Mit akar egy nála 13 évvel fiatalabb sráctól?

2019. szeptember 23. 07:28 - csajokespasik

       

               „Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a kölyök haverjai is megjelentek a közös albérletünkben, s egyikük összejött a harmadik lakótársnőnkkel” - Levélírónk bár nem közvetlen résztvevője ennek a kapcsolatnak, ő is kap a javából. Tanulságos történet arról, hogy a szerelem hogyan fordítja ki magából azokat az embereket is, akik azzal büszkélkednek, hogy ők aztán az önismeret csúcsán állnak.          

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

33 éves, diplomás nő vagyok, egyik legjobb barátnőm ügyében írok. Egyetem első éve óta együtt vagyunk, együtt költöztünk ki Berlinbe pár éve. Ő 34 éves, szintén több diplomás , párkapcsolati coachként és béta healing gyógyítóként dolgozik, széles látókörű, világlátott nő, ezért fel nem foghatom, hogy mi dolga van egy 13 évvel fiatalabb sráccal, aki egy közel-keleti országból származik, és talán érettségije sincs. 

Barátnőm fejébe vette, hogy megneveli őt, színházba, kiállításokra hurcolássza ( a csávóka közben a telefonjával játszik és az alfelét vakargatja) Nemrég képes volt megjelenni és leégetni magát és engem egy közös barátnőnk absztrakt felolvasóestjén is.         

       

               A kapcsolatunk, 3 hónapja, amióta együtt vannak, rohamosan romlik, most készülök felmondani közös albérletünkben. Amikor szóvá teszem neki a srácot, lerasszistáz, vagy kioktat arról, hogy nem hiszek az emberek fejlődőképességében, és gunyoros támadásokat intéz ellenem, amiért én a mindful szingliséget választottam. Ha próbálok neki segíteni, az egy idő után dühkitörésekhez vezet, egy ízben már szétverte egy kávéház berendezését , így már félek előhozakodni a témával. Valahol persze meg is értem őt, hiszen a saját korosztályabeli férfiakkal nem volt szerencséje, sorozatos megcsalás és kapcarongynak használták.

A fiú tetejében egy alpári bunkó, semmilyen házimunkát nem tudunk rábízni, délben kel fel, egész nap csak xboxozik, full hangerőn, hogy ne tudjak tanulni, gorombán bánik a macskáimmal, és nyíltan ajánlatokat tesz az odalátogató barátnőimnek. Lusta normálisan megtanulni németül, dolgozni esze ágában sincs, mert a bátyjai utalgatják neki a pénzt,  meg állítólag valami poszttraumás gyógykezelés alatt is áll, mert kiirtották a családját a háborúban. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a kölyök haverjai is megjelentek a közös albérletünkben, s egyikük összejött a harmadik lakótársnőnkkel, s onnantól kezdve őt és a szétdobált cuccait is kerülgetnem kell.

Barátnőm baráti köre az utóbbi hónapokban radikálisan megváltozott, hasonló nők jelentek meg körülötte, akiket spirituális elvonulásokról meg a hátizsákos kalandozásaiból szedett össze, tagja lett valami jogvédő szellemi műhelynek, ahol minden csajnak jellemzően évszázadokkal fiatalabb fekete vagy közel-keleti pasija van, gondolom ezekkel egymást hergelik és biztatják, hogy milyen baromi kerek így az életük, hogy normális férfiak helyett ilyen kölykökkel lógnak, és a végén el is hiszik maguknak. Az a legelszomorítóbb, hogy diplomás, intelligens nők. Képtelen vagyok felfogni, hogy egy értelmes nő hogyan veszítheti el a fejét, és látva, hogy ez tömeges, kezdem elveszíteni a hitemet az emberekben.          

 

 

204 komment
Címkék: külföld panasz

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr7015159242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.09.23. 08:04:03

Ez igazából egy euripidész dráma ugye?
" fel nem foghatom, hogy mi dolga van" elmondom: kurvanagy farka van és állandóan áll neki. Barátnőd meg sorozatosan élvekedik napi tízszer.
Furcsa, hogy ti barátnők ezt nem beszélitek meg.
Ez a ballibes jogvédős fókamentő őrület amiben te vagy, ez eltagadja az ösztönöket, mert te már ezt meghaladtad a sok diplomáddal meg a szofisztikált seggnézéseddel. Láthatólag az arab csávók meg megmozgatnak valamit a kis fehérbőrű barátnőidben. Hüvelyszalagokat mondjuk.
Jajj de nevetségesen banális ez a sztori.
A te világnézeted ótvarosan hamis és életidegen. Nem véletlen hogy a ti fajtátok már nem csinál gyereket. Jobb is ha kihal ez a típus.

Somogyi József 2019.09.23. 08:09:53

már megint ez a téma....

2019.09.23. 08:24:17

"Az a legelszomorítóbb, hogy diplomás, intelligens nők."

Nem nem kiccsillag, nem ez az ami elszomorít. Ami valójában elszomorít az az, hogy már a saját bőrödön is érzed, a saját valóságodban is tapasztalod, hogy a diploma (és az általad vélt intelligencia) pont szart sem ér a szexpiacon. Vagy ha úgy jobban érthető, mi férfiak pont leszarjuk ha egy nő diplomás és/vagy intelligens, egyáltalán nem ez számít.

A barátnőddel kapcsolatban semmi érthetetlen nincs. Ő egy külsőre is hulladék nőstény (nem nő), ráadásul végtelenül ostoba is. Fasz nélkül mégsem tudtok élni, és ez az odaimportált sokadrangú selejt az ő szintje. Ez a férfi minőség az, aki szóba áll vele egy kapcsolat keretében is.

Ha zavarnak ezek a körülmények, akkor jó megoldás lehet, ha elköltözöl, de ezzel a saját valóságod (ugyanilyen szar helyzet a szexpiacon, mint amiben a barinőd van) elől nem tudsz elbújni.

Kezdj el jobb nővé válni még ma! ;)

God Harald 2019.09.23. 08:29:35

“Ő 34 éves, szintén több diplomás , párkapcsolati coachként és béta healing gyógyítóként dolgozik, széles látókörű, világlátott nő“
Hol szerezte a diplomáit? Roxfortban? Nem csoda hogy dübörög a német gazdaság!
Gyere haza fiatal! A kerítés árnyékában béke van és biztonság. A szaktudásodra is szükség van: itthon lehetnél akár alfa healinges is!:-)

Heinrich Spitzvogel 2019.09.23. 08:39:13

@God Harald: vajon milyen parkapcsolati tanacsot adhat egy kozel 40-es, nyomorult ezopicsa?

God Harald 2019.09.23. 08:45:42

@Heinrich Spitzvogel: gondolom drágát. A kis Hermione:))

Kai Allard Liao 2019.09.23. 08:55:51

"Valahol persze meg is értem őt, hiszen a saját korosztályabeli férfiakkal nem volt szerencséje, sorozatos megcsalás és kapcarongynak használták."

Mert ugye te bármikor találnál faszit, csak nem akarsz, mert mindful single vagy.
Segítek: Az hogy szingli vagy, nem azt jelenti, hogy bárkit megkaphatsz, csak azt, hogy lófasznak se kellesz.

"Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a kölyök haverjai is megjelentek a közös albérletünkben, s egyikük összejött a harmadik lakótársnőnkkel, s onnantól kezdve őt és a szétdobált cuccait is kerülgetnem kell."

Bérelj bazdmeg saját albérletet, a macskáiddal együtt. Ha közös az albérlet, akkor ilyen a történet. Vagy csak addig volt ez menő, ameddig nem zavarta meg senki a kis intellektuális elzárkózásodat?

"Képtelen vagyok felfogni, hogy egy értelmes nő hogyan veszítheti el a fejét, és látva, hogy ez tömeges, kezdem elveszíteni a hitemet az emberekben."

A nagy lófaszt, abban kezded elveszteni a hitedet, hogy téged még valaki, valaha tisztességesen kikormol. A kutyának nem kellesz, még az arab csávók se akarnak rádnyúlni, akár csak egy kósza numera erejéig, és ez téged nagyon sért. Pedig, ha az egyik Mustafa a falnak rakva megrakott volna, már az utcán tüntetnél a jogaikért.

EGY a Queen 2019.09.23. 08:56:33

“párkapcsolati coachként és béta healing gyógyítóként dolgozik, széles látókörű, világlátott nő”
:D :D :D
Made my day! :D
Ezotard vs. széleslátörű
Vagy-vagy.A kettő együtt nem megy,ez ugye nyilvánvaló.
Ahogy felljebb is írja valaki,ez tuti vmi paródia akar lenni,annak viszont szar. Fidesz-propagandának is,szóval passz,hogy ezt így miért kellett idehányni,de pls. legközelebb legalább vicces legyen!!!
(Btw. Berlin azért nem London,ott,ha dolgozik valaki,nem kényszerül harmadmagával albérletbe,szóval már ez a rész is wtf. )

Kai Allard Liao 2019.09.23. 08:58:17

@Sally and Billy:

Már miért ne viccelnénk? Lehet viccelni az atomháborúval, a rasszizmussal, a nőkkel, a zsidókkal, a romákkal, a rendőrökkel, de a PTSD-vel nem? Miért is?

Vedd ki a karót a valagadból, és nézz több Ricky Gervais stand-up-ot. :-D

Kai Allard Liao 2019.09.23. 09:02:29

@EGY a Queen:

"(Btw. Berlin azért nem London,ott,ha dolgozik valaki,nem kényszerül harmadmagával albérletbe,szóval már ez a rész is wtf. )"

Mert gondolod, hogy magyar párkapcsolati coach és béta healing gyógyító degeszre keresi magát Berlinben? :-D Érzésem szerint mindhárom suna kb. a Tesco árufeltöltő szintjén mozog, vagy még lejjebb bevétel terén. És azért havi 1000 euró bruttóból nehéz lakást fenntartani Berlinben. :-)

MsIreneAdler 2019.09.23. 09:08:32

Ennél a kamuposztnál (tudom, tudom mind az) a kevesebb több lett volna. Így ez már annyira sztereotípiák halmaza, hogy nehéz rá reagálni, mert nem lehet komolyan venni. De megpróbalom.

Ha el sem tudod képzelni, hogy a barinőd mit csinál egy húszéves faszival, akkor nálad komoly gondok vannak. Tudod, mi ösztönlények, itt lent a föld felszínén szeretjük a jó szexet. Na most te minden egyes diplomával, felolvasó esttel távolabb kerülsz ettől az élménytől. De tudjuk, ez a te döntésed, aha persze, én is csak úgy döntöttem, hogy nem indulok inkább az Olimpián magasugrásban, amúgy mindenem meglenne hozzá :)
Tanács. Két dolgot tehetsz: elköltözöl abból a fertőből, és vissza sem nézel, vagy (természetesen csak tudományos célból) kipróbálod milyen kefélni egy igazit :)

EGY a Queen 2019.09.23. 09:11:46

@Kai Allard Liao: hát,ha degeszre nem is,de ott egy,nem túl szofisztikált,telefonos operátori állásban dolgozó ismerősöm is fenn tud tartani egyedül egy kis albit.. bocs,aszittem,azért két csakra megnyitás között ezek azért dolgoznak is valamit.

MsIreneAdler 2019.09.23. 09:15:19

@EGY a Queen: a csaj arra panaszkodik, hogy az xboxozás miatt nem tud tanulni...szóval nekem az jött le, hogy még főállásban tanul a drága...

EGY a Queen 2019.09.23. 09:31:34

@MsIreneAdler: mivel vagy 10x el lett mondva,hogy itt,Ahmeden kívül mindenki diplomás,gondoltam,33 évesen tán dolgozik is a naccsassszony a tanulás mellett,nem csak a picsáját meresztgeti a legújabb asztrológus képzés alatt!

Father Justice ☢ 2019.09.23. 09:54:50

A "béta healing" azt jelenti, amire gondolok? A faszkörhintás alfaözvegyekkel házasodó, váláskor lehúzott balfaszok roncsainak összekalapálását, jó pénzért? Akkor érthető az irigységed, mert a barátnőd nemcsak a fáradhatatlanul baszó arab csődört találta meg Berlinben, hanem az ultimate piaci rést is. :)

Ne aggódj, nálad is bepróbálkoznának az egységsugarú füstösök, de egyelőre olyan alacsony a szinted, hogy még az ő ingerküszöbüket sem ütöd meg.

Fogyj le még ma, de legkésőbb az elköltözés előtti napon mindenképpen! Nem nagy áldozat ez, ha búcsúzóul egy ütős gangbang keretében akarod kikormoltatni magad velük te is.

Tanulás közben 40 percenként szünet, és guggolás, kitörés, fekvőtámasz, saját testsúlyos edzések ezerrel.

EVSK!

MsIreneAdler 2019.09.23. 10:11:58

@EGY a Queen: szerintem ha napközben dolgozna a poszterina, akkor nem tudná, vagy nem zavarná, hogy Ahmed délben kel, meg mit csinál egész nap. Amúgy csak nekem tűnnek ezek a nők kicsit idősnek ehhez az életvitelhez?

EGY a Queen 2019.09.23. 10:15:01

@MsIreneAdler: elvileg,ha suliban lenne,akkor sem. ;)
De ha ő is segílyen ( oh,pardon,önkormányzati lakhatási támogatás) él,akkor mi alapján kutyázza Ahmedet???

PPK™ 2019.09.23. 10:19:42

...és nem értitek, hogy miért kapcarongyként bánik veletek ma már az összes europid csóka országtól függetlenül :-)

Az meg priceless, hogy civilizált csókát akar faragni Maugliból :-D

VOGAben 2019.09.23. 10:34:25

Kivénhedt, állatorvosi csatakancák kommunája. A saját fajtájából sem képes tartósra meglasszózni egy példányt, na majd a számunkra vadidegen "kultúrákban szocializálódott" parazitákat meg majd jól megneveli!! Haha! 30+évesen itt tartani, nagyobb szégyen, mint 6 elemivel a szemétégetőnél várni a kuncsaftot. Diploma, na ja. Orvos, mérnök, jogász, tanár. A többi töltelék. Ilyen büfé-ruhatár-kocsma, kommunikáció-média-művészkék, ha be is fejezik és nem csak eltöltenek ott 3-4 évet, már eleve eldöntötték, hogy dolgozni az életben nem akarnak, csak valami látens taknyolásokért felvenni a talált pénzeket. Aztán, ha kidőlnek az ősök ott állnak leforrázva, végül csak kikötnek valami kis boltocskában v. trafikban nettó 160-ért. Persze csak zsebbe, mert bejelentve max. 4-6 órára lesznek az tutti. Az éhhalálhoz pont elég. És még ezek vannak megsértődve, hogy csak alkalmi partnert kapnak, még 36 évesen is. Drága kenyér!

MsIreneAdler 2019.09.23. 10:48:38

@PPK™: ugyan már, ez a My Fair Lady-s színjáték a segglyukszájú entellektüel barinőknek szól. Csak tessék lássék elcipeli ide-oda, hogy ezzel magyarázza (szerintem még saját magának is) hogy "neeem nem csak a szex miatt vagyok vele, én jót teszek, én tanítom" :)
Amúgy Tarzanról (Alexander Skarsgard féle!) nekem is az jut eszembe, milyen fasza lenne együtt verseket olvasgatni meg megnézni egy kiállítást..aha,ja :D

TheKillers 2019.09.23. 10:54:38

ez egy O1G által fizetett migránsozó poszt, vagy Demcsák Zsuzsa lakótársa irt? :)

már elnézést, de egy korábban kapcarongynak használt, jelenleg majomneveldét üzemeltetö ember 1. hogy lesz párkapcsolati coach 2. miért a barátnőd?

ezek a coachok.. egyszer odalépett hozzám egy üzleti coach egy elöadáson, és megkérdeztem töle, hogy miben lesz ö más, mint a többi üzleti coach? mindenben, teljesen más lesz. és akkor összevetette önmagát a konkurrens coachokkal? ö nem foglalkozik a konkurrens coachokkal. tényleg? akkor mégis hogy akar más lenni, ha azt sem tudja hogy a többiek milyenek? mosoly rászáradt és elsétált a borospoharával.. rühellem ezt a coach, influenzer, dj, artist, celeb világot, ahol valaki kinevezi magát expertnek..

EGY a Queen 2019.09.23. 11:04:55

@TheKillers: Somlay Etelka,de nektek csak Kytty vagyok; artist dj influencer műkörömépítő sztár vagyok,és saját YouTube csatornám is van,és kikérem magamnak eztetet a hangot,jóóóóvan????

PPK™ 2019.09.23. 11:08:57

@MsIreneAdler: csak nem azt akarod ezzel mondani, hogy a nőknél a képmutatás már a barinők között is megy?! Mik vannak! :-)

Az a gond az ilyen kapcsolatokkal, hogy a Cro-magnoni ugyanúgy szarba se veszi a rámászó fehérnépet, mint az europid férfiember (ami miatt megy a csipogás ugye), a különbség az, hogy az előember célirányosan még le is gombolja a ránedvesedő sunát, mert pontosan tudja, hogy rajta keresztül komoly (anyagi) előnyökhöz juthat.

Bocsmá', de aki ilyen csávót ránt magára (attól függetlenül, hogy van olyan kretén is még pluszba a gádzsi, hogy hagyja magát legombolni), abba én biztos nem gyűrném bele és biztos lehetsz benne, hogy a béta balfasz pincsiken kívül más sem.

2019.09.23. 11:10:55

@VOGAben: érdekes jelenség ez, hogy a nők tömegesen tényként kezelik, hogy ha ők saját maguknak magasabb egzisztenciát és/vagy magasabb társadalmi megbecsülést érnek el, az együtt jár azzal, hogy a korábbi merítés helyett, már jóval színvonalasabb pasiknak fognak kelleni. :D

Én amikor ezt először hallottam nőtől, sírva röhögtem. Aztán amikor láttam, hogy ezt teljesen komolyan gondolja, ledöbbentem. Amikor pedig utánaolvastam/kérdeztem, akkor végleg megállapítottam, hogy a nők jóval nagyobb arányban ostobák, mint a hülyék száma a férfiak között.

Ez az egyik legjobb női (téves) gondolatmenet, ami igazolja, hogy mennyire fogalmatlanok a saját szerepükkel kapcsolatban a mi szemünkben, és így alapvetően az élettel akpcsolatban is. :)

2019.09.23. 11:16:14

Megvan a kép? Ti is láttatok már sok ilyet ugye? ..
Család, barátok, művésztalálkozó - és ott cammog Kandykush nyomogatással Renátó, a csillogó fekete szemű ifjú ro.. mantikus titán a qrva drágának mondott, paplanselyem koktélruciban fontoskodó diplomás coach Emőke mellett.. Helyszín itthon, in Magyarland
Ehh.. Álszent ribancok :D

EGY a Queen 2019.09.23. 11:20:48

@Captain Admin: normális nő nem azért akar saját egzisztenciát,hogy attól majd jobb kanikat kap ki,hanem saját magáért,hogy ne legyen soha kiszolgáltatva egynek,és hogy párkeresésnél ez ne legyen már szempont.

2019.09.23. 11:22:32

@EGY a Queen: jaja, te is hogy kirángattad a posványból a csóró csöves srácot, aki végül a férjed lett. :D

Nefárasszmááá

VOGAben 2019.09.23. 11:24:57

@Captain Admin: "Nem véletlenül nem építenek hülyék házát, bolondok háza helyett! Felemésztené az építőanyag készleteket!"

MsIreneAdler 2019.09.23. 11:29:53

@PPK™: ez a sunatársulás nem igazi baráti kapcsolat,csak jobbhíján használtam ezt a szót rá. Szóval az ilyenek között persze, hogy megy a képmutatás, hisz látod, az egyik kilóg a sorból, máris kinézik.
Nekem személy szerint annyi még a problémám ezzel a felállással, hogy egyszerűen nem tudom elhinni, hogy aki unintelligens, az jó lehet az ágyban. De én hülye vagyok, tudom.
Persze én sem adnék egy lyukas garast sem azért, aki kvázi vesz magának egy ilyen pasit.

Heinrich Spitzvogel 2019.09.23. 11:32:06

@Captain Admin: es emelle meg egyre viccesebb igenyeket tamasztanak.

Ismerek egy 42 eves jogasz not. Affele lombrago, girhes, igazi lankaszto, vagypusztito jelenseg. Hosszu-hosszu evek ota nem kurta meg senki. Nemreg randizott egy csavoval, aki amugy megfelelt volna neki. Tudod miert razta le vegul? Mert az ipsenek nem volt tv-je, “es hat az olyan gyanus”.

PPK™ 2019.09.23. 11:34:36

@Captain Admin: pedig van benne igazság. Az a nő, aki normális melóval ér el egzisztenciát, az olyan figurákkal is találkozik, akikkel amúgy nem, vagy nem olyan körülmények között találkozna. Szóval minőségibb csávókkal kerül kontaktba.

És biztos lehetsz benne, hogy ebből a férfihalmazból azok a csávók, akik nem ijednek meg egy talpraesett gádzsitól, hamarabb választanának ebből a női halmazból.

2019.09.23. 11:38:11

@PPK™: a kérdés már csak az,h milyen az aránya ezeknek a nőknek azokhoz képest, akiknek nem jön be a számításuk ilyen téren.

EGY a Queen 2019.09.23. 11:38:18

@Captain Admin: hogy a faszba jövök én ide?????? Ettől függetlenül ja,volt saját egzisztenciám a férjem előtt,meg azóta is. Faszom akar valakivel a pénzéért lenni!

PPK™ 2019.09.23. 11:43:47

@MsIreneAdler: most erre mit mondjak?

Biztos vagyok benne, hogy van itt olyan nő, aki ránedvesedett már egy ilyenre, de egyik sem fogja leírni, hogy ő (is, meg a nők többsége is) kamázza az állatias baszást és ezért ránotta magára Mauglit.

Az más kérdés, hogy ilyen célra lehet találni bármelyik német/magyar szórakozóhelyen is sunátort, aki rendesen kifugázza és még 2 mondatot is lehet vele beszélni és nem a farkát vakarássza a tömeg kellős közepén, szóval - szerintem - az a nő, aki egy ilyen előembert képes leszopni, az a legalja.

Kai Allard Liao 2019.09.23. 11:46:02

@Sally and Billy:
Igen, pontosan egy kategória. Ez is vicc, az is vicc.
De a legnagyobb vicc, hogy a hozzád hasonló PC vitézek akarják megmondani, hol ér véget a szólásszabadság... mert szerintetek AZZAL már nem szabad viccelni.

És hogy mi az AZ, persze bármikor újradefiniálhatjátok, mert szerintetek nálatok van az erkölcsi zsinórmérték.

Szóval elmész te faszomba az álszent picsogásoddal, hogy szegény Ahmeddel nem lehet viccelni, mert lebombázták a családját. Remélem akkor életedben egy zsidóviccet, vagy romaviccet sem engedtél meg magadnak...

PPK™ 2019.09.23. 11:50:09

@Captain Admin: milyen téren nem jön be a számítása? Hogy nem sikerül egzisztenciát összehozni önerőből, vagy nem sikerül neki megfelelő csókát találnia a fentebbi körökből, miután összehozta a saját egzisztenciáját?

Az előbbi esetben nem találkozik a fent említett halmazzal a suna, az utóbbi esetében meg hát ugye ha jellemhulladék a nő, akkor kurvára nem fog vele leállni értelmes csávó. És simán lehet jellemhulladék a nő attól még, mert összegereblyézett magának egy verda-pecó kombót.

PPK™ 2019.09.23. 11:51:07

@Kai Allard Liao: egy görcsös feministával folytatsz párttalan vitát, csak szólok.

2019.09.23. 11:53:04

@PPK™: természetesen az az arány az érdekes, ami azokat a nőket jelöli, akionek bejön ez a terv, hogy előbb egzisztenciát épít, és majd csak akkor VÁLASZT magának egy szint+2 pasit. Én egy ilyet nem ismerek. Olyat rengeteget, akik így szép karrier úttal és egzisztenciával egyedül rohadnak meg.

Kai Allard Liao 2019.09.23. 11:55:06

@PPK™: Nem t'om the mennyit éltél arabok között, nekem sikerült lehúznom majd 4 évet Croydonban, ahol pakik mellett főleg arabok laktak.

Nagyon durva, de el nem tudod képzelni milyen műsort leadnak a srácok, ha sunázni akarnak. Haverokkal a pubban csak lestünk, nem tudtuk, hogy sírjunk vagy röhögjünk, de Aladinnék minden este meglasszóztak valakit.

Ha láttál már nagydumás használtautó kereskedőt, akit kereszteztek egy olasz hamiskártyással, akkor nagyjából sejtheted mit nyomtak le.

Persze, volt közöttük egy csomó a szokásos igénytelen fundamentalistából is, de a gádzsikat nyilvánk Aladinnék kormolták ki esténként. :-D

bz249 2019.09.23. 11:58:21

@Captain Admin: lenne itt respiac, mert mondjuk ha kohomernoknek tanul, akkor velhetoen az evfolyam legjobb csaja lesz, aztan siman rafanyalodhatnak az alkoholista evfolyamtarsak. Csak ugye ezek a mediakommunikacioauralato szakok noi dominanciat mutatnak, szoval ott ezerrel megy a konkurrenciaharc.

PPK™ 2019.09.23. 12:00:14

@Captain Admin: ahogy írtam, általában azért, mert emberileg nulla a nő.

Egyébként is jellemző az ilyen nőkre, hogy mivel elért valamit önerőből az életben, hatványozódik a Királylány-attitűd ÉS felerősödik benne a földi halandók szarba se nézése.

Normális csávó hosszútávra nem áll le ilyen picsával, legfeljebb lekúrja párszor. De emberek közé nem megy ki vele, hogy égjen a lekezelő, ki-ha-én-nem? tenyérbemászó stílusa miatt, mint a Reichstag.

MsIreneAdler 2019.09.23. 12:47:44

@EGY a Queen: te nem érted ezt. Vagy karrierista ribanc vagy, aki egyedül fog megrohadni, vagy aranyásó ribanc vagy, aki kihasználja a palikat. Az meg egyenesen szkifi, hogy te netán azért tanultál, dolgoztál, hogy ne kelljen piócaként csüngened egy balfaszon, hanem szabadon választhass olyan pacákot, akivel együtt (!) teremtsetek meg valamit. Mer' ilyen nő márpedig nincs :D
Nyugi, én is tudom a sztorim, mivel rólam nincs kép, ebből következik, hogy atom ronda vagyok, a férjem meg egy csóró barom, akit az út szélén találtam :D

Jumpin Jack Flash 2019.09.23. 13:01:11

@Captain Admin: "természetesen az az arány az érdekes, ami azokat a nőket jelöli, akionek bejön ez a terv, hogy előbb egzisztenciát épít, és majd csak akkor VÁLASZT magának egy szint+2 pasit. Én egy ilyet nem ismerek. Olyat rengeteget, akik így szép karrier úttal és egzisztenciával egyedül rohadnak meg."

hát ugye itt kérdés, hogy milyen körökben mozogsz. ha az alja között keresgélsz, akkor tényleg nem fogsz ilyennel találkozni.

EGY a Queen 2019.09.23. 13:02:06

@MsIreneAdler: jé! Én is ott találtam az enyémet! Lehet,hogy együtt kukáztak a szénégető mögött?

Felsőmocsoládi 2019.09.23. 13:07:56

"szintén többdiplomás, párkapcsolati coachként és beta healing gyógyítóként dolgozik, és széles látókörű világlátott nő"

Na, elmentek ti a provokatív kamus, jónépet hergelő, idióta felmérést végző/elemző anyátok picsájába!

PPK™ 2019.09.23. 13:10:40

@Kai Allard Liao: nem éltem közöttük, csak ismerek párat. Kivétel nélkül az összes nagyon komolyan ledominálja a nőjét minden szakterületen.

És pont ez a kulcsa a dolognak.

Mára a(z európai) férfiakból bólogató pincsikutyát csináltak a nők, mert az érdekeik úgy kívánták. Csak hogy változatlanul kurvára nem erre medúzásodnak, hanem arra, amelyik fejbe, majd jól megbassza őket.

MsIreneAdler 2019.09.23. 13:17:15

@PPK™: ha jól értem akkor azzal nincs semmi gond, ha egy nő úgy lealjasul, hogy szórakozó helyeken random faszokat szopdos, amennyiben ezek fehér faszok :) milyenmárez :D?
Amúgy valóban érdekes egy olyan országból érkező férfitől elvárni a nők tiszteletét, ahol a nők olyanok mint valami haszonállatok. Valah nem tudom beleélni magam a szituba, engem sosem vonzott ez a világ. Nem véletlenül írtam Tarzant és nem Mauglit :D

PPK™ 2019.09.23. 13:22:22

@Béci_ma_ne_lécci: "Én azért drukkolok a posztban szereplő 30+ -os ékszereknek, biztos valahol hegyekben állnak a nekik megfelelő férfiak vákuumfóliázva, lefagyasztva, hegyekben ahogy kell! Csak megmikrózzák, és mehet is a holtomiglanholtodiglan!"

:-D :-D :-D

Béla bá', mind Királylány kérlek szépen. A 20-astól a 30-ason át a 40-esig, MIND! :-)

Kai Allard Liao 2019.09.23. 13:27:25

@PPK™: Yes, ez nem is kérdés. :-)

"Mára a(z európai) férfiakból bólogató pincsikutyát csináltak a nők, mert az érdekeik úgy kívánták."

A vélt érdekeik, szerintem. Azt hiszik, hogy ha "betörik" a faszikat, akkor majd lesz Kánaán, mert a gonosz férfiuralom tehet arról, hogy nincs elég női politikus, felsővezető, űrhajós és agysebész.
Aztán meglepődnek, hogy van pár mellékhatása a próbálkozásnak, és mellette az istenért se lesz több női felsővezető, és űrhajós. És amikor megpróbálja valaki nekik levezetni, hogy ennek azért bőven lehetnek biológiai okai is, a társadalmi neveltetésen túl, akkor persze kikérik maguknak.

Így jutottam el addig, hogy petíciót írtam a NOB-nak, hogy küldjék meg nekem a ritmikus sportgimnasztika aranyérmét 40 évre visszamenőleg, mert az hogy születésemtől nincs ritmusérzékem, és elesek a saját lábamban nem elég jó indok arra, hogy ne legyek az RSG olimpiai bajnoka. Hogy melyik nem aranyérmét küldik, az már mindegy is... :-D

2019.09.23. 13:28:05

@EGY a Queen: navégre valaki ezt is elmondta.
A sok alfamacsó azt élvezi, ha ő a világteteje és a csaj meg hálásan rebegteti a pilláit, mert full kiszolgáltatott a csávónak anyagilag. És akkor aztán simán meg lehet botlani a vak komondorban is.
Üdv a középkorból.

MsIreneAdler 2019.09.23. 13:28:08

@EGY a Queen: hát ne tom, te aranyásó ribinek lettél elkönyvelve, szóval a te férjed nem valami csilliárdos, magánrepülőn repkedő fószer inkább? Tudod, te meg annyira semmit nem csinálsz, semmihez nem értesz, hogy a fagyiravalóért is térdelned kell naponta többször :) :D
Azért néha komolyan kurvára belesnék Szomszédhoz a Lila akác közbe :D:D

2019.09.23. 13:36:41

@PPK™: "Islam is right about women"
TROLLOLLOLL

EGY a Queen 2019.09.23. 13:40:06

@MsIreneAdler: jó,igazad van,ez jobban hangzik..ippeg az Adrián baszom most is a rezet a yachtunkon,miközben a barinőimmel picsáskodunk az instára. Már készülnek is a pucsítós fotók! ;) sya baby! Szeri van meg YOLO! ;)

PPK™ 2019.09.23. 13:46:36

@MsIreneAdler: én nem írtam ilyet, de ahogy elnézem az elmúlt pár nap terméseit is tőled, te is elmentél abba az irányba, hogy szándékosan a szélsőségekkel forgatod ki a másik szavait.

Számomra semmi kivetni való nincs abban, ha egy europid nő éppen egyedül tengeti napjait, elmegy bulikázni a barinőkkel és nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy szintén europid, jóképű csávóval némi cseverészés, meg iszogatás, meg táncizás után otthon kefél egyet gumiban. Még akár meg is tarthatja kötetlen kúrogatásra, ha a figura megfelelően teljesít.

Erre simán azt mondom, hogy átgondolt, felelősségteljes stratégia.

Ha ezt valami olyan bevándorlóval teszi, akinek az értékrendje szerint a nő tárgy és kurvára nem egyenrangú vele, akkor esetleg számolhat olyan mellékhatásokkal, hogy akkor is seggbe lesz baszva, ha ő történetesen nem akar análisan közösülni. Ez pedig a megyünk a nedves pinánk után stratégia, a nő pedig kretén.

Az ilyen, posztban szereplő, bevándorolt, nyelvet nem beszélő faszvakarós Xboxos csávók meg ugye a totál legalja kategória. A jóképű, jódumás "helyi" csávóhoz képest meg pláne. Ebben az esetben a nő nem csak megy a nedves pinája után és kretén, de még el is tartja az előembert.

Szóval ja, az elsőre azt mondom, hogy még akár rendben is van, a többire meg azt, hogy szarba se nézem az ilyet.

PPK™ 2019.09.23. 14:01:56

@Kai Allard Liao: azért csak eljutottak oda, hogy bizonyos országokban - pusztán azért, mert pina nőtt a lábuk közé - ugyanannyi nőt kell foglalkoztatni, mint férfit, valamint teljesítménytől függetlenül ugyanakkora fizu jár nekik is.

Magyarán ha 10 főt kéne felvenni és van 10 férfi jelentkező, meg van 5 női jelentkező, akkor az 5 nő mindentől függetlenül fel lesz véve és ugyanakkora suskát fog zsebre tenni. A 10 férfiből meg 5 mehet a sóhivatalba akkor is, ha egyébként akár csak egyikük is megfelelőbb lenne a posztra.

Szóval baromira nem vélt érdekekről van már szó és természetesen ha erre azt mondja a cégvezető, hogy nem asszisztál hozzá, akkor nemcsak hogy megbasszák a céget, hanem úgy összességében lesz kikiáltva nőgyűlölő, hímsoviniszta cégnek az egész bagázs. Valamint komoly veszteségeket is jelent, mert a képmutató partnerek kijelentik, hogy ilyen céggel nem óhajtanak együttműködni és fürödhetnek az "egyenjogúság" dicsfényében.

MsIreneAdler 2019.09.23. 14:34:32

@PPK™: nem forgatom ki a szavaidat, maximum rosszul értelmezem őket, de inkább csak kérdezek (ott a kérdőjel). Poénból szoktam kisarkítani a dolgokat, kufigurázom egyesek végletes gondolkodását, de nem kell ezt ennyire komolyan venni. Régen nem voltál ilyen sértődős vagy morcogós, vagy már azt se tudom mit írjak, nehogy félreértsd.
Az lehetett a gond, hogy nálam az a nő, aki úgy alázza magát egy férfi előtt, mint pl a posztbéli kócs-híler izé, az már nulla, nincs lejjebb. Innentől tök mindegy, hogy az alázója arab, német vagy akár a Dalai Láma, már nem fontos. Nem a kötetlen kúrogatásról beszélek, hanem a gerinc nélküli csúszómászásról.

Jumpin Jack Flash 2019.09.23. 14:34:54

@PPK™: "Mára a(z európai) férfiakból bólogató pincsikutyát csináltak a nők, mert az érdekeik úgy kívánták."

És a nők a világ urai, vagy miafaszom, hogy azt csinálnak a faszikból, amit akarnak? Ne menj már le Szomszéd színvonalra!

MsIreneAdler 2019.09.23. 14:37:42

@EGY a Queen: dejó nekeeed, majd jól bekövetlek instán :D (ugye így kell trendin mondani :)?)
Kész :)
Lávcsi, puszcsi

EGY a Queen 2019.09.23. 14:50:18

@MsIreneAdler: hát igen..az életem király! De megérdemlem..

MsIreneAdler 2019.09.23. 14:59:01

@PPK™: ezekben a témákban, hogy férfiak pincsisülése meg női kvóta anno Jaksa Tamás meg egy másik fickó volt nagyon otthon, nyuszi volt a profilképe, nem jut eszembe a neve. Ő írta mindig, hogy piedesztára lett emelve a pina :)

Kai Allard Liao 2019.09.23. 14:59:13

@Jumpin Jack Flash: Ki a faszom neveli a kölykeket?
Az anyjuk, mert az apjuk nagy eséllyel 8-12 órában melózik, és utána se különösebben érdekli a gyereknevelés.

Az anya hogy fogja nevelni azt a kölyköt?
Hát ahogy az anyjától látta, ahogy a barinői tanácsolják, és ahogy a társadalom nevelgeti.

Aztán ha a gyerek bekerül az intézményes nevelés keretei közé, kik nevelik?
ÓvóNŐK, tanítóNŐK, tanárNŐK. Néha-néha akad egy tanár, de 80%-a a tanári karnak nő.
Innentől jönnek a finom utalások, hogy egy férfinak hogy illik viselkedni, és a direkt befenyítések, ha az utalás nem működik.

Mire a gyerek 18 éves lesz, eltöltött 3+8+4 évet a rendszerben, ahol gyakorlatilag nem látott férfit példaképként, ellenben a nők pontosan elmondták neki, hogy mi az elvárásuk vele szemben.
És utána a nők panaszkodnak, hova tűntek az igazi férfiak... :-D

A nők a világ urai, és az benne az ironikus, hogy ők erről mit sem tudnak. :-)

Kai Allard Liao 2019.09.23. 15:04:20

@PPK™: Yepp...még szerencse, hogy nálunk ez még csak elkezdődött, de korántsem tart ott, mint a nagy Júeszéjben. :-D

Mondjuk azt sose értettem, hogy miért nem követelik a női kvótát:
a. tűzoltóknál
b. vájároknál
c. kohászoknál

és más hasonló, könnyen elvégezhető, és cserébe hatalmas fizetéssel honorált munkák esetén :-D

Mindegyik csak veszélyes, nehéz fizikai munkát akarja elvenni a férfiaktól... hallatlan!

MsIreneAdler 2019.09.23. 15:04:59

@EGY a Queen: megérdemled, egyértelmű. De mit szólsz hozzá, hogy így kiismertek pár információmorzsából :)?

Jumpin Jack Flash 2019.09.23. 15:08:34

@Kai Allard Liao: faszság. kurvára nem így működik, hogy szegény férfinak nincs semmi hatása a gyerekre. de akinél így megy, az tényleg ne csináljon gyereket és annyi.

EGY a Queen 2019.09.23. 15:14:18

@MsIreneAdler: hát mit szólnék? Én csak egy szobanövény szintjén vagyok ezekhez a brilliáns elmékhez viszonyítva.Nem igazán vágom ám,milyen,amikor valaki okos,meg így következtet meg ilyenek. Például,ha Szomi tolja valami random tárgynak nézett nő ánuszába kérdés és beleegyezés nélkül a száraz pöcörőjét,az kimondottan megtiszteltetés,nem úgy,mint egy barnafaszútól.Érted már,mennyire kiváltságosak vagyunk,hogy itten kommentelhetünk?

2019.09.23. 15:16:43

@PPK™: "Mára a(z európai) férfiakból bólogató pincsikutyát csináltak a nők"

Nana! Azért maradtunk páran kivételek! ;) (A nők örömére...)

PPK™ 2019.09.23. 15:17:57

@MsIreneAdler: múlt héten volt szó a pincsikről elég hosszasan. És ezek nem csak a Tesco-ban, az asszony által összeírt listával láthatja az ember. Pár hónapja a saját szememmel láttam igazgatói székben a balfaszt, mikor berontott a beosztottja gádzsi és elküldte a kurva anyjába, az meg ült némán. Aztán kérdeztem tőle, hogy ez mi a faszom volt és elütötte egy "hosszú... ez van..."-nal.

Ja, és ne legyél már hülye, nem duzzogok, csak van, hogy komolyan írok :-)

@Kai Allard Liao: nyilván érted te is, meg én is... :)

A jó öreg képmutatás az oka, ami a nőknél a pinával együtt fejlődik ki kábé :-D Ebből az okból kifolyólag létezik a jelenség is, hogy nem az arab országokban sipákolnak az ottani nőtársuk védelmében, akiket törvényileg nyomnak el, hanem inkább előnyökért sípolnak Európában :)

De ez a béta-gyógyítás kajakra elgondolkodtatott. Tényleg egy komoly piaci rés ez, amivel lehetne kaszálni az egyre növekvő számú balfaszokon :-D

2019.09.23. 15:26:30

@Jumpin Jack Flash: sajnos rosszul látod. Ott marad behatása a férfinak, aol együtt maradnak normális házasságban a párok és eleve a feleség nem kasztrálta már rég a férjét és az tud férfi példaképet mutatni a fiának. Kb elhanyagolható százalék ez.
Valóban a nők nevelik a gyerekeket és picsiogós nyávogós balfasznak nevelik a fiú gyerekket, semmi követelmény, semmi bátorságpróba, semmi erőfeszítés.
Ha ezt a társadalmi tendenciát nem látod, akkor vak vagy, illetve annyira alternatív világbna élsz, hogy sosem fogunk egyetérteni.

Kai Allard Liao 2019.09.23. 15:27:28

@Jumpin Jack Flash: LOL
Van hatása. Mondjuk 10%. Az összes többi hatást a nőktől szedi össze.

Szerinted mennyi hatása van az apának a gyerekre, aki:
1. este hatra hazaesik, és a vacsora mellett beszélget a gyerekkel
2. lefekteti a gyereket, és olvas neki egy mesét elalvás előtt

azzal az anyával szemben, aki reggeltől estig a gyerekkel van, vagy azzal az óvónővel szemben, aki szintén 8 órában neveli a 3 éves kölyköt.

És erősen a férfi javára túloztam, a férfiak 80%-a ennyit sem tesz a gyerekkel való kapcsolat fenntartása érdekében.

De persze, ez egy faszság... higgy csak benne nyugodtan tovább. :-)

PPK™ 2019.09.23. 15:28:52

@Jumpin Jack Flash: az nyilván nem igaz, hogy a nők a világ urai és nem is lesznek azok soha (most hirtelen elképzeltem, hogy mi lenne, ha eltűnnénk mi, férfiak a Föld színéről :-D), de azt elvitatni, hogy ma már képesek a férfiakkal szemben előnyöket kicsikarni olyan adu ászokkal a kezükben, mint a "megerőszakoltál!", meg a "nőgyűlőlő vagy!", az magasfokú naivitásra vall részedről.

A nemrégen Nobel-díjat kapott spiné jut eszembe, akiről az ÖSSZES kollégája azt mondta, hogy messze nem érdemelte volna meg és felsoroltak legalább 3 másik csókát, akik többet tettek le az asztalra.

De hát na, ma olyan világban élünk, ahol már villantani kell egy Nobel-díjas gádzsit is attól függetlenül, hogy megérdemli-e.

MsIreneAdler 2019.09.23. 15:30:01

@EGY a Queen: én ne érteném, érezném? De nekem most fontosabb problémám van. Ez a világuralom fárasztó egy kicsit. Neked nem? Néha azon gondolkodom lehet rá kéne bízni ezt a pasikra, minden sokkal jobb lenne :D

Kai Allard Liao 2019.09.23. 15:31:51

@PPK™: Teee... ez nem arról szól, hogy a bétákat összegyűjtöd egy táborba, legombolsz róluk 100 ezer jó magyar forintot, majd utána addig ásnak árkot, és törnek követ, amíg tököt nem növesztenek. :-D

Itt meg kell nyitni a csakrákat, be kell hangolni a béta hullámokat, és felteszem még a csít is áramoltatják. Lássuk be, ezt megteszi az ember egy kis aranyos leányka kedvéért, de egy szakállas balfasz tisztítgassa a saját auráját... :-D

Jumpin Jack Flash 2019.09.23. 15:39:09

@Kai Allard Liao: @Daenerys Targaryen: mondjuk picsogás helyett lehet másképp is csinálni. fura mi?
nekem van egy gyerekem, akinek az életében aktívan részt veszek. biztos kurva rosszul látom, igazatok van, fejet hajtok az elméleti tudás előtt. :D

PPK™ 2019.09.23. 15:39:53

@Kai Allard Liao: én simán lennék Obergruppenführer egy ilyen táborban :-D

Az első lenne, hogy minden faszjancsinak a fejébe verném, hogy nem Hölgyezünk :-D

Amint ez megy, lehet foglalkozni a viselkedéstréning következő pontjaival - persze további súlyos euróezrekért :-D

EGY a Queen 2019.09.23. 15:41:30

@MsIreneAdler: nem, sajnos nem tehetjük :( Reggel pl. úgy kezdtem a napot,hogy leüvöltöttem a férjem fejét,mer’ a kis geci nem 1,5-es tejet hozott a kávémba,pedig TUDJA,hogy a 2,8-asat nem tudom meginni,mert rossz hatással van az emésztőrendszeremre,oszt akkor meg utána meg kellett várnom,mire vissza jött újra a boltból a rendes tejjel,ekkor mán ugye idegallapotban voltam rendesen,szóval le kellett baszni a kertészt meg a sofőrt is,pedig én nem vagyok azért ennyire kemény,de a begónia túlöntözésére,meg a kocsi belső hőmérsékletére minden normális nő kényes szerintem,és még csak ekkor kezdődött a napom.. szóval..ja,letenném én az uralkodást,de alkalmatlanok ezek mindenre..

Kai Allard Liao 2019.09.23. 15:46:01

@PPK™: Ja, hát én is. :-)

Azt melyik órán tanítsuk a hülyéknek, hogy a fehérlovag-tünetegyüttes rosszabb mint az ebola és a spanyolnátha, csak itt a nők sunája nő össze tőle 0.00 mp alatt? :-D

PPK™ 2019.09.23. 15:53:36

@Kai Allard Liao: lassan kell adagolni... tudjuk jól, hogy a béták megijednek, ha a suna valamilyen formában szóba kerül :-D

Egyébként mivel a kvóta miatt (:-D) kénytelenek lennénk nőket is alkalmazni, már ki is találtam, hogy hol vennénk nagy hasznukat.

A vizsgák alkalmával:

elé ültetjük a nebulót, hogy lökje a vakert a gádzsinak, mintha fel akarná szedni és ha a vizsgabiztos nő azt mondja, hogy menne vele randizni, ha nem tudná, hogy milyen béta balfasz volt mikor az átnevelőtáborba került, akkor átment a vizsgán csávó :-D

2019.09.23. 15:57:00

Tisztelt Hölgyeim, minden tapló bunkó primitív mocskos disznó férfi nevében elnézészt kérek, akik nem adják meg a kötelező tiszteletet minden tisztaszivű , angyali Nőnek, és arra vetemednek, hogy sértő nyelvezettel degradálják a gyengédebb nemet.

Kai Allard Liao 2019.09.23. 16:01:32

@PPK™: Ez egyre inkább hasonlít egy tervre. :-D

Ne feledd, a cél nem a béták alfásítása, hanem a pénzszerzés... azaz a nőkkel le kell vajazni, hogy csak a 10%-20%-ot engedhetik át az évfolyamból, a többiek vehetnek pótórákat. :-D Nyilván kell majd tejelni ezért a csajoknak egy keveset, de valamit valamiért.

Esetleg plusz pénzért lehetne vizsgabizottság 3 nővel, és ha 1 megkönyörül rajta, akkor megkapja a kegyelem kettest. :-D

PPK™ 2019.09.23. 16:04:34

@Egy a KING: bratyó, aggódom érted. Nem, hogy nem gyógyultál meg, de péntek óta rosszabbodott az állapotod :'-(

vanderkaay 2019.09.23. 16:05:29

A sztori esetleges kamu mivoltához egy adalék: nem vagyok a téma avatott szakértője, de béta healingrol még nem hallottam és ahogy nézem a google se nagyon; annál inkább a nagyon hasonló hangzású théta healingrol, amiről pár éve pl. indexen is jelent már meg cikk. Csodálnám ha a cikkíró ne tudná pontosan, hogy az egyik legjobb barátnője melyik görög betűvel foglalkozik pontosan
Egyébként kamu vagy sem; éppenséggel simán lehetne valós is; nem az első eset lenne ahol 30+, magát értelmiséginek képzelo nő a "normális" férfiak hiánya okán egyszercsak a nála tíz évvel fiatalabb Ali baba farkán landol. Lásd a pár évvel ezelőtt a keleti pályaudvari tranzitzónában szövődött megható románcokról írt szívfacsaró cikkeket. Kár, hogy ezek folytatását ugyanezek a sajtótermékek sosem írták meg, pl. hogy mi lett azután hogy Ali baba a nő révén hozzájutott a szükséges papírokhoz

Jumpin Jack Flash 2019.09.23. 16:06:37

@PPK™: nem vágom, miről beszélsz, mert ilyesmiről szó sem volt. ja, amúgy vannak nők, akik tisztességtelen eszközökkel élnek, de ez most hogy jön ide? ettől egy férfi max dühös lesz, de nem pincsi.

PPK™ 2019.09.23. 16:08:03

@Kai Allard Liao: a vaj szívem, hogy mindig segíteni akarok az elesetteken... már el is felejtettem a kitűzött célt :-|

Ígérem, erős leszek és sakkban tartjuk a csajokat is, meg a béta nyomikat is :-D

A csajoktól meg én tanulom el, hogy hogyan kell kizárólag a pénzszerzésre összpontosítani és kihasználni a másikat úgy, hogy kizárok minden egyéb külső tényezőt höhöhö :) na, még több hasznát tudom venni a felvett csajoknak :-))

MsIreneAdler 2019.09.23. 16:12:08

@Kai Allard Liao: szerintem kicsit huszárosan elintézted azzal egy apa szerepét a gyermeknevelésben, hogy ő dolgozik. Kész, fel van mentve, innentől már nem tehet semmit, csak kezeit tárogatva nézheti, ahogy anya az óvó és tanító néni buzit nevel a fiából? Megsúgom, anya is sokszor dolgozik 8-10 órát, fura, hogy neki mégis van ideje megtanítani a gyereknek a pincsiség alapjait. Ez nekem nem áll össze, ne haragudj. Tudom, hogy kényelmes a szart másra kenni, úgy tenni, mint, aki itt sem volt. Mert el kell ismerni, hogy a mai áldatlan állapotok mindkét nem hibájából alakultak ki. Ahelyett pedig, hogy azok érdekeit szolgálnánk, akik egymás ellen fordítják, hergelik a nőket és a férfiakat, inkább közösen kellene megoldást találni. Kezdjük pl azzsl, hogy te férfit faragsz a te fiadból, és én is megteszem a magamét ;)

PPK™ 2019.09.23. 16:28:52

@Jumpin Jack Flash: nyilván a beszélgetések szerteágaznak, ezért jutunk el a szír bevándorlótól például a gyereknevelésig.

Egy nő hiába akar - ahogy te olyan szépen fogalmaztál - tisztességtelen eszközökkel élni, ha nincs, aki ezt megegye. Mert nekem például jöhet a gádzsi a shit-tesztjeivel, ha arcon röhögöm és kiteszem a szűrét. Csak hát fogja magát, átlovagol egy másikra, aki meg megeszi a hülye tesztjeit és úgy táncol, ahogy ő fütyül => meg is találta a pincsit.

2019.09.23. 16:28:58

@Jumpin Jack Flash: Hiba, ha nem látsz túl a saját horizontodon. És nem látod a nagy társadalmi folyamatokat, a többségi tendenciákat.

MsIreneAdler 2019.09.23. 16:29:43

@EGY a Queen: basszus azért ez nem semmi, elhiszem hogy kiakadtál :D no nem baj a szokásos egész napos wellness és masszázs majd megnyugtat! Nem igaz :)?

MsIreneAdler 2019.09.23. 16:34:42

@PPK™: nálad ez az akadémia alapítás visszatérő kattanás, úgy látom :D
De nem akarok kvótanő lenni, így sajnos lehet ki kell hagynom ezt a

PPK™ 2019.09.23. 16:38:33

@MsIreneAdler: én a gyerekneveléshez SEM értek, de körülöttem például elég feltűnő, ahogy másként akarja nevelni a csemetét a két szülő.

Példa: fiúgyerek elesik bringával, tökös apuka tökös csávót akar belőle faragni és nem szalad oda egyből, mint anyuka, hogy "jaj ütyülüpütyülü megütötted magad életem?" hanem simán rászól, hogy "semmi gond, tessék felállni és nyomulni tovább".

És nem azért, mert nem szereti a saját gyerekét, meg nem érdekli, hogy mi van vele, csak egy szar elesésből nem csinál ügyet, mert akkor mi lesz, ha a suliban tornaórán elesik? Anyuért, meg apuért hüppög?

Puding csávó lesz belőle. És a talpra állás és tovább menetelés itt most kurvára képletes is, amit azért egy kisfiú - szerintem - az a legjobb, ha minél hamarabb megtanul.

Nyilván nem arról beszélek, mikor a kiscsávó karja szilánkosra tört, az arcán meg folyik a vér, hanem egy sima, horzsolással járó elesésről.

PPK™ 2019.09.23. 16:41:06

@MsIreneAdler: pedig kajakra az egyik jelölt lettél volna innen. Aki a nyilvánosság előtt leírja, hogy a bele kijön a balfasz pincsiktől, az az én emberem :-D

De akkor a másikat kell fölvennünk úgy látom :-( Mondjuk biztos nem én fogom felvételiztetni egy ablaktalan szobában.

Ja, de.

:-)

MsIreneAdler 2019.09.23. 17:05:27

@PPK™: nyugi, én sem értek a gyerekneveléshez, azt mégis csinálom :D Szerintem sem kell minden apróságért tutujgatni a gyereket, hagyni kell, hogy kicsi korban, biztonságos keretek között megtanulja, hol vannak a határai. Ehhez meg bizony esni, kelni kell. Én azt látom még általános problémának ezzel kapcsolatban, hogy a két szülő ellent mond egymásnak a gyerek előtt. Próbálják lenyomni egymást vagy egyszerűen csak versenyeznek a népszerűségért. Ez a legkárosabb, mert a gyerek nem azt latja, hogy a szülei összetartanak, hanem azt, hogy az egyik mindig leugatja a másikat. Na pl ilyen nálunk nincs. Nincs aknamunka, ha valami nem tetszik négyszemközt, nem a gyerek előtt, kell megbeszélni.

2019.09.23. 17:11:30

@Egy a KING: nocsak. :D NetCeleb alfa lettem vagy miafasz. :D

Írnám, hogy a sast nem érdekli,h mit csipognak a verebek, de az inasom nem csinál rossz reklámot a Kopott Kupak blognak. ;)

PPK™ 2019.09.23. 17:12:25

@MsIreneAdler: én is ezt látom amúgy. Ha maradunk a drótszamaras (ez mi szó már baszd meg :-D) példánál, ha fater nem megy oda és csak szól, hogy álljon fel, porolja le magát és nyomás tovább, anyuka meg leszólja apukát és odamegy tutujgatni, abból egy kisgyereknek akkor, abban a pillanatban csak annyi jön le, hogy anyukát érdekli (jobban). Tehát két irányból is elbassza anyuka a dolgot: a kiscsávó tutyimutyi lesz + apuka le van ugatva.

Szóval ja, a gyerek előtt nem túl szerencsés a nevelésben való egyet nem értés, szerintem is a négyszemközti elsimítás az optimális.

PPK™ 2019.09.23. 17:13:02

@Egy a KING: az hagyján, de az én fotómat rakta ki a köcsög :-(

MsIreneAdler 2019.09.23. 17:13:13

@PPK™: nem írtam, hogy nem megyek, csak azt akartam, hogy puncsolj egy kicsit, én meg futhassak néhány kört, mielőtt igent mondok :), de nem jött össze!
Szóval mi lenne a feladat :D?

2019.09.23. 17:19:05

www.egyensulymagazin.hu/eletmod/item/374-otven-az-uj-harminc

Mióta ágybanfekvőbeteg vagyok, gyöngyszemekre akadok

PPK™ 2019.09.23. 17:21:33

@MsIreneAdler: ja, észre se vettem, hogy egy shit-tesztet szerváltál... és mégis csípőből adtam vissza, vágod ugye? :-) Na, ki a Király, anyukám? :-D

Na, szóval.

Először is be kell szervezned a környezetedben lévő béta balfaszokat. Ez ugye nem lesz nehéz, hiszen egy nőnek nem mondanak nemet. És akkor itt némi előleget kell majd belőlük kisajtolnod írásban, de mivel béta balfaszok, ezt is tükörsimán aláírják.

Egyelőre ennyi.

Később - ahogy olvashattad - a vizsgáknál lesz majd szereped, de ez még képlékeny.

luis5 2019.09.23. 17:22:04

1 tanács : menekülj!!!!!

MsIreneAdler 2019.09.23. 17:23:17

@Egy a KING: á ez a cikk nem szólhat a mi Kupak-Szomszéd-Captain Adminunkról, hisz a címe KAMU alfák. Róla meg mindenki tudja, hogy igazi, én el sem olvasom ezt a szennyt. :D

PPK™ 2019.09.23. 17:23:32

@Egy a KING: csak nincsenek befeszítve az izmaim :-D

Ajánlom figyelmedbe a Femina cikkeit, bro. Ott MINDEN nő egyedi, meg csudálatos, meg meseszép, meg úgy néz ki, mint egy 20 éves, meg évtizedeket letagadhatna... :-))

2019.09.23. 17:26:47

@MsIreneAdler: figyejjémá, nálunkfele nem találták még fel a szarkazmust:)
Oszt úgy fogadd el a bro ajánlatát, hogy tisztában lehetsz vele, keresetedet utolsó centig leadod nekem, majd én fogom visszaosztano néhány százalékát érdemeid szerint. PPKnak egy szót se, nem fontos tudnia, hogy a balfasz lúzerekből élek én is

MsIreneAdler 2019.09.23. 17:31:45

@PPK™: te, te vagy a király. Én csak mindenféle felvételi nélkül bejutottam az akadémiádra, amíg te a saját csodálatosságodon ájuldoztál :D
Szóval munkához is látnék. Bétááák! Gyerteeek :)

Jumpin Jack Flash 2019.09.23. 17:40:07

@Daenerys Targaryen: így igaz. a társadalom viszont akkor fog változni, ha benne az egyén változik. picsogástól még soha semmi nem változott, akkor sem ha férfiak csinálják.
egyébként félrement a diskurzus, mert eredetileg PPK megjegyzésére reagáltam, hogy "a férfiakból bólogató pincsikutyát csináltak a nők, mert az érdekeik úgy kívánták."
nyilván a nők intézték el, hogy ők foglalkozhassanak többet a gyerekkel, a pedagógusi pálya kontraszelektáltságát is ők befolyásolták, mert az érdekeik úgy kívánták és mindezek nem különböző társadalmi folyamatok következményei.

MsIreneAdler 2019.09.23. 17:40:38

@Egy a KING: te figyu barátom, amit te most leírtál az nem egy strici munkaköre :)?

PPK™ 2019.09.23. 17:49:00

@Egy a KING: Gyatlov elvtárs! Magának nem az a feladata, hogy utasításokat adjon. Maga csak azért van itt, hogy választ adjon a kérdésekre.

PPK™ 2019.09.23. 17:50:54

@MsIreneAdler: lehet Babám, hogy felvételi nélkül jutottál be a híres-neves Akadémiára, de ahhoz, hogy lediplomázz, komoly államvizsgát kell tenned ;-)

A béták megijednek egy rikácsoló nőtől, szóval közelebb kell menned hozzájuk és halkan beszélni, elvtársnő :-D

2019.09.23. 18:01:37

@PPK™: felrobbant egy atomreaktor? A WC-n voltam.

MsIreneAdler 2019.09.23. 18:02:59

@PPK™: szép mentés. Ó a diploma még messze van, arra azt találtam ki, hogy elejtek egy zsebtükröt, amit te felveszel. Amíg csodálod magad benne, addig gyorsan leállamvizsgázok :D
Nem rikácsoltam, hanem búgó hangon csalogattam. Felháborító, hogy nem hallod a különbséget.

erkölcsi hulla 2019.09.23. 18:07:10

@Captain Admin: "ez az odaimportált sokadrangú selejt az ő szintje."

Ennyi. Máshol erre niggereket alkalmaznak, pl. Amerikai sztereotípia, a kövér segghülye fehér nő + nigger aljadek kombó. Olvastam egyebkent valahol, hogy összességében a fekete nőket választják legkisebb mértékben a férfiak, ha van bármi más rasszú választható nőstény. Fun fact.

PPK™ 2019.09.23. 18:09:08

@Egy a KING: 4 ember állítja, hogy a teremben tartózkodott. Ez tény. Lásson hozzá a szar eltakarításához, amit maga okozott!

@MsIreneAdler: tudom, hogy nektek nőknek ez sci-fi, de mi, Férfiak egyszerre több tucat dologra is tudunk figyelni :-P

És bocsmá', hogy a bétacsalogató madáréneket nem hallom rendesen... ;-)

2019.09.23. 18:10:19

@MsIreneAdler: az első lecke le is ment, lassan írnod kéne a számlákat.. P

PPK™ 2019.09.23. 18:11:57

@Captain Admin: sírva könyörgöm mondd, hogy az idézett szöveg nem tőled van a csajban még bentlevő idegen nyányóba begyűrt farokról...

MsIreneAdler 2019.09.23. 18:16:07

@PPK™: ne mááár, ugye nem azt akarod mondani, hogy aki megpillantja az őrülten jóképű arcodat az tud másra is figyelni??? Ezt nem hiszem el :)
Mivel nem hallottad a hangomat, fel sem tudod fogni, mennyire hatásos. Majd ha egymást tapossáka béták a tanfolyamon meglátod. Bízz bennem :)

MsIreneAdler 2019.09.23. 18:18:14

@TSEPKE: hát az a baj, hogy ezt a részét nem beszéltük át, hogy mennyi az annyi. Tudod nem akartam anyagiasnak tűnni, láttam mit kapnak itt az olyan nők :)

PPK™ 2019.09.23. 18:21:05

@MsIreneAdler: csak ha egy homokos csávó, akkor. Ha nő, akkor nyilván nem, de akkor még a nevét is elfelejtve alakul át zombivá :-D

Nem mintha nem bíznék nőben (:-)) de azért Csepit felvesszük biztonsági tartaléknak, aki ugye melletted a másik volt aki leírta, hogy a balfasz pincsi gáz és örökre az is marad :-)

MsIreneAdler 2019.09.23. 18:31:24

@PPK™: baszki akkor te egy modernkori baziliszkusz vagy :)
Tsepkének örülök :), bár tudod, hogy bennem bízhatsz, én nem olyan nő vagyok.
Ja és az idézet tőle van, tuggyukitől, de olvashattunk tőle már cifrábbakat is. :)

2019.09.23. 18:39:31

@PPK™: Nem túl jó stratégia így indítani, tekintve hogy negyvenes nő vagyok, tehát alap, hogy csillámpóni - nem biztonsági tartalék.
Másrészt elég kétes kimenetelű az ügy jelenleg - Yrénke ott is kóstolgat téged, seperc alatt szorítanak helyet neked a pincsik az első sorban :))

2019.09.23. 18:43:10

@MsIreneAdler: csak nyugodtan, ez axióma, meg nem döntjük soha. Amit pedig nem tudsz megváltoztatni, azt el kell fogadni..D

Behaton 2019.09.23. 18:46:36

@Egy a KING:

És egy mondat a "magazin" másik cikkéből:
"A szenny, a mezítelenség, a szex, a trágár beszéd és minden ami káros az emberi kapcsolatokra, ma már trendivé vált."

PPK™ 2019.09.23. 18:47:54

@MsIreneAdler: @TSEPKE: még lófaszt se csináltatok, de már kiszámláznátok, meg a markotokat tartjátok... :-) Nem csoda, hogy ilyen frankónk megértitek egymást :-)

Hát persze Yrénkém, hogy benned bízhatok *buksisimi* :-)
Hát persze, hogy te nem olyan nő vagy *buksisimi* :-)

Hát persze Csepi, hogy csillámpónis gyémántos hercegnő vagy egyedüliként a Földön *buksisimi* :-)

Aztán érdemi munkát mikor tudtok felmutatni, hogy haladjon is a béta-gyógyító project? :-D

2019.09.23. 18:57:36

@PPK™: Na, hát nyalni azt tudsz ez már kiderült.
Nem igazán értem mit vársz, feladatot se kaptunk..
Bétaképző amit nők irányítanak?! Ssssz..

2019.09.23. 19:04:09

@Jumpin Jack Flash: PPKval én sem értek egyet. Ő azt írja, hogy ez a nők világösszeesküvése volt. Ami súlyos baromság.

MsIreneAdler 2019.09.23. 19:04:28

@PPK™: na jól van, így nem lehet dolgozni, ha ilyen goromba vagy (*szipszip*), szívem lelkem kiteszem, csalogatok itt mint egy csalogány és ez a hála (*szipszip*). Méghogy lófaszt sem csináltam (*szipszip*)
Amúgy mi is a feladat :D?

MsIreneAdler 2019.09.23. 19:07:05

@TSEPKE: igen? Tud nyalni? Na ez új info, ezt elraktározom :D
Hát én még mindig itt zokogok, úgy megbántott. Mi az hogy lófaszt sem csináltunk??

2019.09.23. 19:14:06

@MsIreneAdler: @TSEPKE: látom meg is vannaz első béta balfasz áldozatotok. Annyit kérjetek PPKtól amennyit nem szégyeltek, majd a golddiggert is bevesszük a buliba, de én gazdag akarok lenni belőletek

2019.09.23. 19:16:11

@Daenerys Targaryen: beismerni, hogy rábaszás volt munkába állítani a nőket.. Ugyanmár '))

PPK™ 2019.09.23. 19:19:05

@TSEPKE: hogy irányítanák már nők?! Csak simán bedolgoztok, de ahogy elnézem, ez is elég nehézkesen menne, nem hogy egy cégbirodalom irányítása :-))

@MsIreneAdler: *átad egy 10-es papírszepit* töröld meg az orrod, nem akarom, hogy taknyos legyen a kanapé. Már írtam a feladatot, be kell szervezni a bétákat, meg lehúzni őket előleggel, erre elkezdesz rikácsolni :D

Édes Istenem, mire vállalkoztam... :'-(

@Egy a KING: te meg jó szemét vagy, rövid időn belül másodszor árulsz el :(

2019.09.23. 19:23:19

@Egy a KING: mit is mondhatnék? Nem volt nehéz dolgunk.. Beindítani egy Birodalmat két nővel az oldaladon?
Nyau :DD

inteligencs elenzeki 2019.09.23. 19:28:51

" Az a legelszomorítóbb, hogy diplomás, intelligens nők."

Maradjunk csak annyiban hogy diplomásak.

MsIreneAdler 2019.09.23. 19:39:22

@PPK™: amúgy kajakra volt egy ilyen kolléganőm, aki megsértődött, amikor dolgozni kellett és sírt, ha számon kértük miért nincs kész a meló :D
Na de összekapom magam!
Az eddig gyűjtött béták hogy vannak :)?

MsIreneAdler 2019.09.23. 19:45:38

@Egy a KING: természetesen minden vágyam, hogy gazdaggá tegyelek, akár véres verejtékem árán is :)
Tudom is a megoldást. Figyu, van egy ilyen tanfolyam, nem kerül sokba, de meglásd az ott megszerzett tudás nagyon hasznos lehet számodra. Csak jelentkezned kell, hidd el tuti a dolog, utána sokat profitálhatsz belőle :)

PPK™ 2019.09.23. 19:49:06

@MsIreneAdler: elképesztő, hogy munka nélkül csak úgy elvannak emberek. Meg blogokra írogatnak egész nap faszságokat.

Nem tudom te hogy vagy vele, de én azt mondom, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék!

:-D

Amúgy azt akartam bebizonyítani, hogy ez a kötelező női kvóta dolog egy teljes csőd, ehhez pedig ti megfelelőnek bizonyultatok Csepivel... :-D de most, hogy te aktivizáltad magad, kezdem átértékelni a dolgot ;-)

2019.09.23. 19:52:01

@PPK™: Drága szívem.. Ki vett fel minket?
Na ugye :-*

inteligencs elenzeki 2019.09.23. 19:52:18

@Kai Allard Liao:

"Mondjuk azt sose értettem, hogy miért nem követelik a női kvótát:
a. tűzoltóknál
b. vájároknál
c. kohászoknál
"

Szerintem még a kútásás is idejöhet a listára.

Jumpin Jack Flash 2019.09.23. 19:54:17

@Daenerys Targaryen: akkor ezen nem fogunk összeveszni. kár :D
azt ennek ellenére tartom, hogy egy férfi is foglalkozhat érdemben annyit vagy legalábbis közel annyit a gyerekével, mint egy nő. sőt kell is, hogy foglalkozzon.
gáz, ha egy apa kivonja vagy hagyja kiszorítani magát a gyereke életéből aztán rinyál, hogy nők nevelték és puhapöcs lett belőle.

MsIreneAdler 2019.09.23. 20:12:19

@PPK™: a jelenlegi főnökömnél nincs nagyobb hajcsár a világon. Keményebben dolgozok, mint valaha ;)
Na de visszatérve a mi kis bizniszünkhöz, már az elején leszögeztem, hogy nem szeretnék kvóta nő lenni. Saját érdemeim miatt szeretnék elismerést. Azt hittem vetted az adást.
Szóval tetszett az aktívkodásom :)?

PPK™ 2019.09.23. 20:15:41

@TSEPKE: Én vettelek fel, a csókot meg behajtom ám ;-)

@MsIreneAdler: jó, hát én is úgy gondoltam, hogy csak papíron vagytok kvótagádzsik :-)

Ha becserkészed a Zsozsót, előléptetlek, esküszöm! :-D

PPK™ 2019.09.23. 20:17:07

@MsIreneAdler: ja, és küldök privátban egy listát az itteni nyomikról, akiket nem akarok a tábor területén látni akkor sem, ha csillió dollárokat fizetnének :-D

2019.09.23. 20:20:04

@PPK™: ez megőrzöm. Ha kirúgsz, jól jöhet.. Kicsit várok és... metoo :))

PPK™ 2019.09.23. 20:25:40

@TSEPKE: :D

Majd megdugom az ügyet vizsgáló rendőrnőt, közben a fülébe suttogom, hogy aljas rágalmazás az egész ügy és el van simítva a dolog :-) Aztán ráveszem, hogy csukjon le tégedet a mélyen tisztelt hatóság félrevezetéséért ;-)

2019.09.23. 20:26:54

@PPK™: nő vagyok... Úgyis nekem lesz igazam :P
Basszus, anno Zsanettet se csukták le.. Szóval..

2019.09.23. 20:30:22

@PPK™: de persze.. Úgy látom ez a terület nem az erősséged, pedig jó rá felkészülni. Néhány jogi tanács rádfér mielőtt megütöd a bokád.. Segítsek?

PPK™ 2019.09.23. 20:46:26

@TSEPKE: felkészültnek gondolom magam, nem hiszem, hogy megüthetném a bokámat. De ha mégis benéznék egyszer valamit, okvetlenül keresni foglak ;-)

MsIreneAdler 2019.09.23. 20:48:29

@PPK™: szép fogás lenne a király, az tuti :D, remélem addig sikerül befűzni, míg vissza nem billen az agya!
Azért szerinted a "csak papíron, kvóta nő" - nél van még lejjebb :D?
Na mindegy. Amúgy meg tele a padlás a soha meg nem érkező, minden lényeges információt tartalmazó privát üzeneteiddel :) Hát hogy várod így el a szuper melót? Már tényleg kezdem magam a melóhelyen érezni :)

PPK™ 2019.09.23. 20:56:37

@MsIreneAdler: írj neki verset (ügyelj a kezdőbetűkre), aztán küldd el a picsába, ezekre bukik :-D ja, meg kamázza azt a bohóc Manchester Unitedet :-D

Csak a könyvelőt tolmácsolom, ő mondta, hogy papíron megoldjuk azt' jóvanazúgy :-|

Nyugi Yrénkém, egyszer _minden_ a helyére kerül... ;-)

El Amante 2019.09.23. 21:05:47

@Comte de Gippaud: na meg a bánya ... édesistenem (facepalm).

youtu.be/R7fhD6lvv8g

A nők fizikai kèpességei mások, ez nyilvànvaló, miért akarnának olyan melóban dolgozni, ahol egyértelműen kevesebbet tudnak teljesíteni? Nem hülyék. Gondolom közületek sokan vàjárok, kőművesek, tűzoltók itt. Ja, nem, ugyanolyan aktatologatók vagytok, mint azok a nők, akiket krizizáltok és leszóltok.

2019.09.23. 21:16:11

@PPK™: az idézet biztosan tőlem van, de én meg Attenborough bácsitól hallottam, amire rájöttek még a saját tapasztalataim is. Mi a gond ezzel? Evolúciós szempontból teljesen logikus.

PPK™ 2019.09.23. 21:24:49

@Captain Admin: aha, oké. Hát nekem hazajönne a gádzsi idegen nyányóval a mindzsójában és tennék az evolúcióra nagy ívben, úgy basznám ki, mint macskát szarni, nem még nekiállni töcskölni vele.

De hát nem vagyunk egyformák.

2019.09.23. 21:29:47

@PPK™: dugtál már foglalt nőt? Izgató? Nyilván, mivel megdugtad. :)
Békülős szex? Ugyanez.

MsIreneAdler 2019.09.23. 21:30:29

@PPK™: tehát akkor írnom kéne egy verset a Manchester United-ról (az egy focicsapat?), amiben elküldöm a picsába? Hmm ezt átgondolom.
Oké leszek a papíron kvótanő, úgyis nem sokára előléptetsz, addig meg jó ez is.
És a végére valami homályos ködös utalás, amiről dunsztom sincs. Lehetnél egyértelműbb, tudod, hogy nem vágom az ilyen női sugalmazásos blablát. Én írjak levelet azt akarod mondani, vagy valami metafora ez az egész :)?

PPK™ 2019.09.23. 21:52:26

@Captain Admin: he? Itt valami félreértés lesz, Kupak.

Én sosem azért dugtam foglalt nőt, mert az izgatott, hogy van egy férje, aki néha megfarkalja. Azért dugtam, mert maga a nő jött be. Sőt, mindnek elmondtam, hogy hagyjon a családi dolgaival, mert nagy ívben szarok rá, egyszerűen nem érdekelnek az otthoni dolgai, bele se kezdjen.

A békülős szex meg hogy a picsába lenne már ugyanaz? Van egy kis csörte egy kapcsolatban, azt' utána feldobod a konyhaasztalra és meghágod, nincs harmadik fél, nem is értem.

Vagy úgy gondoltad, hogy hazaállít a nő, hogy most baszott félre, én meg a béke jeléül még melegében belegyűröm? Ilyen nálam gondolatban sem merülhet fel, akkora anomália. Amint írtam, úgy basznám ki a másik csávó nedveivel együtt, öröm lenne nézni.

Mondjuk most, hogy így írod, volt itt egy gádzsi, aki leírta, hogy valami buliban félrekúrt és hazament, közölte a csávójával, az meg kibaszta, téged meg akkor is az érdekelt, hogy a sunájában volt-e még a nyányó :-D

Full beteg vagy baszd meg, nem is értem, hogy hogy a picsába izgathat ez valakit.

2019.09.23. 22:07:50

@PPK™: a tudat, hogy nemrég megbasztak egy nőt előtted, ösztönösen nemi vágyat gerjeszt benned. Ha nem így lenne, nem izgatna egy faszit sem a pornó, ahol egy vadidegen pali (ráadásul a többségtől előnyösebb adottságú) reszel egy nőt. Ha az a szeretőd, akkor az is ugyanígy működik. Ha a feleséged az, akkor is. Az más kérdés, hogy van akinél a nemi vágyat felülírja a sértődöttsége, önérzetessége vagy bármi más, ami miatt nem kúrnak. A nők is ugyanebből az evolúciós biológiai okból gerjednek azokra, akikről biztosan tudják, hogy rendszeresen dugnak, azokra pedig nem, akik nem jutnak szexhez. Nem is értem, ezt miért vitatja bárki is?

Biztos voltál már olyan helyzetben, hogy a saját szemeddel láttad, amikor valaki fűzögeti a nődet. Az ilyen szituk dobnak valamit a szexuális életetek intenzitásán, vagy pedig nem érezhető semmi változás? :) Írtam már, hogy a legtöbb béta balfasz pont azzal árulja el, hogy gyenge lábakon áll a kapcsolata a hozzá képes fölé választott "nőjével", hogy amikor megjelenik a közelben egy magasabb szintű pali, akkor azonnal magához húzza, ölelgetni kezdi, lesmárolja vagy bármi más módon egyértelműen jelezni akarja a külvilág felé, hogy az a csaj az ő nője. Láttál már ilyet? Nos, ezek ilyenkor utána hatalmasat kúrnak otthon ha csak a palin múlik. Fordítva ugyanígy, engem az összes csajom szétszedet, amikor olyan csajjal kellett végignéznie egy flörtölést, akit ő vele legalább egy szinten lévő riválisként realizált.

PPK™ 2019.09.23. 22:51:01

@Captain Admin: nem Kupak, nem ébreszt bennem nemi vágyat.

Ha meg a szeretőm/feleségem, akkor meg az a vágy ébred fel bennem hirtelen, hogy kurva gyorsan húzzon a szemem elől ahova akar, mielőtt felpofozom (sose tenném szerintem, ha ilyen szituban lennék).

Aztán ezt magyarázhatod a végtelenségig Attenboroughval, meg evolúcióval, meg pornóval, meg a kalap formájával, én nem így működöm. Elhiszem, hogy te igen, ez a te dolgod.

Egy esetre sem emlékszem, hogy mondjuk szórakozóhelyen fűzögették volna a nőmet. Ha volt olyan veréb, amelyik odatipegett és elkezdte, minden csajom lepattintotta a madarat a classic "bocsi, van barátom" szöveggel. Nem is került szóba a dolog, mert nincs jelentősége, és attól függetlenül dugtunk vagy nem dugtunk a buli után, hogy volt-e ilyen bepróbálkozás.

A béta balfasz, amelyik körbehugyozza a nőjét, az meg nem azért kúrja meg utána, mert az izgatja, hogy bepróbálkoztak a csajánál és elképzeli, hogy a másik koma nyányójába gyűri a farkát, hanem azért, mert úgy majd biztos nem baszik félre a nője soha. Csak hát ez meg ugye baromság, de ezt ők nem tudják.

Női oldalról meg tök más a dolog. Persze, hogy arra a fasza csávóra medúzásodnak, akit sok nő akar, de aligha nyalogatnák le valami másik vadidegen nő sunaszaftját a sunátor farkáról.

Egyszer régen egy melóhelyemen fugáztam egy nőt, aztán nem sokkal később beállított az akkori csajom. Mondom neki mi a brét keresel itt, az meg egyből rámart a farkamra, mondván, hogy pont azt. Nem voltam rá valami büszke, hogy a másik csaj sunaszaftjának maradékait nyalogatja le éppen rólam (jó, egy kicsit mégis királynak éreztem magam :-D) és ha megmondom neki a frankót, akkor tuti, hogy vagy lebasz egy pofont és elhúz a picsába, vagy sírva fakad és úgy húz el a picsába. Szóval nem, a csajok oldaláról sem az a medúzásító hatású, hogy éppen most kúrtál le valaki mást és még ott a nedű a farkadon. Hanem az, ha van egy fasza csávója, akire ácsingóznak ugyan a csajok, de te csak őt kúrogatod.

Janed0e 2019.09.23. 22:52:25

@Captain Admin: "érdekes jelenség ez, hogy a nők tömegesen tényként kezelik, hogy ha ők saját maguknak magasabb egzisztenciát és/vagy magasabb társadalmi megbecsülést érnek el, az együtt jár azzal, hogy a korábbi merítés helyett, már jóval színvonalasabb pasiknak fognak kelleni. :D

Én amikor ezt először hallottam nőtől, sírva röhögtem. Aztán amikor láttam, hogy ezt teljesen komolyan gondolja, ledöbbentem."

Mi ebben a furcsa neked? Ha egy ronda/oreg ferfi sikeres az uzleti eletben es van mit a tejbe apritania, akkor megengedheti maganak, h egy dekorativ kitartott csajjal fusson. Egy sikeres, de defektes no is pontosan u.igy fog eljarni. Ha nem olyan jok a testi adottsagai, es emiatt sajat rasszbol nem tud valasztani igenyeinek megfelelot, akkor eggyel lejjebbrol fog, igy viszont tud kompenzalni a him kulsejevel. Az egyetlen kulonbseg ezen ferfiak es nok kozott, h a legtobb ferfi tisztaban van azzal es elfogadja, h az aranyaso csaj undorral kefel vele anyagi elonyokert cserebe, a legtobb ilyen no viszont abban a tevkepzetben el/elhiteti magaval, h Ahmed beleszeretett a lelkebe!!! 130+ kilos amcsi, angol libak es kigyurt testu bantu neger himringyoik tokeletes peldak. Sajnos az ilyen jellegu erdekkapcsolatokat nem lehet kiirtani, mindig minden korban volt ra igeny. En olyan vilagban szeretnek elni, ahol az emberek tisztaban vannak a sajat es masok ertekeivel es ennek tudataban keresnek magukhoz megfelelot. Ezzel szemben azt latom, h tok atlagos fiatal ferfiak fitnessmodellekrol almodoznak, tok atlagos kiscsajok meg a szoke hercegrol, pedig akar egymassal is randizhatnanak. Szerencsere en azt mar nem fogom megelni, de amint mindenki szamara elerhetove valnak az elethu robotok, onnantol kezdve a fent jellemzett ertelmi kepessegu atlagjulcsa es atlagjozsi soha a budos eletben nem fognak talalkozni, m mindketten otthon fognak szorakozni a tokeletes testu elore beprogrammozott baszobabajukkal.

2019.09.23. 23:01:32

@PPK™: konkrétan bármilyen releváns tapasztalat nélkül próbálod vitatni. Ez így csak feltételezés. :)

A női példád is csak az. Az,h szerinted mit csinálna egy nő egy adott szituban, az nem minden esetben fog egyezni azzal, amit a nő valóban tenne akkor.

2019.09.23. 23:03:37

@Janed0e: ez 5-10 év. A japán fejlesztők gőzerővel dolgoznak az ügyön. :)

PPK™ 2019.09.23. 23:13:01

@Captain Admin: tapasztalat nélkül? Eljátszottam a gondolattal és az a tapasztalatom, hogy nem izgulok a témára.

Vagy hogy gondoltad, evés közben jön meg az étvágy? Keressek valami ribancot, aki mindenkivel összefekszik, szóljak neki, hogy szóljon, ha most lett megbaszva, hogy hadd próbáljam már ki, hogy ha elkezdem belegyűrni, akkor elkezd-e nekem felállni? :-D

Ezzel a felfogással menj már el egy menhelyre, vigyél haza egy szukakutyát, mert a zoofil beteg fasz szerint szűkebb a mindzsója, mint egy nőnek, azt' kúrd már meg a buksit, mert tapasztalat nélkül mit pofázol, hogy nem izgat? :-D

A nőimet meg ismertem annyira, hogy tudjam, hogy nem repesett volna az örömtől, hogy leszophassa a másik nő sunaszaftját. Biztos van olyan, amelyiket ez izgat, csak én ilyenekkel meg nem állok le, vágod :-)

Mondom, ha neked ez bejön, hát csináld, mit bánom én. Csak annyit kéne felfognod, hogy van, akit ez kurvára nem izgat, ezt tiszteletben tartani, aztán elengedni a témát.

PPK™ 2019.09.23. 23:18:25

@MsIreneAdler: neked mindent a szádba kell adni? ;-)

Nem ülhetek folyton az öledben, hogy mutassam a helyes irányt. Tessék összeszedni magadat és némi önállóságod mutatni nekem, mert kénytelen leszek mással feltölteni a kvótát... ;-)

MsIreneAdler 2019.09.23. 23:49:12

@PPK™: ez után, hogy olvastam ezt a laza párbeszédet Szomszéddal, örülök, ha nem jön fel a vacsi. Szóval köszi, de nem kell a számba adnod semmit. Én is olyan kis finnyás vagyok ám, mint te :D
De cuki lehetsz, ha elférsz az ölemben :)
Kiss picike :)
Fenyegetésed nem hat meg, mindketten tudjuk, hogy jó vagyok. Meg itt van Tsepke is, szóval vedd elintézettnek az ügyet.
P.s.: nyugi, teljesen normális, ha nem kell a nyányós mindzsó, és nem érzel olthatatlan vágyat, hogy formatervezett kis eszközöddel kikotord a trutyit :D :D

EGY a Queen 2019.09.23. 23:52:47

@Captain Admin: izé.. ha szólhatok..az nyilván felizgat,ha sok nőnek tetszik a csávóm..de ha tudom/sejtem,hogy mást is kúr..konstans hányinger,még a gondolatra is...

Jumpin Jack Flash 2019.09.24. 00:48:17

@Captain Admin: ó apám... lökj már valami forrást erre az attenborough-i elméletre.

megjegyzem volt férjes csajom, de nem azért izgultam rá, mert a férje is dugta. aztán volt olyan nőm is, aki félredugott, de az nem szexuálisan izgatott fel.
aztán pornóra felizgulni meg arra, hogy épp a nődet dugják, az nagyon nem ugyanaz.
aztán lehet izgató, ha egy társaságban észreveszed, hogy a csajodat más faszi is szexinek találja, kikezd vele, ebből simán lehet egy orbitális szex. de ha megtudom, hogy valaki levarrta a vécében, abból leginkább kibaszás lesz. (értsd: a csaj kibaszása.)
el nem tudom gondolni, hogy valaki arra gerjedjen, hogy más faszi spermájába dugja a farkát, de nem vagyunk egyformák.

Kero88 2019.09.24. 01:04:03

@EGY a Queen: Amiről ír a kedves beteg, valóban létező motiváció bizonyos emlősök körében.

Ami nála annyira nem szokott szerepet játszani elméletei megalkotásában: tudatosság, érzelmek, kultúra. Így tudja összefésülni az állatok viselkedését a sajátjával. :)

Nézd el ezt neki :)

2019.09.24. 04:13:11

@PPK™: nem voltál még úgy, hogy valamit kurvára nem kívántál, nem tetszett egyáltalán, aztán amikor megkóstoltad mégis ízlett? :)

2019.09.24. 04:16:16

@EGY a Queen: volt csajom aki ugyanezt mondta arra is, hogy csajjal smároljon. Aztán amikor rávettem és előttem csinálták csak lestem, hogy ami szájrapuszinak indul abból mi lesz. :)

2019.09.24. 04:19:17

@Kero88: "tudatosság, érzelmek, kultúra"

Ja ja, ezeknek mind fontos szerepe van amikor ösztönös ingerekről beszélünk. Gondolom pl neked kultúrális és érzelmi alapon szarnod sem kell soha, hiszen az milyen undorító már?! :D

Bírom ezeket az erveket.

2019.09.24. 07:51:58

@Captain Admin: Azt gondolom, a neveltetésünk, a tapasztalataink, az otthonról hozott és körülöttünk látott minta mind befolyásolja a reakcióinkat.
Kizárólag vegytiszta vágy semmi kísérő érzelemmel a legritkább esetben van egy hosszútávú kapcsolatban.
Ha egy férfi átbasz a palánkon és félrekefél millió érzelem futhat át rajtam. Egyik sem a vágy lesz..
És igen, lehet utána békülős szexelni, de az már nem ugyanaz.. A szex alapja a bizalom, a tudat, hogy bármit megtehetünk. Hogy a francba tudsz szeretkezni egy olyan emberrel, akiben nem bízol?!
A dugás más, persze, az is lehet bármilyen, csak ahhoz meg nem cuccolunk össze, elég egy telefon és kész.
Tudatosan választod a nőidet egy adott típusból nem véletlenül...
Próbáltad már olyan nővel - ennyi tapasztalattal a hátad mögött - akivel gondolkodni sincs erőd úgy megfog, nemhogy tervezni? Egyáltalán szerinted képes lennél még erre?...

MsIreneAdler 2019.09.24. 08:11:52

@Captain Admin: fontos szerepe van az ösztönöknek, nem vitás, de ha már a szarást hoztad fel példának, ugye te sem gittelsz szerteszét az udvarban? Ez nem azt jelenti, hogy durván elnyomsz magadban bármi késztetést, hanem egyszerűen a tanult viselkedésed és az emberi mivoltod felülírja, hogy fogd magad a körúton és odagurmázz. Ez nem képmutatás.
Azt vettem észre, hogy te csemegézel az ösztönök között, és ami passzol az életviteledhez, preferenciáidhoz, azt előrángatod és mantrázod. Pl.itt a szaporodási ösztön. Gondolom nem minden nőt azzal a szándékkal dugsz meg, hogy gyereket csinálj, és azt is csak sejtem, hogy nem kívánsz meg minden termékeny, éppen érett petével rendelkező nőt az utcán.

2019.09.24. 08:20:17

@TSEPKE: lehet korán van még neked, de hogyan sikerült a rövid idön belüli szexpartner váltáshoz keverni a bizalmat és az átbaszást?

2019.09.24. 08:22:16

@MsIreneAdler: azt,h kit kívánunk meg és kit nem, nem mi döntjük el. Ez a lényeg. Ugyanúgy, mint amikor befosol sem vagy már döntési hekyzetben. :D Remélem megfelelően érzékletes a példa.

TSEPKE (törölt) 2019.09.24. 08:25:39

@Captain Admin: neked nőd akit megdugsz néhányszor? Szimpla szexpartner a béta csóka csaja, akire rámozdulnak az alfák és ettől bepánikol?

2019.09.24. 08:33:17

@TSEPKE: valahogy egész mondatban tedd fel a kérdésed,m ebből semmit nem értek!

TSEPKE (törölt) 2019.09.24. 08:41:35

@Captain Admin: nem is kell értened '-)

EGY a Queen 2019.09.24. 09:01:47

@Captain Admin: és most mégis hova szarjak,hogy a volt csajod smárolt egy másik bigével,pedig aszitte,nem fog??? Nem a volt csajod vagyok,és kevesebbért is basztam már ki pasit.

2019.09.24. 09:06:47

@EGY a Queen: "Nem a volt csajod vagyok,és kevesebbért is basztam már ki pasit."

Ezt tudom, és elhiszem. De azt is te írtad, hogy volt már olyan pasid, aki annak ellenére az volt, hogy magad sem tudtad megmagyarázni, hogy miért lett az. (Csóró, zűrös életvitelű stb). Ezzel igyekezted cáfolni az aranyásó vádat.

Vagyis az ösztönös vonzalmad te sem tudod felülírni semmivel.

EGY a Queen 2019.09.24. 09:12:07

@Kero88: hát a bizonyos emlősök + Kupak nem fedi teljesen azt a halmazt,hogy emberiség ;)

EGY a Queen 2019.09.24. 09:16:07

@Captain Admin: nem is akarom. Soha,egyiknél se tudtam megmondani,miért pont ő. De,ha basztam már ki kevesebbért pasit,akibe amúgy szerelmes voltam,akkor hidd el,egy ilyen menetért is ez járt volna.
Azt nem tudom megérteni,hogy azt miert nem fogod fel,hogy az ösztönös vonzalomnak-nálunk-pont ott van a vége,amikor egy ilyen sztori beesik.Pont addig tart.

Kero88 2019.09.24. 09:41:45

@Captain Admin: Kitűnő, kitűnő! Úgy látom fejlődünk.

Az inger egy dolog, valójában ösztönös. Aztán az inger keresztülszalad a magasabb rendű agyi hálózatokon ( amik a kognitivitásért, érzelmekért, szocio-kultúrális viselkedésért felelősek ) és így alakul ki a tényleges viselkedés. Nálad és sokaknál leginkább az elsőben és harmadikban vannak hiányosságok, de van egy jó hírem: ezek fejleszthetók. További jó hír: ha már fejlesztetted őket, képesek bizonyos mértékben újrahuzalozni a mélyen fekvő struktúrákat ( az ösztönvezérelteket ) , ezért van az hogy nem fosod magad össze pl. egy buszon, hanem megtudod várni az alkalmat, amíg megfelelőek a körülmények.

Már talán mondtam neked, de a gondolkozásmódod nagyon lineáris, függvénykapcsolatokban gondolkozol, de az agy meg inkább valószínüségi alapon hozza létre a viselkedést, feltételek mátrixait értékeli ki időről időre. Ezért is nevetséges amikor ultimatív igazságokról beszélsz ilyen témában.

Szép napot :P

2019.09.24. 10:01:19

@EGY a Queen: ismétlem magam, sem szerelemről, sem átbaszásról nem írtam egy szóval sem. Onnan indultunk, hogy én azt állítom, hogy amikor realizálódik egy fasziban, hogy megdugta valaki más a nőjét, akkor (többek között) nemi vágy is gerjed benne. Leírtam és kifejtettem, hogy ennek mi az evolúciós biológiai oka, vagyis miért TERMÉSZETES ez a reakció. Erről ha megkérdezel bárkit akik eléggé nyitott szexuális életet élnek ehhez, hogy ilyen megtapasztalásai legyenek, esetleg olyat, aki már átélte azt a kapcsolatában amikor szembesült a ténnyel,h megdugták a nőjét és ezen túl tudtak lépni, akkor az ilyen TAPASZTALATOKKAL is rendelkező ismerőseid mind ugyanezt fogják elmondani neked is.

"miert nem fogod fel,hogy az ösztönös vonzalomnak-nálunk-pont ott van a vége,amikor egy ilyen sztori beesik"

Azért nem fogom ezt fel, mert ez nem így van a valóságban. Ez csak így leírva és az életben elhazudva van így, a "rendeslány" imidzsetek fenntartása érdekében. Ez nálatok nőknél alapjáraton is (ösztönből) pont fordítva működik. Nem mellesleg pont az ellenkezőjét tapasztaltam az összes nőmnél is akit megcsaltam. Ha tudja/érzékeli, hogy buknak rám a nők, akkor dugni akar velem is mind. És minden más pasival is, akiknek az esetében így érez a nő.

Az,h a pasid félredugása a közös történetek végét jelenti-e, vagy csak egy pontot a kapcsolatotok idővonalán, az a kettőtök közötti szintkülönbségen múlik, amit -nem mellékesen- ti nők a kapcsolatotokat megelőző pasijaitokhoz viszonyítva, és a kapcsolatotok alatt a rátok mozduló pasikat folyamatosan monitorozva állapítotok meg a legkönnyebben, kiegészítve ezt a pasitokra mozduló nők színvonalával.

Pont ezek adják a választóvonalat a két szituáció között, amikor a megcsalt feleség szembesülve a ténnyel "rohadék senkiházi takarodsz innen"-el, vagy pedig "a rohadt ribanc rámászott a férjemre"-vel reagál. :)

MsIreneAdler 2019.09.24. 10:03:41

@EGY a Queen: hagyd, engedd el. Nem érted, hogy itt nem te döntesz? Maximum hajótöröttként hánykódhatsz az ösztönök tengerén :D. Már az is nagy teljesítmény, hogy nem szarjuk össze magunkat, azt már tényleg ne várjuk el, hogy megmondjuk, mikortól nem vonzó már számunkra a másik :D

2019.09.24. 10:12:52

@Kero88: jól értelek, te kitudod fejleszteni magadban azt, hogy ezentúl pl csak havonta 1x kelljen szarnod, vagy csak akkor, amikor pl sötétkék vécécsésze áll a rendelkezésedre? Esetleg azt is, hogy ne legyél éhes többet? :D

Ember, a legtöbben 2 percig nem bírnak dugni sem anélkül,h ne élveznének el. :D Ezer példát tudok sorolni, ami jól mutatja, hogy ugyanolyan ösztönlények vagyunk mind, mint bármelyik állat. Egyedül egy magát már megölt öngyilkosnak hihető el, hogy felül tudja írni az ösztöneit bármi mással. Nyilván, van pár titkosszolgálati ügynök a világban meg profi pókerjátékos stb akik ebben jók, de ők hány százaléka a népességnek? Ami rájuk jellemző, az nagy általánosságban jellemző az egész társadalomra is?

Kero88 2019.09.24. 10:31:05

@Captain Admin: Kérdéseidre a válasz nem. De a szabályozhatóság mértéke, és maga a skála szélesség is változó, emberről emberre. Ez kimarad az elméleteidből, mert nem vagy hajlandó magadon túl nézni.

Ösztönlények IS vagyunk, valamint érző lények IS és a társadalom pici pontszerű tagjai IS. Nálad az első szempont szerinti értelmezés fixálódott. Egyszerűbben: túl nagy súlyt kapott a kiértékelési folyamatban. Ennek nincs normája, átlaga, csak azt lehet érezni a kommunikációdon hogy nélkülöz bizonyos dimenziókat a világképed. És azért, mert vannak helyzetek amikben ezzel hatékony tudsz lenni, nem jelenti hogy igazad van.

Valamint ezért vagy itt állandó vitában egyesekkel, mert nem látod, hogy az amit te és az amit ők írnak lehet egyszerre igaz...

Számomra ez csak azért aggályos, mert destruktívnak tartom féligazságok terjesztését, vannak olyanok akiket ezzel bántasz. Lehet, hogy pont ezért is csinálod.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2019.09.24. 14:43:07

@TSEPKE: Hány éves is vagy? 40? és még hiszel minden pinokkió meséjének?

#szájbergyerek# 2019.09.24. 16:39:03

Segítek poszterin:

Úgy tűnik, a "széles látókörű, világlátott" diplomás sznob hülye picsák körében most az a trendi, hogy közel-keleti kanokkal keféltetik hülyére magukat, akiket azért próbálnak ránevelni az entellektüel életmódra.
Igazából tök mindegy csak ne fehér csávó legyen, mert az csak "kapcarongynak" használná. Ha ezt nem érted, akkor rasszista vagy.
(Persze hihető, hogy egy léhűtő, xboxozó, viselkedni nem tudó kis kancsival majd nem lesz sorozatos megcsalás.)
Ezen felül némi aktuális ezoterikus áltudomány sem maradhat ki.

Amúgy semmi gond. Ha maradsz, akkor előbb utóbb megcsinál téged is valami közel-keleti fiúcska, úgy ahogy fehér csávónak sosem hagynád. Még az is lehet, hogy élvezni fogod és instant gangbang partikat toltok fel élő egyenesben a netre.
Aztán később posztolhatjátok a szekérderéknyi cuki tejeskávé színű kölyköket a fácséra. A kedves szüleid is büszkék lesznek majd az unokákra.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2019.09.24. 22:03:23

@Jumpin Jack Flash: Captain nem fog forrást linkelni. Nekem sem tudott. Nem tartom kizártnak, hogy valóban mondott ilyet Attenborough, de ha igen, akkor azt legfeljebb a vízilovakra értette, amit most Captain barátunk minden emlősre kivetít, tehát a heteró férfiakra is, mindezt azért, hogy könnyebben fel tudja dolgozni saját ratyiságának tényét.

Az ő együgyű, primitív kis világában az a buzi, aki nem gerjed a gecire :D A spermaivászat az új alfaság.

2019.09.28. 08:06:34

@TSEPKE: nem lenne képes, egy kiégett vén fütyike, aki csak itt a neten osztja az észt. De azt olyan meggyőzően, hogy minden csaj beszopja. Lufiember.
Te meg édes vagy hogy komolyan elgondolkodsz rajta. Mondom, hog ymindenki beszopja :-)

TSEPKE (törölt) 2019.09.28. 08:57:20

@Daenerys Targaryen: micsoda szerencse, hogy itt vagyok, így legalább simizem az egodat, hogy te bezzeg milyen kis okos, lényeglátó amazon vagy.
Szívesen :-*

2019.09.28. 10:33:29

@TSEPKE: köszcsy lávcsy, tudtam hogy ráccámithatok. megyek is vissza amazóniába :-)

2019.09.28. 17:57:23

@Kritikus Intrikus: végre itt vagy drága Zozókám, hiányoztál!!! <3 <3 kisebb mint három, kisebb mint három!!!

Neked hétvégére bedurran, akkor jön ki a sok takony az agyadból, szegénykém. Zorvos látottmár?
süti beállítások módosítása