Öt év után kissé megváltozott a barátnő: ha a pasija családját kéne meglátogatni, hirtelen egy halaszthatatlan munkahelyi feladat várja, és még a férfiak is körüldöngik. Levélírónknak az sem tetszik, hogy a saját házát mindenkinek úgy emlegeti, mintha az övé lenne. Ha a fejére olvas, jön az önmarcangoló hiszti. Mit csinál öt év a nőkkel?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Egy öt éve tartó kapcsolatban vagyunk. Én lassan azt sem tudom, kivel is vagyok együtt, mert idén a barátnőm felvett egy borzasztó szokást. Mindenki, aki először látja, azt mondja róla, hogy milyen aranyos, értelmes, figyelmes, házias, ami így is van, egészen egy bizonyos pontig. Azt nem mondom, hogy semmit nem tudok róla, mert nem felszínes a kapcsolat, de azt figyeltem meg, hogy képes akkor is hazudni, ha komoly érdeke annyira nem is fűződik hozzá és nincs is nagy jelentősége. Olyan triviális dolgokban, amiknek amúgy nem is lenne olyan nagy tétje. Ha a fejére olvasok, kifakad, hogy ő mindenkinek csak az útjában áll, hogy ő mindenkit zavar és mindenki kioktatja (na, ez is egy hazugság) és ne kezeljem gyerekként, mert ilyenkor úgy érzi magát.
Ha a szüleimhez mennénk, bekamuzik valami kifogást, hogy a munkahelyére kell hirtelen bemenni, ...jó...de kiderül, hogy közben barátnőzött valahol a városban. És az a legszomorúbb, hogy annyira alaposan nem is titkolja... Már nem is szívesen beszélgetek vele, mert mindig attól félek, most mi fog kiderülni, ami nem is úgy volt, ahogy hittem. Hogy a fele se igaz abból, amit mondott...és így nem tudok vele tervezni semmit, és ez a fajta kiszámíthatatlanság nagyon zavar.
Probléma II.: Ő nagyon kedves és barátságos, mondhatni a vérében van a mindenkivel való barátkozás, spannolás. Ha elmegyünk valahova, könnyen ő kerül a társaság középpontjába. Valahogy az ő hangját állandóan hallani ilyenkor, hamar átveszi az irányítást. Egy idő után olyan, mintha én ott se lennék. És zavar, amikor a fülem hallatára elhangzik más férfiaktól, hogy „szokatlan, hogy nővel ilyen könnyű elbeszélgetni”, meg “bárcsak minden nő ilyen lenne”. Sokan szerencsésnek tartanak miatta, de hát ők nem élnek vele. ÉS:
Probléma III.: Ő lakik nálam: most már szinte semmi szavam nincs, önhatalmúlag rendezkedik. Viták alkalmával védekezésből se mondtam soha, hogy a fejemre nőtt és ez az én házam. Azt vettem észre, hogy többeknek is úgy emlegeti, hogy ez mind az ő tulajdona. Hogyan kezelhetném békésen a helyzetet, úgy, hogy ne érezze kioktatásnak meg támadásnak?
