A pasim kidobott és még ő volt megsértve

2011. augusztus 26. 07:30 - Panni CsP

„Minden napra jutott egy veszekedés, majd utána egy kibékülés. Azt mondta, költözzek el. Egy óra múlva pedig azt mondta, hogy ne, és bocs” - ha mindenért te vagy a hibás, ideje lelépni, de ha élvezed az érzelmi libikókát, akkor bumerángként mindig visszatérhetsz. Most megtudhatod, hogyha mindig visszakerül a szekrénybe a lelépéshez használni kívánt bőrönd, sosem szabadulsz egy érzelmi diktátortól, mert ő mindig meg fog győzni, hogy ne disszidálj.

 

Sziasztok! Egy érdekes történet kapcsán szeretném kérni a véleményeteket. Kb. másfél éve együtt élek a barátommal, aki annak idején nem keveset dolgozott azért, hogy összejöjjünk. Az idei Szigeten jött a második (vagy harmadik) felvonás. Kimentünk ketten egy napra és szinte végig veszekedtünk, minden hülyeségen. Amikor hazajöttünk, azt mondta, másnap kimegy egyedül (hogy ne legyen ott zavaró tényező). Jó, mondom. Persze, nem volt rá arca. A Szigetet megelőzően másodfokú veszekedésünk tárgya egy kutya volt. A szomszédunk elköltözött és mivel nem kertes házba, megkérdezte, hogy nem fogadnánk-e be a kutyáját, hogy ne kelljen beadnia idegenekhez.

Mindig is helyes kutyának tartottuk, nekünk meg nem volt. Hát miért ne? Azt mondta a gazdája, hogy ivartalanítva van és az oltási könyvét is hozza majd, hamarosan. Kiderült, hogy nem volt ivartalanítva, az oltási azóta sincs, ráadásul kiderült, hogy a kutya epilepsziás is volt. Ez is az én hibám lett, mert én akartam a kutyát. Az igazság az, hogy mindketten akartuk. A párom ettől kezdve ideges volt: a szórólapos fiúnak kétszer leüvöltötte a fejét, amikor a postaládába rakta a reklámújságot – egész más helyet javasolt neki, hogy oda dugja inkább a papírjait. Minden napra jutott egy veszekedés, majd utána egy kibékülés. Azt mondta, költözzek el. Egy óra múlva pedig azt mondta, hogy ne, és bocs. A legutolsó veszekedésünk után közölte, hogy jobb lenne, ha hazamennék a szüleimhez. Nem gondolta, hogy meg merem tenni. Úgy ahogy voltam, kiléptem az ajtón. 1 napra hazamentem. 2 óra múlva felhívott. Kidobott és még ő volt megsértve! Azt mondta, hogy ez egy gyerekes húzás volt tőlem. Reggel visszamentem. Megkérdeztem, hogy miért akar bűntudatot kelteni bennem állandóan? Azt mondta, nem akart, csak valami bekattan nála. Tudja, hogy nem én vagyok a hibás. Hát ez szuper. És rajtam csattan az ostor. Azt mondta, ő ilyen. De tudtam, hogy nem ilyen. Meddig tart a kompromisszum? Nem tudom. Bírom-e az érzelmi libikókát? Nem nagyon. Nem vagyok olyan, hogy ha meguntam a pasim, keresek egy másikat. Próbálom menteni, ami menthető, de nem minden áron. Nem vagyok cseléd típus. Beszéltem vele. Megértette. Bocsánatot kért. Majd újra megismétlődött minden. Csak látnám a dolog végét, vagy a páromnál a változást és azt, hogy elhagyja ezt a kiszámíthatatlan, bipoláris viselkedést. Már kétszer összecsomagoltam, hogy lelépek, de végül a bőrönd újra a szekrényben kötött ki. Meggyőzött. Bocsánatot kért. Századszorra is. Eddig visszakerült a bőrönd, de legközelebb el is indulok vele és nem nézek többé vissza. Várom a tanácsokat. Üdv: Petra

 
473 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr593181111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. gernika 2011.08.26. 07:55:13

Hát, nem tudom, mi váltja ezt ki nála, az viszont biztos, hogy ha mindig meg tud győzni, akkor azt erősíted benne, hogy nem is olyan gáz ez a viselkedés. Ha azt mondod, hogy nem volt mindig ilyen, annak oka van, ezt kéne kibeszélni. Bár lehet, hogy ő sem tudná megmagyarázni. Amikor velem hasonlóan viselkedtek, akkor belőlem már ki voltak ábrándulva, csak még nem akartak szakítani. Kötődés, reménykedés, stb. Mindenesetre a legközelebbi alkalommal szerintem már tényleg úgy menj el, hogy nem mész többet vissza.

michaela77 2011.08.26. 07:56:19

Hát izé. A rossz hír, hogy nem nagyon fog változni. Ha tudna, már biztosan megtette volna.
Egyetlen részt nem értek igazán, az ilyen kutyán meg hasonlón történő összezördülések miért végződnek veszekedésként? Ilyen apróságok nap mint nap előfordulnak egy pár életében, akkor van baj, ha a kapcsolat annyira instabil, hogy ezek simán szakításhoz vezetnek.
Nekem az a tapasztalatom az ilyen kapcsolatok terén, hogy addig érdemes csinálni, amíg
1. nem sietsz sehová, elég fiatal vagy, nem érzed úgy, hogy lemaradsz bármiről
2. képes vagy kicsit leszarni az egészet, nem belemenni a vitákba és csak a jó oldalát kiélvezni.
Mert azt ugye mondanom sem kell, hogy azután már végképp nem érdemes, ha a rossz több benne, mint a jó.

helio 2011.08.26. 08:01:29

a srác nem hiszi, hogy ott mered hagyni, és bármit megenged magának. szerintem erre senkinek nincs szüksége, hagyd ott és csinálja azzal aki hagyja. nem tudod megváltoztatni.

dr. gernika 2011.08.26. 08:09:54

És az miért van, hogy már reggel arra ébredek, hogy melegem van? Kinyitom az ablakot és ugyanaz az állott, meleg levegő árad be, ami a szobában volt? Hm???? Imádom a meleget, de van ami már nekem is sok.

2011.08.26. 08:10:33

Ékes példa arra, hogy mi van akkor, ha valaki picsát csinál a szájából. Ha összepakolod a cuccaidat menj, és vissza se nézz. Ahogy @gernika: is mondta, ezzel megerősíted abban, hogy nem gáz amit csinál, és mindent megbocsátasz.

Szerintem már veszett ügy a dolog és beszéljétek meg, hogy mi volt a gáz, de a beszélgetés után szépen fogd a cokmokod és tényleg lépj le. Nemhiszem, hogy változna bármi is.

2011.08.26. 08:12:28

@gernika:
Ablakot nyitsz ilyen melegbe? Én pont most csuktam be, és húztam el a sötétítőket. :)

dr. gernika 2011.08.26. 08:17:13

@Zs*******: Éjszakára becsuktam, mert nagy volt a forgalom, inkább ment a venti. Ilyenkor az az első dolgom ébredés után, hogy nyitom az ablakot és szellőztetek. Amúgy délelőtt még ok ezen az oldalon, a nappali néz keletre, ott persze be van sötétítve.

dr. gernika 2011.08.26. 08:19:43

@gernika: Jobban mondva eddig ok volt, mert legalább reggel volt értelme beeregetni a levegőt...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 08:24:12

A csaj nem is akarja otthagyni a pasit, aki valszeg hejjes és pénze is van. Anutához visszamenni a csajnak nem pálya, azért is ment vissza viharos gyorsasággal a "szemétbunkóbipolpaseehoz" :D

cyd 2011.08.26. 08:31:55

@Nard: Megijedtem, hogy az első 10 hsz-ben nem lesz ilyen jellegű komment, de rád mindig lehet számítani :)

@gernika: "Imádom a meleget..."
És mégis Narddal vagy. Vagy ez azt jelenti... OMG ez a nagy titok? :O
:)

A figura bekattant. Megijedt. És egy határozatlan pöcs. 1-1,5 éve vannak együtt, kezd elmélyülni ő meg rájött, hogy mégsem ilyen lovat akart. Szar ügy, csak kéne némi gerinc, hogy azt mondja: "Szívem, Gólyázzál."
"Egyszerűbb" a nőt az örűletbe kergetni, hátha magától lelép.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 08:34:57

@cyd:

Ja, én a hideget szeretem. Rühellem ezt az időt, számomra a tökéletes hely Skócia, Norvégia, Svédország és Szibéria.

2011.08.26. 08:37:53

@cyd:
"Szívem, Gólyázzál." Gólyázzál... ez nagyon nagy. :)

Nutshell 2011.08.26. 08:41:12

@gernika: Tegnap zuhanyozás közben megizzadtam. Na én akkor gondolkodtam el, hogy ez már egy kicsit túlzás...

summerstorm 2011.08.26. 08:41:41

Hát sajnos ez tipli.
Vagy ha még reménykedsz, akkor maradj a következő helyzetig...
bár azt kell mondjam, hogy de minek... és akkor utána tipli.

Ez a pasi ráunt veled a kapcsolatra.

SciNu 2011.08.26. 08:43:05

"a szórólapos fiúnak kétszer leüvöltötte a fejét, amikor a postaládába rakta a reklámújságot"
Ehhez kutya sem kellene nekem.

Kedves Petra, te egy hülye agyatlan tyúk vagy. Maradj csak nyugodtan vele. Majd még 100x bocsánatot fog kérni, hisz rájött hogy ez olyan varázsige mint az abraka-dabra de az ilyen hülyéknél működik is. Szenvedj még éveket mellette és később sírd el nekünk, hogy jajj legszebb éveid vette el ez a szemét állat mert erőnek erejével benntartott a kapcsolatban pedig te mindent megtettél, bezzeg ő!

ketroot 2011.08.26. 08:43:59

"Blablabla..." Nincs barátnő, akinek lehetne nyivákolni?

cyd 2011.08.26. 08:44:58

@Nard: Dettó :( Nekem a két héttel ezelőttig lévő nyár volt az igazi.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 08:45:39

" A párom ettől kezdve ideges volt: a szórólapos fiúnak kétszer leüvöltötte a fejét, amikor a postaládába rakta a reklámújságot – egész más helyet javasolt neki, hogy oda dugja inkább a papírjait."

Apám ezt megtette többször is. A mostani kormánypárt szarjait postaládába dobáló fullajtárját is elküldte a gecibe, és anális együttlétet ígért neki egy lóval, ha meglátja még egyszer bármiféle szemetet bedobni. It's ok.

Szöszi 28 2011.08.26. 08:48:54

A pasid nem akar veled lenni. Mert már nem szeret. Ezért kidob. De te visszakúszol. Aztán kiidegel, elmész, de visszakúszol. Ezt nyugodtan fejezed be, mert csak magadat teszed tönkre. Jönni fog egy hiperszuper csaj az életébe, és akkor véglegesen ki leszel vágva. Akkor jön a teljes idegösszeomlásod. Ezt jobb lenne megelőzni és büszkén (bár ezt már elpuskáztad) távozni ebből a kapcsolatból.

SciNu 2011.08.26. 08:48:59

@gernika: Én ezt megoldottam egy jó kis reggeli úszással :D 26.6 fok volt a víz. :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.26. 08:52:58

Petra én sunáználak! De úgy igazán! :D
Ami a faszidat illeti, kicsit bekattant szegény, sok mindentől lehet. A volt barátnőmmel a kapcsolat vége felé mi is sokat veszekedtünk minden apróságon. Egymást is stresszeltük, plusz még a munkahelyi, és egyéb idegeskedések... Szerintem ti már nem vagytok szerelmesek, csak megszokásból/szeretetből vagytok együtt. Ezt még sokáig lehet így folytatni, de sokkal jobb nem lesz :( Esetleg szakítás helyett meg lehet próbálni egy 1-2 hónapos egyedül létet, és kiderül merre hány méter, ill. talán lenyugszik a faszi is, lehet egyedüllétre van szüksége.

dr. gernika 2011.08.26. 08:55:53

@Nutshell: Én csak zuhanyozás után 5 perccel.

helio 2011.08.26. 08:58:00

amikor ilyen helyzetben vagy, nem biztos, hogy látod, hogy mennyire gáz amit veled csinálnak.

Gliss 2011.08.26. 08:58:15

"Kimentünk ketten egy napra és szinte végig veszekedtünk, minden hülyeségen."
Innentől kezdve már nincs érteleme folytatni.
Itt vidéken este iszonyatosan lehül a levegő. Nyitott ablaknál (szunyoghálóval persze) reggel arra ébredtem, hogy fázom. Meg is kellett fürödnöm egy forró kádban.

SciNu 2011.08.26. 08:59:57

@Nard: Nálunk az zárva van és a kártyám nem nyitja (próbáltam) :( Marad a hűs iroda. 25 fokkal állítólag.

@Ape: Azért óvatosan a sunázással lehet petra méretei 60-90-60 :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 09:00:15

@helio:

Arra senki nem gondol, hogy a csaj gáz. A pasi meg szabadulna tőle, de nem tud...

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.26. 09:00:41

@Nutshell: És mondd csak egyedül zuhanyoztál? És ha igen miért? :D Én ilyen melegben jó hideg vízzel csapatom magam, csak azzal meg az a gond, hogy felfrissíti a vérkeringést és mindig feláll a farkam utána, ami persze nem baj, csak nincs kire lőni :D

cyd 2011.08.26. 09:02:37

@Gliss: Ez az avatar, ebben az időben emberiesség elleni bűntett. Csak szólok.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 09:03:42

@SciNuBob -I hear you, mon!-:

Nálunk is zárva van, és csak az én kártyám nyitja :D

Gliss 2011.08.26. 09:06:59

@cyd: :D. Péntek van. Strandra kell menni. Örülj hogy még nyár van a (lassan) meteorológiai őszben.

cyd 2011.08.26. 09:07:35

@Nard: "A pasi meg szabadulna tőle, de nem tud..."
Elég bénán adja elő, az ilyen nem is érdemli a férfi jelzőt. Minek kér tőle bocsánatot, meg magyarázkodik, ha le akarja pattintani?
Ott baszta el, hogy visszakönyörögte. Petra elment anyuhoz, utána be kell dobozolni a cuccait és utánaküldeni utánvéttel.

SciNu 2011.08.26. 09:08:45

@Nard: Ugyan miért lenne gáz a csaj? Hisz egyetlen saját rossz tulajdonságát sem írta le. Pedig biztos leírta volna ha van. :D vagy ne legyen a nevem Horváth Jenő!

dr. gernika 2011.08.26. 09:09:41

@Nard: Annyira sajnálom, hogy még sose láttam így kirohanni. :D
@SciNuBob -I hear you, mon!-: Ódeirigyellek rohaggyálmeg. :D
@Kata1987: Így-így, engem is akkor sikerült végre ejteni, mikor jött a hipiszupicsaj, de akkor már szívbaj nélkül.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 09:11:06

@cyd:

Igaz. :)

@SciNuBob -I hear you, mon!-:

Jenőkém! Nyilván ő Miss Perfect, akinek a Mrs. Perfectről szóló álmai SOHA nem válnak valóra :)

Szöszi 28 2011.08.26. 09:11:49

@Nard: Hirdesd meg kör email-ben, hogy bemehetnek hűsölni hozzád. 5 perc 500Ft:D Egész szépen megszednéd magad:)

dr. gernika 2011.08.26. 09:12:31

@Nard: Megint túl gyorsan olvastál, vagy rákúszott az agyadra az allergia? :)
A csaj mindig elsőre elindult, mikor kirakták, a pasi nyúlt utána. Simán megszabadulhatott volna tőle, ha annyira akar. Amúgy szerintem akar, csak még nem tudatosult benne.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.26. 09:13:01

@SciNuBob -I hear you, mon!-: mééé az pont jóó nem? Nem az az ideális méret? :D

SciNu 2011.08.26. 09:14:24

@gernika: A munkahelyem legnagyobb előnye így nyáron. 5 perc (vagy kevesebb) séta és kinnt vagyok a strandon :D Így munka előtt és után kiruccanhatok.

@Nard: Dehogynem. Csak türelemsen várjon. Előbb utóbb tényleg megváltozik a srác és kedves lesz vele. :D

SciNu 2011.08.26. 09:15:57

@Ape: Ahhoz hogy odébbgurítsd az útból, arra kiváló :D

dr. gernika 2011.08.26. 09:17:25

@Ape: Keress egy pókot...
@Gliss: Ma még az én kreol bőröm is elrákosodna vaze.

Gliss 2011.08.26. 09:18:59

@gernika: Fedett strandra kell menni.

michaela77 2011.08.26. 09:19:02

Ma reggel érdekes élményben volt részem. Pirosnál állva egyszercsak felvillant az előttem lévő autó tolatólámpája. Hát egy másodperc alatt dupláját izzadtam, mint egyébként ebben a kellemes negyven fokban...

Kytia 2011.08.26. 09:22:21

Azt nem lehet tudni, hogy mikortól lett ilyen? Mondjuk munkahelyet váltott és az új helyen sok a stressz, vagy ilyesmi... Szerintem simán lehet, hogy tőled független tényező idegeli folyton, aztán persze hogy rajtad csattan, ha te vagy ott. Én ma azért akartam az összes szerettemnek elvágni a torkát, akit csak megláttam reggel, mert nem tudtam, mit vegyek fel egy mai ünnepségre (bent folyton baszogatnak minket az öltözködéssel, mert ha már a fél vállunk kilóg, akkor "túl kihívó"). És ilyenkor arra is ideges vagyok, aki csak vidámkodik, vagy valami teljesen más sztorit kezd mesélni, mert mi az, hogy ő nem ideges amiatt, hogy lehet, hogy túl rövid a szoknyám!!
Szóval simán van olyan, hogy az ember fejébe befészkeli magát valami és minden zavarja, ami nem oldja meg a problémáját.
Ha még nincs eleged és mentenéd inkább a kapcsolatot, akkor szerintem érdemes lenne leülni egy átfogó, nagy beszélgetésre és mintha egy pszichológusnál lennétek, végigvenni, hogy mi stresszeli az egyiket és mi a másikat a kapcsolaton kívül, mi zavaró a kapcsolatban magában, stbstb.
Aztán lehet, hogy nincs értelme, de legalább megpróbáltad.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 09:27:10

@Kytia:

Engem még soha nem baszogattak ilyesmivel, hogy túl kihívóan öltözködtem volna! Nehezményezték már az öltöny-nyakkendő hiányát régebben, de hamar lankasztottam az ez utáni vágyaikat.

Madpapa 2011.08.26. 09:29:51

A kedves hölgy egy ideje már mint csak boxzsák funkcionál. Igazából te sem tudod miért vagytok egymás mellett vedd már észre. A pasid már utál az miatt, hogy gyakorlatilag azt csinál veled amit akar. Minden szarért téged hibáztat, azaz legszívesebben már a hátad közepét látná. Sosem büntetted meg azért amit tett, ergo azt gondolja azt csinál veled amit akar. És azt is csinálja. Valószínű önbizalomhiányos is vagy és félsz, hogy nem találsz másik pasit, ezért benyalsz mindent. Jobb ez nem lesz. Kapcarongy maradsz, vagy végre fogod magad és elmégy a sok megaláztatás után? Döntsd el melyik a szimpatikusabb!

Father Justice (törölt) 2011.08.26. 09:30:18

Üdvözöllek, Petra. Ha nagy leszel, kikristályosodik majd benned egy különös felismerés: mindig az erősebb kutya baszik. Ha jól veszem ki a történetből, neki van saját háza, neked nincs. Természetes, hogy idegenben azt kell benyelned, amit a házigazda diktál, kénye-kedve, temperamentuma és berögződött faszságai szerint. És nemcsak a házában, hiszen ha tisztában van a lehetőségeiddel és a helyzeteddel, kapásból ő osztja a lapokat bárhol másutt is, hacsak nem vagy három kategóriával jobb nő annál, amilyet erőlködés nélkül tudna állandóra beújítani. De a tünetek alapján szó sincs ilyesmiről.

Egyébként annak idején miért kellett sokat dolgoznia azon, hogy összejöjjetek? "Az igazat mondd, mer' nyakon b&#@lak!" Természetesen azért, mert bíztál benne, hogy jut - sőt, JÁR - neked jobb is, hejjesebb is, akinél szintén megvan az "anyagi biztonság", viszont nem mutatkoznak nála kezdődő idegbetegség tünetei. Aztán idővel rájöttél, hogy az ilyenek sajnos minden ujjukra kapnak tíz olyan kaliberű nőt, mint te (azaz küzdeni kellene a megszerzésükért és megtartásukért egyaránt), ezért muszáj lejjebb pöckölni kicsit a lécet, ha sürgősen dobbantani akarsz otthonról. Megtetted. Most azonban azzal kell szembesülnöd, hogy így is minden nap küzdened kell, csak nem a vetélytársak, hanem a neurózis lesz az ellenséged. Harcolj!

Közben nézd folyamatosan a konstrukció jó oldalát: állítólag a kiadós anyázások után a legizgalmasabb a vadszex. Legalábbis láttam már olyat, aki hallott ilyesmiről.

cyd 2011.08.26. 09:30:19

@michaela77: Nem kell betojni. Klasszikus automataváltós lehetet és lusta volt a féken állni, ezért behúzta a kart P állásba, de a normál és a parkoló állás között ott a hátramenet is :)
P R N D stb. (parkol, rükverc, üres, sebesség)

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 09:31:27

@Nutshell: Hogy a manoba tudsz zuhanyzas kozben megizzadni??? :OOOO Tok jol lehut, utana keine torulkozes, vizes haj.

En megedzodtem a telen is igencsak meleg irodaban, sokkal jobban birom, mint regen.

Ezt az idot tengerparton tudnam elvezni, neha meg ki is jonnek a vizbol :D

michaela77 2011.08.26. 09:32:11

@cyd: na igen, csak ez éppen zöldreváltásnál történt és pár másodpercig így maradt, mintha azzal akarna indulni.
Amúgy 4 kiló:P

dr. gernika 2011.08.26. 09:32:56

@Nard: HOHOHO! Az nem a logika hiányát jelzi? :D Szívedre hallgatsz az eszed helyett? :)))

De igen, emlékszem, hogy lecsesztek, mikor egyszer túl rövid nadrágban mentél dolgozni. :DD

Nutshell 2011.08.26. 09:34:38

@Ape: @Frigyesur: Én sem értem. Tök jól esett, frissítő víz, minden okés, elzárom, jöhet a tusfürdő, és közben észrevettem, hogy elkezdett izzadni a homlokom. Abban a 3 percben...
Jaj, milyen jó is az, jó vizesen, jó vizes hajjal... Mindjárt hazamegyek zuhizni egyet :)

michaela77 2011.08.26. 09:35:05

@gernika: mer biztosan felizgatta vele a kolléganőket akik így nem tudtak hatékony munkát végezni:)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 09:36:16

@gernika:

Nem a szívemre hallgattam. Csak a megérzésemre. Nem női megérzés, az az évezredes nemgondolkodás eredménye.

Jó igen, de nem azért mert kihívó voltam kivillanó vádlikkal. :)

Szöszi 28 2011.08.26. 09:37:06

@gernika: Öööö...Ezen elgondolkoztam egy pillanatra...Férfinél milyen a túl rövid nadrág?:D Az meddig ért, hogy túl rövid volt?:D

cyd 2011.08.26. 09:38:51

@Kytia: "...mert mi az, hogy ő nem ideges amiatt, hogy lehet, hogy túl rövid a szoknyám!!"
Valahogy michaela tegnapi problémája látszódik megismétlődni :)

@michaela77: És hány centi? Vajúdási idő? Kisfiú? Kislány? Apuka jól van?

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 09:39:59

@gernika:
"De igen, emlékszem, hogy lecsesztek, mikor egyszer túl rövid nadrágban mentél dolgozni. :DD"
Nyehehheehhhee :DDDDDDD

@michaela77: Meg a pasikat is, es teljesen leallt a munka az egesz epuletben :)))

@Nutshell: 3 percig tusfurdozod magad? :O Mondjuk akkor sem ertem. Amig vizes vagyok, nem izzadok.

michaela77 2011.08.26. 09:42:06

@cyd: apuka? szóval máris letagadod???

@Frigyesur: jó, hát asztat én nem tudhatom:)

Nutshell 2011.08.26. 09:42:27

@Frigyesur: Az sok vagy kevés? Igazából bevallom, nem mértem le, lehet kicsit kevesebb :D
Hogy nem izzadsz vizesen? Én úgy is tudok :)

cyd 2011.08.26. 09:43:02

@Frigyesur: Ablaktalan fürdőszobával, forró vízzel simán lehet.

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 09:44:30

@Kytia: Ugy latszik tolerans helyen dolgozom. Meg a szakmai foizgato se szolt, amikor alig latszott ki a szoknyam a felso alol. Max. telen tettek megjegyzeseket, hogy nem fazom ujjatlanban.

Amugy tenyleg kirugnak valakit az oltozkodese miatt, ha nem ugyfelszolgalaton dolgozik, per targyal? Ezt sosem ertettem.

Mindenesetre "Hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának, Kytia elvtársnő!".

Gliss 2011.08.26. 09:47:44

@gernika: Hú ez nagyon misztikusan hangzott, de lusta vagyok bemásolni a gugli-ba. A lényeg, hogy nem szereted a strandot. Félsz fürdőruhára vetkőzni?

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 09:47:52

@michaela77: Jo, en mar lattam Nardot ferfiak gyurujeben, el tudom kepzelni :)))

@Nutshell: Sok. En sokaig furdom, de igazabol csak a vizet pazarlom. Meg nem is egyben szappanozom be habtestem.

Alapvetoen nem vagyok izzados. De igy is fura.

@cyd: Mindketto megvan nalam, de megsem. A parolgas csomo hot von el. Persze ha Nut szaunaban tusol, akkor ertem.

Szöszi 28 2011.08.26. 09:47:56

@Nard: Az, hogy lehet túl rövid?:D Ez hülyeség:D Én egy olyat képzeltem rád, mint ami most rajtam van. Na az egy férfinak lehet, hogy túl rövid:D

Burgenlandi opelos 2011.08.26. 09:48:16

@Kata1987: Amelyikből két oldalra kilógnak a golyszik.

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 09:49:12

@Gliss: 100%-ig biztos vagyok, hogy nem fel :D

Kytia 2011.08.26. 09:49:48

@Nard: Jó neked. Én itt zsarnokság alatt vagyok ruhailag.:( És ha valami akció van és a jól megszokott bkv-ellenőrös ünneplőm nincs kimosva, akkor pánik van.:(

SciNu 2011.08.26. 09:50:01

@michaela77: bazze, szegénykém, ez biztos szar lehetett :D

michaela77 2011.08.26. 09:50:58

@SciNuBob -I hear you, mon!-: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
És igen, ez pont a megfelelő mondat volt!:) Hiába na, a nevem is tanítót jelent:DDDDD Büszke vagyok rád:))))

michaela77 2011.08.26. 09:52:10

@cyd: igen, és látod milyen jófej vagyok, még meg sem sértődtem érte:)

Gliss 2011.08.26. 09:53:26

@Nutshell: A szőrös emberek jobban izzadnak. Van rajtad valahol felesleges szőr?

Nutshell 2011.08.26. 09:53:43

@Frigyesur: Hogy-hogy nem egyben? Beszappanozod a kezed, lemosod, utána a tested, lemosod, utána alábad? Hát mennyi vizet hazsnálsz te, te galád? :D

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 09:53:54

Az a nagy helyzet, hogy amikor egy pasi elkezd így viselkedni, annak az esetek 90%-ban az az oka, hogy van neki szeretője, és a benne felgyülemlett feszültséget vezeti így le, hogy állandóan veszekszik.

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 09:55:38

@Nutshell: Megmosom a hajam. Aztan a fejem. Aztan a felsotestem. Aztan az altestem. Olyan 4-5 lepeses muvelet.

Rengeteg vizet :( Elajultam a vizszamlatol, most szabalyozas ala vettem magam. Imadom a vizet :(

Nutshell 2011.08.26. 09:55:48

@Gliss: Akkor az lehet a gond, hogy szőrös vagyok, mint egy pézsmapocok? Hmmm, ezen elgondolkodom....

SciNu 2011.08.26. 09:56:17

Úgy látom ruhaügyileg is jó a munkahelyem. Amíg a többieket nem zavarja abban vagyok amiben akarok lenni. Nyáron néha félmeztelenül voltam :D

@michaela77: Yess! Fejlődök én :D kapok piros pöttyöt? :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 09:57:18

@Kata1987:

A kormányzati szektor már csak ilyen. Itt még a kánikulában is tilos a rövidnadrág.

@Kytia:

"A viziló is ronda, és büdös a szája, mégsem mondja, hogy jegyeket bérleteket kérem ellenőrzésre"

cyd 2011.08.26. 09:58:58

@Gliss: A homlokán?

@Nutshell: Igen, de minden szappanozás után kézfertőtlenít.

@SciNuBob -I hear you, mon!-: @michaela77: még ki sem tolják a szülőszobáról, de már itten flörtölnek. Kész! Köztünk mindennek vége. Szivacs! Tied lehet.

Muha 2011.08.26. 09:59:22

@Dr. Jula Watson: én akkor viselkedek így, ha nincs szeretőm, mert ha van szeretőm, akkor aszt mondom a feleségemnek, hogy túlóráznom kell, bent maradok még egy kicsit, aztán egy lopott pásztor órára felszaladok a szeretőmhöz veszekedni egy kicsit, aztán mikor veszekedtünk egy jó kiadósat, haza megyek. mondjuk már buktam le, hogy veszekedni voltam, mert arcomon volt a letörölhetetlen vigyor, hogy milyen jól kiveszekedtem magam. :D

michaela77 2011.08.26. 09:59:48

@cyd: dehogyis, csak tanítgatom, hogy neki is jusson egy hasonló kaliberű nő, mint neked:)

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 10:01:19

@Nard: De hat te nem is mesz emberek koze. :S

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 10:02:32

@Muha: Mert hát veszekedni jó :D

cyd 2011.08.26. 10:04:57

@Muha: Azt hittem mást írsz a "mert arcomon volt a letörölhetetlen" rész után velvet.hu/blogok/randi/2011/08/25/ereztem_a_micsodaja_szagat_a_parom_arcan/
:)

Muha 2011.08.26. 10:06:13

@Dr. Jula Watson: ahogy gordon gekkó mondaná: Jobb, mint egy dugás. :D

Szöszi 28 2011.08.26. 10:07:36

@Muha: Hmm...Én ezzel nem annyira tudok egyetérteni:)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.26. 10:08:21

@Nutshell: tehát akkor nem egyedül zuhanyoztál és 3 percig tartott? Az nem túl sok :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 10:09:20

Nabazz, tanultam egy uj szint. Recezold. :S

Füstleee 2011.08.26. 10:09:45

@gernika:
Belőled ki lehet ábrándulni?
Ablak: Tegnap 8 órát töltöttem száraz meleg helységben 44 fok volt a hőmérséklet 11kor. Mikor kimentem a napra fáztam. Éjjel nem kellett klímáznom, mikor az utcán mentem minden emberről szakadt a víz csak rólam nem. :)
@Nard: Tetkó vagy lefostad a bokádat a röhögéstől? :D

Muha 2011.08.26. 10:10:08

@cyd: :)

'majd férjhez ment egy férfihoz,'

Muha 2011.08.26. 10:11:53

@Kata1987: mert biztos még nem volt részed egy kiadós, mindent megmozgató, leizzasztó és zsibbasztó, bizsergető veszekedésben, ami után csak fekszel, nézed a plafont és csak vigyorogni tudsz. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 10:12:29

@Füstleee:

Egyiksem.

@Frigyesur:

De igen. Szoktam. Mondjuk fura, hogy én sosem akadok ki azon, ha egy kollegina kihívóan öltözik. Hacsak nem arra hív ki, hogy elhányjam magam.

dr. gernika 2011.08.26. 10:13:05

@cyd: Egy sajtótájékoztató után én is megkaptam, hogy túl rövid szoknya volt rajtam. Asszem azért lehetett, mert nem a megfelelő pózban tettem le egy széket a tolmácsnak...

Nutshell 2011.08.26. 10:13:09

@Frigyesur: Akkor ne pazarold... :D

@cyd: :)))

@Ape: Utálok nem egyedül zuhanyozni. Zuhanyozni egyedül jó. Pont.

cyd 2011.08.26. 10:13:52

@Frigyesur: Mármint réce?

@michaela77: Aha. Már majdnem bevettem, de azért ügyes próbálkozás volt :)

Szöszi 28 2011.08.26. 10:14:11

@Muha: Biztos, hogy a veszekedésről beszélgetünk?:D Ebben az élményben már volt részem, de nem a veszekedésnek köszönhetően:)

Gliss 2011.08.26. 10:14:15

@Muha: Csak szólok, hogy a nők ezt nem így gondolják.

Muha 2011.08.26. 10:17:55

@Kata1987: mondom én, hogy még nem veszekedtél igazán jót, csak imitáltad és mással próbáltad pótolni az érzést. :D

@Gliss: sebaj. már rég megmondták, hogy mindenki a saját veszekedééséért felelős és különben is, nektek nőknek is pont ugyanannyi időtök van veszekedni, mint nekünk férfiaknak. :D

dr. gernika 2011.08.26. 10:18:53

@Gliss: Neked az oximoron misztikus? Legalább a Reneszánsz embert néz már meg te nyomorult.
A stranddal meg kicsit mellétrollkodtál, fürdővásorban nőttem fel, szóval picit érzékenyebb vagyok a strand, uszoda, gyógyfürdő és élményfürdő közötti különbségekre. :) Tudod, úgy vagyok ezzel, mint az eszkimók a hóval.

michaela77 2011.08.26. 10:18:55

@Gliss: nekem már volt olyan veszekedésem, amiben valahogy egyszercsak kívülről láttam magunkat, ahogy vérvörös fejjel vitatkozunk valami banális dolgon, és ezen elröhögtem magam:DD

Burgenlandi opelos 2011.08.26. 10:19:12

@Dr. Jula Watson: Meg ha nincs rajta sapka, akkor is szeretője van.

michaela77 2011.08.26. 10:20:55

@gernika: a ti családotok olyan sokat tanít nekem. Nardtól tanultam a kiltet meg még valamit, amit azóta újra elfelejtettem, tőled pedig most az oximoront:))

Muha 2011.08.26. 10:21:38

@Gliss: az igazi veszekedésben pedig eltűnik az, hogy meg akarsz felelni a másiknak, vagy hogy a kedvében járj, s előbukkan az önzés és az ösztönlény, ettől lesz olyan vadító a helyzet, meg attól, ahogy a hatalmas érvedet le akarod nyomni a másik torkán. :D

lilaorogna 2011.08.26. 10:21:46

meg kéne kérdezni, hogy mi a baja, miért küld el és utána miért hív vissza. és addig nem hagyni, amíg erre a 3 kérdésre nem válaszol. aztán a választól függően dönteni. lehet, hogy tényleg kiszeretett belőled és már csak a megszokás tartja melletted, akkor tényleg nincs értelme húzni az időt, de az is lehet, hogy ez csak egy hullámvölgy a kapcsolatban, előfordul és túl lehet élni. és persze az sem mindegy, hogy te mit érzel, mit akarsz.

látszólag egyszerre szeretne egyedül lenni meg veled is, kérdés miért. esetleg csinálhatnál valami egy hetes programot, ha megteheted, nélküle.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.26. 10:22:38

@Nutshell: tisztára mintha a volt csajomat hallanám... ÁÁÁÁ, nem te vagy az véletlen? :)

Gliss 2011.08.26. 10:22:57

Azt vettem észre, hogy a férfiak egy veszekedés után azt gondolják, hogy a szex majd segít megnyugodni. A nők viszont pont a veszekedés miatt nem tudnak odabújni önfeledten egy pasihoz. A pasi meg megsértődik, mert azt gondolja, hogyha veszekszünk és még a szex se kell neki, akkor már biztos gond van.

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 10:23:24

@Nutshell: De annnnyira szeretem. Szeretem a vizet a testem a korul, szeretem a vizet nezni, szeretem a vizet hallgatni. Sztem en valami tengeri eloleny voltam elozo eletemben. Mondjuk kek balna.

@cyd: Aha.

@Nard: www.life.hu/legytrendi/20110825-az-oszi-szezon-legszebb-divatszinei.html

Alulrol a masodik.

Amugy ha valaki erti, mondja mar meg, hogy a parazssarga Stradivarius cucc megis mi a mano?

michaela77 2011.08.26. 10:23:50

@Gliss: akkor én férfi vagyok.

Muha 2011.08.26. 10:24:20

@Gliss: kár általánosítani.
eccer nekem egy kiváló veszekedésben azt mondta az asszony:
-Nyald ki!

Tovább nem mesélem, mert úriemberhez méltatlan.
:D

cyd 2011.08.26. 10:25:39

@gernika: Remélem jól megjegyezted magadnak, hogy melyik szólt be, így tudhatod, hogy melyik szokott bámulni és kit kell feljelenteni munkahelyi zaklatásért :)

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 10:25:44

@Nard: Szegeny te. En meg a telefonalast is igyekszem kerulni az 'ugyfelekkel'.

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 10:26:39

@michaela77: Nekem ilyen mostnában elég sokszor előfordul. És annyi az egésznek. :)

@Burgenlandi opelos: Nem mondanám.

michaela77 2011.08.26. 10:26:57

Na, meg is találtam miért nem jegyeztem meg a másik dolgot, amit Nadrtól tanultam:
"Ikrek:
Rendkívüli kíváncsisággal közelítesz az élethez. Minden érdekel, de semmi sem köt le hosszú távon. Érdekelnek az új dolgok, jól forgatod a szavakat, jó a nyelvérzéked, jól tudsz másokhoz alkalmazkodni, meghallgatod mások véleményét is, de ez nem azt jelenti, hogy meg is fogadod. Gyors észjárás és jó megfigyelőképesség is jellemző rád. Hogy emlékezz is a dolgokra, ahhoz nagyon mélyen kell, hogy érintve legyél."

michaela77 2011.08.26. 10:27:49

@Dr. Jula Watson: nálad ilyenkor a másik fél nem gondolja azt, hogy kineveted és nem sértődik meg?:)

Muha 2011.08.26. 10:28:15

@Frigyesur: ja, de gustibus iacta est

Nutshell 2011.08.26. 10:28:33

@Ape: Azért nincs annyi ex-em, hogy véletlenül összefussak velük egy blogon :)

JOKKA21 2011.08.26. 10:29:12

Petra!Te egy hülye picsa vagy, a pasid meg egy tirpák fasz.Szerintem ne költözz el tőle, Te szeretsz szenvedni és igényled, hogy szenvedhess.Életetek végéig csináljátok ezt a se veled se nélküled játékot, máskor ne csomagolj össze, ha kicsomagolsz, időt spórolsz.Ilyen hülye picsákat..

Gliss 2011.08.26. 10:30:34

@michaela77: Inkább férfias tulajdonságú, női testben. Akkor a férfiaknak biztos tetszel.

cyd 2011.08.26. 10:31:24

@Gliss: Veszekedés után nem odabújós szex kell.

Szöszi 28 2011.08.26. 10:31:34

@Muha: Mert alapvetően nem vagyok egy veszekedős típus. Na de akkor majd kitalálok valamit, jól belekötök és meglátjuk mennyire fogom élvezni a dolgot:) Ha Muha azt mondja jó dolog, fejet hajtok az élettapasztalat előtt és kipróbálom:D

michaela77 2011.08.26. 10:32:22

@Gliss: jaja, szokták mondani, hogy biztosan sok férfi gén van bennem. Eleinte tetszik nagyon, igen. Aztán meg túl nehéz lesz a saját tulajdonságaikat látni:)

Burgenlandi opelos 2011.08.26. 10:33:03

@Dr. Jula Watson: Nem azért tartottam szeretőt, hogy feszültséget generáljon, hanem hogy levezesse. Tudod, milyen nyugodt voltam akkor?

Off: Visszaértem Siófuckról. Harmincnyolc fok volt. Megőrültem, hujuju!

Muha 2011.08.26. 10:33:36

@cyd: jaja, az az igazi vadállatos, ahol elkapod a nőt és helyben hagyod. ahol a férfi megmutatja ki a férfi, és a nő máris nőnek érzi magát.

Gliss 2011.08.26. 10:33:54

@Muha: Az max. neki volt jó, nem neked.

cyd 2011.08.26. 10:35:24

@michaela77: valami cs betűs kaukázusi népség volt, aki után becsületes orosz nem dug meg nőt

Muha 2011.08.26. 10:35:26

@Gliss: de örülök, hogy így tudod, hogy nekem jó volt-e. :D

cyd 2011.08.26. 10:37:42

@Gliss: Téged tényleg tanítani kell. Hidd el, az a nyelv ezen oldalán is jó *legyint*

Gliss 2011.08.26. 10:37:47

@cyd: Pont ez az, amit a férfiak nem értenek meg.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 10:38:29

@Frigyesur:

Lehet osztriga voltál! :)

@cyd:

Az bármilyen, nem fehérembert jelent. De az eredeti jelentése a "keleti söpredék" , amibe a kínaitól kezdve a grúzig minden belefér :)

dr. gernika 2011.08.26. 10:38:58

@cyd: Ófúj, és ezután még azért magyarázkodik, hogy miért nem volt gusztusa szexelni a férjével. Hát én arcát is lenyúztam volna.

@Ape: Lődd le. Ismerek valakit, aki megtette.

@Füstleee: Persze. Az, hogy magamat töretlenül szeretem, nem azt jelenti, hogy másoknak is sikerül.
Jó tipp köszi, megyek és begyújtom a sütőt.

SciNu 2011.08.26. 10:39:14

@cyd: Remek! Úgyis kitanultam már hogy mit kell neki mondani. Innen már nincs megállás a tökéletes kapcsolathoz :D

Muha 2011.08.26. 10:39:20

@Gliss: először aszondod, hogy veszekedés után a nőnek nem kell a szex.
aztán most azt mondod, hogy nem az odabújós szex kell.
hogyisvanez, tanár úr kérem?

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 10:40:46

@michaela77: Na jó, bevallom, nekem ez olyankor van, mikor egy hisztis gyerekkel állok szemben, mint a két kiskecske a hídon. Így amikor én elnevetem magam, akkor a másik fél is, és egyből oldódik a feszültség, és tudunk továbblépni. :)

Gliss 2011.08.26. 10:40:48

@cyd: Kösz, már nincsmit tanulnom, nem tudsz újat mondani. Igen, ha kapsz még többet is. De ha csak nyalsz, az neked elég?

Muha 2011.08.26. 10:42:07

@Nard: szerintem amilyen gonosz, inkább kagyló volt, amit épp meg akartak enni, ő meg kitámasztotta magát a héjban és mondta:
-Szívjad csak, szííííívjad!

Muha 2011.08.26. 10:43:01

@Gliss: ez az a magabisztosság, amit élvezettel imádok kettétörni. :D

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 10:43:09

@Burgenlandi opelos: Ezért írtam a 90%-ot. Vannak olyanok, akik a lelkiismeretfurdalás legkisebb jele nélkül is képesek félrelépni, tökéletesen semmibevéve azt aki elvileg a társuk.

michaela77 2011.08.26. 10:43:09

@cyd: @Muha: télleg, köszi:) És rákerestem gugliban, hogy csucsmek, az ötödik találat pedig nard és ahogy azt mondom neki, hogy már a kiltet is tanultam tőle:)

Gliss 2011.08.26. 10:44:38

@Muha: Na figyelj kisöcsi! Veszekedés után a nőnek nem kell szex, ezt írtam. Az kell, hogy meghallgasd, megértsd,megvigasztald. Aztán ha minden rendben és lezártátok a témát , akkor jöhet csak a szex.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.26. 10:45:27

@Nutshell: a matek és valszám veszélyes állatfaj! Buszon leszólítottam a csajt, dumáltunk, mosoly, szemkontaktus minden ok, elérhetőséget mégsem adott, azt mondta majd legközelebb. Mondom itt BP.-en mennyi az esélye hogy újra látlak.. Egyből másnap összefutottunk tök véletlen. Szóval akár még az exed is lehetek ;)

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 10:45:47

@Gliss: Bocsika, de inkább csak a magad nevében beszélj jó? :D

dr. gernika 2011.08.26. 10:47:06

@michaela77: Ó, neked nem derogált kiguglizni? :D
@Frigyesur: Récezöld valahol logikus, mert pont ilyen szín van a vadkacsában. De eddig ezt én türkiznek hívtam.

A parázssárga cucc sztem nyaklánc, és sztem a vérszakítós bandának igazán illene ilyen színű cuccokat beszerezni. :D
(mellesleg gyerekkoromban pont ilyen színű polskink volt, és korallpirosnak hívtuk)

Muha 2011.08.26. 10:47:22

@Nard: upsz. de azért átment, ugye? Mondd, hogy átment. :D

@Gliss: Na figyelj nagylány! Úgy csinálom, ahogy én akarom. Mégha te a világ minden dolgát a lehető legjobban tudod is. És ha veszekedés után megbaszom a csajom, és ez mindkettőnknek jó, akkor az jó nekünk annak ellenére, hogy szerinted a dolgok nem így működnek.

michaela77 2011.08.26. 10:49:13

@gernika: nekem nem:) Én valahogy úgy vagyok vele, hogy ha valamit nem ismerek, akkor nem mondom azt, hogy ismerem:) Megkérdezem, vagy rákeresek. Szerintem kevésbé ciki bevallani a tudatlanságot, mintha esetleg később kiderül, hogy mondjuk olyanon röhögtem, amiről gőzöm sincs, hogy micsoda:D

Muha 2011.08.26. 10:49:18

@gernika: de türkiz az kék. mondjuk megértem, mert minden út a kékségbe vezet. :D

@Dr. Jula Watson: én már úgy olvasom a kommentjeit, hogy:

"Veszekedés után nekem nem kell szex, ezt írtam. Az kell, hogy meghallgass, megérts,megvigasztalj. "

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 10:50:00

@Burgenlandi opelos:

A fodrászom mondta a félredugásról, hogy úgy kell felfogni, mintha egy jót vacsoráztál volna. :) Vagy egy kiadós szarás. A férfi ezekre nem fecsérel túl sok érzelmet. A legnagyobb hiba az, amikor már érzelem is van, mert akkor elbaszta! :) Lajos nagy spíler 50+ évesen is levarrja az Arankákat. :) Mondjuk még nincs öregszaga.

cyd 2011.08.26. 10:50:32

@Gliss: Nem azért veszek vele össze, hogy utána nyugtatgassam. Arra ott a szex. Mindkettőnknek. Mondjuk ahogy elnézem nem jutunk közös nevezőre, ha már az orális örömök mozgatórugóival sem értünk egyet.

@gernika: Hank Moody óta tudvalevő, hogy ha egy nőt meg akarsz csókolni, de ő elhúzódik és azt mondja: "Pinaszagod van" arraz az adekvát válasz egy idült vigyor kíséretében a "Köszönöm"
Kaliforgia, 1. évad, talán a 4. rész környékén :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 10:50:43

@Muha:

Igazából Muhaszita, amikor ezt írtam apádról nekem is ugyanaz a vicc járt az eszemben. :)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.26. 10:51:22

@gernika: Nard??? :D :D :D
huu tee nagyon sok pornót néztél szerintem a zeste. Bár pókosról még nem is hallottam, új műfajt teremtesz!

Szöszi 28 2011.08.26. 10:52:46

@Muha: Látod? Ő se veszekedett még egy jót soha:D Csak ő elutasítja azt is, hogy kipróbálja a dolgot:D

Kytia 2011.08.26. 10:52:57

@Gliss: Ez is egyénfüggő. Mondjuk én pont nő vagyok és veszekedés után képtelen vagyok szexelni...úgy egy hónapig.:))
De pasiban is van ilyen. Amúgy biztos veszekedésen is múlik. Ha úgy sikerül, hogy kiadnak minden feszültséget, még lehet jó, de csomó veszekedés nem megoldással zárul, hanem rossz szájízzel. Ki bír egy olyan után szexelni??

dr. gernika 2011.08.26. 10:53:03

@cyd: A vezérigazgató mondta :D De tuti hogy nem saját vélemény volt, hanem valakik méltatlankodtak neki, mert őt biztos nem zavarta. Rég eljöttem már onnan. :)
@Nutshell: Nem tudhatom. Egy pasi azután törölt múltkor az ismerősei közül fészen, hogy itt felismerhetően írtam róla. Lehet csak paranoia, nem kérdeztem rá, de nem lehetetlen.

@Muha: :DDD Látom, te figyelsz, ügyesmuha. :))

Muha 2011.08.26. 10:53:15

@cyd: én sem nyugtatgatom veszekedés után. az amolyan elismerése az ő igazának, márpedig akkor minek veszekszem vele? minek próbálok kiállni az igazamért, ha azt mondom a cselekedeteimmel, hogy neki van igaza. :D

@Nard: a sok közös KVCG áldásos jó gondolatolvasási hatása. :D

Burgenlandi opelos 2011.08.26. 10:54:29

@Nard:
Gedeon bácsi a nők bálványa
De otthon őt is az asszony várja
ettől szinte elveszti a fejét
Gedeon bácsi egy sámlin reszket
És csendben átkozza azt a percet
Amikor megismerte a nejét

Muha 2011.08.26. 10:54:59

@Kytia: "veszekedés után képtelen vagyok szexelni...úgy egy hónapig.:))"
én is. legalábbis azzal a nővel. :D

@gernika: hát lehet azt elfelejteni? :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 10:56:20

@Muha:

Dezinformáció. Éljen abban a tudatban hogy nyert. Tudod mint a kisklambóknál, hogy hagyjuk őket nyerni. :) Nekik gecifontos, hogy MMKK igazuk legyen. Kapják meg a hülye igazukat, aztán úgyis azt csinálsz amit akarsz. :)

Kytia 2011.08.26. 10:56:25

@cyd: A szex mióta nyugtat? Ha hullafáradtan belekezdek este, utána kipattannak a szemeim, és mégsem tudok elaludni, pedig már nagyon közel voltam.:)
A másik, hogy milyen dolog olyan emberrel szexelni ,akire neheztelsz? Vagy te a macskát is megdugod, ha az van kéznél?:)))

Szerintem a szex pl. olyan veszekedés után jó, amikor azon vesztetek össze, hogy kevés a szex.:))

Nutshell 2011.08.26. 10:57:08

@Ape: Erre szokták mondani, hogy "ez a sors, nektek együtt kell lenni, ez jel, örökké együtt kell maradnotok..." :)

@gernika: Ahh, kicsi a világ. Én észre sem venném, ha valaki törölne Fb-n. Erős a gyanúm, hogy iwiw-en is fogynak az ismerőseim, de pont leszarom :)

cyd 2011.08.26. 10:57:26

@Kytia: Rossz szájíz? Akkor csak egy sima orál? Clinton óta tudjuk, hogy az nem szex :)

Burgenlandi opelos 2011.08.26. 10:58:21

@gernika: Én amikor leléptem fácséról, az "ismerőseim" vajon mit láttak az üzenőfalon?
Akkor én most összevesztem velük?

michaela77 2011.08.26. 10:58:35

@Kytia: hát aki egy veszekedés után tele van feszültséggel:D

Muha 2011.08.26. 11:00:18

@Nard: mondjuk én is csak azért békülök, nehogy hazamenjen, aztán itt maradjon a sok mosatlan.
Ha elmosogatott, már bátrabban veszekszem én is. :D
Spíler vagyok.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 11:01:04

Tökre megpróbáltam elhelyezni a kutyát ebben a történetben!
Jelentősége szerint. De nem megy.
Aztán akartam összefüggéseiben foglakozni a problémával. Az se ment.
Asszem túl meleg van...

Kytia 2011.08.26. 11:01:06

@Nard: A feleségét 30 év után is úgy dugja, mintha szarna? Nem irigylem az asszonyt.:))

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 11:01:57

Áááá! Amint elküldtem megvilágosodtam!

A kutya nem volt beoltva! És most mind megvesztek!

Muha 2011.08.26. 11:02:04

az paraszt lenne, ha mondjuk összeveszünk, pakolja a cuccait a loisz vuttinba, és megkérem, hogy legalább maga után mosogasson el?

michaela77 2011.08.26. 11:02:34

@Kytia: tapasztalataim szerint kétféle ember van. Az egyiknek a szex szinte mindenre jó megoldás, feszültségoldás, összetartozás erősítés, miegymás.
A másik meg képtelen a szexre, ha bármi probléma van a kapcsolatban, akár a legapróbb is.
És ez a kétféle ember soha nem értheti meg a másikat, mivel még soha nem érzett olyat, amit a másik.

Gliss 2011.08.26. 11:02:45

@Nard: Te ezen versenyzel? Nem kell mindig nyerni. Túl feszült vagy.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 11:02:46

@Kytia: Miért? Nem rossz az a "napi rendszerességgel"...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 11:02:52

@Kytia:

Nincs már felesége.

@Muha:

Pro! :) A nagytakarítás után érdemes veszekedni! :)

Muha 2011.08.26. 11:03:13

@Nathan D'Xantine: a kutya annyira fontos, mint a sajtos chips, amit együtt vettek a boltba az esti filmhez, de aztán egyiknek sem ízlett, és erről a másik tehet.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 11:04:02

@Gliss:

Nem verseny. Ha verseny lenne, érdekelne az, hogy ki "nyer". Épp azt írtam, hogy tök mindegy. Úgyis azt teszem amit akarok, nem azt amit elvárnak. :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 11:04:04

@michaela77: Fogalmazzunk úgy, hogy "kétféle nő van..."... :-D

Muha 2011.08.26. 11:04:39

@Nard: ezért szakítanak olyan sokan a tavaszi nagytakarítás után, és ezért olyan sok nyáron a kettyintenivaló szingli.
ezt is megfejtettük. :D

cyd 2011.08.26. 11:04:48

@Kytia: "Vagy te a macskát is megdugod, ha az van kéznél?:)))"
Az avatarodat elnézve... :) :) :)
Egyébként nem azt mondtam, hogy altat. Szép is lenne, ha attól aludnék be. A szex a bizonyíték rá, hogy szeretem és nem haragszom rá, ő meg úgy értelmezi, hogy behódoltam és igazat adtam neki. És ettől, meg a korábbi indulatoktól lesz vadabb. :)
De most kiadtam egy nagy férfitikot :(

michaela77 2011.08.26. 11:04:53

@Muha: párom mesélte, hogy egyszer nem szomjas állapotban az egyik barátjával felvittek buli után két nőt hozzá. Egyikük sem volt egyéjszakás kalandos típus, nem is tudták miért viszik fel őket, csak csuda jó kedvük volt és röhögtek mindenen. Aztán amikor a csajok már unták magukat kérdezték mi legyen, ők meg mondták, hogy hát legalább felmosogathatnátok:))))) Nos, ekkor a csajok állítólag sértődötten leléptek:)
Ez persze nem reprezentatív példa, de némelyik nő ilyen kevéssé megértő:D

Muha 2011.08.26. 11:05:37

@Gliss: akkor most szépen veszítsél, és ismerd el, hogy butaságot mondtál. :D

Muha 2011.08.26. 11:07:04

@cyd: ne aggódj, a nők ezt úgy sem értik meg, ha folyamatábrával szemlélteted, esetleg mondjuk lemész krumpliba és úgy próbálod elmagyarázni.

Kytia 2011.08.26. 11:07:05

@Muha: Összetörné az edényeidet.:))

@michaela77: "Az egyiknek a szex szinte mindenre jó megoldás, feszültségoldás, összetartozás erősítés, miegymás."

Szerintem itt túl sok dolgot soroltál fel. Az összetartozás erősítés szerintem a másiknál játszik, aki nem tud veszekedve szexelni. Aki tud, annál inkább testgyakorlat az egész. Meg a hűtleneknél is. Szerintem, bár nem tudhatom, mert én nem érzek olyat, amit ők.:))

@Nathan D'Xantine: Erről asszonyt is megkérdezted?:))

@Nard: Akkor valóban nagy spíler lehet.:))

Gliss 2011.08.26. 11:07:10

@cyd: De a nő meg úgy érzi, hogy megerőszakolod. Na mindegy.

michaela77 2011.08.26. 11:07:34

@cyd: nem tudom, én a veszekedés utáni szexet úgy értelmezem, hogy volt ugyan egy nézeteltérésünk, de attól mi még ugyanúgy összetartozunk és szeretjük egymást, a világ nem dőlt össze. És talán hogy nem akartalak megbántani, tudom, hogy te sem engem, de mindketten úgy éreztük igazunk van.
Jó, hát ahhoz, hogy ennyi mindent jelentsen, nem két perces szexnek kell lennie:DD

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.26. 11:07:44

@Nutshell: hát akkor ráfázott szegény lány :D én megfogadtam az utolsó nőm után, hogy nekem nem kell lesz komoly kapcs. se feleség semmi, csak hegesztés. Majd fogadok egy béranyát akit jól megcsinálok és szül nekem gyereket. Minek nő ha 5-6 év után öljük, csaljuk egymást? A szerelem gyorsan elmúlik, sokkal gyümölcsözőbb egy sex alapú kapcsolat ;)

michaela77 2011.08.26. 11:08:18

@Kytia: na én meg pont nem így látom, hanem ahogy fél perce cydnek írtam:)

Szöszi 28 2011.08.26. 11:08:32

@Muha: Nem veszed észre mire hajt, mi?:) Veszekszik! Legalábbis próbál. Hátha átéli azt amit írtál:) "mindent megmozgató, leizzasztó és zsibbasztó, bizsergető veszekedésben, ami után csak fekszel, nézed a plafont és csak vigyorogni tudsz. :D"

Kytia 2011.08.26. 11:08:48

@cyd: "ő meg úgy értelmezi, hogy behódoltam és igazat adtam neki"

Biztos nagyon nőbarát szex az, amit te produkálsz, ha így érzi.:)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 11:09:11

@michaela77:

lol! :) Legalább megdughatták volna őket, és csak azután hajták be őket munkaszolgálatra! :)

@Kytia:

Az, nagy spíler.

Muha 2011.08.26. 11:09:14

@Kytia: úgy sem merné megtenni amíg ajtón belül van a luisz. :D

Muha 2011.08.26. 11:10:06

@Kata1987: attól félek nem érti a mondandómat, pedig feketén fehéren leírtam. ha veszekszik, én megbaszom a végén. :D

michaela77 2011.08.26. 11:10:13

@Nard: hát sajnos nem voltak ilyen típusok a fiúk:) Az élvezet nélkül meg a csajok nem mosogattak:)

dr. gernika 2011.08.26. 11:10:24

@michaela77: Internet előtt kurvakönnyű okosnak vagy műveltnek lenni, nem tudod miről beszélnek, guglizol, olvasol, aztán már hozzá is tudsz szólni. Nem jársz úgy, mint Joey a Jóbarátokban, hogy csak színészvénából nevetett együtt a többiekkel, meg próbált értelmesen bólogatni. :)

@Muha: A türkiz attól türkiz, hogy zöld és kék keveredik benne. :)

@Nard: Ja, nem véletlenül próbállak meggyőzni időnként hogy én is le tudom nyírni a hajad.

@cyd: :D
Gliss meg magából indul ki. Én is ismerek ilyen nőket, akik hőstettként élik meg a szopást, és közben azt mantrázzák, hogy "muszáj, mert különben ő sem nyal ki".

@Ape: Minek pornót nézni, ha az ember lányának Nard anekdotázik? :D

Gliss 2011.08.26. 11:11:43

@Muha, @cyd: Micheale leírta a lényeget. Pszichológusnak kellett volna mennie. (Talán annyival kiegészítenem, hogy kell hogy legyen annyi ismereted, hogy beazonosítsd magad és a párod, hogy melyik csoportba tartoztok.)

michaela77 2011.08.26. 11:11:54

@gernika: :D Biztos a túl nagy igazságérzetem az oka, de én megmondom akkor is, ha valamit nem ismertem, ha már kigugliztam:) Mindent én sem tudhatok...:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 11:11:58

@michaela77:

Valamit valamiért. Mondjuk nem láttam a csajokat, lehet én sem tettem volna meg, még ha annyira rühellek is mosogatni.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 11:13:23

@Kytia: Ha kérdezni kell megette a fene...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 11:14:15

@michaela77: Volt már dolgod pasival aki duzzogásból nem dugott meg?

Muha 2011.08.26. 11:14:16

Na Cyd!
Előkészítettük a terepet, Michaela meg learatja a babérokat.
Mindjárt vele is összeveszek. :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 11:15:34

@Gliss: Micsisör tévedett. :-)
Van ilyen. És emiatt télleg cihésnek kellett volna mennie.

michaela77 2011.08.26. 11:15:57

@Muha: azt hittem már sosem akarod velem...:D

Kytia 2011.08.26. 11:16:18

@michaela77: Oké, de szerintem kapcsolaton múlik. Veszekedés utáni szexnél lehet azt is gondolni: "Tessék, kurvára nem akarsz megérteni, leszarod amit szeretnék, de kefélésre azért jó vagyok neked, hát akkor baszódj meg egyedül!"
Így is érezheti, azon múlik, hogy milyen a pasi, milyen a szex, milyen a veszekedés.:)

dr. gernika 2011.08.26. 11:17:08

@Kytia: "A szex mióta nyugtat? Ha hullafáradtan belekezdek este, utána kipattannak a szemeim, és mégsem tudok elaludni, pedig már nagyon közel voltam.:)"
Fordítva vagyunk bekötve.
Bár. A veszekedés az én kedvemet sem hozza meg.
@Nutshell: Azért ha feldobja oldalt, mint lehetséges ismerőst, az gyanús. :)
@Burgenlandi opelos: Ő nem lépett le.
@Muha: Nem sok tányérod maradna.

Muha 2011.08.26. 11:17:12

@Gliss: Te már beazonosítottad magad és a párod?
Mindketten ilyen duzzogiak vagytok?

cyd 2011.08.26. 11:17:41

@Muha: Megnyugodtam :)
@Gliss: Nem a nő. Csak Te.
@michaela77: Nem ezt mondtam? BiSZtos beszedtem a foglamazásgátlót :) Sorry my lady, it's my mistake :)
@Kytia: Ne forgasd ki a szavaim liba! :) Nem a szex olyan, hanem a közeledést úgy is fogja fel, hogy megbántam stb stb. lsd michaela vonatkozó hozzászólását

michaela77 2011.08.26. 11:17:48

@Kytia: kezdek megrémülni mennyi bennem a férfigén. Soha életemben nem jutott még ez eszembe...:)

Muha 2011.08.26. 11:18:33

@michaela77: én egy lovag vagyok, aki bárkivel összeveszik. a nőkkel akár kétszer is. :D

Kytia 2011.08.26. 11:19:09

@Nard: Az ilyenek mellől szokott rákban kihalni az asszony. Biztos sokat tűűűűűrt.

Szöszi 28 2011.08.26. 11:19:28

@Muha: Férfiakkal csak egyszer?:D

Muha 2011.08.26. 11:19:48

@Kytia: az ilyen gondolatokat jól ki kell kúrni a nő fejéből. :D
Maradandóan.

Muha 2011.08.26. 11:20:41

@Kata1987: persze, mert egy férfi megérti. :)

michaela77 2011.08.26. 11:22:38

@cyd: nem ezt mondtad:) Mert a tiédben volt behódolás is, az enyémben meg szó sem volt ilyesmiről:)

@Nathan D'Xantine: igazán köszönöm:)

@Muha: bármilyen nőkkel??? nem csak velem?? (eddig jó?:))

Szöszi 28 2011.08.26. 11:23:49

@michaela77: Sőt még férfiakkal is, az a durva:D

cyd 2011.08.26. 11:25:04

@Muha: Bámulatos mennyire zsarolhatóak a nők a tárgyaikkal. Egyszer egy plüss Fülest fogtam a füleinél fogva és a halántékához emeltem a mutatóujjam, majd megjegyeztem a gazdájának, "akkor a szamár meghal" :)
michaelaval meg nem az a baj, hogy leratja a babérokat, hanem ha nem főz belőle krumplifőzeléket :) Egyébként ezek a nők már csak ilyenek :(
(a cyd pedig kis c, ha kérhetem. ha nem, akkor is)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 11:25:12

@michaela77: Óóóóó... Igazán nincs mit....
Azért kiváncsi volnák egy pasinál(?) hogy működik az ilyen...

michaela77 2011.08.26. 11:26:32

@Nathan D'Xantine: ezért írtam, aki nem így műxik, annak szerintem képtelenség ezt megérteni.
El kell fogadni és kész. Remek intézmény az elfogadás:)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 11:26:39

@cyd: Hm. Lehet babérból krumplifőzeléket csinálni?
A'la Kőleves?

michaela77 2011.08.26. 11:27:08

@cyd: ezt is csak miattad teszem. A krumpli túl sok kalória.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 11:28:05

@michaela77: Te figyu! Én nem úgy működöm mint egy villanymozdony, de azért megértem a működését...

dr. gernika 2011.08.26. 11:28:28

@Kytia: Naigen, egyáltalán nem biztos, hogy nem bukott az öreg egyszer sem. Lehet, mindenről tudott, de inkább lenyelte a megaláztatást.

Na, tényleg meleg van. Véletlenül leöntöttem magam ivás közben és élveztem.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 11:28:53

@Kytia:

Amúgy tényleg abban halt meg :( Ugyanolyan kutyája van neki is mint nekem! 10 éves korom óta hozzá járok hajat vágatni. Amúgy hisztis, egy párszor megcsaltam hajvágás terén, és akkor mindig nagyon morcos volt! :)

Muha 2011.08.26. 11:29:07

@cyd: rendben kis cyd :D

@Dr. Jula Watson: többre nincs időm, oly sok még a veszekednivaló. :D

cyd 2011.08.26. 11:29:35

@michaela77: a behódolás csak a nő fejében van, ő képzeli, hogy a közeledő szex az ő igazának bizonyítéka "Igazam van, de férfiból van, sose mondaná ki, viszont így jelzi" (hú! ez a női fejjel való gondolkodás most kicsit megviselt) :) :)

michaela77 2011.08.26. 11:29:46

@Gliss: éppen fél éve akartam pszichológusnak menni, de aztán láttam, hogy rohadt sok féléves képzés és rohadt drága...

@Nathan D'Xantine: és megérted azt aki állatokat kínoz, meg embert öl? A gép az gép, a lélek meg lélek. Remélem az ilyen mondataim bekerülnek majd a bölcsességek könyvébe:D

tarquin - védőháló nélkül 2011.08.26. 11:30:06

Ha el tudod viselni, hogy hetente elzavarnak, maradj mellette. Egyéb kérdés?:-)

michaela77 2011.08.26. 11:31:04

@cyd: na látod éppen ezzel nem értettem egyet. Szex közben még sosem jutott ez eszembe. Amikor viszont a vita tárgyát képező dolgot pár nap múlva szó nélkül máshogy csinálta, vagy tett valami nagyon kedveset amit egyébként nem szokott, akkor tudtam, hogy ez a helyzet:)

dr. gernika 2011.08.26. 11:33:00

@cyd: Az én fejemben igazából az van, hogy "mire nem képes a dugásért" de csssst. :)

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 11:36:14

@Muha: Így jár, aki nagyon elfoglalt. :) Csak aztán ne csodálkozz, ha emiatt veszekednek veled a nők :D

@cyd: Vagy csak te gondolod azt, hogy a nő ezt behódolásnak tekinti :)

Kytia 2011.08.26. 11:36:23

@gernika: Jó, valójában én is gyakran be tudok aludni utána.:))

@cyd: De miért fogja fel úgy? Úgy is felfoghatná, hogy baszni támadt kedved.:)))) (Má elnézést, szándékosan vulgárosítottam.:)) Persze úgy is felfoghatja, hogy megbántad, feltéve, ha valóban azért közeledsz, mert megbántad, vagy pedig ennyire ügyesen színészkedsz.

@michaela77: Nemá, akkor tényleg sok a férfigéned. Te hordod a nadrágot, mi?:))

cyd 2011.08.26. 11:36:26

@michaela77: Ha a bölcsességek könyvébe nem is, de pólóra rányomjuk, ha gondolod :)
Nem szex közben kell ilyen eszedbe jusson (na szép is lenne) A veszekedés és a szex között.
A krumpliért meg :* Darling :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 11:37:30

@michaela77: Vezércikké fognak válni. Te leszel az új koeljó!

Az előbbi megértéséhez nem kell megerőltetnem magam.
A másikhoz motivációtól függően előfordulhat, hogy kicsit gyúrnom kell megértésre...

Keringünk még a téma körül, vagy elmondod hogy van az amikor a pasid inkább duzzog, mint hogy szexeljen? :-)

michaela77 2011.08.26. 11:39:06

@Kytia: :D Ha látnád mennyire nem:) Olyan nő vagyok, aki nem rendelődik alá egy kapcsolatban (ezt párom mondta, nem én), viszont az elvárhatónál sokkal több kompromisszumra képes azért, hogy valami működjön:) Amúgy meg bújós-cicás-ennélevalamit-hozzakeegyvodkát-nincsemeleg típus vagyok:D

Muha 2011.08.26. 11:40:22

@Dr. Jula Watson: ezen nem csodálkozom. ezen az összes veszekszik velem. annyira sokat veszekednek velem az elfoglaltságom miatt, hogy egyszer csak megsértődök, de úgy, hogy még kettyintés sincs. soha többet. :D
valamit is magára adó férfinek az elfoglaltsága az első. :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 11:40:36

@tarquin - védőháló nélkül: Azért mert el tudod viselni a hideget, még nem kell a frigóban laknod...

Muha 2011.08.26. 11:41:14

@michaela77: össze fogunk veszni, már most látom. vodka vodka. SÖR nincs?

Szöszi 28 2011.08.26. 11:44:06

@michaela77: Igen, egy normál nő próbál így viselkedni:)

cyd 2011.08.26. 11:44:11

@gernika: @Dr. Jula Watson: Na itt jönnek a kis titkok a nő és férfi között. Végül is lényegtelen. Szex van és mindenkinek jó :)
@Kytia: Ha szeret és a szexet is velem, akkor minek ellenkezne? Ugyanúgy akarja. Magát bünteti a duzzogással :)
Ahogy elnézem ez ugyanolyan kérdés, mint hogy szerintem néha kezdeményezen a nő is szexet. Nem fogunk egyetérteni :) de attól még lehet veled normálisan vitatkozni

cyd 2011.08.26. 11:47:09

@Muha: Hehe. A vodkát én szeretem. Van is a mélyhűtőben egy nagy üveg Absolut. Jut eszembe! a múltkori buliból még valami doboz sör is maradt. Postázzam?

Muha 2011.08.26. 11:49:28

@cyd: aha. estére, mire hazaérek, kitöltve, gyöngyöző pohárban, hidegen.
:D

michaela77 2011.08.26. 11:50:36

@Nathan D'Xantine: nem tudom mit lehetne ezen elmondani. Olyan, mint Kytia. Ha valami összezörrenés van, vagy csak nem úgy szólok hogy az tetszen, akkor borítékolhatom, hogy egy darabig, de legalábbis azon a hétvégén biztosan nem lesz semmi.

@Muha: hát hogyne lenne. Csak még hozzá kell szoknom az új kívánságokhoz:)

@Kata1987: a kompromisszumokban nagyon el tud szaladni velem a ló. Valahogy én mindenkit megértek, meg beleképzelem magam a helyzetébe, és hát biztosan velem sem túl könnyű, így túl sok mindent tolerálok...:)

Muha 2011.08.26. 11:51:43

@michaela77: de igyekezz, különben összeveszünk!!
:D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 11:52:08

@michaela77:Ez alatt azt érted, hogy ő nem kezdeményez?
Vagy azt, hogy te hiába próbálkozol, ő leráz?

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 11:52:46

@Muha: Főleg, ha az az elfoglaltság a veszekedés :D

Muha 2011.08.26. 11:53:00

@Muha: jah ,azt kifelejtettem, hogy utána hiába bújsz meg minden. nem érdekel, hogy elismered, hogy nekem volt igazam, attól még nem lesz söröm.
:D

michaela77 2011.08.26. 11:53:36

@Muha: jól van na, nekem is csak két lábam van, azt hiszed egész álló nap azt lesem, hogy neked mi a kívánságod???
:)

@Nathan D'Xantine: nálunk én nem tehetem, mert az nőietlen, ő meg ilyenkor nem teszi.

Muha 2011.08.26. 11:54:17

@Dr. Jula Watson: persze. kiegyensúlyozott élethez kell a mindennapi, s rendszeres és kiadós veszekedés. :D

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 11:54:50

@Kata1987: A görög tengerpartot már dobtad is? :)

Muha 2011.08.26. 11:54:56

@michaela77: Ne lesd, TUDD. s TEDD! :)

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 11:55:44

@Muha: Azt hiszem ezen nem fogunk összeveszni :D

michaela77 2011.08.26. 11:55:56

@Muha: te talán azt hiszed körülötted forog a világ? Mindig csak kapni és kapni? Te mikor hoztál nekem utoljára egy pohár üdítőt?
:)

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 11:56:20

@michaela77: A sör nálla állandó kívánság. :)

michaela77 2011.08.26. 11:57:30

@Dr. Jula Watson: jó, hát eddig vodka volt mindig a hűtőben, ezután sör lesz:) Dehát az első alkalommal még csak lehetne türelmesebb:)

Muha 2011.08.26. 11:57:38

@michaela77: kezdesz ismerni, s sajnos így nem lesznek nagy veszekedések, pedig élek-halok a nagy veszekedésekért. Mindenem a veszekedés. :D

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 11:57:49

@Muha: akkor ezt most elbactuk? :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 11:58:51

@michaela77: Jaaa!
Ez akkor nem cáfolata annak amit mondtam.
Ez csak arról szól hogy őkelme duzzog. Nem pedig arról, hogy elutasítja a szexet durciból. Próbáld ki mit lépne, ha megpróbálnád... :-)

michaela77 2011.08.26. 11:58:56

@Muha: tudok én veszekedni azért is, ha van sapka, azért is, ha nincs.
De egyébként meg ha nem tetszik valami el lehet menni és tovább keresgélni!
:)

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 11:59:04

@Muha: A hangos, ami után csak a nagy rendetlenség van a lakásban? :D

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 11:59:34

@michaela77: Ez is egy ok a veszekedésre. Hát nem látod? :D

Muha 2011.08.26. 12:00:32

@Dr. Jula Watson: még nem tudom. talán még lehet valamit tenni, hogy megmentsük a veszekedést. :D

@michaela77: vigyázzá, mert ha elküldesz én elmegyek, van nálam térkép, nem fogok visszatalálni! :D

michaela77 2011.08.26. 12:01:05

@Nathan D'Xantine: akkor rosszul értelmezed amit írtam. Én nem próbálhatom meg. Akár duzzog, akár nem. És pontosan tudom, hogy ő meg most éppen azért nem, mert tegnap ezt meg azt mondtam...
Most hogy belegondolok, talán az elején még eccer próbáltam is. Állítólag szánalmas, mert olyan mintha elismernéd az igazát és visszakúsznál a kerítés alatt...

Muha 2011.08.26. 12:01:53

@Dr. Jula Watson: azaz, ami után két hétig tart kitakarítani, s visszafúrni a polcot a falra, vakolni, s festeni is kell újra.

michaela77 2011.08.26. 12:02:07

@Muha: az lesz a legjobb, menj csak a nőidhez akikkel állandóan csalsz! Ők majd biztos jobban ugranak, ha sör kell.
:D

LyukasBogrács 2011.08.26. 12:02:40

Ha mar becsomagoltal, kar lenne maradni egy ilyen gusztustalan ember mellett. Elotted az elet es a vilag, hat vagj neki!

Szöszi 28 2011.08.26. 12:05:19

@michaela77: Óvatosan! Még lehet, hogy szót fogad:D

Muha 2011.08.26. 12:05:39

@michaela77: abban biztos lehetsz, ők még nem tudják miért küzdenek, ezért sokszor hibáznak, és akkor jön a kiadós veszekedés. :D

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 12:06:19

@Muha: Milyen megoldást javasolsz? Béküljünk? :)

michaela77 2011.08.26. 12:06:49

@Nard: szerintem túl sokat gondolkodsz, még megárt:)P

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 12:07:01

@michaela77: A fenét nem próbálhatod meg!
Milyen hülyeség ez már?
Visszakúszás? Nem azt mondtam, hogy bűnbánóan pillogva térdelj elé, és... (Bár a kísérlet szempontjából ez is megfelelő megoldás lenne)
De gyanítom ha megfelelően kivetkőzve belekezdenél a közelében, akkor azért nehéz lenne neki nem csatlakozni. (És ez esetben övé a kerítés alja pozíció!) :-D

Szöszi 28 2011.08.26. 12:07:12

@Dr. Jula Watson: Sose! Korfu a szerelmem, sose tennék ilyet:D De azért megnézném Bora Borát, vagy a Maldív-szigeteket is:)

Muha 2011.08.26. 12:08:28

@Dr. Jula Watson: Nah azt aztán már nem! _SOHA_! :)

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 12:09:00

@Nathan D'Xantine: Ó igen, ez nem rossz taktika. Ha te nem, elintézem egyedül, aztán csorogjon a nyálad :D

dr. gernika 2011.08.26. 12:09:44

@michaela77: Azaz, ha csak simán rábuknál, ő kivenné a szádból sértett arccal?

michaela77 2011.08.26. 12:10:11

@Nathan D'Xantine: hjaj te, nem tudod kiről beszélsz:) Hagyjuk is:)
Volt elég tapasztalatom olyanra, akinél ez működött, hidd el:) Még azt is megkockáztatom, hogy tudom hogy kell csinálni:)
De aki másképp működik, az másképp működik és kész:)

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 12:11:30

@Kata1987: Azokat én is nagyon szívesen. :)

@Muha: Nem fogadod el a javaslatomat? Mindjárt felhúzom magam rajta :D Mondd jobbat ha tudsz! :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 12:11:42

@michaela77: Hm. TE működsz másképp, nem ő... :-D

michaela77 2011.08.26. 12:12:15

@gernika: igazán köszönöm az egyenes kérdést:D Hát én nem pont így szoktam hozzákezdeni:) De a válaszom, hogy először is nem jutnék el addig, mert nem vagyok annyira gyors, ha pedig mégis, akkor a válaszom igen. Neked meséljek a skorpiókról?:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 12:12:31

@gernika:

Igen, én is ezt tenném! +vádló tekintet.

cyd 2011.08.26. 12:12:56

@michaela77: Khm... a reggeli szivacsos botlásodat még elnéztem. De ezt a kéket már le nem mosod magadról. Köztünk mindennek vége.
:)

@Nard: Már unja, újat akar. Bár gondolom csak annyi lesz, hogy előtagot vált: giga... netán terra... :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 12:15:53

@cyd:

tera. terra az fődet jelent. :) De inkább exa. :D

dr. gernika 2011.08.26. 12:16:18

@michaela77: Még sose szexeltem skorpinyóval mesélj. :D
Amúgy simán megvalósítható. Utána mész amikor zuhanyozik, matatsz rajta valamit csak úgy mellékesen, aztán *hopp*.
Nem kell mindig ugyanúgy hozzálátni. :D
@Nard: Hát persze szivem.

michaela77 2011.08.26. 12:16:34

@cyd: pedig ha tudnád, hogy ez is csak miattad van. Vele veszekszem, hogy otthon veled ne kelljen...

A mondandód második részében lévő burkolt információ közlést pedig nem értem, de ha érdemben reagálnék rá azt mondanám, hogy bukjá fel:)

cyd 2011.08.26. 12:17:11

@Nard: Aztán elmenni haverokkal piálni. Miket kell nekünk kiállni *sóhaj*

michaela77 2011.08.26. 12:17:14

@gernika: köszönöm elvira néni:)))

Muha 2011.08.26. 12:17:58

@Dr. Jula Watson: nézd, lehet, hogy most megpróbálsz velem összeveszni, de szerintem halasszuk el őszre, mert ebben a melegben semmi kedvem veszekedni. Ugye te is így gondolod? Ugye?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 12:18:53

@michaela77: Egyetlen skorpió tipusú nőm imádta a békülős szexet. Ennyit tán a horoszkópiának ilyetén használatáról...

Muha 2011.08.26. 12:19:42

@cyd: Sőt! Milyen nehéz már sokáig maradni. Annyira sokáig, hogy még véletlenül se érj haza időben. :D

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 12:19:52

@Muha: Sajnálom, mert ugyebár kell a napi veszekedés, így keresek magamnak valaki agilisebbet :) Ősszel én már fázom, akkor összebújás van porondon :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 12:21:03

@gernika: Dehát nem értheted! Ez olyan skorpió, hogy mérgében a feje fölé görbíti a farkát! Nem is érdemes elé térdelni...

Muha 2011.08.26. 12:22:20

@Dr. Jula Watson: asszem nem vagyunk egy hullámhosszon. Ebből veszekedés lesz. :D

cyd 2011.08.26. 12:22:49

@Nard: Mondanám, hogy elgépelés, de nem az. Legalább most már ez is megvan :)

@michaela77: Tehát velem otthon csak veszekdeni lehet?

Muha 2011.08.26. 12:23:37

@cyd: én nem szeretem azt, akivel csak otthon lehet veszekedni.
Én mindenhol akarok veszekedni! :D

michaela77 2011.08.26. 12:25:50

@Nathan D'Xantine: dehát ezen kívül a párkapcsolatnak még van pár fontos része:) És kit tépett, azt szagolja:)

@cyd: hát most hogy kérdezed....:)

Muha 2011.08.26. 12:27:03

@Nard: de semmi buzulás! :D

Muha 2011.08.26. 12:37:03

@Dr. Jula Watson: Annak nincs is értelme. Ha már veszekszünk, tegyük oda magunkat, és veszekedjünk rendesen! :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 12:37:12

@michaela77: Hogyne. De ez most hogy jött ide?
Megjegyzem a szexnél nincs fontosabb része.

morzsakutya 2011.08.26. 12:37:54

szerintem ebben a sztoriban a kutya a legegészségesebb

Muha 2011.08.26. 12:38:15

@Nathan D'Xantine: nah, ne kerülgessétek a forró kását. Tessék szépen összeveszni. :)

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 12:42:11

@Muha: Hát szerinted én mit mondtam?! Sosem figyelsz oda! :D

cyd 2011.08.26. 12:42:16

@morzsakutya: Áhh csak hazabeszélsz.

Kham 2011.08.26. 12:42:53

@Frigyesur: hehehe, én is pontosan ezt szoktam állítani magamról: kékbálna vagy kardszárnyú. Nem tudom hogyan történik, de beállok a zuhany alá, folyik végig a víz a hátamon, énekelek, elmélkedem és egyszercsak váratlanul elvillant fél óra a reggeli sietségből. Persze az is lehet, hogy egy időlyuk vagy negatív időhurok rejtezik a zuhanytálca alatt. Sajnos, az itteni földhöz ragadt főnökség egyiket sem akarja elfogadni, mint alapos tényekkel alátámasztott indokot a reggeli késésre, biztos dolgozóhangyák voltak a csórók eggyel ezelőtt, csak a meló meg néha felnyalnak valami padlóra kiöntött sörcseppeket.

Szöszi 28 2011.08.26. 12:43:47

@Nard: Tudom én! Azért figyelmeztettem:) Könnyebb kiismerni Muhát, mint gondolná:)

Muha 2011.08.26. 12:44:52

@Dr. Jula Watson: óh ez az. a személyeskedős kontaktus a legfontosabb egy veszekedésnél. :D

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 12:46:03

@Muha: Ne felejtsük a tettlegességet se! :D

Muha 2011.08.26. 12:46:34

nah, én most megyek a szeretőmhöz veszekedni kicsit,
ti meg nem ám kibékültök!!!

Muha 2011.08.26. 12:47:10

@Dr. Jula Watson: legalább nyolc napon túl kell, hogy gyógyuljon!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 12:51:01

@Muha:

"Szia Muha! Megint tudok járni! Hívj fel!" :D

Dr. Jula Watson 2011.08.26. 12:58:30

@Muha: Naná. Nem ám csak úgy elfelejtjük azonnal, miután jól kiveszekedtük magunkat. :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 13:01:18

@Muha: Nincs értelme! Utána úgyse kezdeményezne...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 13:04:00

@Nard: Muha nem is Ford.
Szerintem ő halász...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 13:10:54

@Nathan D'Xantine:

"A halászok korán kelnek, halásznak, halszagúak. Eszembe jut egy lány, Yvonne, ő is halszagú volt"

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 13:19:33

@Nard: Nem hittem, hogy ma még feldob valami...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 13:20:40

Blog is halódik... mindenki elment veszekedni és/vagy baszni...
Eszem-faszom megáll!

phaszfej 2011.08.26. 13:28:26

A csaj bipoláris, nem a figura. Én agyon is ütöttem volna a ribit, ha nyálas szenvelgésbből odahoz nekem egy kutyát. Ez a nőcske azt hiszi, ő a világkirálynő és mindenki más hülye. Mondd meg a hapsidnak, hogy addig zavarjon el, míg be nem kapod a legyet. Mert bánni fogja, hogy veled maradt. Ostoba bipoláris tyúk.

Kytia 2011.08.26. 13:29:41

@michaela77: Akkor ezt benéztem.:))) Mondjuk, részben abból indultam ki, milyen határozottsággal oltogatod a kolléganőidet.:)) Én is kompromisszumkésznek ismerem magam, meg inkább olyan "az legyen, ami mindkettőnknek jó" típusnak, viszont nem is mernék beszólni a kollégáknak. Bár talán sokat segítene a helyzeten, ha nem én lennék az utolsó senki a cégnél.:S

@cyd: De igazából értem én, mit mondasz. De nyilván te úgy fogod fel a szexet, hogy az két ember intim együttléte közös örömükre, és ebből indulsz ki. Én viszont ismerek olyanokat, akiknek a szex a "most megduglak" alapállásból indul, és ott egész más, ha mondjuk veszekedés után nyomulni kezd, mert "jár neki a napi adagja". Érdemes szerintem azt is nézni, ki hogy beszél a szexről, milyen szavakkal. Mondjuk "a barátnőm tegnap este orális kényeztetésben részesített", vagy "tegnap is szopattam, jó volt".:)))

Muha 2011.08.26. 13:36:29

@Kytia: En tegnap is beszurtam a csajom heroin adagjat ugy, hogy total szetesett. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 13:37:16

@Kytia:

Nem a megfogalmazás a lényeg, hanem az eredmény. :)

Muha 2011.08.26. 13:38:59

@Nard: No. Szavakon lovagol, ahelyett, hogy....

Szöszi 28 2011.08.26. 13:40:54

Olvastatok már olyan könyvet, amitől szétba*szott az ideg? Én most belefutottam egybe, és szívem szerint letenném, mert ennyi szenvedést meg nyomort én még nem olvastam, de nem bírom, mert érdekel a vége. Mazochista vagyok én?

dr. gernika 2011.08.26. 13:40:54

@Kytia: Tefigyi, én megtiltottam Nardnak, hogy ilyen kifejezéseket használjon, mint az "orális kényeztetésben részesít" mert én az ilyen modorosságoktól lohadok. Nem mondom, hogy verje ki a fogaim előtte, de nevezzük már nevén a gyermeket.
Ettől még, amit írtál, az durva. Aki a napi adagját követel a másik véleményét leszarva, annak az az utolsó dobása.

Muha 2011.08.26. 13:42:11

@gernika: Rendes ferfi nem kovetel. Rendes ferfi elveszi ami jar.

SciNu 2011.08.26. 13:42:49

@Kata1987: Olvastam a Titok című izét. Na ott pár oldal után kettétéptem volna a könyvet, csak nem az enyém volt. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.26. 13:45:36

@Kata1987:

Én igen, van ilyen könyvem. Windows 2008 Enterprise server manual a címe.

cyd 2011.08.26. 13:46:38

@Kytia: Általában a saját szemszögemből nézem a dolgokat, szóval igen ebből indulok ki :) és pont ezért állítom, hogy időnként kezdeményezzen a nő is, hogy ne "jár neki a napi adagja" felhangja legyen az egésznek.
A ki beszél se mindig állja meg a helyét, inkább a milyen környezetben, hogyan beszél :)

dr. gernika 2011.08.26. 13:47:50

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Ó pedig már abból is van idézetgenerátor alkalmazás fészen.

Ma'at 2011.08.26. 13:49:36

@Muha:
ezt hívják nemi erőszaknak.

Szöszi 28 2011.08.26. 13:49:37

@SciNuBob -I hear you, mon!-: @Nard: Én a Katedrálist olvasom, de nem bííííírom, hogy azt a geci gonosz főhőst nem nyírja már ki a francba valaki. Kiírtja a fél környéket, de le nem vágná a fejét senki.

michaela77 2011.08.26. 13:50:48

@gernika: nem, de már legutóbb is ajánlgatta valaki:)

@Kytia: igen, fura ez, az élet minden területén nagyon határozott és magabiztos vagyok (álönbizalom). A párkapcsolatban viszont más. Valószínűleg ezzel kompenzálom, hogy mindenhol határozott vagyok, döntök, intézem a dolgokat, a párkapcsolatban meg nem bánom, ha végre valaki néha megmondja, szerinte mi legyen:)

cyd 2011.08.26. 13:50:59

@Nard: És érdekel a vége? Dehát a windóz vége mindig Muha :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.26. 13:51:05

Kedves Petra! Őszintén örülök, hogy beküldted a történetedet, mert egy csomó fontos dolog van benne ( a fogalmazás ne tévesszen meg, azt is írhattam volna, hogy bemutatod, hogy mit, hogyan nem szabad csinálni).
Tehát: végigolvasva a történetedet, a következők jutottak eszembe.
1. A párkapcsolatok sohasem a nagy, hanem mindig a kis dolgokon mennek tönkre (ki vigye le a szemetet, merről tekeredjen a WC papír, stb. stb.).Pár napja javasoltam talán Michaelának, hogy ne kössön túl sok kompromisszumot, mert nem jó. Ezt most megismételhetem neked is. Ha sok kompromisszumot kötsz, akkor végül már csak egy egészen kicsi lesz az, amit nem leszel hajlandó megkötni, mert túlcsordul a pohár. A párod pedig nem fogja érteni, hogy most mi a bajod, hiszen ennél sokkal nagyobb kompromisszumokat is kötöttél már, akkor ezt most miért nem nyeled be.

2. Hitelesség: hát ezt eljátszottad rendesen! Úgy jártál, mint a farkast kiabáló kisfiú a harmadik alkalommal. már nem hiszi el neked a párod, hogy tényleg elmégy, és egyszer csak nem fog tudni visszadumálni téged a kalickába. Úgy gondolom, hogy amíg van esély a problémák megbeszélésére, a konfliktusok megoldására, addig nem érdemes veszekedni, elmenni, vagy elmenéssel fenyegetőzni pedig főleg nem. Ha úgy érzed, de csakis akkor, hogy semmiképp nem oldható meg, vagy már nem akarod megoldani, akkor viszont ne fenyegetőzz vele, hanem fogd a cókmókodat és húzzál onnan.

3. Kutya: ezt meg végképp nem értem. Az én szomszédomnak is van kutyája, már a negyedik ha jól számolom, és mindig pontosan tudom, hogy melyik volt ivartalanítva, melyik nem. Sőt, volt olyan kutyája, amelyik nekem szinte jobban örült, mint a gazdájának. De bármilyen is a kutya, nem hiszem, hogy megoldhatatlan konfliktus helyzetet okozna egy kapcsolatban.

Szóval mindent összegezve: én a helyedben már réges-régen és végérvényesen, visszakönyöröghetetlenül kiléptem volna ebből a kapcsolatból. A "szinglilét" semmivel sem rosszabb egy rossz kapcsolatnál, ahol állandóan rossz kompromisszumokra és az egyéniséged feladására kényszerülsz.

Szöszi 28 2011.08.26. 13:51:52

@Kata1987: gonosz főhős? Áh, na jó, haza megyek, ez még tőlem is durva gondolkodásmentesság volt:D Szóval gonosz főszereplőt akartam írni:)

hegyilany 2011.08.26. 13:51:54

@cyd: Vagy úszás közben.

dr. gernika 2011.08.26. 13:54:10

@Kata1987: Tefigyi, elárulom, hogy a főhőst a könyv végén fogják kinyírni.
Nem, nem olvastam, csak gondolkozz logikusan. :)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.26. 13:56:33

@Nard: jajj nee csak nem win rendszergazda vagy? :D Engem már a Winfos szótól is kiráz a hideg. Éljen a linux, ma 20 éves!

cyd 2011.08.26. 13:58:32

@hegyilany: Na ott még sose sikerült.

Чапаев 2011.08.26. 13:59:08

@gernika: "orális kényeztetésben részesít" meg az egyéb, hasonlóan túlcizellált formulák BKV-ellenőrök, és őrzővédő-orkok ellen hatásosak! Már hetedhét határon túl jársz, mire leesik nekik, hogy "Teagecccasszondtaszopjuklebazz!!!"

SciNu 2011.08.26. 13:59:45

@gernika: Csak ezért még nem fogok visszaregelni :D Maradok az instant Coelho generátornál :D
"Uhrin Benedek hullámzó tekintete csalódott vízióval kísért."

@Kata1987: A gonosz főhősöket nem lehet megölni azok mindig visszatérnek. :D
Én az idő kereke sorozatot olvasom, és remélem, hogy valóban vége is lesz a sorozatnak és nem csak úgy meghalt az író befejezetlenül hagyva a történetet. :(

michaela77 2011.08.26. 14:00:35

@cyd: na jó, egy kicsit nem nézek ide és te meg rögtön becsajozol??
Vagy nem veled kell veszekedni? Francba már, összezavarodtam:)

Чапаев 2011.08.26. 14:00:51

@gernika: skorpióval NEM szexelni tényleg nagy kunszt, az szinte mindig felálló farokkal rohangál a forró homokban! :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.26. 14:01:16

@Kata1987: Ez elég hüle kérdés volt.
Tekintve, hogy rendszeresen olvassuk a blogot a tapasztaltak ellenér....

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.26. 14:06:10

@Kata1987: Tépd ki a könyvből a rohadékot!Ne hagyd, hogy az író döntse el a sorsát!

Kytia 2011.08.26. 14:06:12

@Muha: Úgy érted, kinyomta azt a nagy pattanást a hasad alól? Fúbazmeg, megint túlkávéztam magam és kezdek undi lenni!! Ne szóljatok rám, élvezem.:DDD

@gernika: Jó, direkt sarkítottam, nem hiszem, hogy élő ember így beszél, de muszáj kontrasztot mutatni, mert a "szopattam" már olyan köznyelvivé vált, hogy fel se kapja rá senki a fejét, holott minimum háborodjuk fel rajta!:))

@cyd: Jaja, egyetértek. Korábban azt gondoltam, hogy a libidóhiányos pasiknál kell a nőnek is kezdeményezni, de mostanában dereng olyasmi, hogy mi van akkor, ha némelyik pasi érzékeny arra, hogy a másik lelkesedése nélkül ne kezdjen bele ilyesmibe, és ezért várja el. Fenébe, folyton újra kell gondolnom az álláspontjaimat, nehéz ez így.:))

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.26. 14:08:02

Az előbb remélem kellőképpen épületes kommentet rittyentettem Petrának, és még citromos ginnek meg Odam Ondónak sem lesz kifogása ellene.

Muha 2011.08.26. 14:08:49

@Kytia: Elvezkedj csak, elvezkedj. :)

summerstorm 2011.08.26. 14:12:00

@Ibrahim a tevehajcsár:

kár hogy ezt nem 3 és fél éve írtad le....
határozottan magamra vettem volna...
de POSZTOLÓÓÓ
azt gondolom, hogy gondolkodj el a tevehajcsár kisregényén!

SciNu 2011.08.26. 14:12:09

@Ape: A Winfostól engem is. Főleg mert linuxbuzik használják.

summerstorm 2011.08.26. 14:16:02

@Kytia:

nem tudom ma mit lőttél ma :)), de én is kérek... :))
szétesik a fejem. jön a Mars.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.26. 14:17:15

@mooon:): Hát ha megkérdeztél volna 3 és fél évvel ezelőtt, ugyanezt mondtam volna. tudod én egy hóttunalmas konzervatív pasi vagyok, aki mindig ugyanazt mondja, függetlenül attól, hogy mi a téma. De kérdezzél bátran, ha van olyan kérdésed, ami a következő 3 és fél éven belül aktuális problémát fog jelenteni, szívesen megmondom a tutit!
:)

michaela77 2011.08.26. 14:20:55

@Ibrahim a tevehajcsár: én is kérdezhetek? Mi van ezzel a 2012-es világvégével?:)

summerstorm 2011.08.26. 14:23:42

@Ibrahim a tevehajcsár:

szörnyű nagy bánatomra, 3 és fél éve nem találkoztunk eme rettentően fontos közösségi fórumon.... :)
ha esetleg újabb kérdésem felmerülne mindenképpen hozzád fordulok :).
de most épp semmi nem jut az eszembe... :D

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.26. 14:26:41

@michaela77: Mi a gondod vele? Megoldódik, mint minden más világvége is. Fogadjunk, hogy az Y2K az meg sem ütötte 1999-ben az ingerküszöbödet. Majd lesz idővel világvége, ne aggódj, csak nem 2012-ben (tudod idővel kihűl majd a nap, meg szétesik a naprendszer, meg minden ilyesmi, de még ezt megelőzően az indiaiak elszaporodnak, mint a "német ajkú csótányok" az étterem konyháján, és felzabálják a világ teljes élelmiszer készletét, de ezek még nem most lesznek).

HMF 2011.08.26. 14:29:12

Kedves Petra sajnos ha két ember együtt akar élni bizony vannak kompromisszumok, vannak dolgok amik soha a p.csás világban nem fognak megváltozni, és el kell, hogy fogadd, vagy keresel b.szótársat csak akit pár óra erejéig látsz :)

Itt egyedül az volt a bibi, hogy minden a párod hibája, jó te tudod, te élsz vele, de ezekhez két ember kell.Nem tudom hány évesek vagytok, de hidd el, hosszútávon nehéz egy kapcsolatot fenntartani, nem lehet állandóan tiki-takizni.Néha engedni kell, vagy inkább elengedni a füled mellett, nem kell pattanni azonnal.Erre való a "hülye pic.ázás" és f.szozás (magadban,vagy félhangosan) aztán 10 perc után puszi-puszi, digi-du.i :)

Szerintem valahol elfelejtődött, hogy közöttetek mi van, és teljesen ráhúzzátok a mindennap hülyeségeit ürügyként.Úgyhogy üljetek le és beszéljétek meg, hogy mit akartok egymástól, vagy pusztán átgondolni azokat a perceket amik felhőtlenek voltak.

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 14:29:14

@Kham: Végre valaki megért! Sajnos engem is olyan földhözragadt indokokkal próbálnak meggyőzni, hogy a 'fürdés pusztán a tisztálkodást szolgálja', vagy 'már egy órája fürdesz' (komolyan mondom, mintha egyesek a középkorban élnének, úgy rettegnek a víztől :x). A munkahelyen a minél észrevétlenebbül beosonok technikát szoktam alkalmazni, de kétségtelen, hogy igen kevéssé meggyőzhetőek, az ember meg se próbál nekik mesélni az egyéni szabadságról, hogy az életben vannak illogikus, szükségtelen szabályok. Azt hiszem a hangya-teória nem elvetendő. Továbbá az időhurok sem elvetendő, valahogy egész másként telik az idő a zuhany alatt.

Neked mik a legnagyobb fürdőszobai sikereid? Like a hamster? :DDD

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.26. 14:33:49

@mooon:): Hurrá! Akkor ezt is megoldottuk! Kész szerencse, hogy nincs kérdésed, mert úgyis teljesen kifogytam a mai napra szánt bölcsességekből, meg hegyibeszédekből. De kérdésem igazából nekem is lenne, csak nem hozzád, hanem Nard-hoz.

@Nard: Azt esetleg meg tudnád mondani, hogy egy rohadt P..d B..ll laptopra mija retkes rákér kell ezt a redves Windows 7-et felrakni? Miért nem lehet egy normális Windows XP-t rakni rá? Utálom a Windows 7-et. Ennél még a Michaela DOS-sa is biztos jobb egy nagyságrenddel!

summerstorm 2011.08.26. 14:34:31

@michaela77:

olvastad A burok c. könyvet...
na valami olyan lesz :)...

michaela77 2011.08.26. 14:36:22

@Ibrahim a tevehajcsár: honnan tudod, hogy 1999-ben nem ültem otthon a sarokban a párnám csücskét szorongatva?:)

@mooon:): na azt pl. valahogy pont nem:)

dr. gernika 2011.08.26. 14:37:13

@Ibrahim a tevehajcsár: Ezt én is megmondom laikusként. Eleve úgy tervezték az újabb laptopokat, hogy csak az alatt fusson jól. Vegyed csak meg a 7-et. Pénz az is.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.26. 14:37:30

@HMF: "vagy keresel b.szótársat csak akit pár óra erejéig látsz "
Ez az! Ez nem jutott eszembe az előbb! Ezt én úgy hívom, hogy "fogkefés kapcsolat", mert az egyik fél csak a fogkeféjét viszi magával a kapcsolatba, amit másnap reggel a másik kidob a kukába, és el is felejti az egészet a fogkefe gazdájával együtt!

cyd 2011.08.26. 14:40:13

@michaela77: A mai napod után jobb ha hallgatsz. Néha már abban sem vagyok biztos, hogy Te vagy a gyerekünk anyja.

@Kytia: Élvezkedj nyugodtan, én kifejezetten bírom a nonpíszí nőket. Sőt ha az kell hozzá, akkor intravénásan bekötöm neked a kávét :)

@Frigyesur: Más is ennyit pöcsöl a víz alatt? :) Egyszer belecsúsztam az egy órába egy zuhanyzás kapcsán.
A metroszexuális hörcsög jellemzése látom mély nyomot hagyott benned is. :)

summerstorm 2011.08.26. 14:40:30

@Ibrahim a tevehajcsár:
csak ilyen problémákat kelljen megoldanod a jövőben... :)?

@michaela77:
Na jó nem :). Ott az ufok jönnek, megszállják az embereket és mindenki békés és nyugodt lesz...

Viszont én most a tegnapi elmebeteg pörgésből a fáradt vagyok nyűgös vagyokba érkeztem... és meleg is van, meg aludni is akarok.... Szóval további jó észosztást mindenkinek... :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.26. 14:41:05

@gernika: Jó ennyit én is tudok, de akkor is poftálanságnak tartom, hogy nem lehet rá XP-t rakni. Az gyorsabb is volt, meg jobb is, mint ez a hülye W7. Különben sem az én pénzem, hanem a munkahelyemé, de akkor is pofátlanság!

cyd 2011.08.26. 14:44:45

@michaela77: A jövő évi világvégével csak egy dolgot kell betartani. Ugye 12.21-n lesz szóval fölösleges kariajit venni addig, mert mi van, ha télleg vége lesz.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.26. 14:46:57

@michaela77: Miért? Otthon ültél és izgultál, hogy vajon bekövetkezik-e az informatikai katasztrófa? De őszintén, mert úgyis rájövök, ha blöffölsz (és most finom voltam, mint egy háromnapos töltöttkáposzta).

michaela77 2011.08.26. 14:47:04

@cyd: :DD

Az a baj, hogy én készíteni szoktam a kariajit. Az meg két nap alatt nem megy. Úgyhogy én inkább elkészítem és odaadom 20.-án, biztos ami tuti:)

michaela77 2011.08.26. 14:47:55

@Ibrahim a tevehajcsár: őszintén, arra sem emlékszem tegnap mit csináltam, nemhogy 99 szilveszterén:)

Чапаев 2011.08.26. 14:50:13

@cyd: Metroszexuális hörcsög? Eddig azt hittem, mindegyik az. A természetben pont olyan alagútszerű járatokban szexuálnak, mint amiben a metró is közlekedik, csak az arányok kicsit mások! :D

Muha 2011.08.26. 14:50:20

@Ibrahim a tevehajcsár: En a macemre raktam xp-t. Vagany vagyok, mi?

Bejgli 2011.08.26. 14:51:21

"de legközelebb el is indulok vele és nem nézek többé vissza" - pontosan ezt tedd

dr. gernika 2011.08.26. 14:52:05

@Ibrahim a tevehajcsár: Ezen fölöslegesen mérgeled magad.
@cyd: Elképzeltem azt a rohamot a plázákban 22-én...

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 14:57:35

@cyd: :D Nanáhogy. Utána többször dúdolgattam, hogy Like a hamster. Roppant fülbemászó volt :)))

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.26. 14:58:03

@Muha: Arra lehet, csak bizonyos funkciók ott sem fognak úgy működni, ahogyan kellene.
@gernika: tudom, csak még nem volt időm megszokni, mert a másik gépen olyan kényelmes volt az XP.

SciNu 2011.08.26. 14:58:50

@Ape: Egyáltalán nem. Csak ez ilyen az amit én használok király amit mások az fos típusú megnyilvánulásokat nem kedvelem. Az szidja a windowst aki hülye hozzá hogy normálisan használja és az szidja a linuxot is aki hülye hozzá, hogy normálisan használja. Munkahelyen mindekettővel dolgozom és egyik sem jobb mint a másik.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.26. 14:59:54

Most viszont mentem, mert már megint dögmeleg van itt, és különben is hullafáradt vagyok! További szép napot mindenkinek!

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 15:00:35

www.youtube.com/watch?v=s__rX_WL100&ob=av3e

Like a hamster,
touched for the very first time
like a hamster...

michaela77 2011.08.26. 15:01:11

Mindenki feszültebb ettől a dög melegtől, vagy csak én?

cyd 2011.08.26. 15:02:24

@Frigyesur: Én még aznap meghallgattam otthon a Hamster of puppets-et :)

cyd 2011.08.26. 15:06:24

@michaela77: Klíma, 27 fok. Tök jó itt. Igaz kint olyan, mint egy mega(netán giga-, vagy tera-)hajszárító előtt lenni.
Feszült vagy? Masszázs kell neked. Megmasszhatlak?

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 15:06:37

www.youtube.com/watch?v=AQKk1nkDa8U

It was like shooting a sitting duck,
a little small talk, a smile, and baby I was stuck,
I still don't know what you've done with me,
A grown-up woman should never fall so easily...

Tetszik, lalallla.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.26. 15:06:39

@SciNuBob -I hear you, mon!-: én is dolgoztam/dolgozok mindkettővel, de mégsem szeretem a Windowst :D Na most akkor ez hogy van, erre varrjál gombot!

@michaela77: Én is feszült vagyok odalent... :) De te nem tűnsz feszültnek!

Muha 2011.08.26. 15:07:55

@Ibrahim a tevehajcsár: Amire nekem kell, arra kivaloan mukodik. :)

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 15:08:47

@michaela77: En nem a melegtol vagyok feszult.

@cyd: Gyanitom, hogy ezek a dalok most mar Hamster of puppets-kent es Like a hamster-kent maradnak meg bennunk. :)))

michaela77 2011.08.26. 15:09:02

@cyd: ú, azt imádom. De sajnos nem lehet, boldog párkapcsolatban élek.

@Ape: hát pedig. Szívesen megvernék valakit.

SciNu 2011.08.26. 15:10:37

@Ape: Az előző hozzászólásomban elmagyaráztam :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.26. 15:11:38

@michaela77: akkor ne fogd vissza magad :D szurkolok neked, csak a fejét, hogy meg ne sántuljon!

Muha 2011.08.26. 15:11:43

@Ibrahim a tevehajcsár: Amugy en sem nagyon szeretem a win hetwt. Eloszor a vsilivili aero miatt ugy ereztem magam, mint aki be van rugva a gep elott

Muha 2011.08.26. 15:13:03

@Frigyesur: Apci! Meleged van? Hihiiiiii

dr. gernika 2011.08.26. 15:14:35

@Frigyesur: Kipróbáltam a nemtörölközős módszered, nagyon jó.

cyd 2011.08.26. 15:14:53

@michaela77: Hát akkor ezt buktad, pedig tök jól csinálom és van elfogulatlan referenciám is :)

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 15:21:26

@Muha: Dehogyis. Teljesen normalis pentek reggel rock szamot irni, amelynek refrenje egy elhorgott 'Szotyolaaaaaaa' es ordogvilla :)))

@gernika: Naugyehogyugye.

michaela77 2011.08.26. 15:22:10

@cyd: én ezt bizony elhiszem. És sajnálom is. Feleségül mennék ahhoz aki minden nap megmasszíroz. Dehát valamit valamiért.

tőzegmalac 2011.08.26. 15:24:46

@michaela77: mindjárt mindenki nálad tolong:D

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 15:24:48

@michaela77: Latom te se lattad a A dadus cimu sorozatot.

'Kislányom, apáddal a kapcsolatunkat az evésre alapoztuk. A szerelem elmúlik, a szex elmúlik, a beszélgetés meg sose ment. A kaja örök.'
:DDDD

dr. gernika 2011.08.26. 15:26:12

@Frigyesur: Haha, ez jó hír nekem is. :D

Szöszi 28 2011.08.26. 15:27:26

@gernika: Ebbe a könyve nincs logika. A gonosz mindent túlél, a szegények megdöglenek sorra, a gazdagok elszegényednek, megerőszakolják, nem ahhoz megy feleségül akit szeret, csak azért veszi el, hogy kibasszon a mostohatestvérével, utálja, gyűlöli, lop, csal, hazudik, gyújtokat, gyilkol. 800 oldal 8-as betűméretben, és csupa nyomor. Most elmegyek edzeni egy órát, hogy megkínozzam a testemet is a lelkem után:)

Чапаев 2011.08.26. 15:27:41

@michaela77: Nem vagyok feszült, csak a tököm tele van azzal, hogy péntek kettőkor meghal az ország, senki nem válaszol semmire, semmit nem lehet elintézni! :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 15:31:04

@gernika: :))) En mar regota tudom, hogy az az igazi, aki sut-foz ram :)

De azert ne becsuljuk le nalatok a veresen alapulo domina-szubmissziv koteleket :))

michaela77 2011.08.26. 15:35:39

@kabátnyúl: igen, olyan jó parti vagyok, hogy férfiak milliárdjai várják, hogy masszírozhassanak, és még ettől is többen, hogy feleségül vegyenek:)

@Чапаев: bárcsak nálunk is így lenne...

Muha 2011.08.26. 15:36:51

@Frigyesur: :*
hihiii, az en Apukaaaaaam.

tőzegmalac 2011.08.26. 15:38:45

@Kata1987: kipróbálod a gyakorlatban is?:D

tőzegmalac 2011.08.26. 15:41:27

@Чапаев: ez így van. lófasz a seggükbe.

cyd 2011.08.26. 15:44:02

@Frigyesur: Nem lehet, hogy gernika ezt úgy értette, hogy nála a hűtő kulcsa? :)

michaela77 2011.08.26. 15:44:07

@kabátnyúl: bizonyára a nagy meleg az oka, de ezt a kérdést nem tudtam értelmezni:)

Чапаев 2011.08.26. 15:51:21

@Kata1987: Ez nem könyv, ez a valóság, egyedül a "gazdagok elszegényednek" kijelentés sántít! :D

Чапаев 2011.08.26. 15:53:33

@kabátnyúl: Mutáns lófasz, valami olyan, aminek a genomjába jutott az esernyő DNS-éből is egy kicsi! :D

Muha 2011.08.26. 15:59:11

@Frigyesur: Turoot. Buszke vagyok mint egy vigyori nari. :)

Frigyesur (törölt) 2011.08.26. 16:05:35

@Muha: :** Kellemes hetveget kicsim! :)

Muha 2011.08.26. 16:10:16

@Frigyesur: Nrke is eletem Apukaja. :*

KovA 2011.08.26. 16:14:20

Sajnos felejtős a srác :-(

Ez tipikusam egy ösztönös betörősdi játszmája egy zsarnok természetnek. Nem tudatosan csinálja - csak a végeredményt mondom: asszonyka belefárad, hozzászokik és engedelmes elszenvedője lesz a zsarnoságnak - különösen, ha kiszolgáltatott helyzetbe kerül pl. babaszületés okán.
Akkor elmaradnak már a visszaédesgetések és a bocsánatkérések is.
A fogadj el úgy ahogy vagyok - fogadd el zsarnoki uralmamat.
Visszakérdezhetnél: te engem elfogadnál engem ilyennek amilyen te vagy ? Ha nem : akkor engem nézel hülyének ? Ha igen: ezt higyjem el neked ? Tegyünk próbát ?

De jobb nem visszakérdezni. Ott kell hagyni a francba. Én nem bíznék benne - és nem akarnék zsrnokoskodósdi témában ringbe szállni sem. Most vagy még szabad - lépni kell amíg lehet kár a rááldozott idő szerintem.

Kham 2011.08.26. 16:16:04

@Frigyesur: Hát többféle művészeti ágban is kipróbáltam már magam zuhanyzás közben. A zenei csúcsot mindenképpen a szovjet himnusz bálnaénekkel előadott változata jelenti. Nagyon nehéz, mert a spontán dallam helyett, egy előre megírtat kell követni, és az általános "mmmmaaaa" és "ooommm" helyett a refrénben muszáj a csakis mesteri fokozaton kiénekelhető "üümmmümümüüüü"-t használni. De megéri a gyakorlás, némely reggelen úgy érzem: "Ej, ha most LeHavre-nál bedugnám a fejem az Atlantiba, Norfolkban is hallanák a bálnatesók." De elég büszke vagyok a "FenyőMiki esőben koncertezik"-re is, ahol a sorok végén már bugyborékolni kell a szájba kerülő vízmennyiségtől.

De mostanában egy rendes dizájnú üvegajtós zuhanyfülkének köszönhetően párafreskókban utazom. A párafreskó festés nehéz dolog, így nyáron negyedórákat is zuhanyozni kell, hogy kialakuljon a megfelelő felület az üvegajtók belső felén, télen erre két-három perc is elég. A művészet legérdekesebb része, amikor a kezdetben vidám tökfejek szemei és szája kezdenek megfolyni, ezzel egészen horrorisztikus hatást lehet elérni. Viszont a legszebb része, amikor a következő napi zuhanyzáskor a láthatatlan művek ismét megjelennek a megfelelően párásított felületen:)

Tilcsák be a pénteki munkát vagy a hangyaproletárokat, egy óráig tartott mire végig tudtam végre írni.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.26. 16:22:29

@KovA:

"Ott kell hagyni a francba."

De az albérlet pénzbe kerül.

dr. gernika 2011.08.26. 16:30:44

@Kata1987: Végülis a Game of Thrones is az, ha innen nézzük, de mégis leköti az embert. :)
@Frigyesur: Nyehe, valaminek kötnie kell, ha rajta múlna, melegszendvics-sültkrumpli mérgezésben halnék meg. :D

Murderface 2011.08.26. 16:50:45

Két nagy gyerek.
Semmi nem fog változni, és még évekig fogtok civakodni. Nyugodtan bevallhatnád, hogy te is, meg a pasid is erre izgultok fel.

KovA 2011.08.26. 16:51:04

@neoteny:
Az igaz :-) ám efféle pasi nőjének lenni meg az életébe...

cyd 2011.08.26. 16:55:15

@gernika: Varjak lakomájával végeztél? Nekem a második óta már nem olyan az egész, persze nagyon várom a sárkányok táncát, meg a többit is, de az első kettő volt az igazi.

dr. gernika 2011.08.26. 17:00:11

@cyd: Nem, még van belőle, de a hétvégén kiolvasom.
A harmadik is jó volt, csak az húzott fel, hogy annyi rossz történik mindenkivel, akit szeretek.
A negyedik meg azért nem olvastatja magát annyira, mert ugye vesztettünk egy csomó nézőpontot, amik érdekeltek, az újakat meg vagy nem ismertem, még, vagy nem szeretem. Brienne-el semmi bajom, de a céltalan kóválygásától Westerosban már falnak megyek.

cyd 2011.08.26. 17:04:02

@gernika: A vas-szigeteki szál konkrétan untat, meg az 1 max. 2 fejezetes nézőpontok. A harmadik végén a törpe húzása viszont nagy volt :)
Amitől a falat kaparom az még Cersei, adja a nagy intrikát közben meg annyira ostoba és vak, mint szódás a lovát.

dr. gernika 2011.08.26. 17:14:21

@cyd: Naigen, vas-szigeteket kihagyhatta volna az öreg. Hülye önfejű népség, esze egyiknek sincs, esetleg Ashának egy kicsi.
Igen, a könyv szellemében Shae karakterét szerintem (is) rosszul választották meg a filmesek. Volt róla vita a hogyvolton. Ez most a törpe húzásáról jutott eszembe. :)
Cersei szerintem már nagyon régen megőrült, konkrétan paranoid. Előre látom, hogy azok fognak majd betartani neki, akiket a nagy eszével maga köré gyűjtött. De hát szőke...
Ja és külön dühös vagyok, amiért Martin bácsinak van képe ilyen sokáig pihentetni a Bran-szálat. :/

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.26. 17:14:58

@KovA:

A posztból: "Csak látnám a dolog végét, vagy a páromnál a változást és azt, hogy elhagyja ezt a kiszámíthatatlan, bipoláris viselkedést."

Ezt hívják úgy hogy "controlling behavior"; nem a hím várja a nősténytől hogy az "megváltozzon" hanem a nő a 'párjától' -- miközben szívatja rendesen. Én páros lábbal rúgnám ki az ilyen nőcét... de nekem nincsenek is már tesztoszteron-rohamaim amikor azt hiszem hogy dugás nélkül semmit sem ér az élet.

Szóval szerintem a férfi -- lelki/érzelmi/morális -- életébe kerül ez az egész játék.

dr. gernika 2011.08.26. 17:22:55

@Ape: Windowst használ, ami az én szememben azt jelenti, hogy képes még az emberi társadalomba beilleszkedni. Linux-buzi kollégáiról nem lehet ugyanezt elmondani.

cyd 2011.08.26. 17:23:04

@gernika: A királyné/nő megőrülése feltehetően így van, csak ez pont olyankor következett be, mielőtt az ő szemszögéből olvashattuk a történéseket. Az első kötetben még egy rideg, mesterkélt cafka volt, aki kitűnően manipulál a céljai érdekében, most meg hogy általa látod a történéseket már egy egész más nőt kapsz. Kimaradt a folyamat.
Shae kritikáját nem értettem, a filmben alig jelent meg - emlékszem a véleményekre - amit eddig láttunk belőle, az szerintem jó.
A Bran-féle rész is már kezdett vontatottá válni, mióta úton voltak. Akkor lettem marha pipa, mikor összehozta az ő szálukat Sam-mel, majd elegánsan átugrotta a szarvason lovagló csókát, meg miegyebet.

Egyébként meg olvasd már ki, így nem lehet beszélni róla, hogy minden betűmre figyelni kell nehogy lelőjek valamit :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.08.26. 17:25:56

Bocsi nincs időm a kommenteket elolvasni...szóval már lehet volt...

"Meddig tart a kompromisszum?"
Miről beszélsz kicsi lány? Hol van köztetek kompromisszum? Nézz utána hogy mit jelent! Talán még arra is rájössz, h csak egy kötélen vagy rángatva.
A faszi mondta, h sok a kompromosszum? Vagy honnan jött ez neked? :)

Szöszi 28 2011.08.26. 17:46:17

@kabátnyúl: Kizárt:D Nem gyűlölök, nem lopok, nem gyújtogatok még nem szegényedtem el, bár a mostohatestvéreimet én is gyűlölöm, nem erőszakolok meg senkit. Csak egyszerű latin aerobic órán vettem részt:D

dr. gernika 2011.08.26. 17:47:14

@michaela77: Én is.

De mekkora ötletem támadt! Hideg vizes lavór! Zseni vagyok!!!

@cyd: Shae túl finom és intelligens volt a filmben, és sejetett valami zaftos titkot a múltjában. Valójában viszont csak egy ócska ribanc, aki mellesleg hüpi. Túl arisztokratikus nő játssza.
Nos, Cersei agyának meglágyulásához szerintem a harmadik könyvben bekövetkezett vesztesége volt az uccsó csepp a pohárban (én se akarok spoilerezni a potenciális kommentelőknek :D). De az a gyerekkori jóslat indította el szerintem, bár az biztos hogy természetétől fogva genya.
Bran útja rohadt unalmas volt, nade pont akkor lett volna iszonyat izgi, amikor abbahagyták! A körmöm majd' lerágtam, erre pihentetik egy köteten át...
Amúgy most ott tartok, hogy a vas szigetiek támadása a Pajzs szigetek ellen eljutott Királyvárba, Cersei meghisztizte a teendőket a kistanáccsal és most Taena nyalja a seggét. Ahogy kikerestem, úgy látom pár elkapott mondatból, hogy mindjárt érdekes dolgokat tudok meg. Najó, olvasom tovább. :D

Müszélia 2011.08.26. 19:16:06

az kimaradt, hogy amikor a csaj elköltözik, viszi-e a kutyát, vagy otthagyja. szerintem ez döntő.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.08.26. 20:58:16

@gernika: hű most aztán jól megmondtad :D Szégyenlem is magam :P LoL
De egyébként igazad van a legnagyobb kockák a linux/Unix-osok között vannak, simán átírják akár a kernelt is, viszont puncit még életükben nem láttak, és sírva maszturbálnak a pornófilmre. Azonban nem mind ilyen ám ;)

dr. gernika 2011.08.27. 11:00:15

@Ape: Nem, Nard egyik kollégája is nős, de attól még antiszoc.

Чапаев 2011.08.27. 17:25:36

@gernika: Öööö, nem lehet, hogy az előbbi tette az utóbbivá? ;)

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2011.08.29. 08:21:36

Ezt minek másfél évig húzni? Annyira kiszámíthatatlan mint egy hibás CD játszó, ami helyett azért sem akar másikat venni a gazdája...

svinjahond 2011.09.01. 10:39:05

A fickónak esze ágában sincs megváltozni, hiszen pontosan tudja, hogy NEKI így a legjobb! A posztolónak meg nincs elég énereje kiszállni ebből a lose-win szituációkkal terhelt kapcsolatból.
Szerintem pedig a szakítás lenne az egyetlen lehetséges megoldása az ilyen "tiszta helyzeteknek". Persze maradhat is nő, ha el tudja így fogadni a felállást, de akkor meg nem értem, miért panaszkodik? Mint az köztudott, az egoista bipoláris bunkó - akár férfi akár nő - addig megy el a partnere bántásában, amíg azt hagyják neki. Tulajdonképpen, itt bejáratott játszmák mentén halad ez a viszony, én nemigen látok esélyt a javulásra, szóval: SZAKÍTANI! MOST.
süti beállítások módosítása