Más nő már régen kidobta volna

2013. június 06. 08:44 - csajokespasik

Posztolónk tisztában van vele, hogy nem túl határozott személyiség, és ha a kidumálásban profi barátja visszakéredzkedne, ő nem állna ellen. Pedig ezúttal kéne, mert új pasi van a láthatáron. Mi legyen? Vissza a megszokotthoz vagy másfelé nyitni?

 

Sziasztok,

Lenne egy elég összetett sztorim, igyekszem egyszerűsíteni és rövidíteni. Tehát van egy kapcsolatom egy 28 éves férfival. Két éve együtt. Volt egy vitánk néhány hete, ami után ő lelépett, és ki is mondta, hogy végeztünk, azóta élőben nem láttam. Én úgy értettem, amit mondott, hogy szó szerint. Végeztünk, tehát végeztünk. A vitánkat követő hétvégén elmentem egy közös ismerősünk szülinapjára és mindenki csodálkozott, hogy egyedül érkeztem.

Tőlem tudták meg, hogy miért. Volt itt egy másik srác, akivel korábban már majdnem lett valami, akkor elmondta, hogy tetszem neki, végül nem lett semmi. Valószínűleg örült a hírnek, hogy már nem vagyunk együtt. A következő napokban közeledni kezdett. Kedvesnek tűnt, több figyelmet kapnék tőle, mint a páromtól – jó, persze, ha egy férfi udvarol, világos, hogy ilyen. Mégis úgy érzem, vele lehetne több is, jobb is. Ám míg a régi kapcsolatomat le nem zártam teljesen (értsd: végleges költözés és egyebek) addig vele nem tudok tovább haladni. Később áthívott magához, én felmentem. Nem történt semmit, megnéztünk egy filmet és kész. Láttam rajta, hogy nagyon vár, és szomorú, hogy döntésképtelen vagyok. Ami viszont történt: hétfőn felhívott a párom, hogy sajnálja az egészet, nem úgy gondolta és visszajönne. Csak azóta eltelt egy kis idő, úgy, hogy alig beszéltünk. Ez nem így megy. Azt mondtam, ő szakított velem. Ilyen erős kijelentést meg nem teszünk, ha nem úgy gondoljuk. Azt mondja, hát azt ő nem úgy értette, csak kiszaladt a száján. És erre az eltelt napokban jött rá? Mit csinált azokban a napokban, míg külön voltunk? Azt tudom, hogy a szüleinél lakott. De többet nem. Ezzel egy új helyzetet teremtett. Most elfelejthetem, lezárhatom őt, ez is egy választás, és belemehetek egy új kapcsolatba. Vagy jöjjön vissza és menjen minden tovább, ahogy eddig? Annyi még hozzá tartozik, hogy a páromnak van egy olyan tulajdonsága, hogyha sarokba szorítva érzi magát, kidumálja a helyzetet, mindent magára vesz, hogy az ő hibája, hülye volt stb. én gyakran bedőlök ennek és megbocsátok, mert nem ad más választást. Erre nem lehet azt mondani, hogy oké, nem érdekelsz, le vagy sz… va. Sajnos nem vagyok az a határozott típus, aki azt mondja, ennyi volt, elég, most már menj el. Mondjuk nem hiányozna a folytonos duzzogása meg a kiszámíthatatlansága, az biztos…Más nő talán már rég kiadta volna az útját. Tudom, ha megint bedőlök neki, akkor csak megerősítem abban, hogy bármikor bármit megtehet, a feloldás módját már úgyis tudja. A másik dolog: én még mindig hiszek abban, hogy megváltozhat. Még most is. Viszont az új kapcsolat gondolatán is erősen rágódom.

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr375346449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása