Szex nem volt, csak alvás

2012. április 20. 07:37 - csajokespasik

Egy ágyban sok mindent lehet csinálni, ám Levélírónk sajnos arra használja, amire való. Nagyon fáj neki, hogy ahhoz a kívánatos nőhöz immár nem nyúlhat hozzá, hiába mászik be az ágyába. 20 centire van tőle, de nem mer egy kis nosztalgia-szexet kezdeményezni.

 

Kedves Csajok és Pasik blog! 34 éves férfi vagyok és volt régebben egy 23 éves lány az életemben, akivel 2 szép évet töltöttünk együtt. Végül ő mondta ki a nemet és én még sokáig nyüszítettem utána. Majd 3 hónap szünet után felhívott és azt mondta, ne legyünk gyerekek, ne ellenségeskedjünk, ne kerüljem őt ilyen feltűnően – mi hát a megoldás? Legyünk barátok. Jól van. Sokat járkáltunk közösen társaságba, mindig ő hívott, hogy kísérjem már el, egyedül nem akar, találkoztunk előtte stb. Tegnap előtt feljött hozzám beszélgetni és hogy, hogy nem, nálam akart aludni. Én még vicceltem is vele, hogy nem lesz abból alvás (hátha tényleg nem). De az lett.

Kívántam őt, de csak aludtunk. Másnap délben ment haza. Hogyan tegyem túl magam rajta, ha mindig közelít felém? Mert ha elküldöm, szemét vagyok, ha nem, akkor csak magamat kínzom vele feleslegesen, mert nem tudok túllépni rajta - sajnálom, nem vagyok gép, akin csak egy gombot kell megnyomni és kész, máris más program fut rajta. És bosszant az a szenvtelenség, ahogy most kezel. Barátnőnek érzem magam... Reménykedtem, hogy azért kéredzkedik fel, mert akar valamit, de nagyon fáj, hogy ahhoz a kívánatos nőhöz nem nyúlhatok immár hozzá, ahogy régen… ámde 20 centire van tőlem az ágyban. Eddig kettő ismerősöm is azt mondta, hogy rámászhattam volna. Mert azért jött. De én láttam rajta, hogy nem, ő már lezárta a kettőnk dolgát, és ezt érezteti is velem, már egyáltalán nem úgy néz rám, mint akkor. Azért nem mertem „rámászni”, mert féltem, hogy visszautasít. És akkor mindent elrontok, még azt a keveset is, ami van, minden reményemmel együtt. Ott fekszik mellettem, kívánom, de csak alszunk, nem történik semmi. Én olyan típus vagyok, aki tiszteletben tartja, ha egy nő nemet mond, felfogja a nemet. Nem vagyok csődör (legfeljebb csőd-őr) és tiszta előttem, miért van mindez: hajlamos lennék visszamenni egy lejárt kapcsolatba, csupán megszokásból, félve egy új és bizonytalan kapcsolattól. Nem is tagadom. Nekem úgy lenne kényelmes, ha a lány nem jönne többet, de a barátság megmaradna. Vagy újra összejönnénk… Azt a 2 évet ilyen lazán lehúzta a vécén?

 
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr624462303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LyukasBogrács 2012.04.20. 12:46:15

Na, itt az ideje, hogy o is tiszteljen teged: ne engedd fel magadhoz soha tobbet. Mondd meg neki, hogy a te otthonod, plane az agyad masnak van fenntartva, nem neki. Ennyi. Ha kerdezi, hogy megis kinek, akkor semmi koze hozza.

FLAZZ 2012.12.28. 12:15:58

Loser vagy. Ugy nyuszitesz, mint egy szuka. Legyel ferfi.
süti beállítások módosítása