Mit jelent az, hogy „Tartsunk szünetet”?

2019. június 07. 07:36 - csajokespasik

„Ha szakítani akar, elvárnám tőle, hogy legalább olyan nyíltan megmondja, mint az ilyen-olyan véleményeit szokta” - Levélírónknak semmi tapasztalata nincs abban, hogy mi a teendő, amikor valaki szünetet kér. Azt sem tudja, mit jelent, és mennyi ideig tarthat a dolog. Vagy csak várjon és majd lesz valami...? Egyelőre úgy érzi, hogy a szünetkérés a szakítás előszobája.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Üdv,

Mi bő 1 éve vagyunk együtt, és még sosem kerültem olyan helyzetbe eddigi kapcsolataim során, hogy szünetet kéne tartanunk, azt sem tudom, mit jelent igazából, nekem elsőre a szakítás előjelének hangzik. És egy év után pláne nem várja a barátnőjétől az ember. Az sem igaz, hogy mostanában kicsit sokat veszekedünk, viszont olyan sem történt, hogy leültünk párszor beszélni kettőnkről. Most, hogy ezt a szünet dolgot javasolta, nem segíti előrébb, hogy egyről a kettőre jussunk. Én nagyon szeretem őt, és elmondása szerint ő is engem, illetve ezt érzem is. Csak hogy miért kell neki szünet, illetve egyedüllét, azt nem sikerült kiszednem belőle.

Viszont ha ő legalább feleannyira figyelmes lenne velem, mint én vele, a tökéletes párkapcsolatról beszélhetnék. Ő kijelentette egyszer, hogy én vagyok az első komoly kapcsolata, és ha csak megijedt most valamitől, azt lenne jó tudni, mi az. Nyilván csökkent valamelyest a kezdeti újdonságérzet, és lehet, hogy azon mereng, illetve most először vette számba, hogy helyes-e az, amit érez.

Úgy hiszem, jobban is tudna szeretni. Én gördülékenyen ugrom át az ő kis apró figyelmetlenségeit, vagy elszólásait, fordítva ez nem megy, neki bele kell kötnie bármibe, amit úgy vél, hogy nem tetszik neki. De ezen át is siklok, hiszen sok haverom is van, akik már párszor megbántottak egy-két meggondolatlan, nyers beszólással, mégis kedvelem őket és kitartok mellettük, attól még nem változik semmi köztünk.

Belőlem viszont teljesen hiányzik ez, mármint az, hogy akár csak viccből beszólogassak bárkinek. Főleg annak nem, akit szeretek. Azt mondták, hogy a kritikus időszak most jön. Most dől el, hogy együtt maradunk-e. De hogy a szünetkérést hogyan kell érteni, illetve meddig várjak, azt nem tudom, ebben nulla tapasztalatom van. És mit jelent, hogy egy sms-t vagy egyebet se küldjek neki?? ... akkor meg az lesz a baj, hogy teljesen magára hagytam. Mert szó szerint vettem! Van egy ilyen tulajdonságom is, hogy amit értelemszerűen kimondanak, én azt felfogom, és ahhoz tartom magam.

Ő úgy szereti érteni, hogy közös megegyezéssel jutottunk arra, hogy szünetet tartunk. Legyen. De ha szakítani akar, elvárnám tőle, hogy legalább olyan nyíltan megmondja, mint az ilyen-olyan véleményeit szokta.

 
116 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr2714882648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.06.07. 09:02:54

@Heinrich Spitzvogel: mindig értetlenkednek amikor azt mondom, hogy ha fontos egy nő a kapcsolatban, akkor félre kell dugni minél előbb, és azt tudatni a nővel.

A férfihangon a 2. cikkem "A megcsalás, mint hosszú távú befektetés" lesz. Nem véletlenül.

exilis 2019.06.07. 09:03:40

Olyan nincs, hogy szünet. Ez bebuktad, hogy belementél. Ha a csaj vissza is jön, most már úgy jön vissza, hogy tudja, bármikor félretehet, bármit megtehet veled, mert balfék vagy. Amint benyögte a szünetet, azt kellett volna mondanod, hogy te nem játszol csiki-csukit, vagy marad vagy megy végleg.

Elementáris 2019.06.07. 09:04:30

@EGY a Queen: nemsok olyan sztorit hallottam még, aki őszintén mondta volna- ,hogy megalázott, megcsalt, de én tudtam,hogy rá kell kontráznom- többször megcsalni mint ő engem, többször megalázni..és aztán élünk boldogan :) :)

Beátrisz 2019.06.07. 09:05:43

@Captain Admin: megcsalni csak a hozzád hasonló (de más szempontból) értéktelen nőket tudod akik ugyanúgy nem önálló önbizalomhiányos emberek. egy igazi nőt ha megcsalsz akkor kipenderít mint macskát szarni. csak az ilyenek veled szóba se állnak mondjuk :)

borzlány 2019.06.07. 09:10:25

@Heinrich Spitzvogel: igen, ha igazán szeretsz egy nőt, akkor megdugod az összes másikat, még ha semmi kedved hozzá akkor is, mert csak akkor fog megbecsülni.
Sőt, eközben lehetőleg ne is költözz össze vele, még jobb nem is találkozni egyáltalán, nem is kommunikálni, hadd érezze, hogy milyen értékes vagy.
3-4 évtized ha eltelt így, jelentkezz nála a gyűrűvel, miszerint kiállta a kapcsolat a próbát, jöhet az esküvő. Kicsit furcsán fog nézni, és egy távoltartó végzés is benne van a pakliban, de ilyenkor csak kéreti magát! Arra vágyik, hogy elrabold és elvidd az Isten háta mögötti erdei kunyhódba, ahol boldogan fogtok élni örökké. Csak ne feledd rendszeresen olajozni a láncot.
Szívesen!

2019.06.07. 09:10:40

@Beátrisz: igen, a nőknek eza köre láthatatlan az ő számára, tehát nem is létezik. Kognitiv disszonancia megoldása.

2019.06.07. 09:11:26

@EGY a Queen: "Abból még nem lesz szeretet/szerelem,ragaszkodás,megbecsülés..az ugyanolyan hamar el is fog múlni,ahogy jött."

Teljesen igazad van. Optimális szintkülönbség nélkül már eleve megette az egészet a fene.

Mi a teendő? Már eleve olyan nőt kell választani, aki szintben alattunk van. Ha pedig nem bírunk magunkkal és van annyira szerencsénk, hogy mégis összejövünk egy velünk egy szinten lévő nővel, akkor pedig gőzerővel szintnövelésbe kell kezdeni. sokat mit tesznek ehelyett? Erőn felül próbálnak megfelelni a nőnek. Aztán csodálkoznak,h semmibe nem nézi a nő, miközben látja,h a szerencsétlen, hogy küzd érte. :D

EGY a Queen 2019.06.07. 09:12:30

@Elementáris: az van,hogy bennünk,nőkben sokszor megjelenik az a feeling,hogy nekem ugyan nem kell,de azért a másiké se legyen.Ezért képesek nők,akár évekig is csiki-csukit,húzd meg-ereszd el-t játszani pasikkal,és valóban,ilyenkor,ha a pasi rájátszik,vissza is kaphatja átmenetileg,De erre bazírozni egy kapcsolatot az butaság.Ez nem más,mint a homokozóban a 3 éves gyerek mindent elárasztó hisztije,mikor elveszi valaki az épp eldobott homokozóvödrét. Az “ez akkor is az enyém” értelmetlen makacssága.
Mivel rengeteg ember felnőtt korában is ugyanitt tart érzelmileg,a működési mechanizmusuk is ugyanez.De ezt nem szabad összekeverni a szabad akaratból/szeretetből jövő párválasztással.

2019.06.07. 09:14:14

@Beátrisz: A srácnak már eleve irritáló a személyisége. Még csak az kéne, hogy erre rátegyen még egy lapáttal, és elkezdje játszani a menő manót :0

2019.06.07. 09:15:23

@Beátrisz: "egy igazi nőt ha megcsalsz akkor kipenderít mint macskát szarni."
Miért tenné? Mit nyer ezen? Mi lesz jobb ettől neki? Mehet és élhet egy hűséges, gyengébb minőségű, értéktelen faszival. Tiszta boldogság lehet. Eddig csak igazi nőim voltak, mind eljátszotta a nagy megalázott nő szerepét, aztán kúrtunk egy kibaszott jót. Addig meg lefoglaltam magam fontosabb dolgokkal. Mindig ez a menetrend, másoknál is.

Az a nő bassza ki a paliját amikor az félrekúrt, aki azt hiszi, hogy talál másik legalább ilyet, vagy jobbat. ezek ugye mind béták. Az igaz nőknek ugye béta palijaik vannak? :)

Beátrisz 2019.06.07. 09:15:32

@Captain Admin: "Már eleve olyan nőt kell választani, aki szintben alattunk van"

gyávák így csinálják, ezért nem lesz nekik sose jó nőjük. így nekedsem :)

2019.06.07. 09:18:01

@EGY a Queen: "az van,hogy bennünk,nőkben sokszor megjelenik az a feeling,hogy nekem ugyan nem kell A PASI, de azért a másiké se legyen"... A PÉNZE.

Így korrekt. ;)

Beátrisz 2019.06.07. 09:18:16

@Captain Admin:

"Eddig csak igazi nőim voltak, mind eljátszotta a nagy megalázott nő szerepét, aztán kúrtunk egy kibaszott jót"

neked csak (a te nyelveden) béta nőid voltak, igazi nem.

"aki azt hiszi, hogy talál másik legalább ilyet, vagy jobbat."

nem, az bassza ki akinek van önbecsülése, önbizalma.

Elementáris 2019.06.07. 09:18:58

@Captain Admin: Ezzel a gondolkodásmóddal nem társad van, hanem szeretőd , minden nőtől ezt igényled, nem? Szereintem, nem attól alfa egy pasi, hogy minden útjában kerülő 10-es nőt megdug.

EGY a Queen 2019.06.07. 09:20:24

@Captain Admin: jóvan,Szomi,pihenj egyet,mán megint nem tudod értelmezni a leírtakat.Sétálj egyet a karám körül,vagy mittomén.

exilis 2019.06.07. 09:21:42

@Beátrisz: Van logika Adminnál. Az a feszültség egy kapcsolatban, hogy a párod bármikor lecserélhet, az nem hagy elkényelmesíteni. Admin "módszere" valójában erre szolgál, hogy a nő vegye észre, hogy a pasija ajándék, amit meg kell becsülnie, nem egy fix pont, nem örökre szól, bármikor elvesztheti, mert másnak is van rá igénye. Sokan el is felejtik ezt, ők már unják, és el sem tudják képzelni, hogy kellhet másnak is ez az "otthon döglő, meg max pecázó. szerencsétlenség."

2019.06.07. 09:21:51

@Captain Admin: egyszer.. max kétszer..
Aztán kuka, ha hármashoz van kedve egy nőnek szól. Minden más esetben franc kockáztassa, hogy hazahoz valami lépfenét.

2019.06.07. 09:25:33

@Beátrisz: Értelek. Tehát aki úgy vesz fel lakáshitelt, hogy a havi törlesztője nem minimum a havi bevételének a 3 szorosa, az gyáva.

Az a nő aki nem úgy szül gyereket, hogy legalább a minimális feltételei megvannak a gyerek nevelésének és tudja, hogy kitől lett terhes, az gyáva.

Erre mondja egy haverom, hogy ha már minden nő hülye, legalább fiatal hülye nőd legyen. :)

Beátrisz 2019.06.07. 09:26:35

@exilis: igen, ez így van, de fordítva is. az igazi pasi is olyan nőt választ aki ajándék neki és nem hagyja elkényelmesedni. a captain admin félék ehhez gyávák, mert akkor tenni is kéne a kapcsolatért, és férfiként viselkedni benne, de nekik ez nem megy. inkább "szinten alattuk lévő" nőt választanak, aki mellett kényelmesen ellehetnek aztán lecserélhetik. nyilván ez azért van mert igazi nőjük max ideig óráig volt és rájöttek hogy nem tudnak annak már megfelelni, mert ahhoz csírák. ezért kitalálták ezeket a béta-alfa-szintelmélet-férfihang stb dolgokat.

Beátrisz 2019.06.07. 09:28:41

@Captain Admin: már megint szokás szerint kevered a közgazdaságtant a párkapcsolatokkal. már multkor elmondtam hogy nem ugyanaz a kettő. te csak egyszerűen gyáva vagy olyan nőt választani akiben van kihívás. mert csíra vagy. egy 40es elvált okoskodó faszfej aki nem képes veszíteni, se szembenézni jellemhibáival.

2019.06.07. 09:29:53

@Beátrisz: "nem, az bassza ki akinek van önbecsülése, önbizalma."

És ez miből ered egy nőnél? Ugye még véletlenül sem azokból a tapasztalataiból, amit más (legalább ilyen) jobb pasikkal szerzett? :)

Az univerzumból szívjátok a magabiztosságot ugye? Az csak úgy jönbazdmeg.

borzlány 2019.06.07. 09:30:27

@exilis: bocs de ez nagy hülyeség, hogy kell a "feszültség". Így nem lehet évtizedeket leélni. Normális kapcsolatban az ember simán azon dolgozik, hogy mindenki jól érezze magát, és ezért nem fog "elkényelmesedni". Mert maga miatt, és a másik miatt, és az esetleg létező gyerekek miatt szükség van vidám, harmonikus mindennapokra.
Az viszont tény, hogy ha érzékeli az ember, hogy a párjára potenciális szexpartnerként tekintenek mások időnként, az felpörgetheti a libidót. De itt se az számít, hogy a másik "bármikor lecserélhet", hanem hogy másnak is tetszik. Óriási a különbség, ugyanis egyik esetben a másik kacsingat kifele (magyarul lojalitás 0), másikban meg nem kacsingat.

EGY a Queen 2019.06.07. 09:31:35

@exilis: ja,ha valaki szar pasit választ,aki csak így tudja kifejezni az értékét,hogy néha félrebaszik a Kasszás Erzsivel,mutogatva,hogy bezzeg rá van igeny. :D
Akinek viszont igazán jó palija van,az,hidd el,nem egy tv előtt sört vedelő balfasznak látja a férjét,hanem igenis kurvára értékeli a mindennapokban. Ebből is látszik,hogy az érdeklődés fenntartása végett félrebaszó taktikázás a balfaszok sajátja.Egy igazi férfinak nincs erre szüksége ahhoz,hogy értékelje a neje.Egy igazi férfit önmaga miatt csakis értékelni tud a párja.

Beátrisz 2019.06.07. 09:33:04

@Captain Admin: "És ez miből ered egy nőnél? Ugye még véletlenül sem azokból a tapasztalataiból, amit más (legalább ilyen) jobb pasikkal szerzett? :)"

te fogyatékos is vagy? miért kéne ahhoz egy jól kinéző nőnek bármelyik pasi véleménye hogy tudja magáról hogy jól néz ki, okos, stb? swarceneggernek azért volt önbizalma mint pasi mert azt mondták rá a jó nők hogy jó pasi vagy attól hogy megnyerte hatszor a mr olimpiát? gondolkodjál hülyegyerek.

2019.06.07. 09:35:17

@Beátrisz: "a captain admin félék ehhez gyávák, mert akkor tenni is kéne a kapcsolatért"

Ezt is az univerzum gyógyító energiáiból szívtad, hogy nekünk férfiaknak kapcsolatra van szükségünk? Miért lenne? Miért jó az nekünk? Mit tud egy kapcsolat amit egy nő nem? Komolyan kérdezem, ezt honnan az anyádból szedted? Ha sok ilyen hülyeséged van még talonban amire alakítod a téves világképed, akkor sorold fel, tételesen megcáfolom mindet, aztán lehet, hogy még a végén értelmesen is tudunk kommunikálni majd. ;)

2019.06.07. 09:38:43

@Beátrisz: guglizz vissza, leírtam már százszor, hogy pont azok a nők érdekeltek mindig is, akik az elején egyből elhajtottak a faszba. Azt is leírtam már,h miért.
A párkapcsolatit pedig ti nők helyezitek gazdasági alapokra, mi csak felismertük és kimondjuk ezt. Ez addig így is lesz, amíg nem a csóró, öreg, ronda hajléktalanokért ölik egymást a nők, hanem a fiatal, tehetős, vonzó pasikért.

Beátrisz 2019.06.07. 09:38:47

@Captain Admin: "hogy nekünk férfiaknak kapcsolatra van szükségünk?"

a férfiak kapcsolatban élnek a nőkkel általában. tudjuk, hogy te nem, de te nem a férfiakat képviseled, csak az alja gyógyegereket maximum. a férfi ott kezdődik hogy harmonikus kapcsolatban él egy vele azonos szinten álló nővel, és családot alapít, felneveli a gyerekeit, hűséges, megbízható, igényes, stb. ezek közül rád kevés illik.

ami te vagy azt úgy hívják hogy nárcisztikus személyiségzavar, sértett önérzet, önbizalomhiány.

borzlány 2019.06.07. 09:39:25

@Beátrisz: hagyd, szegény sose találkozott még őszinte szeretettel (mármint életének korai szakaszában, aztán nyilván igen, csak nem ismerte fel). Mintha egy színvaknak magyaráznád a szivárványt. Nem érti, csak feleslegesen koptatod a szádat.

2019.06.07. 09:41:50

@EGY a Queen: "Akinek viszont igazán jó palija van,az,hidd el,nem egy tv előtt sört vedelő balfasznak látja a férjét,hanem igenis kurvára értékeli a mindennapokban."

A kérdés már csak az, hogy egy nő honnan tudhatja, hogy neki most egy igazán jó férfije van, vagy pedig nem, hanem csak (esetleg) annak látszik? Na? Na honnan?

2019.06.07. 09:42:58

@Elementáris:
A nők döntő hányada ugyanettől fosik mucikám, úgy durván a 90%,ezek azok akik maguktól sose tudnak önállóan talpra állni és a megoldást a hülye gyökér faszoktól remélik amit pinával jutalmaznak, egyszerre élvezik és törlesztenek is nafene!
Csak épp fordítva van ez korban leosztva, a pióca ribancok 35 felett már esélytelenek eladni magukat, a pasik meg pont afölött lesznek jó esetben kapósak, a nőknek nincs jövője 40 felett, ha addig nem nyalták be magukat valami zsíros melóba ahol a főnök faszán át kaptak garanciát arra hogy onnan nyugdíjig nem lesznek kipaterolva akkor esélytelen hogy bármire is vigyék onnantól. Hát még ha ott hagyják őket egy két gyerekkel a szar tenger kellős közepén
Ahogy rengeteg esetben történik ahova nézek mint dugába dőlt házasságból a 30as nők pislognak a gyerekkel az oldalukon és keresik a következő hülyét, csak az a baj A statisztika abban sem hazudik hogy A második házasság még addig sem Szokott tartani mint az első.

Már csak azért sem mert azt az ember általában már kényszerből követi el mert rájön hogy gazdaságilag úgy képes szinten maradni, vagy csak simán dacból, hogy maga előtt bizonyítsa hogy bizony ő még tud hülyét szerezni magának, és Hadd egye a rosseb az exét mikor látja hogy már van új fasz aki este kúrja.

Csak az ilyen ügyek legfeljebb pár évig tartanak, meg az új hapikám se hülye, tudja nagyon jól mennyit érnek az ilyen kidobott vaginák, értelmes alak az ilyeneket használja ameddig talál benne valamennyi szórakozást és örömet aztán szépen kiteszi a szűrét és keres magának újat

2019.06.07. 09:43:49

@Elementáris: Milyen 10-es nőt??? Nem figyelsz :)

Szent meggyőződése, hogy két szinttel alattuk lévőket kell dugni, mert azokkal lehet mindent megtenni. Múltkor azon örömködött, hogy így, majd' 40 évesen végre elérte a 8-as szintet. Vagyis addig 5/10-eseket "kezelgetett". Persze a szent szintelméletből azt is tudjuk, hogy az emberek 2 szinttel magasabbnak gondolják magukat, szóval az is lehet, hogy ő volt az 5-ös, a nők pedig 3-asok. És azt se felejtsük el, hogy ezek a nők segg hülyék (mivel leállnak egy magafajtával) és nulla személyiségük van (idomíthatóak). Szóval nála ezt jelenti az igazi nő/minőségi punci.

2019.06.07. 09:44:56

@Beátrisz: igazad van. Most végig gondolva rengeteg olyan csajt ismerek, akit folyamatosan elutasítanak a pasik, még csak meg sem dugják, erre sem kell nekik, mégis majd ki csattan az önbizalomtól.

EGY a Queen 2019.06.07. 09:50:26

@Captain Admin: olyat mondok,nem fogod elhinni. Mondjuk mert együtt él vele és ismeri a kvalitásait? Tudja,hogy a csávója egy erős,határozott,egyenes gerincű,tartással rendelkező férfi,akinek a szavainak súlya van,aki megbízható,akire fel lehet nézni,és nem egy takonygerincű,taktikázós,hazudozós faszkalap,akinek a szava szart se ér,abból szedi az önbizalmát,hogy defektes szutykokat kurogat,és aki akkor se kéne hosszabb távra egy minőségi nőnek,ha aranyból lenne a fasza.Ilyen egy minőségi férfi,és bazdmeg ezt felismerjük,még ha épp sört is iszik a tv előtt.

2019.06.07. 09:51:34

@Beátrisz: na, hamar eljutottál a leggyakoribb érvelési hibához, a személyeskedéshez. Mindezt érvek hiányában. :)

Lehet más országban élünk, de képzeld, én rengeteg olyan, normális, igazi férfit ismerek, mint akit te jellemeztél a felsorolásoddal. Mind jó körülményeket biztosít a családjának, imádják a gyerekeiket, szeretik a feleségüket/élettársukat, oda vannak értük a nőik, látni rajtuk,h boldogok. Sok ilyen van tényleg. Mindig sokat dumálok velük amikor találkozunk, sok a közös téma. Mégis mindig viszonylag hamar arra terelődik a szó, hogy most épp ki milyen kiscsajt újított be, kit kúrt le, mi újság a szeretőjével, melyik kurva milyen volt stb. Szóval álmodj tovább királylány! Én nem szeretnélek felébreszteni, így is kavar itt rengeteg ostoba rajtad kívül is.

Beátrisz 2019.06.07. 09:53:38

@Captain Admin: " egy nő honnan tudhatja, hogy neki most egy igazán jó férfije van"

XDDDDDDD

na ez az amire te a jelenlegi agykapacitásoddal sosem fogsz rájönni XDDD

2019.06.07. 09:55:46

@borzlány: "hagyd, szegény sose találkozott még őszinte szeretettel "

Írod ezt te bazdmeg, aki a lehető legkülönfélébb módokon zsarolod a férjed, miközben a pofájába hazudod, hogy mindezt szeretetből teszed. Most mondom így látatlanban, hog yte tipikusan az a fajta szutyok geci nő vagy, aki még pinát sem ad a becsicskított szerencsétlennek, de a munkahelyeden már mindenkinek megvoltál, aki félre mer kúrni.

2019.06.07. 09:56:43

@EGY a Queen: te anyukám Most te úgy csinálsz ezzel a büdös barom borz csajjal együtt mintha ti lennétek a főnyeremény, És mellettetek senki emberfia nem unja el magát sok év alatt se.
elmondom neked anyus, az az egy határ nagy szerencséd van hogy kellő mennyiségű unalmas balfasz van a magyarok között akik kitartanak indokolatlanul sokáig, és beérik azzal a kevéssel ami jut. Na meg az igényeik sincsenek olyan magasra téve hogy többet Várjanak el a heti pár alkalommal történt unalmas középszerű dugásnál meg a közepesen szar kajánál.

Elementáris 2019.06.07. 09:58:02

@Kritikus Intrikus: Van igazság abban amit mondasz, de ez csak egy bizonyos réteg- azok akik képtelenek egyedül boldogulni. Akiknek tényleg nincs más választásuk mint 1-2 gyerekkel a nyakukon keresni egy gazdatestet aki besegít a háztartásba. Itt már nem számít ki alfa, ki béta...csak legyen.
De, vannak az önálló nők, akik képesek a gyerekeik egyedül is jó körülmények közt értékes emberré nevelni,és nem kapaszkodnak egyetlen liánba se. Én se megalkuvásból élek a férjemmel :)

Beátrisz 2019.06.07. 09:58:34

@Captain Admin: perszepersze XD nagyon száni vagy nem veszed észre?

2019.06.07. 09:58:59

@Kritikus Intrikus: "a nőknek nincs jövője 40 felett"

Javítanom kell. 30 felett...

borzlány 2019.06.07. 09:59:46

@Captain Admin: ismét nagyon mellélőttél, minden téren. Azért mondd már meg, szerinted milyen módokon zsarolom a férjem? Mondjál már hármat, mert szegényes a fantáziám.
Azt meg, hogy neked nagyon komoly anya-gondjaid vannak, bocs de csak az nem látja, akinek nincs szeme. Nyilvánvaló, hogy igazi, feltétlen szeretetet keveset kaptál, manipulációt annál többet. Ez nem a te szégyened, de megértem, hogy fáj a dolog még mindig, ezek a sebek örökre elkísérnek mindenkit, nemcsak téged.

Beátrisz 2019.06.07. 10:00:29

@Kritikus Intrikus: "többet Várjanak el a heti pár alkalommal történt unalmas középszerű dugásnál"

te azért gondolod hogy a párkapcsolatokban már csak ilyen dugások létezhetnek mert neked csak ilyen volt igaz? :( szegénykém :(

2019.06.07. 10:02:49

@EGY a Queen: "Mondjuk mert együtt él vele és ismeri a kvalitásait? Tudja,hogy a csávója egy erős,határozott,egyenes gerincű,tartással rendelkező férfi,akinek a szavainak súlya van,aki megbízható,akire fel lehet nézni,és nem egy takonygerincű,taktikázós,hazudozós faszkalap,akinek a szava szart se ér"

Értem. Hgy ez nekem nem jutott eszembe. Bámulatos.

Azért annyit segíts már nekem kis butának, hogy te honan az anyádból fogod tudni, hogy a te pasid tulajdonságai milyenek MÁS FÉRFIAKHOZ VISZONYÍTVA, ha te olyanokat még sosem láttál, de még csak nem is hallottál róluk?

Elementáris 2019.06.07. 10:04:18

@Captain Admin: uh,az a szerencséjük ezeknek a nőknek, hogy vannak béta és gamma pasik is a piacon....:)kereslet-kínálat

Beátrisz 2019.06.07. 10:05:01

@Captain Admin: miért, más pasinak máshogy egyenes a gerince, máshogy rendelkezik tartással, máshogy megbízható, máshogy lehet rá felnézni és máshogy nem hazudik? XDD
ma nagyon szar napod van XD kezd elhagyni a cseppnyi IQ-d is úgylátom

EGY a Queen 2019.06.07. 10:06:15

@Kritikus Intrikus: faszom beszélt itt magáról,öregem.Én biztos nem,szóval kicsit húzódj a sarokba.Az,hogy te miket vetítesz ki ràm,ahhoz nekem semmi közöm.Ismétlem.Egy szót nem írtam magamról.A királyi többest,ha nőkről van szó,csak azért használom,mert én is az vagyok.Dramaturgiailag így tartom helyesnek.Capiche?

Kero88 2019.06.07. 10:06:42

Beatrisznak uzenem hogy alljon le a tesztoszteron injekciokkal, mert lassan kinő a farka tőle. Mindenesetre kommunikalni mar tokeletesen megtanult férfiként. Mmmm milyen vonzó! :D Hányok geci.

nOniCk 2019.06.07. 10:08:12

Tartsunk szünetet az a szakítás light verziója, legalábbis számára. Arra sem méltat, hogy őszinte legyen veled. Totálisan ignorálnod kéne és élni az életed, ha kellesz neki teperni fog utánad, de ennek kb. 1% alatti esélye van. Már más után kalandozik, tehát kevés vagy neki. Mondjuk a nyekergésed alapján nem hiszem, hogy képes leszel férfiként túllépni a bringán, úgyhogy fájni fog. Gondolom első kapcsolat, azért írkálsz ilyen bugyutaságokat. Lépj túl rajta, tanulj belőle, legközelebb legyél okosabb. Sok sikert!

Beátrisz 2019.06.07. 10:09:28

@Kero88: sőt még kickboxra is járok lassan 10 éve ;)

2019.06.07. 10:11:00

@Elementáris: "De, vannak az önálló nők, akik képesek a gyerekeik egyedül is jó körülmények közt értékes emberré nevelni,és nem kapaszkodnak egyetlen liánba se. Én se megalkuvásból élek a férjemmel :)"

Valahogy old fel az ellentmondást ami a két mondat között feszül! Arra is kíváncsi lennék, hogy miért ezt a szinten aluli férfit választottad férjedül, aki kevesebbet keres, csúnyább is mint akik közül könnyen válogathatnál? Ne várass sokáig, még ebéd ellőtt tudnom kell, különben egy falat nem fog lemenni a torkomon!

Elementáris 2019.06.07. 10:16:05

@Captain Admin: Nem tartom "szintemen" alulinak.A pénz nem a legfontosabb, azaz nem az a lényeg, hogy melyikünk keres többet- mert egy csóróval sose kezdenék- bármennyire is alfa a kinézete, a modora, a habitusa...az alfaság több ettől a nők szemében. Sok-sok értékes tulajdonság kell hozzá- és jó szex.

Kero88 2019.06.07. 10:18:29

@Beátrisz: akkor biztos jo tested is van, ebben az esetben pl szivesen megbasznalak. De miutan leesne hogy a kulonbozo kudarcaid miatt elkezdted migralni a noi mivoltodat egy ferfi karakterebe, biztos nem talalkoznek veled es szomoru lennel :)

2019.06.07. 10:18:55

@Elementáris:
Na szerinted hány százaléka a nőknek az aki az egy fizetéséből meg az esetleges tartás pénzből tudna nevelni 2 gyereket meg eltartani magát?
Mikor eleve azt a huhogást hallom mindenhonnan hogy a nők diszkriminatívan alul vannak fizetve a férfi kollégákhoz képest, meg 250 nettó az átlag bér amibe benne vannak az állami cégek milliós fizetésű káderei is.
Akkor itt valaki kurva nagyot hazudik nemde? Persze ismerek én olyan emelet barom picsát is aki önszántából hagyta ott a faszit gyerekkel és minimálbérből akar megélni Újpesten albérletet fizetve a kölykével. Csak sok sikert tudtam kívánni hozzá. Persze sok választása nincs is mert ember nem lesz aki elviselje a konok hülye fejét meg a félre nevelt kis geci kölköt, még ha a legfinomabb pina lenne alatta akkor se, de jellemzően 30 környékén pláne szülés után már nem az a kategória egyik nő se. ;)

Beátrisz 2019.06.07. 10:24:32

@Kero88: az a baj hogy a fél fogamra se lenne elég amit te az ágyban nyújtani tudnál kicsim

2019.06.07. 10:25:59

@Elementáris: "Nem tartom "szintemen" alulinak. A pénz nem a legfontosabb, azaz nem az a lényeg, hogy melyikünk keres többet- mert egy csóróval sose kezdenék- bármennyire is alfa a kinézete"

Összegezzük!
- Bár sok nő egyedül is boldogul, te mégis inkább egy pasival teszed ezt, a rengeteg hátránya ellenére.
- A pénz nem a legfontosabb, de te egy csóróval sosem jönnél össze, még ha kibaszottul jól néz is ki külsőre.
- Nem tartod szinten alulinak, annak ellenére, hogy kevesebbet keres és neked a külső nem számít, vagy
- nem tartod szinten alulinak, mert nyilván nem az ha pl többet keres mint te, de ebben az esetben ebben a mondatodban is hazudtál és az előzőekben is.

Eddig te vagy a rekorder. A legkevesebb (2) kommentben te írtad le eddig a legtöbb ellentmondást. Gratulálok! Nyertél pár balfaszt, akik örömmel dumcsiznak veled a továbbiakban.

Kero88 2019.06.07. 10:27:08

Bea, ezé mondtam, hogy nem kellett volna elferfiasodni, akkor nem nőtt volna akkorara a csiklod mint egy kissebb penisz :D

Elementáris 2019.06.07. 10:27:31

@Kritikus Intrikus: az a baj, hogy mindig megmaradunk az "átlag" szintjén...ma már,elég sok nő képes az önfenntartásra- akár gyerekkel is. A magyar kommunikációra jellemző sajnos az állandó önsajnálat, mintha attól többek lennénk. Már egy pedagógus is többet keres netto 250nél, egy közép vezető pedig 500körül..miről beszélünk? Ne ragadjunk már le az alsószinten..,azoknak alapból sincsenek nagy igényeik

Beátrisz 2019.06.07. 10:30:12

@Kero88: attól hogy egy nő sportol még nem férfiasodik el kincsem. csak orrbagyűr ha nem tudsz viselkedni ;)

Elementáris 2019.06.07. 10:31:50

@Captain Admin: ok, ellentmondás feloldás :), ahhoz, hogy jól működjön egy kapcsolat, szerintem körülbelül azonos anyagi szinten kell lenni a két embernek. Nincs kőbe vésve, hogy a férfi keressen többet.Ezért nem zavar engem, hogy a párom kevesebbet keres. Éltem egyedül- nem volt rossz, de elég volt- és igen a pár rossz tulajdonságát felülírja a sok jó...és talán nem utolsó sorban: SZERETEM..ez se elhanyagolható

Beátrisz 2019.06.07. 10:37:21

@Kritikus Intrikus: én simán megkockáztatom hogy ma a 25-35 közötti korosztályban már nincs igazán különbség a férfiak-nők közötti keresetben. sőt, sok esetben a nők többet keresnek mint a korukbeli pasik.

V B T 2019.06.07. 10:40:53

Gyáva féreg aki nem akarja a szemedbe mondani, hogy vége. Úgy van vele, nem kerestitek egymást és vége lesz.
Konfliktuskerülő megoldás is egyfelől, másfelől B verzió is, ha az új pasi nem jön be, hozzád még jó eséllyel visszatáncolhat.

Kero88 2019.06.07. 10:42:28

@Elementáris: jaja, kepes annyi penzt keresni hogy eltartsa a gyereket, de arra nem kepes hogy osszetartson egy csaladot, arra meg vegkepp nem hogy boldog legyen :D

Kero88 2019.06.07. 10:43:40

@Beátrisz: na erről beszéltem, látod, megy ez neked szépen is. Csak egy férfi kellett hozzá :D

2019.06.07. 10:45:53

@Beátrisz:
Na csak egy igénypók nimfomán ribanc önvallomását hallottuk :D

2019.06.07. 10:47:15

@Beátrisz: "sőt, sok esetben a nők többet keresnek mint a korukbeli pasik."

Nem minden nő prosti vagy pornós.

Kero88 2019.06.07. 10:51:53

@Kritikus Intrikus: olyan aranyosak amikor teljesen megfeledkeznek magukrol es a szerepukrol, nem? :))) En tovabbra is fenntartom, hogy megkurnam ezt a csajt, van benne valami! :D

Elementáris 2019.06.07. 10:55:30

@Kero88: Egy kis férfisovinizmus? Miért a nőnek kell összetartani a családot? Család= férfi+nő+gyerekek...mindenkinek része van benne, ha sz@r abban is..Tenni kell mindenkinek érte.

Elementáris 2019.06.07. 10:56:53

@Captain Admin: ez azért nem kis sarkítás, még tőled is durva...

Beátrisz 2019.06.07. 11:01:32

@Elementáris: nem igazán találkozik csak szerencsétlen nőkkel, akik karriert is építettek meg igényesek azokat csak a villamos ablakából szokta látni ahogy mennek mellette kocsival, ne okold ezért.

2019.06.07. 11:07:24

@Beátrisz:
ezt a baromságot ismételgesd addig míg egy nemi esélyegyenlőségben erősen hívő pasit fogsz ki magadnak, Aztán amikor elkezdesz ugrálni fogja a jó öreg Székely mentalitást és lebasz két keményet azt az alapelvet követve hogy a pénz számolva nő verve jó.

2019.06.07. 11:10:21

@Kero88:
ja Van benne két kiló szar és egy kis egoizmussal beképzeltséggel meg kisebbségi komplexussal keverve. Mindezt nagy pofával előadva.
De mennyi ilyen sötét ostoba szociálisan deformált lotyó van ebben a beteg társadalomban, hihetetlen

Beátrisz 2019.06.07. 11:10:34

@Kritikus Intrikus: megszólaltál a lyukból kedves gödör? megnézném azt a pasit. egyébként nem gyúrok pasira mert már van.

2019.06.07. 11:15:14

@Beátrisz:
Naná csóró faszik nem tudnak külön fizetett túlórában oda térdelni a főnök elé kurvát játszani mint a nők többsége minden lelkiismeret zavar nélkül teszi. Na meg óbégatni se tudnak olyan feltűnően a 10 perces cigi szünetben hogy de mennyire ki vannak használva fillérekért, mert ha felvenné ezt a tempót a társadalom férfi része is megállna a gazdaság.

Beátrisz 2019.06.07. 11:21:35

@Kritikus Intrikus: tudjuk te azért vagy ilyen frusztrált mert puncid eddig csak képen láttál vagy sokat kellett nagyon fizetni érte XD

Kero88 2019.06.07. 11:22:52

@Womb Raider: ugy kepzelem ahogy van: vannak funkciok amire egy no alkalmasabb biologiai sajatossagainak koszonhetoen mint egy ferfi. Erzekenyebb, kommunikativabb, turelmesebb. Ebbol szamold ki, mire gondoltam. Manapsag a piacgazdasagi kornyezet sok nőtől elveszi a lehetőséget hogy kifejlodjenek ezen képességei, s ad neki cserébe valami olyat amivel nem tud mit kezdeni hosszutavon. Beletorzul, beleőrül. Ez amugy a rendszer hibaja is, na meg azoke akik a devianciakat nem tudjak a helyukon kezelni. Elismerem hogy a nok felszabaditasara szukseg volt, de azert a jol működő dologokat nem kell kenyszeresen megújítani :)

2019.06.07. 11:31:51

@Beátrisz: majd megjön a jobbik esze és rájön arra hogy sokkal kiegyensúlyozottabb dolog ha nem kell folyton domináns szerepet játszani valami félre csúszott jellemű luk mellett, hanem jóval egészségesebb egy női szerepében megmaradt társ mellett kibontakozni.
Az ilyen magával is folyton harcoló kompenzálási kényszeres picsa mellett sose éreztem én se jól magam, az se kellemes ha folyton uralkodni kell a másikon az ágyban is mert azon keresztül éli meg a férfiasságot a másikban.
Addig meg sajnálom a csóri faszit míg fel nem nyílik a szeme.

Kero88 2019.06.07. 11:32:03

@Womb Raider: talan tudni kene jol valasztani... Persze ahhoz helyes ertekrend is kell, ami luxusnak szamit manapsag :)

Beátrisz 2019.06.07. 11:38:04

@Kritikus Intrikus: te a férfiszerepet is max eljátszani tudod csíragyerek

2019.06.07. 12:18:59

@Beátrisz: gondolkoztál már el azon, hogy jelentkezel eutanáziára?
Komolyan mondom , nem hiszem el, hogy ilyen ostoba legyen valaki...

DrSzöszike 2019.06.07. 12:42:49

@Kritikus Intrikus: Arra kíváncsi lennék, miért értek véget az előző kapcsolatai poszterünknek? Egyedi eset és ezért lepi meg ennyire? Naív? balfék? sose kéne ilyen

2019.06.07. 15:11:48

@Beátrisz:
ennyi ésszel valószínűleg nem először de nem is utoljára Tévedsz.
De azért mondja csak a magadét, én attól még ugyanúgy nem veszlek komolyan, ahogy az első pillanattól sem Vettelek

2019.06.07. 15:23:45

@Beátrisz: Na igen elhiszem most rohadtul elevenedbe talált a téma, de megnyugtatlak számtalan ilyen zakkant torzult értékrendű személyiségzavaros picsát ismerek, aki reménytelenül teper azért hogy emberszámba vegyék, és ezt úgy akarja elérni hogy faszt akar növeszteni a lábai közé, de akárhogyan kompenzál csak egyre mélyebben süllyed bele abba a téves szerepbe amit felépített magának
és nem veszi észre hogy gyakorlatilag az elején elbaszta az egészet, a társadalom már nem tekinti nőnek, De érthetően ha bele rohadt akkor sem fogsz faszt növeszteni hogy másnak tűnj mint ami valójában vagy.
De legalább vastagon nevetségessé is teszed magad

2019.06.07. 15:28:11

@DrSzöszike: vagy magához hasonló naiv bakfisokat fogott ki magának eddig akik szó szerint beledöglöttek az unalomba a faszikám mellett, vagy tényleg ennyire jóhiszemű hogy egy ilyen egyértelmű kijelentés után nem kap észbe, hogy itt már eldőlt az egész meccs és már csak a becsületét és a maradék tökösséget bírja megmenteni, én egy ilyen kijelentésnél fognám és össze söpörnéma picsa csetreszeit aztán kibasznám az ablakon a lotyóval együtt, aztán mehet ahhoz a kandúrhoz akinek a faszára pályázik.

2019.06.07. 18:45:53

Na fiúk lányok, asszonyok. Van egy friss mai sztorim.

Ismerősi körben egy kb 25 éves kapcsolat. Megkímélt 40-es agyatlan (szó szerint) milf, 50 körüli vállalkozó pali. Adóoptimalizálás miatt minden a nő nevén.

Milfet lekúrta egy tőle 20 évvel fiatalabb palimadár, aztán most összeköltöznek. Vagy kap egy pecót búcsúzóul, vagy elad valamit és vesz abból. :D Mindezt több évtized kitartottság után. És nem mellesleg a faszi nem egy elveszett típus ráadásul.

Még jó, hogy a nők nem gazdasági alapon viszonyulnak a párkapcsolataikhoz. :D

VT 135 2019.06.07. 19:07:21

Nem, nem a szakítás előszobája, hanem maga a leggyávább, legkegyetlenebb szakítás (amennyiben komolyan veszed, h ő most "gondolkodik" és türelmesen vársz akármennyi ideig).
Az az időszak ugyanis életed legpokolibb időszaka lesz, mert érzelmileg sem elengedni nem mered, de reménykedni sem akarsz túlságosan. És a végén úgyis az lesz, h szakít veled.

Persze valamennyi esély van arra, h később rájön, mégis te kellessz neki és visszajön. De ez csak akkor következhet be, ha a "gondolkodás" pillanatától megszakítasz vele minden kapcsolatot! És utána is csak úgy van értelme, ha immár nem te rohansz boldogan a karjaiba, h ismét esélyt adott, hanem regisztrálod magadban azt a tényt, h te teszel rohadt nagy szívességet, h visszafogadod, te adsz neki esélyt!

Persze ez esetben ettől még ugyanúgy meg kell vizsgálni, h mi vezetett ahhoz, h ő elbizonytalanodjon, mert ha nem találjátok meg ennek a gyökerét, akkor kódolva van az újabb szakítás.

VT 135 2019.06.07. 19:18:46

@borzlány:
Ilyesmi lehet a problmák gyökere. :( Viszont nem kell örökre kísérje - ha sikerülne elmennie egy lelki gyógyítohoz, akkor a segítségével ki tudna mászni ebből a boldogtalan, érzelmmentes vegetálástól. De ahhoz először fel kéne ismernie, h amit csinál, önámítás felsőfokon. Persze vannak, akik sohasem mernek szembenézni önmagukkal. Nem is kevesen.

"Nyilvánvaló, hogy igazi, feltétlen szeretetet keveset kaptál, manipulációt annál többet. Ez nem a te szégyened, de megértem, hogy fáj a dolog még mindig, ezek a sebek örökre elkísérnek mindenkit, nemcsak téged."

Felsőmocsoládi 2019.06.07. 20:00:24

Nem vagy valami tökös manus.
A nőd meg sunyi, nem tud korrektül szakítani.

Off: Az Indapass megjelenítése egy fos a telefonon. Hol a jó kis faszbukos oldal?

2019.06.08. 07:29:42

@Captain Admin:
az ismerősöd egy baszni való barom hogy a szükségesnél egy fillérrel is többet íratott a vén kurvára.
Mintha az öregapámat látnám, csak az megvárta míg felfordul, de előtte mindent a vén kurvájára irtatott, egy lukas esernyőt örököltem össz tőle.
balfasz egy alakok kezében gyűlik össze károsan sok pénz

2019.06.08. 11:40:31

@Captain Admin: "50 körüli vállalkozó pali"...
ez elég kevés leírás róla, így nem igazán dönthető el, hogy a pénzén kívül van-e valami más "jó" is benne.

A nő jó nő, ahogy írtad és még néhány éve van, hogy az is maradjon. Miért ne használhatná ki ezt a lehetőséget? A férfiak ugyanúgy elbolondulnak egy fiatalabb nőért, miért lenne ez kiváltságuk?
A 20-al fiatalabb palimadár is azt teszi, amit jó néhány férfi szívesen csinálna. Nő is van, pénz is van, aztán majd továbbáll, amikor már valamelyikből, vagy mindkettőből elege lesz, a nő pedig marad egyedül, vagy fizet a következő "baleknek". Majd akkor lehetősége lesz visszafelé nézni és eldönteni, hogy jól tette ezt a lépését vagy nem tette jól.

Az 50-es vállalkozó pali pedig kapott egy lehetőséget, fiatalabb nőre, vagy korához hasonló értelmesebbre, aki mivel a vállalkozók körében jár-kel, simán lehet egy másik hasonló kaliberű vállalkozó nő, akinek még pénze is lesz, így nem a pénzre fog szállni.

Ha ezt a forgatókönyvet vesszük - mert miért ne lehetne ilyen -, akkor a pasi végül jól jár, a milf meg nagyon nem, az idő/kor nem neki kedvez.
Keveset tudunk mindkettőről, amit írtál nem sok, de, akár ez is lehet a vége.
Nem?

Amit írtál nem egyedi eset, fordítva még inkább nem az, ezzel nekem például nem bizonyítottál semmit arról, hogy milyen szemét pénzéhesek a nők :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2019.06.08. 17:57:51

Mesedélután pinokkiótól és pár nő, akik szuper kapcsolatban vannak, mégis itt basszák az idejüket egy lúzerre.
Semmi érdemleges.

2019.06.09. 09:49:35

@Kritikus Intrikus: nem barom egyáltalán. Írtam, 25 éve minimum együtt vannak. A milf pedig pár évvel ezelőttig teljesen rendben volt, nem tudtad csak úgy befűzni. Jól elvoltak, néha amikor olyanjuk volt bevettek egy palit vagy nőt hármasozni stb. Aztán megjelentek körülötte a tőle jóval fiatalabb rokon csajok, elvált (fasztengerbe ugró) barátnők, és a rendszeres és korábbitól jóval gyakoribb bulizás meghozta az eredményét. Amíg a milf külön bulizgatott, addig a pali kiscsajokat kúrogatott, megszűnt a bizalom, és így már baszni lehetett az egészet.

2019.06.09. 09:58:44

@Frau Untermensch4: "ez elég kevés leírás róla, így nem igazán dönthető el, hogy a pénzén kívül van-e valami más "jó" is benne."

Igen. Aki agy nélkül szabadul rá a zinternetre, annak valóban nehéz boldogulnia a szöveggel. Biztosan azért volt egy piacképes nő 25 évig egy palival, mert nem volt benne semmi jó. :)

"Miért ne használhatná ki ezt a lehetőséget? A férfiak ugyanúgy elbolondulnak egy fiatalabb nőért, miért lenne ez kiváltságuk? "
Talán mert egy 20 évvel fiatalabb pancser nem fogja sokáig eltartani az anyja korú nőt, aki ezért(is) a szakítás után majd pár év múlva éhenhal.

"Keveset tudunk mindkettőről, amit írtál nem sok, de, akár ez is lehet a vége."
Párkapcsolati szempontból minden lényegeset leírtam. Életkorokat, egzisztenciális helyzetet, stb.

"Amit írtál nem egyedi eset, fordítva még inkább nem az, ezzel nekem például nem bizonyítottál semmit arról, hogy milyen szemét pénzéhesek a nők :)"
sosem állítottam, hogy azok lennének. Legtöbbször agyatlanként, és haszonelvűként szoktam rájuk hivatkozni.

"Az 50-es vállalkozó pali pedig kapott egy lehetőséget, fiatalabb nőre, vagy korához hasonló értelmesebbre, aki mivel a vállalkozók körében jár-kel, simán lehet egy másik hasonló kaliberű vállalkozó nő, akinek még pénze is lesz, így nem a pénzre fog szállni."
Még csak nem is sugalltam, hogy a palinak ne lennének jók a kilátásai. ;)

"Ha ezt a forgatókönyvet vesszük - mert miért ne lehetne ilyen -, akkor a pasi végül jól jár, a milf meg nagyon nem, az idő/kor nem neki kedvez." Így van.

2019.06.09. 10:05:36

@Captain Admin: "Biztosan azért volt egy piacképes nő 25 évig egy palival, mert nem volt benne semmi jó"

nem,azért mert pénze volt :D

"az anyja korú nőt, aki ezért(is) a szakítás után majd pár év múlva éhenhal."

Ezt írtam, hogy a legrövidebbet fogja húzni :)

"agyatlanként, és haszonelvűként szoktam rájuk hivatkozni."

Igen ezt tudom, és te is tudod, hogy tudom :)

"Még csak nem is sugalltam, hogy a palinak ne lennének jók a kilátásai. "

Na látod, a végén még szerencséje lesz, hogy a milf lelépett ;)

Na, akkor itt vége, fuss el véle...
Szép napot Admin, a másiknál várom a válaszodat JC-nak, bár csak este fogom tudni elolvasni :)

2019.06.10. 00:08:01

@Captain Admin:
nosza akkor meg mindenki megkapta a magáét, a pasi fiatalabb élvezhető korú pinát a vén picsa meg a maradék pár használható évre pár fiatal pasi átmeneti figyelmét.
Csak lehet ez a manőver túl sokba került neki, szóval még mindig nem értem minek kellett a szükségesnél többet ráíratni egy buggyant pinára?

2019.06.12. 13:00:20

@Captain Admin: "mindig értetlenkednek amikor azt mondom, hogy ha fontos egy nő a kapcsolatban, akkor félre kell dugni minél előbb, és azt tudatni a nővel."

Ez bizonyos nőknél, bizonyos helyzetekben működik (és legfőképp csak bizonyos férfiak esetében), de semmiképp sem általános "bölcsesség".

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2019.06.12. 22:50:57

@VT 135: Te inkább ne okoskodj párkapcsolatokról a faszkörhintázós exkurváid után, te kis skizofrén buzi!

Frh 2019.06.18. 13:59:19

"én vagyok az első komoly kapcsolata"
Tipikusan a még magát kiélni akaró férfi/nő esete.
Ennyi volt, tegyél le róla, hogy melletted marad! Szünetelés ilyen esetben nincs. Végleges elválás lesz. Készülj fel és kezdj el keresni mást!
Dolgait dobd ki, minél előbb gyászold meg (magadban, őt ne keresd!)!
süti beállítások módosítása