Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Üdvözlet Olvasók! Negyvenes elvált nőként sokat tudnék mesélni a társkeresés nehézségeiről, de senkit nem akarok vele fárasztani, magamat meg szomorítani, mert valójában nem olyan vicces ez, mint ahogy hangzana. Voltak benne vicces pillanatok is, de azok is inkább koppanás és csalódás formájában jelentkeztek, amikor az ember már inkább kínjában nevet. Elmentem chat-találkozókra, és az addig nagyszájú férfiak nyuszik lettek, én meg csak lézengtem a teremben és vártam, hogy történjen valaki. Mit keresek én itt? És ők mit…? Akikkel addig leveleztem, vagy chat-eltem a csoportból megváltozott a hangnem, baráti beszélgetés helyett mindenki hivatalos és távolságtartó lett egymással.

Én próbáltam ezután is kezdeményező, laza csaj maradni, de ha mindenki passzív és csak én vagyok aktív, akkor még azt hiszik, berúgtam. De nem maradtam társaság nélkül… egy hapsi azzal szórakoztatott, hogy milyen befektetéseket csinált/csinál/vagy kéne csinálni, és ha van megtakarításom („meg egy kis eszem”), ő szívesen megforgatná, … persze, eszem ágában nem volt odaadni a pénzem egy vadidegennek, még a névjegyét is azonnal kidobtam. Nyilván ilyen megvezetős brókercég futtatja, ami manapság divatos rövid távú meló, ő meg tulajdonképp betanított munkás (szélhámos), aki bárki lehet, ha befordul az utcáról, csak adja el a cég ócska papírjait. Azt mondtam neki, hogyha ilyen tuti befektetésről lenne tudomásom, mint amiről győzködni próbál, biztos nem szólnék senkinek, miért nem tartja meg magának a titkot? Erre azt feleli sértődötten, hogy ez nem úgy megy, meg jutalékot kap, és már van neki amúgy, és nem értek hozzá különben sem… Otthagytam, mert ha belekezdett valamit magyarázni nem hagyta abba. A másik Udvarlóm egy potrohos, nagyszájú, sarki zöldséges típus, 29 éves amúgy, de koravén, ő meg azzal fárasztott, hogy ő tudja, miben van a biznisz: diót kell vinni Hollandiába, mert ott ritkaság, és azt kell árulni sok pénzért. Férfiak: ha nincs semmink, még van egy nagy szánk… Arra gondoltam, melyik testrészét akarja ilyenkor megnövelni egy pasi, amikor ilyen szövegekkel jön… mert mással nem tud.

Már-már feladtam, amikor úgy egy hónap múlva bekerült a képbe Ő – legyen Danika. Danika elsőre megnyerő, csak ne ismerd meg jobban. Büszke rá, hogy soha nem dolgozott és 32 évesen is az anyja tartja el. Ezt így elmondta. Bár anyjának még fiatal vagyok, megfordult a fejemben, hogy bennem is ilyesmit keres, mert találhatna korabelit. Mindegy, nem filóztam rajta sokat, az idő már nem az én barátom - összejöttünk.

Képzeljetek el egy 32 éves „srácot”, aki idegenek előtt sokáig fent tudja tartani, hogy ő értelmes és bonyolult ember, pedig a valóság inkább ennek a kettőnek az ellentéte. Ha az érdekel, hogy vagyok, kérdezd meg, de főleg csak magáról beszélt. Nekem úgy 1 hónap múlva kezdte el feltárni magát és arról panaszkodni, hogy míg jól ment az anyja cége, addig egy csomó pénze volt és most meg… Én nem részvétet éreztem, hanem az jött le, hogy a kölyök a nagy jólétből a nagy bizonytalanságba került, nem tudta feldolgozni, elfogadni, és most úgy csinál, mint akinek bármi plusz is jár. Azt mondja, neki muszáj jól élnie… – miről beszélsz, szerencsétlen? emberek halnak éhen az utcán naponta, mi az, hogy jár neked? – ez őt nem érinti, az a más élete. Azt vettem észre magamon, hogy egy idő után elkezdtem nem férfiként tekinteni rá, egyre inkább egy sértett gyereket láttam. Szeretnék segíteni rajta… Szerintem ez a helyzet, hogy most alig van pénze, csak segítené a jellemfejlődését, bár nem hajlandó tanulni az esetből, csak panaszkodni.

Ami a filozófiáját illeti, elég szélsőséges: mindent, ami zavarja, meg kell semmisíteni: a hajléktalanokat be kell zárni, a gyógyíthatatlan betegeket el kell altatni, multikat kizavarni az országból, a bűnözőknek meg vissza kéne hozni a halálbüntetést – nagyjából ilyen véleménye és hasonló hozzáállása van a világhoz. Dac és sértettség, megkenve önzőséggel. Dolgozni nem megy el, mert neki ne parancsolgasson senki. Ezt onnan tudom, amikor mesélt pár próbálkozásáról és mindig az volt a baja, hogy nem tűrte el, ha irányítják és megmondják neki, mit csináljon. Amúgy nem lenne hülye ő, ha nem az lenne az életcélja, hogy minél gyorsabban kiüsse magát bármivel esténként (ha telik ár). Kizárólag nálam találkozunk és amit tud, kritizál: miért ilyen a szőnyeg, miért nem veszek nagyobb akármit és miért nincs mosogatógépem? és ezzel az agyamra megy. Folyton kezet mos (ez is egy kattanása), de sosem jó a normál törölköző neki, papírtörölközőt kért, azt használt erre a célra, mivel kifejezetten olyan kéztörlő kellett neki, nekem meg csak konyhai volt, azt adtam. Átfutott az agyamon, hogy vajon otthon, fürdés után mibe törölközik? Egyszer sétáltunk az utcán, én pedig meg mertem éhezni: Álljunk meg, éhes vagyok – mondom. Azt feleli, bírd ki, uralkodj magadon, - ilyet szól nekem, és itt majdnem kikeltem magamból, mert pont az önuralom az, ami rá nagyon nem jellemző.

Másik alkalommal pár ismerősével beültünk egy helyre, én előzetesen 6 személyre foglaltam asztalt, de végül csak hárman jöttünk össze. Nem volt már hely, és az emberek, péntek este lévén, egyre csak jöttek be és fordultak ki, én meg jófej akartam lenni és felajánlottam, hogy üljenek a szabad székekre. Erre Danika: nem! nem és nem, ez az egész asztal a mienk, senki ne üljön ide. Nem adjuk. Jó. Figyeleméhes és meg is tesz mindent, hogy ráfigyeljenek, ha meg nem figyeli a világ, kiabál.

Azon is fel tudom húzni magam, amikor azon sopánkodik nekem, hogy milyen jó volt neki anno az anyja pénzét szórni és mennyit ivott akkor és utazgatott, milyen drága cuccai voltak, és milyen szemét a világ, hogy ma ez nincs így… Mintha azt várta volna, hogy megtapsoljam vagy legalább részvétem fejezzem ki, de ez nem történt meg. Tudom, hogyha valaki a bőségből a nélkülözésbe csöppen, nem egyszerű feldolgozni, nehéz az átállás, a megszokás, de nem kell feltétlenül s*ggfejnek lenni miatta. Belőle szélsőségeket hozott elő, mert nem is szegény a szó hagyományos értelmében. Jobban keresek nála, lévén ő nem keres semmit, és ez is zavarhatja. Szép házuk van, nem látok veszélyt, hogy egyszer csak az utcán találja magát minden nélkül. Nem értem az aggodalmát és a kirohanásait. Folyton mesél róla, mennyit vitázik az anyjával, ami őszintén szólva megint nem érdekel… Magánügy. Ha tudok, próbálok tanácsokkal segíteni, de folyton azt érzem, hogy egyik fülén be, a másikon ki, és a szemén látom, hogy egészen máshol jár, nem figyel, a múltját éli újra, oda vágyakozik, csak a jelenben ne kelljen lenni.

Egyszer azt mondta, nem jó a hozzáállásom a mai világhoz, túl vajszívű vagyok, pedig keménynek kell lenni, mert mindenki görény… és az is a baj velem, hogy nem tudom magam megvédeni. Ő ezt komolyan így éli meg. Amikor szelíden szóba hozom, hogy rosszul látja a világot és vannak benne szép és tiszta dolgok is, akkor azzal indít, hogy nem, én élek álomvilágban, naiv vagyok, a világ romlott és mindenki ellenség. De így lehet élni? A toporzékoló, nagyképű hülyegyerek póz sem áll már jól neki. Danika elmondta, hogy az eddigi kapcsolatai nem voltak sikeresek, mert látták, hogy nincs pénze és ugye minden nő csak azt figyeli (nem mind, de ha így látja, próbáld meggyőzni az ellenkezőjéről meg a lehetséges kivételekről) ez a hozzáállás is bántja őt, és az a nő, aki nem smárolt vele az első randin, azt ejtette is… (ez kis nagyképűzés megint, mert mi sem csókoltuk meg egymást az első randin, még a másodikon sem, mégis itt vagyok). Szeret felnagyítani és szélsőségeskedni.

Jogos a kérdés: ha ilyen, mit akarok tőle? Miért szívatom magam vele? Mindent megtehet mellettem, amit egy nem kétségbeesett, szeretetéhes nő - értsd: én - nem hagyna neki. Úgy érzem, ez a sok téveszme, amit képvisel, csak maszk. Van kedves oldala is, és hiszek abban, hogy minden ember jó valahol, csak elő kell csalni és az időbe kerül. Persze az én türelmem is véges, minden találkozón várom azt az utolsó cseppet. Neki ez az egész, ami köztünk van, talán csak annyit jelenthet, hogy üssük el az időt valamivel, valakivel, aki kibír minket, mert másokat már eltaszítottunk magunktól. Arra nem építhetek, hogy kinövi, mert már eléggé felnőtt. Egyelőre se engem, se magát nem veszi komolyan.