Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2 év után már csak szexre kellek

2013. január 31. 07:26 - csajokespasik

„Nehezen viselem, amikor olyan sztorikat hallok, hogy valakit kihasználtak és átvertek. Én ezeket már fiatalon megtapasztaltam” – a pasi, akivel Posztolónk másodszorra is összejön, guminőnek használja őt, és szex után csak egy bátorító puszit nyom a homlokára.

 

Kedves Mindenki! 26 éves nő vagyok. A másikra mutogatás helyett próbáltam magamban keresni a hibát. És találtam is, de mindent nem tudok magamra venni. Az én sztorim nem nagy durranás, nem is igényel különösebb megfejtést, inkább csak meghallgatást. Nekem főleg a kötődéssel és a felelősségvállalással vannak problémáim. Ennek egyik oka, hogy a családomban kevés példaképet tudok felmutatni, sőt, inkább visszahúztak. Ez ma is így van. Persze nem rájuk akarok mutogatni, hogy minden az ő hibájuk, de tény, hogy sok problémám onnan ered.

Nehezen viselem, amikor olyan sztorikat hallok, hogy valakit kihasználtak és átvertek. Én ezeket már fiatalon megtapasztaltam, amikor még azt hittem, velem ezt senki nem fogja megcsinálni. Egyrészt nincs nagy önbizalmam, másrészt hajlamos vagyok átesni a ló másik oldalára, mások szemében rámenősen viselkedni, de az részemről csak kirakat. Ezt nem tagadom. Nem azt mondom, hogy nem volt eddig is már elég kapcsolatom, csak valahogy a kapcsolatok minősége hiányzott mindig. Mások szerint jól nézek ki, és ezzel néha én magam is egyet tudok érteni, ha éppen olyan passzban vagyok. Két évvel ezelőtt összejöttem egy.. kimondom: Álmaim Pasijával. Kedves, rendes, humoros, tényleg azt hittem, ilyen már nincs, vagy mind foglalt (vagy van barátja : D ) Nagyon megszerettem és nagyon ragaszkodtam hozzá. Valamit megérezhetett, talán fuldokolt is mellettem, mert a napi találkozásainkból, heti egy lett. Mindig kihátrált valami kifogással. Utána ő szakítani akart. Belementem. Nagyon fájt, túlságosan kötődtem hozzá, ilyen rövid idő alatt is, ami ugye normális embereknél őrültség. De én ilyen vagyok. 1 év telt el, és valahogy újra összejöttünk, azt mondta, hiányoztam, mert ő nem találta meg más nőkben azt, amit bennem. Felmelegítettük, amit nem szabad felmelegíteni. És nem rég azt mondja, mégsem szerelmes… Ki érti ezt? Ezt nem bírom. Most ott tartunk, hogy majd lesz valami, és úgy érzem csak szexre kellek neki. Ezt abban a gesztusban is érzem, amikor szex után béna, bátorító puszit nyom a homlokomra. Utána öltözik, kajál és elmegy, néha köszönés nélkül. Nem szeretnék egyedül lenni,… és ma ott tartok, hogy nem merem elkötelezni magam senkinek. Ugyanakkor mégis ez lenne a vágyam. Egy Társ. Ti értitek ezt?

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr985054354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása