A férfit lehetetlen kihozni a sodrából és ez manapság nem túl hasznos tulajdonság. Ez a konfliktuskerülő életmód őt sem építi, hisz bárki beszólhat neki, vagy lehúzhatja pénzzel. A barátnő igazságérzetét napi szinten rágja a dolog és nem tudja, hogyan segíthetne.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
Lassan egy évesek vagyunk, és ennyi idő talán elég ahhoz, hogy az olyan hibák, amiknek addig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, zavaróvá válhatnak. Én sem vagyok tökéletes, de nőként is mindig kiálltam magamért, másokért, és akár küzdeni is tudtam. Zavar az igazságtalanság, és az is, ha másokat nem zavar az őket ért igazságtalanság.
Én 25 vagyok, a párom 31. Korábban tetszett benne, hogy jámbor és érzékeny, de azt nem láttam, hogy tartósan ez inkább a hátrányára van. Ő az a típus, akire ha egy öreglány rászól a postán, hogy hadd álljon már be elé, akkor ő simán odaengedi és akár még 5 másikat is.
A mai világban az udvariasságot kétszer is meg kell gondolni. Sokan kihasználják a szemem előtt, a haverok pénzzel is lehúzzák. Ő simán leáll a buszmegállóban a hajléktalannal is, aki az egész tárcáját ki tudná dumálni belőle.
Miért ilyen? Ezzel nem csak a konfliktusokat kerüli. Pl. társaságban, amikor valaki száján kicsúszik beszélgetés közben egy k.... anyád neki, ő mosolyogva veszi tudomásul, mintha nem is hallotta volna. Ezt nem kéne hagyni, mert akkor a másik meg azt hiszi, ezek után bátran használhatja vele ezt a hangot. Beszéltem vele erről, de nem érzi, hogy ez fogyatékosság lenne.
Egyik este fél 8 körül a Móricznál megyünk le a metróba. Már majdnem a mozgólépcsőn állunk, amikor utánunk üvölt valaki: hamar kiderült, az ellenőr volt az, elég minősíthetetlen stílusban, tegezve. De: egymaga volt. Nem látszott rajta, hogy ellenőr, fehér ing és annyi, de akkor már láttuk, hogy kicsoda-micsoda, csak épp a karszalagját a mancsában gyűrögette, nem a helyén viselte. Mi csak annyit láttunk, hogy ott kóvályog valaki a lépcső tetején, nem voltunk kötelesek kideríteni a kilétét. A párom meg teljesen megalázkodott előtte, nem kérte ki magának a stílust, hogy leüvölti, mintha valami rajtakapott bűnöző lenne. Volt bérletünk, megmutattuk. Természetesen utána semmi bocsi... Ő meg csak úgy simán benyelte, egyszerűen elfogadta, a fickónak tökre nem volt igaza, mégis a párom kért bocsánatot (!). Nem azt mondom, hogy anyázásig menjen a dolog, de egy szellemes beszólást mindenképpen megért volna a helyzet, ami előállt. Persze, nem kapcsol rögtön az ember, ezek mindig utólag jutnak eszébe, de ilyen helyzetekre azért alapfokon fel lehet készülni. A csávó nála jóval alacsonyabb volt, nyugodtan visszaszólhatott volna. De hát ő nem ilyen.
Nem arról beszélek, hogy nem fogadom el olyannak, amilyen. Mert ez az állapot inkább neki lesz rossz hosszú távon. Jelenleg nincs állása sem, úgy 2 hónapja. És keres. De ezzel a mentalitással nem hiszem, hogy jó helyeket fog megkapni. Amikor munkahelye lesz és a főnök mindent rálőcsöl majd aprópénzért... Jó, ha valakiben megvan a béketűrés, de ha ez határozza meg, az már kevésbé hasznos. Mit tehetnék én?
