Nem merek szeretőt tartani

2012. december 07. 07:22 - csajokespasik

„Egyelőre lépni nem merek, mert a sunyiság nem az én stílusom. Ha megtenném azt a lépést, szégyellném magam” - ha senkit nem bántanál meg vele, és meg tudnád oldani, tartanál szeretőt? Posztolónk egy elhanyagolt kapcsolatban él, és ha nem változik semmi, hamarosan lépni fog szerető-ügyben, ráadásul jelöltje is lenne hozzá. Újabb szeretős sztori.

Emlékeztetőül: idén segítünk a legjobb szilveszteri program megtalálásában, sőt, társaságot is ajánlunk hozzá! A CsP-n egyre több szilveszteri program közül válogathatsz, és megmutatjuk azt is, kik lesznek ott az egyes helyszíneken. Érdemes benézni hozzánk. A programlista folyamatosan bővül: ha tudsz egy eseményről, küldd el nekünk a szilveszter@csajokespasik.hu -ra, ha jó a buli, bekerülhet a listánkba.

 

Sziasztok! A hétfői poszt kapcsán, és a szerető-témáról írnék. Nő vagyok, 34 éves. Egy négy és fél éves kapcsolatban vagyok jelenleg. A párom 42. A kapcsolatunk eleinte már-már kifogástalan volt, majd folyamatosan, ahogy egyre több munkát vállalt és nem volt itthon, csökkent a minőség. Sokat van úton, és amikor itthon van, nem én vagyok az első, hanem a haverok meg a presszózás. Ha ágyba bújunk, már nem azért elégít ki, mert vágyik rám, hanem mert utána békén hagyom és mehet a dolgára: elintéz, lerendez. Most tarthatnék szeretőt, hiszen hely és idő van. Kiszámítható, mikor van távol.

Lenne is jelölt, de egyelőre lépni nem merek, mert a sunyiság nem az én stílusom. Ha megtenném azt a lépést, szégyellném magam. Mert azt már nem lehet visszavonni és  - akár kiderül, akár nem - örökké az emlékeim közt lenne. Nem beszélve arról, hogy onnantól kezdve egy örökös titkolózásban élném az életem, átverve valakit, és azon izgulnék, mikor, mely ponton, mely fázisban, hol és hogyan bukunk le. Mert egyszer biztos, akárhány kilométer választ el. Az ilyenek mindig kiderülnek. És mi lesz azután? Nem vagyok ilyen, aki megcsalja a párját, de alapvető szükségleteim vannak, amik nincsenek kielégítve. És nem csak a szexről van szó. Nem az én hibám, hogy kapcsolatunk nem a jó irányba fordult (és ez nem felelősség lerázás és a másikra mutogatás). De a harmonikus társas kapcsolatra szükségem van még, és ha nem kapom meg tőle, mert nem tudja megadni, akkor másnál keresem. Úgy lenne sima, ha szétmennénk? Ez is megfordult már a fejemben, egyszerű és tisztességes út. Néha az anyjának érzem magam, akinek más dolga sincs, csak várni, készülni rá, mikor jön - ez a programja. De szeretem őt, csak neki kéne változni és minden rendben lenne. Én már sok mindent feladtam érte, és ezt nem mártírságból mondom. Beszéltünk róla. Azt mondta, nem vette észre, hogy olyan rossz lenne a kapcsolatunk. Nem érdeklem és a kommunikációnk is inkább egyoldalú, rám hagyja: „nők! Majd kialussza reggelre” Pedig ő régebben elég féltékeny típus volt, viszont csak akkor kezdett el teperni értem, ha más rivális tűnt fel a színen. Akkor jó dolgom volt. De azok az idők elmúltak, összeszoktunk, idősebbek is lettünk. Azonos komfortzónában élünk, ami megint nem jó táptalaj a szenvedélynek. Lehet, ha lenne valakim, ha a szerető-téma felé tennék lépéseket, nem is venné észre a jeleket… Én úgy tenném fel a kérdést: hogyha senkit nem bántasz meg vele, és már mindent megpróbáltál, majd te magad oldod meg azt az igényed, ami alanyi jogon járna neked – akkor is bűnös vagy?

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr304952364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása