az legyen az ő problémája.
miért,nem elég komfortos a malibui házad? nincs macskaajtó?
tigris mehet?

OrrSir 2011.07.13. 18:27:41

Na az ilyenek miatt fogunk nyom nélkül kihallni.

2011.07.13. 18:37:35

érdemes egy ilyen nővel foglalkozni? egy kis szexért állandóan megfelelni, és pattogni?
ugyanmár. akad elég 30+ milf, aki örül ha benéz a kéményseprő, aztán free, mehet az ember a haverokkal sörözni, vagy egész este nyomhatja a multit / wow / vagy a pókert.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 18:40:46

@Müszélia: Töredelmesen bevallom, hogy azt a házat egyelőre csak bérlem, mert a tulajjal nem sikerült megegyezni az adás-vételről. A szerződésben benne van, hogy háziállatot nem tarthatok.
(Mondjuk én nem nagyon szeretem a macskákat, de Te ezt úgyis magasról leszarod.)

Nagyon sajnálom, hogy megtévesztettelek! Nem akartalak becsapni! Ha még így is érdekellek, akkor kérlek, mindenképpen jelentkezz!
Ha az neked is megfelel, akkor a macskáknak bérelnék egy másik házat a környéken.

cyd 2011.07.13. 18:43:22

@OrrSir: Hát még azok miatt, akik két l-lel írják :P

Kuvik 2011.07.13. 18:46:17

Sziasztok!

Tudom, hogy sokan tamadni fognak a velemenyemert, es fokent, mert azt fogjak hinni, hogy a fent emlitett holgyet vedem, vagy mert feminista vagyok. Nem vedem, es nem is vagyok feminista.

De! Elitelem azokat a fiukat is, akik pl a hazimunkaban nem igyekeznek segiteni. Hat mit varnak? Egyreszt, aki keptelen magara fozni, mostni, takaritani az egy magatehetetlen gyerek. Ki akar egy gyerekkel szexelni? Ha pedig az illeto egy magatehetetlen gyerek, milyen jogon varja el, hogy a noje majd azon gondolkozik, hogyan epitsen fel vele kozosen egzisztenciat? Ha a pasi beleul a keszbe, akkor szerintem a not sem szabad lecseszni ezert. Ez a holgy kinyilvanitotta, hogy milyen pasit var.

Es megmondom oszinten, tapasztalataim azt mutatjak, hogy nagyon sok pasi - foleg a magyar pasik - ilyen magatehetetlen gyerek. Persze, ha egy lany kulfoldi pasival jar, az rogton kurva. Csak azt nem nezik, hogy pl a kulfoldi pasi nem nezi hazvezetononek + kozosegzisztencia-megteremtonek a baratnojet. Vagy egyik, vagy masik. Munkamegosztas. Valahol az is a masik tisztelete, hogy segitek neki a hazimunkaban, mert az nekem is jo, az en lakasom is tisztabb lesz, az en ruham is ki lesz mosva. Nem. Az noi munka.

Hat en kozosen akartam egy pasival egzisztenciat teremteni, nem hajtottam soha a penzre. Sikerul is. Meg is tisztel, es segit a hazimunkaban, nem kell neki mondani. Nem magatehetetlen gyerek, nem vagyok neki takaritono. Csak az a kar, hogy meg nem nagyon beszel magyarul.

Nem vagyok feminista, de nem kene a pasiknak hoborogni, foleg azoknak nem, akik csak testben pasik, egyebkent meg ki kell oket szolgalni, mint egy egyevest. Jo, hogy a cipofuzojuket nem kell megkotni! SZoval van pasibol is ilyen magatehetetlen gyerek, meg nobol is. De meg sosem hallottam a csajokat haborogni. MIndig csak a pasik - legalabbis magyar blogon - jonnek azzal, hogy mert a csaj a penzre hajt, meg nem szop rendesen, meg nem engedi az analszexet, meg kurva stb. Akar no a posztolo, akar ferfi, nagyobb esellyel lesz a no a hibas, es egyben a kurva. Lehet, hogy durva, amit most mondok, de szerintem az ilyen mentalitasu ferfiak nem is baj, ha kihullanak az evolucio szitajan. Persze, remelhetoleg az ilyen csajok is, mint a posztban szereplo.

2011.07.13. 18:50:10

@Kuvik: Ha a pasi magának főz, most, takarit, Te minek kellessz? :) Gondolom, hogy legyen valaki aki egész nap elégedetlenkedik, bírál, elvár.

vázkulcs 2011.07.13. 18:55:00

A csaj elvárásaiban semmi extrát nem találok alap emberi tulajdonságok felsorolása, és legyen egzisztenciája az illetőnek, mindez kicsit bő lére eresztve.

Már persze, ha ezeknek a feltételeknek ő is meg tud felelni, és nem mellesleg igen jól néz ki. Mert ha nem akkor kissé röhejes kisregényt írni az elvárásokról.

Majd miután jól kielemezte az ideálist partnert elméletben, a végén hozzámegy egy narkós csöveshez és élnek boldogan míg meg nem halnak. :)

michaela77 2011.07.13. 18:59:08

@Kuvik: ööö.. most hogy is jön ide a házimunka? Ha jól emlékszem a posztban nem nagyon volt ilyesmiről szó...
De azért mind nagyon örülünk, hogy a te párod süt-főz-takarít, eheh:)

Az azért érdekelne, szerelsz-e autót, konnektort, lefolyót, tévét, számítógépet, illetve ha költözés van te cipeled-e a nagy tölgyfa szekrényt.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 19:00:13

@Kuvik: Te most komolyan el akarod hitetni magaddal, hogy külföldön mások a férfiak?
Kérdezem másképp: Szerinted az általad leírt fájdalmak függnek a férfi nemzetiségétől?

Ha valaki lusta, akkor mindegy, hogy Honoluluban, vagy Háromszéken nőtt fel/él, akkor is ugyanúgy lusta marad. Ugyancsak érvényes, hogy külföldön is ugyanúgy megtalálod a golddigger csajokat, nem csak a kájeurópaimadjarpitsák ilyenek.

2011.07.13. 19:05:55

@michaela77: Mit képzelsz? Főzés, mosás, takaritás mellett szerel, cipel, barkácsol. :) Full extrás arc.

Majd egyes hölgyek /urak is, de nem Mr.Hugh Hefner-re gondolok / lejjebb adnak az elvárásaikból, ahogy a koruk nő. Xar ügy egyedül tengődni, de sokkal jobb, mint egy házisárkánnyal.

Muha 2011.07.13. 19:10:05

@Kuvik: en nem mosogatnek ha lehet. :D

vázkulcs 2011.07.13. 19:10:19

@Kuvik:

Mosás , takarítás ekkora ügy? Automata gépbe bedobod megnyomsz 2 gombot aztán lejárt kiteríted, jó anyag vasalni sem nagyon kell. Na jó takarítás az már embert próbáló tud lenni, de azért rá lehet fanyalodni. :)

Mi ez ahhoz képest állandóan elviselni egy nőt, na az már kemény feladat.

Külföldiek aktívabbak a házimunkában? Vagy úgy tapasztaltad érettebbek bizonyos korban? Lehetséges, de engem fárasztana, ha nem tudnám igazán aprólékosan megértetni vele magam, magyarul azért csak választékosabban lehet káromkodni mint külföldiül. :)

michaela77 2011.07.13. 19:14:18

@Muha: lehet, hogy az a külföldi nem is pasija, hanem a házvezetője, csak a nyelvi nehézségek miatt nem értik egymást:) A srác meg már kezd ideges lenni, hogy sosem kap fizetést, pedig még extra szexet is adott a munka mellé:))

Muha 2011.07.13. 19:23:50

@michaela77: aszondod valami menekültféle és dolgozik a szállásért meg a kosztért?
Defura?!
Nekünk is így kéne. :D

Anti Anyag (törölt) 2011.07.13. 19:24:13

"„Aki összeáll velem, az legyen minél kiegyensúlyozottabb, rugalmasabb és türelmesebb, mert csak így bírja elviselni hirtelenségemet, szüntelen variálási vágyamat és újabbnál újabb meglepetéseimet” – állítja magáról egy hölgy, mintegy használati utasítást adva magáról."

Ja, az ilyenről derül ki, hogy 3 hét után napokig koszos otthonkában mászkál, sokat nyafog, szexben gagyi és 3 év után elhízik.

Hirtelen - nincs türelme, olyan mint egy gyerek, állandóan nyafog, hogy szomjas, éhes és egyebek.

szüntelen variálási vágy - rengeteg ruha, a legtöbbjében úgy néz ki, mint egy madárijesztő, és/vagy egy 16 évesnek álcázott 46 éves.

Szüntelen meglepetések - Tököt, vagy cukkinit tesz a csirkepörköltbe, amikor hátradőlnél bejelenti, hogy 5 perc múlva jön a barátnője aki éjfélig szokott maradni,megjön a fodrásztól egy olyan frizurával, hogy három hétig inkább nem mutatkozol vele.

Joe69 2011.07.13. 19:25:47

@Kuvik:
Az arab-iszlám világ kiesik, az ortodox zsidó is (Izrael), Távol-Kelet nem valószinű, mediterrán se, németet sem hiszem, mert pont ezt csinálják a saját csajaik, és pont emiatt választanak külföldit, talán svédek vagy amcsik, de az is lehet, hogy mingliznek, vagyis 2 külön háztartás van, és vendégeskednek egymásnál...na, nyilatkoznál, kedves Kuvik, milyen náció a párod ?

michaela77 2011.07.13. 19:25:54

@Muha: mármint dolgozni szállásért meg kajáért?:) Ha jobban belegondolok azért dolgozom, mert ahogy megkapom a fizumat, szállásra és kajára költöm.

Az a baj, hogy a házimunka nem imitálható. Én meg orvosi utasításra csak imitálható munkát vállalok:)

michaela77 2011.07.13. 19:28:07

@Anti Anyag: a "hirtelen" szerintem inkább azt jelenti, hogy a fejedre önti a cukkinis csirkepörköltet, mert nem dicsérted meg amikor hazajött a fodrásztól, de utána azonnal megbánja, hogy ilyet tett és főz másikat (mert szeret főzni a párjára). Csak aztán nehogy azt is ne dicsérd meg...

Muha 2011.07.13. 19:28:29

@Joe69: szerintem negró :D

Muha 2011.07.13. 19:29:16

@michaela77: imitálható. megtanítsalak? szuper vagyok benne :D

michaela77 2011.07.13. 19:32:08

@Muha: taníts mester! Hogy tünteted el nyáron a három hetes ágynemű szagát imitálva?:) Vagy hogy lesz imitáltan vízkőtelen minden héten a fürdőszoba?:)

Muha 2011.07.13. 19:34:39

@michaela77: úgy kell megközelíteni, mint egy kísérletet.
pl:
-vajon lehet-e még szagosabb az ágynemű?
6 hét elteltével.
-ennél már nem lehet büdösebb.
-Nah, akkor szépen minden nap készítesz egy fényképet arról, hogy fejlődik a vízkő, majd készítesz egy slideshowt, választasz jó zenét alá, és felrakod youtube-ra mint érdekességet.
Máris kihívás és izgalmas a házimunka.

:D

Joe69 2011.07.13. 19:38:32

@Muha:
Akkor ott is valami nagyon ősi bushman matriarchális kulturából jöhetett, mert másoknál ott is asszonynak hallgass a neve..

Muha 2011.07.13. 19:41:44

@Joe69: egyébként a zsidóknál a csajoknak kiemelt szerepe van.
Meg amúgyis szerintem tök mindegy, hogy milyen nemzetiségű.
Köldökszöszinek igaza van abban, hogy mindegy abból a szempontból, hogy pedáns vagy-e vagy sem, hogy melyik országból érkeztél.

bubo cupropenis 2011.07.13. 19:44:13

Az ilyen nők, akik követelőznek, értékesnek állítják be magukat, általában el vannak szállva maguktól, elhitették velük a szüleik, hogy ők a non plus ultra, csak a muffjukból is megélhetnek, mert ők a világ legjobb női, a környezetük sose mondott egy őszinte kritikát, Szex és New York-on szocializálódtak.
Nem fogják fel, hogy kinyílt a világ, sok millió nőből választhatnak a férfiak és ő már az elején kizárja magát az esélyesek közül a mentalitásával.
Persze mindig van egy-két földhözragadt paraszt, aki nem képes a szomszéd faluba se átmenni rendes nőt keresni, ő csak ezeket a wannabe királylányokat látja, ezeket szokja meg, természetesnek veszi az eszement viselkedésüket, a közhelyeket, amiket szajkóznak összetéveszti az élettapasztalattal és bölcsességgel, ezért alárendeli magát a nőnek. És még elégedett is lesz, hogy milyen jó fogást csinált.

----

A külföldi férfiak meg semmiben sem jobbak, mint a magyarok. Sok női ismerősöm van, akik alig-alig beszélnek franciául, olaszul, arabul, angolul, németül stb. és nagyon jól elvannak a külföldi párjukkal. Pedig aki ismeri őket még Magyarországról, azok házisárkánynak, elviselhetetlennek tartja őket, sok kudarcos kapcsolat után kikötnek egy külföldi mellett, mert az nem látja, hogy miért is gáz a csaj.
Ez a jelenség az, amikor a közös tapasztalatok, nyelv, szókincs hiánya elleplezi a valódi személyiséget, így lehet élni évtizedekig is. Hogy a valódi gondolatokat nem tudjuk megosztani a másikkal, mert nincs közös anyanyelv. A tanult nyelvtudás ezt nem pótolja, ott nem ösztönösen nyilatkozik meg a személyiség, hanem megfontol előtte. Egymás mellett élnek, de nem ismerik egymást, ezért boldognak hiszik magukat. Ehhez is hozzá lehet szokni.
Nekem is volt külföldi nővel kapcsolatom, tudom miről beszélek. Egyszerűen nem lehet olyan mértékben megismerni a másikat, mint amikor egy anyanyelvünk van. Sokszor még az sem elég.

Én sose tekintettem a nőkre úgy, mint házi rabszolgára. Volt mindig is saját életem, elláttam magam, házimunkát elvégeztem, nem nagy ügy, ezért pont nem akarnék elviselni egy nőt a lakásomban, hogy elvégezze helyettem. Mosógépbe bepakolni, teregetni minden hülye tud, nem értem a nők ezt miért állítják be hőstettnek. Jobban főzök, mint bármelyik korábbi nőm, többet keresek. Akkor mégis mit tud hozzátenni egy nő a háztartásomhoz? Muffot fél nap alatt tudok szerezni magam alá, és nem prostiról beszélek. Kicsit túlértékelik magukat a nők manapság.
Az a férfi, aki önálló minden téren, anyagi jólétet teremtett magának, magabiztos, jó humorú, intelligens, nos az ilyen az igazán vonzó a nők számára, ezekre vadásznak. Csak az a bökkenő, hogy az ilyen férfiak szeme már felnyílt, nem mennek le kutyába, megnézik, hogy mit kapnak egy nővel a csomagban és nem engednek be egy parazitát az életükbe.
Aki betegesen vágyik valakire, az általában beteg is lelkileg. Vagy nem kapja meg a szeretetet, amiért töri magát, vagy meg kell alázkodnia egy életen át, hogy megtarthassa.
Önálló, magabiztos, boldog ember nem megy bele párkapcsolatba, csak akinek van valami defektje, nem teljes az élete, valamit vár a másiktól.

Muha 2011.07.13. 19:49:09

@bubo cupropenis: ezt biztosan pontosan így értetted?:

"Önálló, magabiztos, boldog ember nem megy bele párkapcsolatba, csak akinek van valami defektje, nem teljes az élete, valamit vár a másiktól."

Hurri Kán 2011.07.13. 19:54:59

Úgy látom, a meleg, párás idő mindenkinek rátelepedett a nyúltagyára...

Muha 2011.07.13. 19:57:10

@gyvy: neked nem nyullik semmidse a melegtől?

bubo cupropenis 2011.07.13. 19:58:34

@Muha: ha a párkapcsolat alatt azt értem, amit a posztban szereplő hölgy képzel egy párkapcsolatról.
Önfeladástól még nem lett boldog senki, bár a is igaz, hogy az agy képes elhitetni a férfival, hogy milyen tökéletes életet él, csak éppen mindenki más, aki ismeri évtizedek óta, látja, hogy csak vergődik a kapcsolatban.
Sajnos van a baráti körömben ilyen kiherélt és ál-boldog pasas, aki egy nagyon értelmes, jó humorú ember volt, három év múlva már menekülne a kapcsolatából, mert teljesen lehúzza a nője szellemileg, anyagilag, feloldotta a személyiségét sósavban és lehúzta a WC-n.
Akinek önmagában teljes az élete, elégedett önmagával, önálló, értett személyiség, annak nem használ egy ilyen kapcsolat. Aki gyerekes, félszeg, akaratgyenge, defektes, az persze jól érzi magát, ha tud idomulni egy akaratos nőhöz, legalább nem kell gondolkodással fárasztania magát.

Hurri Kán 2011.07.13. 20:00:04

@Muha:
De, a pórusaim sajnos.... A seggemen a vágás úgy megereszkedett, hogy már a térdemig ér és sajnos a szemhéjam is úgy megnyúlt, hogy olyan már, mint a kenguru erszénye...

Kuvik 2011.07.13. 20:04:47

@Joe69: német. :) És a baj az, hogy nem ezt csinaljak a csajaik, hanem ők már - nagyon sokan - rém feministák.

@bubo cupropenis: Szerintem nincs igazad a nyelvvel. Nekem a mostani párom az első, aki mellett nem érzem magányosnak magam, hosszabb idő után sem. Ez egy tudatalatti kommunikáció. És pont azért, mert annyira egy hullámhosszon vagyok vele, minden felé nyitottabb, és megértőbb. EZ csak hajlandóság kérdése, és hogy mennyit szeretnél kommunikálni magadból. Illetve türelem.

Muha 2011.07.13. 20:05:45

@bubo cupropenis: szerintem párkapcsolat a jó is és a rossz is, legfeljebb a párkapcsolat egy minősített esete, amelyben megkérdőjelezhető annak szükségessége. De amúgy egyet értek, csak akkor én ezt a szar párkapcsolatokra értem.

@gyvy: ha ilyen szottyadt vagy akkor most ha találok valami kis feszeskét, akkor az nem számít megcsalásnak szerintem. ezt olvastam a cosmo-ban. :D

Hurri Kán 2011.07.13. 20:05:59

@Muha:
Cssak ha betonon csinálod, akkor nem, és ha köSZben rám gondolsz :D

2011.07.13. 20:06:45

@bubo cupropenis: "Akinek önmagában teljes az élete, elégedett önmagával, önálló, értett személyiség"
én 47 évem alatt bátran kijelenthetem, hogy a fent leírt ember pont annyira reális, mint a posztbeli hölgy kívánságlistája.
Valamilyen szinten mindannyian defektesek vagyunk.

2011.07.13. 20:09:56

@bubo cupropenis: na ezzel viszont egyetértek.

Muha 2011.07.13. 20:12:27

@gyvy: elég ha mondjuk így:

-gyvy, gyvy, hmmmm de ismerős ez a név. hmmmmm, vajon ki lehet? olyan rém ismerős. hmmmmm

Hurri Kán 2011.07.13. 20:14:44

@Muha:
Nem, ez kevés... na jó, közbe nem kell kijabáld hogy ne sértőggyön meg a másik...

2011.07.13. 20:15:15

@vázkulcs: a hetvenes években volt egy nagyon aranyos olasz vígjáték: a csajszi kereste az igazi pasit, de ott még annyival el is volt túlozva, hogy centivel méregette őket, a legmacsóbb legjobb képűbb se volt jó neki valami miatt. A film arról szólt, hogy sosem találta meg az igazit és záró képsorként jött a nő, mögötte csomó kis gyerekük és a sor végén a férj, egy alacsony, kopasz, köpcös, nagyorrú figura, pont olyan, amitől a film elején legjobban ódzkodott a csaj.
Sztem ősrégi ez a figura, ami a posztnak is a témája.

Kuvik 2011.07.13. 20:17:55

@michaela77: képzeld igen. Költözéskor ketten cipeltünk mindent. És mindkettőnk számítógépét én pakoltam össze és én konfiguráltam be. Hogy jön ide a házimunka? Sehogy. Csak azt akartam mondani, hogy ez a nő bele akar ülni a készbe. De mit csesztetjük, mikor a pasik nagyresze is bele akar ülni, csak másképp?
@Muha: lehet. :) Nem is arról van szó, hogy mindent a pasinak kell csinalni, vagy mindent a nőnek, szerintem. De pl egyszer randiztam egy sraccal, 30 eves volt, és az anyjától hozta a kaját, pedig nem két km-re laktak egymástól. Nem értette, miért nem akarom látni többé.
@Köldökszösz (csodalampa): nem azt mondtam, hogy a külföldiek jobbak. Csak azt, hogy más a mentalitás. Sokmindenben. És ezzel csak azt akartam mondani, hogy engem dühít, ha akárkit azért aláznak, mert külföldivel jár, ami itt a blogon sokszor előfordult. Vagy általában a minden nő kurva elmélet rettenetesen dühít. Ilyet még németektől pl sosem hallottam.
@vázkulcs: nem fárasztó a házimunka. De jó, ha engem is embernek néznek egy fárasztó munkanap után. Jó érzés, hogy elismerik, ez is munka, és kapok segítséget.

2011.07.13. 20:19:50

@Kuvik: ha mind a ketten mindent megcsinálnak, akkor hol a női-férfi szerep ? Mert azért egyiküknek mégiscsak fütyije van a másiknak meg nunija, egyik tud gyereket szülni, a másik nem, amíg az egyik anyáskodik, addig a másik a külvilágban termeli az anyagi javakat és a biztonságukhoz megteremti a javakat... tehát NEM egyformák.
Ha a másiknak nincs szerepe, feladatköre, mindkettejük mindent megcsinál akkor miért is van szükség egyáltalán párkapcsolatra.
A szerepek, ez a kulcsszó amit nagyon ügyesen kikerülsz.

Ha egy nő nem sikeres a női szerepeiben, akkor szeret belebújni ebbe az egyenlősdi, egyenjogú, egyenrangú álságos dologba.

De nagy hibát követ el.

Muha 2011.07.13. 20:21:50

@Kuvik: mert ott a manner sind schweine a meno. node viccet félre teszem ám.
mikor én hazamegyek, anyukám mindig tuszkolja, hogy pakoljak kaját. nem szoktam hozni, de csak mert rettenetesen utálok cipekedni. ha hozok, akkor annak oka van. nem érzem úgy, hogy ettől annyira alkalmatlan lennék egy kapcsolatra.
továbbá, a nagyon felnőttek - én mondjuk tini vagyok - is visznek, hoznak kaját. szerintem ez teljesen természetes. a gondoskodásnak egyfajta kifejezése.

Kuvik 2011.07.13. 20:32:12

@Kulics: szerintem a nőiség nem itt nyilvánul meg. A nőiség egyfajta finomság, érzelmi háttér, megértő gondoskodás, aki előtt nem kell megjátszani, hogy ő a nagy szuperhős stb. Nem az, hogy én most minden megcsinálok helyetted. Persze, hogy én is figyelek arra, hogy legyen sör a hűtőben :), meg odaviszem neki, kitalálom, hogy mit főzzünk stb. nem erről van szó. Hanem arról, hogy segít megfőzni, vagy amíg főzök, ő porszívózik. Azzal is többet tudok érdemben vele lenni.

Pontosan ez a baj a német nőkkel - nem mindegyikkel persze -, hogy pasik. Nincs bennük meg a nőiesség, a megértés, a nőies vonások. Utánozni akarják a pasikat, ahelyett, hogy kitalálnák, milyen nőnek lenni. Ezt sosem értettem.

De szerintem, ha egy ferfi attól látja a nőjét nőnek, hogy az megcsinálja a házimunkát helyette, akkor ott van inkább a gond a szerepekkel.

És még egy érdekes probléma. Sok pasi - itt is - küzd azzal, hogy ha ő elveszíti a munkáját, akkor éhenhal a család. Én sosem raknék ilyen terhet a páromra. Valahol ez is gondoskodás. Én utálnám, ha ilyen hatalmas nyomás lenne rajtam, egyedül eltartani egy családot. Vagy tudni, hogy a másik fél sosem tudná eltartani, ha becsapna a villám.

Buci-Bigyo (törölt) 2011.07.13. 20:35:53

@Kuvik: teljesen igazad van.Abban is,hogy a férfi is "bele akar ülni a készbe" a tiszta lakás-mosott,vasalt ing - gyerek rendben -nel, miközben a nők nagy része ugyanúgy dolgozik.Merthogy ő hazahozza a mamutot, ezért miután hazajön, már csak pihenni akar....na ja, csak az a helyzet,hogy a nő ugyanúgy hazahozza a mamutot, csak épp neki otthon esélye sincs pihenni,ha családja/párkapcsolata van.

Kuvik 2011.07.13. 20:37:15

@Buci-Bigyo: pontosan ezt akartam mondani. Köszönöm szépen. És persze, tisztelet a kivételnek.

Kuvik 2011.07.13. 20:38:07

@Muha: persze, egy ideig. De nem egy 30 évesnél. Egy 30 éves pasi ne az anyja szoknyáján üljön, hanem lássa el magát. A randi alatt kicsit körbejártam a házimunka kérdését, és hát nem volt éppen segítőkész. Ezért hagytam.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 20:39:42

@Kuvik: De miért veszed ki a sört, ha ő is ki tudja venni? Ne legyél a rabszolgája!
Az a baj, hogy amitől te most itt durcizol, az bizony már messze nem igaz. A trend, amiről beszélsz, valamikor egy-másfél generációval ezelőtt lehetett. Ha most szétnézek az én, vagy bátyám baráti körében, akkor minden esetben pelenkázó, mosó, takarító férfiakat látok. Segítenek a házimunkában, mert nekik is ez a természetes. Mert ha segít, akkor többet lehet a párjával. Szóval igazán nem értem, miről beszélsz.

Nem tudom, milyen anyagi körülmények között élsz, de a nagy átlagot figyelembe véve, ha bármelyik fél elveszíti a munkáját, akkor bizony veszélybe kerül a megélhetése az egész családnak. (Nem Németországról beszélek, ahol a munkanélküli segélyből is vígan el lehet lenni.)
Arról nem is merek beszélni, hogy egykeresős családmodell, mert azt itthon elég nehéz elképzelni.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 20:43:06

@Kuvik: Igazán remek randi lehetett.

Az a szerencsétlen meg nem akart melegszendvicset vagy spagettit adni vacsorára, erre megkapja az anyámasszony katonája címet.

Muha 2011.07.13. 20:50:13

Megközelíthetjük a kérdést úgy is akár, hogy mondjuk mind a férfi, mind a nő az idejéből X egységet a lakásra szán.
Az egyszerűség kedvéért maradjunk annyiban, hogyha összeköltöznek egy lakásba, akkor arra a lakásra is csupán X időt kell szánni.
Láthatjuk tehát, hogy egy X felszabadul.
Mindezek után, mivel a kettejük egyesüléséből szabadul fel egy X, ezért azt egyikőjük sem sajátíthatja ki magánat. Ez fele-fele.
Node mivel ez kettejük együttes eredménye, ezért az az X közös 'tulajdon'.
Viszont visszájára fordítva, ahhoz, hogy ez az X közös legyen, s fele-fele, a meglévő X-et is mind a kettőnek együtt kell eltöltenie/kihasználnia.
Ez pediglen had legyen a két félre bízva, hogy ezt hogy osztják meg.
Problémát abban az esetben látok, ha például a szükséges X-et egyik 60, másik 40 %-ban látja el, s a nyert X-ből pedig pont a 40-es szeretne többet kivenni, hisz sérti kapásból a ki-ki érdemei szerinti arányos elvet.

Kuvik 2011.07.13. 20:53:38

@Köldökszösz (csodalampa): ennek örülök. Sajnos, én nem ilyen embereket láttam magam körül. Ezért mondtam, hogy van ilyen is, meg olyan is. EZ a nő kiírta, hogy nála elvárás, hogy a pasinak legyen pénze, mert ő jól akar élni. Mondjuk pasiknál még nem láttam olyat, hogy "nálam kérem szépen elvárás, hogy a házimunka az asszony dolga" :). Pedig lehet, hogy akkor egyszerűbb lenne az internetes társkeresés.

Mellesleg én egy pár ex-pasitól megkaptam, hogy ők nem szeretnék, ha a feleségük dolgozna, hanem a nő maradjon otthon - és mindezt Magyarországon! Ennyit az egykeresős családmodellről. És az én tapasztalatom az, hogy a nők sokszor többet kell teljesítsenek egy adott munkakörben, mint a férfiak, illetve rosszabb körülmények között dolgoznak, mint általában a párjuk. Emellett szerintem, elkél a segítség a házimunkában. Ez biztos attól is függ, hogy hol élsz. Sajnos, az én környezetemben ezek szerinte megállt az idő.

Muha 2011.07.13. 20:54:56

@Kuvik: Te biztos velem randiztál, de ha nem, szeretném a tudomásodra hozni, hogy bármilyen eszközzel megpróbállak meggyőzni, hogy Te mosogass.

Amúgy becsszó, tényleg én is ki tudom venni a sört a hűtőből, de kurvajól esik, ha a másik gondoskodóan már pattintja is nekem.
Sőt, csaj is hozott már nekem kaját. és annak is örültem. nem mintha nem tudtam volna megcsinálni magamnak, de az, hogy gondolt rám, az mindennél többet ér.

michaela77 2011.07.13. 21:02:12

@Muha: szerintem is ez a lényeg. A nőknek elvileg a génjeikben van a gondoskodás.
Nekem semmilyen problémát nem okoz, hogy finomat főzzek, rendben tartsam a lakást, stb.. Általában az szokott lenni a gond, hogy túlgondoskodok, vissza kell magam fogni, hogy a másik ne az anyját lássa benne, hanem a társát.
De számomra teljesen elfogadható modell, hogy ha elromlik a redőny, nincs vele gondom, a párom szereli meg, én meg szívesen viszem neki a sört a hűtőből, mert nekem jólesik örömet szerezni neki.
Amelyik nőnek ez teher, az valóban ne csinálja.
Természetesen nem mondom, hogy a férfi ne segíthetne otthon. De ez a rohadt nagy emancipáció, hogy a férfi mosogasson nekem nem tetszik. Szégyellném magam, ha egy férfi mosogatna nálam, ugyanúgy ahogy akkor is szégyellném, ha én cserélném a kereket a kocsin miközben ő pihen.

Kuvik 2011.07.13. 21:05:29

@Muha: Ezzel nincs semmi gond! Visszatérve az X-es példádra. A baj akkor van, ha az egyik úgy érzi, annyi munkája van, hogy nem tudja kipihenni magát, míg a másiknak természetes, hogy nem kell semmit csinálnia. Hogy ez most 60-40%, vagy adott esetben egy munkanélküli - dolgozó párosnál 100-0% az mindegy. A lényeg azon van, hogy nincs olyan, hogy kész van, mert megcsinálja a másik, akkor is, ha beleszakad, és nekem nem kell semmit csinálni, mert... Vagy van, de akkor a pasik se csodálkozzanak, hogy a nő megmondja, neki pénzes pasi kell. Én csak azt mondtam, hogy elítélem mindkettőt. És ha már efölött a nő fölött teljesen ismeretlenül pálcát törünk, akkor nézzük meg a másik oldalt is!

Én azt is utálom, amikor egy dokumentumfilm megy a családon belüli erőszakról, és jönnek a nők és elmondják, hogy mi a problémájuk. Miért nincs egy eset egy pasival? Miert nincs egyeset egy gyerekkel? Nekem nem az a bajom, hogy valamit csinálni kell. Hanem az, hogy se a pasiknak se a csajoknak nincs egyenlősége. Mindegyik csak a másikat szidja, hogy azért ilyen szar az életem, mert a csajok/pasik. Pl. mert minden nő kurva.

Hurri Kán 2011.07.13. 21:07:12

@Kuvik:
Az életed kb. olyan, amilyennek magadnak kialakítod...

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 21:07:36

@Kuvik: Szép dolog a háztartásbeli, de erre nem sok lehetőség van. Ha egy átlag férfi egy átlagmunkáért megkapná a havi 5-600 ezer forintot (2000-2500 EUR), akkor még el is lehetne képzelni.

Mióta élsz kint?

michaela77 2011.07.13. 21:07:59

Ja igen. Szoktak azzal érvelni, hogy az a régi elavult rendszerben működött, hogy a háztartás az asszony dolga. Mostmár kérem más világot élünk.
Igen ám, de észre kellene venni, hogy ebben a más világban nem egész napos program a mosás/centrifugázás, mint régen, nem kell órákig súrolni a kádat, hogy tiszta legyen, hovatovább egyetlen háztartási munka sem olyan megerőltető már, mint régen. Akkor meg mit nyafogunk?
Más kérdés ahol gyerek van, ok, ott a több munka, jobban be kell segíteni. De ott sem kell már textilpelenkát mosni fakádban mángorlóval. A nőknek le kellene már vetkőzni ezt a mártír szerepet.

Kuvik 2011.07.13. 21:11:32

@michaela77: figyelj, nem bántani akarlak, de az én tapasztalatom az, hogy a "túlgondoskodó" nők ezzel akarják megfogni a pasit, kényelemben tartani, hogy ne menjen el. Nekem nincs szükségem ilyen eszközökre. De ha elolvastad volna, amit írtam, én is kiveszem neki sört, sőt, be is hűtöm, mert ő nem gondol rá, én is főzök neki stb. De ő főz velem, hogy gyorsabban kész legyen, és jobban is szórakozunk együtt, illetve van, hogy addig mást (házimunkát) csinál. Ez az "én szégyellném" hozzáállás nekem nagyon arra hajaz, hogy Te ezzel akarsz nő lenni, fontos lenni, hogy a pasinak szüksége legyen Rád.

És tudod mit? Én igenis megkértem már a pasimat, hogy tanítson meg kereket cserélni, mert ha egyedül maradok az úton a kocsival, és kereket kell cserélnem, akkor nem szeretnék ott téblébolni, mint egy magatehetetlen csecsemő. Sőt, ő is megkért, hogy én meg tanítsam meg varrni. JUJ, micsoda fertő! :)

Kuvik 2011.07.13. 21:14:49

@Köldökszösz (csodalampa): én nem vagyok háztartásbeli, nem is tartom egészségesnek. Pontosan azt mondtam csak, hogy szerintem egy férfi akkor gondoljon arra, hogy a nő közös egzisztenciát akarjon teremteni, ha ő meg a "női munkákat" saját feladatának is érzi.

Egyébként 4 éve élek kint. De mondom, nekem a magyar exeim mondták, hogy ők szeretnék, ha otthon maradnék. Én nem akartam.

michaela77 2011.07.13. 21:17:15

@Kuvik: az én tapasztalatom meg az, hogy a túlemancipált nők ilyen "segíts nekem főzni, mert az nem csak az én dolgom" szabályokkal akarnak tiszteletet kivívni, mert mással nem tudnak. Pedig az se nem tisztelet se nem szeretet, hogy a férfi természetével ellentétesen krémet kavargat a tűzhelynél, mert tudja, hogy ez nálad elvárás. A legrosszabb amikor még jópofát is kell vágnia hozzá...
A túlgondoskodásomat pedig tudatosan visszafogom, talán ez a rész elkerülte a figyelmedet, így ezt nem használhatom pasimegtartásra.
Ha a mosogatással akarnék nő lenni, tényleg eláshatnám magam, ezenkívül kevés férfit láttam még, akinek egy mosogatónőre volt leginkább szüksége:)
Azt sem mondtam, hogy nem tudok kereket cserélni. De ugyanolyan fura dolognak tartom, hogy ő mosogat míg én pihenek, minthogy én kereket cserélek, míg ő pihen.
A varró férfi vizualizálása viszont harsány nevetésre ösztönöz, bocs:DDD

Muha 2011.07.13. 21:22:14

émmá vartam vissza ingre gombot.
büszkék vagytok rám? :D

Hurri Kán 2011.07.13. 21:24:06

@Muha:
Nem mer a hátára varrtad :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.13. 21:26:13

@michaela77: Kötök neked egy sálat, amíg te összevágod a fát a kandallóba! :)

@Kuvik: Most akkor a pasid, vagy a barátnőd? :D

További kellemes estét mindenkinek!

Muha 2011.07.13. 21:26:55

@gyvy: és? az én ingemnek az ujját úgyis hátra kell gombolni. :D

michaela77 2011.07.13. 21:29:40

@Muha: én nagyon. Erről eszembe jutott, hogy anyukám egyszer régen reggel sietve varrta meg a tesóm óvodai mamuszának az orrát, aztán szegény tesóm az óvodába érve nem tudta levenni, mert hozzávarrta a zokniját:) Azóta sem bocsátotta meg anyukámnak:)

@Köldökszösz (csodalampa): vicces este lenne:)

Buci-Bigyo (törölt) 2011.07.13. 21:30:51

@Muha: Nagyon!:D Remélem ezt akartad hallani!:D

Muha 2011.07.13. 21:34:23

@michaela77: :DDDDDD

@Buci-Bigyo: persze, hogy ezt. köszönöm. :D
büszke férfiként ki is húzom magam. :D

Kuvik 2011.07.13. 21:34:24

@michaela77: örülök, hogy jót nevettél, akárminek is szántad.

"hogy a férfi természetével ellentétesen krémet kavargat a tűzhelynél"

Ezen viszont nagyot néztem. Mi az, hogy természetével ellentétes? Ez szerintem sokat elárul a személyiségedről, és arról, hogy ezek a gondolatok bizony nem haltak ki 10-15 évvel ezelőtt, sajnos.

És az már régen rossz lenne, ha én szabályokat írnék valakinek, főleg a pasimnak. Ő megcsinálja magától, nem is kell neki mondani. És én nem vagyok túl emancipált, bár ez megítélés kérdése. És még egy logikai hiba abban, amit írtál: szabályokkal nem lehet tiszteletet kivívni. De azzal sem, hogy mindent megcsinálsz a pasi helyett. Ahogy @gyvy is mondta, az életed olyan, amilyennek alakítod.

Ez most átment személyeskedésbe és én senkit nem akartam megbántani. Csak elmondtam a véleményem. Én azt gondolom, hogy a probléma, amit leírtam, valós. Sok nő szenved még mindig ettől. De ha Te úgy érzed, hogy a Te munkád nem fáraszt el annyira, hogy mindezt egyedül csináld, és ha esetleg úgy lenne, beugrik a pasid segíteni, nem szóltam egy szót sem. Csak az ellen emeltem fel a hangom, ha elvárás, hogy mindig minden házimunkát egy nő csináljon, amellett dolgozzon (közös egzisztenciateremtés), és akkor még kapja a fejére, hogy minden nő kurva.

Én ugyanannyi órát dolgozom, mint a pasim, tovább tart az utazás, és este fáradtan jövök haza. Jól esik, ha együtt látunk neki főzni, motiváltabbak vagyunk, sokat nevetünk, közben megkóstoljuk, és jót dumálunk - németül. És nem a tévét bámulja, meg a számítógépes játékot - azt máskor teszi.

Értsd meg, én a poszthoz írtam kommentárt, és nem Neked személyesen üzentem hadat, sőt, nem is a házimunkának. Hanem az egyoldalú bíráskodást akartam egy kicsit más oldlról megvilágítani.

michaela77 2011.07.13. 21:49:49

@Kuvik: nem tudom miért érzed személyeskedésnek, hiszen azt sem tudom ki vagy, csak más a véleményem ebben a kérdésben, mint neked.
Valószínűleg én így vagyok boldog, te meg úgy. Egyikünk véleménye sem jobb a másikénál, csak egyszerűen más.

Én azon néztem nagyot, hogy azt írtad mindent megcsinálok a pasi helyett. Helyette? Ilyen logikával ő nem csinál meg mindent helyettem, amikor elromlik otthon valami, amikor nehezet kell emelni, stb.?
Nem az ellen vagyok, hogy egy férfi ne segíthetne otthon bármit is. De a legtöbb nő ezt úgy képzeli, hogy természetesen vannak tipikusan férfi munkák, és azt még szép, hogy a férfi végezze el, de ezeken felül a háztartási munkában is ugyanúgy része van. Akkor hol itt az egyenlőség?

Abban viszont teljesen egyetértünk, hogy ha egy nőnek a háztartási munka gondot okoz, vonja be a párját. Keressen olyat, aki hajlandó erre, rendszeresen. De az szintén felháborít, ha egy nő eleinte mindent megcsinál, később meg panaszkodik, hogy őt kihasználták.

Abban is egyetértünk, hogy az felháborító, ha elvárás szinten jelentkezik, hogy a nő mindent csináljon meg egyedül tiptop. Én nem várok segítséget, de nem is volt soha beledumálás, hogy nem elég tiszta az a sarok ott.
Valószínűleg más tapasztalataink vannak, én nem találkoztam még olyan párral, ahol elvárás lenne a női házimunka és mellette még megkapja a nő, hogy minden nő kurva, ahogy te fogalmaztál. De ez akkor már nem a házimunkáról, hanem a kapcsolatok minőségéről szól.

Na ennyi nekem bőven elég volt ebből mára, jóéjt:)

Buci-Bigyo (törölt) 2011.07.13. 21:54:15

@Muha: Nem, nagyon meleg van.A kender blogban osztottam az eszet!:D

Muha 2011.07.13. 21:54:18

@michaela77: nah, a nők mennek aludni. biztos elfáradtak.
akkor már csak az izmoskemény férfijak maradnak?
Ez is férfimunka, a virrasztás. :D

Jóéjt.

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 22:39:10

@Muha: En lehetek itt a legizmosabb, legkemenyebb ferfi, ahogy latom :)

Muha 2011.07.13. 22:47:30

@Frigyesur: kétség nem fér hozzád! :D

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 22:50:31

@Muha: Ez igaz :))) De legalabb kapsz egy eros apamodellt, ami kesobb - sokkal-sokkal kesobb egy messzi-messzi galaxisban - jotekonyan hat majd a parkapcsolataidra. :D

Muha 2011.07.13. 22:53:23

@Frigyesur: :D
*sejtettem ám, hogy velem kapcsolatos cselekedeteidet az önzetlen, s atyai szeretettel teli segítségnyújtás és iránymutatás vezérli*

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 23:03:28

@Muha: Epp ezert lassan aludni kell, hogy kuldjelek, betakargatni, kezedbe adni a kis ewokod es nyomni egy joejt puszit a homlokodra :*

Muha 2011.07.13. 23:04:56

@Frigyesur: aztán álmodj ám szépeket édesjóegyetlenapukám.
egy ilyen nap után igazán rád fér és meg is érdemled.
:*

Muha 2011.07.13. 23:06:44

@Frigyesur: valamiféle mese lesz? szeretnék ám. :D

Frigyesur (törölt) 2011.07.13. 23:06:56

@Muha: :D Mi annyira, de annyira egy hullamhosszon vagyok :D

Joejszakat kicsim :)

Muha 2011.07.13. 23:09:50

@Frigyesur: jóéjtjóétj:)
el is bújok kis vackomba. :D

summerstorm 2011.07.13. 23:35:18

hűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű mimindenről maradtam le,amíg odavoltam....
azt mondottam már, hogy imádom a teliholdat....
pedig állítólag ma még nincs is az, de már úgy látszik...
és imádom bámulni...
hát ebből így nem lesz alvás :)))

indapass90210 2011.07.14. 00:06:02

Ez mi ez? Szerintem mindkettőre ráférne egy kiadós dugás! Hozzuk össze őket! Vállalom, hogy veszem a gumit!

kzolika 2011.07.14. 00:17:20

@Leningrad: "Leningrad 2011.07.13. 17:11:36

franko lenne egyszer telen nyaralni. A mailcimemet mar tudjatok! :)))"

Küggyé levellet a képes feledrű', oszt majd meglássuk. Meg persze fizesd a magad részét, így legalább én is megúszom az egyágyas felárat. Februárban 2 hét, saját szervezés, Kuba, Venezuela, vagy Fülöp-szigetek. Deal?

2011.07.14. 09:17:37

@Kuvik: igen ez teljesen korrekt és vállalható amit leírsz. Ha ezekben a szerepekben tudsz/tudtok egy finom egyensúlyt harmóniát megtartani akkor az ideálisnak tűnik.

2011.07.14. 09:27:09

@Buci-Bigyo: a mai világ munka szervezése, ár/bér viszonyai úgy vannak kitalálva, hogy a férfiak csak 2 számmal kisebb mammutot képesek haza hozni, emiatt a nőknek is be kell állni a mammut vadászatba. Ez alapvetően borítja az evolúciós szerep megosztást.
És ennek nem egyetlen, de legfőbb kiváltó oka van: a kapitalista, fogyasztáson, pazarláson alapuló kapzsi társ-gazd viszonyok. A feminizmus már egy jól kitapintható igény mesterséges, agymosásos felpumpálása volt.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2011.07.14. 12:34:48

@Budapesti Brigaderos: Sajnos jegesmedveszor-allergiam van:( Ezert rakhattunk csak zebrat a kandallo ele.
Mondjuk nem volt valami jo valasztas, kva idegesito reggelenkent a nagy forgalom.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2011.07.14. 12:36:48

@kzolika: Ha a felét án fizetem, neked is be kell érned ezzel a felképpel. Szerintem igy méltányos.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2011.07.14. 12:43:51

@Kulics: Ha jol emlekszem a feminizmus kezdetben olyan bohosagokert allt ki, mint a noi valasztojog, meg a nok iskolaztatasa. Nem neveznem epp agymosott, mestersegesen felpumpalt igenynek.
Nagyon sajnalom, hogy a feminizmus szo sokakban egy habzo szajjal ordibalo markotanyosno vagy aszott koro kulseju venlany kepet idezi fel. Nem errol szol, hogy mint minden mozgalomnak, ennek is megvannak a maga hulyei, arrol meg nem tehet.
Kivancsi vagyok, hogy a kep kialakulasaban mekkora szerepe van a (foleg regebben) csak ferfiak altal uralt sajtonak, btw.

2011.07.14. 13:37:59

@Leningrad: választójog és ijskoláztatás az teljesen okés. Bennem az a képvan, hogy a nőket azért kellett munkába állítani, hogy így újabb fogyasztó réteget kaparintson meg magának a marketingpiac... otthon ücsörögve ugyanis messze nincsenek akkor igények, mint a mindennapi munkábajáráskor... és emiatt odáig rontották a fizetési viszonyokat, hogy egy férfi már ne legyen képes eltartani egy családot egyedül, kelljen hozzá két kereső.
Én erre a vonulatra gondoltam.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2011.07.14. 14:58:35

@Kulics: No de ennek nem sok koze van a feminista mozgalomnak, inkabb gazdasagi hadmuveletnek tunik (nem akarok, es nem is tudok allast foglalni a feltetelezes igazsagtartalmarol).
Az, hogy _muszaj_ a noknek dolgozni, valoban nem olyan udvozito. Ugyanakkor ha arra gondolsz, h a feminista iranyzatok nyomtak a noknek a munkahoz valo jogat, nem vennem ugyanezen kalap ala. Mire megyunk a tanulassal, ha utana csak a negy fal kozott ulhetunk vele? En pl fejlesztomernok vagyok. Ugy gondolom, korabban elkepzelhetetlen let volna, hogy egy ilyen poziciora not vegyenek fel. Ma legfeljebb csodalkozva kerdeznek ra, hogy ez megis honnan jott nekem... Szerintem ez eredmeny.
Persze lehetseges, hogy nagyon boldog lettem volna otthon himezgetve-zongorazgatva-noknek valo irodalmat olvasgatva. Mar ha megfelelo helyre szuletek.
Ugyanis en azt is kepzelem, hogy valojaban csak egy rovid ideig, es csak bizonyos tarsadalmi szint felett engedhettek meg maguknak a nok, hogy valoban ne dolgozzanak.
Falun, de akar meg varosban is, nem polgari csaladoknal, a noknek bizony ugyanugy (vagy meg tobbet) kellett dolgozniuk, mint a ferfiaknak. Az, hogy a foldeken valo kapalast, marokszedest vagy (tehetosebb paraszt csaladoknal) a cseledseg iranyitasat, a rajuk valo fozest es a gazdasag ugyeinek intezeset nem tekintjuk munkanak, csak nezopont kerdese. Ha igy vesszuk, igazabol a varosiasodas miatt kell a noknek "dolgozniuk". Kulonben valszeg a nagy reszunk meg mindig a kertben es a disznoolak korul surgolodne, mosna kezzel, dagasztana, surolna gyokerkefevel a padlot.
Meg azt is megkockaztatom, h egy regi kori "nem dolgozo" no a ket kezet osszetenne ha az en kenyelmes, szekben ulos, gombnyomasra mosos es mosogatos eletemet elhetne.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2011.07.14. 14:59:06

@Leningrad: ennek == ehhez + biztos mast is elirtam, sorry

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2011.07.14. 15:02:56

@Leningrad: de meg mennyire, szuzanyam, bocs, se fule, se farka + typo-k, igy jar aki munka mellett suttyomban kommentelget:D
süti beállítások módosítása