Megszűnt a pozitív kisugárzásom, megszűnt a kapcsolat is

2019. július 02. 07:50 - csajokespasik

„Egyik nap még szeretett és éreztette, hogy minden rendben, másnap pedig már megszűnt létezni a számomra” - A csaj pont a legrosszabb krízishelyzetben képes előhozakodni azzal, hogy az előző párja bezzeg éttermi szinten főzött. Ma megtudhatod, mivel vigasztalta pasiját egy barátnő, amikor az épp nem volt jókedvében.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

A bizalomról és a megértésről szeretnék pár szót.

Az én kapcsolatom nem élte túl az első komolyabb válságot, amikor feltorlódott nálam egy pár dolog (családi gyász, lakhatási helyzet bizonytalansága, anyagiak megcsappanása, munkahelyi gondok) mindez néhány hónap leforgása alatt. Érthetően nem voltam jó passzban. A barátnőm megértőnek mutatkozott egy darabig. Mutatkozott, de valójában nem volt az. Talán azt várta, hogy a viharfelhők elvonuljanak.

Én mindent elkövettem, amíg tudtam, hogy ne látszódjon hangulatomon a helyzetem, de a felgyülemlett feszültséget nem tudtam sokáig leplezni. Kérdezte, mi a baj, én meg elmondtam. De ezzel ő le is tudta a maga reszortját. Nem is vártam többet.

Próbáltam kerülni a veszekedéseket, és azt, hogy bármit is rajta vezessek le - ilyen nem történt. Tény, hogy sötéten láttam a jövőmet. Bíztam benne, hogy ezt a szakaszt átvészeli velem. Kitart mellettem. Együtt túljutunk. Jó, hogy van valaki mellettem. Nem hibáztattam senkit, abban bíztam, talán a kapcsolatunk is kibírja, mi több, erősödik ezáltal, és támogat, én pedig belőle merítek némi erőt. De olyanokkal kellett szembesülnöm, hogy tőlem elvárja, hogy jól tudjak főzni, miközben ő egyáltalán nem tudott. Azt, hogy jól főzni, úgy értem, hogy nem csak egy szimpla tésztát, vagy egy zacskós levest, hanem bonyolultabbakat is, recept után. Elmondta, hogy az előző pasija éttermi színvonalon tudott főzni... Hát, pont ilyen megjegyzésekre van most szükségem.

Neki van saját lakása és autója, félretett pénze, nem függött tőlem. Bár mindenét sokkal inkább a szüleinek köszönheti. Nem kellett küzdenie az életben semmiért. Azokat becsülöm, mert én is az a fajta vagyok, aki megküzd azért, amije van, képzi magát, ha az kell.

Ahogy láthatóan csökkent némileg a jókedvem, a pozitív kisugárzásom, amit megszokott, (nem lettem depressziós, csak már azt érezte, hogy nem a régi vagyok) esélyt sem adva, egyik nap még szeretett és éreztette, hogy minden rendben, másnap pedig már megszűnt létezni a számomra. Tudom, hogy nem kellene előítéletesnek lennem, de itt nem erről van szó.

Ha összegezni kéne a tanulságot, hangozzék akár elcsépelt szentimentalizmusnak, hogy ha két ember tényleg szereti egymást, őszintén és igazán, kitartanak egymás mellett, amikor egyik vagy másik hasonlón megy át, mint én. Ez lenne az alaphelyzet. Azt nem is kértem, hogy együtt oldjuk meg, mert magam akartam, sok nem is rá tartozott. Ilyen tekintetben nem számítottam volna rá. Csak türelmet szerettem volna tőle, ha a megértése, az együttérzése nem is volt valódi. Arról nem beszélve, ha fontos lettem volna neki valóban, akkor nem így szállt volna ki. Azt érzem, jelentéktelenné váltam számára. Sokszor semmiségeken is buknak kapcsolatok, de az én helyzetemet én nem látom semmiségnek, és vannak, akiknek bizonyos kellemetlenségekkel együtt már nem éri meg a kitartás. A többiről nem tehetek.

 
87 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr8214921896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Heinrich Spitzvogel 2019.07.02. 08:05:10

Valoban nem tehetsz rola. A nok (jo resze...khm) nagyon gyorsan reagalnak es alkalmazkodnak a negativ iranyba megvaltozott elethelyzetekhez, de nem segitseggel, kitartassal, tamogatassal, turelemmel, hanem menekulessel, partnercserevel, amelyekhez majd legyartjak a megfelelo magyarazatokat is.

2019.07.02. 08:33:42

Nem csak neki vagy jelentéktelen, hanem minden nő számára, akinek nem vagy képes az általa elvárt mértékben jobbá tenni az életét. Nincs ilyen, hogy egy nő önmagadért szeret stb. Mindig mindent a saját érdekük miatt tesznek.

Nagyon tanulságos leckét kaptál, ráadásul nagyon olcsón. Innentől már láthatid, hogyan gondolkozik egy nő, mik a motivációi, miből erednek a cselekedetei. Nincs mas dolgod mint ezt a szemed előtt tartani, és tudatosan választva használni a nőket, nem pedig egy illúzió látszatába (nekem jár egy ilyen nő, mert szeret stb) kapaszkodva kínlódni.

borzlány 2019.07.02. 08:43:10

Legalább hamar kiderült, hogy jellemtelen és nem kínlódtatok még pár évig.

2019.07.02. 08:44:29

@Csodor aki meghagja a vilagot: jajj, jót nevettem nagyon. Rengeteg ilyen agyhalott van, akinek nem elég baj, hogy már meg sem akarják baszni, de még ezt világgá is kürtöli. :)

Ezeket csak elvált agyhalottként hívom. Minden benne van ebben a fogalomban amit egy ilyen nőről tudni kell. Akit a válása után hónapokon belül nek foglal le valami piackepesebb pali, az már sajnos egyedül fog megrohadni, ami sorstól természetesen egy fokkal nem érdemelnek jobbat. :)

Amúgy élőben ritka kéjes élvezet ezeknek a vérét szívni, mert ott nincs tiltás meg profil törlés stb. "Szia, mizu, még mindig egyedül vagy? Mióta is, hány éve már?" :D Paff, egy hétre padlóra kerül.

A durva az, hogy ismerek teljesen normlis csajt is még az én értkrendem szerint is az, akinek amikor mondtam, hogy úgy tervezgesse a válást, hogy utána szinte lehetetlen küldetésben lesz része amennyiben hasonló pasit akar majd, totál kiakadt, meg mindenféle nőgyűlölőt kiáltott kínjában, csak mert felvázoltam neki, hogyan működik a szexpiac. Ennek már x éve. Kitartóan keresgél azóta is. :D Nem érti, hova lettek a pasik.

2019.07.02. 08:46:26

@borzlány: milyen jó is lenne a férjednek, ha ezt már ő is előbb tudta volna rólad, mielőtt hagyta magát teljesen kizsigerelni?!

2019.07.02. 08:47:54

@Csodor aki meghagja a vilagot: Ki hallt a férfiasság ebben az áll világban. Ki írta ezt? Vágvölgyi Noémi?

Nyomasztó Fingszag 2019.07.02. 08:50:53

Magadból meríts erőt, alapvetően magadra számíthatsz, a többi csak bónusz. Ettől függetlenül persze szarul esik.

Ebből a helyzetből ki kell kecmeregni, addig meg elfogadni hogy az élet ezt osztotta, mert mást úgysem tehetsz. A csaj meg nem hozzádvaló volt. Fogsz még örülni is hogy megszabadultál tőle. Jön más.

borzlány 2019.07.02. 08:55:20

@Daenerys Targaryen: :D sose értettem, hogy akik a neten, nyomtatott betűk között élik az életüket, azoknak hogy lehet ilyen fos helyesírása?
Vagy csak a barinők posztjait olvassák, akik hasonlóan írnak?

2019.07.02. 08:58:50

@Csodor aki meghagja a vilagot: nemrég volt egy ilyen poszt az én falamon is, egy 38 éves csaj fakadt ki egyszercsak, akinek még eddig csak pár hónapos viszonyokat sikerült kialakítania, bár abból jó sokat, hogy jó lenne ha megértenénk és elfogadnánk mi az ismerősei, higy neki nem véletlenül nincs kapcsolata, hanem ő így érzi jól magát, így teljes az élete, fogadjuk el, hogy így boldog és ne legyünk irigyek! :D

Megkérdeztem, hogy ha ez tényleg így van, akkor miért próbált az utóbbi 20 évben folyamatosan párkapcsolatot kialakítani, ismerkedni? Le is tiltott. :D

Mindezt egy olyan csaj, aki alakra egész jó, a feje borzalom, m nagyon csúnyára aszott az arcbőre már a sok szolitól, 2 számjegyű IQ, és mindezt nem létező mellmérettel. Konkrétan nincs melle. Szóval ilyenek ezek az egyedül is boldog nők.

Az elvált szerencsétlenek meg még ezt is überelik. Miközben munkahelyen rendszeresen a semmiből előtörő sírógörcsökkel küzdenek, állandóan felázott szemhélyakkal látni őket a sok bőgéstől, posztolják a sok erős nő ilyen meg olyan faszságot, mesélik, hogy mennyire jó már így egyedül, nem is kellene senki stb stb, miközben a tények azok, hogy konkrétan már a 20-onéves potya puncit keresőknek sem érnik meg már egy gumi árát sem. Jókat lehet szórakozni ezeken a betegeken. Azon amúgy már nem annyira, hogy a számuk milyen magas.

nOniCk 2019.07.02. 09:25:32

"ha két ember tényleg szereti egymást, őszintén és igazán, kitartanak egymás mellett, amikor egyik vagy másik hasonlón megy át, mint én."

Nem tudom hány éves vagy, de szerintem a nézeted kb. 70 év fölött lévő pároknál talán létezhet. Túl sok romantikus nyálat nézhettél, hogy ilyen illúziót kergetsz. Szerintem alapvető, hogy a férfi nem igazán panaszkodik a nőnek, mert a férfi MEGOLDJA a felmerülő problémáit. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem meséli el, ami épp foglalkoztatja. Magaddal legyél elfoglalva, hogy jól érezd magad. Keress olyan dolgokat, amik örömöt okoznak és ha jó passzban vagy jönnek majd a csajok is.

2019.07.02. 09:40:54

@nOniCk: ha túlságosan belemerül a kockulásba mert ő így érzi jól magát, tolja otthon a raspberryjét meg a WOW-ot, akkor kurvára nem jönnek a csajok. Az antiszoc otthonülő pasihoz nem csenget ám be a jótündér! Ezt mindig elfelejtik az okos redpillesek.

borzlány 2019.07.02. 09:42:56

@nOniCk: baromi szomorú világban élnénk, ha ez így menne (hogy csak 70 felett támogatják egymást a felek). Sztem egy normál kapcsolatban meg családban alap, hogy az ember segít a másiknak ahol tud, ha a gondjában konkrétan nagyon nem tud, akkor is meghallgatja, tanácsot ad, seggberugdalja ha szükséges, keresi a kedvét hogy addig is jobban érezze magát stb.

God Harald 2019.07.02. 09:48:28

@borzlány: ez nem az volt. Ez csak pilot volt, további részek nem készültek hozzá:))

Elementáris 2019.07.02. 09:55:37

@nOniCk: alap egy kapcsolatban -bármennyi idős is vagy-, hogy a problémákat közösen oldják meg.Ahol ez hiányzik, az max, csak közös öröm :), de nem kapcsolat.

2019.07.02. 10:07:39

@borzlány: "Sztem egy normál kapcsolatban meg családban alap, hogy az ember segít a másiknak ahol tud,"

Nálatok akkor miért az a felállás, hogy csak te szipolyozod ki a férjed, te pedig őt semmiben sem támogatod? Pl ma sem dolgozol, tegnap sem, meg az utóbbi hónapokban eleve nem sokat, de a közös számlahasználatra rákényszerítetted, hogy problémamentesen költhesd a pénzét. Mindezért mit adsz cserében? Heti egy pinát?

nOniCk 2019.07.02. 10:08:44

@Daenerys Targaryen: @borzlány: Hölgyeim! Nyilván egyszerűbb kiforgatni egy véleményt, mint értelmezni. Egyrészt némi intelligenciát azért feltételeznék a posztolótól, hogy az ismerkedést nem egy szobában egyedül képzeli el. Másrészt nem azt írtam, hogy nem támogatják egymást a párok, hanem azt, hogy a férfi megoldja a gondjait és nem ELVÁRJA, hogy más oldja meg. A támogatás, mint itt más is írta nem elvárható az vagy van, vagy nincs. Olyan nőt kell választania, ha ez az igénye, aki bírja a problémázást, nyavalygást, teszetoszaságot hosszú távon, és támogatja a két szép szeméért, ilyet találni szerintem illúzió!

Elementáris 2019.07.02. 10:45:41

@Captain Admin: csak azoknál, akik a külvilágnak élik az életüket, vagy akiknek nincs saját gondolatuk :)
Aki átlátja a saját életét, az nem egy cikkből építkezik :)

borzlány 2019.07.02. 11:14:17

@nOniCk: azért egy "családi gyász" helyzeten nagyon nincs mit megoldani, ott az érzelmi támogatás kell és fontos is, aki ezt nem képes a másiknak megadni, az sekélyes és párkapcsolatra alkalmatlan egyed.

DennisVT1 2019.07.02. 12:29:18

@Heinrich Spitzvogel: Ezt minél előbb érdemes megtanulni, és akkor nagy meglepetés nem fog érni...

2019.07.02. 13:41:12

@borzlány: ezt te nem tudod megítélni, mert csak a szipolyozáshoz értesz :-))))

God Harald 2019.07.02. 15:32:29

@Daenerys Targaryen: boszorkány boszorkány! Engem gyíkká változtatott! De...már elmúlt.

borzlány 2019.07.02. 16:30:28

@Daenerys Targaryen: végülis, abban tényleg jó vagyok, bár én nem ezt a szót használnám rá, hahaha.

Burgermeister 2019.07.02. 19:22:03

Olcso tanulopénz. A nőket ezután használd és ne picsogj, nem akar alkalmazkodni, tulzott elvárásai vannak? Lapátra vele!!!

VOGAben 2019.07.02. 19:26:18

Két féle nőt ismerek: 1. akik apróbb botlásaik esetén füllentenek néha de nem mindenáron űzik ezt. 2. bármely élethelyzetben büdös nagyokat hazudnak, magasról szarva annak közép vagy hosszútávú következményeire. De a lényeg: A megjátszott érzelmeit bármelyik képes egy szempillantás alatt kikapcsolni, ha adódik egy számára kedvezőbb élethelyzet. Ide sok minden behelyettesíthető. Egy még nem megunt és ezért könnyebben idealizálható manus, egy vastagabb pénztárca, vagy egy nagyobb bré stb. és ezek kombinációi. Az érdeklődés színlelése a férfi érzelmeit illetően csak addig megy, amíg izgalmas a szitu. Amint ez alábbhagy időzített bomba mind. Az elcseszett illúzióvilágukban jogot formálnak bármire, a lenullázott jólelkű hapsikák, férjek, pajtikák meg sorra koppannak. Lelkizni, barátkozni TILOS!

countercunt 2019.07.02. 21:50:05

Felulvalasztodtal valahogy, szevasz, kerjuk a kovetkezo kamuposztot

Felsőmocsoládi 2019.07.02. 22:51:27

Nem szeretett ez téged soha.
Szívesen!

2019.07.03. 08:49:10

@Captain Admin: "Mindig mindent a saját érdekük miatt tesznek."

A férfiak kinek az érdeke miatt teszik amit tesznek?
Ezt már a Sorozatrandizón is olvastam Krisztől, aztán másoktól is, fel is tettem a kérdést, hogy mi a helyzet a férfiakkal.
Nem kaptam választ, bár lehet, hogy valamelyik hülyegyerek kiborította a szokásos szart újfent. Számomra érthető választ nem kaptam, pedig őszintén és baszogatás nélküli érdeklődés ez a részemről.

De tényleg, itt azért vannak normális de így gondolkodó férfiak, talán valaki megvilágítja elmém, és talán a többi nőnek is hasznos információ lenne, bár lehet, hogy ide meg már nem néz be senki, mert van új poszt, azért felteszem a kérdést, hátha:

"a nők mindig mindent a saját érdekük miatt tesznek."
A férfiak kinek az érdekéért tesznek? Nem önmagukért?!
Máshogy fogalmazva: a férfiak tán feláldozzák magukat valami vagy valaki másért, amikor bármit is tesznek férfi-nő viszonylatban, vagy ők is önmagukért, csak az más.

@Burgermeister: "A nőket ezután használd"
Ez mi, ha nem önmagadért teszed?

2019.07.03. 11:40:20

@Frau Untermensch4: A férfiak közös célok megvalósítása érdekében tesznek meg mindent a növel, akivel összekötötték az életüket. Egy komoly kapcsolat házasságban végzödik, és abban a pillanatban minden érdek közös, közösek a célok, közösen oldják meg a felek az egyéni érdekeik mentén keletkezett igényeket. Mindezt akár élethosszig tartó folyamatban. Eddig az a része, amit egy tradícionális családban felnött férfi próbál tükrözni a saját életében az általa választott növel az oldalán. Majd jön a valóság : A Nöi oldal ezt nagyon élvezi a házasságban, hisz kvázi minden az ö problémamentes életét biztosítja, emiatt az elején még tesz eröfeszítéseket, hogy ellensúlyozza a férfi oldalról a házasságba pumpált energiáit.Ami teljesen normális.Valamit valamiért. Jön az elsö gyerek, itt már a kapcsolat müködtetésébe eddig fektetett energiát a gyermek kapja szinte teljes egészében, viszont a férj felé növekvö igények mutatkoznak szinte minden területen, az eddig beletolt javakon felül (pl.: ne csak a fizetés jöjjön haza minden hónapban, meg a fü legyen csak lenyírva hétvégenként, kocsi kitakarítva, hanem a háztakarításban is be kellene indulni.....stbstb)Ok. tényleg kell a segítség, az ember megpróbál alkalmazkodni a kialakult helyzethez,az egész heti munka után hétvégén is odateszi magát. Eltellik 2 év, a gyerek már maga öltözködik szinte, a ráesö munka töredéke a korábbi idöszaknak, de az anyuka felszabadult ideje valahogy nem mutatkozik meg a háztartásban, a munka világába visszatérés még gondolatban sincs...itt már azér felszínre buggyannak a feszültségek, mindenkinél, még a legjobb nevelést kapott embereknél is megvan a türéshatár. De hogy oldjuk meg? Meg kell oldani valahogy, mert ennyi szép év, egy család nem mehet a kukába egy megoldható problémahalmaz miatt!! Javaslat : szülje meg a 2.gyereket, amit amúgy is bevállaltunk a házépítés miatt, és akkor maradhat még otthon, és én is motivált leszek, hogy húzzam az igát kvázi egyedül. (Azt ugyan nem....pedig azokat a kurva papírokat ketten írtuk alá anno.)Stb...kihúztuk még 3 évig, munkahelyet váltottam hogy több, mint 2* annyit keressek, hogy ne veszítsük el a felépített életünk, bevállaltam egy külföldi munkát (ami hiba volt)azzal az egyességgel, hogy addig csinálom míg nem talál itthon valamilyen normális állást, hogy utána onnan folytassuk együtt közösen, ahol a közös keresetü életünk megszakadt.A külföldi munkám ugyan megoldotta az anyagiakat (neki), de csak elhúzta a problémamegoldást. Két év alatt, csak a munkakeresés zajlott, meg olyan munka, ami csak a pénzt vitte (diplomás nöröl beszélünk)Faszit hamarabb talált helyettem (kb. 1 hónapig, azóta is egyedül nyomja, de nem érti miért) mint munkát, mikor meglett az áhított állás, jöhettem haza elválni, ugyanis addigra már beadta a keresetet. 12 évig hallgattam a mantrát, hogy engem mennyire szeret, és hogy velem akar megöregedni, majd az utolsó 3 hónap elsö napján váltott, hogy kiszeretett belölem, el akar válni.
Nyilván nekem is lett sajnálatos módon másik életem, még a házasságom ideje alatt, de hogy házas emberként többet vertem a faszom, mint tinédzserkoromban azt nagyon nehezen tudtam megemészteni.Persze közben folyamatosan nyomták a gombot a nök a környezetemben.
De ez már a múlt, így amikor a Herr Burgermeister kommentel, vagy akár Adminkapitány, vagy a Világbaszó, ill. akiket kihagytam, akkor tüpontos leírást kapsz a mára kialakult férfi - nöi kapcsolatszerüségek helyes lereagálására férfi (és nem balfasz) oldalról.
A mai sokszexpartneres nök értéktelenek, csak használatra alkalmasak, de azok közül sem mind.
Egyszerüen ti már nem érdemlitek meg, hogy áldozatot hozzanak értetek. Ha van valakid, akkor kurvára becsüld meg és dolgozz sokat a kapcsolatodért, hogy ne maradj egyedül, mert azt a nök nehezen viselik. Tudom, ez tapasztalat. Bocs mi volt a kérdés?

erkölcsi hulla 2019.07.03. 12:14:20

@Béci_ma_ne_lécci: Erre nincs igazán mit mondani...mondanám hogy részvétem de nem halt meg senki, csak a régi, családot akaró monogám éned.

2019.07.03. 12:43:46

Nézd, ez nagy csalódás volt mindenképp, de sajnos annyit változott a kapcsolatok dinamikája az elmúlt évtizedekben, hogy egyszerüen (legalábbis nekem) nem tudtam megfelelöen alkalmazkodni a kialakult helyzethez, ráadásul nehezített pályára kerültem késöi gyerekként, a szüleim 54 éve vannak együtt, és ök még az akkori korszellemben neveltek kvázi mangínának.
Ezzel a mentalitással eddig jutottam, ma már gyökeresen máhogy viselkedem egy mai nö tarsaságában.
Hálisten jó géneket örökötem, folyamatosan edzem magam (föleg saját örömömre), minden olyan paraméterrel rendelkezem, amivel könnyen lehet ismerkednem, igazából nem zárkózom el a család lehetöségétöl, csak a kritériumrendszert emeltem magas szintre ezügyben amit, ha nem ugrik meg senki sem fogok a kardomba dölni.
De egy biztos, hogy aki már pár (sok) férfival volt, azt a farkamon kívül csak egy kellemetlen érzelmi hullámvasútra tudom felültetni, de küzdjenek csak, ahogy az elöttem lévö faszijaikkal is tették, nincs ezzel semmi probléma.
Amúgy a környezetemben van pár jól müködö házasság is, de ott nem nagyon tudni elözö partnerekröl föleg nöi oldalon.

Almandin 2019.07.03. 14:11:52

@Béci_ma_ne_lécci: Tehát szerinted a szűz nő lehet csak jó partner, feleség? Mit csináljon szerinted egy nő, ha szétmegy a kapcsolata, fogadjon cölibátust, mert szerinted csökkent értékű áru? Az is furcsa, hogy egy kalap alá veszed azokat, akik pl. 30 évesen két expartnerrel rendelkeznek és a több tucat, vagy több száz férfival lefekvő ribancokat. 19. századi életszemléleted van (el kell venni egy szüzet, aki később se szeresse meg a szexet, közben meg eljárni a bordélyba a frigid feleség mellől, meg hát egy férfinak kell a változatosság).

]{udarauszkasz 2019.07.03. 14:52:51

@Béci_ma_ne_lécci: Mennyire ismeros a sztorid... leszamitva a gyerekeket...

Lúdvérc 2019.07.03. 16:31:27

"Elmondta, hogy az előző pasija éttermi színvonalon tudott főzni... Hát, pont ilyen megjegyzésekre van most szükségem."

Sajnos pont ilyenekre, ahhoz hogy kijózanodj, de az jó jel, hogy ezt észrevetted. (Főzni még legalább megtanulhatsz, de mit léptél volna egy "előző pasimnak nagyobb volt a farka" megjegyzésre?)
Komolyra fordítva. Te is beletenyereltél egy nárcisztikus jegyeket mutató hölgyeménybe. Az elején gondolom elvarázsolt, és amíg jól mentek a dolgok, talán boldogok is voltatok, de az ilyen felállásban már az elején érzékelhető egy nagyon kicsi, de alattomos bizonytalanság, előjele annak, amit tőle hamarosan és elkerülhetetlenül kapni fogsz. Gyakori az exek felemlegetése, hasonlítgatás, annak burkolt hangsúlyozása, hogy neki jobb jár. Emellé társul az érzéketlenség, igazából nem érdekli, mi van veled. Akár a karod is leszakadhat, azt is elnézi tétlen. Menekülj, aztán gondold át, hogy mivel fogtad meg őt, mert az elején valamivel megfogtad. Erre kell rájönnöd, majd ezt tudatosan kerülnod. Nem mondott véletlenül olyat, hogy hasonítasz az apjára? De ha nem is mondott, sokat tennék rá, hogy rajtad csattant az az ostor, ami az apjának járna. De most nem az a dolgod, hogy ezt kiderítsd és megindokold, hogy teljesen érthető, hogy így bánik veled.
Nem értek egyet az itt gyakran olvasható kizárólagos üzleti és szintelméleti felfogással, viszont hiba lenne azt gondolni, hogy nem létezik és alábecsülni. Még a szeretetteljes kapcsolatokban is vannak szintek, ez egyértelmű. De azt sem kell elhinni, hogy nincsenek vagy csak időskorban olyan kapcsolatok, ahol ha megborulsz, azért a másik kiáll melletted. Vannak. (Csak addig a szintig el kell jutni, nem kizárólag anyagilag.) Neked nem az kell, hogy sajnáljon valaki és anyjaként babusgasson. Ilyenkor az a korrekt, tudatosnak tekinthető viselkedés, hogy megkérdezi, kell-e segítség, vagy egy kis időre hagyjon békén. Teret ad, de nem lép le.
Írhatnám, hogy nincs elég önbizalmad, de valódi önbizalma iszonyú kevés embernek van, aki mellől elvennék a vagyonát, feleségét/nőjét és egy kis gyász után tovább lépne/élne.
Sajnos a nárcisztikus hajlamú embereket a legnehezebb elengedni, mert még a kapcsolat elején bebiztosítják, hogy érzelmileg nagyon kötődj hozzájuk, így lesz a kapcsolat döglődő és befejező része különösen fájdalmas. De van remény, sok dolgot észrevettél, lépj, legyél kicsit autonóm, vágj bele valamelyik tervedbe/álmodba és csináld meg, így szerezhetsz erőt, önbizalmat (s végül remélhetőleg egy normális csajt). Ezekért bizony te tudsz tenni, az ő keresztje is megvan, azért meg neki. (Nem tud igazán kötődni, gyakori manapság.)
Sok sikert!

erkölcsi hulla 2019.07.03. 16:53:03

@Almandin:
MI ez a sok szalmabáb érvelés? Mondott bármi ilyet hogy csak szűz nő lehet jó partner?

ÉS ebből a szalmabábból még vagy 5 mondatig triggerelsz, gratulálok.
Annyira célzott, minél több "partnere" volt egy nőnek, annál kevesebb az esélye hogy dugáson kívül bármi másra alkalmas. Az okot nem fejtette ki, ha eléggé döhöngsz, majd jön Admin és társai és talán legépelik...

erkölcsi hulla 2019.07.03. 16:57:33

@Lúdvérc:
"Te is beletenyereltél egy nárcisztikus jegyeket mutató hölgyeménybe."

Ezzel arra célzol, hogy létezik másmilyen?

szanalmas 2019.07.03. 18:27:06

@Béci_ma_ne_lécci: Te amúgy élveztél bármit is a kapcsolatban, vagy csak egy "elvárja a társadalom, és a család, és mások is így szokták" házasság volt? Mert eléggé steril jómunkásember kapcsolatnak tűnik a történet így első olvasatra.

szanalmas 2019.07.03. 19:02:54

@Frau Untermensch4: Téged ez a kérdés komolyan foglalkoztat?
Nyilván a 80 százaléknyi értelmi és érzelmi analfabéták világában a válasz igen lesz. A maradék 20 százalékból 18-nál meg azért, mert beleválasztottak a 80 százalékba és keserű tapasztalatuk lett, vagy csak belefáradtak a hülyék cirkuszaiba, és megőrültek! :D

szanalmas 2019.07.03. 19:09:03

@erkölcsi hulla: Nem, nem létezik. A nők egy homogén massza, mind együtt tartalmazza Palvin Barbi, Vajna Tímea, Angela Merkel, és Tina Turner tulajdonságait, csak más eloszlásban. Az agyukba beépített egyszer írható memória van, mint a sexbabádban, csak kevesebb!

erkölcsi hulla 2019.07.03. 19:20:32

@szanalmas: Èn is így gondoltam. Jó hogy ennyire egyezik az èszjárásunk.

2019.07.03. 20:05:20

@Almandin: Egy kérdésem lenne, mielőtt kifejteném a válaszom. Feltételezem női kommentelő vagy. Neked milyen alap elvárásaid vannak egy párkapcsolat legelején, Mit kell tenni egy férfinek kvázi a nulláról, hogy meghódítsa a szíved?

2019.07.03. 20:26:03

@szanalmas: igen, voltak nagyon jó időszakok is az első 2év a házasságig, majd az azt követő 7 év, az nagyon jó időszak volt! Amibe belefogtunk megvalósítottuk, nagyon jó volt úgy élni, hogy egyfelé húztunk. Aztán mikor minden megvolt, felelevenítettem egy régi vágyam, ami a hobbim lett ( motorozás) és szerintem itt tört el valami, időt kértem a feleségemtől, hogy legyen kicsit türelmes, de sajnos nem volt az, ami lassan mindenre rányomta a bélyegét ( nem tetszett neki, hogy költséges a hobbim, pedig a hazaadott pénzen ez nem látszott, akkoriban (is) piszok jól kerestem) mondjuk annyit nem tudtam keresni, amennyit ő nem tudott volna beosztani, de ez egy ilyen játék....Aztán elkezdődtek a házasságon belüli durva shittesztek, ami a szex egyes elemeinek a megvonásával indult, ( pont ami miatt feleségül vettem...) majd szépen kiteljesedett a végéig az itt, és máshol már tűpontosan leírt metódus szerint. A lányom megszületése volt még egy életreszóló élmény, istennek hála az 1. 3 évét a születése pillanatától napi szinten lekövettem, minden területen ezt az élményt nem adnám oda semmiért, persze a mai napig minden együtt töltött perc ajándék és ez így is marad. Mondjuk rajta tényleg látom, és érzem, hogy szeret, kb ez az egyetlen érzelmi biztos pont az életemben. Jó volt, amíg tartott a dolog, kicsit nagy árat fizettem érte, de mindenből lehet tanulni, és továbblépni az értékes tapasztalatok birtokában.

2019.07.03. 20:38:46

@Captain Admin:
még nagyobb vicc hogy a magyar 30-as korosztályú nők közt nem kevés arányban van jelen az ilyen nem férek a picsámba és elválok utána meg egyedül szopok az exem kölykével típus.
Az összes szaros társkeresőn az ilyen szánalmas baszott életű nyomorékok vannak túlsúlyban de elvárások azért vannak vastagon ilyen kondíciók mellett is, aztán mindegyik alig él meg a hó végéig, még ha az ex nyomja a gyerektartásit akkor is :D

Akasztani kéne az ilyeneket vasárnaponta a főtéren a prolik szórakoztatására, egyből elmenne a kedve a többi szarházinak a válóperesditől

Almandin 2019.07.03. 21:14:39

@erkölcsi hulla: Ő írja ezt:"De egy biztos, hogy aki már pár (sok) férfival volt, azt a farkamon kívül csak egy kellemetlen érzelmi hullámvasútra tudom felültetni, de küzdjenek csak, ahogy az elöttem lévö faszijaikkal is tették, nincs ezzel semmi probléma." A magyar nyelv szerint (nem nyelvtannáciskodni akarok, de ez tény) a pár az a kettő szinonimája. Feltételezem, hogy ő egy 40 évesnél idősebb hozzászóló. Hacsak nem 18 éves lányokra hajt, akkor minimum 25-30 éves, de lehet, hogy idősebb nőkkel szokott ismerkedni. Nos, pl. 30 körül 2 expartner egy nőnél a mai világban egyáltalán nem sok, mivel ma ritkák a sírig tartó házasságok. Azt tartottam nála korlátolt és maradi felfogásnak, hogy egy kalap alá veszi a néhány expartneres nem könnyűvérű nőket a szabados életű, kicsapongóakkal, akiken egy fél városnyi férfi is átment.

2019.07.03. 21:16:15

@Captain Admin: de azért kibaszott sekélyes picsa életed lehet neked is baszkikám ha ilyen szarrakás agyhalottakkal van tele a faszbuk profilod és még energiád is van foglalkozni az ilyenek nyomorával :D
már röhögni se tudok az ilyen elbaszott életű vadbarmokon nemhogy foglalkozzak velük egy percig is pedig volt a környezetemben épp elég ilyen.

na de a magyar picsáknak a luk mellé ész sose járt de ha még ez az elegy párosul a kurva nagy egóval meg önérzetességgel is akkor az már magára és a környezetére veszélyesen nagy barmot csinál belőle.
De megmondani persze egyik se tudja hogy mi vezetett idáig mire így elbaszták az életüket.

Almandin 2019.07.03. 21:17:57

@Béci_ma_ne_lécci: Tenni nem kell semmit, a személyisége a döntő. Legyen nekem szimpatikus, vonzó és kész. Pénz nem érdekel, képes vagyok magam eltartani. Bunkó, műveletlen, ápolatlan, tutyimutyi férfiak erőlködhednek akárhogy, nem kellenének.

Almandin 2019.07.03. 21:20:45

@Béci_ma_ne_lécci: Te kifogtál egy különösen álszent élősködő parazitát, aki évekig megjátszotta magát és egy percig se szeretett. Ez valamelyest megmagyarázza a gondolkodásodat. De kérlek, ne vetítsd ki az egész női nemre az utálatodat, mert nem mindenki olyan, mint a drágalátos exnejed volt.

2019.07.03. 21:26:33

@Béci_ma_ne_lécci:
te s egy emeletes nagy barom lehetsz hogy ilyen mélyen bele tudott egy hülye picsa rántani a szarba mindeközben következetlenül hagytad neki hogy a fejedre nőljön, naná hogy 3 hónap alatt beleszart a szádba a végén, én is lenéztelek volna meg kb mindenki :D
de akkor még a 12 év szopóroller után se tanulsz a saját hibádból és beszúrsz a végére egy ordas nagy baromságot, dehogy szabad teperni egy kapcsolatért, hiába tepersz, mindenképp átmeneti állapot marad ha épp van valakid, szórakozz vele, használd ki azt hajtsd a bús picsába mielőtt magától a nő nem lép le. Mert le fog lépni mindegyik ha viszketni kezd a pinája.

Nem jöttél még rá hogy a többségük azt hiszi hogy csak mert pina nőtt rájuk, az már feljogosítja őket az egész életen át tartó semmittevésre független a koruktól és a szült kölykök számától?

2019.07.03. 21:44:13

@Almandin: Ok. Maradjuk a személyiségnél pl ahhoz, hogy azt megismerd, ott az nem megy ránézésre, ahhoz idő kell igaz? Együtt eltöltött sok idő, amit nevezhetünk udvarlásnak. Ebben egyetértünk? Itt dôlnek el a komoly dolgok egy kapcsolat indulásánál igaz? Udvarolni mindíg is udvaroltak a férfiak ebben egyetérthetünk. Vagy számodra ez már nem szükséges? Ha így van, akkor milyen más módszered van a másik személyiségének megismeréséhez?

2019.07.03. 21:46:25

@Béci_ma_ne_lécci:
asszem most világosodtam meg, valami egyetemről kiszédült nagyokos fasz vagy elkényelmesedett melóval meg a környezeted által sugallt magából kifordult gondolkodás móddal,
és itt az egysoros bizonyíték a megérzésemre :D
Normális ember sose vesz el egy hülye picsát csak mer valamiért jó vele a szex! Az mindig el fog lapulni vagy átalakul egy idő után, de ha bele veszem hogy pár év után fix hogy bármilyen nőt megun az ember akkor meg pláne teljesen irracionális húzás ilyenért megházasodni egy picsával. Te már itt a motivációnál elbasztad, örülhetsz hogy állítólag normális pénzekért melózhatsz, bár ebben a baszadék országban kinek mit jelent ez az már szubjektív.

2019.07.03. 21:48:43

@Béci_ma_ne_lécci: a faszom a füledbe, hogy nem tudod bekezdésekre tagolni bazdmeg!

2019.07.03. 21:50:48

@Almandin: Nem hibáztatom őt, mert a család ahonnan jött, az nem épp mintacsalád. Az anyja abban az évben ment férjhez harmadszorra, mikor mi házasodtunk gyerekkora nem volt túl fényes, az ő családjukban az apukák eldobhatóak voltak, ő ezt látta, én abban reménykedtem, hogy ettől nekünk még lehet jó életünk, de tévedtem. A hibát én követtem el, de vállalom a rámeső következményeket.

2019.07.03. 21:59:22

@Almandin:
magyarán legyen magabiztos befutott siker ember adoniszi testfelépítéssel és lojális mentalitással, na persze hogy nem számít a pénze, egész addig míg azt nem mondod neki hogy akkor innentől egy pár vagy vele :D
na etesd a nénikédet a tolószékben ezzel a süketeléssel

2019.07.03. 22:03:33

@Béci_ma_ne_lécci:
ismered azt a régi mondást hogy nézd meg az anyját vedd el a lányát?

na ennek tökéletesen aktualitása van most is és sokszor láttam már hogy a párhuzam az megvan a 2 generáció közt, mindig abból a hozott anyagból építkezik egy nő amit otthon kapott, a pofára esés bele volt kódolva ebbe a te esetedbe az elejétől csak te végig futottál a zsákutca utolsó centiméteréig ahol volt egy baszott nagy fal, amibe fejjel előre bele is rohantál vastagon.
De legalább tanultál belőle mert van aki passióból még párszor megszopatja magát miután az első nem jött össze.

2019.07.03. 22:03:41

@Kritikus Intrikus: Van igazság abban amit írsz, de külföldön dolgozom itt más egy kicsit a kenyér. Nekem a szex az elsődleges motiváció, sajna ez az alaptermészetem része, nekem nő alapvetően gyereknemzésre, és szexuális örömszerzésre, valamint háztartási munkákra kell, cserébe megkap minden tőlem telhetőt érzelmi fronton is! Én szerelmes nem az elején vagyok egy kapcsolatnak, bár szerelmes eddig csak 1x voltam 20 éve. Sajnos én úgy működök, hogy az adott szó mindenek felett, ha valamit megígérek annak úgy kell lennie. Sajnos ez nem mindenkinél működik így, nálunk Briffault törvényei működtek hím nőstény lebontásban.
Azért arra kíváncsi lennék, neked mi kellett ahhoz, hogy ezeket a megállapításaidat a nőkről így fogalmazd meg.

2019.07.03. 22:04:19

@Captain Admin: Mobilról írok, azt nem megy de tényleg szar így.

2019.07.03. 22:11:33

@Almandin: "Mit csináljon szerinted egy nő, ha szétmegy a kapcsolata, fogadjon cölibátust, mert szerinted csökkent értékű áru?"

A kérdés kurvajó, és már többször leírtam itt korábban, hogy mik a reális alternatívái ilyen helyzetben ma egy nőnek, illetve mi az optimális életút ilyen szempontból. Elvált apukaként hirtelen felindulásból a válaszom az, hogy szopják le magukat ezek a nők. :D

De mivel a nők már rég nem érnek annyit, hogy egy szemernyit is idegeskedjen miattuk bárki is, kapsz korrekt választ is. Ugye nagyon nem mindegy az életkor. Ha 25 előtt lesz valai szingli, az sima ügy, de már akkor is ésszel kell választani, és el kell felejteni, hogy van még idő erre meg arra meg bulizni stb, pai meg majd lesz. Nem lesz. Ahhoz,h legyen, fiatalon kell megszerezni majd megtartani.

30 fölött már kibaszott gáz a helyzet, legalábbis az 5-10 évvel korábbiakhoz képest. Gyerekkel, önellátóként is nehéz, mert egyszerűen képzettségtől és életkortól függetlenül leértékelt áruk ezek a nők már csak. Ennek megfelelően vagy egy jelentős kompromisszumot jelentő béta balfasz jelentheti a megoldást, de kérdem én, milyen lehet heti 2x leszopni és lenyelni valaki olyannak a spermáját, aki soha sem tudott spontán nedvesedést előidézni benned?

A másik út pedig a minél jobb nővé formálódás, majd elfogadása annak, hogy már csak szexre lát fantáziát benned minden olyan pasi, akit te kapcsolatra el tudsz képzelni magad, és élvezni az életet, gátlás nélkül, lényegében ribancként. Így legalább szex és kalandok lesznek az életedben, mert olyan kapcsolat mint amire vágynál, már biztosan nem.

Mi az optimális életút egy nő számára párkapcsolati szempontból? Fiatalon el kell dönteni némi önismerettel, hogy 10 év múlva egy sok szexpartneres vagy egy kevés szexpartneres (megkímélt) nő akar majd lenni. Egy biztos, az alacsony szexpartnerszámnak kurva nagy előnye van minden időtávlatban. A magas számnak van hátránya garantáltan, de adott esetben előnye is lehet, de mindenféleképpen kockázatot hordoz magában. Nekem ha lányom lenne, én arra ösztökélném, hogy fiatalon jól választva legyen szerelmes egy komoly kapcsolat keretében egy olyan fiúba, akivel kurvára működik a kémia, majd idővel amikor ez szükséges, támogassa őt mindenben, hogy egy piacképes pali maradhasson 5-15 évvel később is. Garancia nincs rá, hogy nem fogják dobni, de így tudja maximalizálni az esélyeit annak, hogy 30 fölött egy normális kapcsolatban élhet majd egy piacképes palival.

2019.07.03. 22:15:36

@Béci_ma_ne_lécci: egy nő pár másodperc alatt eldönti, hgy lefeküdne e veled vagy pedig csak feltételekkel, esetleg egyáltalán nem. A megismerés, az információ gyűjtés ahhoz kell nekik, hogy felmérjék azt, hogy megérné e neki veled lekötnie magát.

2019.07.03. 22:23:33

@Kritikus Intrikus: Erre akartam kihozni azt a konklúziót, mikor megkaptam Alamandintól, hogy a nőkkel kapcsolatban XIX gondolkodásmódom van, hogy amikor indul az ismerkedés a nő elvárja azt az ózsdi, XIX századi, maradi, stb folyamatot ,amit a történelem udvarlásnak, a nő szívének meghódításának ( egónövelésére) tett nem kis erőfeszítésébe kerül csóré fasznak, majd amikor cserébe egy párkapcsolatra alkalmas nőt (szűz) kér cserébe akkor a faszinak egyből XXI századi gondolkodásmódra kell(ene) váltania a nő elképzelése szerint, ahol már társadalmilag elfogadott, hogy a szüzesség nem érték..., ja. Akkor tessék házadodni a társadalommal ezután ne velem pl. Na és ez csak egy baj a sok közül.

2019.07.03. 22:28:41

@Captain Admin: Ne is mondd! Nekem a tavaly nyári Milf ugrott be erről! Ott tényleg másodpercekben volt mérhető minden! A szerencse az, hogy arról hogy lekösse magát velünk arró mi döntünk. Ha mi nem akarunk kapcsolatot, akkor a nő ha megfeszül sem lesz kapcsolat, ez szintén feloldhatatlan problémákat szokott okozni a kontrollmániás luvnyák között. Elképesztő vergődések mennek.

Almandin 2019.07.03. 22:43:40

@Captain Admin: A mai társadalom is elég rossz felé tereli a nőket. A történelemben nagyon sokáig az volt a minta, hogy a nők néhány évvel a pubertás után férjhez mentek és természetes volt, hogy a házasságot nem, vagy csak extrém esetekben bontják fel. Manapság mi van? A fiatal nőket a környezetük, sokszor a szüleik is a tingli-tangli kapcsolatok felé terelik 25-30 éves koruk előtt. Vegyünk példának egy 18-20 éves egyetemista mai lányt. Ha ez a lány még szűz, a mai társadalom ezt már problémának találja, már szinte aggszűznek tartja. Ha kijelenti, hogy szerelmes egy férfiba, aki mondjuk 30 éves, már képes házasodni, a szülei is azt mondják, ez még korai, ne menj még férjhez, élvezd az életet, fiatal vagy még elköteleződni (ugyanezek a szülők 10 év múlva aggódnak, ha addigra nincs férjjelölt). Az elfogadott ma az, hogy egy 18-20 éves lány rendelkezzen baráttal, akivel lefekszik, de ne tekintse véglegesnek a kapcsolatot, mire az elvárás szerint kb. 30 évesen elköteleződik, legyen mögötte három-négy ilyen tingli-tangli kapcsolat, akár egy-két abortusz is. Csupán az élet máshogy működik, sok nő 30 körül már hervadni kezd, a férfiak is elkerülik a fűhöz-fához kétségbeesetten kapkodó nőket, tehát gyakran nem tud leakasztani magának egy megfelelő alanyt a családalapításhoz. Vagy nagyon rossz adottságú férfival kell megalkudnia, akivel nem lesz boldog és nagy eséllyel 7 éven belül elválnak, boldogtalan gyereket hagyva maguk után.
Természetesen nem mindenkinek alakul így az élete, de ez manapság gyakori forgatókönyv.

Almandin 2019.07.03. 22:56:30

@Béci_ma_ne_lécci: Te teljesen félreértettél. Nem azt írtam, hogy nem kell az udvarlás, hanem az, hogy a férfinak nem kell erőlködnie, hogy magát fejlessze, másnak mutassa, stb. Én pl. úgy szerettem randizgatni, hogy beszélgettem a férfiakkal (persze nemcsak azt). Nekem fontos, hogy hasonló értékrendű, érdeklődési körű, megfelelő erkölcsi színvonalon álló ember legyen a másik. A külső azonnal látszik, az ápoltság, modor is, de attól még lehet olyan ember, akivel mégse akarsz kapcsolatba kerülni, ha jobban megismered. Pl. szélhámos, aki le akar húzni, más szempontból nem tisztességes (pl. alvilági pénzforrásai vannak, drogkereskedő pl.), gusztustalan náci eszméket vall, bigottan vallásos (én borzadok a túlzott vallásosságtól), nagyon műveletlen, nem lehet vele tudományról, művészetekről, politikáról beszélgetni.
Az ember egy kész, kiforrott személyiséggel kerül kapcsolatba, nem vártam el soha, hogy változzon meg, vagy mutassa másnak magát a kedvemért. Az ismerkedés időszaka való arra, hogy beszélgetések során kiderüljön, a két személyiség összeillik-e.

2019.07.04. 08:10:22

@Almandin: Nem értettelek félre, gyakorlatilag neked is fontos az udvarlás ami valljuk be igencsak régi kapcsolatkialakítási forma még XIX századi példádnál is régebbi. Akkor úgy gondolom az udvarlás során befektetett munkánk eredményeképp házassággal megkoronázva a dolgot nekünk is lehetnek cserébe elvárásaink,akár XIX századiak is.
Amúgy amit leírtál,hogy hogy szeretsz randizgatni ne haragudj de értelmezhetetlen, és ennek eredményeképp szerintem nem is sikeres ismerkedési forma, vagy csak ideig óráig az.
Elmondom mi a fontos nektek : a szerelem! a mindent elsöprö érzelmi hullámvasút, a férfi puszta látványától, hangjától ökölbe szoruló puncitok, a sunaszaftcunami, ha csak rá gondoltok!
Ez az igazi kapcsolat alapja nálatok! Beindul a hörcsög lehúzza a rolót, azt lehet akármilyen vallásos, lehúzó, csóró, gengszer nektek akkor az már nem számít, csak kicsit lehessetek a közelében, csak kicsit lehessetek a pincsijei.
Amiket írtál azok már csak extrák, amelyek a hosszútávú kötödést segítik elö, elsödleges a kémia, az a fa gyökere és törzse.
Te csak a lombról adtál némi infót.
Kommentjeid alapján elég értelmesnek tünsz, szerintem át fog menni a gondolatsorom, bár elfogadod nem kell.
Továbbra is azt vallom, hogy a nö korábbi partnereinek száma megkerülhetetlenül determinálja a klasszikus kapcsolatra való alkalmasságát, optimális esetben élethosszig tartó kötödését.
Ez az alkalmasság a partnerek számának növekedésével arányosan csökken, majd legrosszabb esetben megszünik úgy, hogy annak az adott nö tudatában lenne.

erkölcsi hulla 2019.07.04. 09:43:57

@Almandin: "gusztustalan náci eszméket vall"

Nem szereti a cigányokat, négereket, muszlimokat, és ki is meri mondani? Náci ! :D:D:

Definiáld már szerinted mit jelent, ha már sikerült elnáciznod magad? Gyűjtőszó mindenre ami nem tetszik?

erkölcsi hulla 2019.07.04. 09:45:57

@Béci_ma_ne_lécci: Továbbra is azt vallom, hogy a nö korábbi partnereinek száma megkerülhetetlenül determinálja a klasszikus kapcsolatra való alkalmasságát, optimális esetben élethosszig tartó kötödését. "

Pontosan. Csak egyik sem fogja fel, mert a lényeg az ökölbe szoruló punci az új alfák bréje láttán.

Almandin 2019.07.04. 12:58:21

@erkölcsi hulla: Szükségtelen definiálni. Gyanítom, hogy te is elég radikális jobboldali lehetsz, mert ők szoktak ennyire felháborodni, ha valaki leírja a náci szót. Nem is szeretném ideológiai vita irányába terelni a beszélgetést, azért írtam, hogy beszélgetni célszerű a vonzónak talált férfiakkal, mert a testi vonzalom nem elég egy jó kapcsolathoz, ahhoz az kell, hogy ne legyenek túlzott ellentétek közöttük ideológiai téren, mert az állandó veszekedésre garancia a jövőben, sőt, meg is ölheti a szimpátiát, vonzalmat is idővel. Írhattam volna egyébként kommunistát vagy szélsőliberálist is, én példaként írtam a nácit. Te meg rögtön begőzöltél tőle, nem árulkodó ez egy kicsit?

Almandin 2019.07.04. 13:09:21

@Béci_ma_ne_lécci: Azzal én is egyetértek, hogy a nagyon könnyűvérű életvitelt élő nők általában már nem tudnak tartósan kötődni, mert megszokták azt, hogy sok partnerük van. De ez a nőcsábász férfiakra ugyanúgy igaz. Viszont 40-50 évvel ezelőtt sok nő még vagy szűzen ment férjhez, vagy az elsőhöz később, mégis gyakori volt a válás a köreikben. Volt olyan, aki a második vagy a harmadik házasságában megtalálta a megfelelő társát és vele élete végéig együtt maradt. Ez a generáció ma 60-90 év között van, tehát még élőben is tanulmányozható.
Ha egy nő szűzen megy férjhez, a ragaszkodás kihal belőle, ha a férj veri, lelki terrorban tartja, fűvel-fával csalja, ugyanúgy nagy eséllyel elválik, mint az, aki több kapcsolat után ment férjhez. Kivéve, ha nagyon gyáva, vagy alacsony az önbizalma, esetleg anyagilag ki van szolgáltatva a férjének, akkor nem válik.

2019.07.04. 15:04:46

@Béci_ma_ne_lécci:
Ezzel tökéletesen egyetértek, valóban a nők többségének mindenféle logikát nélkülöző gondolkodás módjában központi szerepet kap az, hogy tudat alatt kívánja e a pasit vagy sem. és ha szexuálisan beindul tőle akkor onnantól átkapcsol az agya szubmissziv üzemmódba és bármit képes lenyelni attól a pasitól.

gyakran látom hogy bunkó érzelmileg primitív senkiháziak mellett vergődnek az Amúgy jobbra érdemes nők, akik gyakorlatilag lelki terror alatt élnek az adott pasival. De ők így érzik teljesnek az életüket saját szenvedéseiken keresztül élik meg a boldogságot, akkor csinálják csak, nyilvánvalóan a nők így vannak összerakva, sose állítottam azt hogy pina mellé Bármennyi ész is járna, mert nem jár, és ez a viselkedés mód is csak ráerősít erre a tézisre.
Szóval ha egy nő rád néz és benedvesedik onnantól csinálhatsz vele akármit, egy ideig biztos nem fog lelépni mellőled, használhatod orrba szájba megalázhatod az ágyban csinálhatsz vele Olyan perverz dolgokat ami korábban lehet senkivel nem csinált
nézheted hülyének mások előtt, Eleinte nem fog kapcsolni, csak amikor jön egy saját érzelmi és felfogás beli világában fontos szerepet játszó barátnő, akinek a véleményére ad és az kellően sokat duruzsolja a fülébe, hogy ez a pasi nem neked való ez csak kihasznál és megaláz na akkor lehet hogy fél év után elgondolkozik rajta, hogy ez tényleg így van.

De rosszabb esetben nincsen barátnő és képes akár gyereket is szülni egy ilyen fasznak aki Természetesen amint megtudja hogy a csaj bekapta a legyet egyből lelép, mert ugye ez már nem fér bele az ő elképzeléseibe. számtalan ilyen esetről tudok, 20 éves korú nők gyerekkel ott lesnek ki magukból. Jellemzően mindegyik képzetlen, ruppótlan elbaszot életű proli. Na most az ilyen eleve két lépés hátránnyal indul a jó családból származó nővel szemben, mert csak a saját maga szintjén válogathat a többi hülye paraszt gyerek közül.
Egész egyszerűen a nőknek nincs felelőssége saját magukkal szemben a racionalitás meg teljesen hiányzik belőlük.

De azért az átlag faszt sem kell félteni, rengeteg olyan van akinek leszáll a farkába az esze sok évig, ha oda zuhan az életébe egy átlagnál kicsit jobb csomagolású nő.
az ilyen kedvéért a többség képes évekig hülyét csinálni magából és vigyorogva tűrni amikor papucsot nevelnek belőle, aztán a többi csak röhög rajta mert ugye kívülről nézve ez mindig szánalmas jelenség és legtöbbször nagyon hatni se lehet az Ilyen emberre!

2019.07.04. 15:12:21

@Almandin:
Probléma azzal van hogy amelyik nő évekig faszkörhintázott és a barátunk előtt már ötven Hatvan pasi megfordult benne, annak az ingerküszöbe kitolódik, elkezdi azt hinni magáról hogy az ő pinája körül forog az univerzum, csak azért mert a saját felfogásában bárkit megkaphat.
Az nem tűnik fel neki hogy ezek a pasik mind csak egy egy Kalandra, egy ürítése használták korábban tehát közel sem olyan jó nő mint ahogyan azt gondolja saját magáról, viszont ő belül elhiszi hogy neki már csak a legjobb jár és természetesen nem is áll le akárki mellett.

csak érzelmi hullámvasútra ülteti fel a hiszékenyebb a pasikat, szórakozik velük aztán lecseréli mint az alsóneműt. gogo ott kezdődik hogy az ilyen nők ugyanezt csinálják bőven 30 éves koruk felett is, amikor már a kutya se fut utánuk és nem kapcsolnak időben hogy ideje volna leszállni a faszkörhintáról még mielőtt az dobja le őket csúnyán pofával a földbe fúródnak.

Szóval jellemzően azért nem egy jó ómen ha kiderül hogy egy picsa mindenféle érzelem nélkül sorozatban ült bele mindenféle helyi Májer csávó faszába, mert az ilyennek eleve bekorlátolt az érzelmi világa, persze szokás mondani hogy kurvából lesz a legjobb feleség De ezt azért más megvilágításban kell értelmezni

2019.07.04. 15:17:43

@Kritikus Intrikus: Es így volt, és így is lesz, egy kérdés marad : mi mennyire tudjuk érvényesíteni az elképzeléseinket, akaratunkat, a mindenkori aktuális társadalmi normák árnyékában.

2019.07.04. 15:24:50

@Almandin: Nyilván mindenre van példa, de ezekkel az egyedi esetekkel ne akard lefedni a teljes társadalmi spektrumot, mert ott teljesen más kimutatások készülnek. Elég csak a magyarországi 69% -os válási statisztikát megnézni, vagy az egyedül, esetleg a szüleikkel élö családalapításra ELMÈLETILEG alkalmas fiatalok számát.
Lassan ott tartunk, mint japánban, ahol az elsö kapcsolat sem alkul ki férfi és nö között.

2019.07.05. 12:23:23

@Almandin: az én meglátásom/tapaszlataom szerint aki alfa, az jobbára jobboldali/konzervatív. Ugyanígy a betak nagy része (bal)liberális.

erkölcsi hulla 2019.07.05. 15:52:12

@Almandin: Te meg rögtön begőzöltél tőle, nem árulkodó ez egy kicsit?"

Dehogynem árulkodó, ez a "fideszessel nem szexelek" megfogalmazása kb., azaz ideológiai alapon zsarol szexuálisan másokat, "ha nem vallod az én nézeteimet, ezt a pinát nem kapod meg". Ez engem úgymond felháborít, ezért buzdítok mindenkit az ilyen picsák megpocsékolására, majd "Kőfideszes vagyok" közlésére ürítés után.
A nácizással meg az a bajom, hogy lassan minden rossz gyűjtőszava lesz, ami az adott egyénnek nem tetszik.
Pl. én teljes mértékben előítéletes és ezáltal rasszista is vagyok, de sosem mondanám nácinak magamat, mivel nem vagyok nemzetiszocialista. Ezek alapján amerika fele is náci lenne vagy volt, mert pl. irtották az indiánokat, vagy a négereket utálják.

erkölcsi hulla 2019.07.05. 15:58:26

@buttercup13: Biztos, hogy van némi összefüggés.

Volt egy videó youtubon ami összefüggött talán ezzel: "how woman destroy nations" de a youtube már lecenzúrázta, mivel túl sok igazság volt benne.

2019.07.05. 16:37:07

@erkölcsi hulla: szerencsére láttam :) meg a törlés előtt. Roosh is az egyik videójában arról beszel hogy annak idején lekurt pár csajt és utána Meg mondta nekik, hogy trump szavazó :D
vagy valami ilyesmi. Ő mondta azt hiszem hogy minden, ami a liberális paradigmaval ellentétes, az gyűlöletbeszed.... Mostanában a WordPress és a Twitter is szó nélkül torol/tilt mindent és mindenkit ami túl szókimondó. Pl Heartiste

Nagyon egyet értek az előző kommenteddel. Nem mindenki náci aki nem kedveli/tart a nem fehér emberek ternyeresetol.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2019.07.05. 17:09:19

@erkölcsi hulla: Az ilyen nők az első hiszti után meg akarják javítani a "rosszfiút", tehát van esélyed újabb dugásokra, ha te is akarod.

Viszont, ha én nyomatnám a szekta tagjainak, hogy most migránsgéneket nyeltek, akkor úgy reagálnának, mint Ace Ventura, amikor felfedezte, hogy Eichorn az Finkle.

Lényeges különbség.

Almandin 2019.07.05. 20:52:58

@erkölcsi hulla: Hosszú távú kapcsolat vagy házasság esetén nagyon nem jó, ha túl nagy nézetkülönbségek vannak a két fél közt. Folyton veszekedni fognak, ha gyerekeik születnek, nem tudják normálisan nevelni őket, mert ellentétes eszméket adnak át nekik. Sok mindent meghatároz a nemi vonzalom, de messze nem mindent.
Persze ha valaki csak futó kalandot akar, ott nem számít a nagyon különböző gondolkodás, mert gyorsan búcsút intenek egymásnak, de komoly kapcsolat esetén ez nem elhanyagolandó tényező.

Almandin 2019.07.05. 20:56:08

@buttercup13: Én láttam már erőszakos liberálist is (sőt, minél liberálisabb, annál erőszakosabb, mert dogmatikus) és tutyimutyi széljobbereket is. Utóbbiak a férfiasságukat náci "hősök" csodálatán keresztül élik ki, mert élőben gyávák. A heroizmus az eszményük, ők meg egy lányt se mernek megszólítani, nyulak.
Nem világnézettől függ a határozottság.

Frh 2019.07.09. 10:03:01

"A barátnőm megértőnek mutatkozott egy darabig. Mutatkozott, de valójában nem volt az. Talán azt várta, hogy a viharfelhők elvonuljanak."
Itt van a kutya elásva. Azt várta, hogy majd megoldod, de te nem tetted, inkább csak búsultál, borongós voltál, stb. Ezt meg senki sem viseli el hosszú távon.
Magyarul azt te cseszted el, hogy hosszú ideig nem bírtál változtatni ezen a helyzeten ő meg megunta.
Azt meg ő cseszte el, hogy nem volt kitartóbb és nem támogatott, csak várta, hogy megoldódjon végre ez a helyzet.
Persze magától nem oldódik meg semmi, ezt mindketten elcsesztétek.

Reactor 2023.05.13. 05:05:06

@: LYáLY, meccsoda össznemzeti katasztrófa! Nem jönnek a csajok! Há' kérem, ez komolyabb, mint az összes apokalipszis és armageddon együttvéve!
Azon el se gondolkozz kérlek, egy percig se, hogy aki a WoW-ot, raspberry-t, Call of Vérpistikét, Dűnét stb. stb. az magasról és toccsanósan leszarja, hogy jönnek-e a nők, vagy sem. Magad is írtad: ő így érzi jól magát. Kockul? Hát aztán. Semmivel nem rosszabb, mint a kocsma söntése vagy focimeccs előtt leélni az életed. Úgyhogy az antiszoc, otthonülős pasi, köszöni szépen, remekül elvan párkapcsolat és az ezzel járó idegbaj nélkül is. Erre már rájöttek a redpillesek. Nektek se ártana, lehetőleg még a válás előtt.

@Béci_ma_ne_lécci: Na és akkor mi van...a kapcsolatok egyre inkább deficitessé válnak. El lehet gondolkozni azon, miért választják egyre többen a játékokat és a virtualitást igazi kapcsolatok helyett. Persze pont azok nem fognak elgondolkozni, akiknek kéne. Sz'tem a japánoknak van igaza.

@Almandin: A náci "hősök" csodálatának semmi köze a gyávasághoz. Én is felnézek Hans-Ulrich Rudelre vagy Otto Skorzenyre a harctéri teljesítmény miatt, ettől még nem leszek náci. Beleestél abba a szokott hibába, miszerint a rátermettség, tökösség = bajkeverés, balhékeresés. Nos, nyet. Hadd idézzek egy klasszikust: "a bátorság nem abból áll, hogy magunk keressük a bajt". Egyébként inkább a balhés, nagypofájú, kötekedő alakokra jellemző az, hogy gyávák, és csak azért próbálnak ráijeszteni másokra, mert félnek. Érdemes megfigyelni: ezek a nyomoroncok mindig csak a tőlük gyengébb, kisebb ellenféllel mernek kekeckedni. Ez ám bátorság a javából...!
süti beállítások módosítása